Története során a magyar nép számtalan kisebb-nagyobb néppel, állammal, sőt államszövetséggel találkozott. E találkozások sok esetben a mi szándékainknak megfelelően valósultak meg, de tagadhatatlan az is, hogy sok esetben nem.
A történelem-tudomány - együttműködve az állam-és jogtudománnyal - azt is kimutatta, illetve bebizonyította, hogy a különböző népek, államok és államszövetségek mindenkor jelentős hatást gyakoroltak állam- és jogrendszerünkre. Ennek eredményeként mai államszervezetünk és jogrendszerünk egyaránt magán viseli az angolszász, a francia, de főként az osztrák-német megoldások típusjegyeit, de újabban már annak a világtörténelemben páratlan nemzetállamok közötti együttműködésnek a speciális vonásait is, amely önmagát Európai Uniónak nevezte meg az 1992-ben aláírt Maastrichti Szerződésben.
Tagadhatatlan tény tehát, hogy a magyarság fennmaradásának egyik meghatározó oka és egyben indoka is mindenkor az alkalmazkodás, illetve az alkalmazkodó-képességünk volt.
Az 1989/90. évi rendszerváltás következményeként Magyarország ismét bizonyítani (volt) kénytelen roppant alkalmazkodó-képességét, hiszen a korábbi szovjet-orosz (kelet-európai) orientációt annak ellenkezője, egy polgári értékrendet magáénak valló (nyugat-európai) orientáció váltotta fel.
Az ennek jegyében született alkotmánymódosítások, majd az arra támaszkodó új törvények és rendeletek sajátossága azonban nem csak e paradigmaváltás megjelenítése volt, hanem az a tény is, hogy 1990-ben az Európa Tanács tagja lettünk, 1991-ben Társulási Megállapodást kötöttünk az Európai Közösségekkel, 1994-ben felvételünket kértük az Európai Unióba és 1998-ban meg is kezdhettük a csatlakozási tárgyalásokat.
Mindezek eredményeként az utóbbi tíz évben Magyarország államberendezkedése és jogrendszere gyökeresen megváltozott, és ma már elmondható, hogy jól illeszkedik az Európai Unió tagállamainak állam- és jogrendszeréhez, sőt a közösségi joghoz, az acquis communautaire-hez is.
A napjainkban végéhez közeledő és reményeink szerint 2002-ben be is fejeződő Európai Uniós Csatlakozási Tárgyalások időszerűvé teszik annak vizsgálatát, hogy egyfelől milyen közösséghez is csatlakozunk, tehát melyek e közösség fő intézményei és mi jellemzi azok működését, másfelől pedig, melyek az előttünk álló feladatok, tehát milyen lépések megtétele szükséges ahhoz, hogy a csatlakozás zökkenőmentes és számunkra sikeres legyen.
Torma András ezen vizsgálat elvégzését vállalta magára, leszűkítve nézőpontját a közjogra, s közelebbről a közigazgatási jogra. Mindezt a szerző a következő módon fejezi ki a kötet előszavában: "...a munka megírásával a közigazgatási jogot művelő egyetemi oktató szerző célja az volt, hogy a köz(igaz-gatási) jog felől közelítve áttekintést adjon az Európai Unió kialakulásáról, intézményrendszeréről és működéséről, továbbá vázolja a tagállami közigazgatással és annak alapintézményeivel, a régiókkal és az önkormányzatokkal kapcsolatos elvárásokat, utalva az előttünk álló feladatokra."
1. A nyolc fejezetre, huszonhét alfejezetre és mintegy ötven alcímre tagolt munka az Európai Unió kialakulásának politikai-, történeti és jogi hátterét vázoló fejezettel kezdődik. A kötetnek ez a mindössze harminc oldal terjedelmű része valóban csak a politikai-, történeti és jogi hátteret villantja fel, hangsúlyozva azt, hogy az egyes kérdések részletes elemzését az olvasó megismerheti a szerző által hivatkozott - egyébként gazdag - magyar nyelvű szakirodalomból.
E fejezetből kiemelkedik annak az 1957-ben megkötött, és az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződésnek az elemzése, amely gyakorlatilag a Közösség Alkotmányaként funkcionál.
2. A munka viszonylag terjedelmes, mintegy hatvan oldalas második fejezetének címe: Az Európai Unió intézményrendszere, avagy az EU központi szervei.
A cím egy kis magyarázatot igényel, hiszen arra utal, hogy az EU intézményrendszere azonos a központi szervekkel, tehát az EU nem rendelkezik a tagállamokba telepített, saját "helyi" szervekkel.
S valóban! Ha megvizsgáljuk az intézményrendszert, akkor igazat kell adnunk a szerzőnek: az EU-nak nincsenek a tagállamokba telepített "helyi" szervei, hanem a tagállamok egész államapparátusa működik úgy, mintha közösségi intézmény volna, tehát az államapparátus egésze gondoskodik a közösségi jog végrehajtásáról, pontosabban: hatékony alkalmazásáról és érvényesítéséről.
A fejezet azzal indul, hogy a szerző sorra veszi az intézményrendszer általa fontosnak tartott általános jellemzőit. Ezek a következők:
a) A három pillérre épülő EU egyes pillérei a társadalmi-gazdasági élet más-más területeire terjednek ki. Az első pillér (az európai belpolitika) alapvetően a gazdasági - és az ahhoz kapcsolódó együttműködést jelenti, a második a közös kül- és biztonságpolitikát, míg a harmadik a bel- és igazságügyi együttműködést, illetve (az Amszterdami Szerződés 1999-ben történt hatályba lépésétől kezdve) a büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködést.
b) Az egyes pillérek más-más modell alapján működnek, amennyiben az első pillér az ún. közösségi modellre, a második és harmadik pedig az ún. kormányközi modellre épül. A szerző kiemeli azt is, hogy az egyes pillérekben eltérően alakulnak az egyes intézmények feladatai és jogkörei.
c) Az EU ténylegesen nem rendelkezik saját, sui generis intézményekkel, hanem gyakorlatilag mintegy "kölcsön veszi" az intézményeket az első pillért képező Európai Közösségektől.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
