Képzeljük el azt a szituációt, hogy házastársunkkal a bontóperben a lakáshasználat kérdésében nem tudunk megegyezni! A bíróság minket kötelez a házastársi közös lakás elhagyására, mintegy persona non grata-nak minősítve bennünket saját otthonunkban. "Mi lesz most velünk?"- merülne fel a kérdés, ha családjogi kérdésekben tájékozatlan polgárként nem tudnánk, hogy a közös lakásból való távozásunknak igenis ára van. Házastársunk nem ingyen maradhat családi életünk korábbi színhelyén, hanem meg kell fizetnie a lakáshasználati jogunk ellenértékét, amely valamelyest kompenzálhatja a lakáshelyzetünkben bekövetkezett egyensúlytalan változást. Vajon azonban tényleg pénzre váltható e térítés útján az elvesztett lakáshasználati jogunk, ezzel együtt pedig a házastársi közös lakásból való távozással járó hátrányok?
E tanulmány témája a lakáshasználati jog ellenértéke, amely hipotézisem szerint a polgári jog rendszerében egy Janus-arcú jogintézmény. Vitathatatlan annak vagyonjogi jellege, hiszen a vagyoni értékkel bíró lakáshasználati jog ellentételezésének tekinthető, amennyiben valamelyik házastárs köteles távozni a házastársi közös lakásból a házasság felbontása esetén.[2] A másik oldalról a lakáshasználati jog ellenértékének családjogi vonásai is tetten érhetők, a családjog alapelvei által a lakáshasználati jog ellenértéke a költözésre kényszerülő fél "védelmére kel', és egyfajta kárpótlást biztosít,[3] amiért el kell hagynia a házastársi közös lakást.[4] Bár
- 79/80 -
e kötelezettség vélelmezhetően nem csak anyagi szempontból jár negatív hatásokkal, a lakáshasználati jog ellenértéke sérelemdíj-funkcióval nem bír, érzelmi kompenzálásra az nem alkalmas.
Írásomban arra vállalkozok, hogy elvégezzem e kétarcú jogintézmény revízióját a magyar jogalkotás, illetőleg jogtudomány szintjén a dogmatikai módszer alkalmazásával. Tanulmányomban a jogintézményt elsősorban a polgári anyagi jog szempontjából vizsgálom, eljárásjogi kérdésekre csak a leglényegesebb problémakörök megvilágítása érdekében térek ki.
Témaválasztásom indokolása több irányból közelíthető meg. Úgy vélem, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke a jogirodalomban indokolatlanul mellőzött. Álláspontom szerint nem került sor eddig olyan összefoglaló munka megírására, amely összegezte volna a jogintézmény hazai jogtörténeti fejlődésének tapasztalatait és a jelenkori szabályozás fő jellemzőit. Kutatásom alapgondolata, hogy ennek ellenére, az ellenérték társadalmi rendeltetését tekintve igencsak fontos, és szignifikáns szerepet tölt be a joggyakorlatban.
Az aktualitás forrását adja, hogy bár a jogi szabályozás nem új, és módosítására a jogintézményt illetően a Polgári Törvénykönyvben eddig nem került sor, a jogszabályi környezet az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott, figyelembe véve a jelenkori gazdasági és ingatlanpiaci helyzetet. A lakáshasználati jog ellenértéke mint a házastársi közös lakásból távozni köteles fél hátrányai mérséklésének garanciája az aktuális tendenciák által a jövőben felértékelődhet a gyakorlatban, funkció-analízisének elvégzése így mindenképpen időszerű.
Aktuális a téma azért is, mert előzetes feltevésem szerint a bírói gyakorlatban a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)[5] égisze alatt komoly bizonytalansági tényező tapasztalható a lakáshasználati jog ellenértékének összegszerűsége vonatkozásában.
A tanulmány szerkezete erre figyelemmel a következőképpen alakul: áttekintem a lakáshasználati jog ellenértéke jogtörténeti "evolúciójának" tanulságait, ezt követően pedig elemzem a jogintézményt a hatályos joganyag tükrében. Végül sort kerítek az elméleti megállapítások összefoglalására és de lege ferenda javaslataim felvázolására.
- 80/81 -
A tanulmány koncepciója a lakáshasználati jog ellenértéke hatályos szabályozásának a revíziója és funkció-analízise, a jogintézmény jogtörténeti fejlődésének teljes körű áttekintése nem célom. Indokolt azonban érintőlegesen kitérni a múlt tapasztalataira azon tendenciák és problémakörök megvilágítása érdekében, amelyek a lakáshasználati jog ellenértékének "evolúcióját" alakították, és a jelenhez kapcsolódó konzekvenciák levonása szempontjából jelentősek.
A jogintézmény fejlődési pályáját végig tekintve világossá válik, hogy annak kétarcú jellege a teljes jogtörténeti alakulását áthatotta. A szabályozás kialakítása során mindig figyelembe kellett venni, hogy a lakáshasználati jog ellenértékére, illetve "jogelődjére", a kárpótlásra vonatkozó rendelkezések vagyonjogi vonásait a családjog alapelvei a családjogi jogviszonyok jellegzetességeihez mérten, a szükséges mértékben ellensúlyozzák.
A Legfelsőbb Bíróság 111. számú PK állásfoglalása 1955-ben elsőként ismerte el a házastársi közös lakásból távozni köteles fél térítési igényét, függetlenül attól, hogy a lakás a házastársak közös- vagy különvagyonába tartozott.[6] A jogalkalmazók már a kárpótlás esetében is felismerték, hogy a méltányosság alapelve nem hagyható figyelmen kívül annak mértéke meghatározásakor és a lakásban maradó félnek a lakásváltoztatással járó súlyos anyagi terhek viseléséhez hozzá kell járulnia.[7]
A kárpótlás által a bírói gyakorlat akceptálta azt a jelentős tételt, hogy a nem tulajdonos házastárs lakáshasználati joga is vagyoni értékkel bír, ez az elv pedig a jogtörténeti fejlődés folyamán olyannyira megingathatatlan maradt, hogy a hatályos szabályozás is ennek talaján áll, fókuszba helyezve ezáltal a lakáshasználati jog ellenértékének vagyonjogi arculatát.
Nem volt ennyire egyértelmű a jogintézmény fejlődése során, hogy melyek azok az elvek és célok, amelyek mögötte meghúzódnak, e kérdés csupán a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Kormányrendelet hatályba lépését követően tisztázódott le a jogirodalomban. A jogalkotó a rendeletben a bírói gyakorlat által kimunkált kárpótlást ismerte el a törvényhozás szintjén, melynek következtében világossá vált, hogy annak alkalmazása során is előtérbe kell helyezni a polgári jogi egyenértékűség elvét, korrigálva azt a családjog elveivel. A jogtudomány a jogintézmény célját abban látta, hogy a lakásból távozni köteles házastárs lakhatása biztosított legyen.[8]
- 81/82 -
A kárpótlás az ítélkezési gyakorlatban ezidőtájt még nem volt effektív jogintézmény, a bíróságok a kialakult méltánytalan és egyensúlytalan helyzeteken a kárpótlás megállapításával akkor sem tudtak enyhíteni, amikor erre az esetek körülményei alapján lehetőségük lett volna. A kárpótlásként megítélt összegek igencsak alacsonyak voltak és alkalmatlanok a jogpolitikai cél érvényre juttatására.[9]
A bírói gyakorlat ezen gyengepontját a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban Csjt.) 1986. évi módosítása[10] hárította el. A jogalkotó ugyanis felismerte, hogy méltánytalan helyzet alakult ki a gyakorlatban: a lakásban maradó fél nem volt érdekelt abban, hogy a távozni köteles házastársa lakáshelyzete is megoldott legyen és hozzájusson egy reális térítéshez lakáshasználati joga ellenében. A házastársak lakáshasználatának kérdését igazságosan csak úgy lehetett rendezni, és a házastársi közös lakás méltányos elszámolását biztosítani, ha a kárpótlást a lakáshasználati jog ellenértékével váltotta fel a törvényhozás.
A lakáshasználati jog ellenértéke a Csjt.-ben a lakást elhagyó házastárs hátrányának csökkentését, a felek között lakáshelyzetük vonatkozásában bekövetkezett vagyoni aránytalanság mérséklését célzó jogintézménnyé vált, e jellegzetessége azóta sem változott. A jelenlegi szabályozáshoz képest a Csjt. megoldása főként abban különbözött, hogy differenciált a házastársak tulajdonába tartozó, illetve bérletükben lévő házastársi közös lakás elhagyása esetén járó ellenérték számítása kapcsán.[11]
Az összegszerűség kiszámolásánál a Csjt. koncepcionálisan eltérő megközelítést alkalmazott az addigi bírói gyakorlathoz és a hatályos Ptk.-hoz viszonyítva, hiszen szinte matematikai képleteket tartalmazott, gátat szabva ezzel a jogalkalmazók között fennálló vitáknak az egzakt számítási mód alkalmazásának lehetőségéről.[12]
A Ptk. kodifikálása során a lakáshasználati jog ellenértéke új alapokra került, a jogi szabályozás centruma ismét a lakáshasználati jog ellenértékének esetről esetre való meghatározása lett, azzal, hogy az összegszerűséget a használati jognak megfelelően, vagyoni érték központúan kell számolni. A jogalkotó szándéka az volt, hogy kiemelje a kapcsolódási pontokat a vagyonmegosztás és a lakáshasználati jog ellenértéke között, illetve orientálja a házastársakat abba az irányba, hogy erről a kérdésről is, lévén a házastársi közös lakás egy különleges vagyontárgy, a közös vagyon megosztásával egyidejűleg hozzanak döntést.[13]
- 82/83 -
A lakáshasználati jog ellenértéknek hatályos szabályozását annak a hipotézisnek a szem előtt tartásával tekintem át, hogy a Ptk. koncepciója az egyensúly kialakítása a jogintézmény vagyonjogi és családjogi arculatának mérlegén, azzal együtt, hogy a mérleg nyelve a lakáshasználati jog vagyoni értékének hangsúlyozásával a vagyonjogi jelleg felé látszik elbillenni. A hatályos rendelkezések rendszerezését azonban az adekvát következtetések levonása érdekében, meg kell előznie az elméleti alapok feltárásának.
A lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó szabályokat elsőként a családjog rendszerében kell elhelyezni. A szabályozás a Ptk. Negyedik Könyvének (a továbbiakban Csjk.) második részében, a házasságra vonatkozó rendelkezéseknél kapott helyet, a házassági vagyonjog szabályanyaga körében. A házastársi közös lakás használatának rendezésével kapcsolatos normák e rendszeren belül alkotnak önálló fejezetet, melynek utolsó előtti szakasza szól a lakáshasználati jog ellenértékének megtérítéséről. Ezt megelőzően a jogalkotó differenciál a közös jogcímen lakott és az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakásokra vonatkozó rendelkezések között, így a rendszertani értelmezés alapján megállapítható, hogy a lakáshasználati jog ellenértékét közös vagy kizárólagos jogcímtől függetlenül követelheti az a házastárs, aki a lakás elhagyására szerződés vagy a bíróság döntése alapján köteles.[14]
A jogalkotó a házastársi közös lakás fogalmát a fejezet elején tisztázza, így arra lehet következtetni, hogy az a lakáshasználati jog ellenértéke esetében is jelentőséggel bír. Házastársi közös lakásként a Ptk. azt a lakást határozza meg, amelyben a házastársak kizárólagos vagy közös tulajdonjog, haszonélvezeti jog, illetőleg bérleti jog alapján laktak együtt.[15] Ezek kizárólag akkor emelik a lakást a házastársi közös lakás rangjára, ha a házastársak azt önálló jogcímen használták. Nem beszélhetünk házastársi közös lakásról, ha a felek azt járulékosan, más személy jogcíméhez kapcsolódva használták, például szívességből vagy albérlőként, függve egy harmadik személy önálló jogcímétől. Ha ez az esetkör fennáll, a lakáshasználati jog ellenértékének követelése fogalmilag kizárt. A Csjt.-hez képest
- 83/84 -
a bírói gyakorlat érdemeként lényeges változás, hogy a haszonélvezeti jog, mint önálló jogcím kodifikálásra került a kódexben a házastársi közös lakás kapcsán.[16]
Három konjunktív feltétel fennállása szükséges, hogy egy lakást házastársi közös lakásnak nevezhessünk: a felek közötti házassági kötelék fennállása, egy olyan lakás, amelyet a felek közös jogcímen vagy valamelyikük kizárólagos önálló jogcíme alapján használnak, illetőleg az együttlakás, amely nem jelenti feltétlenül a házassági életközösség fennállását, csupán a beköltözést ugyanabba a lakásba abból a célból, hogy ott közösen éljenek.[17]
A bíróságok egységesek abban a kérdésben, hogy az a lakás tekinthető házastársi közös lakásnak, amelyben a házastársak az életközösség megszűnésekor együtt éltek, így fel sem merülhet például egy ugyanazon ingatlanban lévő, az életközösség fennállása idején nem lakhatási célokat szolgáló épület házastársi közös lakásként történő értelmezése.[18]
E vagyontárgy kiemelése a szabályozásban a jog hatókörén kívül eső körülmények miatt jelentős, hiszen a házastársak vélelmezhetően érzelmileg kötődnek ahhoz, így az minőségileg több, mint egy egyszerű ingatlan. A Ptk. biztosítja, hogy valamennyi fél érdekeit figyelembe vegyék a házastársi közös lakás rendezése során, és a távozni kényszerülő házastárs kompenzációban részesüljön, amiért a bentlakáshoz való joga gyakorlásával fel kell hagynia. A család védelmének alapelve itt a családi otthon védelmét jelenti, a házastársak egyenjogúságának elve pedig abban mutatkozik meg, hogy a jogalkotó nem csak azt a felet részesíti védelemben, akinek a kizárólagos tulajdona, bérleti vagy haszonélvezeti joga alapján használták a házastársak a lakást, hanem esélyegyenlőséget biztosít a gyengébb félnek is.[19]
Tisztázni kell, mit értünk pontosan a lakáshasználati jog ellenértéke alatt, amelyet a jogalkotó olyan térítésként definiál, amely a házastárs korábbi használati joga vagyoni értékének felel meg. Hangsúlyozni szükséges, hogy a Ptk. már expressis verbis tartalmazza, hogy a házastárs használati joga a házastársi közös lakást illetően vagyoni értékű jog, a lakáshasználati jog a házastárs vagyonának a részét képezi, amely a már említett bennlakáshoz fűződő jog védelemben részesítésével is összefüggésben áll. A lakásból távozó házastársnak megtérítési
- 84/85 -
igénye keletkezik, melynek közvetett célja, hogy lakhatása a későbbiekben biztosított legyen egy másik ingatlanban.[20]
Alapjogi szempontból lényeges, hogy ha a bírói ítélet a tulajdonos házastársat tulajdonjogának részjogosítványaitól megfosztva, a másik fél kizárólagos lakáshasználati jogát megállapítva, elzárja őt a birtoklás és a használat jogától, az összeegyeztethető-e az Alaptörvénynek a tulajdonjog védelmét biztosító rendelkezéseivel.[21] Az Alkotmánybíróság e dilemma kapcsán elvi éllel jelentette ki, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke összhangban van az Alaptörvény normáival.
A nem tulajdonos házastárs az életközösség fennállása alatt a házassági kötelék alapján jogosulttá válik a házastársa különvagyonába tartozó lakás használatára. E jogosultság a tulajdonos házastárs tulajdonjogának alkotmányos korlátozását jelenti, a lakáshasználati jog ellenértéke pedig ennek a korlátozásnak a megszüntetéséért jár, hiszen a házasság felbontásával a nem tulajdonos fél a korlátozást jogszerűen már nem gyakorolhatja. Az ellenérték így pedig a tulajdonjog ténylegesen fennálló korlátozásának megszüntetéséért járó pénzösszeg,[22] a jogvesztés ellentételezésére szolgáló jogintézmény.
Amennyiben az egyik házastárs a közös tulajdonba vagy a másik fél kizárólagos tulajdonába tartozó lakás kizárólagos használati jogát megkapja, az nem jelenti automatikusan a másik házastárs tulajdonjoga valamennyi részjogosítványának a megszüntetését. A költözésre köteles házastárs a lakás mint dolog hasznaiból továbbra is részesedhet és követelheti, hogy a lakás kizárólagos használatára jogosult fél pénzbeli ellenértéket fizessen neki a kizárólagos vagy a tulajdoni hányadát meghaladó használatáért. Ezt nevezzük használati vagy többlethasználati díjnak, amely egy időszakos pénzbeli kiegyenlítés és folyamatosan jár a birtoklási és használati jogosultságától megfosztott házastársnak. Az igény akkor sem ütközik a kétszeres elszámolás tilalmába, ha a távozó fél számára a lakáshasználati jog ellenértéke már megfizetésre került.[23]
A térítések közötti különbség a jogpolitikai céljukban rejlik: miközben az ellenérték a lakás kizárólagos használatáért fizetendő térítés, addig a használati díj a részjogosítványaitól megfosztott fél hasznosítási jogán alapul és a fennálló tulajdoni viszonyokhoz kapcsolódó igénynek tekinthető.[24] A másik szignifikáns eltérés, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke nem egy időszakosan visszatérő juttatás, hanem az csupán egy alkalommal, a költözéskor jár.[25] Használati díj
- 85/86 -
iránti igénnyel a jogkeresők igencsak gyakran járulnak a bíróság elé, azonban a terjedelmi korlátok miatt kutatásomat e jogintézményre nem terjesztem ki.
Összefoglalva tehát: a lakáshasználati jog ellenértéke egy térítés, amely a házastársi közös lakás használati jogosultságának elvesztését ellentételezi, és helyreállíthatja a házastársak lakáshelyzetének elképzelt mérlegén az egyensúlyt.[26] a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésével nem lehet megszüntetni a közös tulajdont, hiszen nem alkalmas arra, hogy a másik fél tulajdonrészén tulajdont szerezzen vele valamelyik házastárs.[27]
Amennyiben a jogintézményre vonatkozó szabályanyagot a vagyonjogi és családjogi jellegzetességei közötti differenciálással kívánjuk rendszerezni, már a jogalap tekintetében akadályba ütközünk. Megvizsgálva, hogy mely esetekben tarthat igényt a házastársi közös lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékére, a Ptk. taxatíve felsorolja azt a két esetkört, amikor az egyik házastárs követelheti a pénzösszeget, és mindkettőben tetten érhetők a családjogi és a vagyonjogi szempontok egyaránt.
A jogalkotó lehetőséget ad arra, hogy a felek egyező akarattal rendezzék a házastársi közös lakás használatát. Szerződésben szabályozhatják, hogy a lakásban maradó házastárs köteles-e ellenértéket fizetni a távozó félnek, pozitív rendezés esetén pedig az összegszerűséget is. A házastársak a negatív rendelkezést is választhatják, így a költözést vállaló házastárs lemondhat térítési igényéről.[28] A használati jog vagyoni értékét így a jogalkotó elismeri, azt is a házastársak vagyona részének kell tekinteni, utóbbi megállapítás egyértelműen a szerződés vagyonjogi jellegzetességeit gyarapítja. Ugyanakkor, ha a házasulók vagy a házastársak valóban konszenzus útján döntenek a házastársi közös lakás és a lakáshasználati jog ellenértéke sorsáról, esetleg pontos összegéről, akkor az a családjogi szempontokat is megkerülhetetlenné teszi a szerződés megkötése folyamatában.
- 86/87 -
A jogalkotó primátust biztosít a szerződésnek mint a lakáshasználati jog ellenértéke jogalapjának. Ennek indoka, hogy maguk a házastársak ismerik leginkább érdekeiket, körülményeiket, életviszonyuk jellegzetességeit, egy esetleges konfliktus felmerülésekor pedig igazi aduász lehet a kezükben egy megállapodás, amiben már rendezték a vitás kérdéseket, és amely elkerülhetővé teszi egy polgári peres eljárás megindítását. További érv a házastársak közötti szerződés megkötésére, hogy ebben a felek valóban teljesítőképességüknek és szükségleteiknek megfelelően rendelkezhetnek többek között részletfizetés engedélyezéséről, illetve az esetleges beszámításokról,[29] így biztosított, hogy a házastársak számára lehető legelőnyösebb módon rendeződik a házastársi közös lakás kérdése.[30]
A szerződés megkötésére sor kerülhet a házasság előtt, még az életközösség fennállását megelőzően, illetve az alatt is a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére.[31] Ha a házastársak ezt az opciót választják, ügyelniük kell az alakszerűségek megtartására, hiszen a szerződés érvényességének kritériuma, hogy azt közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalják,[32] a hatályossá válás feltétele pedig érvényes házasság megkötése és a beköltözés abba a lakásba, amelynek használatát a felek a szerződésben rendezik.[33]
A házastársi lakáshasználat szerződéses rendezésére utólag is sor kerülhet, tehát az életközösség megszűnését követően. E megállapodás érvényességéhez már nem szükséges semmilyen alakszerűség, elegendő, ha a felek konszenzusra jutnak a házasság felbontásával kapcsolatos kérdésekben,[34] így az akár szóban, vagy ráutaló magatartással is létrejöhet.[35]
Végül a felek között létrejövő megállapodásokhoz sorolható, amikor a házastársak a polgári peres eljárás megindulását követően kötnek egyezséget, amelyet a bíróság jogerős végzésével jóváhagyhat.[36]
Amennyiben a felek életközösségük megszüntetése okán szerződést kötnek, és abban arról rendelkeznek, hogy az egyik házastárs vállalja a kiköltözést, a kizárólagos lakáshasználatra a megállapodás értelmében jogosult házastárs pedig megfizeti a lakáshasználati jog ellenértékét, akkor úgy kell tekinteni, hogy a felek a szerződésben vállalt kötelezettségeiket teljesítették, tehát közöttük a kötelem
- 87/88 -
megszűnt. Nem változtat a felek közötti jogviszony teljesítéssel való végleges lezárásán az sem, ha életközösségüket utóbb helyreállítják. Amennyiben a lakáshasználati jog ellenértékének visszafizetésére nem került sor, annak az a házastársnak, akinek azt megfizették, lakáshasználati joga nem keletkezik, ha pedig ismét térítést követelne, akkor a másik féltől a kétszeres teljesítés tilalmába ütköző magatartást várna el. A felek szerződése alapján teljesített szolgáltatáshoz így a bíróság is kötve van, ugyanazon felek között és ugyanarra a jogviszonyra vonatkozóan nem ítélhet meg újra ellentételezést, hiszen annak jogalapját megszűntnek kell tekinteni.[37]
Egyező akaratnyilvánítás hiányában bírósági ítélet határozza meg a lakáshasználati jog ellenértékének összegét, ha az egyik fél lakáshasználati jogát megszünteti és őt a lakás elhagyására kötelezi.[38] Ezen két konjunktív feltétel egyidejű fennállása nélkül a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetését nem lehet követelni.[39] a lakás használatára való jog megszüntetésére és a lakás elhagyására kötelezésre tipikusan akkor kerülhet sor, ha a bíróság a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás osztott használatát nem rendelte vagy rendelhette el kizáró ok fennállása miatt.
A lakáshasználati jog ellenértékének ezen jogalapja, egyrészt a jogintézmény vagyonjogi vonásait teszi hangsúlyosabbá. A jogalkalmazónak az összegszerűség tekintetében mindenképpen figyelembe kell vennie a vagyoni érték szempontjait az ingatlan vonatkozásában. A bírósági határozat ezenkívül garantálja azt is, hogy a lakáshasználati jog ellenértékének megállapítása során a Csjk. alapelvei, így a családjogi jogviszonyok jellegzetességei is érvényesüljenek, hiszen a jogalkalmazó meghatározhatja, mely esetekben indokolt a pénzösszeg csökkentése, növelése, esetleg mellőzése.[40]
Vannak olyan speciális helyzetek, amelyekre a jogalkotónak reagálnia kell, mégpedig oly módon, hogy a főszabály alóli kivételként a lakáshasználati jog ellenér-
- 88/89 -
tékét az arra egyébként jogosult fél sem követelheti a házastársi közös lakásban maradó házastárstól.
A jogalkotó a felek szerződési szabadságának primátusát ismeri el, így amennyiben a házastársak megállapodásából az következik, hogy a távozó fél nem tart igényt lakáshasználati joga ellentételezésére, tehát ingyenesen és anélkül vállalja szerződéses kötelezettségként a házastársi közös lakás elhagyását, hogy lakhatásáról a lakásban maradó házastársa például a különvagyonába tartozó ingatlanában gondoskodjon, akkor a lakáshasználati jog ellenértéke nem követelhető.[41]
E rendelkezés a lakáshasználati jog ellenértékének vagyonjogi arcát erősíti, a kivételes esetkör szabályozásával a jogalkotó a házastársak között fennálló vagyoni szempontból egyértelműen egyensúlytalan helyzet jogszerűségét ismeri el. A házastársak egyenjogúságát a Ptk. alárendeli a felek akarati autonómiájának, lehetővé téve, hogy a vagyoni értékkel bíró használati jog ellenértékéről, egy vagyontárgyhoz hasonlóan, bármelyik házastárs önként lemondhasson.
A lakáshasználati jog ellenértéke vagyonjogi meghatározottságára utal a térítés esedékességének törvényben rögzített főszabálya alóli egyik kivételes eset is. Főszabály szerint ugyanis a térítés a lakás elhagyásakor esedékes, kivéve, amikor a lakás használatának rendezésére a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben kerül sor, és a bíróság a vagyonmegosztás során számolja el a lakáshasználati jog ellenértékét.[42] A házastársi közös lakás használatáról, és így a lakáshasználati jog ellenértékéről főszabály szerint házassági perben, nevezetesen házassági bontóperben születik döntés,[43] illetőleg a megegyezésen alapuló bontásra csak akkor van lehetőség, ha a házastársak a házastársi közös lakás használata tekintetében megegyeztek, és egyezségüket a bíróság jóváhagyta.[44]
Előfordulhat, hogy a lakás használatának rendezésére a házassági vagyonjogi perben kerül sor, a közös vagyon megosztása során pedig a bíróság a lakáshasználati jog vagyoni értékét figyelembe veszi és elszámolja, azonban ebben az esetben már nem a lakáshasználati jog ellenértékéről beszélhetünk,[45] hanem megváltási árról, amely a tulajdoni hányadnak megfelelő összeg.[46] Megváltási ár jár a távozó házastársnak akkor, ha a felek a közös tulajdont kívánják megszüntetni
- 89/90 -
azon az ingatlanon, amely a házastársi közös lakást is jelenti egyben vagy azt magában foglalja.[47]
Egyetértek azzal az állásponttal, hogy a Ptk. ezen rendelkezése összefüggést mutat a törvényes vagyonjogi rendszeren belül a közös vagyon megosztásával. Több esetkör között kell ezáltal differenciálni, attól függően, hogy a lakáshasználat rendezésére a vagyonmegosztáshoz képest mikor kerül sor.[48]
A lakáshasználati jog ellenértéke nem jár, ha a vagyonmegosztás előtt nem került sor a házastársi közös lakás sorsának rendezésére, mivel a megváltási áron felül e térítés megítélése a kétszeres elszámolás tilalmába ütközne.[49] Ha a lakásból távozó házastárs kéri az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését, akkor a lakáshasználati jog ellenértékére nem tarthat igényt. A használati jog a tulajdonjog részjogosítványa, ezért a használati jog ellentételezését a költöző fél tulajdoni hányadának beköltözhető forgalmi értéke magában foglalja.[50]
Nem kizárt, hogy a házassági bontóperben vagy a házastársak szerződésében a lakáshasználat kérdése már rendezésre került, és valamelyik fél részére a lakáshasználati joga ellenértékét megfizették, ám a közös vagyon megosztására később kerül sor.[51] A korábban megfizetett térítést ekkor el kell számolni, annak érdekében, hogy egyik házastárs érdeke se sérüljön, fontos viszont, hogy az idő tényezőt a bíróság ne hagyja figyelmen kívül.
Nem merül fel probléma, ha a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetése és a vagyonmegosztás rövid időn belül egymást követően valósul meg, hiszen így az ingatlan forgalmi értéke jelentősen nem változik.[52] Ekkor egy egyszerű kivonás útján a megváltási árból a jogalkalmazó levonja a megfizetett használati jog ellenértékét, ami a megváltási árat vagy a félre eső árverési vételárat[53] fogja csökkenteni.[54]
Ha hosszabb idő telik el a lakáshasználat rendezése és a vagyonmegosztás között, méltánytalan lenne, ha a forgalmi érték megváltozását a bíróság nem venné figyelembe.[55] Az elszámolás így akkor felel meg a felek érdekeinek, ha arra a forgalmi érték módosulásának arányában kerül sor,[56] illetve arra is lehetőség van, hogy a lakáshasználati jog vagyoni értékét a megváltási árból levonja a jog-alkalmazó.[57] Bár az idő mint korrekciós tényező igencsak lényeges, a lakáspiac
- 90/91 -
jelenlegi viszonyait tekintve mégis indokolt lenne a gazdasági helyzet szem előtt tartása is a bíróság részéről. Jelentős forgalmi érték változások figyelhetők meg akár rövid időn belül is, így elengedhetetlen, hogy az ítélkezési gyakorlat a felek érdekei védelmében ezen körülményre is reagáljon.[58]
Ha a bíróság az egyik házastárs kizárólagos lakáshasználatáról a közös vagyon megosztásával egyidejűleg, az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése során határoz, akkor a közös vagyon elszámolásánál a lakáshasználati jog ellenértékét figyelembe kell venni.[59] Az elszámolás nem automatikus, több körülményt is mérlegelnie kell a jogalkalmazónak: lényeges, hogy a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére a lakásban maradó fél ne rendelkezzen teljesítőképességgel, tehát ilyen célra felhasználható különvagyonnal, a tulajdoni hányad megváltására a bentlakó házastárs legyen jogosult, illetve maga kérje az elszámolást.[60]
Nem mellőzhető, hogyan alakul a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetése, ha a házastársak között olyan jogvita áll fenn, melynek tárgyát egyikük ingatlan-nyilvántartáson kívül szerzett tulajdonjogának megállapítása képezi. Ekkor a tulajdoni igény elbírálása élvez elsőbbséget, ezt előkérdésként tisztázni kell ahhoz, hogy a bíróság a házastársi lakáshasználat kérdésében, így a lakáshasználati jog ellenértéke tekintetében a későbbiekben döntést hozhasson.[61]
A jogalkotó alternatívát kínál fel a lakáshasználati jog ellenértéke helyettesítésére. A lakásban maradó házastárs élhet azzal az opcióval, hogy az ellenérték megfizetése helyett egy cserelakást ajánl fel a távozó házastársnak.[62] E lehetőség biztosítása valóban célszerű és megfelel a gyakorlat kívánalmainak, mivel előfordulhat, hogy a lakásban maradó házastárs különvagyonába tartozik egy olyan ingatlan, amely garantálja, hogy a házastársi közös lakásból elköltöző fél lakhatása megoldódjon.
A kódex e ponton is diszpozitív szabályozást tartalmaz, így a távozó fél nem köteles elfogadni a felajánlott cserelakást, igényelheti továbbra is a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetését. A cserelakás mint opció akkor kínálható fel, ha az "megfelelő", ami a jogalkalmazó mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés, azt mindig az adott ingatlan vonatkozásában szükséges eldönteni. Szem előtt kell tartani a korábbi lakáshelyzet színvonalát, munkahelyi körülményeket, szemé-
- 91/92 -
lyes kapcsolatokat, azzal együtt, hogy a bíróságok erről nem minden esetben tudnak teljes mértékben meggyőződni.[63]
A lakáshasználati jog ellenértéke helyett a cserelakás felajánlásának lehetősége szintén a jogintézmény vagyonjogi arculatát domborítja ki, hiszen egy másik vagyontárggyal való helyettesítés jogalkotó által felkínált opciója egyértelművé teszi, hogy a lakáshasználati jognak vagyoni értéke van. A megfelelő cserelakás és a lakáshasználati jog ellenérték egyenrangúságának akceptálása figyelmen kívül hagyja azt a családjogi tényezőt, hogy a családi élet színhelyének elvesztése nem feltétlenül kompenzálható egy olyan ingatlannal, amelyhez a távozó felet semmilyen kötelék nem fűzi.
A cserelakás mint a térítés alternatívájának felajánlása ritkán fordul elő, mintegy kihasználatlan jogintézmények tekinthető, így felmerül a kérdés, hogy indokolt-e annak törvényi szabályozása. A Ptk. rendelkezései ugyanis ellentmondásosak abból a szempontból, hogy a jogalkalmazásban mellőzött jogintézményeknek a jogalkotó kiemelt jelentőséget tulajdonít, míg a bőséges bírói gyakorlattal rendelkező, törvényi rendezés híján bizonytalan kérdések, mint az összegszerűség nem találhatók meg a kódexben.
Kizárt a lakáshasználati jog ellenértékének követelése, ha valamelyik házastárstól a bíróság a lakáshasználati jogot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkeztéig vonta meg, vagyis csupán ideiglenesen. Ebben az esetben a jogalkotó vagylagos feltételeket rögzít, így bármelyik teljesüljön is, a lakásból távozó házastársnak megtérítési igénye nem keletkezhet a lakáshasználati jog ellentételezésére. A családjogi jelleg e kivételes esetkör kapcsán a feltétel- vagy időhatározás speciális szempontjai által érvényesül.
A lakásban maradó házastárs oldaláról nézve bontó feltételként kerülhet meghatározásra például a gyermek tanulmányainak befejezése vagy a lakhatásának más megoldása mint olyan esemény, amelynek bekövetkezése biztos, csupán az időpontja bizonytalan, illetőleg időhatározás lehet a közös kiskorú gyermek nagykorúvá válása.[64] A bíróság által a lakáshasználat rendezése így biztosítja a rugalmasságot, amelynek a családjogi jogviszonyokban egyébként is kulcsfontosságú szerepe van, ugyanis a méltányosság elve alapján mindegyik fél érdekeinek figyelembe vétele garantált és az adott életformára legmegfelelőbb döntést hozhatja meg a jogalkalmazó.
- 92/93 -
Tekintetbe véve a lakáshasználati jog ellenértékének társadalmi rendeltetését, vagyis a lakást elhagyni köteles házastárs kompenzálását a házastársi közös lakás elvesztéséért, illetve lakhatása biztosítását a jövőre nézve, a jogalkotó mérlegelhetné e törvényi kivétel szükségességét és lehetőséget biztosíthatna a lakáshasználati jog ellenértékének csökkentett összegű követelésére arra az időtartamra, amíg az egyik félnek távoznia kell a lakásból.
A lakáshasználati jog ellenértékének összege kapcsán a Ptk. abban hozott jelentős változást, hogy annak számítására vonatkozó szabályokkal adós marad a jogalkotó. Ez azt is jelenti, hogy a jogalkalmazó állapítja meg a lakáshasználati jog ellenértékének összegét, előtérbe helyezve a diszkrecionális jogkör gyakorlását, ezáltal pedig a családjogi jogviszonyok jellegzetességeinek és a családjog alapelveinek figyelembevételét.
A kódex azonban nem ad teljes mértékben szabad kezet a bíróknak és meghatározza a mérlegelés egy lényeges szempontját: figyelembe kell venni a gyermek lakáshasználati jogának értékét.[65] A jogalkotó a szülői felügyelet körében, a gyermek gondozására és nevelésére vonatkozó normáknál rámutat arra, hogy a házastársi közös lakás a gyermek nevelésének színtere is, hiszen a Ptk. expressis verbis kimondja, hogy a szülők a gyermekük lakhatását saját háztartásukban kötelesek biztosítani.[66] A gyermek lakáshasználati jogát is figyelembe kell tehát venni a lakáshasználat rendezésekor, illetőleg a lakáshasználati jog ellenértékének meghatározásakor.
A gyermek lakáshasználati jogának ellenértéke így egyfajta "korrekciós tényező', amely a szigorúan forgalmi érték központú számítást családjogi dimenzióba emeli, és lehetővé teszi a gyermek érdekének védelmére vonatkozó alapelv érvényesülését. A jogalkotó a korábbi bírói gyakorlatot a törvényi szabályozással felülírva, nem csupán azt biztosítja, hogy a házastársi közös lakásban a gyermekkel maradó fél fizetési kötelezettsége csökkenjen a gyermekek lakáshasználati jogának értéke által, hanem megnyitja az utat a lakásból a gyermekkel együtt elköltöző házastársnak járó összeg növelése irányába is.[67] A gyermek életében komoly és közvetlen változást jelent mind az az esetkör, amikor bár ő a családi otthonban marad, de egyik szülője kiköltözik onnan, mind az a helyzet, amikor neki kell elhagynia a családi élet korábbi színterét, így indokolt volt az ítélkezési gyakorlat orientálása abba az irányba, hogy a gyengébb fél védelme érdekében
- 93/94 -
magasabb összegű térítés megállapítására legyen lehetőség, amikor a gyermeknek is költöznie kell a szülővel együtt.[68]
Lényeges kérdés, a gyermek fogalmának tisztázása e szabály vonatkozásában. A házastársi közös lakás használatának rendezésére vonatkozó "közös szabályokból"[69] az következik, hogy e norma kapcsán is a házastársak közös kiskorú gyermekét kell a gyermek alatt érteni, akinek a lakáshasználati joga azonban nem önálló jellegű, mivel a szülei, illetve válás esetén a felette szülői felügyeleti jogokat gyakorló szülője jogcímétől függ.[70] A kiskorú gyermek járulékos jogcímének abban a vonatkozásban is fontos szerepe van, hogy a lakásra kizárólagos jogcímmel rendelkező házastárs kiskorú gyermeke szintén jogosult a lakáshasználatra a házastársak közös kiskorú gyermeke mellett.[71]
A Ptk. a távozásra köteles házastárs, vagyis a gyengébb fél védelme érdekében elvi éllel rögzíti a lakáshasználati jog ellenértékének esedékességére vonatkozó főszabályt, amelyet a jogalkotó a lakás elhagyásához kapcsol.[72] E rendelkezés, a jogintézmény társadalmi rendeltetését tekintve, megfelel a méltányosság követelményének, ugyanis ily módon a költözésre kötelezett fél lakhatásáról megnyugtatóan gondoskodni tud, megfelelő anyagi fedezettel rendelkezik ennek kialakításához.
Az ítélkezési gyakorlatban a térítés esedékessége úgy alakul, hogy amennyiben a bíróság kötelezi valamelyik házastársat a távozásra, akkor a Ptk.-nak megfelelően a lakás elhagyásával[73] vagy birtokba adásával[74] egyidejűleg kell megfizetni a lakáshasználati jog ellenértékét,[75] ha azonban a lakásban maradó házastárs a peres eljárás során nyilatkozatában vállalja a térítés megfizetését meghatározott határidőn belül, vagy a távozni köteles fél már nem lakik a házastársi közös lakásban,[76] akkor a jogalkalmazó teljesítési határidőt tűz, amely gyakran a költözésre kötelezett házastárs lakhatását a jövőben biztosító ingatlan kiürítéséhez kapcsolódik.[77]
- 94/95 -
Az esedékesség főszabálya alól ellenben a jogalkotó két fontos kivételt sorol fel taxatív módon, amelyek között a Ptk. kommentárirodalma családvédelmi és vagyoni szempontok alapján differenciál.[78]
A család védelmére vonatkozó alapelv érvényesülését szolgálja az esedékesség főszabálya alóli kivételként szabályozott esetkör, ebben a helyzetben ugyanis a lakás elhagyására az egyik házastársat felróható magatartása miatt kötelezi a bíróság, a bent maradó házastárs és a kiskorú gyermek érdekét pedig súlyosan sértené a lakás elhagyásával egyidejű teljesítés.[79] Az ítélkezési gyakorlatban nem jellemző e kivételes esetkör felmerülése, rendszerint inkább az fordul elő, hogy nem a felróható magatartást tanúsító házastárs távozik a házastársi közös lakásból, hanem a másik fél önként, a gyermekkel együtt, annak érdekében, hogy megóvja őt a további fizikai és/vagy pszichés sérülésektől.
Hiába távozik ebben az esetben önként, a visszatérés szándéka nélkül a házastárs, mégis igényt tarthat a lakáshasználati jog ellenértékére. A felróhatóság alatt természetesen itt is az adott helyzetben általában elvárható magatartás hiányát kell értenünk,[80] a gyakorlatban azonban ez agresszív, erőszakos, akár tettlegességig fajuló viselkedést jelent, amely állandó feszültséget és vitákat okoz a házastársi közös lakásban.[81] Ide értendő továbbá az együttélést lehetetlenné tevő, összeférhetetlen, nehéz természet is, amely félelmet vált ki a másik félből, illetőleg a gyermekekből.[82]
A bent maradó házastárs és a gyermek érdekének súlyos sérelme mérlegelés tárgyát képező kérdés, az esetről esetre való meghatározást igényel, amellyel azonban a bírói gyakorlat mindezidáig a gyakorlatban felmerülés hiánya miatt még adós maradt. Az azonban vitathatatlan, hogy a kivételként való szabályozás indokolt, hiszen a méltányosság alapelve sérülne, ha a távozásra köteles fél a lakás elhagyásával egyidejűleg térítésre tarthatna igényt,[83] senki nem hivatkozhat ugyanis felróható magatartására előnyök szerzése végett.[84]
- 95/96 -
1. Témaválasztásom indokaként azt a feltevést rögzítettem, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke a jogtudományban háttérbe szoruló jogintézménynek tekinthető. Joggal állíthatom azonban, hogy a gyakorlatban egyáltalán nincs szó mellőzöttségről, mindenképpen foglalkozni kell a lakáshasználati jog elvesztése miatt járó térítéssel, annak jogpolitikai céljánál fogva is. A jogalkotó ugyanis a családjog alapelvei által vezérelve létrehozott egy önálló családjogi jogalapot, mely a lakáshasználati jogától megfosztott fél kárpótlásának eszköze lehet a házastársi közös lakásból való távozási kötelezettsége miatt.
A jogintézmény fontosságát gazdasági és társadalmi súlya is alátámasztja. A lakáshasználati jog ellenértéke szignifikáns vagyoni terhet jelenthet a megfizetésére köteles fél számára, ennek tükörképeként pedig a házastársi közös lakásból távozni köteles házastárs figyelemre méltó összeghez juthat hozzá.
2. Az ellenérték a legideálisabb esetben képes lezárni a lakáshelyzet kapcsán kialakult konfliktust a házastársak között, a megfelelő kommunikáció által a jogviszony valamennyi alanyának kedvezhet, így igazi "adu ásznak", a kompromisszumok jogintézményének tekinthető.[85] A térítésre jogosult fél lakhatása ezáltal megoldottá válhat, a fizetésre kötelezett házastárs a továbbiakban is az egykor közösen használt ingatlanban maradhat, gyermekeik lakáshasználati jogának értéke pedig a jogszabály rendelkezései által mindenképpen értékelésre kerül. Indokoltnak tartom tehát, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke a jogirodalomban és a jogalkotási szinten is megkapja azt a figyelmet, amit a judikatúra és a jogkereső közönség szentel neki.
3. Kiindulva a lakáshasználati jog ellenértékének társadalmi funkciójából, ami a házastársi közös lakásból távozni köteles házastárs hátrányainak csökkentése lakáshasználati joga elvesztése, illetve a lakáshelyzetében egyoldalúan bekövetkező negatív fordulat okán, jogalkotói felülvizsgálatot igényel az a törvényi kivétel, amely kizárja a térítésre való jogosultságot, ha a bíróság az egyik fél lakáshasználati jogát meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig vonta meg.
A követelhető használati vagy többlethasználat díjjal szemben, a lakáshasználati jog ellenértéke olyan jogalapja a lakás kizárólagos használatáért járó megtérítési igénynek, amelyhez nem szükséges olyan plusz feltételek bekövetkezését
- 96/97 -
bizonyítani, amelyek a felek között csak további konfliktusokat eredményeznek.[86] Megoldás lenne, ha a lakás használatától ideiglenesen megfosztott fél a lakáshasználati jog ellenértékének meghatározott hányadát követelhetné, mérlegelve a gyermek lakáshasználati jogának értékét és azt az időtartamot, ameddig lakását nem használhatja, tehát egyfajta minimum ellenérték követelésre lenne jogosult.
4. Érdekes konzekvencia vonható le, ha komparatív módon tekintünk a Ptk. rendelkezéseire és a bírói gyakorlatban felmerülő problémás ügyekre. Az tapasztalható, hogy a jogalkotó és a jogalkalmazó mintha "nem egy nyelvet beszélnének" és különböző dilemmákra keresnének megoldást. A törvény olyan esetekre tartalmaz részletes szabályozást, amelyek a gyakorlatban ritkán merülnek fel, így véleményem szerint indokolt lenne a jogalkotási és a jogalkalmazási szint közötti párbeszéd megvalósítása a lakáshasználati jog ellenértékét illetően. Úgy vélem, elkerülhetetlen, hogy a törvényhozás reflektáljon az ítélkezési gyakorlatban felmerülő kihívásokra és tételes szabályozás útján orientálja a jogalkalmazók tapasztalatai révén öröklődő ítélkezési gyakorlatot.
5. Visszatérve a kiinduló szituációra, kijelenthető, hogy amennyiben kötelesek vagyunk házasságunk felbontása esetén elköltözni a házastársi közös lakásból, akkor a lakáshasználati jog ellenértéke valóban alkalmas arra, hogy anyagi szempontból kompenzálja az elvesztett lakáshasználati jog értékét. A térítés által a lakhatás egy másik, összességében talán komfortosabb ingatlanban oldható meg, így a lakáshelyzetben az objektív szempontokat mérlegelve mégsem negatív változás következik be. Mi lesz azonban a szubjektív, másképpen érzelmi szempontokkal a lakáshelyzetet illetően? Tagadhatatlan, hogy az ellenérték jogpolitikai célja nem az, hogy a családi élet egykori színhelyének elhagyásával járó lelki hátrányok miatt kárpótlást biztosítson.
6. Hipotézisem az volt, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke kétarcú jogintézmény, a hatályos szabályozás elemzése pedig rávilágított arra, hogy a jogalkotó a Ptk.-ban a vagyonjogi és a családjogi szempontok számára egyfajta csatateret teremt annak eldöntésére, hogy melyik arculat lesz dominánsabb. Az látható, hogy a törvény rendelkezéseiben hangsúlyos a családjogi arculat, így a jogintézmény mindenképpen helyet követel a családjog rendszerében. A kódex koncepciója alapján a jogalkotói cél egyértelműen a vagyonjogi jelleg kidomborítása volt a lakáshasználati jog ellenérték vagyoni értékének hangsúlyozásával. A térítés rendeltetése így a felek lakáshelyzetének mérlegén bekövetkezett
- 97/98 -
egyensúlytalanság feloldása. A revízió eredményeként levont végső következtetésem tehát, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke valóban Janus-arcú jogintézmény a családjogi színezete miatt, funkcióját tekintve azonban elsősorban a vagyonjogi jellege válik meghatározóvá. ■
JEGYZETEK
[1] Szücs Tamara Dóra, a lakáshasználati jog ellenértékéhez fűződő bírói gyakorlat elemzése kvalitatív adatelemzés tükrében. Jogtudományi Közlöny (megjelenés alatt).
[2] Reiderné Bánki Erika, a házastársi lakáshasználat. In: Jakab András-Könczöl Miklós-Menyhárd Attila Sulyok Gábor (szerk.), Internetes Jogtudományi Enciklopédia. (Családjog rovat, rovatszerkesztő: Hegedűs Andrea) [38].
[3] Kőrös András, a házastársak jogai és kötelezettségei. In: Kőrös András (főszerk.), a családjog kézikönyve I. kötet. Budapest, 2007, 307. o.
[4] Szeibert Orsolya, Családi Jog. Budapest, 2020, 116. o.
[5] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[6] 1955/5. BH.
[7] Barnáné Muczer Erzsébet, a házastársak közös lakásának sorsa a házasságfelbontás után. In: Kiss Éva (szerk.), Családvédelem és jogalkalmazás. Tanulmánykötet. Budapest, 1984, 208. o.
[8] Petrik Ferenc, Új elemek a lakásbérletről szóló jogszabályokban. Magyar Jog, 1971, 462. o.
[9] ld. Barnáné, 6. lj. alatt hivatkozott mű, 209. o.
[10] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló 1986. évi IV. törvény 12. §
[11] Csjt. 31/C. §
[12] Kovács László, a házastársak lakáshasználatának rendezése. In: Petrik Ferenc (szerk.), a családjogi törvény magyarázata. Budapest, 1988, 31/C. § 419. o.
[13] Vékás Lajos (szerk.), az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal, Budapest, 2012, 223. o.
[16] BH 2018.338.
[17] Csehi Zoltán (szerk.), az új Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, 2016, 377-378. o.
[18] BH2013.306., BH1988.275.
[19] ld. Kőrös, 2. lj. alatt hivatkozott mű, 307-308. o.
[20] Osztovits András (szerk.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja II. kötet. Budapest, 2014, 4:84. § 105. o.
[21] Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) (a továbbiakban: Alaptörvény) XIII. cikk (1) bek.
[22] 1097/B/1993. AB határozat.
[23] BH2000.547., BH1993.553.
[24] Kúriai Döntések 2019/7. A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának 2019. április 15-én elfogadott állásfoglalásai a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénnyel összefüggésben 31. o.
[25] Barzó T.-Lábady T.-Navratyil Z.-Csehi Z.-Kenderes A., Családjog a 2013. évi V. törvény alapján. Budapest, 2014, 131. o.
[26] BH1993.97.
[27] Herczog Mária (szerk.), Együtt vagy külön, maradjunk együtt vagy váljunk el? Budapest, 2002, 250-251. o.
[29] Debreceni Törvényszék 14.P.21.697/2013/36., Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.21.086/2016/5-II., Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.21.226/2014/11-II., Budaörsi Járásbíróság P.21.865/2013/62.
[31] Házassági vagyonjogi szerződésben is lehetőség van tehát a kérdés rendezésére.
[33] Barzó Tímea, a magyar család jogi rendje. Budapest, 2017, 223. o.
[34] E körben szintén lehetőség van a házastársi vagyonközösséget megszüntető, a közös vagyon megosztásáról szóló megállapodásban való rendezésre.
[35] ld. Barzó, 32. lj. alatt hivatkozott mű, 225. o.
[36] Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.191/2017/9., Győri Törvényszék 2.Pf.20.566/2018/7., Veszprémi Törvényszék 7.P.20.009/2012/77/I., Fővárosi Törvényszék P.22063/2016/109., Fővárosi Törvényszék 50.Pf.632.258/2016/9., Gödöllői Járásbíróság P.21.891/2015/22., Pfv.II.20.115/2022/12., Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.012/2016/3.
[37] Pfk.II.20.146/2021/7.
[41] Ptk. 4:84. § (2) bek. a).
[42] Ptk. 4:84. § (4) bek. b).
[43] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 453. § (1) bek.
[45] Fővárosi Törvényszék 54.Pf. 638.800/2015/10.
[46] ld. Csehi, 16. lj. alatt hivatkozott mű, 391. o.
[47] Hegedűs Andrea, Polgári jog-Családjog. Szeged, 2019, 167. o.
[48] Herger Csabáné-Katonáné Pehr Erika, Magyar családjog. Budapest, 2021, 130. o.
[49] BH 1992.170., Győri ítélőtábla Pf.III.20.221/2013/4., Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.766/2021/5., BH 1990.421.
[51] Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.21.509/2014/4-II.
[52] Csűri Éva Katalin, a házassági vagyonjog gyakorlati kérdései. Budapest, 2006, 523. o.
[53] ld. Kőrös, 2. lj. alatt hivatkozott mű, 190. o.
[54] Debreceni Ítélőtábla Pf.IV.20.367/2019/24.
[55] BH 2001.279.
[56] BH 2001.279.
[57] Kőrös András, Házastársi közös vagyon, közös lakás. Budapest, 2002, 402-403. o.
[59] BH 1995.469., BH 1992.170.
[61] BH 2000/11/492.
[63] ld. Barzó, 32. lj. alatt hivatkozott mű, 238. o.
[64] ld. Barzó, 32. lj. alatt hivatkozott mű, 236. o.
[67] Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerk.), Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz 1. kötet. Budapest, 2020, 4:84. §, 789. o.
[68] ld. Szeibert, 3. lj. alatt hivatkozott mű, 107. o.
[69] Ptk. 4: 76. §
[70] ld. Csehi, 16. lj. alatt hivatkozott mű, 378. o.
[76] ld. Herczog, 26. lj. alatt hivatkozott mű, 254. o.
[77] Debreceni Ítélőtábla Pf.IV.20.394/2015/12.
[78] ld. Kőrös, 2. lj. alatt hivatkozott mű, 190. o.
[79] Ptk. 4:84. § (4) bek. a) pont.
[80] Ptk. 1:4. § (1) bek.
[81] Pécsi Ítélőtábla Pf.20.010/2013/4.
[83] Fábián Ferenc-Szűrösné Takács Andrea, Előadásvázlatok a családjog köréből. Budapest, 2016, 82. o.
[84] Ptk. 1:4. § (2) bek.
[85] A lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésétől függetlenül a későbbiekben sor kerülhet közös tulajdon megszüntetése iránti vagy házassági vagyonjogi per kezdeményezésére.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőkelölt, Debrecen.
Visszaugrás
