Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2011. október 11-én tette közzé a közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslatát magában foglaló közleményét.[1] A közlemény három részből áll: elején maga a Rendeletjavaslat található, amely az előterjesztés indokai mellett annak egyfajta általános részeként értelmezhető (a továbbiakban: Rendeletjavaslat). A Rendeletjavaslathoz két melléklet kapcsolódik: az I. számú melléklet tartalmazza a tulajdonképpeni szabályozás szövegének javaslatát (a továbbiakban: CESL[2] normaszöveg-javaslat), a II. számú melléklet pedig pusztán technikai jellegű, tartalmazva a közös európai adásvételi jogot (a CESL-t) alkalmazandó jogként választó fogyasztó részére nyújtandó kötelező írásbeli tájékoztatás szabványosított nyomtatványának mintáját.
A tanulmány betekintést nyújt a Bizottság közös adásvételi jogról szóló rendeletjavaslatának kontextusába, továbbá vizsgálja annak egyes alapkérdéseit. Ehhez kapcsolódóan az e lap hasábjain egy későbbiekben megjelenő kapcsolódó tanulmány a közös európai adásvételi jogról szóló Rendeletjavaslat nemzetközi kollíziós magánjogi illeszkedési kérdéseit hivatott vizsgálni.[3]
A Rendeletjavaslat mérföldkőnek tekinthető a rendszerként értelmezett európai szerződési jog (így a magánjog egyik központi eleme) fejlődési folyamatában, mivel az immáron nem csupán elméleti jogászok részéről kidolgozott modellszabályok, hanem a Bizottság, mint az Európai Unió jogalkotás-kezdeményező intézményének kodifikációs javaslata formájában észlelhető.[4] A Bizottság közös európai adásvételi jogról szóló Rendeletjavaslata tárgyában - élve a primer uniós jogban biztosított jogukkal[5] - több tagállami törvényhozó is állást foglalt.[6] Az arra nyitva állt időn belül a Rendeletjavaslat négy tagállami törvényhozótól[7] kapott ún. "sárga lapot"[8], azaz emelt ellene szubszidiaritási[9] kifogást.[10] A négy tagállam kifogása azonban nem tette ki a nemzeti parlamenteket együttesen megillető szavazatok egyharmadát, amely szükséges ahhoz, hogy a Bizottság (mint kezdeményező) részére a Rendeletjavaslat megfontolását írja elő.[11] A német Szövetségi Gyűlés (Bundestag)[12] megkérdőjelezi a Rendeletjavaslat elfogadásának Bizottság által megjelölt primer uniós jogi alapját[13] éppúgy, mint a szubszidiaritás[14] és arányosság[15] elvének való megfelelést (a Rendeletjavaslat elfogadásának primer uniós jogi alapjával összefüggésben lásd jelen tanulmány II.1.2. pontját). Hasonló álláspontot tükröz az Egyesült Királyság Képviselőházának indoklással ellátott véleménye[16], kitérve annak valószínűségére is, hogy a közös európai adásvételi jog jelentős közvetlen vagy közvetett következményekkel jár majd a nemzeti szerződési jog szabályaira nézve, mi több, annak részbeni erodálásához is vezethet.[17] A Képviselőház állásfoglalása nem érinti az elfogadás primer uniós jogi alapjának kérdését. Megjegyzendő, hogy a Law Commission és a Scottish Law Commission független jogalkotási tanácsadó szervek az Egyesült Királyság kormánya számára készített együttes véleményükben nem kérdőjelezik meg per se a rendeletjavaslat elfogadásának primer uniós jogi alapját. A tanácsadói vélemény a vállalkozások közötti ügyletek esetén (B2B) látja problémásnak az EUMSz. 114. cikkét mint jogalapot, főként e cikk (3) bekezdésére figyelemmel, a fogyasztóvédelemi célkitűzéssel való ötvöződése miatt.[18] A tanácsadói vélemény alapján, a Bizottság által megjelölt jogalap kérdését a Rendeletjavaslat tartalmáról folyó egyeztetések alakulása függvényében érdemes megvizsgálni.[19] Általános következtetésként levonható, hogy a szigetországi szkepticizmus mögött leginkább a nemzeti szerződési jog erodálásának potenciálja tűnik meghúzódni.
Amint látható, nem becsülendő alá a Rendeletjavaslat jelentősége abból a szempontból, hogy annak jelenlegi elképzelés szerinti elfogadása egy a tagállami anyagi magánjog (szerződési jog) rendszerével párhuzamban érvényesülő, lényegében azzal egyenértékű rendszert hoz létre, amely hatással lesz a tagállamok magánjogi rendszereinek további fejlődésére. Ez tükröződik abból is, hogy a német nyelvterület polgári jogot oktató egyetemi tanárait tömörítő egyesület (Zivilrechtslehrervereinigung)[20] elnöksége idén áprilisban rendkívüli ülést hívott össze a Rendeletjavaslat közzététele kapcsán. Érdekességként megjegyzendő, hogy az egyik vezető németországi jogi kiadónál már előrendelhető a közös európai adásvételi jog kommentárja, 2014. évi várható megjelenéssel.[21]
Az európai integrációval összefüggésben fejlődő európai szerződési jog története több mint három évtizedes múltra tekint vissza.[22] Az, hogy az Európai Unió[23] anyagi szerződési jogot érintő funkcionális, irányelveken keresztül megvalósuló jogalkotása (utalva különösen a minimum harmonizáció elvére, valamint a fogyasztót megillető kedvezőség elvére a Róma I. rende-
- 8/9 -
letben[24]) inkább a töredezettséghez, mintsem a tagállami szerződési jogok egységéhez járult hozzá, vitán felül áll.[25] Az ebből fakadó problémákra reagálva a Bizottság 2001-ben[26], majd 2003-ban[27] közleményt tett közé. Az utóbbi közlemény cselekvési tervet foglalt magában, amelyben megjelent a választható európai szerződési jog gondolata is.[28] Alapvetően három megközelítés körvonalazódott az anyagi szerződési jog pointilista harmonizációja okozta nehézségek kezelésére. Az első megközelítés a (fogyasztói) szerződési jogi tárgyú irányelvek közötti inkoherencia felszámolására, tehát a technikára fokuszált. A koherencia megteremtése érdekében az irányelvek uniós jogalkotó részéről történő átdolgozását irányozta elő egyfajta alapelveket, modellszabályokat és meghatározásokat tartalmazó "eszköztár" (tool box) segítségével.[29] A második megközelítés az irányelvek ún. minimum harmonizációs jellegét vette célba, ugyanis az nem számolja fel a nemzeti szabályozások közötti különbözőségeket, mivel megengedi az irányelvben rögzítettnél magasabb szintű fogyasztóvédelmet biztosító tagállami szabályozást. Ennek kezelésére az ún. teljes harmonizáció elve irányába történő elmozdulás látszott alkalmasnak, azaz az uniós jogalkotó meghatározza a tagállamok által alkalmazható fogyasztóvédelmi szint minimumát és maximumát, így a vállalkozásoknál nem jelentkezik költségként a magasabb szintű fogyasztóvédelemről való tájékozódás. A harmadik megközelítés egy választható európai szerződési jogi eszköz megalkotására irányult, amelyet a felek a szerződésükre alkalmazandó jogként választhatnának. Ez a megközelítés lényegében egy hagyományos értelemben vett európai polgári törvénykönyv alternatívájának tekinthető, előző politikai kivitelezhetetlensége miatt, még ha hosszú távon kívánatosnak is tekintették azt. A választható eszköz kidolgozásánál alapul lehet venni a már kidolgozott európai modellszabályokat, így az úttörő szerepet betöltő Európai Szerződési Jog Alapelveit (a továbbiakban: PECL)[30], valamint ennek a továbbfejlesztett változatát, a DCFR modellszabályrendszerét.[31]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
