A tanulmány a két évtizeddel ezelőtt létrejött köztársasági alkotmányunk születésnapját köszönti. Bemutatja a rendszerváltozást közvetlenül megelőző időszaktól kezdve a mai napig tartó alkotmányozási kísérleteket, amelyekben a szerző részt vehetett. Egy rövid tanulmányba nem férnek bele személyes emlékek, sem azok az alkotmánymódosítások és módosítási kísérletek, amelyeket nem tarthatunk a szorosan vett alkotmányozás részének. Ezekről majd egy részletesebb munkában írok. Itt most az alkotmányozás három szakaszáról lesz szó.
Az első az 1989. évi rendszerváltoztató alkotmány, ennek előkészítése és 1990. évi végleges formába öntése.1 Az 1989. évi XXXI. törvény ugyan formailag alkotmánymódosítás volt, tartalmában azonban új, és - sok jeles jogtudós reményei szerint - választott megoldásait tekintve végleges.2
A második az 1994-1998 közötti időszak, amikor az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságot állított fel, el is fogadta az új alkotmány szabályozási elveit, de a bizottság által elkészített normaszöveg tervezet idő hiányában már nem került a plenáris ülés elé.3
A harmadik 2004 decemberétől 2006 nyaráig tartott: ez Petrétei József igazságügy-miniszter kísérlete volt arra, hogy a hatályos alkotmány értékeit megőrizve, de hiányait pótolva, szövegét megjavítva, alkotmánykonszolidáció révén formailag is új alkotmány keletkezzen.4 Ennek keretében elkészült egy szakmai szövegtervezet, amely politikai okból még nyilvánosságra sem került.
Az 1980-as évek közepére a pártállam reformerőiben és a közjogászokban megérett a felismerés: modernizálni szükséges az 1949-ben szovjet mintára megalkotott, majd 1972-ben megreformált alkotmányt, mert az még szocialista viszonyok között sem képes követni az új világgazdasági rendszerbe illeszkedni kívánó Magyarország társadalmi-gazdasági problémáit. A gazdaságban a piac, a társadalmi-politikai viszonyokban a jogállamiság és a demokrácia követelményeit kellett volna érvényesíteni, és ezek az igények a ’80-as évek végére kezdték szétfeszíteni a szocialista alkotmányosság kereteit.
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1988. május 31-én fogadott el állásfoglalást az alkotmány felülvizsgálatáról, és kérte fel a Kormányt az előkészítő munkák megkezdésére, megszervezésére.
Ennek közvetlen politikai előzménye az 1988. május 20-22-én tartott pártértekezlet volt, amelyen a Kádár János által vezetett régi gárdát leváltotta a Grósz Károly vezette középnemzedék. Újra hatalmi pozícióba került a reformszárny két markáns egyénisége, Pozsgai Imre és Nyers Rezső, államminiszterként. Néhány héttel később Kulcsár Kálmán akadémikus lett az igazságügy-miniszter, aki határozott elképzelésekkel rendelkezett az új alkotmány tartalmát illetően.5
A párthatározat szakmai megalapozásaként három forrás is megemlíthető. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának tevékenysége, amelyet 1981-től Kilényi Géza vezetett. A Programiroda szervezésében több tucat tanulmány készült, közöttük 18 kötet "Az Alkotmány továbbfejlesztésének tudományos megalapozása" c. sorozat keretében.
A második a Németh Miklós, MSZMP KB osztályvezető, későbbi miniszterelnök felkérésére 1987 szeptemberére elkészült könyv, amelynek címe: Javaslat az államszervezetnek a gazdasági reformmal összefüggésben való átalakítására, különös tekintettel a kormányzati irányításra". Szerzői: Kulcsár Kálmán, Sárközy Tamás és Kilényi Géza. "A kötet felvázolta a demokratikus jogállam irányába való elmozdulás lehetséges és szükséges irányait és szervezeti formáit, a valódi parlamentarizmus kibontakozásától kezdve az Alkotmánybíróságon át a közigazgatási bíráskodásig".6
A harmadik a Magyar Tudományos Akadémia 1988. májusi közgyűléséhez kapcsolódó, a Közgazdaság és Jogtudományok Osztálya keretében tartott osztályülés az alkotmányosságról. Az osztályülésen elhangzott előadások tanulmánykötetbe foglalva is megjelentek.7
1988 júliusában a Kormány határozatot fogadott el az alkotmány felülvizsgálatának ütemtervéről és szakmai szervezeti kereteiről.8 A kormányhatározat szerint a párt irányításával, az Igazságügyi Minisztérium szakmai előkészítésével ki kell dolgozni előbb az Alkotmány korszerűsítésének koncepcióját, majd az alaptörvény szövegtervezetét, és a Központi Bizottság, valamint az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottsága által megtárgyalt anyagok kerülhetnek a Kormány, majd az Országgyűlés elé. Az alkotmányozási folyamatnak még az 1990-ben esedékes általános országgyűlési képviselőválasztások előtt, népszavazással való elfogadással kellett volna lezárulnia.
Az Igazságügyi Minisztériumban 1988. november 30-ára elkészült első szabályozási koncepciót még megtárgyalták a párt és állami alkotmány-előkészítő szervek, majd az észrevételeknek megfelelően átdolgozott, 1989. január 31-ei dátummal elkészített második koncepciót március 8-9-én megtárgyalta és egyhangú szavazással elfogadta az Országgyűlés. Ezt követően azonban már nem az elképzelt forgatókönyv szerint alakultak az események.
Március végén az MSZMP Politikai Bizottsága utasítást adott az igazságügy-miniszternek, hogy haladéktalanul készítsen törvényjavaslatot a köztársasági elnök intézményének bevezetésére. A hivatalos indokolás szerint ez azért szükséges, mert a választások lebonyolításához és az új kormány megalakításához elengedhetetlen egy stabil pont az államszervezetben e folyamat levezényléséhez. Ez a stabil pont pedig csak az államfő lehet.
Az igazságügyi tárca el is készítette a törvénytervezetet, mégpedig alkotmánymódosítás formájában, hiszen az új államfő intézményesítése csak így volt lehetséges. A kodifikátorok a feladat teljesítésekor túlmentek a megrendelésen, mert már az új választások után folyamatosan ülésező parlamentre és az annak felelős kormányra vonatkozó szabályokat is beépítették a tervezetbe. E törvényjavaslattal egyidőben készült el az IM-ben a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvénytervezet is. Ezeket együtt jelentették meg az országos napilapokban, és szerveztek róluk szakmai és társadalmi vitákat. Az IM vezetői konzultációra hívták a frissen megalakult ellenzéki szerveződéseket, pártcsírákat is, ezek azonban nem jöttek el. Nevükben Kónya Imre, a Független Jogász Fórum elnöke, az alakulóban lévő Ellenzéki Kerekasztal életre hívója és koordinátora jelezte, hogy látszatkonzultációra nem hajlandók, nem adják a nevüket olyan törvényekhez, amelyeket akaratuk ellenére is elfogadhat a hatalom. Csak érdemi, egyenrangú felek közötti egyeztetésre hajlandók, ennek meg kell teremteni a szervezeti kereteit.
Június 13-áig két szálon párhuzamosan folytatódott a történet. A Kormány véglegesítette és benyújtotta a törvényjavaslatokat az Országgyűléshez, amelynek megyei képviselőcsoportjai (akkor még volt ilyen!) és bizottságai megkezdték azok tárgyalását. Ezzel párhuzamosan az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal képviselői hosszú tárgyalások után megállapodtak a politikai átmenetről szóló tárgyalások szervezeti kereteiről és fő témáiról. Így az ún. Harmadik Oldal (Hazafias Népfront, SZOT, Nőtanács stb.) képviselőivel kiegészített Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások I. témakörében, amely a demokratikus politikai átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok meghatározását kapta feladatul, az 1. munkabizottságban került sor a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság jogintézménye bevezetésének megtárgyalására. Az 1989. június 10-én aláírt megállapodás másnapján a Kormány kérésére az Országgyűlés felfüggesztette e törvényjavaslatok tárgyalását a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások befejezéséig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
