Mint Magyarországon, az Európai Unióban alkalmazandó harmonizált joggyakorlat által, úgy a francia joggyakorlat is egyre jobban ráhangolódik az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos problémák jogi úton történő megoldására. Az Internet világméretű és hirtelen elterjedése szükségessé tette olyan gyors jogi lépések megtételét, amelyek hatálya több állam jogrendjét is érinti, nem tévesztvén szem elől egyúttal a helyi sajátosságokat sem.
Az Internet eredetileg az amerikai egyetemek részére fenntartott kommunikációs eszköz volt, ami 1969-ben látta meg a napvilágot és 1994-ig fejlesztették, amikor is a nagyközönség számára elérhetővé tették, igaz minden kereskedelmi szempont vezérlete nélkül. Ettől függetlenül a gazdasági élet szereplői nagyon gyorsan a határtalan, az információ és az áruk forgalmazására szolgáló világméretű háló lehetőségét vélték felfedezni az Internetben. Amint ez a lehetőségként induló gondolat a gyakorlati életben egyre jobban valóra vált, úgy vetődtek fel egyre élesebben az elején még kezelhetetlennek tűnő, az Internet szabályozására irányuló jogi problémák.
Ezen a területen eddig az alábbi kérdéseket sorolták a legfontosabb hiányosságok közé: egységes jogi keret megvalósításának hiánya, az elektronikus aláírás elismerésének hiánya, az elektronikus üzenetek elismerésének hiánya, még akkor is, ha ezeket leginkább a hagyományos írásos dokumentumok közé a legcélszerűbb besorolni, illetve a kézzel történő aláírás biztonságának hiánya, amely lehetővé tenné a kereskedelmi tranzakciók lebonyolításának bizonyítását jogvita esetén és lehetővé tenné a felhasználónak, hogy rugalmas és megbízható feltételek mellett igazolhassa személyazonosságát, a bizalmasság garanciáját, ami az üzenetek számelvűségén alapuló és az adózási szempontokat figyelembe vevő adaptáció által lenne lehetséges. A fiskális hiányosságok fennmaradása veszélyeztetné az elektronikus kereskedelem fejlődését, mivel kérdésessé tenné az államok pénzügyi szuverenitását, torzulást idézvén elő ezáltal a vállalatok közötti versenyben és a fogyasztókat is több kockázat terhelné a fiskális disz-torzió hatásaként.
Azonban az elmúlt évben az elektronikus kereskedelem jogi szabályozása számos változáson ment keresztül Európában és Franciaországban egyaránt. Elsők között említendő a strasbourgi székhelyű Európa Tanács által kidolgozott a cyber-bűnözés megfékezésére irányuló Egyezmény, amely a nemzetközi jogban először szankcionálná többek között az informatikai rendszereken keresztül terjesztett rasszizmust, idegengyűlöletet, gyermekpornográfiát, informatikai hálózatok biztonságát, illetve adatok tárolását veszélyeztető műveleteket stb., egyszóval az úgynevezett új magatartások büntethetőségét. A Budapesten aláírt Egyezménytervezet, ha nem is szabályozza közvetlenül az elektronikus kereskedelmet érintő kérdéseket, elősegíti annak fejlődését a világháló biztonságosabbá tételével. Ennél közvetlenebbül érinti az elektronikus kereskedelmet az 1999. december 13-i 99/93/CE közösségi Irányelv alapján 2000. március 13-án elfogadott az elektronikus aláírásról szóló francia törvény1, amely az elektronikus aláírást egyenrangúvá tette a sajátkezű aláírással2. Ezenkívül a francia bírói gyakorlat szerint az e-mailt a hagyományos levelekhez hasonló jogi védelem illeti meg. Így döntött a Párizsi büntetőbíróság (Tribunal correctionnel de Paris), amikor 2000 novemberében az e-mailt a hagyományos magánlevelezés körébe sorolván, annak nem a címzett által való felnyitását elítélte, mivel azt is védi a levéltitok3. Ezt követően, hogy az Egyesült Királyságban alkalmazandó gyakorlattól teljesen elhatárolódjon, 2001. október 2-án a francia Legfelsőbb Bíróság (Chambre sociale de la Cour de cassation) a vállalati elektronikus levelek titkosságát is elismerte.
Legfontosabb azonban kiemelni az elektronikus kereskedelemről szóló 2000/31 EK Irányelv4 (továbbiakban: Irányelv) elfogadását, amely megteremtette az elektronikus kereskedelem átfogó jogi keretét.
Mivel a fent említett közösségi Irányelvet 2002. január 1-jére kell a tagállamoknak a nemzeti joggyakorlatukba átültetniük, a jelen tanulmánynak a francia joggyakorlatot, Törvényjavaslatot5 (továbbiakban: Törvényjavaslat) is az Irányelv prizmáján keresztül kell analizálnia.
A legelső kötelmi előírás az Irányelv alapján arra kötelezi a tagállamokat, hogy jogrendszerük tegye lehetővé az elektronikus úton történő szerződés megkötését, illetve, hogy a hagyományos szerződéssel legyen egyenrangú az elektronikus szerződés6. Ezen kötelezettség alól kivételt képeznek azon szerződések, amelyek esetén törvényi előírás a bíróságok, közigazgatási
szervek vagy közhatalmi jogosítványt gyakorló hivatások közreműködése, illetve olyan szerződések, amelyek ingatlanon jogot létesítenek vagy átruháznak, hacsak nem bérleti szerződésről van szó. Továbbá a tagállamok korlátozásokat tarthatnak fenn az elektronikus úton való szerződés megkötésére, amennyiben a szerződés tárgya bármilyen zálogjog vagy családjog, illetve örökösödési joggal kapcsolatos kötelem.
Az Internet megjelenésének egyik következménye az volt, hogy az írott dokumentumok dematerializálása által a jogi ügylet, illetve cselekedet közötti különbségtétel még nehezebbé vált, ami komoly jogi probléma, ha figyelembe vesszük, hogy a francia jog a bizonyítási eljárás terén ezen különbségre támaszkodik. A probléma főképp akkor szembetűnő, amikor az írásbafoglalás szükséges a jogi ügylet érvényessége szempontjából, mint például, amikor a tranzakció egy professzionális (gazdálkodó szervezet), illetve egy fogyasztó között jön létre, mivel a Francia Polgári Törvénykönyv (Code Civil) 1341 Cikkelye értelmében egy írásos dokumentum szükségeltetik a fent említett speciális, de korántsem ritkán előforduló esetben, amennyiben a tranzakció értéke meghaladja 5000 francia frankot (200 000 Ft). Ezért is fontos a 2000/31 EK Irányelv pontosítása, miszerint a hagyományos és az elektronikus szerződések egyenrangúak.
A francia jogrendszerben a kötelmi jogok alapján, így a konszenszualizmus meghatározása szerint, az Interneten kötött szerződés attól a pillanattól fogva érvényes, mihelyt a Felek megegyeznek a szerződés tárgyát képező dologról, illetve annak áráról.
A Francia Ptk. (Code Civil) 1598. cikkelye rendelkezése alapján "minden, ami a piacon van, eladható, amennyiben külön törvény nem tiltja az elidegenítését". Ezen cikkely Internetre való alkalmazhatósága által elkerülhetetlenül felveti a bizonyos országok jogai között meghúzódó, az adásvételi szerződések megengedett tárgyával kapcsolatos különbségeket. Így értelemszerűen, amíg például Franciaországban a Salman Rushdie ,Sátáni versek' című könyvének forgalmazása megengedett, addig bizonyos arab országokban a fent említett könyvvel történő kereskedés tilalom alá esik. Érdekes egyúttal megemlíteni a Yahoo! nagy port felkavaró esetét is. Mint köztudott, a Yahoo!, az amerikai portálján, a náci Németországban használatos tárgyakat és jelképeket kínált eladásra, ugyanakkor a francia 1994. március 1-jétől hatályban lévő Büntető Törvénykönyv (Nouveau Code Pénal)1 alapján a III. Birodalomban használatos tárgyak és jelképek használata tiltott Franciaországban. Viszont az Internetről ezek a tárgyak és jelképek könnyen hozzáférhetőek voltak a francia felhasználók számára is. A Párizsi Elsőfokú Bíróság (Tribunal de Grande Instance de Paris) gyorsított eljárása8 során Jean-Jacques Gomez bíró 2000. november 20-án az amerikai szolgáltatót arra ítélte, hogy egy olyan szűrőrendszert hozzon létre három hónap alatt, amelynek segítségével megakadályozhatnák azt, hogy a francia felhasználók a honlap azon részéhez hozzáférjenek, ahol az inkriminált tárgyakat és jelképeket meg lehet rendelni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
