A különböző közfeladatok jelentős része hatékonyabban látható el öntevékeny szervezet által. Gyakran azonban az állami kormányzati szervek szigorú hierarchiája, és kötött működési rendje akadálya annak, hogy az állampolgárok öntevékenysége valamely közfeladat ellátásában érvényre jusson. Ezért feltétlenül szükség van olyan közcélokat szolgáló, alapvetően nonprofit jelleggel működő szervezetekre, amelyek nemcsak rövid, hanem hosszabb távon is meghatározó szerepet tölthetnek be a közszolgáltatások nyújtásában, illetve folyamatos biztosításuk megszervezésében, ezen túlmenően a közfeladatok egy részének az államtól elkülönülten történő ellátásában. Ezek a szervezetek a civil társadalom hagyományos szervezeteivel egységes rendszerbe épülve az állami és a magánszféra hatékony kapcsolatának intézményes lehetőségeit biztosítják.1 Így természetesen lehetőség nyílhat a közfeladatok magasabb színvonalú ellátására.
Ilyen közfunkciókat ellátó szervezet a köztestület, amely a Polgári Törvénykönyv 1993. évi CXVII. törvénnyel történt módosítása kapcsán - amelyet Kecskés László a kontinuív szemléletű, folyamatos jogfejlesztés módszerét követő tematikusan haladó civilisztikai jogalkotás kiemelkedő fejezetének nevezett2 - került be a közalapítvány mellett a Ptk.-ba. A Törvény Általános Indokolásában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy "megteremti az állami és a civil szféra köztes, változó mozgásterében létesülő új közjogi jogi személyek magánjogi jogviszonyokban való részvételének lehetőségét", és a társadalmi autonómia megvalósítására szolgáló szervezetekként szabályozza ezen jogintézményeket. Ezeknek a konstrukcióknak az életre keltése úgy is felfogható, mint a közfeladatok ellátásában megvalósuló "privatizáció".3 Az Alkotmánybíróság (AB) a 22/ 1994 (iV. 16) AB határozatában (ABH 1994, 128) megállapította, hogy a "törvény közjogi közfeladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületként szakmai kamarát, és előírhatja a köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság nem sérti az egyesülési szabadságból fakadó önkéntes csatlakozás jogát. Mint azt Lábady Tamás hangsúlyozza4, az AB azt is megállapította, hogy a közfeladat kétségkívül közigazgatási feladat, amelyhez a köztestületnek megfelelő hatáskörrel is rendelkeznie kell, illetve a köztestület a helyi önkormányzatok mellett az önkormányzás egy másik önálló vállfaját, a testületi önkormányzatot valósítja meg. Jóllehet a fentiekből egy kiforrott, egyértelmű elméleti és gyakorlati konstrukció meglétére következtethetünk, mégis tudnunk kell, hogy a köztestület, illetve az ún. közjogi jogi személyek körül számos bontakozott ki, amelyek egy része a Ptk. kodifikáció kapcsán újból napirendre került. A következőkben egy rövid történeti és elméleti áttekintés kapcsán vizsgáljuk meg, mi vezetett a hatályos szabályozás kialakulásához.
Kiindulópontként mindenekelőtt a közjog és a magánjog határterületeinek kérdéskörével kell foglalkoznunk.
A jogrendszer két nagy jogterületre való felosztása mindenekelőtt Domicius Ulpiánus föníciai jogtudós nevéhez fűződik, aki már a Kr. u. III. században utalt arra, hogy: "a közjog a római államra vonatkozik, míg a magánjog az egyesek érdekét tartja szem előtt". E két általános szempont szerinti elhatárolásról azután a jogtörténeti fejlődés során bebizonyosodott, hogy egyrészt mivel hiányzik az igazi "differentia specifica" az átfedéseket és hasonlóságokat elkerülő valódi ismérv, másrészt az állam a közhatalom gyakorlása mellett fokozatosan beavatkozott a magánosok viszonyába, így relatíve szűkült és folyamatosan szűkül a tisztán közjogi és a tisztán magánjogi jogterület.
Különösen érvényes ez a jogi személyek szabályozását illetően, ugyanis olyan szervezettípusok (mint pl. a köztestület és a közalapítvány) sorolhatóak ebbe a kategóriába, amelyek a magánjog és a közjog határterületein elhelyezkedve felvetik az iménti két jogterület közötti elhatárolás problematikáját.
Moór Gyula megközelítésében a jogi személyeket, ezeket az elsősorban magánjogi intézményeket az sodorja a közjog, a közhatalom területére, hogy "mint közbeeső tagozatok ékelődnek be az egyén és az állam közé".5
Önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy mi vezetett ezen "közbeeső tagozatok" kifejlődéséhez, hogyan alakulhatott ki az állami élet és a jogi személyek közötti ilyen szoros összefüggés, és elsősorban milyen történeti gyökerei vannak ezen alakzatok kialakulásának.
A köztestület, mint "közbeeső tagozat" alapvetően egy, a közjog értelmében alakult közületi szervezet, amely közfunkciók teljesítésére van hivatva, mégis magánjogi jogképességüket határozza meg a számukra megállapított közjogi feladat (Szladits). Az intézmény eszmetörténete során látni fogjuk, hogy sem a jogalanyiság, sem a jogképesség szempontjából nem tekinthető a köztestület tisztán magánjogi alakulatnak, mégis a magyar szabályozás a magánjog keretén belül tárgyalja.
Tanulmányom előkészítése során vizsgáltam mind az idevágó német és francia, illetve az angolszász jogi irodalom egyes civiljogi munkáit és megállapítottam, hogy a magyar szabályozáshoz - amelynek bemutatása képezi tanulmányom célját - a német jogi irodalom tételei állnak legközelebb. Ebből fakadóan célszerű a magyar köztestületi szabályozásnak - a középkorig visszamenően - alapvetően az egyes germán jogirodalmi tételekkel való összevetése. Ez azért is indokolt, mert bizonyítottan a német jogtudomány eredményei voltak legnagyobb hatással a hazai köztestületi rendszer szabályozására.
A továbbiakban tekintsük át, mi vezetett a köztestület modern fogalmának kialakulásához.
A természetjogi iskola és a felvilágosodás ellenséges érzülettel viseltetett a középkor minden intézményével, így a középkori testületi szervezkedéssel és a jogi személyekkel szemben is. Ez a tendencia azonban inkább a latin államokban volt megfigyelhető, Németországban a törvényhozás barátságosan közeledett a köz- és magánjogi jogi személyekhez. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a régi germánjogi felfogás teljes mértékben elismerte a testületalapítás szabadságát, másrészt az, hogy a német közönséges jogtudomány Savigny vezetésével, majd később Gierke "Genossenschaftstheorie"-ja behatóan foglalkozott a jogi személyek elméletével és állandóan küzdött a testületalapítás szabadságáért. Ezzel magyarázható, hogy már a porosz Landrecht (II. pont 6.) és az OPTK (26.) is kifejezetten elismerte a testületek jogképességét. Most tekintsük át, hogyan különültek el a közjogi és a magánjogi jogképességgel felruházott testületek a XIX. századi német jogtudományban.
Ennek kapcsán először a német területen megjelenő modern önkormányzatot kell megemlítenünk, melyet az 1808-as Stein-féle porosz városi rendtartáshoz szoktak kötni. Az abszolutista államtól bizonyos mértékben függetlenséget élvező, sőt néha azzal szemben álló helyi önkormányzatok kibontakozása mintegy fél évszázadot ölel át és több szakaszra osztható fel.6 Ebben az időszakban, mely a feudális állam és a polgárság közötti ellentét tetőpontjának tekinthető, a testületi önkormányzatok kettős funkciót töltöttek be. Egyrészt a polgárok állammal szembeni szerveződésének bázisát jelentet-ték7, másrészt a feudális állam modernizálásának eszközét is.8 A rendi világ egyéb testületei (céhek, kereskedelmi társaságok) részben a polgári átalakulás, részben az abszolút hatalom térnyerése következtében a XIX. század elejére fokozatosan elvesztették korábbi jogaikat, s pusztán civiljogi szerveződésekké váltak. Különleges helyzetben voltak ebből a szempontból az egyházak, mivel kitüntetett közjogi jogállásukból fakadóan képesek voltak bizonyos mértékben megőrizni korábbi jelentőségüket9. Az önkormányzati fejlődés első szakasza tehát alapvetően a települési közösségek (Gemeinde) önkormányzatához kötődik, mely Robert von Mohl10 meghatározása szerint "az állam és a társadalom közötti kölcsönviszonyon nyugvó társadalmi intézmény, amelyet azonban az állam saját céljaira gyakran a jogosnál is nagyobb mértékben hatalmába szokott keríteni"11.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
