A rendezvénysorozat elsődleges célja a hiánypótlás volt. Noha számos elemzés és tanulmány született az elmúlt években az új Alaptörvény és módosításai értékelése tárgyában, illetve az alkotmányozási eljárás sajátosságaival összefüggésben, mindeközben a korábban kétharmados, a jelenlegi szisztémában historizáló módon sarkalatosnak keresztelt törvények részletező áttekintése elmaradt.
A rendezvényre 2014 első felében került sor a szélesebb szakmai közvélemény, egyetemi hallgatók és a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve. A beszélgetéssorozat az összegző kerekasztallal1 együtt tizennyolc alkalomból állt, amelyek kronologikus sorrendben a következő témákat érintették: az önkormányzatokra vonatkozó szabályozás, az ügyészségre vonatkozó szabályozás, az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás, közpénzügyi sarkalatos törvények, az egyházakra vonatkozó szabályozás, a választójogi szabályozás, a parlamenti jog és a jogalkotás szabályai, az ombudsmani szabályozás változásai, a médiajog átalakulása, a bíróságokra vonatkozó szabályozás, az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás, a honvédelmi szabályozás, a népszavazásra vonatkozó szabályozás, a nemzetiségeket érintő jogalkotási változások, a rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai, és az állampolgársági jog.2
A kerekasztal-jellegű beszélgetéseken a meghívott előadók először rövidebb felszólalás keretében foglalták össze legfontosabb gondolataikat, ezt követően pedig lehetőségük nyílt az egymás meglátásaira való reagálásra, illetve a közönség soraiban helyet foglalók kérdéseinek megválaszolására. A felszólalások alapján készült írásos anyagokat a Jogtudományi Intézet műhelytanulmány-sorozatában (MTA Law Working Papers) közölte.
Míg egyes kérdések megosztották a beszélgetéssorozat résztvevőit, más témakörökről egyetértés alakult ki. Szakmai konszenzus uralkodott az első ülés alkalmával arról, hogy az önkormányzati rendszert érintő reformok centralizációhoz, illetve a bürokrácia növekedéséhez vezettek. Bár a korábbi szisztéma valóban reformra szorult, a bevezetett változások nem alkalmasak az elaprózottságból, a forráshiányból eredő problémák hosszú távú hatékony kezelésére.
Egybehangzó álláspontok fogalmazódtak meg az Alkotmánybíróságot érintő változtatások tekintetében is. Az előadók kitértek nem csupán az új szabályozás által bevezetett módosításokra, hanem a testület alkotmányos státusának újrapozicionálására. Általános konklúzióként fogalmazható meg, hogy a 2010 után kiépülő alkotmányos rendszerben az Alkotmánybíróság veszített a parlamenttel szembeni egyensúlyszerepéből, s ez nem csupán a testület változó szerepfelfogásának eredménye. Hiszen ebbe az irányba mutat a "felülalkotmányozás" gyakorlata3 is - vagyis amikor a jogalkotó-alkotmányozó egyes, a testület által alaptörvény-ellenesnek ítélt rendelkezéseket beépít az Alaptörvény normaszövegébe -, illetve ezt a következtetést erősítik az AB hatáskörét érintő változások, nevezetesen az utólagos absztrakt normakontroll esetén az actio popularis eltörlése és ezzel párhuzamosan - némileg az általános indítványozási jog megszűntét ellensúlyozandó - a "valódi" alkotmányjogi panasz4 megjelenése is.
Hasonlóan egyetértés uralkodott az egyházakra vonatkozó szabályozást áttekintő rendezvényen az alapvető megállapítások tekintetében. Az egyházak jogállásának újraszabályozása a "bizniszegyházak" felszámolását célozta. A jogalkotó önmagában az egyházak magas számából kiindulva (közel 400 egyház létezett azonos jogállással) vélelmezte a joggal való visszaélést. Annak vizsgálata és bizonyítása azonban, hogy az egyházak működése során valóban jogsértésre került volna sor, elmaradt. A jogalkotói lépés létező egyházakat jogállásuktól megfosztott, az egyházak azonos jogállásának biztosítása helyett kétszintű nyilvántartási rendszert vezetett be. Az új szabályozás számos korábban egyházként elismert szervezetet arra kényszerített, hogy ismételten kérje elismerését olyan eljárásban, amelyben a jogorvoslat lehetősége nem biztosított, s magát az eljárást nem a független igazságszolgáltatási rendszer, hanem a politikai hatalmi ágnak tekinthető parlament folytatja le.5
A választójogi szabályozás változásait érintő beszélgetés résztvevői üdvözlendő lépésnek tekintették, hogy azok az állampolgárok, akiknek cselekvőképessége korlátozott vagy kizárt, nem veszítik el automatikusan választójogukat, s azok sem, akikre jogerős bírósági határozat szabadságvesztés büntetést szabott ki. Hasonlóan pozitív lépésnek tekinthető a választókerületek átszabása az aránytalanságok kiküszöbölésével, valószínűsíthető azonban, hogy ezek az aránytalanságok hosszú távon újratermelődnek.6 A Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok "fél" választójoga, vagyis az, hogy csak pártlistára szavazhatnak, áttöri a válasz-
- 61/62 -
tójog egyenlőségének elvét, míg az a szabály, amely szerint a levélben szavazás lehetőségéből a külföldön tartózkodó, ám magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok kizártak, míg ugyanezen lehetőség a lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok számára nyitva áll, indokolhatatlan módon tesz különbséget a két, összehasonlítható helyzetben lévő csoport tagjai között.7 A kampányszabályok részben előremutatóak, üdvözlendő lépés a jelöltenként elkölthető pénzösszeg 5 millió forintra emelése, esetükben a kampányszámla alkalmazása, az azonban nem érthető, hogy e szigorúbb elszámolási szabályok a pártokra miért nem terjednek ki. A politikai kampány kiszorítása a kereskedelmi médiából önmagában nem küszöböli ki a politikai korrupciót, viszont az állampolgári tájékozódás ellen ható intézkedés. Megoldatlan maradt a "harmadik félként" fellépő szervezetek kampányrészvétele is, ezért az elszámolás szabályai a pártkampányoknak a civil szférába történő kiszervezése révén könnyedén megkerülhetővé válnak.
A parlamenti jog átalakulásáról zajló beszélgetés középpontjában az új kétszintű szabályozás, az Országgyűlési törvény8 és a Határozati Házszabály9 egyes rendelkezései álltak. Megemlítésre kerültek azok a szabályok, amelyek a parlamenti munka hatékonyságának javítását, illetve az Országgyűlés tekintélyének megóvását célozzák. A házelnök fegyelmi jogkörének megváltozása elsődlegesen az obstrukció kiküszöbölését célozza, s feladata a parlament méltóságának megőrzése a nyilvánosság előtt. Azonban az a tény, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlásakor a házelnök nem él a szabályozásban egyébiránt benne rejlő fokozatosság elvével, illetve hogy a döntés ellen a szankcionált képviselő számára nem áll rendelkezésre jogorvoslat, ellentétes hazánk nemzetközi emberi jogi vállalásaival.10 A törvényalkotási munka "bizottságosítása" - azaz a törvényjavaslatok részletes vitájának kiszervezése a Törvényalkotási Bizottságba - szintén a hatékonysági szempontok javára billentette a mérleget, holott a törvényhozási vita önmagában is alkotmányos értéknek tekinthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
