Bár az Alkotmány elfogadásakor még nem rögzítette pontosan az Országgyűlés megbízatásának kezdetét és végét, a parlamenti ciklus már az Alkotmány eredeti szövege szerint is, azaz 1949 óta négy éves volt. Az alaptörvény a folyamatosan működő parlament egyik fontos garanciáját is tartalmazta, amikor előírta, hogy az Országgyűlés feloszlatásától számított három hónapon belül új Országgyűlést kell választani (igaz, a valóságban ez nem biztosította az állandó ülésezést).
Az önfeloszlatás jogát már az Alkotmány eredeti, 1949-es szövege is tartalmazta. Az elmúlt hat évtized alatt ez a rendelkezés gyakorlatilag nem változott. Ahogy az önfeloszlatás a szocialista államjog azon tételéből következett, hogy az államhatalom egységes, amit az Országgyűlés mint a legfelsőbb államhatalmi szerv testesít meg, ugyanennek a felfogásnak a következménye volt az is, hogy a törvényhozást más szerv nem oszlathatta fel. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának hatásköre, jóllehet a NET igen széles körben helyettesítette az Országgyűlést, amikor az nem ülésezett (márpedig csak nagyon ritkán ülésezett), erre nem terjedt ki.
A parlamentáris demokrácia alkotmányjogi-intézményi megalapozását elvégző 1989. októberi generális alkotmánymódosítás azonban - a nyugat-európai parlamentáris mintákat alapul véve - lehetőséget biztosított az Országgyűlés megbízatásának idő előtti megszüntetésére a parlament 1949 óta ismert önfeloszlatási jogkörén kívül is, igaz, a köztársasági elnök parlament-feloszlatási jogát - az európai tradícióktól eltérően - nem a végrehajtó hatalom aktusaként, hanem a kiegyenlítő, "semleges" államfői hatalom részeként értelmezte, amely jogkörével "pontosan meghatározott feltételek esetén" élhetett, amely "feltételek bekövetkezése az Országgyűlés és a Kormány közötti tartós vagy súlyos működési zavart jelzik".1
Az 1989. évi alkotmánymódosítás által bevezetett szabályok szerint a köztársasági elnök akkor oszlathatta fel az Országgyűlést, ha az
a) megvonta a bizalmat a Minisztertanácstól, vagy
b) nem szavazott bizalmat a bemutatkozó Minisztertanácsnak.
Az új alkotmányszöveg tehát - a végrehajtó hatalom stabilitásának érdekében - mindjárt szokatlanul széles körűen tette lehetővé a parlament feloszlatását, amit alig ellensúlyoztak e hatáskör gyakorlásának eljárási feltételei. Ezek szerint a köztársasági elnök e jogával megbízatásának ideje alatt legfeljebb két alkalommal élhetett, valamint az Országgyűlés feloszlatása előtt köteles volt kikérni a Minisztertanács elnökének és az Országgyűlés elnökének, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai vezetőinek, továbbá a pártokhoz nem tartozó képviselők megbízottjának a véleményét. A parlament folyamatossága érdekében a megbízás lejártától, illetve az országgyűlés feloszlásától számított három hónapon belüli új választások megtartásának kötelezettségét az alkotmányozó kiterjesztette a feloszlatás esetére is, sőt ehhez egy új rendelkezést is csatolt, amely szerint a mindenkori Országgyűlés működése az új Országgyűlés alakuló üléséig tart. Ettől fogva tehát az Alkotmány immár a megbízatási idő elejéről és végéről is rendelkezett, igaz, nem egyértelműen: a megbízatás lejártától, a feloszlástól, illetőleg a feloszlatástól az új Országgyűlés alakuló üléséig terjedő időszakra az Országgyűlés "működését" írta elő arra hivatkozással, hogy "nem következhet be olyan helyzet, hogy az ország törvényhozó szerv nélkül maradjon".
A köztársasági elnök parlament-feloszlatási jogkörének mai formáját az 1990. évi XL. törvénnyel hatályba léptetett alkotmánymódosítással nyerte el, jelentősen szűkítve azt az Országgyűlés feloszlatásának "arra a minimális mértékére, amely a kormányozhatatlanságot eredményező politikai patthelyzet feloldása érdekében feltétlenül szükséges". A parlament-feloszlatás ennél fogva olyan szigorú feltételekhez lett kötve, amelyek mellett immár szükségtelen volt az a korlátozás, amely szerint a köztársasági elnök megbízatásának ideje alatt csak kétszer élhetett e jogával, s kikerült a független képviselők megbízottjával való előzetes konzultáció kötelezettsége is.
Az Alkotmánynak az 1997. évi XCVIII. törvénnyel való módosítása végül az Országgyűlés megbízatásának végéről szóló rendelkezést egy önálló bekezdésbe szerkesztette, kialakítva a ma is hatályos paragrafus elrendezését.
Az Országgyűlés megbízatása megszűnhet rendes és rendkívüli okból.2 A rendes megszűnési ok az Országgyűlés megbízatásának lejárta, azaz annak a megbízatási időnek elmúlása, amelyre az Országgyűlés választói felhatalmazást kapott a parlament alkotmányos feladatainak ellátására.
"A szabad, demokratikus jogállam alapvető elvei [közé tartozik - Sz. Z.], hogy a népképviselet rendszeres, előre meghatározott időközönként tartott választásokon kicserélődjön és új legitimitást szerezzen".3 Hasonló követelmény nemcsak a parlamenttel, hanem az országgyűlési képviselőkkel szemben is megfogalmazható, akik ugyancsak rendszeres választásokon szerzik demokratikus legitimitásukat, vagyis azt a felhatalmazást, amelynek alapján képviselhetik a választókat. Ebből következően az Országgyűlés megbízatását rendszeres időközönként, az Alkotmány szerint négy évenként4 meg kell újítani. Mivel az Országgyűlés folyamatosan ülésező, ám összetételében rendszeresen megújuló szerv, pontos, alkotmányi szintű szabályozást igényel a négy évre megválasztott Országgyűlések megbízatási idejének kezdete és vége, illetve az a mód, ahogyan az egymást követő parlamentek mandátuma "találkozik", azaz gyakorlatilag váltja egymást.5
Az Alkotmány szerint az Országgyűlés megbízatása az alakuló ülésével kezdődik. E rendelkezés garanciális jelentősége abban áll, hogy egyértelműen elhatárolható legyen az egymást váltó "régi" és az újonnan megválasztott parlament megbízatása.6 Az Országgyűlés ugyan folyamatosan működő szerv, ám döntéseit egyrészt csak meghatározott módon illetve időszakban - a képviselők plenáris ülésein - hozhatja, másrészt összetételében ciklikusan megújul, s ilyenkor a megszűnő és az új összetételű Országgyűlés ülései időben elkülönülnek egymástól. Különösen ez utóbbi esetben van kiemelkedő fontossága annak, hogy biztosítani lehessen, hogy bármely időpontban legyen legitim és összehívható Országgyűlés, vagyis hogy elkerülhető legyen a régi és az új Országgyűlés megbízatása közti interregnum, és hogy minden esetben pontosan megállapítható legyen, hogy "melyik" Országgyűlés, vagyis, hogy a parlament mely összetételében gyakorolhatja jogköreit.
Az Alkotmány ezért olyan megoldást tartalmaz, mely szerint a régi Országgyűlés megbízatási ideje ugyanabban az időpontban, illetőleg ugyanazzal az aktussal szűnik meg, amikor és amellyel az új parlament mandátuma megkezdődik7. Ez az időpont, illetve eljárási aktus az újonnan megválasztott képviselőkből álló új parlament alakuló ülése. Ezáltal az alkotmányozó a két megbízatást nem csupán egymáshoz kötötte, hanem egymás feltételévé is tette: vagyis a régi Országgyűlés megbízatása csak abban az esetben szűnik meg, ha az új parlament mandátuma az alakuló üléssel megkezdődik, és viszont. E konstrukció - a jelenlegi szabályozás szerint - azzal is jár, hogy a parlament megválasztott tagjainak egyéni képviselői megbízatásának kezdete nem esik egybe az Országgyűlés mandátumának kezdő időpontjával. Amíg ugyanis a négy éves parlamenti ciklus csak az Országgyűlés alakuló ülésével veszi kezdetét, egyes tagjainak megbízatása megválasztásukkal kezdődik. Az Országgyűlés mint testület, valamint tagjainak megbízatásai tehát eltérő időpontban jönnek létre, de - fő szabály szerint8 - ugyanabban az időpontban szűnnek meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
