Bár az egyenlő bánásmódhoz való jog egyéni jog, a diszkrimináció egyes formái - különösen az etnikai alapú, rendszerszintű hátrányos megkülönböztetés esetében - közösségi szinten is érzékelhetőek. Magyarországon a romák elleni megkülönböztetés mindennaposan megnyilvánul a lakhatási szegregációban, oktatási elkülönítésben vagy a politikai szereplők gyűlöletkeltő kommunikációjában. Az uniós jogalkotó[1] az egyéni jogsértésekből (pl. foglalkoztatási diszkrimináció) eredő igények érvényesíthetősége mellett a diszkrimináció elterjedtsége miatt a tagállamok számára előírja, hogy biztosítsák az egyenlő bánásmód érvényesítésekor a társadalmi szervezetek számára a pontosan meg nem határozható sértettek helyett történő fellépés lehetőségét. Ez az actio popularis, azaz a közérdekű igényérvényesítés. A jogintézmény lényege, hogy nem közvetlenül a jogsérelmet szenvedett személy fordul a bírósághoz vagy más hatósághoz, hanem valamely szervezet a saját jogán lép fel vagy indít eljárást egy nagyobb csoport jogainak és a diszkriminációmentes társadalmi érintkezéshez fűződő közérdek védelmében.
A magyar jogtörténetben az antidiszkriminációs közérdekű perek fókuszában az iskolai szegregációval szembeni fellépés volt.[2] A közelmúltban azonban két olyan perben is komoly sikereket értek el jogvédő szervezetek, ahol a közrendvédelmi hatóságoknak egy-egy település teljes mélyszegénységben élő, roma lakosságával szembeni diszkriminatív gyakorlata miatt indult közérdekű igényérvényesítés. Jelen írásban a szerzők a közérdekű pereskedés sajátos elemeire fókuszálva mutatják be az ezekben a perekben szerzett legfontosabb tapasztalatokat. Tekintettel a nagy terjedelmű peranyagra - ahol csak az ítéletek szövege összesen 182 oldalt tesz ki - és a publikációs lehetőség korlátaira, a más szempontú vizsgálatra is érdemes eljárásokból a szerzők a pertörténet mellett kizárólag a polgári per keretében történő közérdekű igényérvényesítés sajátosságairól, az ehhez kapcsolódó perstratégiáról, a bizonyítási teherről, az alapjogvédelmi szemléletről, illetve az ilyen perekben felmerülő szankciórendszerről írnak.[3]
Bár polgári jogi bíróság előtti eljárásokról van szó, miután közhatalmi szervek állampolgárokkal szembeni jogsértései miatt indultak, ezért valójában közjogi jogviszonyon, az állam alapjogvédelmi kötelezettségén alapuló alapjogi perekkel állunk szemben. Miután alapjogok érvényesítésére más eszköz a magyar jogrendszerben nem áll rendelkezésre, a felperesek csak személyiségi jogi pert indíthattak.
Gyöngyöspata település 450 fős cigány lakosát etnikai hovatartozásuk miatt szélsőséges, cigányellenes szervezetek (Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, Véderő, Betyársereg) tagjai megfélemlítésben tartották 2011 tavaszán. A rendőrség asszisztált a szélsőségesek tevékenységéhez, ahelyett, hogy a jogellenes rendfenntartó akció rasszista jellegét felismerve a támadott közösség jogainak védelmében lépett volna fel. Az álpolgárőrök járőrözése miatt egyetlen eljárást sem indított, de a két másik szervezet tagjai ellen is csak akkor indultak eljárások, amikor a helyzet már pattanásig feszült. A cigánysoron sötétben, fáklyákkal, egyenruhában, rasszista jelszavakat skandálva vonuló gyűlést a rendőrség nem oszlatta fel.
A rendőrség ehelyett a kapacitásait arra fordította, hogy a roma lakosokat bagatell szabálysértések miatt megbírságolja. Ez a bírságolási gyakorlat messze túlnyúlt a szélsőségesek akcióin, egészen 2011 végéig a rendőrök mondvacsinált okokból, a romák által kifejezetten zaklatónak megélt módon, napi szinten tettek ellenük szabálysértési feljelentéseket, illetőleg szabtak ki magas összegű szabálysértési bírságokat például csikk eldobása vagy szotyihéj kiköpése, illetve gyalogos közlekedési szabálysértések miatt. Mindeközben mind a romák, mind a településre járó jogvédők azt tapasztalták, hogy a többségi lakosság hasonló szabálysértései felett a rendőrök szemet hunynak.
Miskolcon a lakosság jelentős részét mélyszegénysége miatt sújtó súlyos szociális problémákat a helyi vezetés nem szociálpolitikai eszközökkel kezelte, hanem olyan intézkedéssorozatot és ahhoz társuló nyilvános kommunikációt indított 2011-ben, amelyek az alacsony
- 42/43 -
státuszú, főként roma lakosság kirekesztését célozták, a roma kisebbséggel szembeni előítéletek, indulatok fokozására voltak alkalmasak. Az önkormányzat 2011-től megfélemlítő jellegű, összevont hatósági razziákat szervezett kizárólag a város szegregátumaiban, illetve romák által sűrűn lakott, elgettósodott társasházaiban, utcáiban. Az összevont ellenőrzéseket többször visszatérően is megismételték ugyanazokon a területeken. Az önkormányzat szervei a rendőrséggel, járási hivatal munkatársaival, közműszolgáltatókkal, polgárőrökkel kiegészülve egyszerre ellenőriztek lakcímbejelentési kötelezettségnek megfelelést, a közösségi együttélés szabályainak betartását, közegészségügyi állapotokat, hulladékkezelést, köztisztasági szabályok betartását, állattartási viszonyokat, illegális áramvételezést, a lakók tulajdonjogát, a gyermekek esetleges veszélyeztetését. A hatósági személyek gyakran bementek az ellenőrzött ingatlanokba és az érintetteket ott igazoltatták. Az ellenőrzött településrészek lakói megfélemlítőnek, zaklatónak élték meg a nagyszámú hatósági személy által végrehajtott és ismétlődő ellenőrzéseket. A hatósági ellenőrzésekről az önkormányzat közvetett tulajdonában lévő helyi sajtó romaellenes kontextusban rendszeresen hírt adott. Az önkormányzati rendészet vezetője és a polgármester is nyilvánosan felvállalta megfélemlítő célzatot, kiemelve, hogy "azok, akik nem abba a környezetbe valók" költözzenek el az adott területről.
A közérdekű per elsődleges előnye az egyéni jogérvényesítéshez képest, hogy az intézményi szintű hátrányos megkülönböztetéssel szembeni fellépést célozza és ezáltal alkalmas lehet strukturális változások elérésére. Az intézményi diszkrimináció következtében sok embert hosszabb időn keresztül érintő gyakorlat folytán rajzolódik ki, ami egyedi érintettek szintjén meg sem fogható. Vagyis, amikor az egyedi intézkedések formálisan jogszerűek, de az intézkedések tömegét tekintve megállapítható, hogy azt lényegesen nagyobb arányban védett tulajdonságokkal rendelkező személyekkel szemben alkalmazzák, míg az összehasonlítható helyzetben lévő többségi lakosságot nem vagy alig érintik. További előny, hogy a roma lakosság túlnyomóan gyenge jogérvényesítési lehetőségeire tekintettel fontos, hogy sok diszkriminációs ügyre nem derülne fény, ha a jogvédő szervezetek nem tudnának egyéni sértettek nélkül fellépni.[4] A mélyszegénységben élő romák érthető okokból sokszor félnek fellépni a hatóságokkal szemben, a közérdekű pereskedés során pedig az egyéni sérelmet elszenvedők másodlagos viktimizációja (bírósági eljárásban újabb megaláztatás) elkerülhető, mert nem kell tárgyalásra járniuk vagy vállalni a jogérvényesítéssel együtt járó anyagi kockázatot.[5] A jogsértés megállapítása, az attól való eltiltás és az egyéb objektív szankciók ugyanakkor a diszkriminációt elszenvedő, ám perben nem álló állampolgárok számára is elégtétellel szolgálhatnak. A szerzők álláspontja szerint a sikeres közérdekű per jobban szolgálja a generális prevenciós célt, mert jellemzően a hatóságok gyakorlatát veszi célkeresztbe, és ennek következménye, hogy a jogsértés felelősi oldalán sem egy személy, hanem egy közhatalmi szerv (pl. önkormányzat, rendőrség) van.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
