"[A]z abortusz elleni harcnak nem lehet eszköze a terhességmegszakítást kérő nők pszichés nyomás alá helyezése, a jogalkotónak tekintettel kell lennie a művi abortuszért folyamodó nők érzékenységére, lelki egészségére."
Az abortusztörvény végrehajtási rendeletének 2022 szeptemberi módosítása - amelyre a közbeszédben "szívhangrendelet"-ként hivatkoznak - megváltoztatta a terhességmegszakítás igénylésekor leadandó kérőlap 2. pontját, hozzáadva a következő részt: "A bemutatott orvosi lelet rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta."[1] Ez lényegében azt jelenti, hogy a szülész-nőgyógyásznak a lelet kiállítása előtt meg kell hallgattatnia a nővel a magzati szívhangot, vagy meg kell nézetnie az ultrahangképet. A módosítás a Belügyminisztérium egészségügyi szakmai irányelvén alapult.[2] Az irányelvet az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet- és Nőgyógyászat Tagozatának elnöke és három munkatársa jegyzi társszerzőként, a Háziorvostan Tagozat és a Gyermek Alapellátás Szakmai Tagozat elnökei pedig véleményezők voltak. Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke az említett szakmai kollégiumi vezetőknek írt, a nyilvánosság számára is elérhetővé tett levelében jelezte, hogy a MOK Elnöksége és az Etikai Kollégium nem tudott róla, hogy készül ilyen irányelv, és rámutatott, hogy "semmilyen evidencia, szakirodalmi hivatkozás nem került be a fent idézett módosítások kapcsán az új szakmai ajánlásukba, így szakmai, bioetikai szakirodalmi hivatkozások sem lelhetőek fel a munkájukban, ami ezt a nagyon fontos változtatást szakmailag, bioetikailag alátámasztaná".[3]
A "szívhangrendelet" alkalmat ad arra, hogy ismét átgondoljuk az abortuszszabályozás morális aspektusait. írásomban egy olyan erkölcsi szemléletet mutatok be, a teljesség igénye nélkül, amelynek kiindulópontja a jó élettel kapcsolatos etika és az alapvető együttélési normákat előíró morál megkülönböztetése. Ez alapján értelmezem az abortuszkérdést, és vizsgálom a magyar abortusztörvény által előírt, a "magzat megtartása érdekében" alkalmazott tanácsadás, valamint az említett rendelet problémáit.
A modern, plurális társadalmakban vált alapvető jelentőségűvé a jó élet és a morál - utóbbi alatt a mindenki által követendő erkölcsi "minimum"-ot értve - kérdéseinek elválasztása, hiszen az újkori Nyugaton egyre kevésbé lehetett meghatározni egy bizonyos, általánosan követendő életcélt, így egy általános, teleologikus szemléletű erkölcsnek (amely mindenki számára meghatározza az elérendő célt és a cél elérését elősegítő erényeket) sem lehetett helye. Ernst Tugendhat rámutat, hogy az etika antik értelemben elsődlegesen az igazi boldogság problémájával foglalkozik, de másodlagosan magába zárja a moralitás problémakörét is. A modern erkölcsfilozófia elsődlegesen a morált tartja szem előtt, az igazi boldogság kérdését pedig már egyáltalán nem ismeri.[4] Jürgen Habermas, a diskurzusetika egyik kidolgozója megkülönbözteti a mindenki számára kötelező erkölcsi normákra irányuló morális diskurzusokat és a jó élet problémájával foglalkozó etikai diskurzusokat. Habermas kiemeli, hogy a jó élet kérdései mindig egy partikuláris életforma vagy egy individuális élettörténet egészére vonatkoznak, a kulturális értékek pedig annyira összeszövődnek egy sajátos életforma totalitásával, hogy normatív érvényességre nem tarthatnak igényt eredendően, csupán csak pályázhatnak arra. Morális diskurzus keretében kell tehát tisztázni, hogy valamely érték egy mindenkire érvényes morális norma alapjának része lehet-e. A hétköznapi gyakorlat szétha-
- 41/42 -
sad: egyfelől a szigorú igazolás követelményeinek megfelelő normákra, másfelől a különböző életmódokba integrált értékekre, mely utóbbiakkal szemben már nem vethetők fel normatív szempontok.[5] Habermas a diskurzusetika alapelvét a következőképpen rögzíti: "Egy norma csak akkor tarthat számot érvényességre, ha minden, általa - feltehetően - érintett személy egy gyakorlati vita résztvevőjeként egyetértésre jut (vagy jutna) abban, hogy érvényes."[6]
Egyértelmű, hogy az abortuszkérdésben - amely összefüggésben áll az élet szentségének egyéni felfogásával - nem alakítható ki morális konszenzus. A probléma hátterében egy másik kérdés áll ugyanis, mégpedig az, hogy embernek (személynek, emberi méltósággal bíró individuumnak) kell-e tekintenünk a méhmagzatot vagy sem. Erre a kérdésre különféle válaszok adhatók, amelyek - mint ismeretes - három nagyobb csoportba sorolhatók: a fogantatás "pillanatától" embernek kell tekintenünk a magzatot; csak a születéstől beszélhetünk emberről; egyik említett álláspont sem helyes, mivel egy bizonyos fejlődési pont elérésével válik emberré a magzat (ezen az állásponton belül is eltérő nézetek léteznek azt illetően, hogy melyik ez a fejlődési pont: lásd például az érzőképesség kritériumát vagy az ún. agyszületés-kritérium különböző változatait). Ezekből az álláspontokból adódóan vannak, akik elutasítják, vagy csak nagyon kivételes esetben - elsősorban akkor, ha a várandósság az anya életét veszélyezteti - tartják megengedhetőnek az abortuszt (konzervatív álláspont, a keresztény egyházak szemléletére ez jellemző), mások azt hangsúlyozzák, hogy a várandós nőnek feltétel nélkül joga van az abortuszhoz (liberális álláspont), és vannak, akik egy bizonyos fejlődési pont eléréséig megengednék az abortuszt, utána már nem (köztes vagy mérsékelt álláspont).[7] Egyetérthetünk Ronald Dworkin elemzésével, miszerint nincs szó arról, hogy akik megengedők az abortusz kérdésében, azok nem tartják szentnek az életet: egyszerűen másképp fogják fel az élet szentségét, mint azok, akik a magzat védelme érdekében elutasítják az abortuszt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az élet szakrális jelentősége maximálisan a természetből (vagy Istentől) ered, a kultúra és az emberi cselekvés figyelmen kívül hagyható és ezért elutasítják az abortuszt, mások felfogása szerint a természet szerepe kevésbé meghatározó a kultúrához és az emberi cselekvéshez képest és bizonyos körülmények között megengedhetőnek tartják az abortuszt; persze köztes, kompromisszumos álláspontok is elképzelhetők, a spektrum két végpontja között.[8]
Az abortusszal kapcsolatos társadalmi viták akkor erősödnek fel, amikor olyan jogszabályi változások történnek, amelyek megkönnyítik, vagy éppen ellenkezőleg, megnehezítik a terhességmegszakításhoz való hozzáférést. Mielőtt kifejteném, hogy milyen szabályozást tartok megfelelőnek az abortuszt illetően, egy felmerülő kérdést szeretnék tisztázni.
Vajon azt jelenti-e a jó élet és a morál említett elválasztása, hogy a jó élet egy bizonyos felfogásával kapcsolatos szempontok semmilyen esetben sem jelenhetnek meg az állami döntésekben, jogszabályokban? Véleményem szerint megjelenhetnek, egyetértve Habermasnak a jogok szükségszerű etikai impregnáltságáról kifejtett gondolataival. Habermas utal a morális normák és a jogi normák közti különbségre: az előbbiek a nyelv- és beszédképes szubjektumok lehetséges interakcióját szabályozzák, az utóbbiak pedig egy konkrét társadalom interakcióra vonatkoznak. A szabályozandó anyag konkrét természetéből fakad, hogy a viselkedési módok jogi normákkal való szabályozása (szemben a morállal) nyitott a társadalom politikai akaratával szemben, ezért a jogrendekben nem csak az alapjogok univerzális tartalma, hanem partikuláris életformák is kifejezésre jutnak. Habermas szerint tehát a kiindulópont nem az állam jogrendjének etikai neutralitása, hanem a jogok által címzett közösségek és az alapjogok szükségszerű etikai impregnáltsága. A jogok megvalósításának folyamata olyan kontextusokba ágyazódik, amelyek önértelmezési, etikai-politikai diskurzusokat is feltételeznek, a politika részeként, ugyanakkor amíg a polgárok vélemény- és akaratformálása a jogok megvalósítására irányul, azt nem szabad egy etikai-politikai önértelmezéssel egyenlővé tennünk - hangsúlyozza Habermas.[9]
Bár a jó élet egy bizonyos felfogásával kapcsolatos szempontokat (a társadalomban lefolytatott etikai diskurzusokat követően) figyelembe vehet a jogalkotó, az olyan problémák esetében, amelyekről eldönthetetlen társadalmi vita zajlik, nem érvényesíthet a kormányzat egy bizonyos, sokak által elutasított etikai értékrendet. Az abortuszkérdésben egy keresztény értékrendű kormányzatnak is semleges álláspontot kell elfoglalnia, azaz tekintettel kell lennie arra, hogy etikai viták folynak az emberi élet kezdetéről, illetve az abortuszról, és e viták nem eldönthetők.[10] A követendő szabályozás kapcsán Kis János kieme-
- 42/43 -
li: abban egyetérthetünk, hogy akinek a meggyőződése szerint a magzat személy, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz megengedett, és aki szerint nem személy a magzat, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz tilos. Az előbbi esetben a teher csupán közvetett: a politikai közösség másoknak megengedi azt, ami az ő felfogásában bűn. Az utóbbi esetben viszont a teher közvetlen lehet: amikor a terhes nő számára megtiltják azt, ami az ő felfogásában nem bűn. Mivel a közvetlen teher súlyosabb a közvetett tehernél, adódik a szabályozási mód is.[11] Amennyiben egy államban a magzatot jogilag embernek tekintik, és az abortusz lehetőségét csak kivételesen biztosítják (pl. a várandós nő életének veszélyeztetettsége esetén), az állam indokolatlanul korlátozza azoknak a nőknek a szabadságát, akik nem tartják a magzatot embernek, és abortuszt végeztetnének. Megjegyezhetjük, kiegészítve Kis János említett elméletét, hogy adott esetben olyan várandós nők is az abortuszt választják, akik személynek tartják a magzatot, és abortuszellenes beállítottságúak, de olyan élethelyzetbe kerülnek (anyagi bizonytalanság, romboló párkapcsolat stb.), hogy elveik ellenében döntenek, mert más megoldást nem látnak. Az ilyen nőknek különösen nagy terhet jelent eleve már az abortusz melletti döntés (nyilvánvalóan az abortuszpárti nők nagy részének is megterhelő a döntés, hiszen tisztában vannak a magzat értékével, ha nem is emberként gondolnak rá, de például egy elkötelezett keresztény nőnek az abortuszt választása óriási lelki vívódásokkal jár),[12] amihez aztán a döntésük végrehajtásának nehézségei is hozzáadódnak. Egy tiltó szabályozás ugyanis sok esetben csupán megnehezíti, de nem akadályozza meg a döntés megvalósítását a tapasztalatok szerint: vannak, akik egy másik államban végeztetik el a beavatkozást (lásd: abortuszturizmus), mások illegális megoldáshoz folyamodnak. A szigorú szabályozás emiatt nem feltétlenül vezet az abortuszok számának radikális csökkenéséhez. Ugyanakkor, ha egy államban nem tekintik a méhmagzatot jogilag embernek, és alapvetően megengedő módon viszonyulnak az abortuszhoz, a jogszabályban tekintettel kell lenni a magzat értékére, így bizonyos korlátozások bevezethetők a védelme érdekében. A legfontosabb talán az időkorlát, annak meghatározása, hogy hányadik terhességi hétig végezhető el az abortusz, illetve több országban a magzatelhajtást kérő nőnek kötelező megjelennie tanácsadáson. Persze azt is társadalmi viták lefolytatását követően kellene meghatározni, hogy hányadik terhességi hétig megengedhető az abortusz, illetve, hogy szükség van-e kötelező tanácsadásra (és ha igen, milyen jellegűre).
Az indikációs modellt a tanácsadás kötelezettségével vegyítő magyar szabályozást[13] Kim Lane Scheppele a "kevésbé liberális" abortuszszabályozások közé sorolta 1998-ban.[14] A 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban foglaltaknak eleget téve 2000-ben sor került a törvény módosítására.[15] A jogalkotó meghatározta a súlyos válsághelyzet fogalmát ("súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz"), és olyan elemeket vezetett be, amelyekkel némileg szigorította az eredeti szabályozást. Ezek közül a legfontosabb, hogy a tanácsadás kifejezetten a "magzat megtartása érdekében" alkalmazott tanácsadássá vált. Állásfoglalásában a Társaság a Szabadságjogokért a súlyos válsághelyzet fogalmát nem kifogásolta, azonban a tanácsadásra vonatkozó rendelkezéseket már igen, mivel a nőket a tanácsadás során az abortuszról való erőszakos lebeszélés fenyegetheti.[16]
Az abortuszszabályozást tehát utoljára az első Orbán-kormány alatt szigorították, ehhez a 2010 utáni, magát keresztény értékrendűként definiáló kormányzat sem nyúlt hozzá 2022 szeptemberéig, amit a fent kifejtettek értelmében helyesnek tartok (azt egyébként sokan kétségbe vonják, hogy az egymást követő Orbán-kormányok döntéseit érdemben meghatározná a keresztény értékrend, de ezzel a kérdéssel most nem foglalkozom). Abortuszra (alapesetben) jelenleg is a terhesség a 12. hetéig kerülhet sor egészségügyi, eugenikai (a magzattal kapcsolatos) vagy kriminológiai indikációk, illetve súlyos válsághelyzet fennállása esetén (a terhesség bármikor megszakítható az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, továbbá a magzatnál a születés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség esetén). Annak a nőnek, aki súlyos válsághelyzetre hivatkozva kéri az abortuszt, a szülész-nőgyógyásztól kapott leletet csatolva terhességmegszakításra irányuló kérelmet kell előterjesztenie a Családvédelmi Szolgálatnál, ahol két alkalommal tájékoztatást kap a szolgálat munkatársától - a második alkalomra legkorábban az első tanácsadást követő harmadik napon kerülhet sor -, és ha a nő a második alkalommal is fenntartja szándékát, az abortuszkérelem nem tagadható meg. A következőkben rámutatok, hogy a tanácsadás gyakorlata sok esetben kifogásolható, és az ún. "szívhangrende-
- 43/44 -
let" még inkább problematikussá tette a terhességmegszakítással kapcsolatos adminisztratív eljárást.
Vannak, akik a kötelező tanácsadás eltörlése mellett érvelnek, mivel az csupán (újra)traumatizálja a nőket; szerintük inkább arra volna szükség, hogy pszichológiai segítséget nyújtsunk az abortuszon átesetteknek. Ilyen álláspontot fejt ki a hazai jogirodalomban például Sebestyén Andrea, aki úgy látja, hogy a jogszabály szövege önmagában problematikus, hiszen azt írja elő, hogy a tanácsadónak a "magzat megtartása érdekében" kell tájékoztatást adnia, ezzel a tanácsadó kétségbe vonja a várandós nő döntésének megalapozottságát, illetve, a nőnek újra át kell élnie a megterhelő döntési folyamatot.[17] Ugyan a jogszabály idézett megfogalmazása valóban problémás, és az abortusz utáni, intézményes szinten biztosított pszichés támogatást is nagyon fontosnak tartanám, álláspontom szerint önmagában az abortusztörvény által előírt, két alkalomból álló tanácsadáson való részvételi kötelezettség nem sérti az állam semlegességének elvét abban az esetben, ha a tanácsadás információnyújtásra szolgál, tiszteletben tartva az állapotos nő "érzéseit és méltóságát"; tehát akkor, ha nincs szó nyomásgyakorlásról vagy a nő megalázásáról. Azt nem lehet kijelenteni, hogy mindenki, aki elmegy az első tanácsadásra, már túl van a végső döntés meghozatalán. Annak a nőnek, aki még nem teljesen biztos abban, hogy valóban akarja-e a beavatkozást, hasznos lehet a gyermek vállalása esetén elérhető kedvezményekről, a segítséget nyújtó intézményekről, az örökbefogadás lehetőségéről adott tájékoztatás, amelyet követően nem felesleges némi "gondolkodási időt" is adni (de azokra tekintettel, akik már döntöttek, fontos, hogy a törvény által megjelölt legkorábbi időpontban kerüljön sor a második alkalomra). Azonban "a fogantatásról, a magzat fejlődéséről, a terhességmegszakítás veszélyeiről és az esetleges későbbi terhességre gyakorolt hatásáról" való tájékoztatás során - akár a használt kifejezések nem megfelelő megválasztása révén is -, a tanácsadó lelkiismeret-furdalást, félelmet idézhet elő, és ezek az érzések felerősödhetnek azokban, akik végül a terhességmegszakítás mellett döntenek (és a tanácsadáson megjelentek döntő többsége így dönt).
A Patent Egyesület 2014-es kutatásában 101, tanácsadás(ok)on megjelent nőt kérdeztek a tapasztalataikról: azon túl, hogy a megkérdezettek mintegy fele nem kapott megfelelő mennyiségű és minőségű információt a tanácsadás(ok)on, az esetek 13%-ában valamilyen sérelem is érte a nőket: "A befolyásolás a tanácsadás fizikai környezetén (plakátok, prospektusok, terhesgondozásra érkező nőkkel való közös várakozás) és a magzat fejlődéséről mutatott képeken kívül elsősorban a védőnők hivatalostól eltérő szóhasználatán keresztül történik. Ennek leggyakoribb és legsúlyosabb példái az abortusz gyilkossággal való azonosítása, embrió és magzat gyerekként vagy babaként való megnevezése, valamint az olyan érzelmekre ható kifejezések, mint a »dobog a kis szíve«."[18] A Patent Egyesület javasolta többek között, hogy "[a] tanácsadó törekedjen a nők empatikus, tiszteletteljes meghallgatására, döntésük érzelemmentes tudomásul vételére", továbbá azt is, hogy "a tanácsadók ismertessék, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint a képzett személyzet által megfelelő körülmények között elvégzett művi terhességmegszakítás jelenleg az egyik legbiztonságosabb egészségügyi beavatkozás".[19] A jogszabály korrekciójára nem került sor annak érdekében, hogy jobban érvényesüljön a tanácsadás során az államnak az abortuszkérdésben képviselendő erkölcsi semlegessége, sőt, a 2022-es "szívhangrendelet"-tel rosszabb lett a helyzet ezen a téren. A Patent Egyesület 2024-ben is publikált egy kutatást, amelyben kilencvenkét, az elmúlt tíz évben művi abortuszon átesett nőnek az abortusszal kapcsolatos álláspontját és tapasztalatait vizsgálták.[20] Nyolcvanhárom nő válaszolt arra a kérdésre, hogy változtatna-e a magyar abortuszszabályozáson: 91,6 százalékuk változtatna ezen, többen kiemelték az emberségesebb és gyorsabb eljárás fontosságát, illetve a gyógyszeres abortusz bevezetésének szükségességét, de legnagyobb arányban a szívhangrendeletet kritizálták, az eljárásnak ezt a részét "feleslegesnek, nyomasztónak, extra tehernek" nevezték.[21] Ugyancsak nyolcvanhárom nő fejtette ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy hasznosnak érezte-e az első konzultációt. Ötvenegy nő válaszolt igennel, harminckettő nemmel: "Akik nemmel válaszoltak, főleg azt fogalmazták meg, hogy a bánásmód minősíthetetlen volt a konzultáció során, és az elhangzott információ nem tartalmazott újdonságot, elfogult, bűntudatkeltő volt."[22] A második konzultá-
- 44/45 -
ciót a legtöbb válaszadó nem érezte hasznosnak, leginkább időhúzásnak tekintették.[23]
A kapcsolatetika képviselői rámutatnak, hogy az emberi viszonyok alaphelyzete a gondoskodás, illetve a gondoskodásra szorultság; az emberi arc erkölcsi vonatkozásait is kiemelik (az emberi arc azt "üzeni", hogy "ne hagyj magamra", "gondoskodj rólam"). A szülők képzeletében a magzatnak arca van, még ha nem is látják (bár a modern képalkotó eljárások segítségével láthatják), illetve már az új életről való tudomásszerzéstől kezdve kialakul valamiféle kapcsolat a magzat és az őt váró szülők között - írja a kapcsolatetika szellemében Kovács Gusztáv.[24] A jogalkotó szándéka feltehetően az volt a "szívhangrendelet"-tel, hogy erre a kapcsolatra emlékeztesse azt a nőt, aki a terhességmegszakítási kérelemhez szükséges lelet kiállítását kéri az orvostól: a magzati életfunkciókról való megbizonyosodás hozzásegíti majd egy olyan kapcsolat felismeréséhez, amiről nem akar tudomást venni, aminek nem érti meg a jelentőségét.
Miért látom úgy, hogy a terhességmegszakításért folyamodás protokolljának a "szívhangrendelet"-tel bevezetett módosítása elfogadhatatlan? Azért, mert ez a jogszabály olyan értékfelfogást képvisel, amely szerint a magzati élet elpusztítása bűn, az állam tehát az életszentség egy bizonyos értelmezését erőlteti rá azokra a nőkre is, akik nem ezt a felfogást vallják, ezzel pedig korlátozza a szabadságukat. Ugyan odáig nem ment el a kormányzat, hogy megszüntesse a súlyos válsághelyzetre való hivatkozás lehetőségét, de könnyen lehet, hogy a "szívhangrendelet" az efelé tett első lépés. Arról lehet vitatkozni, hogy önmagában a tanácsadás traumatizáló hatású-e vagy sem, de az nyilvánvalónak tűnik, hogy a várandós nőt megengedhetetlen pszichés nyomásnak tesszük ki, ha kötelezzük a magzata szívhangjának meghallgatására, vagyis emlékeztetjük őt egy dobogó szívű magzattal való szoros kapcsolatára, és így arra, hogy gondoskodnia kellene a magzatáról, nem pedig elpusztítania őt. Ugyan előfordulhat, hogy lesznek olyanok, akik az eljárás hatására lemondanak az abortuszról, de az esetek nagy részében a "szívhangrendelet" feltehetően nem éri el a kívánt hatást, viszont súlyos pszichés következményeket okozhat. Hiszen az abortuszt követően még erőteljesebben ott lehet a gondolat a nőben, hogy nem gondoskodott valakiről, aki rá volt bízva. Az amúgy is nehéz életszakaszban járó tizenéveseknél nagy eséllyel komoly lelki sérüléseket okozhat a rendelet, ahogy azoknál a nőknél is, akik egyébként embernek tekintik a méhmagzatot, de élethelyzetük miatt mégis kénytelenek a terhességmegszakítás mellett dönteni a szívhang meghallgatását és a tanácsadást követően. Az utóbbiaknak, bár ugyanazt azt az életszentség-felfogást vallják, mint amit a jogalkotó érvényre akar juttatni, szintén sérül a szabadságuk, hiszen a jogszabály értelmében nincs lehetőségük nemet mondani az eljárásnak egy olyan elemére, amely minden bizonnyal elmélyíti a bűntudatukat. Természetesen azokat a nőket is megviselheti a magzatuk szívhangjának meghallgatása, akik nem tartják a magzatot embernek, hiszen a beavatkozás után valószínűleg erősebben fogják azt érezni, hogy döntésükkel elpusztítottak egy potenciális embert, pontosabban valakit, aki az ő gyerekükké fejlődött volna. Közvetett módon az érintett nők közeli családtagjaira, barátaira is hatással lehetnek e nehézségek. Az orvos is nehéz választási helyzetben van: vagy traumatizálja a nőt, vagy jogszabályt sért. A "szívhangrendelet" esetében tehát nem a szabadsághoz való jog elfogadható etikai impregnáltságáról kell beszélnünk, hanem a szabadság elfogadhatatlan sérelméről.
A fent kifejtett elméleti alapállás szerint az abortusz elleni harcnak nem lehet eszköze a terhességmegszakítást kérő nők pszichés nyomás alá helyezése, a jogalkotónak tekintettel kell lennie a művi abortuszért folyamodó nők érzékenységére, lelki egészségére. Egy alapvetően megengedő szabályozás mellett kell olyan intézkedéseket hozni, amelyek elősegítik az abortuszok számának csökkenését. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport keretében készült.
[1] A 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról módosított szövege; a 29/2022 (IX.12.) BM rendelet változtatta meg a 4. számú melléklet ("Kérőlap a terhesség megszakításához") szövegét.
[2] A Belügyminisztérium egészségügyi szakmai irányelve a méhen belüli, élő várandósság megállapításáról és rizikóbesorolásáról a várandós gondozásba vétele céljából, Egészségügyi Közlöny, 2022, 1968-1983.
[3] Hegedűs Zsolt levelét lásd: https://mok.hu/public/media/source/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s%20k%C3%A9r%C3%A9se_MOK%20Etikai%20Koll%C3%A9gium.pdf.
- 45/46 -
[4] Ernst Tugendhat: Antike und moderne Ethik, in E. T.: Probleme der Ethik, Stuttgart, Reclam Verlag, 1984, 45.
[5] Jürgen Habermas: Feljegyzések a diszkurzusetika megalapozásának programjához, in J. H.: A kommunikatív etika, ford. Felkai Gábor, Budapest, Új Mandátum, 2001, 147-148.
[6] Uo. 139.
[7] Lásd ezekről részletesebben: Kovás József: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába, Budapest, Medicina, 1999, 302-345, valamint Barcsi Tamás: Az emberi méltóságfilozófiája, Budapest, Typotex, 2013, 325-332.
[8] Vö. Ronald Dworkin: Life's Dominion. An Argument About Abortion, Euthanasia, and Individual Freedom, New York, Knopf, 1993, 69-87, valamint Kis János: Az állam semlegessége, Budapest, Atlantisz, 1997, 245260.
[9] Jürgen Habermas: Harc az elismerésért a demokratikus jogállamban, ford. Weiss János, Fordulat, 2009/ nyár, 33-61.
[10] Lásd: Barcsi Tamás: A szabadság morális és etikai fogalmáról. A szabadságjogok keresztyén szemléletű értelmezésének lehetőségei vitás társadalmi kérdések esetén, in A szabadság dimenziói vallás és politika összefüggéseiben, szerk. Fazakas Sándor - Kovács Krisztián, Debrecen, Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai Intézete, 2022.
[11] Lásd Kis (8. vj.) 262.
[12] A magzat apjának a döntésben való részvétele számos kérdés felvet, ezekkel itt nem foglalkozom, de nyilvánvalóan nem támogatható egy olyan jogi szabályozás, amely az apa kérésére az anyát akarata ellenére kötelezi a magzat kihordására.
[13] A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény.
[15] 2000. évi LXXXVII. törvény a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
[16] A TASZ a törvényjavaslattal kapcsolatban fejtette ki álláspontját. A magzat érdekében végzett tanácsadáson kívül mást is kifogásoltak, így a fix összegű terhességmegszakítási díj eltörlését és a beavatkozás teljes térítésének előírását a nem egészségügyi okok miatti terhességmegszakítások esetén. Lásd: https://tasz.hu/files/tasz/imce/allas10.pdf.
[18] Morvay Judit - Nógrádi Noá - Spronz Júlia: A "magzat megtartására irányuló tanácsadás" gyakorlata. Kutatási beszámoló, Patent Egyesület, 2014, 18. Lásd: https://abortusz.info/kutatas/2014.
[19] Uo. 20.
[20] Dés Fanni - Les Krisztina: "Azt a füzetet nem szabadna mutogatni". Nők élményei Magyarországon az abortuszhoz való hozzáférés gyakorlatáról, Patent Egyesület, 2024. Lásd: https://patent.org.hu/dokumentumok/Patent_Beszeljunk_az_abortuszrol_2024.pdf
[21] Uo. 14.
[22] Uo. 26.
[23] Uo. 27.
[24] Kovács Gusztáv: Új szülők, új gyermekek, Pécs, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, 2014, 31.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző filozófus, PTE ÁJK/HUN-REN BTK FI.
Visszaugrás
