Tóth Judit és Kirs Eszter opponensi véleménye Haraszti Margit Katalin "A kínzás tilalmának értelmezése a nemzetközi jogban és a tilalom alkotmányos garanciái" című doktori értekezéséről[1] - a szerző válaszával
A kutatás tárgya a kínzás és a rossz bánásmód nemzetközi egyezményekben szereplő tilalma, valamint annak az erre feljogosított nemzetközi fórumokon kialakított értelmezése, és ezek alapján e többrétegű tiltásnak, a tilalmat átfogó magatartások megelőzésének, leleplezésének, szankcionálásának a részes államokban, így hazánkban is megfelelő garanciákkal érvényesítése. A monografikus feldolgozás magyarul és a hazai jogrendszert feltérképezve még nem történt meg, ezért hiányt pótol, és vita nélkül, releváns kutatási tárgyat vizsgál. Jól dokumentált, hogy a szerző tucatnyi publikációban feldolgozta a téma egyes elemeit, évek alatt lépésenként bontakozott ki kutatása, így kiérlelt munkát adott ki a kezéből. A disszertáció impozánsan nagy szakirodalmi áttekintést végzett, magyar és idegen nyelvű irodalmi forrásainak a száma másfél száz felett van.
A dolgozat módszertana szerint a szerző úgy jut el a nemzetközi tilalom operacionalizálásához, hogy elemzi az ENSZ, az Európa Tanács, az amerikai, az afrikai regionális emberi jogi rendszerek, továbbá egyes arab országok releváns jogforrásait és esetjogát (összesen 185 ügyet számoltam meg), ezeket egymással is összeveti, az igen széleskörűen feldogozott szakirodalomra alapozva. Másfelől a szerző felhasználta a nemzetközi fórumok 75 jelentését, kommentárját, észrevételeit a fogalom kibontásához, míg a hazai esetjogot tíz alkotmánybírósági határozat reprezentálja. Kérdés, hogy a hazai bíróságok és az ügyészség által a büntetőjogi tényállásokban is megjelenő, a kínzási cselekményeknek és rossz bánásmódnak az ítéletekben és vádiratokban hivatkozott fogalmáról miért nem esik szó. Talán ez a következő évek kutatási feladata, hiszen így lesz mihez mérni a hazai jogalkalmazók teljesítményét. Megállt tehát ezen az úton a disszertáns, és csak a hazai szabályozást vette szemügyre, összevetve a nemzetközi vállalásokkal.
A disszertáció a formai követelményeknek eleget tesz, a jelentős jegyzetapparátust pontosan és következetesen használja. A dolgozat stílusát illetően kiemelkedő, hogy a sok lefordított idézet ellenére, a szövege mindvégig érthető, szabatos megfogalmazású. Ezt a gondosságot manapság különösen becsülni kell, mert sok szerző érzi úgy, hogy a jogi szaknyelv és zsargon használata felmentést ad a közérthetőség követelménye alól, sőt a közigazgatásban, a bíróságokon és a jogalkotásban ez olyan általános, hogy az igényesen fogalmazó, képzett embereknek már nem vonzóak ezek a jogászi pályák. A disszertációban központi helyet elfoglaló fogalmak elemeit és értelmezését érintő cél elérését az érthető és következetes szóhasználatnak is köszönhetjük.
A dolgozat arányai a kitűzött célhoz igazodnak, vagyis a nemzetközi fórumok jogértelmezésének bemutatásával tárja fel az emberi jogi tilalom összetevőit. Ám a cím alkotmányjogi elemzést is ígér, nem csak nemzetközi jogit. Ezt annyiban tejesíti a disszertáns, hogy egyrészt magyarországi panaszügyeket is vizsgál, például az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, másrészt a kutatás motivációja révén: hogyan lehetne hasznosítani a fogalmak elhatárolását, vizsgálatának eljárását, az elkövetés szankcionálását, az áldozatok rehabilitálását és kompenzálását, valamint a jogsértés megelőzését érintő megállapításokat a hazai jog reformjánál és az alkotmányosság majdani helyreállításánál. Ugyanis a nemzetközi közösségben született normák és civilizatórikus szabályok alkalmazásért elsősorban az államok felelősek, és a nemzetközi fórumok ezt csak kiegészítik, illetve ehhez irányt mutatnak, monitorozzák az állami tevékenységet. A részletes jogági szabályozás, intézményalakítás, működtetés felelőssége a hazai jogalkotót és az igazságügyet, jogvédő szerveket terheli, a
- 73/74 -
garanciákra vonatkozó javaslatokat tehát nekik címezve, a jogrendszerbe illesztve kell megfogalmazni. Mivel korlátozott a hazai joggyakorlat, ami nehezíti a mélyebb elemzést és önálló fogalomalkotást, a címadásban lehetett volna jelezni, hogy a dolgozatban csak néhány alkotmányos garanciáról lesz szó. A dolgozat kontextusát meghatározó bevezetést követően, valójában csak a hatodik és hetedik fejezetben kerül elő - a második világháború után elterjedt, materiális értelemben vett - alkotmányosság, amelynek része az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezt talán olyan magától értetődőnek vette a szerző, hogy nem is bíbelődött vele, így összesen csak két szöveghelyen (92., 121. o.) fordul elő az alkotmányosságra hivatkozás.
A szerző a kínzás és rossz bánásmód tilalmának a hazai jogban való teljes szabályozási úton megvalósítandó ágazati garanciáit azért nem tekintette át, mert a tilalom fogalmi elemeinek tisztázása, felfejtése az előfeltétel ehhez. Márpedig láthatóan a hazai jogalkotó nem volt a fogalommal tisztában, így nem is létezhet koherens és hatékony garanciarendszer a szabályozásban. Talán ezért nem foglalkozott ezekkel a dolgozatíró. A kínzás tilalmára és a nemzetközi vállalásoknak a hazai jogba átültetésére hivatkozás néhány alkotmánybírósági határozatban szerepel,[2] amelyek esetenként a méltóság valamely korlátozható aspektusára szorítkoznak, azonban segíthetnek bizonyítani, hogy a testület a vizsgált tilalmat és annak hazai garanciáit illetően meglehetősen ambivalens. A jövőbeli kutatás és hatásvizsgálat célkitűzése lehet, amit célszerű rögzíteni a dolgozat elején vagy végén. A hazai jogalkalmazás és esetjog feldolgozásával egy trilógia születne (a fogalom tartalmának feltárását követően a hazai szabályozási és esetjogi rendszer, valamint ezek hatékonyságának vizsgálata).
A nyolc részre tagolt, logikus felépítésű dolgozat az első egységben a kutatási tézist és módszert rögzíti, míg az utolsó részben a kutatás hasznosítását jelentő jogalkotási, intézményi reformokra vonatkozó javaslatait fogalmazza meg. A szerző az említett keretek közé illeszti be a tilalom univerzális emberi jogi és a speciális, valamint regionális egyezményeknek és azok esetjogának és a releváns kommentároknak a segítségével a kínzás, az embertelen, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés, valamint az ilyen magatartást mégis elkövető emberrel szembeni törvényes szankció értelmezését és követelményeit, valamint az áldozatot illető jogokat. Mivel a közhatalom igen sok közszolgáltatást, köztük a biztonsági, rendészeti és ellenőrzési feladatokat is magáncégekbe kiszervezi, egy fejezet reagál erre a jelenségre, és megvizsgálja, hogy a tilalomnak ott miként lehet érvényt szerezni. A dolgozatot a szerző, de lege ferenda javaslatai zárják.
Nem a nemzetközi jogforrások és azok esetjoga szerinti haladás a téma feldolgozásának egyetlen módozata. A szerző által választott módszernek tudható be, hogy miközben a szövegben több pont is kínálkozott volna bizonyos csomópontok kiemelésére, összekapcsolására, a dolgozat az alkotmányjogi kérdéseket csak rajt-cél összefüggésben tárgyalja. Az alkotmányjogi reprezentáció arányain javított volna, ha a szerző részletesebb magyarázatot nyújt a vállalt nemzetközi kötelezettségként megjelenő, kínzási és rossz bánásmód tilalomnak az alapjogi rendszerben elfoglalt helyére és a többi alapjogokkal való kapcsolatára, mintegy előkészítve és megalapozva a jogalkotási úton elérhető garanciákra vonatkozó javaslatait, így különösen egyetlen fejezetben megjelenítve az olyan kérdéseket, mint a kínzás és rossz bánásmód tilalmának érvényesülése rendkívüli jogrendben (123. o.); a Genfi egyezmények (1949) ki nem hirdetése és vita arról, hogy az abban foglaltak mikortól kötelezik a közhatalmi szereplőket fegyveres/nem nemzetközi konfliktusban (20. o.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
