A büntetőeljárási jog a büntetőjogi szabályok dinamikájaként is felfogható az anyagi büntetőjog statikus jellegéhez képest. Angyal szerint "[a]z alaki büntetőjog valósággal lelket lehel az anyagi büntetőjogba."[2] Finkey az alaki büntetőjogot időben is előbbrevalónak és gyakorlatilag is fontosabbnak tartotta, lévén "[...] az anyagi törvény magában holt jogszabálytömeg, ha nincs Bp., mely annak gyakorlati foganatbavételéről, érvényesitéséről gondoskodik."[3] Neves jogtudósaink bölcsességei nyomán - akár - indokoltnak is lehet minősíteni a jogalkotó az irányú törekvését, hogy új büntetőeljárási törvényt alkosson. E processzus során viszont nem szabad megfeledkezni a büntetőeljárási jog sajátos jogvédelmet nyújtó feladatáról (alapgondolatáról) sem: Vámbéry szavaival élve "[az] alaki büntetőjog [...] eszköze és biztosítéka az anyagi Btk.-ben kifejezett akarat megvalósitásának. Egyszersmind azonban biztositani kivánja, hogy az ártatlan polgár büntetést ne szenvedjen."[4] Csemegi pontosan ebben látta az anyagi büntetőjog legfőbb hiányosságát: "[...] a legtöbb esetben az egyén sorsa attól függ, vajjon a hivatott értelmező, t. i. a biró a vád tárgyává átalakitott ténynyel mindenféle elvonások, összesitések és indukcziók tekervényein keresztül, ez vagy ama construált büntény fogalmáig eljutni képes-e, avagy az ily forcirozott czélhozjutást, a birói hivatás feladatának méltóságával nem egyeztetheti össze."[5]
A kérdést ezért inkább úgy kell feltennünk, hogy az eltelt öt év tanulságai vajon igazolták-e a büntetőeljárás differentia specificáját, vagyis hogy a számos új jogintézmény és egyszerűsítő megoldás, illetőleg a perbeli igazság végtelen térnyerése erősítette-e a biztos ténymegállapítást, továbbá az eljárásjogászok miként tudták a gyakorlatban értelmezni és alkalmazni a kodifikáció produktumát. Minthogy "[...] az alaki jogtól függ, hogy mivé alakul az anyagi büntetőjog [...]"[6] "[...] az eljárásjogászokon a sor, hogy színvonalasan megalapozzák és megmagyarázzák az anyagi jog által teremtett kész helyzetet [...]".[7] Fayer és Tóth idézett intelmeinek teljesítéséhez nem lehet mellőzni a felügyelő gyakorlat mindinkább táguló és tisztuló látókörének felvilágosító hatását, melynek szeme előtt egy felhasználóbarát, korszerű büntetőeljárási törvény eszménye lebeg. Ehhez jelen tanulmány keretében több esetet elevenítünk fel a bírói gyakorlatból, rámutatva azokra a kihívásokra és értelmezési nehézségekre, amelyek a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) megoldásait és lehetőségeit feszegetik öt év távlatából.
A vádelv - Bócz leírásában - a 19. század eleje óta képezi büntetőeljárási jogunk egyik fundamentális elvét, még akkor is, ha a jogalkotó az irányadó rendelkezéseket olykor nem az alapvető elvek között rögzítette.[8] Ezért mindenképp lényeges változásnak tekinthető, hogy a Be. immáron nem ismeri a törvényes vád fogalmát. Ezt ugyan a jogalkotó dogmatikailag megindokolta - mondván, hogy a vádirat tartalmának kétlépcsős rendszerében "[a] törvényes elemeket és a bizonyítási eszközök megjelölését a bíróság számon kérheti az ügyészségen és végső soron anyagi jogerőt nem keletkeztető határozattal megszüntetheti az eljárást [...]"[9] -, viszont egyáltalán nem biztos, hogy gondolt az ezzel járó nehézségekre, különös tekintettel a rendkívüli jogorvoslati eljárásokra (elsősorban a felülvizsgálatra). A Kúria Büntető Kollégiuma erre tekintettel a közelmúltban fogalmazta át a vádelvről szóló 1. számú BK véleményét, ami várhatóan még az idén megjelenik újra.
Első bűnvádi perrendtartásunk (a továbbiakban: I. Bp.) kiindulópontja szerint "[bünvádi] ügyben birói eljárás csak a törvény értelmében, vád alapján és csak az ellen inditható, a kit büntett, vétség vagy kihágás nyomatékos gyanuja terhel".[10] Öt büntetőeljárási kódexszel később a vád továbbra is az ítélkezés kereteinek áthághatatlan meghatározója. A Be. 6. §-a alapján a bíróságnak ugyanúgy
a) a vád alapján kell ítélkeznie,
b) a vádról kell döntenie,
c) a vádat kell kimerítenie,
d) a vádon túl nem terjeszkedhet, és változatlanul értelmeznie kell
e) a vádhoz kötöttség mellett
f) a tettazonosság kérdéskörét is.
g) A Be.-ben viszont már
- 25/26 -
h) nem létezik a törvényes vád fogalma,
i) a vádelv helyett a törvény az ítélkezés alapjáról és vádhoz kötöttségéről rendelkezik, ráadásul
j) a törvényes vád hiánya már nem minősül felülvizsgálati oknak sem.
Következésképpen a bíróságnak már nem azt a "törvényes vádat" kell vizsgálnia, melyben Gellér a nyomozási szak célját és a bírói szak bölcsőjét vélte felfedezni,[11] és amelynek törvényi definiálását Belovics sem tartotta szükségtelennek,[12] hanem helyette a "vád törvényességét" kell figyelemmel kísérnie. Ennek oka, hogy a Be. 422. § (1) bekezdése meghatározza a vád törvényes elemeit,[13] és a vád törvényességének vizsgálatára a részletszabályokból kifolyólag a bíróság köteles. Az eljárás megszüntetésére viszont már nem a törvényes vád hiánya miatt kerül sor, hanem a vád - törvényes elemeinek hiányából fakadó - elbírálásra alkalmatlansága következtében.
A vád lényegileg az arra jogosult által bírósági eljárás lefolytatásának kezdeményezése meghatározott személy pontosan körülírt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénybe (a továbbiakban. Btk.) ütköző cselekménye végett. A vádnak alakilag és tartalmilag kell törvényesnek lennie, ezért az irányadó vizsgálatnak ki kell terjednie az alaki legitimációra, valamint a törvényes elemek és az egyéb tartalmi kellékek meglétére.[14] Az alaki feltételek vizsgálatának ugyanakkor meg kell előznie a tartalmi követelmények vizsgálatát. Tudniillik nem törvényes a vád, ha
a) a magánvádló közvádra üldözendő bűncselekmény miatt emel vádat,
b) a pótmagánvádló törvényi lehetőség hiányában lép fel,
c) nem az arra jogosult ügyész emel vádat a katonai büntetőeljárásban, vagy
d) hiányoznak a vád törvényes elemei.
Kérdésként merülhet fel, hogy vajon elbírálható-e a vádlott büntetőjogi felelőssége a vád történeti tényállásában leírt, törvényi tényállásnak megfelelő elemeket maradéktalanul tartalmazó, de az ügyész által be nem minősített tények alapján. Erre a kérdésre egyértelműen igenlő választ adhatunk. A vád kereteit ugyanis a vád tárgyává tett cselekmény(ek) történeti tényállásának a leírása határozza meg.[15] Minthogy a bíróságnak a vádról kell döntenie,[16] csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.[17]
A vádtól eltérő minősítés lehetősége megnyílhat az ügyészi minősítés vitathatóságának a felismerése révén.[18] Csakúgy, mint a másodfellebbezés lehetősége, hiszen a másodfokú bíróság a vádhoz tartozó tények[19] keretein belül olyan cselekményrészben is kimondhatja a vádlott bűnösségét, amit az elsőfokú bíróság nem minősített.[20]
A tárgyalás előkészítése során a bíróság megszünteti az eljárást, ha az ügyészség a vádirat törvényes elemeinek hiányosságait - a pótlásukra irányuló bírói felhívás ellenére - nem pótolja.[21] A vádirat törvényes elemeinek hiányosságaira hivatkozva a bíróság a tárgyalás megkezdését követően is megszüntetheti az eljárást.[22] Ezekben az esetekben ugyanis a vád érdemi elbírálásra alkalmatlan. A vádirat ez irányú fogyatékosságait észlelve a bíróságnak egészen a jogerőig van lehetősége az eljárás megszüntetésére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
