1. A polgári közjogtudomány elismert képviselői közé tartozó Egyed István (1886-1966) tudományos munkássága a közigazgatási jog és az alkotmányjog területeit egyaránt érintette.[1] Elméleti ismereteit a gyakorlati életben szerzett tapasztalatokkal egészítette ki, hiszen a hazai és külföldi jog- és államtudományi tanulmányok után hosszabb időn keresztül működött a budapesti királyi törvényszék, majd ítélőtábla bírájaként, miközben 1919-1927 között az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztálya munkatársaként is dolgozott. Ez utóbbi minőségben vett részt - egyebek mellett - az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi I. tc., az országgyűlés felsőházáról szóló 1926. évi XXII. tc., valamint - ekkor már a szaktárca külső szakértőjeként - a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló 1937. évi XIX. tc. előkészítésében. A szakmai előmenetelt biztosító egyetemi magántanári képesítést 1922-ben az "önkormányzati közigazgatás" témakörében a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte meg. Egyed István évtizedeken keresztül oktatott - 1927 és 1949 között nyilvános rendes egyetemi tanárként - közigazgatási jogot a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. Két alkalommal a dékáni tisztséget is viselte. Egyed Istvánt 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává ajánlották. Bár megválasztására nem került sor, a tagajánlás szövege a pályatársak elismeréséről tanúskodik. "Munkáit erős jogászi érzék, tudományos gondolkodás, finom jogászi elemzés, a joganyagnak az elvek mellett a legapróbb részletekig menő ismeret, szabatos előadás és világos, magyaros stílus jellemzi. Nem lehet megemlítés nélkül hagyni alkotmányjogi kérdésekben okszerű konzervatív felfogását sem; anélkül, hogy mereven elzárkóznék az alkotmány korszerű javítása elől, az ún. alkotmányreformokat csakis történeti alkotmányunk ősrégi elveinek épségben tartásával az alkotmányfejlesztés útján tartja lehetőnek."[2] Közéleti megbecsültségét szerepvállalásai is jelzik: pl. 1921-1944 között a Magyar Jogászegylet titkári tisztét töltötte be; 1938-tól rendes tagja, 1947-1952 között pedig elnöke a Szent István Társaságnak; 1948-1951 között a Szent István Akadémia elnöki tisztségét viselte. A II. világháborút követő koalíciós időszakban Egyed István a polgári közjogtudomány egyik utolsó képviselőjeként megtarthatta katedráját és folytathatta publikációs tevékenységét is, de az 1948/1949-es kommunista fordulatot követően nyugállományba helyezték. Az életéből hátralévő időszakot csendes visszavonultságban töltötte.
2. Egyed István neve a két világháború között többször is felmerült egy-egy üresedésben lévő jog- és államtudományi kari közjogi katedra betöltésekor. Amikor a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem jogi fakultásán a Polner Ödön professzor 1923-ban Szegedre távozása miatt megürülő magyar közjogpolitikai tanszéket meghívás útján kívánták betölteni, a jogi kar által felkért előkészítő bizottság alapos áttekintést készített a magyar közjogi és politikai irodalom "összes számba jöhető" művelőjének tudományos munkásságáról.[3] Magától értetődő, hogy Egyed István, mint "a fiatalabb jogásznemzedék egyik igen jeles képzettségű tagja" is az előkészítő bizottság látókörébe került. Tudományos munkásságának áttekintését követően azonban az előkészítő bizottság úgy látta, hogy közigazgatási jogi értekezései közjogi tanulmányaihoz képest "kétségkívül értékesebbek", így az üresedésben lévő tanszékre való jelölését nem ajánlották. A bizottság egyébként Molnár Kálmán, az Egri Érseki Joglyceum nyilvános rendes tanára meghívására tett javaslatot,
- 39/40 -
amit azonban a kultuszminisztérium nem fogadott el és pályázat kiírásához kötötte a tanszék betöltését. A tanszékre öten - köztük Egyed István - nyújtották be pályázatukat, ám a pécsiek továbbra is Molnár Kálmánt kívánták - első és egyedüli jelöltként - a tanszék élén látni.[4] A kultuszminisztérium viszont - ragaszkodva a szokásos hármas jelöléshez - új pályázat kiírása mellett döntött. Az előkészítő bizottság ezúttal újszerű javaslatot terjesztett elő, amennyiben a közjogpolitikai tanszék kettéosztását vetették fel. A bizottság ugyanis azt indítványozta, hogy a közjogpolitikai tanszék tárgyai közül a politikát ideiglenesen válasszák el a tanszéktől, egyúttal - ideiglenes jelleggel - kapcsolják össze az üresedésben álló jogbölcseleti tanszékkel. Az ily módon ideiglenesen egyesített jogbölcselet-politikai tanszékre pedig Krisztics Sándor egyetemi magántanár meghívását indítványozták. Ami pedig az önállóvá vált magyar közjogi tanszék betöltését illette, első helyen Molnár Kálmán, második helyen Egyed István jelölésére tettek javaslatot. A harmadik helyre nem tettek javaslatot, mert a többi pályázó nem rendelkezett egyetemi magántanári képesítéssel.[5] Ezt a konstrukciót végül a kultuszminisztérium is elfogadta, így Klebelsberg Kunó kultuszminiszter előterjesztésére 1925. december 9-én Molnár Kálmánt nevezte ki az államfő a magyar közjogi tanszék élére.
Évekkel később Egyed István neve egy másik tanszékbetöltés kapcsán is szóba került. A Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara II. magyar közjogi és közigazgatási jogi tanszéke élén álló Kmety Károly professzor 1929. januári váratlan halálát követően ugyanis a jogi fakultásnak gondoskodni kellett az utódlásról. A tanszék betöltését előkészítő bizottság javaslatára első lépésben az üresedésben lévő tanszéket alakították át, amennyiben a pénzügyi jog növekvő szerepére hivatkozással a II. magyar közjogi és közigazgatási jogi tanszéket közigazgatási és pénzügyi jogi tanszékké szervezték át,[6] amelynek élére - második lépésként - Magyary Zoltán, egyetemi magántanár, a kultuszminisztérium tudománypolitikai és egyetemi ügyosztálya vezetőjének meghívására tettek javaslatot.[7] Valószínűsíthető, hogy a tanszék átszervezése Magyary Zoltán katedrára jutását segítette elő. Noha az átszervezett tanszék betöltését előkészítő bizottság egyértelművé tette, hogy kit látna szívesen a tanszék élén, a kari ülés számára előterjesztett jelentés azokat az elméleti és gyakorlati közigazgatási és pénzügyi jogászokat is bemutatta, akik a tanszék betöltésénél esetlegesen számításba jöhettek volna. Emiatt tekintette át a bizottság Egyed István irodalmi működését is. A jelentés Egyed Istvánt alapos jogászi képzettségű, termékeny jogi íróként mutatta be, akit pontos és lelkiismeretes adatgyűjtés és a joganyag feletti világos áttekintés jellemez.[8] Részletesebben is foglalkoztak 1929-ben megjelenő "Vármegyei önkormányzat" című monográfiájával. Bírálattal illették a szerzőt, hogy nagy ívű munkája megírása során "főleg a német jogi kultúra hatása alatt áll és a német szakirodalom közvetítésével foglalkozik a francia és angol joganyaggal", miközben a közigazgatási jog tudományos művelése olyan méreteket öltött, hogy a francia nyelvű szakirodalom felhasználása nélkül a közigazgatási jog tudománya "csak nagy nehézséggel s mindenesetre bizonyos fogyatékossággal művelhető." Egyed István működése ugyanakkor az ismeretterjesztő irodalmat is felölelte, amit azonban a bizottság alig tartott alkalmasnak a tudományos munkálkodás színvonalának fenntartására és emelésére.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
