https://doi.org/10.59851/kjsz.2026.2.11
A recenzió Michiel S. de Vries és Juraj Nemec átfogó kötetét mutatja be, amely a közszektor reformjának 35 éves történetét vizsgálja tizenegy közép-európai országban. Kolumbusz útjának metaforáján keresztül elemzi a piaci és demokratikus átmenet dilemmáit, az új közmenedzsment eszközeinek vegyes eredményeit, valamint az útfüggőség, az intézményi inercia és a "nem szándékolt következmények" szerepét. A szerző rámutat a sikeres és sikertelen reformpályák tanulságaira, különös tekintettel Magyarország és Lengyelország centralizációs fordulatára.
Kulcsszavak: közszektorreform, új közmenedzsment, útfüggőség, intézményi inercia, Közép-Európa
The review presents the comprehensive volume by Michiel S. de Vries and Juraj Nemec, which analyses thirty-five years of public sector reform in eleven Central European countries. Using the metaphor of Columbus's journey, it explores the dilemmas of market and democratic transition, the mixed outcomes of new public management instruments, and the impact of path dependence, institutional inertia and the "unanticipated consequences" of purposive action. The author highlights the lessons of both successful and failed reform trajectories, with particular attention to the recent turn towards centralization in Hungary and Poland.
Keywords: public sector reform, new public management, path dependence, institutional inertia, Central Europe
1. Paul Joyce a Governance and Public Management sorozat szerkesztője, a könyv bevezetőjében találó hasonlattal élve Kolumbusz utazását idézi fel. A hajdani bátor felfedező nekivágott az ismeretlennek, és hosszú, kitérőkkel, nélkülözéssel és szenvedéssel teli hajózás után megérkezett egy ismeretlen földrészre, India helyett Amerikába.
Valami hasonló, Kolumbusz-féle útkeresés (menedzsment) zajlott le abban a 11 közép-európai országban (Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is, ahol a rendszerváltozást követően a nagyszabású reformok mellett a közszektor modernizációjának a programját is napirendre tűzték. Ez nemcsak szükséges, de elkerülhetetlen is volt, mivel a piacgazdaság működéséhez, a demokratikus intézményrendszer kiépítéséhez, a jog uralmának a visszaállításához és a civil társadalom életre keltéséhez megfelelő kereteket kellett létrehozni.
Ugyanakkor mindmáig aktuális a kérdés: vajon sikerült-e a nagyszabású célok megvalósítása, a gazdaság, a társadalom, az intézményrendszer, az életszínvonal, s nem utolsósorban az emberek gondolkodásának, s a szemléletének megváltoztatása? Hol tart ma "nagy utazás", mennyiben a hétköznapi valóság része az államszervezet átlátható és jogszerű működése, a közszolgáltatások hatékony és költségtakarékos megvalósítása?
Az előzetes válasz már a kötet bevezető fejezetében megtalálható. Az emberi fejlettségi index[1] szerint mind az egy főre jutó GDP nagysága, a várható átlagos élettartam, mind a gazdasági szektor produktivitása tekintetében jóllehet jelentős előrelépés történt a közép-európai országokban, azonban a lemaradás a fejlett nyugati államokhoz képest jelentős minden mutató tekintetében. A történelmi hátrányok leküzdésének és meghaladásának az effektusa (utolérés) így továbbra is inkább hangzatos mozgósító jelszó,[2] mintsem realitás.
Mindez persze nem jelent, s nem is jelenthet felmentést annak vizsgálata alól, hogy mi történt az elmúlt 35 év alatt a régió államaiban. Az "utazás" részlétei talán még fontosabbak, mint a végeredmény. Annál is inkább, mert a közigazgatási szakirodalom is inkább egyes alrendszerek, intézmények, programok elemzésére helyezi a hangsúlyt, s kevesen vállalkoztak átfogó, a történelmi határokon, politikai rendszereken, társadalmi sajátosságokon is túlmutató összehasonlító vizsgálatra. Ezt a hiányt pótolja ez a nagyszabású munka, ahol az empíria és az elmélet alkalmazása lehetővé teszi az egyes országok, intézmények és egyének változásainak megértését, folyamatos értékelését, s a lehetséges jövőbeli forgatókönyvek felvázolását.
2. A kötet nyitó fejezetében a szerzők felteszik a kérdést: lehet-e olyan egységes halmazként kezelni a régió országait, amelyek azonos vagy közel hasonló problémákkal szembesültek és a válaszok is közös sajátosságokat mutatnak. A referenciát jelentő nyugati államok szemszögéből igenlő a válasz, azonban a látszólagos egységen belül a mélyebb vizsgálódás már inkább a különbségekre, a nemzeti sajátosságokra és az azokból fakadó eltérő utakra és megoldásokra helyezi a hangsúlyt.
Éppúgy, mint hajdanán Kolumbusz esetében, a helyes út megtalálásának dilemmája végigkísérte a közép-európai országok elmúlt évtizedeit is. Nyitott kérdések sorában kellett dönteni: kövessék a nagy nemzetközi szerveztek (IMF, World Bank) útmutatását és elvárásait, azaz liberalizáció, privatizáció, stratégiai és teljesítménymenedzsment, kiszerződés, devolúció, vagy sem. Az állam szerepének csökkentése, az új közmenedzsment adaptálása, a piaci eszközök és módszerek térnyerése a kívánatos út, a gyors siker záloga?
Majd nem sokkal később az unióba való belépést megelőzően jöttek az újabb kihívások: mi biztosítja az uniós csatalakozás gyors és sikeres megvalósítását, az európai integráció előnyeinek kihasználását? Szükséges a klasszikus, érdem alapú államigazgatás megteremtése, igazságügyi és jogi reformok végrehajtása? (Unió, OECD, SIGMA-program).
A dilemmák sora ezzel még korántsem ért véget, mivel a megvalósítás módja, üteme hasonló fontossággal bírt: a lassabb vagy gyorsabb haladás, a fokozatos vagy sokkhatásszerű reform kecsegtet nagyobb sikerrel? Meddig terjedjen a reformok hatósugara: a nemzeti, intézményi és az egyéni szint alapvető megváltoztatása, átalakítása közelebb hozza-e a kívánatos célok elérését?
Az alig csendesülő reformjavaslatok elmúltával némi szélcsend hozhatott volna enyhülést a jó kormányzás paradigmájának[3] divattá válásával, de a fogalom ellentmondásos, tág értelmezése nemhogy csökkentette, hanem tovább növelte a megoldandó dilemmák sorát.
A választott utak és megoldások jelzik, hogy a hasonló starthelyzetből milyen sokféle kimenet jöhet létre,
- 90/91 -
utalva az állami, politikai vezetés felelősségére, egyben jelezve a társadalmi, gazdasági, kulturális sajátosságok determináló szerepét is. Elég csak a két szélső példát megemlíteni. Míg napjainkban Lengyelország és Magyarország a kormány szerepének az erősítését és a tradicionális társadalmi értékek fontosságát hangsúlyozza, addig Észtország a strukturális átalakítást, a technokratikus megoldások és a közszolgáltatások fejlesztését helyezte a középpontba.
3. A közszektor sikeres reformjának receptje meglehetősen közismert az európai országok - jóllehet eltérő, de - közös nevezőre hozható tapasztalati anyaga alapján. A gazdaság stagnálása, pénzügyi instabilitás, alacsony beruházási ráta, erős külkereskedelmi függés nem jelent kedvező kontextust. Éppígy kritikus előfeltétel a politikai aktorok elkötelezettsége és a vezető közigazgatási szakemberek támogatása, következetes gyakorlata. És ami figyelmen kívül nem hagyható, az a domináns társadalmi, igazgatási kultúra hatása, befolyása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
