Nagy-Nádasdi Anita Rozália és Kőhalmi Barbara írása arra keresi a választ, hogy az Európai Tanács relokációs határozata végrehajtásának megtagadása kapcsán indított kötelezettségszegési eljárásban Magyarország hivatkozhat-e a nemzeti identitásra vonatkozó klauzulára mint jogalapra.
Jelen tanulmány arra keresi a választ, hogy a relokációs határozat[1] végrehajtásának megtagadása kapcsán indított kötelezettségszegési eljárásban Magyarország hivatkozhat-e a nemzeti identitásra vonatkozó klauzulára mint jogalapra. Az Európai Unió a szolidaritás elve alapján a tagállamokat együttműködésre kötelezi a menekültügy területén, mégis felmerül, hogy ennek ellenére visszakövetelheti-e egy tagállam az EU-nak részben átadott hatáskört - átmeneti jelleggel vagy egy konkrét esemény bekövetkezése esetén - a nemzeti identitás védelmére hivatkozással. Ezeket a kérdéseket az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) ítélkezési gyakorlata és az ún. kvótaperben hozott ítéletének[2] fényében értékeljük, áttekintve a nemzeti identitás és a szolidaritás fogalmainak uniós jogi tartalmát, majd a nemzeti identitás fogalmának hazai értelmezését.
A nemzeti identitás védelmének követelményét a Maastrichti Szerződés vezette be az uniós jogba; később az Amszterdami Szerződés is továbbvitte, a következő megfogalmazással: "Az Európai Unió tiszteletben tartja a tagállamainak nemzeti identitását." Ez a szövegezés azonban túl általánosnak bizonyult, és nem nyújtott iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mit is kell pontosan érteni nemzeti identitás alatt. Erre való tekintettel a Lisszaboni Szerződésben már nagyobb figyelmet kapott a klauzula, és a szövegezés során annak tartalmát továbbfejlesztették oly módon, hogy összekapcsolták a nemzeti identitás fogalmát az "alapvető politikai és alkotmányos berendezkedése" fordulattal, ezzel is erősítve a nemzeti identitás alkotmányos vonásait.
A nemzeti identitásra vonatkozó klauzula jelenlegi formájában alkalmas lehet az uniós jog és a hazai alkotmányjogi szabályozás közötti kapcsolat meghatározására, az esetleges konfliktusok feloldására. Lehetőséget biztosít a tagállami alkotmánybíróságok számára, hogy hivatkozási alapként használják a nemzeti identitás védelme érdekében, így jelölve ki az uniós jog elsőbbségének, illetve a tagállamok együttműködési kötelezettségének határát.[3] Ugyanakkor az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSz.) alapján a nemzeti identitás nem élvez abszolút védelmet,[4] minden esetben egyedileg szükséges mérlegelni, hogy az uniós jog alóli derogáció szükséges-e, illetve arányos-e a nemzeti identitás védelme érdekében.
Az EUB az EUSz. 19. cikk (1) bekezdése értelmében jogosult az uniós jog értelmezésére, így a nemzeti identitás fogalmának konkrét tartalommal való megtöltésére is. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen a tagállami bíróságokkal való együttműködés, mivel "a tagállamok a rájuk jellemző sajátos történelmi, jogi, gazdasági és társadalmi szempontokat figyelembe véve jobban tudják azonosítani azokat a helyzeteket, amelyek kedveznek az ezen elvek tiszteletben tartását sértő magatartások megjelenésének."[5]
Az EUB vonatkozó esetjoga alapján elmondható, hogy az EUSz. 4. cikk (2) bekezdése hivatkozási alap lehet olyan esetekben, amikor egy tagállam kivonja magát a másodlagos uniós jogi aktus végrehajtása alól.[6] Ez azt is jelenti, hogy adott esetben a nemzeti identitás védelmét Magyarország felhívhatja a mulasztás kimentésének indokaként a kötelezettségszegési eljárás során.[7] Ugyanakkor, a tagállami intézkedésnek összhangban kell állnia a
- 45/46 -
tagállam saját nemzeti alkotmányával is, és amennyiben nincs olyan konkrét uniós jogi rendelkezés, amely lehetővé teszi a másodlagos jogi normától való eltérést minden tagállam, illetve az érintett tagállam vonatkozásában, akkor az EUB minden esetben egyedileg mérlegeli, hogy az uniós jogszabály végrehajtása aránytalan terhet jelent-e a tagállam nemzeti identitása tekintetében.[8]
Az EUB a nemzeti identitás fogalmát a posztLisszabon-érában több ügyben is érintette,[9] amelyek alapján például a következő kérdések tartozhatnak e körbe: hivatalos nyelv(ek) védelme; az államforma jellege; a történelem, a nyelv és a hagyományok őrzése, a bírósági szervezetrendszer, hatáskörmegosztás a tagállami közigazgatás különböző szintjei között. Mindazonáltal, az EUB nem alakított ki saját koncepciót arra vonatkozóan, hogy mely érdekek, értékek vagy követelmények tartozhatnak a klauzula védelme alá.[10]
A magyar Alkotmánybíróság értelmezése szerint Magyarország esetében a nemzeti identitás elválaszthatatlan az alkotmányos önazonosságtól. Az alkotmányos identitás fogalma alatt Magyarország alkotmányos önazonosságát érti, amelynek tartalmát az Alaptörvény egésze, illetve egyes rendelkezései alapján, annak céljával, a Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban határozza meg.[11]
Ennek alapján, amennyiben Magyarország a történelmi és kulturális hagyományok megőrzésére hivatkozással hívná fel a nemzetiidentitás-klauzulát a relokációs határozattal szemben, akkor a szükségesség-arányosság kérdésének vizsgálata során a nemzeti identitás megőrzése mellett a szolidaritás mint alapvető uniós érték kerülhet az EUB mérlegének másik serpenyőjébe. Ezt figyelembe véve a nemzeti identitás védelmére való hivatkozás kétélű kard, mert az EU alapvető értékeinek tiszteletben tartásának kötelezettsége (EUSz. 2. cikke) tekintetében olyan korlátot jelent, amelynek megsértése az EUSz. 7. cikke szerinti eljárás megindítását eredményezheti.
A szolidaritás tartalmának vizsgálata az EUSz. rendelkezéseivel kezdődne: a szolidaritás mint alapvető érték jelenik meg a Preambulumban és a 2. cikkben. Az EUSz. 3. cikke a migráció közös kezelésével kapcsolatos alapvetéseket tartalmazza, és csak ezt követi a nemzeti identitás védelme a 4. cikkben. A nemzetközi szerződések értelmezési módszereit követve - a nyelvtani és kontextuális értelmezési technikát alkalmazva - megállapítható, hogy a nemzeti identitásra vonatkozó klauzulát megelőző cikkek jóval általánosabbak és átfogóbbak, a szerződésen belüli, egymáshoz viszonyított elhelyezkedésük pedig egyfajta fontossági sorrendet is tükröz.[12] A fontossági sorrend mellett kiemelendő még az az indok is, hogy a nemzeti identitás csak az EU kontextusában létezik; egy olyan térségben, amelyben bizonyos ügyekről megosztott hatáskörben, közösen döntenek a tagállamok.
Továbbá, a szolidaritás az európai alkotmányosság klasszikus alapelvei közé tartozik. A szolidaritás elve alapján a közhatalom a polgárok közötti összetartozást segíti elő, illetve a polgárok egymás iránti kölcsönös segítségnyújtásának szervezőelve.[13] Az EUB a szolidaritás fogalmát több ügyben is értelmezte, és az uniós hűség doktrínája alapján az Unió és a tagállamok közötti szolidaritásból fakadó lojalitási kötelezettséget transzformálta egy olyan jogelvvé, amelyre hivatkozással az Unió egészére vonatkozóan meghatározó jelentőségű ítéletek születtek.[14] A szolidaritási klauzula már a kezdetek óta kötelezettséget ró a tagállamokra és az uniós intézményekre egyaránt,[15] bár Armin von Bogdandy szerint a Lisszaboni Szerződés a korábbi "alapelvekkel" szemben "értéket" említő szóhasználata problematikus, mivel az uniós jog normatív meghatározottságának biztosabb alapokon kell nyugodnia, mint az uniós polgárokra vonatkozó szociológiai feltételezéseken.[16] Ezt, vagyis a szolidaritás alapelvi megközelítését erősíti álláspontjával Malcolm Ross is; szerinte a szolidaritás elvét az uniós jog egészére hatást gyakorló alkotmányos jelentőségű jogi koncepciónak lehet tekinteni.[17]
A nemzeti identitás tartalmának hazai vizsgálata kapcsán érdemes megemlíteni a népszavazást követően benyújtott alaptörvény-módosítási tervezetet, valamint fontos figyelembe venni az Alkotmánybíróság vonatkozó álláspontját. Az Alaptörvény hetedik módosítását a miniszterelnök a 2016. október 2-i népszavazást követően kezdeményezte a T/12458. számú törvényjavaslattal,[18] amely alapvetően nem-
- 46/47 -
zetvédelmi jellegű kiegészítéseket tartalmaz. A javaslat szerint a Nemzeti Hitvallás kiegészül a következő fordulattal: "Valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége". Továbbá, a javaslat 3. cikke szerint az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdése pedig a "Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége" szövegrészszel egészül ki.
A T/12458. számú javaslat indokolása igencsak tautologikus, amely alapján az alkotmányos önazonosság egyes elemeinek - így a nemzeti identitásnak -alkotmányban történő rögzítése is az alkotmányozó joga. Az EUSz. 4. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét, ami az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Bár a törvényjavaslat indokolásából nem derül ki egyértelműen, de értelmezésünk szerint az állam védelmi kötelezettsége, illetve az EUSz. 4. cikk szerinti szuverenitás fogalma az idegeneknek az ország területén való tartózkodásának engedélyezésében merül ki. Ezt a szuverenitás-felfogást, illetve ezt a védelmi kötelezettséget alkalmazza, illetve teljesíti az állam a javaslat szerint az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban.
A javaslat fő elemét a tervezet 4. cikkével beiktatásra kerülő, az Alaptörvény XIV. cikk (1)-(3) bekezdéseinek módosítása jelenti.[19]
A javaslat szerint az idegen népesség fogalmi körébe az EGT-állampolgárok nem tartoznak bele. Bár az idegen fogalmát nem túl szabatosan fogalmazza meg a javaslat indokolása, ugyanakkor az EGT-állampolgárokra vonatkozó klauzulát figyelembe véve feltehető, hogy az EGT-állampolgársággal nem rendelkező személyek alkotják a javaslat személyi körét. A törvényjavaslat indokolása szerint a módosítás célja a referendum eredményének alkotmányos szintre emelése; a nemzet mint legfőbb szuverén akaratának szövegszerű megjelenítése az Alaptörvényben.
A másik kiemelkedő szempont, hogy a betelepítés csak kérelemre történhet, és minden kérelmet egyedileg kell elbírálni, ezzel garantálva a kérelmező alapjogainak érvényesülését. Az indokolás az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága által kiadott, a külföldiek kiutasításának nemzetközi jogi szabályairól szóló tervezetre[20] hivatkozik; ennek értelmében az államnak joga van meghatározni azokat a feltételeket, amelyek alapján idegeneket enged be a saját területére. Jelenleg legfeljebb a nemzetközi szokásjogban elfogadott gyakorlat miatt lehet jelentősége az ENSZ tervezetből idézett résznek. Ugyanakkor a hivatkozott tervezet nyilvános változata nem tartalmazza a törvényjavaslatban szereplő idézetet, ráadásul annak 1. cikke kiemeli a tervezet hatálya alól azokat a személyeket, akik a nemzetközi jog alapján immunitást vagy kiváltságokat élveznek. A menedékjog iránti kérelem benyújtása mint alapvető emberi jog gyakorlása megalapozhatja ezt az immunitást, azonban ennek vizsgálata meghaladja a jelen tanulmány kereteit.
A magyar migrációs politikában 2015-ben bekövetkezett gyökeres változást követően, 2016 végén az Alkotmánybíróság a 22/2016. (XII. 5.) AB határozatában is világossá tette, hogy a nemzeti identitás a nemzeti történelem része, amelyet az Alaptörvény nem létrehoz, hanem elismeri azt. Következésképp az alkotmányos identitás nem adható fel egy nemzetközi szerződés végrehajtása érdekében, attól csakis az állam szuverenitásának végső megszűnése esetén fosztható meg; tehát kizárólag akkor, ha az adott állam megszűnik önálló államként funkcionálni. Ezért az Alkotmánybíróság feladata az alkotmányos identitás védelme mindaddig, amíg Magyarország szuverén állam. A döntés hátterében egy, a relokációs határozat jogszerűségét vitató, ezért az Alkotmánybíróságtól az Alaptörvény értelmezését kérő indítvány áll, amely azt feltételezte, hogy a relokációs határozat végrehajtása nemcsak a harmadik országbeli állampolgárok kollektív kiutasításának Alaptörvény XIV. cikke szerinti tilalmába ütközne, hanem általában sértené a nemzetközi jogot. Ugyanakkor különböző okoknál fogva, így az uniós intézmények döntéseinek és az EUB előtt akkor még folyamatban lévő ún. kvótaperben vitatott hatáskör folytán, az Alkotmánybíróság csak az EUSz. 4. cikk (2) bekezdéséből levezethető nemzeti identitás jövőbeni kontrolljának elvi lehetőségét vizsgálata, és nem magát a relokációs határozatot. Az Alkotmánybíróság határozatának megítélése ellentmondásos nemcsak egyes alkotmánybírák között, hanem a tudományos életben egyaránt; különös tekintettel annak hatálya, valamint az uniós intézke-
- 47/48 -
désekkel szembeni identitás- és szuverenitáskontrollal kapcsolatos indokolása tekintetében.[21]
Az Alaptörvény módosítására tett javaslat indokolása szerint az ország területére idegenek "betelepítésének" joga az állami szuverenitás lényegi eleme, és mint ilyen, az állam elidegeníthetetlen előjoga. Az érvelés szerint az állam ezen jogát sérti az az uniós aktus, amely a menedékkérők kötelező relokációját előírja, ezért érdemes ezeket az uniós aktusokat részletesebb megvizsgálni.
Az alaptörvény-módosítási javaslat hivatkozási alapját jelentő referendumon feltett kérdés azzal, hogy a kényszerbetelepítés kifejezését használta, egybemosta a 604/2013/EU rendelet[22] módosítására az Európai Bizottság által benyújtott javaslat[23] (a továbbiakban: Dublin IV rendelet) válsághelyzetben alkalmazandó jogi eszközét, az ún. kollektív áthelyezési mechanizmust, valamint a javaslat együttműködést ösztönző, pénzügyi szolidaritásról szóló cikkeit a relokációs határozattal, illetve általánosságban az áttelepítési eljárással. A relokáció - vagyis áthelyezés - csak a már az EU területén tartózkodó, oda akár legálisan, akár illegálisan érkezett harmadik országbeli, menedékjogi kérelmet benyújtó személyekre vonatkozik. Ezzel szemben a betelepítés kizárólag az EU területén kívül tartózkodó menedékkérők esetében használt fogalom. Mindkét esetben az a tagállam dönt a menedékkérő nemzetközi védelemben (menekült- vagy oltalmazotti státuszban) részesítéséről, amelynek területére fizikailag megérkezik a menedékkérő, és ahol minden vele kapcsolatos döntés egyénre szabottan történik.[24]
A relokációs határozat alapján minden tagállamnak kötelező bizonyos - számukra előre meghatározott számú - menedékkérőt átvenni a migrációs nyomás által leginkább sújtott tagállamoktól (a határozat kedvezményezettjei Görögország és Olaszország), és le kell folytatnia az áthelyezett személyek menedékjogi eljárását. A kvótaperben is felhozott érv mögött - miszerint a relokáció nem megoldás a válságra, és nem működőképes gyakorlat - a tagállamok negatív hozzáállása is állhat, ami a menekültügyi rendszer kihasználhatóságában gyökerezik, ugyanis a menedékjogi eljárás az egyének szempontjából ingyenes lehetőséget biztosít egy másik állam területére történő belépésre, illetve az eljárás lezárultával az illető vízum és útlevél nélkül is tartózkodási jogosultságot kaphat, ráadásul a honos polgárokkal közel azonos elbánásban részesülhet, vagyis az oktatáshoz, a munkához és a szociális juttatásokhoz azonos feltételek mellett férhet hozzá.[25]
A relokációs határozat csak olyan menedékkérők áthelyezését irányozza elő, akik nagy valószínűséggel valamilyen nemzetközi védelemben is részesülnek majd, ezáltal a migráció okozta hatósági eljárások többségét kitevő, kiutasítást elrendelő idegenrendészeti eljárások száma csökkenthető. Az egyes tagállamokba áthelyezendő menedékkérők számát a tagállamok egyedi teherbíró képességét figyelembe vevő, összetett képlet alapján határozták meg. Az áthelyezési eljárásban a menedékkérő nem döntheti el, hogy melyik tagállamba kíván kerülni, és a tagállam sem válogathat az áthelyezendő kérelmezők között.[26] Ez utóbbi Magyarország esetében is komoly problémát jelenthet a menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesítettek beilleszkedése tekintetében, hiszen a migrációs szakpolitikában az integrációs intézkedések kidolgozottsága és jelentősége igen alacsony szintű. Ennek oka, hogy Magyarország a migráció szempontjából alapvetően nem célország a menekültek esetén, amit a szakpolitika is felerősít az integrációs célú intézkedések elmulasztásával; mindez pedig végső soron a relokációt akadályozza, illetve az EU-n belüli másodlagos migrációt fokozza.
Ugyanakkor, a menedékkérők válsághelyzetben alkalmazandó elosztási mechanizmusára vonatkozó javaslatok elosztási kulcsait figyelembe véve, Magyarország esetében nem több százezer főről, vagyis a lakossági összetételt érdemben megváltoztató mértékű áthelyezésről lenne szó egy jövőbeli válsághelyzet bekövetkeztekor, ugyanis a menedékkérők többségét a magasabb GDP-vel rendelkező és népesebb tagállamok fogadnák be.
A csatlakozási szerződés értelmében a menekültügy kérdése megosztott hatáskörbe tartozik, tehát a menekültügy területén a jogszabályok, szakpolitikai döntések és ajánlások a Közös Európai Menekültügyi Rendszer (a továbbiakban: KEMR) nevű, 1999 óta létező együttműködési keretben születnek,[27] ahol
- 48/49 -
minden tagállam kormánya - így Magyarországé is - részt vesz a döntéshozatalban.
A 2015 tavasza óta, az Európai Migrációs Stratégia[28] keretében a Bizottság által kiadott KEMR reformját célzó jogszabályi javaslatok vizsgálatából egyértelműen látható, hogy az EU intézményeinek nem célja a tagállamok népesség-összetételének érdemi megváltoztatása azáltal, hogy harmadik országbeli személyeket helyez át. A Menetrendben számos eszköz áll a tagállamok rendelkezésére a közbiztonság védelmére és a nemzetbiztonsági szempontok érvényesítésére is; sőt, mindeközben igyekszik csökkenteni a migrációs nyomást is. Ezeket a lehetőségeket számba véve nehezen érthető az a gyakran hangoztatott érvelés, miszerint az állam védelmi kötelezettsége konkurál a szolidaritás kötelezettségével. Ez utóbbi kötelezettség ugyanis az EUB kvótaperben hozott döntése szerint az "Európa-projekt" lényege, a raison d'être.
Ennek ellenére nem fért kétség ahhoz, hogy az EUB döntéséig a relokációs határozat hazai végrehajtása várat magára, így az sem jelentett különösebb meglepetést, hogy számos sikertelen tárgyalást követően 2017. június 14-én a Bizottság újabb kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.
A relokációs határozattal szemben az EUB-hez benyújtott keresetben Magyarország a döntéshozatal eljárási hibái mellett utolsó érvként a hatáskör-átruházás elvének korlátját jelentő szükségesség és arányosság elvére hivatkozott, melynek lényege, hogy Magyarország tranzitországként az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 78. cikk (3) bekezdése szerinti átmeneti intézkedés kötelezettje lett, annak ellenére, hogy annak elfogadásakor a harmadik országbeli állampolgárok szabályozatlan és hirtelen beáramlása által is érintett tagállam volt, és erre tekintettel aránytalan lenne/lett volna további menedékkérőket kötelezően áthelyezni a területére.
A kvótaperben Magyarország anyagi jogi és eljárásjogi érveket is felsorakoztatott, amelyeket az EUB mind elutasított. A kötelező erejű ítélet ellenére a relokációs határozat kormány általi végrehajtása a fentiek tükrében kétséges. Nehéz olyan okot találni, amellyel magyarázható lenne egy ilyen álláspont, de talán érdemes a nemzeti identitással kapcsolatos érveléseket alapul venni. Az EUSz. 4. cikk (2) bekezdésére hivatkozva a relokációs határozat végre nem hajtása esetén az EUB az érvelés mögötti indokok arányosságát vizsgálná, és a szolidaritás elvének - ami szintén alapvető érték - való megfelelés szempontjából is értékelné azokat. Az is lehetséges, hogy más tesztet alkalmazna, tekintettel arra, hogy nem alapjogokról van szó - hanem inkább értékekről -, és ezért inkább az összehasonlítás módszeréhez folyamodna, ahogy az Alkotmánybíróság is tette.[29] Egy politikailag ennyire terhelt vitában nehéz jogi érvekkel operálni. De az EUB korábban ismertetett gyakorlata alapján feltételezzük, hogy a szolidaritás javára billenne a mérleg. Ebben az esetben még mindig lehetséges, hogy a nemzeti identitás védelme érdekében az Alaptörvény módosítása ismét napirendre kerül, bár ennek jogi szempontból túl sok értelme nem lenne, tekintettel az EUB korábbi joggyakorlatára.
A KEMR reformjára vonatkozó jogszabálytervezetek, illetve az Európai Migrációs Menetrend keretében meghozott relokációs határozat részletes vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy egyik tagállamba sem helyeznek annyi menedékkérőt, hogy az a lakosság összetételét jelentősen, arányaiban megváltoztatná. A tagállamok együttműködése és a menedékkérők által jelentett biztonsági kockázat megfelelő kezelése révén jó eséllyel születhet hatékonyabb, a szolidaritást és a hatáskör-megosztás elvét tiszteletben tartó megoldás.
Értelmezésünk szerint a hetedik alaptörvény-módosítási javaslat célja a Dublin IV. rendeletben szereplő kötelező elosztási mechanizmussal szembeni nemzeti fellépés volt, valamint a kvótaper elvesztésének esetére -a megosztott hatáskör ellenére - az uniós döntéshozatali kompetencia szűkítésére való politikai törekvés. Az Alkotmánybíróság 22/2016. (XII. 5.) AB határozata a nemzeti identitás meghatározásával végső soron a relokációs határozat végrehajtásának elmaradása melletti alkotmányos érveket is felsorakoztatja - annak ellenére, hogy arról nem döntött érdemben -, az identitás olyan értelmezését alapul véve, ami alapján a jövőben ellen lehet állni a nem tetsző uniós döntéseknek.
Amennyiben Magyarország a relokációs határozat végrehajtásának elmulasztása miatt indított kötelezettségszegési eljárásban a nemzeti identitás tiszteletben tartására vonatkozó uniós követelményre mint kimentési okra kíván hivatkozni, az EUB az intézkedés szükségességét és arányosságát egyedileg vizsgálhatja, mindezt a szolidaritás alapvető értéké-
- 49/50 -
vel összevetve. Valószínű - az EUB eddigi gyakorlatából kiindulva -, hogy ennek során nem fog érvényre jutni a nemzeti identitás klauzula mint rendszerbe épített fék védelmi funkciója. ■
JEGYZETEK
[1] A Tanács (EU) 2015/1601 határozata (2015. szeptember 22.) a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról, HL L 248., 2015.9.24., 80-94.
[2] C-643/15 és C-647/15 sz. Szlovákia és Magyarország kontra Tanács egyesített ügyekben 2017. szeptember 6-án hozott ítélet [EU:C:2015].
[3] Armin Von Bogdandy - Stephan Schill: Overcoming Absolute Primacy: Respect for National Identity under the Lisbon Treaty, Common Market Law Review, 2011/48, 1419.
[4] Lásd Von Bogdandy - Schill (3. vj.) 1420.
[5] C-213/07. sz. Michaniki ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet, [EU:C:2007:56].
[6] C-213/07. sz. Michaniki ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet [EU:C:2007], C-165/08. sz. Bizottság kontra Lengyelország ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet [EU:C:2008].
[7] Bár az esetek többségében sikerül lezárni az ügyet, mielőtt az EUB elé kerülne, de a migráció kérdésében nehezen képzelhető el olyan szcenárió, hogy a Bizottság aggályaira válaszként a jogszabályokat vagy a gyakorlatot a magyar kormány megváltoztatja.
[8] Lásd: Von Bogdandy - Schill (3. vj.) 1445.
[9] C-51/08. sz. Bizottság kontra Luxemburg 2011. május 24-én hozott ítélet, C-208/09. sz. Ilonka Sayn-Wittgenstein kontra Landeshauptmann von Wien ügyben 2010. december 22-én hozott ítélet, C-391/09. sz. Malgoľata Runevič-Vardyn és Łukasz Paweł Wardyn kontra Vilniaus miesto savivaldybés administracija és társai ügyben 2011. május 12-én hozott ítélet, C-393/10. sz. Dermod Patrick O'Brien kontra Ministry of Justice ügyben 2012. március 1-jén hozott ítélet, C-202/11. sz. Anton Las kontra PSA Antwerp NV ügyben 2013. április 16-án hozott ítélet, C-151/12. sz. Bizottság kontra Spanyolország 2013. október 23-án hozott ítélet. Bővebben lásd: Drinóczi Tímea: Az alkotmányos identitásról. Mi lehet az értelme az alkotmányos identitás alkotmányjogi fogalmának? MTA Working Law Papers 2016/15, 3-6, http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/2016_15_Drinoczi.pdf
[10] Giacomo Di Frederico: Identifying constitutional identities in the case law of the Court of Justice of the European Union 7. https://www.jus.uio.no/english/research/news-and-events/events/conferences/2014/wccl-cmdc/wccl/papers/ws9/w9-federico.pdf
[11] 22/2016. (XII. 5.) AB határozat 64. és 112. pontok.
[12] Denis Presova: Battleground or Meeting Point? : The Respect for National Identities in the European Union - Article 4(2) The Treaty on European Union, Croatian Yearbook of European Law and Policy, 2012/8, 276.
[13] Armin Von Bogdandy - Jürgen Bast (eds.): Principles of European Constitutional Law, Oxford, Hart Publishing, 2011, 20.
[14] Malcolm Ross: Solidarity - A New Constittional Paradigm for the EU? In Promoting Solidarity in the European Union, eds. Malcolm Ross, Youri Borgmann-Prebil, Oxford, Oxford University Press, 2010, 42.
[15] C-39/72. sz. az Európai Közösségek Bizottsága kontra Olasz Köztársaság: "this failure of the duty of solidarity accepted by the member states by the fact of their adherence to the Community strikes at the fundamental basis of the Community legal order". [EU:C:1972:25].
[16] Lásd Von Bogdandy - Bast (13. vj.). Idézi: Pünkösty András: A szolidaritás koncepcionális jelentősége az Európai Unió jogában, Európai Jog, 2013/5.
[17] Lásd Pünkösty (16. vj.) 4-5.
[18] Lásd Pünkösty (16. vj.) 4-5, 13.
[19] "(1) Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - ide nem értve az Európai Gazdasági Térség országainak állampolgárait - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. (2) Magyar állampolgár Magyarország területéről nem utasítható ki, és külföldről bármikor hazatérhet. Magyarország területén tartózkodó külföldit csak törvényes határozat alapján lehet kiutasítani. Tilos a csoportos kiutasítás. (3) Senki nem utasítható ki olyan államba, vagy nem adható ki olyan államnak, ahol az a veszélyfenyegeti, hogy halálra ítélik, kínozzák vagy más embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá" http://www.parlament.hu/irom40/12458/12458.pdf
[20] UN General Assembly, International Law Commission: Expulsion of aliens. Texts and titles of the draft articles adopted by the Drafting Committee on second reading, Sixty-sixth session, Geneva, 5 May-6 June and 7 July-8 August 2014, http://legal.un.org/docs/?symbol=A/CN.4/L.832
[21] "Másrészt circulus vitiosus: Magyarország amiatt hivatkozhat az alkotmányos identitására az uniós joggal szemben, mert az EUSz. 4. cikk (2) bekezdése - amely e határozat értelmében az E) cikk (2) bekezdésén keresztül a mi jogrendszerünk integráns része - a tagállami alkotmányos identitás tiszteletben tartását az EU kötelezettségévé teszi. Vagyis, Magyarországnak amiatt van jogilag érvényesíthető alkotmányos identitása, mert azt az EUSz. így fogalmazza meg." Drinóczi Tímea: A 22/2016 (XII. 5.) AB határozat: mit (nem) tartalmaz, és mi következik belőle - Az identitásvizsgálat és az ultra vires közös
- 50/51 -
hatáskörgyakorlás összehasonlító elemzésben, MTA Law Working Papers, 2017/1, 12.
[22] Az Európai Parlament és a Tanács 604/2013/EU rendelete (2013. június 26.) egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról.
[23] Javaslat - Az Európai Parlament és a Tanács rendelete egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról (átdolgozás) COM/2016/0270 final 2016/0133 (COD).
[24] Sem az Európai Unió Tanácsa 2001. július 20-i, 2001/55/EK tanácsi irányelv alkalmazását előíró döntése - a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeiről, valamint a tagállamok e személyek befogadása és a befogadás következményeinek viselése tekintetében tett erőfeszítései közötti egyensúly előmozdítására irányuló intézkedésekről - nem tartalmaz felmentést, sem olyan kormánydöntés nem ismert, amely az egyedi kérelemelbírálás uniós és hazai követelménye alól felmentést biztosítana a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 19. § b) pontja alapján: "Kormány ideiglenes védelemre jogosultként ismert el, mivel a csoportba tartozó személyek hazájukból fegyveres konfliktus, polgárháború vagy etnikai összecsapás, illetve az emberi jogok általános, módszeres vagy durva megsértése így különösen kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód miatt elmenekülni kényszerültek"
[25] Az Európai Parlament és a Tanács 2013/33/EU irányelve (2013. június 26.) a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról, HL L 180., 2013.6.29., 96-116, 9-17. cikkei; az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011. december 13.) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról, HL L 337., 2011.12.20., 9-26, VII. fejezet. Megjegyzendő, hogy az állampolgárokkal azonos bánásmód a jogszabályok szintjén működik csupán, a gyakorlatban számos rendelkezés akadályozza az azonos bánásmód megvalósulását.
[26] Az ombudsman alapjogi kifogása a határozattal szemben hasonló: "Az uniós határozat alapján a menedékkérőknek nincs lehetőségük arra, hogy kifejtsék álláspontjukat az áthelyezési intézkedéssel kapcsolatosan, ellentétben az általánosan irányadó uniós jogi normákkal. Az uniós határozat nem tartalmaz jogi garanciákat arra, hogy az áthelyezés során a menedékkérő személyek egyéni és személyes szükségleteit kellő mértékben figyelembe vegyék. Az alapvető jogok biztosát aggodalommal tölti el, hogy a 2015/1601. határozaton túl új jogi tendenciákként más uniós jogszabályi javaslatban is felmerül, sőt állandó mechanizmusként is megjelenhetnek a külföldi menedékkérőket sújtó olyan kollektív, kényszerítő jellegű intézkedések, amelyek az egyéni mérlegelés figyelmen kívül hagyásával kívánnak a helyzetükbe beleszólni" https://www.ajbh.hu/-/az-ombudsman-az-alkotmanybirosaghoz-fordul-a-menedekkerok-tomeges-athelyezesevel-kapcsolatos-jogi-aggodalmak-tisztazasara
[27] Francesco Maini: The Reform of Dublin III Regulation. Study for the LIBE Committee, European Parliament, 2016, http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2016/571360/IPOL_STU(2016)571360_EN.pdf.
[28] A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Európai Migrációs Stratégia, Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 240 final, https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/what-we-do/policies/european-agenda-migration/background-information/docs/communication_on_the_european_agenda_on_migration_hu.pdf.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász.
[2] A szerző PhD-hallgató, PPKE JÁK.
Visszaugrás
