https://doi.org/10.59851/mj.73.07.9
2026 elején jelent meg Schlosser Annamária esztergomi közjegyző "Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban" című kötete a Közjegyzői Akadémia Kiadó gondozásában.[1] A szerző, aki PhD-értekezését az egyházak jogalanyiságáról írta, már korábban is foglalkozott az egyházjog, az egyházi jogi személyek, valamint a kegyeleti jog kérdéseivel.[2]
Ebben a kötetben az állami egyházjog azon szegmensét mutatja be, amely a polgári jog körébe esik.
Kulcsszavak: belső egyházi jogi személy; egyház; egyházi jogi személy; egyházi vagyon; helytállási kötelezettség; képviselet; szerződés; öröklés
At the beginning of 2026, Churches and Religious Communities in Civil Law, authored by Annamária Schlosser, Civil Law Notary of Esztergom, was published by the Notarial Academy Publishing House (Közjegyzői Akadémia Kiadó). The author, who completed her PhD dissertation on the legal personality of churches, has previously published and conducted research on issues relating to ecclesiastical law, ecclesiastical legal entities, and the legal protection of the deceased (rights relating to burial and remembrance).
In this volume, the author examines that segment of state ecclesiastical law which falls within the scope of civil law.
Keywords: internal ecclesiastical legal entity; church; ecclesiastical legal entity; ecclesiastical property; liability; representation; contracts; succession
A szerző a jogi személyiség szempontjából vizsgálja a vallási közösségek típusait, bemutatva a szabályozás fontosabb változásait 1990 óta. A hatályos jog alapján a vallási közösségek négy típusa közül három (a vallási egyesület, a nyilvántartásba vett egyház és a bejegyzett egyház) magánjogi jogi személynek, az egyesület speciális formáinak tekinthető. A negyedik, a bevett egyház azonban közjogi jogi személy. A bevett egyház az olyan bejegyzett egyház, amellyel az állam a közösségi célok megvalósítása érdekében átfogó együttműködési megállapodást kötött. A bevett egyházakat a hatályos törvény melléklete tartalmazza, számuk jelenleg 27. A bevett egyházak nyilvántartása az illetékes miniszter hatáskörébe tartozik.
A szerző ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a bevett egyházak esetében korábban sem volt, és jelenleg sem kötelező a belső egyházi jogi személyek nyilvántartásba vétele. Jogi személyiségük nem a bejegyzésből, hanem a belső egyházi szabályból fakad. Ha az illetékes egyházi főhatóság ezt kéri, akkor a belső egyházi jogi személyeket is az illetékes miniszter veszi nyilvántartásba. A nyilvántartás jelenleg kb. 150 katolikus belső egyházi jogi személyt tartalmaz. Be vannak jegyezve az egyházmegyék, a szerzetesrendek és néhány intézmény is. Ezzel szemben az evangélikus és a református egyház belső jogi személyei nem szerepelnek a nyilvántartásban.[3]
A belső egyházi jogi személyekkel kapcsolatban a szerző azt is kiemeli, hogy mivel a Ptk.-hoz képest az Ehtv. lex specialis, ezért esetükben más jogi személyekhez képest számos eltérés érvényesül. Így például egy belső egyházi személy létrehozatalát nem szükséges létesítő okiratba foglalni. Nem szükséges, hogy az alapítóktól és a jogi személytől elkülöníthető szervezettel és vagyonnal rendelkezzen. A szerző álláspontja szerint a belső egyházi jogi személyekre általában nem alkalmazható a Ptk. 3:32. § (2) bekezdése és a 3:33. § sem. A belső egyházi jogi személy létesítése, valamint megszűnése esetén a vagyoni kérdések rendezése a belső egyházi jogra tartozik, belső egyházi szabályon alapul.[4]
A gyakorlatban is fontos kérdés az egyházi jogi személyek képviselete. A szerző álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy a jogi személy képviseletére vonatkozó szabályok (Ptk. 3:29-3:30. §) egyházi jogi személyekre nem alkalmazhatók. Az egyházi jogi személyek szabadon rendelkezhetnek személyi és testületi, önálló vagy együttes képviseletről, adhatnak képviseleti jogot munkavállalónak, vagy ki is zárhatják azt.[5]
A szerző ebben a fejezetben tárgyalja az egyházak és vallási közösségek személyhez fűződő jogait is. Ehhez kapcsolódóan vizsgálja a névvédelemhez és a sajtó-helyreigazítási ügyekhez kapcsolódó kérdéseket. Külön pont-
- 481/482 -
ban elemzi, hogy az egyházi jogi személyeket a vallás szabad gyakorlásához fűződő jog megsértése miatt miért nem illeti meg az igényérvényesítés. Kitér a titokvédelemre is, amely a gyónási titkot is érinti.
Az egyházi jogi személyek megszűnésével kapcsolatban a szerző kiemeli, hogy mivel az egyházak és vallási közösségek nem gazdálkodó szervezetek, ezért ellenük sem csőd-, sem felszámolási eljárás nem folytatható le. Az egyházi jogi személyekre vonatkozó speciális adósságrendezési eljárás sincs, így jogutód nélküli megszűnés esetén csupán a végelszámolás szabályai alkalmazhatók. A szerző szerint mindez azzal a hátránnyal jár, hogy fizetésképtelenség esetén az adósságok hitelezőkkel való egyezségkötéssel történő rendezésére és a hitelezői érdekek védelmére jelenleg nincs jogszabályi háttér.[6]
Dologi jogi vonatkozásokkal elsősorban a vallási célt szolgáló dolgok (res sacrae) - így a templomok, temetők, templomi felszerelési és berendezési tárgyak, liturgikus eszközök - bírnak. Felekezettől függően azonban nagyon sokféle tárgyról lehet szó. A polgári jogi vonatkozások mellett a vallási tisztelet tárgyainak fokozott védelme a szabálysértési jogban és a büntetőjogban is megjelenik.
A szerző ezzel kapcsolatban hivatkozik a német Grundgesetz 138. cikkére, amely kimondja az egyházi és vallási célú vagyon védelmét. A német jog a res sacrae védelmét ebből az alkotmányos rendelkezésből vezeti le. Ezek a vagyontárgyak a bírósági végrehajtás alól is mentesek. A magyar jogban ilyen mentességet azonban a végrehajtási törvény nem ismer. A szerző[7] hangsúlyozza, hogy mindenképpen aggályos lenne, ha a bírósági végrehajtó vallási célú használatban lévő ingatlanra vagy ingóságra foganatosítana végrehajtást.[8]
Mivel az egyházak a res sacrae körén túlmenően is mind nagyobb arányban válnak ingó- és ingatlantulajdonossá, a szerző az egyéb egyházi vagyonnal kapcsolatos rendelkezéseket is bemutatja.
Nemcsak az egyházi jogi személyeket, hanem minden jogi személyiségű vallási közösséget teljes körű polgári jogi szerződési szabadság illeti meg. Problémát a gyakorlatban elsősorban a belső egyházi szabály megsértésével kötött szerződések okozhatnak. Polgári perekben gyakran előfordul, hogy egyházi jogi személy által kötött szerződés érvényességét teszik vitássá amiatt, hogy a szerződést az egyház képviseletében eljáró személy a belső egyházi szabály megsértésével kötötte meg.[9]
Külön kategóriát képeznek az egyházi szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések. A szerző álláspontja szerint ezekre a szerződésekre az egyházi autonómiából fakadóan az állami jog nem terjed ki, így a Ptk. szabályai sem alkalmazhatók. Ezeknek a szerződéseknek a teljesítése így állami kényszerrel nem is kényszeríthető ki. A szerző is idéz azonban olyan közzétett eseti döntést, amelyben az eljáró bíróság a felperesek édesanyjuk halálának 25. évfordulójára az alperes egyházközségtől megrendelt harangozást - amelynek a díját a felperesek át is utalták - a Ptk. 6:238. §-a szerinti vállalkozási szerződésnek minősítette.[10]
A szerző felteszi a kérdést, hogy mivel az egyházak jogállásuk szerint a közjog és a magánjog határán helyezkednek el, okozhatnak-e közhatalmi jogkörben kárt (Ptk. 6:548. §). Álláspontja szerint, mivel az egyházak közhatalmat nem gyakorolhatnak, így esetükben fogalmilag kizárt, hogy közigazgatási jogkörben kárt okozhassanak.[11]
Összetettebb kérdés a jogi személy tartozásáért fennálló helytállási kötelezettség, vagyis, hogy a működő egyház, illetve vallási közösség tartozásaiért kinek kell helytállni. Ezzel kapcsolatban nehézséget okozhat, hogy az egyházi jogi személyek tagságát állami hatóság nem vizsgálhatja. Így a tartozásokért főszabály szerint az egyházi jogi személy köteles helytállni a saját vagyonával. Mögöttes helytállási kötelezettség azonban valószínűleg nem áll fenn. Ugyanez a helyzet a belső egyházi jogi személyek tartozásaival kapcsolatban is. A szerző szerint ugyanis, ha a jogalkotó szándéka kiterjedt volna arra, hogy az egyházi jogi személyeket a belső egyházi jogi személyeik tartozásaiért mögöttes helytállási kötelezettség terhelje, azt az Ehtv.-ben szabályozni kellett volna.[12]
Elvileg felmerülhet a vezető tisztségviselő felelősségének a kérdése is. A szerző álláspontja szerint azonban a bevett egyházak esetén nem beszélhetünk a Ptk. szerinti vezető tisztségviselőről. Vallási egyesületekre, illetve nyilvántartásba vett egyházakra ugyan alkalmazhatók lehetnek a Ptk. 3:24. §-ának rendelkezései, de csak akkor, ha a belső egyházi szabály azt megengedi. A szerző véleménye szerint ugyanakkor erősen kérdéses, hogy az egyházi jogi személy és a vezető közötti jogviszony a Ptk. fogalmai szerinti jogi személy és vezető tisztségviselője közötti jogviszonynak tekinthető-e, és így arra a Ptk. 3:24. §-a alkalmazható-e.[13]
A szerző ebben a fejezetben vizsgálja még az alkalmazottért való felelősség kérdéseit is. Ezzel kapcsolatban azt emeli ki, hogy az Ehtv. szerinti egyházi szolgálati jogviszony foglalkoztatásnak minősülhet.
- 482/483 -
A szerző ebben a fejezetben elsőként az öröklési jog és a vallás viszonyát mutatja be. Öröklési jogi intézményeink jelentős része ugyanis közvetlen vallási eredetű. Ezt követően az egyházi szolgálatban álló személyek utáni öröklés kérdéseit vizsgálja. Kitér arra is, hogy a katolikus kánonjog szerint papoknak, szerzeteseknek kötelező végintézkedést tenni, amelynek a kánonjog a tartalmát is előírja.
Komoly aggályokat vethet fel a lelkészek öröklése híveik után. Külön problémát jelenthet az is, hogy ilyen esetben öröklési illetéket is fizetni kell. A szerző ehhez kapcsolódóan felteszi a kérdést, hogy nem ütközik-e jóerkölcsbe a lelkész és híve közötti tartási szerződés, illetve végintézkedés. A szerző közzétett eseti döntést is idéz, amely szerint önmagában a lelkész, plébános hivatása nem teszi jóerkölcsbe ütközővé az ilyen jogügyleteket.[14]
A szerző ebben a fejezetben mutatja be a kánonjog szerinti kegyes alapítványokat is. Álláspontja szerint a kegyes alapítvány mint élők közötti szerződés is elképzelhető, öröklési szerződésként azonban nem jöhet létre.[15]
Schlosser Annamária könyve részletes bepillantást nyújt az egyházi jogi személyek és vallási közösségek életének a polgári joggal kapcsolatba kerülő aspektusaiba. Hasznos útmutató nemcsak az egyházi jogi személyek számára okiratot szerkesztő ügyvédeknek és közjegyzőknek, hanem az egyházak hívei számára is. ■
JEGYZETEK
[1] Dr. Schlosser Annamária: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. Budapest, Közjegyzői Akadémia Kiadó, 2026. 152.
[2] Lásd például Schlosser Annamária: Kegyeleti jog. Budapest, Wolters Kluwer, 2026.; Schlosser Annamária: Kérdések és szempontok az egyházak és vallási közösségek polgári jogi szerződéseihez. Magyar Jog, 2025. (10), 639-646. DOI: https://doi.org/10.59851/mj.72.10.5; Schlosser Annamária: A temetés polgári jogi kérdései. Közjegyzők Közlönye, 2025. (3), 20-41. DOI: https://doi.org/10.66103/KK.2025.3.2; Schlosser Annamária: Állami egyházjogi kérdések a magyar öröklési jogban. Közjegyzők Közlönye, 2025. (2), 66-77. DOI: https://doi.org/10.66103/KK.2025.2.4
[3] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 23.
[4] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 30.
[5] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 36.
[6] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 54.
[7] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 54.
[8] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 66.
[9] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 79. Ez az álképviselet kérdését is felvetheti.
[10] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 84-86.
[11] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 96.
[12] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 99.
[13] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 102-103., 105.
[14] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 126.
[15] Schlosser: Egyházak és vallási közösségek a polgári jogban. 133.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék. https://orcid.org/0009-0009-0938-1309
Visszaugrás
