Rovatunkban ezúttal egy rendhagyó összefoglaló gyűjteményt is közlünk. Nagy-Nádasdi Anita Rozália és Szabó Attila írásukban az Emberi Jogok Európai Bíróságának Migrants in Detention című kiadványa nyomán azt vizsgálják, hogy a Bíróság migrációs őrizetre vonatkozó joggyakorlatának fényében milyen emberi jogi jogsértés veszélyét rejti magában a menekültügyi és az idegenrendészeti őrizet hatályos magyar szabályozása.
Jelen tanulmányban arra törekszünk, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (továbbiakban: EJEB, illetve Bíróság) Migrants in Detention[1] című gyűjteménye alapján megvizsgáljuk, hogy milyen emberi jogi jogsértés veszélyét rejti, illetve rejtheti magában a menekültügyi és az idegenrendészeti őrizet hatályos magyar szabályozása.[2] A tanulmány célja, hogy a potenciális emberi jogi természetű jogsértések veszélyeire felhívja a jogalkalmazók és a jogalkotók figyelmét. A tanulmány központi kérdése tehát: mi lehet jogszerű és mi nem az EJEB gyakorlata és mércéje alapján? Mivel a tanulmánynak nincsen prekoncepciója, így e rövid bevezető után közvetlenül a jogesetek bemutatása, majd elemzése következik, ezt követően pedig a hazai jogszabályokban megjelenő elvek és - ahol releváns - ezen elvek gyakorlati alkalmazásának bemutatása következik. A tanulmányt egy összefoglaló rész zárja, az esetjogon alapuló következtetésekkel és a hazai gyakorlatra vonatkozó ajánlásokkal.
A Migrants in detention című gyűjtemény a jogesetek nagyon rövid kivonatát tartalmazza, így az elemzések csak részben készültek ezen összefoglalók alapján. Ahol szükségesnek bizonyult, ott az EJEB döntéseinek teljes szövegét is felhasználtuk az elemzéshez. Amennyiben elérhető volt, a magyar nyelvre fordított változatot használtuk, ha nem, akkor az angol vagy francia nyelvű változatot vettük figyelembe. Bizonyos jogesetek sem angol, sem magyar nyelvű fordításban nem voltak közvetlenül elérhetőek, ezekben az esetekben a szakirodalmi feldolgozások, végső esetben pedig csupán a Migrants in detention című kiadvány összefoglalója alapján ismertetjük az ügy részleteit.[3]
A Migrants in detention című gyűjtemény nem nyújt teljes körű összefoglalót az EJEB migrációs őrizetre vonatkozó joggyakorlatáról, azonban, mivel ez a Bíróság saját összeállítása, tekinthetjük egyfajta módszertani útmutatóként az emberi jogok értelmezése tekintetében. Ezt szem előtt tartva veszi sorra jelen tanulmány a gyűjteményben szereplő huszonöt jogesetet. A szerzők bíznak abban, hogy e széles körű áttekintés hasznos lehet a magyar jogalkotó számára, valamint a hazai jogalkalmazó hatóságoknak is az őrizet elrendelése és végrehajtása során egyaránt; azzal a fenntartással, hogy a konkrét ügyek minden esetben egyedi, alapos vizsgálatot igényelnek. Ez azonban nem teszi irrelevánssá a tanulmány mondanivalóját.
1.1. Az ügy körülményei. A kérelmezők Mahad, Lahima, Abdelkader és Mohamed Amuur testvérek; születési évük 1970, 1971, 1973, illetve 1975. A Mohamed Siad Barre elnök uralma idején Szomáliában a hatalmat birtokló Darob Marhan törzs tagjai. Apjuk katonatiszt volt. Mohamed Siad Barre tábornok uralmát 1991 januárjában döntötte meg az Egyesült Szomáli Kongresszus (United Somali Congress - USC), ezt követően a Hawiya törzs tagjai vették át az ország irányítását. A kérelmezők ekkor hagyták el az ország fővárosát, Mogadisut, és Kismayo városában kerestek menedéket. Szüleiket a CSU katonái meggyilkolták. Amikor a CSU fegyveres erői Kismayóba értek, a kérelmezők előbb Kenyába, majd Szíriába menekültek. 1992. március 2-án érkeztek Párizs Orly repülőterére a szíriai nemzeti légitársaság Damaszkuszból érkező járatán. A kérelmezők útlevélvizsgálatra jelentkeztek a légi- és határrendőrségen, ahol azonban megtagadták a belépésüket Franciaország területére, mivel az útlevelük nem volt szabályos. Az 1982. május 27-i rendelet 12. cikkében meghatározott eljárás szerint politikai menedékjogot kérvényeztek a belügyminiszternél. A kérelmezőket az Orly repülőtér melletti Hôtel Arcade
- 88/89 -
helyiségeiben tartották elzárva a külvilágtól. 1992. március 25-én kelt levelükben, amelyet a menekültek és hontalanok védelmét ellátó francia hivatalnak címeztek, menekültstátuszt kérelmeztek. Ez a hivatal március 31-én illetékességének hiányát állapította meg arra hivatkozással, hogy a kérelmezők még nem is léptek francia területre. 1992. március 26-án a créteil-i törvényszék sürgősségi eljárásokban döntő bírójához fordultak azzal a kéréssel, hogy vessenek véget a - szerintük - jogtalan fogva tartásuknak. 1992. március 29-én 13 óra 30 perckor, miután a kérelmezők francia területre lépését a belügyminiszter megtagadta, Szíria felé toloncolták ki őket. 1992. március 31-én a créteil-i törvényszék elnöke törvénytelennek ítélte fogva tartásukat, és elrendelte szabadlábra helyezésüket.
1.2. A döntés. A kérelmezők állítása szerint Párizs Orly repülőterének nemzetközi zónájában való fogva tartásuk az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 5. cikke 1. pontjába ütköző szabadságmegvonást valósított meg. A kormány álláspontja szerint nem hasonlítható a fogva tartáshoz az, hogy a kérelmezőket a tranzit területén tartották. A Hôtel Arcade épületében szállásolták el őket, ahol a tartózkodás "tárgyi feltételei" a kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzésére alakult Európai Bizottság (European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment; a továbbiakban: CPT)[5] jelentése szerint is kielégítőek. A szálloda más vendégeitől történő elválasztásukat az indokolta, hogy így akadályozzák meg, hogy a légi- és határrendészeti ellenőrzés alól kivonják magukat; az ország területére lépjenek - irregulárisan -, és letelepedjenek. Az intézkedés hátterében az állt, hogy a kérelmezőknek a belépés megtagadása ellenére követelték, hogy francia területre léphessenek.
A Bíróság állandó joggyakorlata szerint a konkrét helyzetből kell kiindulni annak megítélése során, hogy az egyént az 5. cikk szerint "megfosztották-e szabadságától"; figyelembe kell venni minden körülményt, így az érintett intézkedés fajtáját, időtartamát, hatásait és végrehajtásának módozatát. A szabadságmegvonás és a szabadságkorlátozás csupán a mértéket, illetve az intenzitást illetően tér el egymástól, nem pedig a jelleget, illetve a lényeget tekintve. A külföldiek nemzetközi zónában való tartása kétségtelenül a szabadság korlátozását érinti, de a kiutasításra vagy a kitoloncolásra váró külföldiek gyűjtőközpontjai esetében is hasonló a helyzet. E személyek megfelelő biztosítékok melletti fogva tartása csak azzal fogadható el, ha megengedjük az államoknak - nemzetközi kötelezettségvállalásaik tiszteletben tartása mellett, különös az ENSZ menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezményére (a továbbiakban: genfi egyezmény), valamint Egyezményre -, hogy küzdjenek az illegális bevándorlás ellen. Az államok legitim törekvése, hogy meghiúsítsák a bevándorlási korlátozások kijátszására irányuló, egyre gyakoribb kísérleteket, ám ez nem foszthatja meg a menedékstátuszért folyamodókat az említett egyezmények által nyújtott garanciáktól.
Ehhez hasonló fogva tartást nem lehet túlzottan meghosszabbítani, mivel az azzal a kockázattal járhat, hogy - a külföldiek hazaszállításának, vagy pedig a menedéket kérőknek a kérelem vizsgálata alatti elkerülhetetlen szervezeti kereteire is figyelemmel - az egyszerű szabadságkorlátozás átalakul szabadságmegvonássá.
Amennyiben a fogva tartásról szóló döntés meghozatala közigazgatási hatóság vagy a rendőrség hatáskörébe tartozik, akkor a meghosszabbítás kérdésében haladéktalanul bírói felülvizsgálatot kell alkalmazni, ezzel biztosítva az egyéni szabadságjogok érvényesülését. A Bíróság megállapítása szerint az ilyen jellegű fogva tartás semmiképpen sem foszthatja meg a menedékkérőt attól a jogától, hogy a menekültstátusz elnyerése érdekében hatékony eljárást vegyen igénybe.
A Bíróság azt is megjegyezte, hogy a kérelmezőket a párizsi Orly repülőtéren húsz napig tartották fogva a nemzetközi zónában, március 29-ig, amikor a belügyminiszter elutasította menedékes státusz iránti kérelmüket. Ezen időszak legnagyobb része alatt a kérelmezők - akik egyébként menekültstátuszért kívántak folyamodni - magukra voltak hagyva. Állandó, szigorú rendőri felügyelet alatt álltak, nem részesültek semmiféle jogi segítségnyújtásban - például a politikai menekülteknek járó státusz kérelmezéséhez szükséges nyomtatvány kitöltésénél - vagy szociális támogatásban egészen március 24-ig, amikor is egy humanitárius szervezet tudomást szerzett a kérelmezők körülményeiről, és kapcsolatba léptette őket egy ügyvéddel. Mindazonáltal, fogva tartásuknak sem az időtartamát, sem a szükségességét egészen március 26-ig nem vizsgálta bíróság. A kérelmezők ügyvédje ekkor fordult sürgősségi kérelemmel a créteil-i törvényszékhez, amely március 31-én határozatot hozott, "önkényes szabadságelvonásként" értékelve a kérelmezők fogva tartását.
A kormány és a Bizottság meghatározása szerint nem állt fenn szabadságmegvonás, ennek alátámasztása érdekében különösen nagy hangsúlyt helyeztek arra a körülményre, hogy a kérelmezőknek lehetőségük lett volna arra, hogy kivonják magukat az intéz-
- 89/90 -
kedés hatálya alól, és önszántukból visszautazzanak Szíriába, ahol - a francia kormány hivatalos tudomása szerint - a biztonságukat a szír hatóságok szavatolták volna.
A Bíróság úgy vélte, hogy annak puszta lehetősége, hogy valaki önszántából elhagyhatja azt az országot, ahová azért érkezett, hogy ott menekültként éljen, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ne sérthetné meg ugyanezen állam a szabadságát, és az ahhoz való jogát, hogy bármelyik országot elhagyhatja, ide értve a saját országát is, mivel ezt az Egyezmény 4. Kiegészítő jegyzőkönyve is biztosítja. Az ország elhagyásának lehetősége egyébként is csak elméleti lehetőségként jelenik meg, abban az esetben, ha más ország nem hajlandó, vagy nem tud hasonló szintű védelmet nyújtani.
A kérelmezők Szíriába való visszaküldése végül csak a francia és a szír hatóságok tárgyalásait követően volt lehetséges. Ami pedig a szír hatóságok által a kérelmezők biztonságára vonatkozóan adott biztosítékokat illeti, azokat - figyelemmel arra is, hogy Szíria nem csatlakozott a genfi egyezményhez - csupán a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok függvényében lehet értékelni.
A Bíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmezőknek a párizsi Orly repülőtér nemzetközi zónájában való fogva tartása az ott elszenvedett korlátozások miatt szabadságmegvonással volt egyenértékű. Ennél fogva a jelen ügyben alkalmazni kellett az Egyezmény 5. cikke 1. pontját.
1.3. Magyar helyzet. Nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben nem a klasszikus őrizeti formák vizsgálatára került sor, így sem a 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) alapján elrendelt idegenrendészeti őrizetet, sem a 2007. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Met.) alapján elrendelt menekültügyi őrizetet nem szükséges áttekintenünk az Amuur Franciaország elleni ügye tanulságainak levonása szempontjából.
Annál inkább szükséges viszont a Met. 71/A. §-a szerinti határon lefolytatott eljárást megvizsgálnunk. Az ilyen eljárás során a menedékkérőt nem illeti meg a Magyarországon tartózkodás joga, viszont, talán ezt ellentételezendő, a jogalkotó nyolc napot biztosít a menekültügyi hatóságnak az eljárás lefolytatására. Ha erre mégsem kerül sor ennyi idő alatt, és eltelik négy hét a kérelem beadásától, akkor az idegenrendészeti hatóságnak engedélyt kell adnia az ország területére való belépésre. Ezen eljárás nem alkalmazható különleges bánásmódot igénylő személyekkel[6] szemben. A menedékkérőnek az esetleges bírósági felülvizsgálati eljárás idején is a tranzitzónában kell tartózkodnia.
A kérdés tehát az, hogy vonható-e ezen jogi helyzet és Amuur és társai helyzete között párhuzam. Annyiban igen, hogy a határon lefolytatott eljárás esetében a menedékkérők nem tudnak az ország területére belépni, annyiban viszont nem, hogy a Met. szabályai szerint esetükben a megérkezésüktől kezdve foglalkozik a menekültügyi hatóság a kérelmükkel.
Hasonló a két helyzet abban is, hogy sérülhet az Egyezmény 4. kiegészítő jegyzőkönyve. Ugyanis tranzitzónából Magyarország területét csak Szerbia irányába lehet elhagyni; úgy, hogy oda a menedékkérő csak irregulárisan tud belépni. Ez pedig egy olyan csapdahelyzetet jelent, amit az EJEB szabadságmegvonásként értékelt a vizsgált jogesetben; még úgy is, hogy ott szállodai körülmények között töltöttek az érintett személyek huszonhét napot. Lehetséges, hogy a nyolc nap hosszúságú eljárási időtartam még a tranzitzóna zord körülményeit figyelembe véve sem éri el azt a szintet, amelynél az EJEB mércéje szerint szabadságelvonásról beszélhetünk, azonban egy esetleges bírósági felülvizsgálati eljárás esetén minden bizonnyal megvalósulnak az Amuur-ügyben leírt körülmények. Komoly veszélye van tehát annak, hogy a határon lefolytatott eljárások révén Magyarország megsérti az Egyezmény 5. cikke 1. pontját.
2.1. Az ügy körülményei. Egy testvérpárt, amelynek mindkét tagja líbiai állampolgár, Varsóban őrizetbe vettek, mivel nem volt tartózkodási engedélyük, sem olyan iratuk, aminek segítségével azonosíthatták volna őket a lengyel hatóságok. 90 napon belüli kiutasítást rendeltek el velük szemben, valamint ezzel párhuzamosan elrendelték az őrizetben tartásukat is a kiutaztatás megvalósulásáig. A hatóságok háromszor is megkísérelték a kiutasítás végrehajtását, mindannyiszor sikertelenül. A sikertelenség egyik oka az volt, hogy a testvérpár elutasította az együttműködést. A hatályos lengyel jog szerint a kiutaztatási döntést 90 napon belül végre kellett hajtani; a megadott határidő leteltekor - ha a végrehajtásra nem kerül sor addig - a kiutasított személy őrizetben tartása nem volt meghosszabbítható jogszerűen. A líbiai testvérpár panaszt emelt a fogva tartás ellen, mivel a lengyel hatóságok a jogszerű fogva tartás leteltét követően - 1997. augusztus 25. után - is őrizetben tartották őket. A hatóságok folytatták a kiutasítás végrehajtásának megvalósítására irányuló eljárást, és a kiutasítás érdekében történő fogva tartást a jogsza-
- 90/91 -
bályi határidő lejártát követően is, egészen 1997. október 3-ig fenntartották; ekkor a testvérpárt orvosi vizsgálatra kórházba szállították, és ezzel megszűnt az őrizetük.
2.2. A döntés. A Bíróság ítéletében megállapította, hogy hosszabb időtartamú őrizet csak bíróság vagy más, ítélkezésre felhatalmazott intézmény (kvázi-bíróság) által rendelhető el. Az 1997. augusztus 25-e és az október 3-a közzé eső fogva tartás mindenképpen sértette az Egyezmény 5. cikkét, ugyanis az Egyezményben foglalt jogszerűséget biztosító feltételek közül egyik sem valósult meg.
2.3. Magyar helyzet. Az esethez hasonló idegenrendészeti, illetve menekültügyi őrizet a hatályos magyar jogszabályok szerint 72 órára rendelhető el. Ezen túl a területileg illetékes járásbíróság hosszabbíthatja meg a fogva tartást. Ilyen módon az idegenrendészeti őrizet szabályozása[8] megfelel a Shamsa Lengyelország elleni ügy kapcsán az EJEB által megfogalmazott normának.
Vizsgálnunk kell az Amuur Franciaország elleni ügyében feltárt helyzetet is; nevezetesen, hogy a Met. szerinti határon lefolytatott eljárás akár fogva tartásnak is minősülhet az EJEB gyakorlata alapján. A Shamsa-ügy ítélete szerint a tranzitzónában töltött idő bírói kontroll nélküli fogva tartásnak számíthat, ennélfogva pedig egy ilyen eljárás, ha elhúzódik - például a felülvizsgálati eljárás miatt megvalósíthatja az EJEB gyakorlata szerinti jogszerűtlen fogva tartás tényállását.
Mindamellett fontos tanulsága az ügynek, hogy az őrizetbe vett személyek nem együttműködő magatartása önmagában nem ad alapot a hatóságnak az őrizet meghosszabbítására; ha ilyen alapon hosszabbítják meg az őrizetet, az önkényes fogva tartásnak minősülhet. Ennek a gyakorlatnak a veszélye a hatályos magyar jogszabályok alapján nem fenyeget.
3.1. Az ügy körülményei. A két kérelmező palesztin állampolgár. Panaszuk elsősorban a brüsszeli nemzeti repülőtér tranzitzónájában történő fogva tartás - ami a belga területre történő jogszerűtlen belépés jogkövetkezménye volt - körülményeire vonatkozott. Mindkét kérelmező menekültstátuszért folyamodott, de a kérelmüket néhány nap alatt elutasította az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező belga hatóság.
3.2. A döntés. Az EJEB ítéletében úgy döntött, hogy a kérelmezők tíz napnál hosszabb idejű őrizete a tranzitzónában kimeríti az embertelen és megalázó bánásmód tényállását, így sérti az Egyezmény 3. cikkét. Természeténél fogva a repülőtéri tranzitzóna csak nagyon rövid időtartamú tartózkodásra lehet alkalmas. A szóban forgó repülőtéri tranzitzónában uralkodó körülmények extrém mértékben fokozhatják a magány érzését, a létesítménynek nincs szabadtéri része, amely alkalmas lenne sétára vagy egyéb testmozgásra, nincs külön étkező részlege, nem áll rendelkezésre rádió vagy televízió, ami kapcsolatot biztosítana a külvilággal. A létesítmény semmiképpen sem alkalmas arra, hogy oda hatósági intézkedés következtében tíz napnál hosszabb időtartamra zárjanak be embereket.
Ki kell emelnünk az esettel kapcsolatban az ítélet 64. pontját, mely szerint a kérelmezők külön felhívták arra a figyelmet, hogy a belga kormány csak "játszik a szavakkal", amikor arról beszél az eljárás során, hogy a tranzitzónába szállítás tulajdonképpen szabadítást jelent. Alátámasztja ezt az álláspontot az, hogy a független szervezetek képviseletében odalátogatók mindegyike őrizetként beszélt a tranzitzónáról.
Az eset a fogvatartási helyszínekre vonatkozó minimumelvárások szempontjából is mérvadó. Az EJEB ítélete szerint nem megalapozott az állítás, hogy a megalázó bánásmód szándékos volt a hatóságok részéről, azonban az embertelen bánásmód tényállásának megvalósulása szempontjából csak az számít, hogy a fogvatartási körülmények súlyos mentális sérülést okoztak a kérelmezőknek, akik ez által megaláztatást éltek át, és sérült az emberi méltóságuk.
3.3. Magyar helyzet. A belga repülőtéri tranzitzóna és a magyar jogban a határon lefolytatott eljárás helyszínéül szolgáló tranzitzóna fogalmilag nem ugyanaz, mégis érdemes a hasonlóságokat szem előtt tartani. A tranzitzóna mindkét esetben olyan létesítmény, ahol az eljárást lefolytató állam területére való belépés előtt tartózkodnak az eljárás alá vontak. Emiatt is érdemes az EJEB azon megfontolását szem előtt tartani, hogy azért is tekinthetünk valamit őrizetnek, mert arról független megfigyelők őrizetként beszélnek. Ez tovább erősíti az Amuur Franciaország elleni ügye kapcsán már kifejtett, a határon lefolytatott eljárással kapcsolatos aggodalmakat, mivel a bírósági eljárásban van jelentősége a nemzetközi szervezetek véleményének.
4.1. Az ügy körülményei. A kérelmező, aki az Amerikai Egyesült Államok állampolgára, panaszt nyújtott be, mivel hosszabb oroszországi tartózkodást
- 91/92 -
követő rövid külföldi távollét után 2002. június 2-án az orosz hatóságok kilenc órán keresztül fogva tartották őt és fiát, K.-t egy - a Seremetyjevói Nemzetközi Repülőtéren található - cellában. Annak ellenére nem engedték a hatóságok a kérelmezőt visszatérni orosz területre, hogy rendelkezett érvényes orosz vízummal.
4.2. A döntés. Az EJEB értékelése szerint az, hogy a kérelmezőnek kötelező volt az éjszakát a moszkvai repülőtér tranzitcsarnokában tölteni, kimeríti a szabadságtól való megfosztás fogalmát, és mindezért az orosz hatóságok felelősségre vonhatóak. A fogva tartás jogi alapjául az orosz jog részét képező "Határátlépési Útmutató" szolgált, amely a kérelmező számára nem volt megismerhető, illetve nem tartalmazott kiszámítható következményeket, így az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy az orosz nemzeti jog szerint a kérelmező számára nem állt rendelkezésre megfelelő jogvédelem a szabadságtól való önkényes megfosztással szemben. Ezzel az orosz hatóságok megsértették az Egyezmény 5. cikkét, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot.[11]
A fogva tartás megvalósulása szempontjából kulcsfontosságú az EJEB ítéletének azon fordulata, amely szerint "[a kérelmező] akarata ellenére nem hagyhatta el azt a szobát, amelyben elhelyezték".[12] Eszerint a helyváltoztatás korlátozása a kulcs a szabadságtól való megfosztás vizsgálata tekintetében. Külön megerősíti a Bíróság, hogy a nem egyértelmű, illetve a bárki által nem hozzáférhető szabályok alapján történő szabadságtól való megfosztás sérti az Egyezmény 5. cikkének 1. pontját. A bírósági eljárás hiányát azonban az EJEB a fogva tartás rövid, mindössze kilenc órányi időtartama miatt nem vizsgálta.
4.3. Magyar helyzet. A Harmtv. 54. § (1) bekezdése engedélyezi a harmadik országbeli személy őrizetének az elrendelését, ha az érintett:
"a) a hatóság elől elrejtőzött, vagy a kitoloncolás végrehajtását más módon akadályozza,
b) a távozást megtagadja, vagy más alapos ok miatt feltehető, hogy a kiutasítás végrehajtását késlelteti vagy meghiúsítja, illetve szökésének veszélye áll fenn,
c) a kötelező tartózkodásra kijelölt helyen előírt magatartási szabályokat súlyosan vagy ismételten megsértette,
d) a számára előírt hatóság előtti megjelenési kötelezettséget felszólításra sem teljesítette, és ezzel akadályozza az idegenrendészeti eljárás lefolytatását, vagy
e) szándékos bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetésből szabadult. "
Láthatjuk, hogy olyan jellegű bizonytalanság nem jelenik meg a szövegben, ami a Nolan-eset alapjául szolgált.
A Met. 31/A. § alapján elrendelhető őrizetre a következő okok szolgáltathatnak jogalapot:
a) az elismerését kérő személyazonossága, illetve állampolgársága nem tisztázott, ennek megállapítása érdekében,
b) az elismerését kérő kiutasítása iránt eljárás folyik és objektív kritériumok alapján bizonyítható - ide értve, hogy a kérelmezőnek ezt megelőzően lett volna lehetősége nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjeszteni -, vagy alapos okkal feltételezhető, hogy a kérelmező kizárólag azért folyamodik nemzetközi védelemért, hogy késleltesse vagy meghiúsítsa a kiutasító határozat végrehajtását,
c) a menedékjog iránti kérelem alapjául szolgáló tények és körülmények megállapítása érdekében, ha e tények és körülmények az őrizet mellőzése esetén - különösen amennyiben az elismerést kérő szökésének veszélye fennáll - nem megállapíthatók,
d) az elismerését kérő őrizetbe vétele a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme érdekében szükséges,
e) a kérelem előterjesztésére repülőtéri eljárásban került sor, vagy
f) dublini átadás végrehajtása érdekében szükséges, és komoly veszély áll fenn a szökésre."
Itt is világosak a fogva tartás lehetséges okai, bár a d) pont szerinti nemzetbiztonsági ok komoly veszélyt rejt magában.
Érdemes megfontolni a magyar joggyakorlat szempontjából azokat a jogintézményeket, intézkedéseket amelyek a helyváltoztatás korlátozásának elrendelése vagy hatósági intézkedés kapcsán relevánsak. Ilyen jogintézmény a határon lefolytatott eljárás esetében, bár ott a szabad mozgás tere jóval nagyobb, mint Nolané volt a vizsgált ügyben. Továbbá hasonló intézkedés, amikor egy hatóság a túlterheltség miatt arra kényszerül, hogy úgynevezett gyűjtőpontokon tartsa a menedékkérőket, illetve menedéket nem kérő irreguláris határátlépőket. Láthattuk, hogy a kilencórányi kényszertartózkodást az 5. cikk megsértéseként értékelte a Bíróság, így célszerű végiggondolni egyrészt a gyűjtőpontokon vagy más helyszíneken elrendelt kötelező tartózkodás jogalapját, másrészt az eljárás alá vont személyek számára biztosított mozgásteret, amennyiben a kényszerű ott-tartózkodásuk hosszú órákig tart.
A hosszú idejű jogellenes fogva tartás veszélye állhat fenn a Met. 72. §-a szerint repülőtéri eljárás esetében, hiszen itt - a vizsgált orosz gyakorlattal szemben - megismerhető és következetes a vonatkozó szabályozás, de a hatóság saját jogkörben nyolc napra rendelheti el a helyváltoztatás korlátozását, ami - mint már több ízben láthattuk - a körülményektől függően sértheti az Egyezmény 5. cikkét.
- 92/93 -
5.1. Az ügy körülményei. Az ügy a kérelmezők lampedusai, majd ezt követően egy hajó fedélzetén foganatosított őrizetére vonatkozik, illetve a Tunéziába történt repatriálásukra. A kérelmezők 2011 során értek partot Olaszországban, az Arab Tavasz néven ismert eseményeket követően.
5.2. A döntés. A Kamara ítéletében megállapította, hogy Olaszország megsértette az Egyezmény 5. cikkének 1., 2. és 4. bekezdéseit, azaz a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, valamint a haladéktalan tájékoztatáshoz és a rövid határidőn belüli bírósági döntéshez való jogot őrizetbe vétel esetén. Mindemellett, az Egyezmény 13. cikkét is sérülni látta a Kamara, mivel jogsértések esetén nem volt megfelelő lehetőség a jogorvoslatra.[14]
A Kamara megállapított a negyedik jegyzőkönyv 4. cikkének - amelynek értelmében tilos a külföldiek kollektív kiutasítása - sérelmét is, mivel a belépést megtagadó döntésben semmilyen egyéniesített szempontot nem érvényesítettek az olasz hatóságok. A személyazonosság megállapítására irányuló eljárást sem a kollektív kiutasítás elkerülésének céljával alkalmazták. Jellemző, hogy az érintett időszakban nagy számú tunéziai állampolgárt utasítottak ki hasonló gyorsított eljárás keretében.
Az ügyben a fogva tartás jogalapja (4. cikk) és az embertelen, megalázó bánásmód (3. cikk) megsértése releváns leginkább. A fogva tartás jogalapja vonatkozásában az olasz kormány azzal érvelt, hogy valójában a kérelmezők nem is voltak őrizetben. A tengerből kimentett személyek számára kijelölt szálláson helyezték el őket, viszonylag szigorú eltávozási szabályok mellett. Ezt illetően a Kamara döntése azon a szemponton alapult, miszerint nem meggyőző az a kormányzati érv, hogy a kérelmezők nem cellákban voltak elhelyezve. A lényeg az, hogy a tábor területét nem hagyhatták el. A Kamara szerint ez a körülmény megvalósítja a szabadságelvonás fogalmát.
Az olasz kormány arra is hivatkozott, hogy a fogva tartás - amennyiben az EJEB szerint annak minősül a vizsgált szabadságelvonás - megfelelő jogalapon nyugszik, mivel annak alapja az Olaszország és Tunézia között létrejött kormányközi megállapodás. A Kamara szerint ez nem elégséges jogalap, hiszen ezen megállapodás nem volt megismerhető és így előre látható a kérelmezők számára. Az 5. cikk 2. bekezdése több okból is sérült: az olasz hatóságok a szabadságelvonás pontos okáról nem tájékoztatták a kérelmezőket, és nem közölték velük időben az információkat. Nem nehéz ennek a helyzetnek a részleteit elképzelni, ha tudjuk, hogy az olasz kormány szerint egyáltalán nem is történt fogva tartás. Természetesen ebből a körülményből is fakad, hogy az intézkedés ellen nem volt lehetőség jogorvoslatra sem.
A Kamara nem állapította meg a 3. cikk, vagyis az embertelen és megalázó bánásmód tilalmának megsértését a hajón történő fogva tartás vonatkozásában; megállapította viszont a Contrada Imbriacola-i fogvatartási hely tekintetében. Ezen egyezménysértést illetően a Kamara figyelembe vette, hogy Olaszország 2011-ben - az Arab Tavasz néven ismert események folytán - rendkívüli humanitárius krízissel kényszerült szembenézni, amikor Lampedusa szigetén rövid idő leforgása alatt 55 298-an - köztük a kérelmezők - értek partot.
A 3. cikk sérelmével kapcsolatban a legérdekesebb az, hogy a Kamara elismeri Lampedusa szigetének rendkívüli leterheltséget. Nem vonja kétségbe azt sem, hogy az érkező migránsok elhelyezésére irányuló lampedusai erőfeszítések is rendkívüliek voltak. Azonban ezen tények nem mentik fel az adott államot azon kötelezettsége alól, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítson minden esetben, amikor személyek szabadságát vonja el. A Contrada Imbriacola-i központban tapasztalható túlzsúfoltság - amit különböző jelentések támasztanak alá - mindenképpen elérte az embertelen, megalázó bánásmód szintjét. A hajókon történő fogva tartás során azonban nem sérült a kérelmezők számára az Egyezmény által biztosított jog.
5.3. Magyar helyzet. Ez az ítélet két fontos dologra hívja fel a figyelmet a magyar jogszabályok kapcsán. Az egyik az, hogy minden szabadságelvonás fogva tartást jelent, ami meghatározott helyre kényszeríti az adott személyt. Ilyen szempontból érdemes ismét végiggondolni a tranzitzónák jogi helyzetét. Fontos továbbá a fogva tartásra vonatkozó előzetes vagy azonnali tájékoztatás megvalósulását, illetve a tájékoztatás minőségét is figyelembe venni, valamint a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét is értékelni.
A második tanulság, hogy a rendszer nagymértékű leterheltsége sem menti fel az államokat az alól, hogy a fogvatartottak számára elviselhető (emberhez méltó) körülményeket biztosítsanak. Ez a gyakorlatban két következtetéshez vezet: (i) vagy ne vonja el az az adott állam az érintett személyek szabadságát; (ii) amennyiben elvonja, rendelkezzen megfelelő kapacitásokkal az emberhez méltó elhelyezéshez. Megjegyzendő, hogy 2015 nyarán, Röszkén, az úgynevezett rendőrségi gyűjtőponton alkalmaztak rövid ideig tartó szabadságelvonást a Magyarországra érkező migránsokkal, illetve menekülőkkel szemben, amihez a kapacitás nem volt megfelelő. Kérdéses, hogy
- 93/94 -
hogyan ítélné meg az EJEB a fogva tartott személyek itt töltött 12-36 óráját.[14]
6.1. Az ügy körülményei. A szír állampolgár kérelmezőt rendőrségi őrizetbe vették Görögországban arra az időtartamra, amíg a Szíriába történő kiutaztatásának előkészítése folyamatban volt. Több hónapot töltött ezen az alapon a drapetszonai rendőrségen, ahol állítása szerint túlzsúfolt körülmények között volt fogva tartva egy piszkos cellában, elégtelen higiénés és alvási körülmények között; nem volt meleg víz, friss levegő és természetes fény sem, illetve nem állt a rendelkezésére udvar, ahol testmozgást végezhetett volna. 1998 áprilisában átszállították a rendőrségi központba, ahol állítása szerint a körülmények a korábbiakhoz hasonlóak voltak, annyi különbséggel, hogy itt már érte természetes fény, és megfelelő mennyiségű meleg vízhez jutott. 1998. december 3-ig - a kitoloncolás napjáig - tartották ezen a helyen.
6.2. A döntés. Az EJEB megítélése szerint az őrizet körülményei mind a rendőrségi központban, mind a drapetszonai rendőrségen megvalósították az embertelen bánásmódot, különös tekintettel a súlyos túlzsúfoltságra és a megfelelő alvóhely hiányára, valamint az indokolatlanul hosszú időre, amit a kérelmező az őrizetben töltött. Ezzel sérült az Egyezmény 3. cikke.
Az EJEB nem határoz meg konkrét minimumfeltételeket az őrizet körülményeire tekintettel, azonban fontos momentum az esettel kapcsolatban, hogy az EJEB-ítélet figyelembe veszi, hogy egy korábbi CPT-jelentés[17] is fogva tartásra alkalmatlannak helyszínnek minősítette a drapetszonai rendőrséget.[18]
Mindamellett, az Egyezmény 5. cikkének sérelmét is megállapította az EJEB, mivel az őrizet hossza, jogszerűsége és az őrizettel szembeni jogorvoslati lehetőségek nem érték el az EJEB által kívánatosnak tartott szintet. A Bíróság mindenekelőtt nem tekintette jogszerűnek az ügyész által elrendelt fogva tartást.
6.3. Magyar helyzet. A magyar jogot illetően az őrizeti körülményeket kellene vizsgálnunk, ami lehetséges jogszabályok alapján is, ám igazán célszerűnek a valóságos helyzetek értékelése tűnik. Erre teszünk alább rövid kíséretet, mind az idegenrendészeti-, mind a menekültügyi őrizet végrehajtását tekintve.
A Magyar Helsinki Bizottság (a továbbiakban: MHB) 2015-ben járt a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson, ahol a látogatás idején idegenrendészeti őrizet végrehajtása folyt. Tapasztalataikat, illetve a problematikusnak talált jelenségeket jelentésben rögzítették.[19] A jelentésben közöltek több ponton is felidézhetik a Dougoz-ügyben felmerült problémákat. Az MHB nem találta megfelelőnek a szabad levegőn tartózkodás lehetőségének biztosítását.[20] Az őrzött szállás épületei közül csak az egyikben volt lehetőség tisztálkodásra. A jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy az elhanyagolt infrastrukturális környezet révén sérülhet a fogvatartottaknak az Egyezmény 3. cikkében rögzített joga.
Az azóta bezárt debreceni menekültügyi őrzött szállást monitorozta 2015 januárjában az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (továbbiakban: AJBH), a kínzás és embertelen bánásmód megelőzése szempontjából.[21] A jelentés részletes ismertetése nélkül elmondható, hogy a Dougoz-ügyhöz hasonló problémák nem merültek fel az őrizet kapcsán; noha akadt egyébként olyan probléma, amelynek esetében az AJBH felhívta a figyelmet az embertelen bánásmód megvalósulásának veszélyére. Főleg az egészségügyi ellátáshoz, az őrszemélyzet tagjainak neméhez, a közösségi programok szervezéséhez és az őrizetben lévő személyek használatára rendelt helyiségek igénybevételéhez kapcsolódtak észrevételek.
Ezen információk alapján a menekültügyi őrizetek jobb állapotban lévőnek tűntek 2015-ben az idegenrendészeti őrizeteknél. Fontos, hogy a hatóságok abban az esetben, ha egy személyt megfosztanak a szabadságától, kötelezően ügyelniük kell az illető személy élettérének körülményeire. Ez folyamatos figyelmet és felülvizsgálatot követel infrastrukturális szempontból, valamint célszerű naprakészen követni az EJEB esetjogát, hogy véletlenül se valósulhasson meg egy fogvatartási helyszínen embertelen bánásmód a körülményekből fakadóan.
7.1. Az ügy körülményei. A török állampolgár kérelmező két hónapra őrizetbe került egy határőrizeti állomáson Görögországban, miután jogosulatlanul lépett az ország területére. Az őrizet időtartama alatt nem volt lehetősége arra, hogy kimenjen az épületből, vagy arra, hogy telefonáljon, továbbá nem jutott takaróhoz, tiszta ágyneműhez és meleg vízhez sem.
7.2. A döntés. Az EJEB ítéletében megállapította, hogy a kérelmező menedékkérőként olyan feltételek között volt fogva tartva, hogy az embertelen bánásmódnak minősül, és ezzel sérült az Egyezmény 3. cikke. A kérelmező két hónapot töltött egy konténerben, anélkül, hogy lehetősége lett volna a szabad
- 94/95 -
levegőn tartózkodni és telefonálni, illetve anélkül, hogy tiszta ágynemű és megfelelő higiénés eszközöket kapott volna. Ezt követően a kérelmező további hat napot töltött bezárva egy másik helyen volt, elfogadhatatlan körülmények között, amelyeket a CPT később jelentésében is leírt.[23]
7.3. Magyar helyzet. Az S.D. Görögország elleni ügye kapcsán meg kell vizsgálnunk a magyar fogvatartási helyszíneken a meleg vízhez, a telefonhoz (kommunikációs eszközhöz) és a tiszta ágyneműhez való hozzáférést.
Az idegenrendészeti őrzött szállások működését a Rendőrség őrzött szállásainak szabályzatáról szóló 43/2008. (OT 25.) ORFK utasítása szabályozza (amelyet az 51/2010. (OT 30.) ORFK utasítás egészített ki); ennek 19. pontja szerint "[a] fektetési anyag (pl.: pléd, párna, matrac) huzatainak cseréjét és a törülközőváltást kéthetente, a fektetési anyag fertőtlenítő tisztítását félévente (indokolt esetben gyakrabban) kötelező végrehajtani" E szerint a magyar jog kielégítően szabályozza a tiszta ágynemű biztosítását.
A 79. pont szerint "[a]z őrizetesek napi tisztálkodását a lakótérben kialakított közös vizesblokkokban, férfiakat a nőktől elkülönítetten, valamint a hálókörletekben kiépített vizesblokkokban a napirendnek megfelelően - legalább 10 perces időtartamban - kell biztosítani". Ez alapján a higiénés feltételek is megfelelő szintűek lehetnek, noha ez természetesen nagyban függ a vizesblokk minőségétől is. A 17. pont értelmében a vizesblokkban kötelező a hideg-meleg vizes kifolyó biztosítása - megjegyzendő, hogy célszerű lenne a "működő vízcsap" fordulat alkalmazása az egyértelmű végrehajtás érdekében.
A 87. pont szerint "[a]z őrizetesek részére nyilvános távbeszélő állomás használatának lehetőségét kell biztosítani, amelyet az őrzött szálláson kell elhelyezni úgy, hogy a beszélgetés biztonsági okból ellenőrizhető legyen". Mivel itt a szabály egyértelműen a használat lehetőségének biztosításáról rendelkezik, megállapíthatjuk, hogy ez a megoldás akkor jelenti a telefonálás valós lehetőségét, amennyiben a nyilvános távbeszélő keresztül bonyolított hívások díját az őrizetesek meg tudják fizetni.
A jogszabály külön fejezetet tartalmaz a szabad levegőn tartózkodás megoldására, ennek lényege az utasítás 98. pontjában található. E szerint "[b]iztosítani kell, hogy az őrizetes naponta legalább 1 óra időtartamban - az erre a célra kialakított, őrzésbiztonsági szempontból megfelelő, biztonsági kerítéssel körülhatárolt sétáló udvaron - szabad levegőn tartózkodhasson". A szabályozás e szempontból is megfelel az S.D.-ügyből fakadó kívánalmaknak.
A menekültügyi őrizet esetében a menekültügyi őrizet végrehajtásának szabályairól és a menekültügyi óvadékról szóló 29/2013. (VI. 28.) BM rendelet az irányadó. Ez nem rendelkezik külön az ágynemű (fektetési anyag) cseréjéről. Mindössze annyit találunk a rendelet 5. § (2) bekezdésében, hogy "[a] menedékkérőt a befogadás napján el kell látni étkezési, tisztasági és ágyfelszereléssel, valamint ágyneművel. Az ágynemű és a tisztasági csomag cseréjének szabályozási hiányossága aggodalomra adhat okot, annak ellenére, hogy további releváns szabályozás is található a rendeletben: Az elismerését kérő számára a megfelelő személyi felszerelési tárgyakat [...] a tisztálkodáshoz, valamint a lakóhelyiség tisztaságának fenntartásához szükséges eszközöket a menekültügyi őrzött befogadó központ biztosítja. Az elismerését kérő [...] az általa használt lakóhelyiség tisztán tartásáról maga gondoskodik, az ehhez szükséges feltételeket a menekültügyi őrzött befogadó központ biztosítja." Kívánatos lenne a megfelelő személyes felszerelési tárgyak tisztázása; a pontosabb szabályozás a szükséges eszközök tételes rögzítése révén.
A 29/2013. (VI. 28.) BM rendelet nem tartalmaz részletes szabályokat a meleg vízre vonatkozólag - bár azt egyértelműen rögzíti a 16. § (1) bekezdésben, hogy a zuhanyzóhelyiség a lakótér részét képezi -; ezzel is elmarad az idegenrendészeti őrizet szabályainak részletességétől. A BM rendelet 6. § (2) bekezdés d) pontja szerint a napirendben kell meghatározni a távbeszélő állomások és az internethasználatra alkalmas eszközök használatának idejét. Ezt úgy érthetjük, hogy valamilyen módon, valamilyen időtartamban biztosítani kell a telefon, illetve internethasználati lehetőségeket is. A távbeszélő használatának joga azonban korlátozható a 11. § szerint. A korlátozás feltehetően kiterjed az internet használatára is. Amennyiben a gyakorlat szintjén valóban így van, szükséges volna erről külön rendelkezni a jogszabályban. Továbbá, szükséges lehet a korlátozás jogalapjának részletes tisztázása, valamint a korlátozás mértékének, illetve időtartamának a rögzítése is.
A szabad levegőn tartózkodás jogáról a következőképpen rendelkezik a 29/2013. BM rendelet 8. §-a:
"Az elismerésüket kérők elkülönített elhelyezését szolgáló lakóhelyiségen kívül lévő közösségi és étkezésre szolgáló helyiséget, valamint a szabadlevegőn tartózkodás céljából kialakított udvart az elismerésüket kérők nemüktől függetlenül egy időben használhatják, a szociális munkások által szervezett közösségi programokon részt vehetnek." Ez több jogosultságot jelent annyiban, hogy kifejezetten rendelkezik a szervezett közösségi programokról; ugyanakkor kevesebb annyiban, hogy nem határozza meg a szabad levegőn töltött idő minimumát. Ez utóbbi hiányosság aggodalomra adhat okot.
- 95/96 -
Összességében: a menekültügyi őrizetre vonatkozóan - az S.D. Görögország elleni ügyéből fakadó kívánalmak alapján - részletesebb szabályokat várhatóak el. Lehetséges, hogy ez a részletezettség az egyes intézmények házirendjében vagy a végrehajtás gyakorlatában megvalósul, azonban - az Egyezménysértés megállapításának elkerülése érdekében - kívánatos volna a rendeleti szintű szabályozás ezen a téren.
A határon lefolytatott eljárás esetében a körülmények vizsgálata is releváns lehet; mivel azonban ezen a téren nincs jogszabályi szintű szabályozás, a szisztematikus vizsgálat nem illeszkedne a jelen elemzés struktúrájába.[24]
8.1. Az ügy körülményei. A kérelmezőt, aki palesztin állampolgár, a görög parti őrség vette őrizetbe, miután elmenekült egy libanoni menekülttáborból, és elrendelték a kitoloncolását a származási országába. A kérelmező panasszal élt a szamoszi őrizet körülményei miatt. Panaszai a következők voltak: az őrizeteseknek az igen szennyezett padlón kellett étkezniük, valamint sokszor aludniuk is; a folyosókon halmokban állt a szemét; az étel nem volt megfelelő, illetve nem higiénikus körülmények között készítették; tetvek és a bőrbetegségek terjedtek; az ablakok be voltak deszkázva; a vécéként is szolgáló zuhanyzóban nem volt meleg víz; az udvar aprócska volt, és oda az őrszemélyzet szeszélyétől függően mehettek ki az őrizetesek; nem lehetett telefonálni; az épület túlzsúfolt volt, az előirányzott 100 őrizetes helyett 140-190 személyt tartottak benne fogva.
8.2. A döntés. Természetesen - ahogyan az a korábban elemzett jogesetekből is következik - az EJEB a fentiekben ismertetett körülmények miatt megállapította az Egyezmény 3. cikkének megsértését. Továbbá, az EJEB figyelembe vette, hogy a hatóságok nem tettek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy a kérelmező megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön. Az őrizetet ellátó intézményben uralkodó áldatlan állapotokat a kérelmező által előadottak mellett görög civil szervezetek és nemzetközi szervezetek jelentései is alátámasztották.
Mindemellett az EJEB azt is egyezménysértőnek találta, hogy a görög bíróságoknak csak korlátozottan volt jogköre az őrizet megszüntetésére. Ez ugyanis sérti az 5. cikk 4. bekezdését. Az EJEB megítélése szerint az 5. cikk 1. bekezdése is sérült, mivel nem egyértelmű, hogy miért volt szükség a kérelmező fogva tartására. 2007. június 12. és augusztus 6. között a kérelmező menedékkérő volt, így a fogva tartásához ebben az időszakban - a kitoloncolás felfüggesztése miatt - nem volt megfelelő jogalap. Továbbá, a háromhónapnyi fogva tartás egyébként sem volt kellőképpen megalapozott az EJEB döntése szerint.[26]
8.3. Magyar helyzet. A 3. cikk sérelmét illetően fentebb már áttekintettük a magyar jogszabályokat, továbbá - részben - az őrizet végrehajtására alkalmas magyarországi helyszíneken feltárt állapotokat is ismertettük. Mindezek alapján elmondható, hogy az EJEB által ebben az ügyben felállított kritériumoknak megfeleltek a magyarországi őrzött szállások 2016-ban.
Az 5. cikk 4. bekezdésének sérelméhez kapcsolódóan szintén áttekintettük már a magyar jogszabályokat. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a bíróságoknak megfelelő jogkörük van ahhoz, hogy a nem jogszerű őrizetet megszüntessék. De a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy az idegenrendészeti őrizet megszüntetését a bíróságok az idegenrendészeti hatóság hatáskörébe utalják.[27]
A bírósági gyakorlat elemzésének eredményei azonban aggodalomra adhatnak okot; problematikus például az a gyakorlat, amelyet a Kúria joggyakorlatelemző csoportjának összefoglalója már 2013-ban is említ: "Az aktavizsgálatok alapján megállapítható, hogy a bíróságok a felülvizsgálat során azt vizsgálják, hogy az őrizet elrendelésekor figyelembe vett körülményekben és tényekben van-e változás. A bíróságok semmilyen formában nem vizsgálják azt - különösen mert általában nincs is rá indítvány -, hogy a kiutasítás végrehajtása érdekében a hatóság milyen intézkedéseket tett és van-e reális esélye annak, hogy a végrehajtásra eredményesen sor kerüljön. A magyar hatóságok és bíróságok gyakorlata rendre figyelmen kívül hagyja, hogy az idegenrendészeti őrizet egyetlen célja és jogalapja, hogy a külföldi a kiutasítás végrehajtásának pillanatában »rendelkezésre álljon«."[28] Ha semmilyen formában nem vizsgálják a kiutaztatás megvalósíthatóságát, az megvalósíthatja - az A. A.-ügyben ismertetett tények tükrében - az Egyezmény 5. cikk 4. bekezdésének sérelmét.
A menekültügyi őrizet esetében hasonló problémák fedezhetőek fel. Nem valósul meg átfogó jelleggel az egyéniesített bíráskodás, ahogyan arra a Kúria menekültügyi joggyakorlatot elemző csoportjának összefoglalója is utalt. "Hangsúlyozni kell továbbá, hogy bár a bírák törekednek a részletes indokolásra, de csak az indítványok egyoldalú információi alapján tudnak dönteni, mert az indítványt alátámasztó iratok nem kerülnek csatolásra, ezért az ügy egyediesítésére nincs valódi lehetőségük, melynek eredménye az indokolás sablonossága. E mögött tehát nem a bírói szervezet leterheltsége áll elsősorban, hanem a hatóság oldalán fennálló okok (aktacsatolás hiánya)."[29]
- 96/97 -
9.1. Az ügy körülményei. A két kérelmező iráni állampolgárságú; a Népi Mudzsahedin Szervezet (People's Mojahedin Organization of Iran, PMOI) tagjaiként hagyták el Iránt. Irakba költöztek, ahol egy PMOI-tagok számára fenntartott táborban éltek. Később kiléptek a szervezetből, a célkitűzésekkel és a módszerekkel kapcsolatos kifogásaik miatt, és átköltöztek az Egyesült Államok iraki erői által fenntartott menekülttáborba. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2006-ban, illetve 2007-ben menekültként ismerte el: az interjúk során beszerzett információk alapján mindkét esetben úgy ítélte meg, hogy a szervezettel való korábbi kapcsolataik és politikai nézeteik miatt - figyelembe véve, hogy hogyan bánnak a PMOI-tagokkal Iránban - a kérelmezőket kivégezhetik vagy megkínozhatják hazatérésük esetén. 2008 áprilisában végleg bezárták a menekülttábort, ahol éltek, ekkor mindkét kérelmező Törökországba utazott. A török hatóságok letartóztatták, majd júniusban visszatoloncolták őket Irakba, ahonnan azonnal visszatértek Törökországba. Néhány nappal később ismét letartóztatták őket. Fogva tartásuk során hiába kértek ügyvédet, nem kaptak jogi segítséget. Szóban és írásban többször előadták helyzetüket, és többször felhívták a figyelmet arra a körülményre, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa már elismerte menekültstátuszukat. Két nappal a letartóztatásukat követően a török bíróság mindkettejüket elítélte illegális határátlépés miatt, és elrendelte kitoloncolásukat. Ez utóbbi döntésről, illetve a döntés indokairól egyik kérelmező sem kapott tájékoztatást.
Az EJEB 2008. június 30-án kérte a török kormányt, hogy függessze fel a kérelmezők deportálását. Időközben a kérelmezők számos indítványban folyamodtak átmeneti menedékért a török hatóságokhoz, egyikük a belügyminisztertől is kérte a fogva tartás alapjául szolgáló döntés felülvizsgálatát. Egyik petíciójukra sem érkezett válasz. A döntés idején mindketten Törökországban voltak. Beadványukban az Egyezmény 3. cikkének megsértését állították, mondván, hogy akár Irakba, akár Iránba deportálnák őket, veszélybe kerülne az életük, illetve a testi épségük. Emellett kérték a 13. cikk (hatékony jogorvoslat), illetve az 5. cikk (szabadsághoz és biztonsághoz való jog) vizsgálatát is.
9.2. A döntés. Annak kockázatát, hogy a kérelmezők Iránba történő visszatoloncolásuk esetén kínzás, illetve embertelen bánásmód áldozatává válhatnak-e, a Bíróság a beavatkozóként fellépő civil szervezetek - az Amnesty International és a Human Rights Watch -, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala által készített jelentések alapján vizsgálta. Ezen jelentések mindegyike kiemelte, hogy a PMOI tagjait Iránban vagy kivégezték, vagy gyanús körülmények között börtönbe zárták. Azok a hírek, amelyek az Iránba önként visszatért tagokról szólnak, ellentmondásosak és megbízhatatlanok. A török hatóságokkal ellentétben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága meghallgatta a kérelmezőket, és úgy ítélte meg, hogy a visszatéréssel kapcsolatos félelmeik megalapozottak. A bíróság megjegyezte továbbá, hogy nincs hivatalos jogi eljárás az iráni állampolgárok Irakba történő kitoloncolására. A PMOI-menekülteket szisztematikusan elutasították az iraki határon; azok pedig, akiket beengedtek az országba, eltűntek - lehetséges, hogy visszakerültek Iránba. A török kormánynak azt az érvét, mely szerint a korábbi PMOI-tagok törökországi letelepedése nemzetbiztonsági veszélyt jelentene, a bíróság szintén elutasította. Hangsúlyozta, hogy bármennyire nemkívánatos vagy veszélyes egy személy magatartása, az Egyezmény 3. cikkében foglalt tilalom abszolút.
Hangsúlyozandó, hogy a kérelmezőket a menekültügyi főbiztos elismerte menekültként. A török kormány nem tudta cáfolni, hogy kitoloncolásuk esetén a panaszosok kínzás áldozatává válhatnának, ezért a Bíróság megállapította a 3. cikk megsértését. A testületet megdöbbentette az, hogy a kérelmezők semmilyen fórum előtt nem tudták érveiket előadni, illetve a nemzeti hatóságok döntését megtámadni; továbbá az, hogy érdemben egyetlen hatóság sem vizsgálta, hogy valóban kínzás kockázatának lennének-e kitéve visszatoloncolásuk esetén. A deportálásról szóló döntés indokolását sem kapták meg, a döntés ellen nem fellebbezhettek. Ezért Törökország megsértette az Egyezmény 13. cikkében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jogukat is. Végül a fogva tartásukra vonatkozó egyértelmű rendelkezések és a megfelelő jogorvoslat hiánya miatt a bíróság megállapította az 5. cikk (1), (2) és (4) bekezdéseinek sérelmét is.
9.3. Magyar helyzet. A második ítélet a fogvatartási körülményekről szól. A három hónapos szabadságelvonás időtartama alatt a kérelmezők egy rendőrségi pincében voltak bezárva. Az a körülmény, hogy hetven négyzetméteren negyvenkét ember volt összezsúfolva (ez a török kormány becslése), már egynapos fogvatartási idő alatt is megvalósítaná a megalázó és embertelen bánásmód tényállását az EJEB gyakorlata szerint.
A magyar őrizeti intézményeket korábban már bemutattuk; látható, hogy amennyiben a szabályokat betartják, ilyen mértékű zsúfoltság nem fordulhat elő. Mivel azonban az EJEB külön felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon súlyos túlzsúfoltság esetén már egy
- 97/98 -
nap őrizet is megalázó, embertelen bánásmódnak minősülhet, érdemes lehet megvizsgálni a magyar határőrizeti hatóság munkáját olyan időszakokban, amikor a rendszer különösen leterhelt.
A MHB 2015 februárjában készült jelentése szerint így nézett ki egy rendőrségi előállító-helyiség: "Az újonnan megnyílt déli szárnyban két előállításra használt ketrec található. Egy ketrec mérete körülbelül 30-32 m[2] (8x4 m). A két ketrecben fekvőalkalmatosságok nincsenek, a bent található padokon csak néhányan tudnak leülni egyszerre. A látogatásunk idején a legtöbben a földön ültek vagy feküdtek. A fogvatartottak takarókat és hálózsákokat kaptak. A látogatás idején mindkét ketrecben rendkívüli zsúfoltság uralkodott. A megfigyelők a részletesebben megvizsgált egyik ketrecben 32 fogvatartottat számoltak, ami fejenként körülbelül 1 m[2] mozgásteret jelent. A fogvatartottak többsége fiatal felnőtt férfi volt, de voltak köztük fiatal felnőtt nők, valamint öt legfeljebb hatéves kisgyermek is."[31] A túlzsúfoltság vélhetően tovább nőtt ezekben a helyiségekben 2015 nyarán és kora őszén, a Magyarországot érintő migráció felerősödése idején. Szinte bizonyos, hogy ezt a gyakorlatot az EJEB embertelen, megalázó bánásmódnak minősítené.
10.1. Az ügy körülményei. A kérelmező afgán állampolgár, aki 2008 elején hagyta el Kabult, majd Irán és Törökország érintésével érte el Görögországot: itt lépett be az Európai Unió területére. Innen továbbutazott, és 2009. február 10-én érkezett Belgiumba, ahol menedékkérelmet nyújtott be. A Dublin II. szabályozásnak megfelelően a belga bevándorlási iroda kérte a görög hatóságoktól, hogy vegyék át a menedékkérelme intézését. Mindeközben az ENSZ menekültügyi főbiztosa levélben hívta fel az illetékes belga minisztérium figyelmét a görög menekültügyi eljárás hiányosságaira és a menekülttáborokban uralkodó rossz körülményekre, és kérte, hogy függesszék fel a Görögországba történő transzfereket. 2009 májusában a bevándorlási hivatal kötelezte a kérelmezőt, hogy hagyja el Belgiumot, és Görögországban nyújtsa be kérelmét. Közben a görög hatóságok a szabályok szerinti kéthónapos határidőn belül nem válaszoltak a hozzájuk eljuttatott megkeresésre, amit a belga hatóságok úgy vettek, hogy hallgatólagosan átvették a menedékkérelem intézését. Később úgy érveltek, hogy a Dublin II rendelet szabályai értelmében nem Belgium az az állam, amely a szóban forgó menekültügyi kérelem elbírálásáért felel, és nem gyaníthatták, hogy a görög hatóságok nem tesznek eleget a kötelezettségüknek. A kérelmező fellebbezett a belga hatóság döntése ellen: érvelése szerint fennállt annak a lehetősége, hogy a görög hatóságok elfogadhatatlan körülmények között tartják fogva, a görögországi menekültügyi eljárások során pedig számos hiányosság észlelhető. Attól tartott, hogy a görög hatóságok visszaküldik majd Afganisztánba, anélkül, hogy érdemben vizsgálnák az országból való távozásának okait. A panaszos állítása szerint azért menekült el szülőhazájából, mert a tálibok megpróbálták megölni, bosszúból, mert a Kabulban állomásozó légierőnél dolgozott tolmácsként. A fellebbezést a belga illetékesek elutasították, és a kérelmezőt 2009. június 15-én átszállították Görögországba. Az athéni repülőtérre érkezését követően azonnal őrizetbe vették, és a repülőtér szomszédságában lévő épületbe vitték, ahol húsz társával együtt tartották fogva egy kis helyiségben. A mellékhelyiséghez való hozzáférésüket korlátozták, nem mehettek ki a szabad levegőre, keveset kaptak enni, és a földön kellett aludniuk, szennyezett matracokon. A kérelmezőt 2009. június 18-án szabadon engedték, megkapta a menedékkérőket megillető kártyát is, de semmiféle szociális támogatást nem kapott, és az utcán kellett élnie. Megpróbálta elhagyni Görögországot egy hamis igazolvánnyal, ekkor ismét letartóztatták, és ugyanabban az épületben tartották fogva, ahova az országba érkezését követően szállították. Egy hetet töltött itt, állítása szerint a rendőrök többször megverték ez idő alatt. Szabadon bocsátása után ismét az utcára került, néha a helyiektől vagy egy egyházi szervezettől kapott segítséget. 2009 decemberében megújították a menedékkérő-kártyáját, és ezt követően a hatóságok lépéseket tettek annak érdekében, hogy szállást találjanak neki, de a beadványa szerint végül egyetlen lakást sem ajánlottak fel neki. A strasbourgi bírósághoz eljuttatott beadványában panaszt emelt Görögországgal szemben a fogva tartás körülményeivel kapcsolatban, és kifogásolta a jogorvoslat hiányát. Belgiummal kapcsolatban azt állította, hogy a kiadatás - a görög eljárás hiányosságait ismerve - felveti az EJEE 2. és 3. cikkének sérelmét, hozzátéve, hogy a 3. cikk sérelme az előreláthatóan rossz görögországi körülmények miatt is felvethető. A kérelmező Belgiummal szemben is felhozta a hatékony jogorvoslat hiányát.
10.2. A döntés. Az EJEB mindenekelőtt kérte Görögországtól, hogy az eljárás lezárásáig ne adják ki a kérelmezőt Afganisztánnak. Emellett a Kamara a döntést - az ügy jelentőségére tekintettel - átadta a Nagykamarának. A Bíróság előtti eljárásba harmadik félként beavatkozott Hollandia és az Egyesült Királyság kormánya, számos civil szervezet, az
- 98/99 -
ENSZ Menekültügyi Főbiztosa és az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa is. A Nagykamara először a Görögországgal kapcsolatos panaszt vizsgálta. A fogva tartás körülményeit illetően a testület megállapította, hogy bár nem becsülhető alá az EU külső határait biztosító tagállamokra e téren háruló teher, az nem mentesítheti Görögországot a kínzás abszolút tilalmának betartása alól. Amikor a kérelmező az athéni repülőtérre érkezett, a görög hatóságok megállapították a személyazonosságát, és tudtak arról, hogy potenciális menekültről van szó. Ennek ellenére azonnal őrizetbe vették, minden magyarázat nélkül. Az elmúlt években számtalan civil szervezet hívta fel jelentéseiben a figyelmet arra, hogy a menedékkérőket szisztematikusan elzárják; anélkül, hogy az elzárás indokairól tájékoztatnák őket. A kérelmezőnek a rendőrségi brutalitásról szóló panasza is konzisztens a civilszervezetek jelentéseivel; erre a jelenségre a CPT is felhívta a figyelmet. A CPT és a menekültügyi főbiztos jelentései igazolják a fogva tartás körülményeivel kapcsolatos beadványt. Bár a görög hatóságok a panaszost viszonylag rövid ideig tartották fogva, a Nagykamara szerint a fogva tartás körülményei elfogadhatatlanok voltak. Ez, kiegészülve az önkényes bánásmód elszenvedésének érzetével, a helyzet bizonytalansága miatti felindultsággal, sértette a kérelmező emberi méltóságát, illetve a megalázó büntetés tilalmát. Figyelembe véve, hogy a menedékkérők különösen kiszolgáltatottak, az őrizeti körülmények révén Görögország megsértette a 3. cikket.
A Belgiummal kapcsolatos beadványra reagálva a Nagykamara hangsúlyozta: a belga hatóságoknak tudniuk kellett a görög eljárás hiányosságairól, amikor meghozták a kiutasításról szóló döntést, ezért nem terhelhető át a kérelmezőre a bizonyítási kötelezettség a visszatoloncolás lehetőségének fenn álltát illetően. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa levélben tájékoztatta a belga hatóságokat a görögországi helyzetről, és az előbbiek a válasz elmaradását hallgatólagos beleegyezésnek tekintve kibocsátották a kitoloncolásról szóló döntést. A Dublin II rendelet szabályozása értelmében tehettek volna kivételt. A belga hatóságok nem vizsgálták a görög eljárást, illetve azt, hogy a vonatkozó szabályokat a görög hatóságok megfelelően alkalmazzák-e. A Görögországnak történő kiadatás tehát sértette a kérelmező 3. cikkben garantált jogát. A Nagykamara a fogva tartás körülményei miatt elmarasztalta Görögországot, továbbá megállapította, hogy Belgium is megsértette az EJEE 3. cikkét azzal, hogy átadta a kérelmezőt a görög hatóságoknak.
Végül az EJEB Belgium esetében is megvizsgálta a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülését.
A belga kormány azzal védekezett, hogy 72 órára fel lehet függeszteni a kiadatási döntés végrehajtását, és ez idő alatt az idegenrendészeti fellebbviteli testület elbírálja a fellebbezést. A bíróság álláspontja szerint ez az eljárás nem felelt meg az EJEE-ből levezethető követelményeknek. Azokban az esetekben, amikor felmerül a kínzás tilalmának megsértése a fogadó államban, a kérelmeket különös gondossággal, érdemben kell megvizsgálni, és megfelelő jogorvoslatot kell biztosítani kedvező döntés esetében. A testület eljárása jórészt a felek által benyújtott bizonyítékok mérlegelésére korlátozódik, így a kérelmezőnek gyakorlatilag nem volt esélye jogorvoslati jogának gyakorlására. Ezért a Nagykamara Belgiummal szemben is megállapította a 13. cikk sérelmét a 3. cikkel összefüggésben.
10.3. Magyar helyzet. Megállapíthatjuk, hogy az EJEB az M.S.S.-ügyben is megfogalmazza az őrizettel szembeni minimális elvárásait.[33] Ezekkel az elvárásokkal már több Görögország elleni kérelem kapcsán találkozhattunk. Azt is láthattuk, hogy jelenleg - a tranzitzónák kivételével - sem jogszabályi, sem jogalkalmazási szempontból nem tűnik egyezménysértőnek a helyzet Magyarországon, bár - mint arra korábban, az S.D.-ügy kapcsán rámutattunk -, a menekültügyi őrizet esetében kívánatos volna a részletszabályok alaposabb, rendeleti szintű kidolgozása.
Az M.S.S. ügy annak a kérdésnek a szempontjából jelentős, hogy lehet-e megalapozott az őrizet akkor, ha a kiutasítás célországa egy olyan állam (más tagállam vagy harmadik ország), ahol embertelen körülmények várják a kiutasított személyt. A Harmtv. 51. §-a rendelkezik a non-refoulment elvének alkalmazásáról.[34] A Harmtv. 52/A. § alapján, amennyiben megállapítható a visszaküldés tilalma, a hatóság az érintett személyt befogadottként ismeri el, ezáltal pedig jogszerűvé válik a Magyarországi tartózkodása, így ilyen esetekben nem is jöhet szóba az őrizet. Más kérdés, hogy vajon például az M.S.S.-esetben felmerült Afganisztán vonatkozásában jelenleg megalapozottnak tartaná-e a hatóság a non-refoulment elvének alkalmazását.
A belga hatóság által elkövetett hibát azonban a magyar hatóságok is elkövethetik. A dublini átadás esetében ugyanis nincs arra vonatkozó vizsgálat, hogy az átadási célországként szolgáló tagállamban milyen körülmények várják az átadott személyt, miközben a dublini átadásra való tekintettel elrendelhető a menekültügyi őrizet. Az M.S.S.-ügyben azonban Belgiumot nem azért érte elmarasztalás, mert őrizetben tartotta M.S.S.-t, hanem azért, mert átadta egy olyan államnak, ahol embertelen, megalázó körülmények vártak rá.
- 99/100 -
11.1. Az ügy körülményei. Az eset egy török állampolgárságú menedékkérő őrizeti körülményeiről szól, aki kurd származására hivatkozva kért Görögországtól menekültstátuszt. A kérelmező panaszai az őrizet tekintetében gyakorlatilag ugyanazok voltak, mint az S.D. ügyben ismertetettek, az eset ugyanabban az időintervallumban is történt, amelyre vonatkozóan az EJEB a soufli-i és a Petrou Ralli-i őrzött szállások esetében megállapította az egyezménysértést.
11.2. A döntés. Ebben az esetben is arra a következtetésre jutott a Bíróság, hogy Görögország megsértette az Egyezmény 3. cikkét; továbbá arra, hogy mivel az őrizet fenntartása vonatkozásában nem állt hatékony jogorvoslat a kérelmező rendelkezésére, így Görögország az Egyezmény 13. cikkét is megsértette.
Érdemes megvizsgálni azt, hogy az R.U. ügyben a Bíróság megállapította az 5. cikk 1. pontjának és 4. pontjának sérelmét is. Az 1. pont azért sérült, mert a kérelmezőnek folyamatban volt a menekültügyi eljárása, így a kiutasítás megvalósíthatóságára hivatkozva nem lehetett volna R.U.-t sem a görög, sem a nemzetközi joggal összhangban őrizetben tartani. Az őrizetnek ezen az alapon csak akkor lehet jogszerű alapja, ha a kiutasításra van jogi lehetőség, továbbá annak megvalósíthatósága reálisnak tűnik.
11.3. Magyar helyzet. A magyar joggyakorlat során is merülhetnek fel őrizetben tartott személyek esetében kérdések arra vonatkozólag, hogy mennyire reális a kitoloncolásuk megvalósítása. Érdemes megjegyezni, hogy 2016 első négy hónapjában 580 személy került idegenrendészeti őrizetbe,[36] miközben a 2015. szeptember 15. és 2016. május 31. között eltelt nyolc és fél hónapban mindössze 56 fő kitoloncolását sikerült megvalósítani;[37] vagy más időszakot nézve, Szerbiába 2016 első öt hónapjában mindössze 99 főt toloncoltak vissza a magyar hatóságok.[38] A Harmtv. 54. § (6) bekezdés b) pontja alapján az őrizetet meg kell szüntetni, ha nyilvánvalóvá válik, hogy a kiutasítást nem lehet végrehajtani.
A statisztikai adatok természetükből adódóan nem alkalmas arra, hogy az egyes kiutasítási végzések megvalósítóságára nézve következtetések alapjául szolgáljanak. Arra azonban alkalmas lehetnek az objektív adatok, hogy felhívják a figyelmet annak a gyakorlatnak a kialakulására, hogy olyan személyeket is őrizetben tartanak, akiknek az esetében a kiutasítás megvalósítására nincsen reális esély.
Az Egyezmény 5. cikkének 4. pontja azért sérült, mert a görög bíróságnak nem volt lehetősége arra, hogy felülvizsgálja az őrizetet jogszerűségét. Bár a magyar jogszabályok ezt a lehetőséget nem zárják ki, tehát a bíróság vizsgálhatja az őrizet jogszerűségének kérdését, azonban több EJEB-jogeset elemzésekor is utalunk rá, hogy a a gyakorlatban a magyar bíróságok szerepe aggályokat vet fel a e tekintetben.[39]
12.1. Az ügy körülményei. A szudáni állampolgár menedékkérőt 15 napig tartották fogva egy rendőrőrsön Görögországban. Menedékkérőként jogszerűtlennek tartotta a magát a fogva tartást, továbbá sérelmezte a fogva tartás körülményeit is.
12.2. A döntés. Az ügyben az EJEB megjegyezte, hogy a rendőrőrs általánosságban nem megfelelő hely az őrizet végrehajtására, illetve a kialakítása révén csak nagyon rövid idejű őrizetek végrehajtására alkalmas. Az EJEB a fizikai környezet tüzetesen vizsgálatát követően állapította meg, hogy sérült az Egyezmény 3. pontja. Továbbá, az EJEB megállapította azt is, hogy a görög jogszabályok szerint a kérelmezőt az őrizet negyedik napját követően más, őrizet végrehajtás céljára kialakított intézménybe kellett volna szállítani. Az 5. pont sérelmét azonban nem állapította meg az EJEB, mivel az őrizet elrendelése összhangban állt a görög és az európai uniós joggal is.
12.3. Magyar helyzet. A hatályos magyar jogban a 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet 36/D. § (2) bekezdése alapján kifejezetten tilos menekültügyi őrizetet elrendelni rendőrségi fogdában vagy büntetésvégrehajtási intézetben. A 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 129. § (2) bekezdése hasonló szabályozást tartalmaz az idegenrendészeti őrizet végrehajtásával kapcsolatban. Ezek alapján elmondható, hogy Magyarországon nem áll fent a veszélye annak, hogy a vizsgált ügyben alkalmazott és az EJEB által jogsértőnek minősített gyakorlat előforduljon.
13.1. Az ügy körülményei. Az ügy előzménye egy, az afgán származású kérelmező elleni rasszista indíttatású támadás Athénben, aminek következtében a kérelmező kórházi ellátásra szorult. A kérelmezőt, akinek nem volt tartózkodási engedélye, a kórházi kezelést követően azonnal őrizetbe vették. Az egyezménysértés egyebek mellett őrizetben tartása alatti körülményekkel kapcsolatban is felmerült.
- 100/101 -
Az EJEB szerint sérült az EJEE 3. cikke, mivel az őrizet végrehajtásakor az eljáró görög hatóságok nem bizonyosodtak meg arról, hogy a kérelmezőt állapotának megfelelő körülmények között helyezik-e őrizetbe az Aghios Panteleimon rendőrőrsön, Athénban. Történt ez annak ellenére, hogy a kezelőorvosai kifejezetten ellenezték az őrizetbe vételét. A kérelmezőnek az őrizet tíz napja alatt ugyanazt a véres ruhát kellett viselnie, amelyben őrizetbe vették, nem zuhanyozhatott le, és nem látták el a sebeit sem.
13.2. A döntés. Az EJEB egyezménysértésként értékelte, hogy az őrizeti körülmények elleni panasz esetében nem volt megfelelő jogorvoslati eljárás. Mindezeken túl, a kérelmező elleni támadás ügyében lefolytatott nyomozással kapcsolatban a Bíróság kimondta az Egyezmény 3. cikkének megsértését.
13.3. Magyar helyzet. A menekültügyi őrizet szabályozását kell áttekintenünk. A Met. 31/F. § (2) bekezdése szerint "a különleges bánásmódot igénylő személyek elhelyezéséről sajátos szükségleteikre - különösen a korukra, valamint az egészségügyi (és ennek részeként mentális) állapotukra - figyelemmel kell gondoskodni." Ez elég garanciának tűnik arra, hogy a vizsgált ügyben történtek ne fordulhassanak elő Magyarországon. A Harmtv. 61. § (3) a) pontja ezt a kérdést az idegenrendészeti őrizet esetében a következőképpen rendezi: "az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgár jogosult elhelyezésre, élelmezésre, saját ruházat viselésére - szükség esetén az évszaknak megfelelő ruházatra -, valamint - a külön jogszabályban meghatározott - egészségügyi ellátásra". Továbbá, az Országos Rendőrfőkapitány 43/2008. (OT 25.) ORFK utasítása a Rendőrség őrzött szállásainak szabályzatáról (kiegészítve az 51/2010. (OT 30.) ORFK utasítással) 61-65. pontjai tartalmazzák részletesen az őrizetbe történő befogadás egészségügyi aspektusait. Messzire vinne annak tisztázása, hogy az eljáró orvost milyen etikai és jogszabályi normák kötelezik arra, hogy megfelelő ellátást nyújtson egy sebesültnek. A megvizsgált jogszabályok alapján az mindenesetre világos, hogy a fent bemutatott ügy Magyarországon jogszabályszerűen nem fordulhat elő. Mindazonáltal érdemes lenne a "szükségleteikre figyelemmel" kitételt "szükségleteiknek megfelelő"-re cserélni, hogy egyértelmű legyen a sérülékeny személyek igényeinek kielégítésére vonatkozó követelmény.
Kérdés az is, hogy az őrizetek kapcsán van-e olyan panaszeljárás, amelynek révén az őrizet végrehajtásának körülményeit lehet sérelmezni. A menekültügyi őrizet esetében ezt a Met. 31/F. § (3) bekezdés a) pont af) alpontja, míg az idegenrendészeti őrizet esetében a Harmtv. 61. § (3) bekezdés g) pontja biztosít ilyen eljárást; a panaszbeadványokkal kapcsolatos ügyintézést pedig a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény szabályozza, lehetőséget nyújtva ügyféli jogállassal nem rendelkezők számára is sérelmes körülmények feltárását.
További kérdésként merül fel egyfelől, hogy menynyire hatékony ez az eljárás, másfelől pedig az, hogy a gyakorlatban mennyire hozzáférhető. Ezen kérdések kimerítő megválaszolása a joggyakorlat elemzését igényelné, amire ehelyütt nem tudunk sort keríteni. Megjegyzendő viszont, hogy a MHB a következőt írja egy 2013-as jelentésében: "Az itt elhelyezett kérelmezők azt jelezték a megfigyelőknek, hogy mivel ők egy másik épületben vannak fogva tartva, nincs lehetőségük a személyes ügyfélfogadáshoz hozzáférni és nem tudnak panaszbeadvánnyal sem az igazgatóhoz fordulni."[42] Vagyis aggály merülhet fel a panaszeljáráshoz való hozzáféréssel kapcsolatban, ami az Alaptörvényben is biztosított panaszjog sérelmét veti fel.
A jogalkotó a panaszeljárást a következő módon szabályozza a menekültügyi őrizet esetében a Met. 31/G. §-ával: "(1) Ha a menekültügyi hatóság a 31/E-31/F. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta, a menekültügyi őrizetbe vett személy az őrizet végrehajtására szolgáló intézmény vezetőjénél panasszal élhet. (2) A panasz elutasításával szemben a menekültügyi őrizetbe vett személy nyolc napon belül a menekültügyi hatóság vezetőjéhez fordulhat." A panaszeljárás végrehajtását is garantálja a 29/2013. (VI. 28.) BM rendelet a következőképpen: "A napirendben meg kell határozni a menekültügyi őrzött befogadó központ sajátosságaira figyelemmel a jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének rendjét, így különösen a kifogás, kérés, panasz, közérdekű bejelentés előterjesztésének rendjét." A jogalkotó a törvényben nem megy ilyen részletességig az idegenrendészeti őrizetet illetően, azonban ezt a fent említett ORFK utasítás pótolja, amikor a 7. pontban a következőképpen rendelkezik: "az őrizetes jogosult panasz, kérelem, közérdekű bejelentés előterjesztésére, kártérítésre a panasz és kérelem előterjesztésével kapcsolatban megilleti a jogorvoslat joga, ha jogszabály lehetővé teszi, a döntéssel szemben az őrizetes keresettel fordulhat a bírósághoz." További részletszabályokról és a panasz átvételi elismervényéről is rendelkezik a jogszabály a 127. pontban.
Mindezek tükrében elmondható, hogy a magyar jogszabályok megfelelően szabályozzák a panaszeljárást. Amennyiben a jogszabályokat betartják, úgy Magyarország nem valósíthat meg a fentiek tekintetében egyezménysértést. Az MHB által feltártak csak az irányadó jogszabályok megsértése révén fordulhattak elő.
- 101/102 -
14.1. Az ügy körülményei. Az ügyben tizenkilenc üzbég származású kérelmező kezdeményezte az EJEB eljárását. A kérelmezők mindannyian titokban éltek Törökország területén. Azért hagyták el Üzbegisztánt, mert ott nehézségekbe ütközött muszlim vallásuk gyakorlása. A kérelmezők először Iránba menekültek, de ott nem kaptak megfelelő védelmet. Később Törökországban a UNHCR védelembe vette őket, és lakást is tudtak bérelni, mivel a török hatóságok ehhez szükséges okmányokkal látták el őket. A török hatóságok 2008. szeptember 12-én - mintegy tőrbe csalva őket - Iránba toloncolták a kérelmezőket. A kérelmezők dokumentumok nélkül visszatértek Törökországba és egy helyi ügyvédi kamarától, valamint civil szervezetektől kértek jogi segítséget. Ezt követően, 2008. október 11-én a hatóságok ismét Iránba toloncolták őket. Itt először nem volt hová húzódniuk a téli időjárás elől, majd az iráni hatóságok őrizetbe vették őket. A török hatóságok később, a nemzetközi szintű felháborodás hatására azzal érveltek, hogy Irán a kérelmezők számára biztonságos harmadik országnak minősül, hiszen korábban - 2001 és 2007 között - ott éltek.
14.2. A döntés. Az EJEB megállapította, hogy a tizenkilenc kérelmező közül tizenketten kiskorúak voltak. Ez a körülmény - amellett, hogy a kérelmezők mindannyian menekültstátuszúak voltak, valamint mindannyiuknak szilárd egzisztenciája volt Törökországban - csak tovább súlyosbítja a kitoloncolás megítélését egy, a kérelmezők számára ismeretlen területre. Az EJEB figyelembe vette, hogy az eljárás alkalmas volt arra, hogy a kérelmezőket félelemmel és kétségbeeséssel töltse el, mivel nem volt lehetőségük a kitoloncolás elkerülésére; illetve azt is, hogy és mindenfajta eljárásjogi garancia hiányzott a kitoloncolás végrehajtásával kapcsolatban.
Sérelmezhető az is, hogy a kérelmezők tizenkét napot töltöttek Iránban szálláshely nélkül, téli időjárási körülmények között. Az EJEB megállapította az eljárás embertelen és megalázó mivoltát, ezáltal az Egyezmény 3. cikkének sérelmét.
Az első kitoloncolás esetében már nem tudott az EJEB ítéletet hozni az 5. cikk sérelmével kapcsolatban, mivel a kérelmezők kicsúsztak a kérelem benyújtására vonatkozó hat hónapos határidőből. A második kitoloncolás esetében viszont az EJEB megállapította az Egyezmény 5. cikkének sérelmét, azon az alapon, hogy a toloncolás során megfosztották a kérelmezőket a szabadságuktól: mivel a toloncolásuk jogilag nem volt megalapozott, így a kérelmezők szabadságtól való megfosztása is jogszerűtlennek minősül.
14.3. Magyar helyzet. Az őrizet jogszerűségéhez kapcsolódóan érdemes megvizsgálni a kiutasítási eljárást is. Ha az érintett nem távozik önként, toloncolási eljárás veszi kezdetét, aminek biztosítása érdekében, legfeljebb 72 órára őrizet rendelhető, ezt az időtartamot a bíróság meghosszabbíthatja. Noha a menekültek és menedékkérők joga az ország területén való maradási joga garantált, az aggodalomra adhat okot, hogy a Met. 51. § (2) bekezdés e) pontja szerinti elfogadhatatlansági eljárásban el lehet utasítani menedékkérőt pusztán azért, mert vonatkozásában biztonságos harmadik ország állapítható meg. A Ghorbanov és mások Törökország elleni ügye arra is rámutat, hogy a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk, hogy milyen körülmények közé küldik vissza a kitoloncolt személyeket. Nem lehet senkit kitenni annak, hogy valódi biztonságot nyújtó tartózkodási hely nélkül maradjon egy biztonságosnak ítélt ország területén. Az egyezménysértés megállapításának megelőzése érdekében a magyar hatóságoknak vizsgálniuk kell, hogy egy adott, biztonságosnak tartott országban valóban biztonságban lenne-e a kiutasított, illetve kitoloncolandó személy. További garanciális elem, hogy a Met. 51. § (2) bekezdés e) pontja szerinti elfogadhatatlansági döntés esetén halasztó hatálya van a bírósági felülvizsgálatnak. Ha azonban a bírósági felülvizsgálat lehetőségével - hatékony tájékoztatás, illetve jogi segítségnyújtás hiányában - az elutasított kérelmezők nem tudnak élni, úgy a magyarországi eljárás nagyon hasonlóvá válik a Ghorbanov-ügyben leírthoz.[44] Célszerű tehát az elfogadhatatlan kérelmet benyújtók számára megfelelő jogi segítségnyújtást biztosítani annak érdekében, hogy Magyarország véletlenül se sérthesse az Egyezmény 3. cikkét, az eljárás megfélemlítő mivolta révén.
15.1. Az ügy körülményei. Az orosz állampolgár kérelmező tartózkodási engedélyhosszabbítási kérelmét az észt hatóságok 2003-ban elutasították, és egyúttal őrizetbe is vették. Az őrizetet csak 2007-ben szüntették meg az őrizetet. A hosszú őrizet hátterében az állt, hogy a kérelmező állítása szerint nem találta az érvényes útlevelét, ugyanakkor nem kívánt együttműködni az orosz hatóságokkal új okmány beszerzésében, így az észt hatóságok nem tudták kitoloncolni őt Észtországból Oroszországba.
Az őrizet meghosszabbítását kéthavonta engedélyezte az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróság. Az intézkedést azzal indokolták, hogy az őrizet arra ösztönözheti az érintettet, hogy fokozottabb
- 102/103 -
együttműködés mutasson az úti okmánya beszerzése során; ezt az okmányt ugyanis az ügyben eljáró észt hatóság hiába próbálta az orosz nagykövetségen keresztül a kérelmező számára kiállíttatani. Végül az eljáró bíróság úgy ítélte meg, hogy az őrizet időtartama már aránytalanul hosszúra nyúlik, így 2007. október 8-án elrendelte a kérelmező szabadítását.
15.2. A döntés. Az EJEB megfontolása szerint a szabadságtól való megfosztás önkényesnek tekinthető annak ellenére, hogy az észt bíróság kéthavonta felülvizsgálta az őrizetet, mivel annak hosszát nem indokolták a körülmények. A hatóságoknak hamarabb be kellett volna látniuk, hogy útlevél hiányában nem megvalósítható a toloncolás. Egyúttal az EJEB azt is megállapítja, hogy ilyen mértékben elhúzott őrizettel a hatóságok nem kényszeríthetik az őrizetbe vett személyeket a kooperációra. A Bíróság még Mikolenko Észtország elleni ügyében sem találta jogszerűnek az őrizetet, pedig ott az őrizetbe vett személy maga akadályozta a kiutasítás végrehajtását az útlevél elkészítésének hátráltatásával. Ez persze nem jelenti, hogy ne lehetne valamilyen más szankciót alkalmazni ilyen esetekben. Azonban a kiutaztatás előkészítése érdekében elrendelt szabadságelvonásnak csak akkor van jogalapja, ha a hatóságok érdemben tudnak tenni a kiutaztatás megvalósításáért.
15.3. Magyar helyzet. A magyar jog az idegenrendészeti őrizet időtartamát 1 évben maximalizálja. Ezen belül is a fél éven túli fogva tartás csak abban az esetben engedélyezhető, ha "az érintett harmadik országbeli állampolgár nem működik együtt a hatósággal", vagy akkor, ha "a kitoloncoláshoz szükséges okmányok beszerzése a harmadik országbeli állampolgár származási országának, vagy az őt visszafogadási egyezmény alapján visszafogadni vagy egyébként befogadni köteles állam hatóságainak eljárása miatt elhúzódik".
Azaz, a magyar jogszabályok engednek arra teret, hogy az őrizettel egyfajta kooperációra bírják az őrizetben lévő személyt, azonban ennek időtartamát egy évben maximálják. Az EJEB problematikusnak találta a közel négy éves fogva tartást; a magyar jogszabályok szerinti egy évnyi fogvatartási lehetőséget a kooperáció ösztönzésére feltehetőleg nem találná annak. Túl ezen, érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen magatartást vált ki az őrizetesekből, ha őrizet révén próbálják a kooperációra való készségüket fokozni. Illetve úgy is tekinthető, hogy éppen a makacsságot és a kooperációtól való elzárkózást jutalmazza a rendszer: az őrizet révén az egyébként is kooperatívabbakat tudják csak rávenni a hatóságok az együttműködésre, a legmakacsabb személyek pedig ki fognak tartani egy évig. Ez a probléma azonban túlmutat a tanulmány által vizsgált kérdéskörökön.
16.1. Az ügy körülményei. Egy algériai állampolgár a kérelme beadásakor őrizetben volt Málta Safi nevű településén, egy katonai laktanyában. 2006 júniusában csónakon érkezett Máltára, a hatóságok nyomban őrizetbe is vették. Büntetőeljárásban vádat emeltek ellene, és elítélték, mivel útja során többeknek, akik szintén irregulárisan léptek az ország területére, segítséget nyújtott a Máltára való eljutásban. Büntetése letöltése után közvetlenül idegenrendészeti őrizetbe került. Több mint 18 hónapig tartották fogva. A kérelmező szerint nem állt rendelkezésére hatékony jogorvoslat az idegenrendészeti őrizettel szemben.
16.2. A döntés. Az EJEB megvizsgálta, hogy az érintett időszakban milyen arányban volt sikeres a máltai jogrendszerben a jogorvoslat. Az őrizetbe vett külföldieket érintő nagyszámú ügyben mindössze négy sikeres jogorvoslati eljárást talált az EJEB, ezek mindegyike sérülékeny helyzetű személyhez kapcsolódott. Összességében, a görögországi jogszabályok és joggyakorlat elemzése során az EJEB úgy találta, hogy a bíróságok őrizettel kapcsolatos felülvizsgálati jogköre több szempontból is korlátozott.
A máltai kormány hivatkozott egy rendelkezésre álló alkotmányossági eljárásra, amely jogorvoslati lehetőségként szóba kerülhet az őrizettel kapcsolatban, ám az EJEB értelmezésében ez nem minősül hatékonynak, mivel az eljárás során nincs mód a megfelelően gyors döntéshozásra.
A őrizet hosszát illetően is merült fel kérdés. A kérelmező szerint indokolatlan volt a 18 hónapot meghaladó szabadságelvonás. A kormány azzal érvelt, hogy az őrizet azért húzódott el ennyire, mert a kérelmező nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. Túl a fentebb tárgyalt, Mikolenko Észtország elleni ügyben előkerülő érveken, az EJEB azt is kimondja, hogy Málta esetében igencsak valószínűtlen az, hogy az idegenrendészeti eljárás alá vont személy a hatóságok tudta nélkül hagyja el az országot. Máltát ugyanis minden oldalról tenger veszi körül, a nemzetközi repülő- és hajójáratok pedig teljes mértékben hatósági kontroll alatt állnak. Ezek a körülmények jelentősen csökkentik az őrizet objektív indokoltságát. Mindezek alapján az EJEB önkényesnek minősítette az őrizetet, hiszen a kormányzat érvei nem alapozták meg a szabadságelvonás szükségszerűségét.
16.3. Magyar helyzet. Az őrizet bírósági felülvizsgálata kapcsán egyértelműen kiderül - ahogy az A. A. Görögország elleni ügyében is -, hogy az EJEB
- 103/104 -
döntéshozatala szerint fontos, hogy a gyakorlatban mennyire hatékony a jogorvoslati eljárás. Az A. A. Görögország elleni ügyében megfogalmazottak fényében a magyar jogorvoslati rendszer sem biztosít minden esetben hatékony eljárást az őrizet bírósági felülvizsgálatára.[47] Érdemes lehet figyelmet szentelni annak, hogy a bíróságok valódi ellensúlyt, illetve és féket jelentsenek az idegenrendészeti hatóságokkal szemben, az emberi jogi jogsértések kiküszöbölése érdekében.
17.1. Az ügy körülményei. Az ügy egy 15 éves, afgán származású, kísérő nélküli külföldi kiskorú őrizetével kapcsolatos; az őrizet időtartamát a kiskorúnak felnőttek között kellett eltöltenie. A kísérő nélküli kiskorú kérelmező állítása szerint nem kapott tájékoztatást az őrizet okáról, illetve arról, hogy milyen jogorvoslati lehetőség áll a rendelkezésére az őrizettel szemben.
17.2. A döntés. Az EJEB szerint az őrizet elrendelése alapvetően jogszerű volt, mivel a kiutaztatás előkészítését szolgálta. A kétnapnyi őrizet a cél megvalósítása érdekében nem mondható okszerűtlennek. Az EJEB ugyanakkor megállapította, hogy a görög hatóságok nem vették figyelembe a gyermek legfőbb érdekét,[49] és nem vizsgálták meg, hogy van-e lehetőség kevésbé kényszerítő intézkedésre az őrizet helyett.[50] Ezek a tényezők vezették az EJEB-et arra, hogy kétségbe vonja a görög hatóságok jóhiszeműségét az őrizet elrendelésével kapcsolatban, illetve annak megállapítására, hogy a kérelmező őrizetbe vétele sérti az Egyezmény 5. cikkének 1. szakaszát.
Az EJEB megállapította ezen túl az 5. cikk 4. szakaszának sérelmét is, mivel a kérelmezőnek nem volt lehetősége arra, hogy felvegye a kapcsolatot egy ügyvéddel. Hozzájárult a jogsértéshez az is, hogy a kérelmező meghallgatása ugyan az anyanyelvén történt, de a rendelkezésre bocsátott információs füzet nem volt elérhető általa ismert nyelven. Fontos szerepet játszott az 5. cikk 4. szakaszának megsértésében az a körülmény is, hogy a görög hatóságok megállapították ugyan a kérelmező kiskorúságát, de nem rendeltek mellé gyámot vagy ügygondnokot. Ezen körülmények közepette, hiába állt rendelkezésre hatékony jogorvoslat az őrizettel szemben, annak lehetőségével a kérelmező nem tudott élni.[51]
17.3. Magyar helyzet. A kiskorúság mint sérülékenységi ismérv speciális szempontjait itt félretéve, két kérdést kell megvizsgálnunk: az őrizet okáról adandó tájékoztatást, valamint a megfelelő nyelvi és jogi támogatást a jogorvoslati eljárásokban. Az idegenrendészeti őrizet elrendeléséhez kapcsolódóan sem a Harmtv.-ben, sem a Harmtv. végrehajtási rendeletében nem találunk olyan szabályt, amely kifejezetten előírná az idegenrendészeti hatóságnak az őrizet okáról való tájékoztatást.[52] A Harmtv. 54. § (3) mindössze annyit mond, hogy "az idegenrendészeti őrizetet határozattal kell elrendelni, és azt a közléssel egyidejűleg végre kell hajtani". Aggodalomra adhat okot a közlés és a tájékoztatás fogalma közötti különbség. Az őrizet tényének közlése nem minden esetben meríti ki az őrizet okáról való megfelelő tájékoztatás fogalmát. Ez a gyakorlatban komoly problémát jelenthet. Minden őrizetbe vett esetében alapos és egyéniesített tájékoztatásra lenne szükség, figyelembe véve a mentális állapotát és a nyelvtudását. A Harmtv. 60. § rendelkezik ugyan arról, hogy az őrizetben lévő személyt a jogairól és kötelezettségeiről tájékoztatni kell, ez a szabály azonban - az eljárás kronológiáját tekintve - csak a vizsgált pontot követően válik relevánssá. Ugyanez a helyzet a menekültügyi őrizet tekintetében is: az arra vonatkozó jogszabály szinte szó szerint ugyanígy rendelkezik, ennélfogva az aggályok is azonosak.
A másik vizsgálandó kérdéskör a jogorvoslatra vonatkozó tájékoztatás, illetve a jogi segítségnyújtás biztosítása. Ezek inkább gyakorlati, mint elvi síkon merülnek fel: az igazi kérdés ugyanis az, hogy a gyakorlatban biztosított-e a hozzáférés az elviekben rendelkezésre álló jogi segítségnyújtáshoz. Szükséges lehet időnként megvizsgálni, hogy lehetősége van-e minden őrizetben lévő személynek arra, hogy általa ismert nyelven megfelelő színvonalú jogi segítséget kapjon. Ez komoly kihívást jelenthet egy leterhelt idegenrendészeti és menekültügyi őrizeti rezsim esetében, de csak így lehet garantálni az emberi jogok védelmét.
18.1. Az ügy körülményei. A kérelmezők az afgán állampolgárságú M., örmény állampolgárságú felesége és két kiskorú gyermekük; mindannyian Bulgáriában élnek. M. 1998-ban érkezett Bulgáriába, 2001-ben felvette a kereszténységet; 2004 márciusában pedig menekültstátuszt kapott, mivel a hatóságok úgy ítélték, hogy keresztény hitre térése miatt Afganisztánban üldöztetésnek lenne kitéve. Az abban az időszakban a bolgár belügyminisztérium részét képező nemzetbiztonsági szakszolgálat igazgatója 2005. december 6-án végzésben vonta vissza M. tartózkodási engedélyét, utasította ki, rendelte el a kiutasítási őrizetét, valamint tiltotta ki Bulgáriából 10 évre, mi-
- 104/105 -
vel megítélése szerint M. "komoly nemzetbiztonsági fenyegetést" jelent. A végzés nem határozta meg, hogy M.-et melyik országba kell szállítani. A végzés egy olyan belső iraton alapult, amelyben többek között azt az állítás szerepelt, hogy M. embercsempészetben vett részt. 2006. október 12-én egy másik szerv, a rendőrség bevándorlási igazgatósága elrendelte M. kiutasítási őrizetbe vételét. Mindkét végzés azonnal végrehajtható volt. M.-et azonban nem utasították ki; a hatóságok szerint azért, mert nem rendelkezett érvényes úti okmánnyal.
M.-et 2006. október 18-án vették őrizetbe. A bolgár rendőrség 2007 februárjában megkereste Afganisztán szófiai nagykövetségét, hogy állítsanak ki személyazonossági okmányt M. részére. Miután válasz nem érkezett, 2008 szeptemberében és 2009 januárjában ismét megkeresték a nagykövetséget. M. nem kívánt visszatérni Afganisztánba, illetve útlevelet kapni; az afgán nagykövetség pedig végül megtagadta az okmány kiállítását.
M. 2006 októberében a szófiai városi bíróság előtt megtámadta a 2005. december 6-i végzést. 2007 októberében a legfelsőbb közigazgatási bíróság elutasította M. kérelmét a végrehajtás felfüggesztése iránti, és 2008. júniusi ítéletében elutasította a keresetét. M. ugyanebben a hónapban az őrizetbe vételét elrendelő, 2006. október 12-ei végzést is megtámadta a szófiai városi bíróság előtt, amely 2009. áprilisi ítéletében megállapította, hogy a végzést egy arra nem jogosult tisztviselő írta alá, ezért semmisnek nyilvánította, ugyanakkor nem rendelte el M. szabadlábra helyezését.
A városi bíróság 2008. szeptember 1-jén - összhangban az ideiglenes intézkedésre vonatkozó szabályokkal - kezdeményezte a bolgár kormányzatnál, hogy további értesítésig M.-et ne szállítsák Afganisztánba. 2009 júniusában a rendőrség kötelezte M.-et, hogy 2009. július 3-ai szabadulása után naponta jelentkezzen a helyi rendőrőrsön.
A kérelmezők - hivatkozva az EJEE 3., 5., 8. és 13. cikkére - sérelmezték M. jogellenes fogva tartását, a kiutasítással való fenyegetést, valamint a hatékony jogorvoslat hiányát.
18.2. A döntés. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a a kiutasítás végrehajtása érdekében foganatosított őrizet csak addig lehet indokolt, amíg kiutasítási vagy kiadatási eljárás van folyamatban. Ha a kiutasítási vagy kiadatási eljárást nem megfelelő gondossággal folytatják le, az őrizet összeegyeztethetetlen lehet az Egyezménnyel. M.-et két évig és nyolc és fél hónapig tartották őrizetben. Noha a kiutasítását már 2005 decemberében elrendelték, a hatóságok csak 2007 februárjában tettek első ízben kísérletet arra, hogy a kiutasításhoz szükséges személyazonosító okmány kiállítását kezdeményezzék, a második próbálkozásra pedig egy évvel és hét hónappal később kerítettek sort. Ezalatt M. végig őrizetben maradt. Noha a bolgár kormányzat bemutatta, hogy időközben kísérletet tettek arra is, hogy egy másik (biztonságos) országba küldjék, mégsem jártak el a lehető legnagyobb gondossággal, és M. fogva tartása az őrizet időtartamának csak egy része alatt volt indokolt. Erre tekintettel - és megjegyezve, hogy az őrizetbe vételre vonatkozó két külön végzés jogbizonytalanságot teremtett - a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy M. fogva tartása megsértette az 5. cikk 1. bekezdését.
M. két külön bírósági eljárásban azzal érvelt, hogy jogellenes volt az őrizetben tartása, amelynek alapjául két különböző - egy 2005. decemberi és egy 2006. októberi - jogi aktus szolgált. Az első eljárás során a bíróság nem is volt hajlandó megvizsgálni a kérelmét, a másodikban pedig csak azt állapította meg -közel két és fél évvel később -, hogy a második végzést egy arra fel nem jogosított tisztviselő írta alá. Mivel tehát a hatóságok nem biztosították annak lehetőségét, hogy kiutasítási őrizetben tartásának törvényességét M. rövid időn belül bíróság előtt vitathassa, az EJEB az 5. cikk 4. bekezdését sérelmét is megállapította.
Az M.-t fenyegető kiutasítást illetően a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmezők tényleges családi életet éltek Bulgáriában. A kiutasító végzés egy belügyminisztériumi iratban szereplő megállapításon alapult; a szóban forgó irat - amelyet nem terjesztettek a Bíróság elé - valószínűleg nem tartalmazott olyan információkat, illetve nem utalt olyan bizonyítékokra, amelyek alátámasztották volna az M.-t terhelő megállapítást. A legfelső közigazgatási bíróság pusztán alakilag vizsgálta az ügyet, mielőtt elutasította M. fellebbezését a kiutasító végzés ellen; ily módon egy kormányzati ügynökség belátására hagyta annak eldöntését, hogy M. nemzetbiztonsági fenyegetést jelent-e. Ezt a megközelítést - vagyis azt, hogy a kérelmezőket nem védték meg az önkényességtől - az EJEB már korábbi Bulgária elleni ügyekben is a 8. cikket sértőnek találta.
A Bíróság megállapította, hogy a bolgár legfelső közigazgatási bíróság nem vizsgálta megfelelően a rendőrség azon állítását, miszerint M. nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. A bolgár bíróság nem vizsgálta meg az Egyezmény alapján megkövetelt szigorral M.-nek azon panaszát sem, miszerint bántalmazásnak lehet kitéve, illetve az élete is veszélybe kerülhet, ha visszatér Afganisztánba. Továbbá, a bolgár jog szerint a nemzetbiztonsági okból kiadott kiutasító végzés elleni fellebbezésnek nem volt halasztó hatálya, és a M. arra vonatkozó kérelmét, hogy ne utasítsák ki addig, míg ügyében döntés nem születik, gya-
- 105/106 -
korlatilag meg sem vizsgálták. Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy a kiutasító végzések elleni jogorvoslat tekintetében a bolgár jog, illetve joggyakorlat sérti az Egyezmény 13. cikkét.[54]
18.3. Magyar helyzet. A jogorvoslathoz való jogról is többször esett már szó. Az egyik fontos dokumentum e tárgyban a Kúria idegenrendészeti joggyakorlatot elemző csoportjának véleménye,[55] amely szerint a vizsgált időszakban, 2012-2013-ban tapasztalt bírósági joggyakorlat fejlesztésre szorul, annak érdekében, hogy a bíróságok a hatóságok fölött érdemi kontrollt lássanak el. A Magyarországot érintő migráció fokozódása további kihívások elé állította az igazságszolgáltatást. Az M. és mások Bulgária elleni ügyében tett ajánlásokat zsinórmértékül használva, a magyar joggyakorlatra az alábbiakat vonatkoztathatjuk:
1. Tények és indokok alapos felülvizsgálata: "A bíróságok semmilyen formában nem vizsgálják azt - különösen mert általában nincs is rá indítvány -, hogy a kiutasítás végrehajtása érdekében a hatóság milyen intézkedéseket tett és van-e reális esélye annak, hogy a végrehajtásra eredményesen sor kerüljön. A magyar hatóságok és bíróságok gyakorlata rendre figyelmen kívül hagyja, hogy az idegenrendészeti őrizet egyetlen célja és jogalapja, hogy a külföldi a kiutasítás végrehajtásának pillanatában »rendelkezésre álljon«."[56]
2. A bíróságok egyensúlyteremtő szerepe a hatóságok és az érintett személyek között, különös tekintettel az utóbbiak emberi jogaira: Az eljárások hatékonyságának vizsgálatakor az derült ki, hogy a bíróságok szinte minden esetben elfogadják a hatóság érvelését, vagyis a bíróságok egyensúlyteremtő szerepe nem érvényesül megfelelően.[57]
3. A kiutasítási célország feltüntetése kötelező, tehát ennek hiánya bírósági jogorvoslatot alapozhat meg. A Harmtv. 46. § (1) bekezdés c) pont kötelező jelleggel írja elő, hogy a kiutasítást elrendelő határozatnak tartalmaznia kell annak az államnak a megnevezését, ahová az érintett személyt kiutasítják. Amennyiben a határozat mégsem tartalmazza ezt, úgy a bíróság egyértelműen jogsértést állapíthat meg.
4. Az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a fogadó országban az érintett élete veszélyben lenne-e, illetve ki lenne-e téve bántalmazás veszélyének. A Harmtv. 56. § a non-refoulment vizsgálatát az idegenrendészeti hatóság feladatává teszi. A Kúria azt a véleményt alakította ki, hogy a menekültügyek esetében "a bíróságnak ezt a kérdést a [jogorvoslati] kérelem tartalmától függetlenül hivatalból vizsgálnia kell".[58]
5. A fellebbezés halasztó hatálya: A magyar jogban a kiutasítás elrendeléséhez nem kapcsolódik fellebbezési eljárás. A Harmtv. 46. § (2) bekezdése szerint: "a kiutasítást elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozat bírói felülvizsgálatát annak közlésétől számított nyolc napon belül lehet kérni. A bíróság a keresetet a keresetlevél beérkezésétől számított tizenöt napon belül bírálja el". A jogszabály szerint nincs automatikus halasztó hatálya a bírósági eljárásnak. A vonatkozó szabályozást a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 332. §-ban találjuk meg. Kétséges, azonban, hogy nem túl szigorú-e a szabályozás azokban a - jellemző - esetekben, amikor a kiutasítást követően az eredeti állapot már nem helyreállítható többé. Talán szerencsésebb lenne e szempontból, ha a Harmtv. kivételt tenne az általános perrendtartáshoz képest, és általános erővel felfüggesztené a végrehajtást az ilyen esetekben. A strasbourgi gyakorlattal való összhang[59] szempontjából ez megnyugtatóbban rendezné a kérdést.
A magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot látta sérülni az ügyben az EJEB azáltal, hogy a nemzetbiztonság sérelme nem volt igazolt az eljárásban. Jellemző a magyar idegenrendészeti gyakorlatra is, hogy a nemzetbiztonsági és közbiztonsági vizsgálatok eredményét, illetve azon határozatokat, amelyekben az eljáró nemzetbiztonsági és közbiztonsági hatóságok megállapítják a veszélyesség tényét, nem csatolják a kiutasításról szóló határozathoz, holott e nélkül az abban tett megállapítások nem képezhetik jogvita tárgyát. Ez a gyakorlat a magán-és a családi élet tiszteletben tartásához kapcsolódó jog tekintetében egyezménysértő lehet, de ezen túl alapvetően ellentmond a jogállamiság elvének is. Éppen az ilyen eljárásokban volna a leginkább kívánatos a transzparencia; természetesen áró hatóságok módszereinek, kapcsolatainak, bizalmas iratainak titokban tartása mellett.
Magyarországon lehetőség van menekültügyi őrizet elrendelésére. A Met. 31/A. § (1) bekezdés d) pontja szerint a menekültügyi hatóság a menekültügyi eljárás lefolytatása biztosítása céljából menekültügyi őrizetbe veheti azt az elismerését kérőt, akinek tartózkodási jogcíme kizárólag az elismerés iránti kérelem benyújtásán alapul, ha az elismerését kérő őrizetbe vétele a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme érdekében szükséges. Ez alapot adhat egy, a fent ismertetetthez hasonló esetben az őrizet elrendelésére, viszont a közrend védelmének veszélyeztetésére vonatkozó állítást alá kell támasztani, máskülönben az őrizet jogszerűtlen.
19.1. Az ügy körülményei. A Bírósághoz négy hontalan személy nyújtott be kérelmet Bulgáriával szem-
- 106/107 -
ben. 2006-ban a bolgár belügyminisztérium nemzetbiztonsági szolgálata döntést hozott arról, hogy Mahmud Abas Amie-nek el kell hagynia Bulgáriát, mivel komoly veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, egyúttal 10 év beutazási tilalmat is elrendelt vele szemben. Ez a végzés nem tartalmazta a körülmények részletezését, de később, az EJEB előtti eljárásban a bolgár kormány közölt olyan tényeket, amelyek alapján a kiutasítást, illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelték. A kiutasítási végzést a kérelmező láthatta, de nem kapott belőle másolatot. A végzés közlését követően őrizetbe vették, és átkutatták a személyes használatába álló helyiségeket. A kérelmező menekült volt, és állítása szerint veszélyezteti az életét, ha egy arab országba utasítják ki. A kérelmező sikertelenül fellebbezett a végzés ellen a belügyminisztériumhoz. Mivel a kérelmező nem talált megfelelő jogorvoslatot Bulgáriában, ezért a Bírósághoz fordult; egyrészt a jogszerűtlen szabadságelvonás, másrészt a magán- és családi életének tiszteletben tartásához való jogának megsértése, harmadrészt az élethez való jogának megsértése, negyedrészt a tisztességes tárgyaláshoz való jogának megsértése miatt.[61]
19.2. A döntés. A Bíróság megállapított az 5. cikk 1. pontjának sérelmét megállapította, mivel az őrizet időtartama alatt a hatóságok nem tettek meg mindent a kitoloncolás érdekében, tehát az őrizet nem volt jogszerű azon az alapon, hogy a kitoloncolás végrehajtása érdekében szükséges. Ilyen ügyet többet is láttunk már a jelen tanulmányban. Az 5. cikk 4. pontja is sérült, mivel az őrizettel szemben volt ugyan bírósági felülvizsgálatra lehetőség, de nemzeti jog nem biztosított arra lehetőséget a bíróság számára, hogy jogszerűtlen őrizet esetén elrendelje az őrizet megszüntetését.
19.3. Magyar helyzet. A magyar jog szerint az őrizet meghosszabbítását bíróság rendeli el. Ha az őrizet jogszerűtlen, akkor a bíróság dönthet annak megszüntetése (meg nem hosszabbítása) mellett, de a gyakorlatban a tényleges megszüntetést a hatóságra bízza.[62]
Érdekes a tanulmány szempontjából az Egyezmény 8. cikkének sérelme is, mivel a kérdés itt az, hogy a hosszú és jogszerűtlen őrizetet, ami a kérelmező családi életének tiszteletben tartásához való jogának sérelméhez vezetett, jogellenesen rendelte-e el Bulgária. Az EJEB szerint az állítólagos nemzetbiztonsági veszélyt nem tisztázták sem hatósági, sem bírósági eljárásban; az annak alapjául szolgáló tények és bizonyítékok nem voltak megismerhetőek. Továbbá, a bírósági eljárás is titkos volt; miközben, mint láthattuk, valójában nem is érintette a nemzetbiztonsági veszélyt megalapozó körülményeket. Ezek alapján az EJEB önkényesnek minősítette a Bulgáriában lefolytatott eljárást, valamint kimondta, hogy az eljárás nem felel meg az Egyezmény 8. cikkében meghatározott jogszerűségi minimumnak.
Visszautalhatunk itt az M. és mások Bulgária elleni ügyében mondottakra, miszerint minden nemzetbiztonsági eljárás esetén kívánatos, hogy az érintett személy megismerhesse az őt terhelő megállapításokat, és jogorvoslattal élhessen. Nem vitatjuk el ugyanakkor a részes államok jogát az alkalmazott módszerek és a nemzetbiztonság szempontjából kényes információk titokban tartásához.
20.1. Az ügy körülményei. A hontalan státuszú palesztin származású kérelmező 2009 májusában érkezett Bulgáriába, ahol menedékkérelmet nyújtott be. A menekültügyi hatóság elutasította a menekültstátusz iránti kérelmét, de humanitárius védelmet biztosított számára. Később terrorizmussal vádolták meg, és 2009 novemberében kiutasították Libanonba azzal, hogy Bulgáriában nemzetbiztonsági veszélyt okoz a jelenléte. Ezzel az intézkedéssel szemben Auad bírósági jogorvoslattal élt azon az alapon, hogy az élete Libanonban veszélyben lenne. Jogorvoslati kérelmét a nemzeti jogra alapozva a legfelső közigazgatási bíróság elutasította, és a kiutasítást ezzel helybenhagyta. Auad 2011 májusáig volt őrizetben; ezzel kitöltötte a lehetséges - tizennyolc hónapnyi - jogszerű őrizeti időt. Szabadítását követően Szófiában maradt, ahol naponta kellett jelentkeznie a számára kijelölt rendőri egységnél.
20.2. A döntés. A kérelmező egyrészt az Egyezmény 3. cikkére hivatkozott, mivel, állítása szerint a Libanonba történő kitoloncolása életveszélynek tenné ki őt. A kormányzat nem tudta, hogy vizsgálták volna a kiutaztatás kockázatait. Az EJEB arról is meggyőződött, hogy a bolgár jogrendszerbe nem volt megfelelő, hatékony korlát beépítve az önkényes, kellő körültekintés nélküli kiutasítások megakadályozására.
Az EJEB az Egyezmény 13. cikkének sérelmét is megállapította az ügyben, egyrészt azért, mert az eljáró bolgár bíróság kimondta, hogy a kérelmezőre Libanonban várható veszély irreleváns a kiutasítás jogszerűsége szempontjából. Másrészt a bírósági eljárásnak nem volt automatikus felfüggesztő hatálya a kiutasítás végrehajtására, így a jogorvoslat nem minősíthető hatékonynak. Bulgária azzal védekezett, hogy a kiutasítás megvalósulása előtt hivatalból megvizsgálták volna, hogy milyen körülményekkel szembe-
- 107/108 -
sülhet a kérelmező Libanonban. Azt azonban nem tudta megjelölni a bolgár kormány, hogy pontosan milyen eljárás révén, illetve milyen alapon tették volna ezt, így ezt az állítólagos eljárást a Bíróság nem ítélte megfelelőnek. Mindezek után az EJEB megállapította a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét.
Az EJEB Az Egyezmény 5. cikkének sérelmét is megállapította, mivel a hatóságok 18 hónap alatt mindössze annyit tettek, hogy háromszor megkeresték Libanon szófiai külképviseletét azzal a céllal, hogy úti okmányt szerezzenek be a kérelmezőnek a hazautaztatásához. Ez az EJEB értékelésében nem minősül hatékony próbálkozásnak, így a 18 hónap időtartamú őrizet nem megalapozott. Továbbá az sem megfelelő érv a 18 hónapos folyamatos őrizet mellett, hogy a kérelmezőnek a legfelső közigazgatási bíróság döntését kellett az őrizetben megvárnia. Korábban láthattuk, hogy a bírósági eljárásnak nem volt felfüggesztő hatálya, így a kitoloncolás bármikor megvalósítható lett volna, ha a hatóságok azért érdemben tenni tudnak. Ennek a kérdéskörnek a magyar jog szempontjából történő bemutatásához a már vizsgált ügyek közül elsősorban Mikolenko Észtország elleni ügye nyújt jó alapot.
20.3. Magyar helyzet. Ahogy a Kúria fentebb ismertetett álláspontjában is szerepel, a Harmtv. alapján a kiutasítás felülvizsgálatának nincs automatikus halasztó hatálya, bár a polgári perrendtartás szabályai szerint kérhető a felfüggesztés. A fent vizsgált ügy fényében szerencsésebb volna már az ágazati jogszabályban rendelkezni arról, hogy a kiutasítási végzések bírósági felülvizsgálatának minden esetben automatikus felfüggesztő hatálya van.[64]
21.1. Az ügy körülményei. Az ügy egy iraki származású személyre vonatkozik, aki több mint két évig és három hónapig volt őrizetben Görögországban. Az őrizet célja a kitoloncolásának előkészítése volt, bár időközben döntés született a feltételes szabadításáról. A kérelmező bűncselekményt - szexuális erőszakot - követett el Athénban, amiért tizenöt év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte a görög büntetőbíróság, a büntetés letöltését követően pedig kiutasításra. A büntetés háromötödének letöltése után a kérelmezőt feltételesen szabadlábra helyezték. Ezt követően egy idegenrendészeti őrzött szállásra szállították, ahol tizenöt hónapig tartották fogva. Az elhúzódó őrizet miatt már akkor jogorvoslattal élt a kérelmező, de sikertelenül. A toloncolás azonban nem volt lehetséges, mivel a kérelmező nem rendelkezett úti okmányokkal, Irak külképviselete pedig megtagadta, hogy ilyen iratok állítson ki számára, mivel nem látták igazoltnak a kérelmező iraki állampolgárságát.
A kérelmezőt egy másik őrizeti helyszínre szállították, ahol további öt hónapot töltött, majd 2006 novemberében az eljáró bíróság engedélyezte, hogy fogva tartás helyett házi őrizetbe kerülhessen, ahonnan végül 2007. április 27-én szabadult.
21.2. A döntés. Az EJEB szerint a görög nemzeti jog nincsen összhangban az Egyezmény 5. cikkének 1. pontjával, mivel lehetővé teszi az őrizet ilyen mértékű elhúzódását. Az Egyezmény 5. cikkének 1. és 4. pontjának sérelmét is megállapította az EJEB, mivel a hatóságok tudták, hogy a bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés letöltését követő őrizet nem töltheti be a célját; hamar kiderült ugyanis, hogy a kitoloncolás nem megvalósítható.
A görög szabályozás tehát nem tett eleget az Egyezmény által elvárt előreláthatóság követelményének, a szabadságelvonás nyilvánvalóan meghaladta az ésszerűen elfogadható időtartamot is a kérelmező vonatkozásában. Továbbá az Egyezmény 5. cikkének 4. pontját sérti, hogy a jogorvoslatért felelős bíróság öt hónap és tizenkét nap alatt hozta meg a döntését.
21.3. Magyar helyzet. Több helyen is bemutattuk, hogy a magyar szabályozás szigorú felső időkorlátot szab az idegenrendészeti őrizetnek. Ettől természetesen a büntetésüket kitöltött külföldi bűnelkövetők tekintetében sem lehet eltérni, így kijelenthetjük, hogy idegenrendészeti őrizet Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint ilyen mértékben nem húzódhat el. Mindamellett célszerű lehet a külföldi, szabadságvesztésre ítélt bűnelkövetők esetében, ha a kiutasítás végrehajtását már a büntetés kitöltése alatt elkezdi szervezni az idegenrendészeti hatóság, amennyiben a bíróság ítéletében erről rendelkezett.
Felmerül továbbá az is, hogy mikortól tekinthető egy kitoloncolás megvalósíthatatlannak - tekintve, hogy attól kezdve megszűnik az őrizet jogalapja, vagyis az őrizet jogellenessé válik. Ennek a kérdésnek a részleteit a Mikolenko Észtország elleni ügyénél már bemutattuk.
22.1. Az ügy körülményei. Az ítélet egy szíriai kurd személy őrizetéhez kapcsolódik, akit a ciprusi hatóságok vettek őrizetbe - Szíriába való kitoloncolás szándékával - egy 2010. június akció során. Az akció azok a kurdokat célozta, akik egy nicosiai kor-
- 108/109 -
mányzati épület előtt táborozva demonstráltak a ciprusi kormányzat menekültpolitikája ellen. A kérelmezőnek az akció idején már a második menedékkérelme volt folyamatban Cipruson. M.A.-t az ügyében folyó menekültügyi eljárás ellenére kiutasították Ciprusról, és a kiutasítás érvényesítése érdekében őrizetbe vették. Másnap a kérelmező, valamint további negyvenhárom őrizetbe vett szíriai kurd az EJEB-hez fordult, kérve, hogy ideiglenes intézkedés révén függesszék fel a kitoloncolásukat az ügy érdemi elbírálásáig. 2010 augusztusában a belügyminiszter kijelentette, hogy a kérelmező illegális bevándorló, aki pénzt kap cserébe, hogy munkát és tartózkodást intézzen más kurd személyeknek. A kérelmezővel szemben ezen az alapon ismét őrizetet rendeltek el a hatóságok, az előző őrizet megszüntetésével egy időben. A kérelmező 2011 májusában szabadult, amikor elismerték menekültként.
22.2. A döntés. Az EJEB az üggyel kapcsolatban megállapította a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmét az élethez való jog és a kínzás, embertelen bánásmód tilalmával összefüggésben. A nemzeti hatóságok és bíróságok előtt ugyanis a kérelmezőnek nem volt esélye a kiutasításáról szóló döntés hatékonyan felülvizsgálatára. - annak ellenére sem, hogy a kérelmező menedékkérő volt. Az EJEB értékelése szerint tehát nem állt rendelkezésre olyan jogi eszköz, amely megakadályozta volna a kérelmezőt a jogszerűtlen, hibás hatósági döntés alapján kitoloncolják.
Az EJEB megállapította az 5. cikk 1. pontjának sérelmét, mivel az országban jogszerűen tartózkodó kérelmezőt őrizetbe vették a rendőrségi akció során. A kormányzat érvelése szerint az akció természetéből fakadóan nem volt elvárható a helyszínen intézkedő rendőrök részéről annak megállapítása, hogy az intézkedés alá vontak közül ki tartózkodik jogszerűen az ország területén és ki nem. A Bíróság ezen érvelés megfontolása után is úgy döntött, hogy az Egyezményben rögzítettetekkel nem fér össze az a kérelmező őrizetbe vétele, hiszen a rendőrség munkájának megkönnyítése nem lehet alapja egy ilyen intézkedésnek. A 2010 júniusában elrendelt őrizet nyilvánvalóan jogszerűtlen, hiszen a kérelmező jogszerűen tartózkodott Cipruson. A 2010 augusztusában elrendelt őrizet pedig azért jogszerűtlen, mert annak alapjáról még csak nem is tájékoztatták a kérelmezőt.
Az 5. cikk 1. pontjának sérelméhez kapcsolódóan további vetület az őrizetbe vett személy megfelelő tájékoztatása nélkül elrendelt őrizet. Ennek szempontjait több esetben vizsgálta már a tanulmány, például a Rahimi Görögország elleni ügye során.
Az Bíróság az 5. cikk 4. pontjának sérelmét is megállapította, mivel nem állt a kérelmező rendelkezésére olyan jogorvoslati eljárás, amelynek keretében rövid időn belül felülvizsgálták volna a vele szemben elrendelt őrizet jogszerűségét. A kérelmező számára csak egy alkotmányossági eljárás állt volna rendelkezésre, de azt meg sem próbálta igénybe venni, mert nem biztosított volna számára rövid időn belül jogorvoslatot. Ebben az EJEB egyetértett a kérelmezővel, és megállapította, hogy a nemzeti jog alapján nem állt a kérelmező rendelkezésére hatékony és gyors jogorvoslat.
22.3. Magyar helyzet. Magyarországon ez nem fordulhatna elő. Amennyiben menedékjogi eljárás indul valakinek az ügyében, az idegenrendészeti eljárást felfüggesztik. Továbbá, a kiutasítással szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye. Az M. és mások Bulgária elleni ügye kapcsán bemutattuk, hogy hogyan érvényesül ezen jogorvoslatnak a felfüggesztő hatálya, ezért itt ennek megismétlésétől eltekintünk.
A rendőrségi akciót illetően a vonatkozó törvényt kell megvizsgálnunk. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 33. §-a rögzíti, hogy milyen alapon lehet valakit előállítani. A vizsgált esettel kapcsolatban a 33. § (1) bekezdés f) pontja releváns, amely szerint a rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja, és az illetékes hatóság elé állítja azt, aki az ország területén jogellenesen tartózkodik; továbbá a 33. § (2) bekezdés a) pontja, amely szerint a rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja.
Egy menedékkérő per definitionem nem tartózkodik jogellenesen az ország területén,[67] így amennyiben megfelelő okmányokkal tudja magát igazolni, úgy az előállításnak és a további intézkedésnek nincsen helye, amennyiben arra más cselekménye, magatartása nem nyújt jogalapot.
Többször bemutattuk már a kiutasítási őrizet elleni jogorvoslat magyar rendszerét, amely a Harmtv. 46. § (2) bekezdésén alapulva biztosítja, hogy Magyarország ne sérthesse meg az M.A. Ciprus elleni ügyéhez hasonló ügyekben az Egyezmény 5. cikkének 4. pontját.
23.1. Az ügy körülményei. A kérelmező - állítása szerint - Sierra Leone-i állampolgár, aki 2011 áprilisában csónakon érkezett Máltára, irreguláris határátlépőként; partot érésekor a rendőrség őrizetbe vette. A kérelmező menedékjog iránti kérelmét elutasító döntést 2012 áprilisában hagyták helyben, a kérel-
- 109/110 -
mezőt azonban 2013 márciusáig - kiutasítására számítva - továbbra is őrizetben tartották.
A kérelmező - az Egyezmény 5. cikkének 1. és 4. bekezdésére hivatkozva - sérelmezte, hogy jogellenesen tartották őrizetben, és nem állt rendelkezésére hatékony jogorvoslat az őrizet törvényességének felülvizsgálatára.
A Bíróság emlékeztetett, hogy az 5. cikk 1. bekezdése az országba való irreguláris belépés megakadályozása céljából megengedi a személyi szabadságtól való megfosztást. Egy korábbi ügyben a Bíróság kimondta, hogy minden belépés irregulárisnak minősül, amíg azt az érintett állam nem engedélyezi, és az irreguláris belépés megakadályozása érdekében fogva tartható egy olyan személy, aki az országba való belépést megkísérelte, ám az ahhoz szükséges engedéllyel nem rendelkezett. Nem fogadta el azt az érvelést, hogy azáltal, hogy a menedékkérő átadta magát a bevándorlási hatóságoknak, jogszerű belépésre törekedett, ami azt vonná maga után, hogy fogva tartásának törvényessége az 5. cikk 1. bekezdése alapján nem lenne igazolható.
23.2. A döntés. A Bíróság megvizsgálta a kérelmező állítását, miszerint a máltai jog megengedi a menekültstátuszért folyamadóknak az országba területére való belépést, illetve az ország területén való tartózkodását a kérelmük elbírálásának ideje alatt; ebből kifolyólag a menedékkérő a menedékjog iránti kérelmének előterjesztésétől kezdve nem tartható fogva. A Bíróság elfogadta, hogy a Szerződő Államok hazai joga a menedékkérők számára a nemzetközi normák által meghatározottnál kedvezőbb rendszert hozhat létre. Bár a máltai jognak többféle értelmezése is lehetséges, és ezért a jogi keretek tisztázására van szükség, a Bíróság kész volt elfogadni azt, hogy a fogva tartásnak volt kellően világos törvényi alapja, és leszögezte, hogy mivel nem nyert bizonyítást, hogy a kérelmező valóban kapott-e hivatalos tartózkodási engedélyt, a menedékjog iránti kérelme elbírálásáig történő fogva tartása az 5. cikk 1. bekezdésének hatálya alá esik. A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a fogva tartás önkényes volt, és a kérelmező elhelyezésének körülményei igen aggályosak voltak a . cikk szempontjából. Továbbá észszerűtlenül hosszú időt vett igénybe az arra vonatkozó döntésnek a meghozatala a hatóságok részéről, hogy a kérelmező Máltában maradhat-e.
A Bíróság azt is megvizsgálta, hogy a kérelmező a menedékjog iránti kérelme elbírálását követően mennyi időt töltött őrizetben, és megállapította, hogy a kiutasítási eljárást nem kellő gondossággal folytatták le. A fentiekre tekintettel a Bíróság megállította, hogy az Egyezmény 5. cikkének 1. bekezdését megsértették.
A Bíróság úgy találta, hogy az Egyezmény 5. cikkének 4. bekezdését is megsértették, tekintettel arra, hogy a kérelmezőnek nem állt rendelkezésére hatékony jogorvoslat, ami lehetővé tette volna számára a menekültügyi őrizet törvényességének gyors felülvizsgálatát.
A Bíróság megállapította, hogy az ügyben feltárt problémák további hasonló kérelmek benyújtására adhatnak alapot. Ezért felhívta a máltai hatóságokat egy olyan eljárási rend kialakítására, amely lehetővé teszi a menekültügyi őrizetük törvényességének felülvizsgálatát kérők számára, hogy ésszerű időbeli korlátok között szülessen döntés az ügyükben. A Bíróság azt is javasolta a máltai hatóságoknak, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a menedékkérők fogvatartási körülményeinek javítása és a fogva tartás időtartamának lerövidítése érdekében.[69]
23.3. Magyar helyzet. A fentiekben több jogeset kapcsán is bemutattuk már az idegenrendészeti őrizet felülvizsgálatát mint jogintézményt. A menekültügyi őrizet esetében is létezik egy nagyon hasonló garanciális rendszer, amelyet a Met. 31/A. § (6) be-kezdése[70] szabályoz. Ezen túl a menekültügyi őrizet kapcsán is létezik az őrizet elrendelésével szembeni kifogás jogintézménye; ezt a Met. 31/C. § szabályozza.[71] Mindezek alapján nem lehet azt mondani, hogy Magyarország nem biztosítja a szükséges jogorvoslati rendszert. Viszont érdemes felhívni a figyelmet a MHB véleményére, amelyet az egyik migrációs tárgyú jogszabályváltozás kapcsán fogalmaztak meg a jogszabály-tervezetet készítő Belügyminisztérium számára. E szerint "[a] fogvatartottaknak egyik őrizeti forma esetén sincs lehetősége kezdeményezni a jogellenesen elrendelt, vagy időközben jogellenessé vált őrizet megszüntetését. A mindkét őrizeti forma esetén létező "kifogás" intézménye erre nem alkalmas. Idegenrendészeti őrizet esetén a kifogás csupán az őrizet végrehajtásának körülményeire vonatkozhat, magára az őrizet elrendelésének tényére nem. Menekültügyi őrizet esetén ugyan kifogásolható BAH őrizetet elrendelő döntése, azonban csak az őrizet első 72 órájában (innentől kezdve az őrizet jogalapja nem a BAH döntése, hanem az illetékes járásbíróság őrizetet meghosszabbító végzése). Ebben a rövid időszakban a fogvatartott számára sem ügygondnok, sem az ingyenes jogi segítségnyújtás más formája nem biztosított. A tény, hogy a fogvatartottaknak az ésszerűtlenül hosszú, 60 napos őrizeti időtartam alatt nincs lehetősége a jogellenes (vagy időközben jogellenessé vált) őrizet megszüntetését kezdeményezni az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatékony jogorvoslatra vonatkozó rendelkezését is sérti."[72] Ez a Horshill Görögország elleni ügyében kifejtettek petíciós alapjog sérelmét is jelenti, amellett, hogy megkérdőjeleződik az őrizethez kapcsolódó jogorvoslati eljárások haté-
- 110/111 -
konysága, nem csak az Európai Unió Alapjogi Chartájának szempontjából, hanem az Egyezmény szempontjából is.
A másik kérdés, hogy mennyire húzódhat el a menekültügyi eljárás, illetve az őrizet. Suso Musa 2011. április 14-én adta be az előzetes kérelmét, és 2012. április 2-án zárult le az eljárás jogerősen; a közbeeső időtartam alatt a kérelmező őrizetben volt. Ez Magyarországon nem fordulhatna elő akkor sem, ha az eljárás ennyire elnyúlna, mivel a Met. 31/A. § (6) bekezdése alapján a menekültügyi őrizet hat hónapnál - a kiskorú gyermekkel érkező család esetében harminc napnál - nem tarthat tovább. Hat hónap, illetve harminc nap leteltével az menekültügyi őrizetet meg kell szüntetni, és idegenrendészeti őrizetet sem lehet elrendelni, amennyiben még folyamatban van a menekültügyi eljárás. Kijelenthetjük tehát, hogy a fent bemutatott probléma nem jelentkezhetne a magyar jogszabályi környezetben.
24.1. Az ügy körülményei. Az ügyben érintett Kim úr 1962-ben - a Szovjetunió fennállása idején - született Üzbegisztán területén; 1990 óta Szentpéterváron él. A Szovjetunió szétesését követően egyik utódállam állampolgárságát sem szerezte meg. 2011 júliusában egy rendőri igazoltatás alkalmával kiderült, hogy a kérelmezőnek nincsenek megfelelő iratai az oroszországi tartózkodáshoz, ennek következményeként bírságot szabtak ki rá, és idegenrendészeti őrizetbe vették a Üzbegisztánba való kitoloncolásáig. Üzbegisztán oroszországi külképviselete az orosz hatóságok többszöri kérelmére sem állított ki megfelelő úti okmányt a kérelmező hazatéréséhez; Oroszország ilyen jellegű megkereséseire nem is válaszoltak. 2012 júniusában az orosz hatóságok megkeresték az üzbég külképviseletet azzal a kérdéssel, hogy Üzbegisztán elismeri-e a kérelmezőt állampolgárának. Erre a megkeresésre sem érkezett válasz. A kérelmező ügyvédje kérte az orosz hatóságokat, hogy tájékoztassák az ügyben addig történt intézkedésekről, de ezt az orosz hatóságok megtagadták. 2012 novemberében a kérelmező ügyvédje megtámadta a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező orosz bíróságon a kényszerintézkedés meghosszabbítását; azzal, hogy célország hiányában nincs értelme a kitoloncolás érdekében fogva tartani a kérelmezőt. A bíróság nem adott helyt a keresetnek; azzal, hogy a célország hiánya nem feltétlenül teszi jogszerűtlenné az őrizetet. A kérelmező képviselője sikertelenül fellebbezett a döntés ellen, majd egy másik hazai jogorvoslati eljárás igénybevétele révén sem járt sikerrel. A bíróságok szerint az őrizet addig tart, amíg a kitoloncolás meg nem valósul. 2013. február 5-én Üzbegisztán hivatalosan közölte, hogy a kérelmező nem az állampolgára. Az őrizetet 2013. július 29-én szüntették meg; ekkor járt le ugyanis az orosz jogszabály által az őrizetre engedélyezett két éves időtartam. Az őrizet körülményei rosszak voltak: 40 személyre jutott egy vécé és egy zuhanyzó, a cellákban pedig nem volt ivóvíz. 2013 márciusáig a kérelmező kéthetente vagy háromhetente tölthetett 20-30 percet a szabad levegőn, egy aprócska udvaron. Az őrizet helyszínén sem televízió, sem rádió, sem újságok nem álltak az őrizetesek rendelkezésére.
A kérelmező kérte az Egyezmény 5. cikk 1. és 4. pontjainak sérelmének megállapítását az őrizet jogszerűtlenségére és az őrizettel szembeni hatékony jogorvoslat hiányára tekintettel.
24.2. A döntés. Az őrizet körülményei miatt az EJEB elmarasztalta Oroszországot az Egyezmény 3. cikkének sérelme miatt. Az EJEB megállapította, hogy nem került sor rendszeres felülvizsgálatra az őrizet időtartama alatt, és a jogorvoslati kísérletek is sikertelenek voltak. Az eljáró nemzeti bíróságok kimondták, hogy a megváltozott körülmények ellenére sincs szükség az őrizet jogszerűségének felülvizsgálatára. Ezzel Oroszország megsértette az Egyezmény 5. cikkének 4. pontját. Az 5. cikk 1. pontjának sérelmével kapcsolatban kiemelte az EJEB, hogy az eljáró orosz hatóságoknak mindenképpen mérlegelnie kellett volna vennie, hogy van-e reális esély a toloncolásra. Súlyosbítja a helyzetet, hogy de facto hontalanként a kérelmező egyetlen állam külképviseletéhez nem fordulhatott segítségért az őrizet időtartama alatt. Az őrizet két éves hossza mindenféleképpen túlment azon az ésszerű időtartamon, amin belül az orosz hatóságoknak fel kellett volna ismernie, hogy a kérelmező kiutaztatása Üzbegisztánba nem lesz megvalósítható.
24.3. Magyar helyzet. A magyar jog szempontjából három kérdés merül fel. Az első az őrizet körülményeire vonatkozik. A fentiekben már többször foglalkoztunk ezzel a kérdéssel: a leírt körülményekhez hasonlókat nem találunk Magyarországon. Viszont az őrizet elrendelése egy de facto hontalannal szemben Magyarországon is felmerülhet azon az alapon, hogy arra a kiutaztatás megvalósítása érdekében van szükség. Ezzel kapcsolatban Magyarországon is problémát okozhat, hogy a de facto hontalanság felismerése nem magától értetődő. A kérdés az, hogy hogyan reagáljon az őrizetet elrendelő hatóság akkor, ha a megkeresett ország külképviseletétől nem érkezik válasz. További kérdés, hogy meddig kell az őrizetet elrendelő hatóságnak várnia a válaszra.
- 111/112 -
Ezek olyan kérdések, amelyekre jogszabályelemzéssel nem kaphatunk választ. Aggasztó azonban a tény - amelyre korábban már felhívtuk a figyelmet, R.U. Görögország elleni ügyével kapcsolatban is -, a megvalósított kiutaztatások számához képest sokan vannak őrizetben a kiutaztatásuk megvalósítása érdekében. Ennek fényében nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Magyarországon nem fordulhat elő az, hogy valakit őrizetben tartanak akkor is, ha annak már nincs valós jogalapja - noha az őrizetet a Harmtv. 56. § (5) bekezdése szerint azonnal meg kell szüntetni, ha elrendelésének oka megszűnt.
További kérdést jelent, hogy van-e Magyarországon megfelelő jogorvoslati út az elrendelt őrizettel szemben. Ennek problematikájával már több esetben foglalkozott a tanulmány.[74]
25.1. Az ügy körülményei. Az ügy 14 kérelmezővel kapcsolatos, akik 2011 novembere és 2012 januárja között lépték át a görög határt okmányok nélkül. Különböző okokból mindannyiukat kiutasították Görögországból és elrendelték az őrizetüket a fylakiói őrizeti helyszínen. A kérelmezők különböző időpontokban menedékjogi kérelmet nyújtottak be a görög hatóságokhoz. Ugyanazon a napon született minden ügyben döntés, miszerint a kérelmezők őrizetét a menedékjogi kérelmük elbírálásáig, de legfeljebb 90 napra meghosszabbítják a hatóságok. A döntés szerint az őrizet azért szükséges, mert a kérelmezők nem rendelkeznek megfelelő úti okmányokkal, így a személyazonosságuk kérdéses.
A kérelmezők szerint Görögország megsértette az Egyezmény 5. cikkének 4. pontját, mivel az őrizet elrendelésének a menedékkérelem benyújtását követően már nem volt az Egyezménnyel összhangban lévő jogalapja. Továbbá, a kérelmezők szerint Görögország megsértette a kínzás és embertelen bánásmód tilalmát is (az Egyezmény 3. cikkét) az őrizeti körülmények révén.[76] A jogsértést az EJEB - a korábbi esetekhez hasonlóan meg is állapította.
25.2. A döntés. Az őrizet jogszerűségére vonatkozóan a Bíróság megismételte, hogy az Egyezmény 5. cikk 1. pont (f) bekezdés alapján csak akkor lehet jogszerű az őrizet, ha folyamatban van a kiutaztatás, azaz ha annak érdekében a végrehajtásért felelős hatóságok aktivitást tanúsítanak. A görög nemzeti jog szerint azonban a külföldi személyek akkor is őrizetben tarthatók, ha benyújtották a menedékkérelmüket, de nincsenek megfelelő úti okmányaik, illetve megsemmisítették az okmányaikat, és emiatt a személyazonosságukat nem lehet megállapítani, különösen olyan esetekben, amikor a határt nagy tömegben lépik át dokumentumok nélkül érkező személyek - ez volt a helyzet a kérelmezők érkezésekor. A görög jog szerint az őrizetben lévő személyek menedékkérelmére prioritási szabály vonatkozik; az EJEB ezt is figyelembe vette. Mindezek alapján pedig megállapította, hogy a fogva tartás nem önkényes, és így nem sérti az Egyezmény 5. cikk 1. pontját.
Az EJEB megállapította viszont az Egyezmény 5. cikk 4. pontjának sérelmét. Szervesen hozzátartozik a jogi értékeléshez, hogy a görög közigazgatási bíróság elnöke kijelentette az ügy kapcsán, hogy a bíróságok csak az őrizetet elrendelő határozatot tudják felülvizsgálni. Ez pedig kizár mindenféle jogszerűségi kontrollt az őrizeti körülményekre vonatkozóan. Az EJEB értelmezésében ez Egyezménysértő, hiszen nem csak az őrizet mint intézkedés lehet jogszerűtlen, hanem ezen intézkedés végrehajtása, tehát az őrizeti körülmények is.
25.3. Magyar helyzet. A menekültügyi őrizettel kapcsolatban a Met. 31/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint, akinek a magyarországi tartózkodási alapja pusztán a menedékjogi kérelmén alapul, azt a menekültügyi hatóság őrizetbe veheti, ha személyazonossága, illetve állampolgársága nem tisztázott, annak megállapítása érdekében. Tehát bizonyos esetekben van helye a menedékkérők őrizetének. Kérdéses az eljárások egyéniesítése. A menedékkérők nagy részének nincsenek okmányaik, mégsem rendeli el minden okmány nélküli menedékkérő esetében a menekültügyi hatóság az őrizetet. A MHB szerint típusprobléma az őrizetről döntő határozatok esetében az egyéniesítés hiánya.[77] Az EJEB gyakorlatából az látszik, hogy csak az egyéniesített és alaposan indokolt menekültügyi őrizetnek van helye.
Huszonöt jogesetet tekintettünk át, melyek segíthetnek egyfajta módszertani alapot adni az idegenrendészeti és menekültügyi őrizetek elrendelésével és végrehajtásával kapcsolatban emberi jogi szempontból. A mérce magasan van; ám ahogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata érvel a preambulumában: "az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett". Az egyes államok ennek szellemében mind jogilag, mind erkölcsileg kötelesek jó példával elöl járni; akkor is, ha az emberi jogok félre tétele egyszerűbb megoldásnak tűnne. Ennek szellemében érdemes olvasni az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát; útmutatóként használhatják az államok,
- 112/113 -
hogy hogyan kerüljenek közelebb az emberséges működéshez, hogyan kerüljenek ezáltal a lehető legtávolabb a zsarnoki létezéstől.
Levonható néhány általános érvényű következtetés a megvizsgált jogesetekből, amely következtetések mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára hasznosak lehetnek annak érdekében, hogy önkorlátozva - és ezzel példát mutatva - segítsék a jogi kultúra, illetve a civilizáció fejlődését. Ezen szempontok érvényesülnek ugyan a magyar jogban, de a folyamatos kontroll és javítás érdekében a rövid áttekintés hasznos lehet.
Az őrizeti helyszíneken minden körülmények között érvényesülnie kell egyfajta emberi jogi minimumnak, ellenkező esetben az emberi méltóság megsértésének veszélye áll fenn. Ettől válságos időkben sem szabad eltérnie sem a hatóságoknak, sem a bíróságoknak. Az emberi méltósághoz képest kevésbé fontos az állam sok más célja.
A menedékjogban, illetve az idegenrendészeti jogban érvényesülő non-refoulment szabály alkalmazása során figyelembe vett információknak tényszerűnek és naprakésznek kell lenniük, nem csak a származási ország tekintetében, hanem minden kitoloncolási célország vonatkozásában is. A visszakövethető módon gyűjtött adatokat és információkat az illetékes szerveknek, illetve bíróságoknak folyamatosan vizsgálniuk kell.
Az őrizet elrendelésének, illetve meghosszabbításának minden körülmények között egyéniesített eljáráson kell alapulnia; az eljárást olyan módon kell lefolytatni, hogy annak részleteit az eljárás alá vont személy érthesse, és adott esetben reális esélye legyen megfelelő jogorvoslatra. A hatóságoknak számításba, illetve fontolóra kell venniük az összes kevésbé szigorú alternatívát - a szükségesség/alkalmasság/arányosság-teszt szellemében -, főként a sérülékeny csoportokba tartozók esetén. A hatóságoknak, illetve a jogalkalmazást végzőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az állam által alkalmazható kényszerítő eszközök egyik legszigorúbbikát alkalmazzák az eljárás alá vont személlyel szemben; az eljárásoknak tükrözniük kell ennek a körülménynek a súlyát, és egyértelműnek kell lennie, hogy az őrizetre legvégső eszközként került sor, más, alkalmasabb eszköz hiányában.
Az őrizetet nem alkalmazható ösztönző eszközként sem az ország elhagyására, sem a megfelelő iratok beszerzésére, illetve a kooperációra.
A jogorvoslati eljárásoknak rövid határidőn belül igénybe vehetőnek kell lenniük, és az eljárások révén valós esélyt kell biztosítani az őrizet elrendelésének és végrehajtásának felülvizsgálatára. Biztosítani kell, hogy a jogorvoslati eljárásokhoz az őrizetbe vett személy minden szempontból egyszerűen hozzá tudjon férni. A bíróságoknak az ilyen eljárások során is a hatóságok fékének és ellensúlyának szerepét betölteniük. Válságos időkben - a rendszer túlterheltségét figyelembe véve - szükséges lehet az emberi jogi garanciák belső (hatóságok és bíróságok) által történő monitorozása. Az esetjogot célszerű lehet időnként belső és felkért külső szakértőkkel átvizsgáltatni, annak érdekében, hogy folyamatosan korrigálható legyen a jogalkalmazó és igazságszolgáltató szervezetek gyakorlata, és megelőzhető legyen az EJEE-be ütköző jogsértések előfordulása. ■
JEGYZETEK
[1] Migrants in detention. Factsheet. European Court of Human Rights. 2016. március, http://www.echr.coe.int/Documents/FS_Migrants_detention_ENG.pdf
[2] 2016. augusztus 31-én hatályos menekültügyi és idegenrendészeti szabályok.
[3] Három esetben a Kúria ismertetőjét idézzük a jogeset ismertetéséhez, azzal a megfontolással, hogy a Kúria által összeállított anyagot célszerű tartalmában nem megbontani, emiatt ezen esetek bemutatása néhol hosszabbra nyúlik, ez azonban nem szabad, hogy megakadályozzon bennünket a legfelsőbb bírói fórum összefoglalóinak alapul vételében, hiszen ezáltal komplexebb szempontrendszerű elemzések születhetnek. Hasonló okokból két esetben a Fundamentum folyóirat jogeset-ismertetőjét veszi át a tanulmány szó szerint.
[4] Amuur Franciaország elleni ügye, 19776/92. számú kérelem, 1996. június 25., angol nyelven elérhető az ítélet: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-57988. A tényállást és az ítélet lényegét a Kúria összefoglalója alapján ismertetjük: https://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/amuur-franciaorszag-elleni-ugye-1977692
[5] A CPT-jelentések használatáról lásd: Kézikönyv a menekültügyre, határokra és bevándorlásra vonatkozó európai jogról, Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, 2014, 176, http://www.echr.coe.int/Documents/Handbook_asylum_HUN.pdf
[6] A Met 2. § k) pontja szerint különleges bánásmódot igénylő személy: a kísérő nélküli kiskorú vagy olyan kiszolgáltatott személy - különösen a kiskorú, az idős, a fogyatékkal élő személy, a várandós nő, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülő, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy -, akiről helyzetének egyedi értékelését követően megállapítható, hogy sajátos szükségletekkel rendelkezik.
[7] Shamsa Lengyelország elleni ügye, 45355/99. és 45357/99. számú kérelmek, 2003. november 27., az ítélet fran-
- 113/114 -
cia nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-66036. Az esetet a Migrants in Detention című kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 1.
[8] Lásd Harmtv. 54-60. §
[9] Riad és Idaiab Belgium elleni ügye, 29787/03 és 29810/03. számú kérelmek, 2008. január 24. Az ítélet angol nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-108395. Az eset lényegét a Migrants in Detention című gyűjtemény alapján ismertetjük; azzal, hogy egy bizonyos kérdésre az ítélet szövege alapján külön kitérünk. (1. vj.) 2, 4.
[10] Nolan és K. Oroszország elleni ügye, 2512/04. számú kérelem, 2009. február 12. Az ítélet angol nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-91302
[11] Az ügyet a Migrants in detention kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 2.
[12] Az eredetiben: "[...] he was unable to leave of his own will the room in which he had been placed" - § 96.
[13] Khlaifia és mások Olaszország elleni ügye [Nagykamara], 16483/12. számú kérelem, 2015. szeptember 1. Az ítélet angol nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-157277
[14] Az ügyet a Migrants in detention kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 2.
[15] Dougoz Görögország elleni ügye, 40907/98. számú kérelem, 2001. március 6. Az ítélet angol nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-59338. Az ítéletet a Migrants in detention kiadvány alapján ismertetjük, de bizonyos részek bemutatásához az ítélet angol nyelvű szövegét is felhasználtuk. (1. vj.) 4.
[16] Erről a problémáról bővebben: Fazekas Tamás - Tóth Balázs: Felelős kormány így nem bánik (el) menekülőkkel és rendőrökkel, 2016. július 23. http://helsinkifigyelo.blog.hu/2015/09/10/felelos_kormany_igy_nem_banik_el_menekulokkel_es_rendorokkel
[17] Ld.: Report to the Government of Greece on the visit to Greece carried out by the European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT) from 14 to 26 March 1993. Strasbourg/Athens, 1994. november 29, https://rm.coe.int/16806964c9
[18] Dougoz Görögország elleni ügye (15. vj.) § 46.
[19] Jelentés a Magyar Helsinki Bizottság 2015. április 28-i látogatásáról a Bács-Kiskun Megyei RendőrFőkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállásán, http://helsinki.hu/wp-content/uploads/MHB_kiskunhalasi-monitoroz%C3%B3-latogatas_20150428_FINAL_anonim.pdf
[20] "A Bizottság álláspontja szerint az udvar valóban alkalmatlan arra, hogy ott bármilyen értelmes szabadidős vagy sport tevékenységet végezhessenek az őrizetesek. Különösen problematikus, hogy a fedett helyen az eget és napsütést sem lehet látni. [...] Az alsó szinten az öt zárkára egy WC jut, ahol folyik a víz és nincs villany a tükrös mosdóhelyiségben. Az egész épületrész piszkos és elhanyagolt." MHB (19. vj., 5.).
[21] Az alapvető jogok biztosának - mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus - Jelentése az AJB-366/2015. számú ügyben, Budapest, 2015. április, https://www.ajbh.hu/documents/10180/1957691/Jelent%C3%A9s+a+debreceni+menek%C3%BClt%C3%BCgyi+k%C3%B6zpont+OPCAT+l%C3%A1togat%C3%A1s%C3%A1r%C3%B3l+366_2015/aed5a744-57d1-4e43-855e-02402c7f2568?version=1.0
[22] S.D. Görögország elleni ügye, 53541/07. számú kérelem, 2009. június 11. Az ítélet francia nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng#{"dmdocnumber":[" 851149"],"itemid":["001-93034"]}. Az ítéletet a Migrants in Detention 3. kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 4.
[23] Ld. CPT jelentés (17. vj.).
[24] Kris Pollet - Minos Mouzourakis: Crossing the boundaries. The new asylum procedure at the border and restriction to accessing protection in Hungary, Brüsszel, ECRE-AIDA, 2015, http://www.asylumineurope.org/sites/default/files/resources/crossing_boundaries_october_2015.pdf
[25] A.A. Görögország elleni ügye, 12186/08. számú kérelem, 2010. július 22. Az ítélet francia nyelven elérhető: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-100014. A jogesetet a Migrants in detention kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 5.
[26] Ld. az EJEB sajtóközleményét (2010. július 22.) az A.A. Görögország elleni ügyében hozott ítéletről: http://hudoc.echr.coe.int/app/conversion/pdf/?library =ECHR&id=003-3207194-3576530&filename=003- 3207194-3576530.pdf
[27] Seres Lívia - Hajdú Csaba: A járásbíróság eljárása idegenrendészeti ügyekben, in Az idegenrendészeti őrizettel kapcsolatos bírósági eljárások, Matusik Tamás (szerk.), Budapest, Országos Bírósági Hivatal, 2017, 44.
[28] Összefoglaló vélemény, Kúria, Idegenrendészeti joggyakorlat-elemző csoport véleménye, 2013. szeptember 23., 48, http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/idegenrendeszeti_osszefoglalo_velemeny_kuria.pdf
[29] Összefoglaló vélemény, Kúria, Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoport véleménye, 2014. október 13., 2, http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/menekultugyi_jecs_osszefoglalo_velemeny_2014okt20.pdf
[30] Abdolkhani és Karimnia Törökország elleni ügye, 30471/08. számú kérelem, 2009. szeptember 22. Abdolkhani és Karimnia Törökország elleni ügye, 502131/08. számú kérelem, 2010. július 27. Az első ítéletről a Fundamentum folyóirat által készített magyar nyelvű összefoglalót és értékelését (Fundamentum,
- 114/115 -
2009/3., 103-104.), valamint a Migrants in detention kiadvány leírását (1. vj., 5.) alkalmazzuk. Az ítéletek angol nyelven elérhetőek: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-94127 és http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-100141
[31] Ld. MHB-jelentés (19. vj.).
[32] M.s.s. Belgium és Görögország elleni ügye, 30696/09. számú kérelem, 2011. január 21. Az esetet részletesen ismerteti a Fundamentum című folyóirat. (Fundamentum, 2011/1., 93-95.), Jelen ismertető az őrizet szempontjából releváns részeket emeli ki. Az ítélet angol nyelven elérhető: https://hudoc.echr.coe.int/eng#{"app no":["30696/09"],"itemid":["001-103050"]}
[33] A körülmények összefoglalása eredeti nyelven: "Despite the fact that he had been kept in detention for a relatively short period of time, the Court considered that the conditions of detention experienced by the applicant in the holding centre had been unacceptable. It found that, taken together, the feeling of arbitrariness, inferiority and anxiety he must have experienced, as well as the profound effect such detention conditions indubitably had on a person's dignity, had constituted a degrading treatment. In addition, as an asylum -seeker the applicant was particularly vulnerable, because of his migration and the traumatic experiences he was likely to have endured" Migrants in detention (1. vj.) 6.
[34] "A visszairányítás, illetve a kiutasítás nem rendelhető el és nem hajtható végre olyan ország területére, amely az érintett tekintetében nem minősül biztonságos származási vagy biztonságos harmadik országnak, így különösen, ahol a harmadik országbeli állampolgár faji, vallási, nemzeti hovatartozása, egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai véleménye miatt üldöztetés veszélyének lenne kitéve, továbbá olyan állam területére vagy olyan terület határára sem, ahol nyomós oknál fogva tartani lehet attól, hogy a visszairányított, illetve a kiutasított harmadik országbeli állampolgár az Alaptörvény XIV. cikk (2) bekezdésében meghatározott magatartásnak lenne kitéve (non-refoulement)." Harmtv. 51.§
[35] R.U. Görögország elleni ügye, 2237/08. számú kérelem, 2011. június 7. Az ügyet a Migrants in detention kiadvány alapján ismertetjük. (1. vj.) 6, 13. Az ítélet elérhető francia nyelven: https://hudoc.echr.coe.int/ eng#{"itemid":["001-104959"]}
[36] Kiadványfüzet 2015. I-IV. -2016. I.-IV. A BMH összes statisztikai kiadványfüzete az alábbi linken érhető el: http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=177&Itemid=1232&lang=hu
[37] A sajtó közli a Belügyminiszter válaszát egy ellenzéki parlamenti interpellációra, ld.: Nézze meg a számokat, és döntse el, hogy mennyire hatékony a kormány politikája a migránsokkal szemben! 444.hu, 2016. július 30, http://444.hu/2016/06/27/nezze-meg-a-szamokat-es-dontse-el-hogy-mennyire-hatekony-a-kormany-politikaja-a-migransokkal-szemben
[38] Magyar Helsinki Bizottság (MHB): Magyar menekültügy a számok tükrében. 2016. július 1. https://helsinki.hu/wp-content/uploads/Magyar-menek%C3%BClt%C3%BCgy-a-sz%C3%A1mok-t%C3%BCkr%C3%A9ben-2016-j%C3%BAlius-1.pdf
[39] Mindezen veszélyeket a tanulmány az A.A. Görögország elleni ügye, Louled Massoud Málta elleni ügye, valamint Abdolkhani és Karimnia Törökország elleni ügye esete kapcsán mutatja be.
[40] Horshill Görögország elleni ügye, 0427/11. számú kérelem, 2013. november 1. Az ítéletet a Migrants in detention című kiadvány - (1. vj.) 6. - és az European Database of Asylum Law leírása alapján ismertetjük. Az ítélet elérhető francia nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng#{"itemid":["001-122973"]}
[41] Sakir Görögország elleni ügye, 48475/09. számú kérelem, 2016. március 24. Az ítéletet a Migrants in detention című kiadvány - (1. vj.) 7. - és a Strasbourg Observer leírása alapján ismertetjük. Az ítélet elérhető francia nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng#{"itemid":["001- 161541"]}
[42] Jelentés a Magyar Helsinki Bizottság 2013. július 24-i látogatásáról a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban. http://helsinki.hu/wp-content/uploads/Jelente%CC%81s-Nyi%CC%81rba%CC%81tormeneku%CC%88ltu%CC%88gyi-o%CC%8Brizet-2013-ju%CC%81lius-24-FINAL.pdf
[43] Ghorbanov és mások Törökország elleni ügye, 28127/09. számú kérelem, 2013. december 3. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-138584
[44] A MHB értékelése szerint: "Az elfogadhatatlan kérelmeknél (lásd Szerbia) és a gyorsított eljárásokban - tehát lényegében szinte mindegyik ügyben - a BAH által elutasított kérelmezőnek összesen 3 napja van, hogy bírósághoz forduljon. A strasbourgi emberi jogi bíróság egy másik ország esetében a 2 napos fellebbezési határidőről már megállapította, hogy az jogellenesen rövid. A bíróságnak pedig mindössze 8 napon belül döntést kell hoznia szinte kivétel nélkül a BAH által szolgáltatott információk alapján, mivel az eljárások nemperesek lesznek. 8 nap nyilvánvalóan elégtelen bármilyen érdemi vizsgálathoz, országinformáció-kutatáshoz vagy bizonyítékok, szakvélemények beszerzéséhez. A kérelmezőnek a bíróság előtti - eddig az érdemi döntéshozatalban kötelező - személyes meghallgatás mostantól mindegyik (elfogadhatatlansági, gyorsított, normál) eljárásban csupán lehetőség lesz. A leterhelt bíróknak nem lesz lehetőségük a menedékkérők személyes meghallgatására, különösen úgy, hogy a tolmácsolás díját a bíróságok saját költségvetésének kell biztosítani. Eddig gyakran a bírósági meghallgatás tette lehetővé, hogy az elsőfokú eljárás-
- 115/116 -
ban felmerült félreértéseket, szavahihetőségi problémákat tisztázzák." Magyar Helsinki Bizottság: Itt hamarosan "jogi határzár" épül, átfogó támadás a menedékjog intézménye ellen, Összefoglaló a sajtó számára, 2015. július 10., 2, http://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/Itt-hamarosan-jogi-hatarzar-epul-_-Helsinki-Biz-menekultugy-jogszabalyvaltozas.pdf
[45] Mikolenko Észtország elleni ügye, 10664/05. számú kérelem, 2009. október 8. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-94863
[46] Louled Massoud Málta elleni ügye, 24340/08. számú kérelem, 2010. július 27. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-100143
[47] Magyar Helsinki Bizottság (MHB): Kúria: Az idegenrendészeti őrizet bírói felülvizsgálata nem hatékony, 2013. október 2. http://www.helsinki.hu/a-kuria-velemenye-az-idegenrendeszeti-orizetrol
[48] Rahimi Görögország elleni ügye, 8687/08. számú kérelem, 2011. április 5. Az ügyet a Migrants in detention kiadvány - (1. vj.) 9, 13. - és a Rahimi v. Greece and the proceduralization of children's rights kiadvány alapján ismertetjük: https://strasbourgobservers.com/2011/04/15/rahimi-v-greece-and-the-proceduralization-of-childrens-rights
[49] A gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án aláírt Egyezmény (a továbbiakban: CRC) 3. cikkében rögzített jog.
[50] Lásd CRC (49. vj.) 37. cikk b) pont.
[51] Mindezeken túl az EJEB az Egyezmény 3. cikkének sérelmét is megállapította az őrizet végrehajtásának körülményei miatt, azonban tekintettel arra, hogy jelen tanulmány eltekint a sérülékeny csoportokra vonatkozó joggyakorlat elemzésétől, ennek részleteit nem mutatjuk be.
[52] A jogszabályi szintű rendelkezés hiánya garanciális okokból szükséges lenne annak ellenére, hogy az idegenrendészeti őrizet esetén a bíróság vizsgálja az őrizet okait, és arról - elméletileg - tájékoztatja az ügygondnokon keresztül az fogvatartottat, de ezt az általános eljárási szabályok és elvek miatt teszik. Matusik Tamás: Iratminták, in Az idegenrendészeti őrizettel kapcsolatos bírósági eljárások, Matusik Tamás (szerk.), Budapest, OBH, 2017, 125.
[53] M. és mások Bulgária elleni ügye, 41416/08. számú kérelem, 2011. július 26. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng#{"itemid":["001- 105788"]}. Az ítéletet a Kúria honlapján megtalálható szöveg kiválóan összefoglalja, ezt a szöveget használtuk ismertetőként: http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/m-es-masok-bulgaria-elleni-ugye-4141608
[54] Tekintettel arra, hogy a Bíróság korábban már számos Bulgária elleni esetben megállapított hasonló jogsértéseket, és más hasonló esetek is folyamatban vannak előtte, a Bíróság szükségesnek találta, hogy segítse a bolgár kormányt a Bíróság ítéleteinek végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítésében. A Bíróság az M. Bulgária elleni ügye kapcsán úgy ítélte meg, hogy az ítéletben foglaltak végrehajtása érdekében az idegenrendészeti törvény módosítása is indokolt, és ehhez öt szempontot adott meg. Ld.: http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/m-es-masok-bulgaria-elleni-ugye-4141608
[55] Lásd például a Louled Massaud Málta elleni ügyében elmondottakat.
[56] Lásd Kúria (28. vj.) 48.
[57] "Az elemzés szerint jól mutatja a felülvizsgálat elégtelenségét, hogy az eljáró járásbíróságok által szolgáltatott statisztika szerint például a Nyírbátori Őrzött Szálláson 2011-ben végrehajtott 5325 idegenrendészeti őrizeti ügyből mindössze három (!) esetben került sor arra, hogy a hatóság (BAH) őrizet meghosszabbítására tett indítványtól eltérő, vagyis az őrizetet megszüntető határozatot hozzon a bíróság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szinte az esetek 100%-ban a hatóság álláspontja érvényesül, vagyis a jogorvoslat nem hatékony." Ld. MHB (47. vj.) 2013. október 2.
[58] A menekültügyi és idegenrendészeti joggyakorlat elemző csoport együttes részjelentése: a biztonságos harmadik ország megítélése a menekültügyi nem peres eljárásokban. 2012.El.II.F. 1/9/4-28-1. http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/idegenrendeszeti_reszjelentes.pdf
[59] Petra Bárd - Károly Bárd: The European Convention on Human rights and the Hungarian legal system, in Comparative Study on the implementation of the ECHR on national level, Silvija Panovic-Duric (ed.), Belgrad, Council of Europe, 2016, 152.
[60] Amie és mások Bulgária elleni ügye, 58149/08. számú kérelem, 2013. május 12. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-116413. Ismerteti a Kúria menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának összefoglaló véleménye is. 2014, 32, http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/menekultugyi_jecs_osszefoglalo_velemeny_2014okt20.pdf,
[61] Az utóbbi két jogsértést nem találta megalapozottnak az EJEB, ezekkel ezért részletesen itt nem foglalkozunk.
[62] Lásd: Seres - Hajdú (27. vj.) 51.
[63] Auad Bulgária elleni ügye, 46390/10. számú kérelem, 2012. január 11. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-106668. Összefoglalja az European Database of Asylum Law. ECtHR - Auad v. Bulgaria, Application No. 46390/10, http://www.asylumlawdatabase.eu/en/content/ecthr-auad-v-bulgaria-application-no-4639010
[64] Lásd ehhez az M. és mások Bulgária elleni ügyében elmondottakat.
[65] Mathloom Görögországgal szembeni ügye, 48883/07. számú kérelem, 2012. július 24. Az ítélet elérhető fran-
- 116/117 -
cia nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-110451. Az ítéletet az alábbi EJEB-kiadvány alapján ismertettük: The absence of a maximum period of detention for persons subject to a court deportation order in Greece is in breach of the right to liberty and security. ECHR 178(2012), http://hudoc.echr.coe.int/app/conversion/pdf/?library=ECHR&id=003-3926045-4539553&filename=003-3926045-4539553.pdf
[66] M.A. Ciprus elleni ügye, 1872/10. számú kérelem, 2013. július 23. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-122889
[67] A Genfi Egyezmény 31. cikke 1.: "A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket."
[68] Suso Musa Málta elleni ügye, 42337/12. számú kérelem, 2013. december 9. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-122893. Az ügyet a Kúria összefoglalója alapján ismertetjük, http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/suso-musa-malta-elleni-ugye-4233712
[69] Ld. Suso Musa Málta elleni ügye (68. vj.).
[70] Menekültügyi őrizet legfeljebb hetvenkét órára rendelhető el. A menekültügyi hatóság a menekültügyi őrizet hetvenkét órán túli meghosszabbítását az elrendeléstől számított huszonnégy órán belül indítványozhatja az őrizet helye szerint illetékes járásbíróságnál. A bíróság legfeljebb hatvan nappal hosszabbíthatja meg az őrizet időtartamát, amely időtartam a menekültügyi hatóság kezdeményezésére újabb legfeljebb hatvan nappal hosszabbítható meg. A menekültügyi hatóság őrizet meghosszabbítására irányuló indítványt többször is előterjeszthet úgy, hogy az őrizet teljes időtartama nem haladhatja meg a hat hónapot. A meghosszabbításra vonatkozó indítványnak a meghosszabbítás esedékességének napját megelőzően legalább nyolc munkanappal kell megérkeznie a bírósághoz. A menekültügyi hatóság az indítványát köteles megindokolni.
[71] Az elismerését kérő a rendelkezésre állást biztosító intézkedés alkalmazásával, illetve a menekültügyi őrizet elrendelésével szemben kifogással élhet. A kifogást az elismerését kérő tartózkodási helye szerint illetékes járásbíróság nyolc napon belül bírálja el. A bíróság döntése alapján az elmulasztott intézkedést pótolni kell, illetve meg kell szüntetni a jogsértő állapotot.
[72] Magyar Helsinki Bizottság (MHB): A Magyar Helsinki Bizottság észrevételei a 2014. évi ... törvény az egyes migrációs, illetve menekültügyi tárgyú és más törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló tervezetre, 2014. december 30, 2., http://helsinki.hu/wp-content/uploads/Helsinki-Bizottsag-eszvetelelek-menekultugyi-joganyag-2014dec30.pdf
[73] Kim Oroszország elleni ügye, 44260/13. számú kérelem, 2014. október 17. Az ítélet elérhető angol nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-145584
[74] Lásd például az M. és mások Bulgária elleni ügyével kapcsolatban leírtakat.
[75] Mahammad és mások Görögország elleni ügye, 448352/12., 2015. április 15. Az ítélet elérhető francia nyelven: http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-150297. Az ügyet a Migrants in detention kiadvány - (1. vj.) 16. -, illetve az Asylum Law Database elemzése alapján ismertetjük: ECtHR - Mahammad and Others v. Greece, Application no. 48352/12, 15 April 2015., http://www.asylumlawdatabase.eu/en/content/ecthr-mahammad-and-others-v-greece-application-no-4835212-15-april-2015
[76] Az ügyben felmerül körülményeket az Asylum Law Database portál jól összefoglalja angol nyelven: "Taking clue from reports of international as well as national bodies (CPT, UNHCR, Ombudsman, and the Greek Council for Refugees) following their visits to the detention centre of Fylakio at periods close to those of the applicants' detention, the Court noted that they all reported the serious and permanent overcrowding of the centre, forcing many detainees to sleep on the floor. In addition, the dormitories, beds and washing facilities were in serious disrepair; it was impossible for prisoners to leave the building except in exceptional cases and for a very short duration; personal hygiene products were rare; according to some accounts, the food seemed to be insufficient." https://www.asylumlawdatabase.eu/en/content/ecthr-mahammad-and-others-v-greece-application-no-4835212-15-april-2015.
[77] "A megtekintett határozatok alapján a joggyakorlattal kapcsolatban az alábbi típusproblémákat azonosította a Bizottság: [...] általánosságban megállapítható, hogy a határozatok indokolása gyakran felszínes jogi értékelést tartalmaz, kidolgozottsága és egyéniesítettségének mértéke összességében elmarad az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság 2012-es fogvatartási iránymutatásában szereplő követelményektől." MHB: Jelentés a menekültügyi őrizet gyakorlatáról, a Békéscsabai, Debreceni és Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központokban tett 2014. februári emberi jogi megfigyelő látogatások tapasztalatai, 2014. március 28., 3., http://helsinki.hu/wp-content/uploads/anonim-MHB-jelentes-menekeltugyi-orizet-gyakorlatarol.pdf
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület.
[2] A szerző PhD-hallgató, PPKE JÁK.
Visszaugrás
