(Könyvismertetés) Ambrus István[1]: Mészáros Ádám - A bűncselekmény fogalmának alapkérdései (ÁJT, 2021/1., 104-111 o.)

(Budapest: OKRI 2020) 249.

1. A bűncselekmény, illetve általában a büntetőjogi felelősség kérdéseivel foglalkozó jogtudományi alapkutatások hazánkban - ahogy azt a közelmúltban elhunyt Nagy Ferenc borúlátóan megállapította[1] - lényegében évtizedek óta takaréklángon zajlottak, avagy egyenesen elmaradtak. Így sajnos jelenleg is hiányzik (még) a bűncselekménytan olyan alapvető kategóriáinak (ismételt) feldolgozása, mint például a szándékosság és a gondatlanság, a jogellenesség, a tévedés vagy a bűncselekményi stádiumok tana. E kedvezőtlen helyzet ugyanakkor az utóbbi néhány évben - megítélésem szerint - megváltozni látszik;[2] és ha valamennyi adósságát még nem rendezte is a szakma e körben, az már talán kijelenthető, hogy a magyar büntető jogtudománya visszaállt arra a pályára, amelyen azt annak idején Angyal Pál és Finkey Ferenc művelték.[3]

Ezt az optimista felismerést erősítheti, hogy 2020-ban - az Országos Kriminológiai Intézetben folytatott évtizedes kutatómunkája összegző eredményeként - büntető jogtudományi témájú, Karsai Krisztina által lektorált monográfiájával jelentkezett Mészáros Ádám. Ezúttal ugyanakkor nem csupán a bűncselekménytan valamely szeletét mutatja be egy mélyfúrású elemzés keretében, hanem - első, egyébként úgyszintén eredeti és kitűnő, az elkövetők tanát körüljáró könyvéhez [4] képest eggyel magasabb absztrakciós szintre lépve - a bűncselekmény fogalmának átfogó feldolgozását végezte el.[5]

A büntető jogtudomány és joggyakorlat alapvetően hagyományőrző természetű.[6] Ezért a bűncselekménytan

- 104/105 -

kutatói számára is mindig dilemmaként jelentkezik, hogy minden vonatkozásban ragaszkodnunk kell-e az előttünk rögzített és csaknem kőbe vésett dogmákhoz, avagy indokolt esetben érdemes lehet még - természetesen az elődök iránti kellő tisztelet mellett - új vizekre evezni. Véleményem szerint egyértelműen az utóbbi tekinthető a követendő nézetnek, már csak azért is, mert ha vannak is a társadalmi együttélésnek állandó jellemzői, az egyes részletkérdések csaknem szüntelen változása a kapcsolódó jogi értékelés újragondolását is maga után kell hogy vonja. És bár értelemszerű, hogy a nagyobb léptékű és gyorsabb változások elsősorban a büntetőjog különös részét érinthetik, az olyan új és jelenleg terjedésben lévő jelenségek, mint a XXI. századi modernizáció, a mesterséges intelligencia, a digitalizáció stb. az általános rész és ezen belül a "kemény magnak" tekinthető bűncselekmény-definíció értelmezését sem hagyják érintetlenül.[7] Az említett előzmények alapján is egyértelműen időszerű és ekként örvendetes a deliktum fogalmának monografikus feldolgozása, és az újszerű csoportosítási lehetőségek felvázolása. Az alábbiakban előbb a recenzeált könyv felépítését és jelentősebb témaköreit tekintem át, majd Mészáros Ádám néhány gondolatára kívánok részletesebben is reflektálni.

2. A monográfia részben követi a bűncselekménytani munkák hagyományos felépítését, más vonatkozásokban ugyanakkor új megoldásokat is tartalmaz. Az első fejezet általánosságban foglalkozik a bűncselekmény fogalmával. A szerző összeveti a deliktum törvényi és tudományos meghatározását, kijelöli a fogalomalkotás azon legfontosabb szempontját, amely szerint a deliktum tudományos definíciójában minden elem csupán egyszer szerepelhet. Mészáros rendszerezésének legjelentősebb sajátossága, hogy a szubjektív tényállási elemeket a tényállás köréből kirekeszti, és azokat a bűnösség körébe utalja. Véleménye szerint tehát a bűncselekmény "az elkövetése előtt törvény által büntetni rendelt cselekmény, amelynek az elkövetője bűnös" (11-24. o.).

A második fejezetben a bűncselekmény-fogalom alapját jelentő cselekmény kategóriájával foglalkozik, amelyet azonban - a könyv más részeit átható - széles körű irodalmi alátámasztás nem jellemez, noha e kérdéskör, jelentőségénél fogva, álláspontom szerint megérdemelt volna némileg részletesebb kifejtést is (25-26. o.).

Jelentősen kárpótolja ugyanakkor az előző részben megfigyelhető hiányosságot a harmadik fejezet, amely alapos feldolgozást nyújt az objektív tényállásszerűség (diszpozíciószerűség) kérdésköréről, és nem csupán a vonatkozó hazai jogirodalmi álláspontokat mutatja be részleteiben, hanem a szerző saját véleményét is megjeleníti. Arra ugyanakkor nem kapunk részletes választ, hogy a rendszerezésekben logikai és didaktikai indokok alapján is többnyire első helyen szereplő tárgyi tényállási elemet, az elkövetési tárgyat miért sorolja a szerző az elkövetési magatartás utá-

- 105/106 -

ni, második helyre. E két tényállási elem felcserélésével ugyanakkor, mint lentebb látni fogjunk, magam is egyet tudok érteni. Ugyancsak feltétel nélkül helyeselhető az a megoldás, amely a tettességhez szükséges ismérveket - szemben azzal a korábbi, nézetem szerint nem kellően megokolt, az említett elemeket a tárgyi és alanyi elemek közötti, egyfajta "fantasztikus", különálló valamiként kezelő felfogással - egyértelműen valódi helyükre, a tárgyi tényállási elemek körébe sorolja be (27-59. o.).

Mészáros a sajátos, "tényálláson kívüli tényállási elemek" megnevezés alatt a másodlagos (objektív) büntethetőségi feltételeket tárgyalja könyve negyedik fejezetében. A fejezet tekintélyes szakirodalmi apparátus felvonultatásával egyaránt foglalkozik terminológiai és dogmatikai kérdésekkel, majd részleteiben elemzi az öngyilkosságban közreműködés és az öngyilkosságra rábírással elkövetett emberölés egymáshoz való viszonyát. Végül e fejezetben ejt szót az ún. szubszidiaritási záradékkal rendelkező bűncselekményekről is, amely körben képviselhető a szerző relatív és abszolút szubszidiaritás közötti különbségtétele (60-95. o.).

A következő, ötödik fejezet - megítélésem szerint ismét a szükségesnél szerényebb mértékben - foglalkozik a büntetőjogi jogellenesség kérdésével, elsősorban Tokaji Géza és Nagy Ferenc munkásságából merítve. A szegedi büntetőjogi iskola minden érdemét elismerve is szükségesnek láttam volna e részben ugyanakkor más szerzői vélemények megjelenítését is (96-100. o.).

Sajátos megoldás, hogy nem egy fejezetben, hanem egymást követő részekben (VI-VIII.) értekezik a szerző a bűnösségről, a vegyes bűnösségről, valamint a bűnösségen alapuló felelősség áttöréséről (101-165. o.). A maga által kidolgozott, objektív tényállási szemléleten alapuló és egyszersmind negatív cselekménytannal operáló rendszerrel összhangban fejti ki, hogy az akaratlagosság (akarati képesség) csupán egy helyen, a bűnösség körében vizsgálandó.

A könyv további (IX-XIV.) fejezeteiben a bűncselekmények osztályozásával foglalkozik. E helyütt kissé rendszeridegen és némileg önkényes módon -hiszen a kötet címe a magyar büntetőjog bemutatását ígéri - a francia büntetőjogi osztályozást mutatja be a szerző, és csak ezt követően kerül sor a magyar büntetőjog szerinti klasszifikációra (166-180. o.). In abstracto nem hiba természetesen a nemzetközi kitekintés, mindenesetre meglepő, ha erre nem mindenhol, és nem is egy, a magyar büntetőjog-dogmatika szempontjából különösebben releváns ország jogának bemutatásával kerül sor - bár a szerző személyes preferenciáit ismerve[8] mindez természetesen érthető és akceptálható.

A szerző az elkövetkezőkben részleteiben járja körül a tevékenységgel és mulasztással elkövethető bűncselekmények szempontjait, tekintetbe véve a legújabb tudományos kutatások eredményeit is. Kiemelendő, hogy évtizedek óta egyedülálló részletességgel mutatja be a tartós és állapot-bűncselekmények körét, kiterjeszkedve nemcsak ezek valamennyi büntető-törvénybeli változatára, hanem atipikus variációjukra is. Szép rendszerezését adja végül a bűncselekmények elkövetési tárgy, illetve eredmény,

- 106/107 -

továbbá a tettességhez szükséges ismérvek, valamint a bűnösség alapján történő osztályozásának (182-228. o.) is. Utóbbi körben ugyanakkor, talán a szélesebb körű nemzetközi kitekintés elhagyása miatt maradhatott el az arra történő utalás, hogy a szándékosságnak és a gondatlanságnak a szerző által is képviselt sarkos elválasztása mellett más (akár törvényi) megoldások is léteznek.[9]

3. Ebben a pontban néhány, Mészáros Ádám könyvének olvasása közben felmerült gondolatomat, illetve a bűncselekménytan viszonylatában az ELTE büntetőjogi iskola felfogása alapján megfogalmazható szempontot[10] foglalom össze.

Az első a bűncselekmény törvényi tényállásának mikénti értelmezésével kapcsolatos. Hajlok ugyanis arra a nézetre, hogy e körben mindannyian ugyanazon cél elérésére törekszünk, nevezetesen: szeretnénk kiküszöbölni a szándékosság és a gondatlanság kettős rendszerbeli helyének problémáját, de mindezt úgy, hogy a bűncselekmény tudományos fogalmának Csemegi óta elfogadott felépítését lehetőleg ne borítsuk fel.

Mészáros talán az eggyel kevésbé formabontó megoldást választotta, amikor a szubjektív, alanyi elemeket kirekesztette a tényállás köréből, és azokat a bűnösség fogalmába utalta. E megoldás azonban megítélésem szerint továbbra is némileg erőltetett, hiszen olyan elemekről (elsősorban a - büntetendősége esetén - mindig jelen lévő gondatlanságról, de a status quo szerint rejtett tényállási elemnek tekintett szándékosságról is) azt akarja láttatni, hogy nem tényállási elemek. Noha aki elolvassa például a Btk. 165. §-át, meggyőződhet róla, hogy a gondatlanság vagy a szándékosság alapvető és a tényállásszerűséget is determináló körülményt képez. Nem túlságosan meggyőző ugyanis az a rendszerezés, amely olyan elemeket kíván a tényállás "tudományos" körén kívül rekeszteni, amelyek a törvényi (tételes jogi) tényállás alapján egyértelműen ott foglalnak helyet.

A fentieken túl ugyanakkor az ELTE Büntetőjogi Tanszékének kutatóiként mégis továbbmegyünk, és a magunk részről a továbbiakban - a Gellér Balázzsal közösen kidolgozott koncepciónk szerint - arra a nézőpontra hajlunk, hogy alapvetően téves metodikai megoldás a bűncselekmény törvényi fogalmának megkettőzése, és ekként a deliktum törvényi és a tudományos fogalmának egymás melletti fenntartása. Célravezetőbb megoldásnak látjuk ehelyett a bűncselekmény törvényi fogalmának és az absztrakt tényállás tudományos meghatározásának elméleti elválasztását.[11]

Új javaslatunk lényege szerint a bűncselekmény tudományos fogalmának önállóságát indokolt kiiktatni, és ehelyett annak valamennyi ismérvét elhelyezni az absztrakt tényállás tárgyi vagy alanyi oldalán. Ebből fakadóan a bűncselekmény-fogalmat kizárólag mint legál-definíciót lehet és kell csupán a jövőben

- 107/108 -

tárgyalni, az absztrakt tényállást ugyanakkor többelemű, komplex fogalomként szükséges értelmezni. Ebben a rendszerben tárgyi elemek:

1) cselekmény (élő ember, elkövetési magatartás);

2) a tettesség általános (megfelelő életkor) és speciális ismérvei (delictum commune és proprium);

3) elkövetési tárgy (passzív alany);

4) eredmény;

5) okozati összefüggés;

6) szituációs elemek (hely, idő, mód, eszköz);

7) objektív büntethetőségi feltétel;

8) speciális (konkrét) társadalomra veszélyesség (materiális jogellenesség = a jogi tárgy sértése vagy veszélyeztetése).

Az alanyi elemek pedig:

1) bűnösség = a társdalomra veszélyesség tudata vagy annak elvárhatósága [beszámítási képesség (meglétének megdönthető vélelme), belátási képesség (hiányának megdönthető vélelme)]; szándékosság és gondatlanság, illetőleg vegyes bűnösség;

2) motívum;

3) célzat.

E rendszerben is elementáris fontosságú az egyes ismérvek helyes értelmezési sorrendjének megtartása. Így elsőként mindig a tárgyi elemek vizsgálatát kell a joggyakorlatnak elvégeznie, és csak ezek maradéktalan megléte esetén térhet át az alanyi elemek tanulmányozására.

Ki kell emelni ugyanakkor, hogy annak a vizsgálata, miszerint a történeti tényállás cselekménye megfelel-e a cselekmény büntetőjogi fogalmának, minden más minősítési tevékenységet meg kell hogy előzze. Ennek pedig az a következménye, hogy mivel a cselekmény fogalmát az elkövetési magatartáson belül, a bűncselekmény meglétének első feltételeként fogalmazzuk meg, a tárgyi oldal első eleme az elkövetési magatartás, és így a minősítési tevékenység első mozzanata is az elkövetési magatartás meglétének megállapítása vagy elvetése (akárcsak Mészáros rendszerében). Előbb azt indokolt vizsgálni tehát, hogy a cselekmény embertől származik-e, hatóképes-e (in concreto; a csupán in abstracto hatóképes cselekményt nem tekintjük cselekménynek), rendszerünkben - Mészáros felfogásától eltérően - akaratlagos-e, majd a tevékenység és mulasztás kérdésében szükséges állást foglalni (utóbbi körében természetesen az elmulasztott kötelezettség megállapításával). Szükség esetén természetesen a megfelelő cselekménytant kell alkalmazni, nem zárjuk ki bizonyos esetekben sem például a szociális, sem pedig a finális tanok applikációját. Az élő embert és a cselekményt az elkövetési magatartás kategória részének tekintjük.

További változás, hogy az actus reus oldal második elemét a tettesség általános (delictum commune) és speciális ismérvei (delictum proprium esetében) képezik. Ezek hiányában bűncselekmény, illetve az adott bűncselekmény szóba sem jöhet, az értékelés (minősítés) ezen az "útvonalon" nem folytatódhat. A tettességhez szükséges ismérveket (avagy korábbi terminológia szerinti, de régies megfogalmazású: alannyá válás feltételeit) egyes szerzők a tényállás önálló, harmadik kategóriájaként tartják számon, mások pedig tettesség-részesség tanában teszik vizsgálat tárgyává.[12] Ezeknek a megoldásoknak is számos előnyük van, hiszen például a gyermek-

- 108/109 -

korú által megvalósított támadás elleni jogos védelmi elhárító magatartás joglogikailag jobban magyarázható bizonyos tekintetben. Rendszertani anomáliát jelent ugyanakkor, hogy a nyilvánvalóan objektív körülményeket (életkor) miért nem az objektív, tárgyi oldalon helyezzük el, illetve szubjektív elemek, mint a beszámítási, belátási képesség, miért nem az alanyi oldalon tárgyaljuk. Véleményünk szerint ugyanakkor a tettességhez szükséges ismérvek egy része aggálytalanul tekinthető tárgyi elemnek, azzal a kiegészítéssel, hogy az ilyen ismérvek hiánya alapján, tehát a tárgyi oldalon csupán két esetben zárható ki a büntetőjogi felelősség. Egyrészt a korábban tárgyalt esetben, azaz, ha az elkövetőnél a sajátképi különös bűncselekmény megállapításához szükséges személyes kvalifikáció hiányzik.[13] Másrészt a gyermekkorú elkövető esetében is kizárható a tárgyi oldalon a bűncselekmény megvalósulása (kivételt képeznek a belátási képességgel érintett esetek). Következésképpen míg kóros elmeállapotú stb. személy vonatkozásában a tárgyi oldal teljesnek tekinthető, gyermekkorú személy esetében ez már nem mondható el. A gyermekkor speciális eseteit kivéve a gyermekkor már a tárgyi oldalon kizárja a büntetőjogi felelősséget. Speciális eseteiben azonban a belátási képesség bizonyításának sikertelensége is feltétele a bűncselekmény hiányának. Tagadhatatlan, miszerint a gyermekkorú támadásával szembeni elhárító magatartásra jogosultság ebben a rendszerben nem oldható meg azzal, hogy a tettesi ismérvek önálló, harmadik kategóriájától megfosztott tárgyi oldalra utalunk. A kérdés egyszerűen az, hogy a tárgyi oldal egységes definícióját érdemes-e feláldozni egy rendszertanilag szükségtelen magyarázat oltárán. A mi struktúránkban a válasz egyszerű: a tettesi ismérveken kívül a tárgyi oldal többi elemének megvalósulása megalapozza a támadást és így az elhárító magatartás jogszerűségét.

Az elkövetési tárgy (illetve passzív alany) továbbra is a tárgyi oldal része, de annak harmadik helyén áll. Csak ennek megléte esetén folytatódhat a minősítési eljárás. Ez alól kivételek - mint arra Mészáros is utal - egyrészt azon bűncselekmények, amelyeknek nincsen elkövetési tárgyuk (pl. garázdaság, közösség elleni uszítás stb.), továbbá az abszolút alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérlet esetei. Részünkről nem osztjuk ugyanis a bírói gyakorlatnak azt az újabb állásfoglalását, amelynek értelmében például a holttesten végrehajtott ölési cselekmény - elkövetési tárgy hiányában - nem valósít meg bűncselekményt. Az alkalmatlan kísérletet tudniillik a jogalkotó, mintegy kivételképpen, maga foglalta bele a törvénybe [Btk. 10. § (3) bekezdés], ezáltal amellett foglalt állást, hogy egyes rendhagyó esetekben elkövetési tárgy hiányában is büntetendőnek tekint bizonyos cselekményeket.[14] A jogalkalmazó önkényesen nem tehet különbséget az alkalmatlan kísérlet egyes esetei között, oly módon, hogy azok közül egyeseket kiválasztván a bűncselekmény megvalosulását ezek tekintetében tagadja.

Materiális bűncselekmények esetében természetesen az eredmény és az okozati összefüggés vizsgálata is elenged-

- 109/110 -

hetetlen, illetve amennyiben az adott deliktum kapcsán ilyet szabályoz a törvény, a szituációs elemek is kiemelendők. Hasonlóképpen indokolt eljárni az objektív (egyes szerzők, így Mészáros terminológiájában: másodlagos) büntethetőségi feltételekkel.[15]

A korábban már jelzett megfontolások alapján, alapvetően objektív jellegűnek, ebből fakadóan az absztrakt tényállás tárgyi oldala utolsó elemének tekintjük a társadalomra veszélyességet avagy materiális jogellenességet. Utóbbi kivételes hiánya esetén a büntetőeljárásban helye lehet közvetlenül a Btk. 4. § (2) bekezdésére alapított felmentő rendelkezésnek is.[16] Ide indokolt becsatornázni továbbá negatív elemként a jogellenességet kizáró okokat.

Áttérve az alanyi oldalra, annak központi elemévé a bűnösség (ugyancsak komplex) fogalma tehető. Első helyen a társadalomra veszélyesség tudata vagy legalábbis ennek elvárhatósága áll, amely ugyanakkor mint vélelem általában külön vizsgálódást nem igényel, hanem adott esetben a védelem részéről merülhet fel annak megdöntése a gyakorlatban. Az elvárhatóság maga ugyanakkor ebben a rendszerben nem önálló fogalmi elem. Ide érdemes beépíteni a beszámítási képesség meglétének kívánalmát is, melynek hiánya esetén, bűnösséget kizáró okból (kóros elmeállapot, kényszer és fenyegetés) nem valósul meg a tényállás alanyi oldala, így nem állapítható meg bűncselekmény. Ezeken kívül a gyermekkort - a megfelelő életkor ismérvétől megfosztottan - szükséges itt vizsgálni, tehát a tizenkettő és tizennégy éves kor közötti, a Btk. 16. §-ában írt bűncselekmények tárgyi oldalát kimerítő elkövető belátási képességének vizsgálata végezhető el az alanyi oldalon.

A szándékosság és a gondatlanság kettős rendszerbeli helyének már említett problematikáját hivatott kiküszöbölni az a megoldás, amely révén ezeket, a bűnösség genus proximuma alá foglalva, az absztrakt tényállás alanyi oldalának központi elemévé tesszük (részben eltérve, részben más absztrakciós szintre helyezkedve Mészáros felfogásához képest). E helyütt nevesítendő a tévedés, amely továbbra is csupán a szándékosságot zárhatja ki.

Végül a motívum és a célzat, amennyiben ezeket az adott bűncselekmény törvényi tényállása megjeleníti, természetesen szintén vizsgálandó, és csak meglétük esetén lesz teljes az absztrakt tényállás.

Érdemes még megemlíteni, hogy a tényállás-, illetve a diszpozíciószerűség fogalma a fenti megoldás nyomán feleslegessé válik, ugyanakkor jogtörténeti beágyazottságuk miatt javasoljuk ezek új tartalommal való alkalmazását. A tényállásszerűség tehát jelenthetné a tárgyi és alanyi oldalnak megfelelő történeti tényállást.

Részemről tehát a fentiek alapján látom kiküszöbölhetőnek a bűncselekménytannak a jelenben is fennálló problémáit, noha az elismerhető, hogy kevésbé rendhagyó jellege miatt a Mészáros-féle felfogás talán hamarabb válik elfogadhatóvá, mint a bűn-

- 110/111 -

cselekmény tudományos fogalmát kiiktató nézet.

4. Összegezve: Mészáros új kötetében egységes rendszerbe foglalta az utóbbi, csaknem két évtizedben a bűncselekmény tana körében kialakított nézeteit, valamint jelentősen tovább is fejlesztette azokat. Megállapításai tetemes részéről kijelenthető, hogy azok a szakmát nem ritkán meglepték, és továbbgondolásra is késztették (mint azt jelen recenzió is mutatja), amely körülmény egy tudományos álláspont értékének talán egyik legjelentősebb fokmérője. Személyes vonatkozás, hogy a recenzens már joghallgatóként kiemelt érdeklődéssel olvasta a szerző büntetőjogi munkáit, amelyek, más szerzők művei mellett, nem csekély mértékben hatottak rá abban, hogy maga is a büntető jogtudomány pályáját válassza. Meggyőződésem, hogy Mészáros Ádám új kötete nemcsak a büntetőjogászok körében zajló viták előbbre vitelét szolgálhatja jelentős mértékben, hanem a kutatói pályára készülő, büntetőjoggal ismerkedő fiatalok egyik alapmunkája is lehet. A könyv végül remélhetően hozzájárulhat a büntető jogalkotás és jogalkalmazás színvonalának emelkedéséhez is, amire nem csekély szükség van.

Ezt a recenziót Mészáros Ádám emlékének szentelem. Nyugodjon békében. ■

JEGYZETEK

[1] Nagy Ferenc: Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban (Budapest: Akadémiai 2013) 91.

[2] Lásd pl. Deák Zoltán: Az erőszak, a fenyegetés és a kényszer büntetőjogi fogalmai (Szeged: Iurisperitus 2018) és Gál Andor: A jogos védelem teleologikus megközelítésben (Szeged: Iurisperitus 2019).

[3] Így részemről némileg derűlátóbb álláspontot foglalok el - legalábbis, ami a büntető jogtudományi kutatások színvonalának alakulását illeti -, mint Tóth Mihály: "Nagy Ferenc: Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2013. (Gondolatok Nagy Ferenc monográfiájáról, illetve annak ürügyén)" lustum Aequum Salutare 2014/2. 191-192.

[4] Mészáros Ádám: A bűncselekmény elkövetői. Elméleti és gyakorlati alapkérdések (Budapest: Ad Librum 2008).

[5] Mészáros Ádám: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. A bűncselekmény fogalma és csoportosítása a magyar büntetőjogban (Budapest: OKRI 2020).

[6] Ezt jól mutatja, hogy a tudomány képviselői olyan kategóriákhoz és rendszertani besorolásokhoz is gyakran ragaszkodnak, amelyek felett rég eljárt az idő. Így generációról generációra öröklődnek olyan avítt vagy egyenesen hibás fogalmak, mint "a bűncselekmény alanya", a "beszámítást" kizáró okok, a "fajtalanság", a "befejezett" vagy "befejezetlen" kísérlet, az "alternativitás", illetve "alternatív bűncselekmény". Hasonló okokból tárgyaljuk a törvényi egység körében az üzletszerűséget, tekintik egységnek a több passzív alany ellen megvalósított hivatalos személy elleni erőszakot stb. Vö. Geller Balázs - Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. (Budapest: ELTE Eötvös [2]2019) 230-231., 251., 371-372., 439., 461-463.

[7] Vö. Ambrus István: "A mesterséges intelligencia és a büntetőjog" Állam- és Jogtudomány 2020/4. 4-23.

[8] Lásd pl. Mészáros Ádám: "Elkövetői alakzatok a francia büntetőjogban" Jogtudományi Közlöny 2006/5. 186-193., Mészáros Ádám: "Jogos védelem a mai francia büntetőjogban" Ügyészek Lapja 2011/2. 61-65.

[9] Pl. a német büntetőtörvény 11. § (2) bekezdése, amely ex lege szándékosnak minősíti a szándékosan tanúsított, de az eredmény kapcsán csak az elkövető gondatlansága által átfogott cselekményeket.

[10] Geller - Ambrus (6. lj.) 175-248.

[11] Geller Balázs - Ambrus István: "A bűncselekmény tudományos fogalmának újragondolása és az absztrakt tényállás új értelmezése" in Hole Katalin - Király Eszter (szerk.): Erdei tanár úr és más szerzők dolgozatai (Budapest: ELTE Eötvös 2021) 46-59.

[12] A vonatkozó álláspontokhoz lásd Gellér-Ambrus (6. lj.) 202.

[13] Uo. 230.

[14] Vö. EBH 2012.B4. A korábbi, véleményünk szerint helyes joggyakorlati állásponthoz lásd BH 1978.266. Lásd továbbá Gellér - Ambrus (6. lj.) 367-368.

[15] A fentiek mellett vö. Mészáros Ádám: "A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel. I. rész: Elméleti alapvetések" Ügyészek Lapja 2019/2. 5-21.

[16] E megoldást bírálta a társadalomra veszélyesség mint bűncselekmény-fogalmi elem létjogosultsága kapcsán zajlott vita idején Hollán Miklós: "Megkésett búcsú a társadalomra veszélyességtől" Jogelméleti Szemle 2003/4. 3. pont.