A Sportjog folyóirat az első számaiban kiemelt figyelmet szentelt a sportjogot érintő könyvek/tankönyvek bemutatásának.[1] A jelen recenzió egy egyesült államokbeli tankönyv ismertetésével bővíti a folyóirat Szemle rovatát.
Russ VerSteeg és Jack P. Sahl Sports Law - Cases and Materials című kötete[2] az amerikai sportjogi szabályozás és joggyakorlat "textbook" formában történő ismertetésére vállalkozott. Annak érdekében, hogy e formát sikeresen megérthessük, indokolt elsőként az amerikai jogrendszer néhány alapvető sajátosságát kiemelni.
Az egyik ilyen jellegzetesség, hogy az "amerikai jog" szövetségi és tagállami jogszabályok és joggyakorlat sajátos ötvözete. A szövetségi jogalkotónak (Kongresszus) kizárólag olyan kérdésekben van jogalkotási primátusa, amelyeket az alkotmány a hatáskörébe utal. A sportjog nem ilyen terület, habár számos eleme közvetlenül érinti a szövetség hatásköreit, különösen akkor, ha valamely sporttal kapcsolatos tevékenység általános szövetségi előírások keretei közé illeszthető (például büntetőjog), illetve tagállamok közötti (interstate) vagy nemzetközi kapcsolatokat érint. Minden olyan esetben, amikor a szövetségi jogalkotási kompetencia hiányzik, a tagállami jogalkotók élveznek elsőbbséget.
Másrészt, az iménti logikából is következően, a szövetségi bíróságok kizárólag akkor járhatnak el sporttal kapcsolatos jogvitákban, ha azok szövetségi törvényeken nyugszanak, vagy - kivételesen - a tagállami jogerős döntések felülvizsgálata válik indokolttá. Ennek is betudható, hogy például a "tort jog", amely minden személyek elleni jogsértést felölel (amely esetek a magyar jogban a magánjogi szerződésen kívüli károkozástól a szabálysértéseken át a büntetőjogig terjednek), alapvetően tagállami jogalkotási és bírósági hatáskörbe tartoznak. Ha azonban a felperes bármilyen szövetségi jogszabályra is hivatkozik keresetében (például versenyjogi, szerzői jogi vagy védjegyjogi törvényre), akkor az ügy automatikusan a szövetségi bíróságok hatáskörébe kerül.
Harmadrészt, az Egyesült Államok jogát szokás precedensjognak nevezni, amely azonban tévedés. Nehezen tagadható, hogy az angol jog (számos eleme) tovább él(t) az Egyesült Államokban, ez azonban az eljárásjogra nem igaz. Sőt épp a tagállami-szövetségi jog elkülönítés ad magyarázatot arra, miért nincs "szövetségi precedensjog". A Kongresszus világosan körülhatárolt jogalkotási hatáskörének köszönhetően a jog elsődleges forrásai szövetségi szinten a törvények. (A tagállami jogok erősebben megőrizték a common law jellegzetességüket. Számos esetben megfigyelhető a tagállami bíróságok által kifejlesztett joggyakorlat precedensszerű érvényesülése.) Az "amerikai precedensjog" létrejöttét ugyancsak hátráltatja, hogy a szövetségi bíróságok nincsenek kötve saját és más bíróságok korábbi ítéleteihez. Ez olyannyira igaz, hogy a szövetségi fellebbviteli bíróságok (circuit courts) gyakran homlokegyenest ellentétes joggyakorlatot fejlesztenek ki.
E három körülmény (számos másik mellett például az amerikai eljárások "csata elméleten" alapuló logikája, vagyis hogy az ügy urai a felek, és nem a bíró) nagyban meghatározza a jog oktatásának módszertanát is. A releváns törvények mellett a precedensjog hiányában is kiemelt szerephez jutnak a bírósági ítéletek a jogi tanulmányok során. A hagyományos amerikai oktatás a jogesetek analízisére helyezi a hangsúlyt. A szókratészi vagy - annak modern amerikai verzióját kidolgozó Christopher Columbus Langdellről elnevezett - langdelliánus módszer az ún. "IRAC" logikára épül. Ennek keretében a hallgatók megismerik az ügy tényállását (issue), a releváns jogforrásokat (rule), a peres felek érveit (arguments) és a bíróság döntését (conclusion).
Russ VerSteeg és Jack P. Sahl tankönyvét ezen felvezetés után lehet és kell szemlélni.[3] A kötet több mint 500 oldalas, és csekély mennyiségű szervezeti szabályzaton felül jogesetek tucatjai, illetve jogirodalmi munkák, valamint a hozzájuk kapcsolódó ellenőrző kérdések segítségével ismerteti meg az olvasót az amerikai (szövetségi és tagállami) sportjog forrásaival és eseti döntéseivel. Ez a módszertan lehetővé teszi, hogy a sportjog iránt fogékony hallgatók egy-egy jogvita kimenetelét és a mögöttes jogszabályok helyes értelmezését megismerjék. Ezenfelül abban is segítséget nyújt, hogy az olvasók (hallgatók) aktívan elsajátítsák a jövőbeli sikeres perlés stratégiáját és taktikáját.
A tankönyv, melynek 2019-es kiadása immáron negyedik a sorban, 11 érdemi fejezetre oszlik. Az első fejezet az olimpiai mozgalommal, a szervezeti keretekkel és a doppinggal kapcsolatos amerikai keretrendszert foglalja össze.
Az "érdemi", amerikai joganyagot a kötet a 2. fejezettől kezdődően tárgyalja. A már említett "tort jogot" három külön fejezetre (2-4. fejezetek) osztva elemzi. Elsőként a sportolók által sportolóknak okozott sérülésekért, valamint a sportlétesítmények üzemeltetőinek felróható károsodásért fennálló felelősséget mutatja be. A második terület az edzői döntésekre és a sportfel-
- 36/37 -
szerelésekre visszavezethető károsodások kérdése. A harmadik "tort jogi" fejezet a sportegyesületeknek és a hivatalos személyeknek, például bíróknak betudható károkozásokat vizsgálja. Különös tekintettel arra, hogy még az egyébként "amatőr" (vagyis díjazással hivatalosan nem járó) egyetemi sporttevékenység is "vérre megy" az Egyesült Államokban, e felelősségi kérdések tisztázása érthető módon került a kötet elejére. Ez ráadásul egy olyan kérdéskör, amely folyamatos fejlődést mutat.[4] Számos olyan eljárás van jelenleg is folyamatban az Egyesült Államokban, amelyek felperesei NFL-csapatokat perelnek tudatos, a sportolók egészségét is befolyásoló orvosi döntések meghozataláért, amelyek nyomán az érintett sportolók pályafutása a vártnál hamarabb ért véget.[5]
A kötet 5. fejezete a sportolói szerződésekkel kapcsolatos kérdéseket járja körbe, ideértve néhány ikonikus történeti példát, mint amilyen Babe Ruth, az amerikai baseball legendás alakjának az 1930-as szerződése. Ez a megállapodás olyan részletekre is kitért, mint hogy Ruth hány nappal a szezonkezdet előtt köteles "munkára jelentkezni" (45 nappal); kitűnő fizikai állapotban kell lennie (lévén a sportoló nem vetette meg sem az alkoholt, sem az éjszakai szórakozást); semmilyen további sporttevékenységet nem folytathat (szezon közben és azon kívül); vagy a fizetését milyen feltételekkel és milyen időszakokra nézve kapja meg.[6]
Tekintettel arra, hogy a versenysportot monopolszövetségek koordinálják (pl. NBA, NFL, MLB, NHL), sőt az amatőr egyetemi sportversenyek is egy központi szövetség, az NCAA irányítása alatt állnak, az amerikai sportjog megkerülhetetlen kérdése a versenyjog. Az amerikai szövetségi szabályozás, a Sherman Antitrust Act[7] azonban nem tekinthető irányadónak minden sportág vonatkozásában. Olyannyira nem, hogy közel egy évszázada tartja magát az a helyzet az Egyesült Államokban, hogy a baseball szigorúan tagállami kérdés, s így arra nem alkalmazhatók a Sherman Act előírásai, melyet a Legfelsőbb Bíróság számos ítéletében megerősített.[8] E kivételes állapotot egy 1998-as szövetségi törvény ugyan módosította, de nem számolta fel azt.[9] Ez utóbbi jogszabály ráadásul súlyos igazságtalanságokat eredményezett, mivel kizárólag az MLB versenyjogi kontrollját tárgyalta - expressis verbis kirekesztve a szabályozásból a "kis liga", a Minor League Baseball (MiLB) szerződéses gyakorlatát. Így fordulhat elő az, hogy miközben az MLB játékosai milliós jövedelmekért sportolnak a nagy csapatoknál, addig a MiLB-játékosok átlagos fizetése az amerikai létminimum szintjét sem éri el.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
