A haszonélvezet eredeti rendeltetése természetes személyek szükségleteinek kielégítését szolgálta és ezt tartotta a régi Ptk. is szem előtt. Többnyire az öröklési szabályok alapján keletkezett, azonban szerződéssel létrehozhatta a tulajdonos is, ámde a szerződés megkötésére is csaknem mindig családtagok és más hozzátartozók között került sor. Elterjedt az olyan megoldás, hogy a tulajdonossal megkötött szerződéssel a szülők maguknak a haszonélvezetet, gyermekük részére pedig a haszonélvezettel korlátozott tulajdonjogot szerezték meg (KGD 2011.22). Azonban az új Ptk. javaslatának indokolása már kifogásolta, hogy hiányzik azoknak a problémáknak a figyelembevétele, amelyek a "piaci viszonyok és a piaci szereplők körében" felmerültek. Hiányoznak "azok a szabályok, amelyek a jogi személy haszonélvezetére, a haszonélvezet közvetett tárgya rendeltetésének fenntartására irányuló kötelezettségre, illetve pénzen, árun, árukészleten fennálló haszonélvezetre vonatkoznak". Azonfelül, hogy a törvényhozó a haszonélvezetet a piaci viszonyok egyik lehetőségévé akarja tenni, az új Ptk. 7:58. §-ának (1) bekezdés a) pontja az örökhagyó házastársa részére a haszonélvezet öröklését az örökhagyóval közösen lakott lakásra és annak berendezésére szorította vissza; ezt meghaladó haszonélvezet már csak szerződés vagy végrendelet alapján jöhet létre.
A régi Ptk. hatálya idején is tapasztalható volt, hogy felmerült gazdálkodó szervezetek és egyéb jogi személyek javára szóló haszonélvezeti jog létesítésének igénye. Ennek lehetőségét a gyakorlat nem zárta ki, azonban alkalmazásának módja nem alakult ki. Célszerű ezért az új szabályok alkalmazásának lehetőségét áttekinteni.
A haszonélvezet jogintézményének létrehozását a régi Ptk. 158. §-ának (1) bekezdése akként szabályozta, hogy szerződés alapján haszonélvezet azáltal keletkezik, hogy a dolgot átadják, az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogot pedig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik.
A szerződést nem kellett írásba foglalni.
A szóbeli szerződés esetén a dolog átadása, vagy annak kikényszerítése nem járt nehézséggel, azonban az ingatlanra vonatkozó haszonélvezetnek az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséhez az Inytv. 32 §-ának (1) bekezdés f) pontja szerint a tulajdonos bejegyzést megengedő nyilatkozatára volt szükség, mégpedig a (2) bekezdés c), illetve d) vagy e) pontjában foglalt követelményeknek megfelelő módon.
Ha a tulajdonos a hozzájárulásról szóló okiratot nem adta ki, azt a régi Ptk. 295. §-a alapján a bíróság ítélettel pótolhatta. Erre nézve irányadó álláspontot fejtett ki a Legfelsőbb Bíróság BH 2002.433. sz. alatt közzétett határozata: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges írásbeli nyilatkozatot a bíróság ítélettel csak akkor pótolhatja, ha bizonyított, hogy a felek a használati (úgyszintén haszonélvezeti) jog kikötésében és annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzésében is megállapodtak.
Az új Ptk. 5:146. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésen alapuló haszonélvezet létrejöttéhez az erre irányuló szerződésre, valamint a dolog birtokának átruházására, ingatlan esetén pedig ezenfelül a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére van szükség. Ebből világos, hogy a szerződés csak kötelmi kötelezettséget tartalmaz; ezen alapul a tulajdonosnak a dolog bir-
- 129/130 -
tokának átruházására, továbbá ingatlan esetén a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését engedélyező nyilatkozat kiadására vonatkozó kötelezettsége.
A szerződés megköthető szóbeli nyilatkozattal is.
Tekintettel arra, hogy a haszonélvezet létrehozására irányuló szerződés szabályai erősen hasonlítanak a tulajdonjog átruházásának az új Ptk. 6:215. §-a (1) és (2) bekezdésében található szabályaihoz, helyesnek tartom, hogy azok érvényességének megállapításához a jelenleg is hatályos XXV. sz. PED 1. pontját hívjuk segítségül. Ehhez képest a szóbeli vagy írásbeli szerződés érvényességének minimális kellékei: a felek személyének, ezek haszonélvezet létesítésére irányuló akaratának, az ingó dolog vagy ingatlan megkülönböztetésére alkalmas adatainak megjelölése. Végül, ha a haszonélvezet létesítése ellenszolgáltatással történik, az érvényességhez ennek egyértelmű megjelölése is szükséges.
Az új Ptk. 5:146. §-ának (1) bekezdéséből következik, hogy a tulajdonosnak kötelmi kötelezettsége a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséhez szükséges, őt terhelő cselekmények teljesítése. Ennek megtagadása szerződésszegésnek minősül, és a 6:184. §-a ezen a jogcímen rendelkezik úgy, hogyha a fél szerződés alapján jognyilatkozat tételére köteles, és ezt a kötelezettségét nem teljesíti, a jognyilatkozatot a bíróság ítélettel pótolja. Ezért most már a jognyilatkozat pótlásához elegendő, hogy a szerződés megfelel a PED I. pontja által meghatározott feltételeknek; a BH 2002.433. sz. határozata már nem lehet irányadó.
Ha a szerződést jogi személy köti meg, elvárható, hogy azt írásba foglalják, egymás jogait és kötelezettségeit pontosan meghatározzák és bele vegyék a tulajdonosnak az Inytv. 32. §-ának (2) bekezdés c), illetve d) vagy f) pontja szerint megszövegezett engedélyét.
Az ingó és ingatlan dolgokon felül - a korábbinál nagyobb mértékben - sor került a jogokat terhelő haszonélvezet szabályozására is.
Az új Ptk.-ra irányuló javaslat indokolása súlyt helyezett a jogokra vonatkozó haszonélvezet szabályozásának "pontosítására" is. Ez a szándék nyilvánul meg abban, hogy már az 5:146. § (1) bekezdésébe felvették azt a rendelkezést, hogy "az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogon alapított haszonélvezeti jog esetén" is a haszonélvezeti jog bejegyzése szükséges.
A jogok haszonélvezetével külön foglalkozunk. Ezért ezúttal csak azokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat soroljuk fel, amelyek haszonélvezettel megterhelhetők.
A Ptk. által szabályozott korlátolt dologi jogok közül egyedül a földhasználat joga az, amely - de csak közvetetten - haszonélvezet tárgya lehet. Az új Ptk. 5:145. §-ának (1) bekezdése szerint akkor, ha "a föld" (azaz földrészlet) és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig - az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben - a földre földhasználati jog illeti meg. Az épületre vonatkozó haszonélvezeti jog létesítésének nincs akadálya; a földhasználati jogra az épületen keresztül terjedhet ki a haszonélvezet.
Olyan jog, amelyet önállóan lehet haszonélvezettel megterhelni, az ingatlan-nyilvántartásban csak egyetlen egy található: a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 12. §-án alapuló lakáshasználati jog. Ezt az ingatlan nyilvántartásba az Inytv. 16. §-ának b) pontja alapján lehet bejegyezni.
Visszatérve a haszonélvezet legfontosabb tárgyára: a dologra, nyilvánvaló, hogy az üzleti kapcsolatokban az ingatlanon létesített haszonélvezet a legfontosabb.
A haszonélvezet létrejöhet az ingatlan egészére, de egy részére is. Azt, hogy az ingatlan részleges haszonélvezete milyen formában terhelheti meg az ingatlant, az Inytv. 10. §-ának (1) bekezdése határozza meg. Eszerint a haszonélvezeti jogot (az ingatlan egészén kívül)
- az ingatlan eszmei hányadára, vagy pedig
- az ingatlan természetben meghatározott, vagy területnagyságban kifejezett részére lehet bejegyezni.
Az ingatlan eszmei hányadát megterhelő haszonélvezet rendszerint az öröklési jog szabályai alapján jöhet létre. A hányadok egymáshoz való viszonyában több változat is létrejöhet. Például: a haszonélvezettel terhelt hányad mellett a másik (a többi) hányad a tulajdonostárs(társak) birtokában és használatában marad, de előfordulhat az is, hogy az ingatlannak egyidejűleg több haszonélvezője van. Ilyen esetben a birtoklás, használat és hasznosítás szabályozását az érdekelt felek megállapodással rendezhetik. Ennek hiányában a korábbi Ptk. hatálya idején kialakult gyakorlat szerint a szabályozást a bíróság - a PK 8. sz. állásfoglalás figyelembevételével - úgy hozza létre, mintha tulajdonostársak állnának egymással szemben.
Az új Ptk. 5:147. §-ának (2) bekezdése már kifejezetten úgy rendelkezik, ha a haszonélvezeti jog egyidejűleg több haszonélvezőt illet meg, a birtoklás, a használat és a hasznok jogára a közös tulajdon szabályait kell alkalmazni. Ez a szabály egyaránt alkalmazandó arra az esetre, ha az ingatlan egészén több személyt közösen illet meg a haszonélvezet, vagy pedig több hányadon külön-külön. Kétségtelen, hogy ezt az új szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az ingatlannak csak egyik hányadát terheli a haszonélvezet, a másik (többi) hányaddal a tulajdonos rendelkezik.
A haszonélvezetnek ez a módja a piaci kapcsolatokban aligha lehet felhasználható.
Kedvezőbb lehet az ingatlan természetben meghatározott részére vonatkozó haszonélvezet létesítése. Ennek meghatározása már jobban megfelelhet a haszonélvező érdekeinek. Például a haszonélvezet épületre, vagy egy épületen belül kiválasztott helyiségekre, valamint a telek területének kijelölt, esetleg körülhatárolt részére terjed ki.
Az új Ptk. 5:146. §-ának (3) bekezdése szerint a haszonélvezeti jog nem terjed ki arra, amivel a haszonélvezeti jog tárgya a haszonélvezet keletkezését követően gyarapszik, kivéve, ha a gyarapodás a haszonélvezet tárgyának a rendes gazdálkodás körében való hasznosításából származik.
- 130/131 -
A régi Ptk. hatálya idején nem merült fel az a kérdés, hogy a dolgok természetéből eredő gyarapodás (pl. az állatok szaporodása, a tartós növényzet növekedése) kit illet meg. Ezeket nem lehetett a haszonélvezőtől elvonni. De nem lehetne ezeket elvonni az új Ptk. szóban forgó rendelkezése alapján sem, hiszen a rendes gazdálkodásból erednek.
Felmerült viszont az a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a haszonélvezettel terhelt dolog - többnyire ingatlan - mesterséges úton gyarapodik. Például akkor, ha az ingatlan tulajdonosa az ingatlanon házat épített, vagy a meglévő házhoz új helyiséget csatolt. Erre a bírósági gyakorlat szerint a haszonélvezet nem terjedt ki (BH 1996.24.).
Más a helyzet, ha az ingatlanon a haszonélvező hozott létre épületet vagy a már meglevő épületet bővítette vagy átalakította.
A régi Ptk. hatálya idején, nem alakult olyan gyakorlat, amely a haszonélvező építkezésére vonatkozott. (Nyilván azért, mert mind a tulajdonjog, mind a haszonélvezet együtt az örökléssel jött létre.) Ezzel szemben, ha az új Ptk. szabályai szerint jogi személy - gazdasági tevékenysége érdekében - szerződéssel (esetleg hosszú időre) szerezte meg az ingatlan haszonélvezetét, építmény létesítése szükséges lehet. Ebben az esetben feltétlenül meg kell szereznie a tulajdonos hozzájárulását, továbbá igen célszerű az is, hogy az építmény jogi állapotáról szerződést is kössön vele. Például kötelezi magát arra, hogy az építményt a haszonélvezet megszűnésekor lebontja és az eredeti állapotot visszaállítja, vagy az épület az ingatlan része lesz és a tulajdonjog arra is kiterjed (a gazdagodás megfizetésével vagy anélkül), de megállapodhatnak akként is, hogy az épület - az ingatlan egy részének megvásárlásával vagy földhasználat (5:145. §) létesítésével - a haszonélvező tulajdona lesz.
A ráépítés szabályozásában az új Ptk. 5:70. és 5:71. §-a lényegében azonos a régi Ptk. 137. §-ának (1), (2) és (4) bekezdésével. A régi Ptk. 137. §-ának (3) bekezdése helyébe az új Ptk. 5:68. §-a által létrehozott hozzáépítés fogalma és szabályozása lép.
Továbbra is irányadónak kell elfogadni a bírósági gyakorlatnak azt az álláspontját, hogy a ráépítés vagy hozzáépítés csak akkor szolgálhat tulajdonszerződés alapjának, ha azok megfelelnek az építésügyi hatósági eljárás szabályainak. Már pedig a 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 18. §-ának (2) bekezdés b) pontja szerint az építés engedélyezéséhez az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása szükséges. Ehhez képest az 5:70., illetve 5:68. § alapján a haszonélvező tulajdonjogot akkor szerezhet, ha a tulajdonos a hozzá-, vagy ráépítést megengedte, de ennek következményeiben a felek nem állapodtak meg (BH 1984.147). Ilyen esetben a haszonélvező az új Ptk. 5:70. §-ának (2) bekezdése szerint megszerezheti a föld egészének vagy egy részének tulajdonjogát, de lehetséges az is, hogy az 5:18. § (2) bekezdésének megfelelően csak az épület tulajdonjogát szerzi meg az 5:145. § szerinti földhasználattal együtt. Hozzáépítés esetén az 5:68. § (1) bekezdése szerint az ingatlan egészén közös tulajdon jöhet létre.
A ráépítésen, hozzáépítésen felül az ingatlan (esetleg ingó dolog) állaga vagy értéke szintén gyarapodhat mesterséges úton. Például az épület olyan átalakítása, vagy olyan berendezés felszerelése, amely elősegíti a gazdasági tevékenység végzését. A felek megállapodása hiányában, - figyelembe véve a dolog gazdasági rendeltetését - a gyakorlatra vár annak a kérdésnek a megoldása is, hogy a mesterségesen létrehozott gyarapodás mikor tartozik a rendes gazdálkodás körébe. Például a víz vagy villany bevezetése, a termőföld művelési módjának előnyös megváltoztatása a dolog jobb használatát elősegíti, de nem haladja meg a rendes gazdálkodás szempontjait.
Az ingatlanok mellett a régi Ptk. hatálya idején ingó dolgot terhelő haszonélvezetnek sokkal kisebb volt a jelentősége. Ezek úgyszólván csak az öröklési jogszabályok alapján jöttek létre; a gyakorlatban szerződéssel nem lehetett találkozni. Általában személyes szükséglet kielégítésére szolgáltak. Néha előfordult, hogy a haszonélvezet kisipari műhely berendezésén keletkezett és ezeket az özvegy haszonszerzésre tudta felhasználni.
A jogi személyek részére a haszonélvezet létesítése több vonatkozásban is előnyös lehet. A legegyszerűbb példa erre az, hogy támogatói az egyesületnek, vagy alapítványnak haszonélvezeti jogot adnak a tulajdonukban álló épületeken, helyiségeken, továbbá ezek berendezéséhez szükséges tárgyakon. Ezáltal működésük biztosítva van, a támogató tulajdonjoga pedig megmarad. Gazdasági társaságoknak is előnyös lehet, hogy ha előre látható időig telephelyre, raktárra stb. van szüksége és ezek megvásárlása helyett az ingatlanokon és a hozzátartozó berendezéseken haszonélvezeti jogot szerez. Még inkább sor kerülhet vállalatcsoport létrehozása során arra, hogy a tagok vagyoni helyzetük kialakítása végett ingatlanokat, eszközöket nem csak a tulajdonjog átruházásával, hanem haszonélvezet létesítésével bocsátják egymás rendelkezésére. Ugyanez történhet az egyesülés során is. Az egyszemélyes gazdasági társaság esetén az alapító - a kötelező vagyoni hozzájáruláson felül - a társaság működését haszonélvezeti jog létesítésével is elősegítheti.
A haszonélvezeti jog tartalmát meghatározó 6:147. § (1) bekezdése a régi Ptk. erre vonatkozó szabályait nem változtatta meg. A haszonélvező jogosult a más személy tulajdonába tartozó dolgot birtokában tartani, használni, hasznosítani és hasznait szedni. A haszonélvezet továbbra is abszolút jognak minősül: a haszonélvezőt e jogok békés élvezetében senki sem háboríthatja, mindenki tartózkodni köteles a jogosult zavarásától. A haszonélvezet a régi Ptk. hatálya idején a személyes szükséglet kielégítését szolgálta. Néhány esetben felmerült olyan szerződés, amely gazdálkodó szervezetek javára hozott létre haszonélvezeti jogot. Ezt a gyakorlat tiltó rendelkezés hiányában elfogadta, de bővebb szempontok felismerésére nem lehetett példát találni. Amennyiben sikerül a haszonélvezetet a piaci viszonyok körébe bevezetni, az ingó dolgok és ingatlanok gazdasági felhasználásához és hasznainak növeléséhez szakszerű gazdasági tevékenységre lesz szükség, ami a karbantartás helyességét is megköveteli. (Ennek lehetőségét növeli az 5:149. §.)
- 131/132 -
A 6:147. § (3) bekezdése változatlanul rendelkezik arról, hogy a tulajdonos személyében bekövetkezett változások esetén a haszonélvezeti jog tekintet nélkül fennmarad. Mindeddig a tulajdonos természetes személy volt, a tulajdon átruházása, öröklése stb. nem érintette a haszonélvezeti jogot. A piaci viszonyok azonban oda vezethetnek, hogy jogi személy is köthet haszonélvezetet létrehozó szerződést. Ez arra az ellentmondásra vezetett, hogy ha a természetes személy meghal, a dolog tulajdonjoga az örökösre (végső soron az államra) száll át; viszont a jogi személy megszűnhet jogutód nélkül is. Ha ennek tagjai vagy alapítói a 3:48. § (1) bekezdésének c) pontja szerint kimondják a jogi személy megszűnését, a 3:48. § (2) bekezdésének alkalmazása során ügyelniük kell a vagyontárgyait terhelő haszonélvezeti jogra; ugyanez vonatkozik a felszámolási eljárásra is. A felszámolás során figyelembe kell venniük, hogy a vagyontárgy értékét milyen mértékben csökkenti haszonélvezet, valamint az ehhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek értéke.
Az 5:147. § (4) és (5) bekezdése a haszonélvezeti jog időtartamát határozza meg.
A (4) bekezdés a természetes személyt megillető haszonélvezet időtartamára vonatkozik. Ebben nincs változás: határozott ideig, de legfeljebb a jogosult haláláig állhat fenn.
Az (5) bekezdés a jogi személyre vonatkozó új rendelkezést tartalmaz: a jogi személy javára a haszonélvezeti jog határozott időre, de legfeljebb ötven évre "engedhető", a határozatlan időre alapított haszonélvezeti jog ötven évig állhat fenn.
A korlátozott időtartam meghatározása mindkét esetben azonos. Ez történhet dátum szerint, de úgy is, hogy a szerződő felek bizonytalan jövőbeli eseményhez kötik. Gazdasági táraságok stb. esetében ilyen lehet például annak a tevékenységnek a befejezése, amelynek végzéséhez volt szükség a haszonélvezet tárgyát képező ingatlan vagy gépezet használatára.
Az 5:147. § (5) bekezdése nem rendelkezik arról, hogy mi lesz a haszonélvezet sorsa, ha a jogi személy megszűnik. Ennek hiányát pótolja az 5:154. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a haszonélvezet megszűnik "a jogosult halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével". Itt jelentős különbség van a természetes személyt, illetve a jogi személyt megillető haszonélvezet között. A természetes személy halála esetén jogutódlás (öröklés) lehetősége ki van zárva. Ellenben a jogi személy megszűnése esetén helye van a jogutódlásnak.
A jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezéseket tartalmaz az új Ptk. 3:39., és 3:44. és 3:45. §-a; ezek szerint az átalakulással, egyesüléssel vagy szétválással létrehozott új jogi személy az elődjének általános jogutódja lesz. Ezért, ha a tulajdonos (például alapítvány esetén) a haszonélvezeti joggal egy célt kívánt elérni, a szerződésben kizárhatja a jogutódlás lehetőségét.
Különös problémát vet fel az 5:147. § (5) bekezdés azáltal, hogy a "határozatlan időre alapított haszonélvezeti jog" fogalmát használja. Ez azonban súlyos problémát idéz elő.
A határozatlan időre kötött szerződés esetén voltaképpen elkerülhetetlen annak felmondása. A felmondás lehetősége az ilyen jogintézményhez hozzátartozik.
A felmondás azonban nem fér össze haszonélvezet jogintézményének rendeltetésével.
A felmondás ugyanis az adott jogviszony jogügylettel való megszüntetésének minősül. Az 5:154. § (2) bekezdése azonban a haszonélvezet jogügylettel való megszüntetését egyedül a haszonélvező lemondó nyilatkozata alapján teszi lehetővé.
Ezért az 5:147. § (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a határozatlan időre való utalás azt jelenti, hogy amikor a szerződésben elmaradt a korlátozott idő megjelölése, a haszonélvezeti jog a maximális ötven éves időtartam elteltéig állhat fenn.
2. Az új Ptk. 5:149. §-ának (1) és (3) bekezdése lényegében azonos a régi Ptk. 159. §-ának (1) bekezdésével. A rendes gazdálkodás szabályaiból eredő követelményeket az ügy konkrét körülményei szerint kell vizsgálni, figyelembe véve a haszonélvezet tárgyát, ennek mindenkori állapotát, a rendeltetésszerű használat szempontjait stb. A haszonélvező tevékenységét a gyakorlatban elfogadott gazdasági megfontolásokhoz kell viszonyítani.
A régi Ptk. hatálya idején a bírósági gyakorlatban ezek a szempontok nem jelentek meg. Ha a haszonélvezet létesítése az új Ptk. hatályba lépése után a gazdálkodó tevékenységét szolgálja, ezeknek a szempontoknak erősen érvényesülniük kell. Minthogy a jogalkotó az 5:149. § (2) bekezdésében már számításba vette, hogy a jogi személy javára létesített haszonélvezeti jog gazdasági tevékenység végzésére szolgál, ezért lehetőséget ad neki arra, hogy alkalmazkodjék a gazdasági folyamatokban, a piaci viszonyokban bekövetkezett változásokhoz. Minél hosszabb ideig áll fenn a haszonélvezet, egyre jobban kell a változásokhoz igazodni. Ezért teszi lehetővé az 5:149. § (2) bekezdése a következőket: a haszonélvező a tulajdonos hozzájárulása nélkül
■ megváltoztathatja a haszonélvezet tárgyát képező dolog gazdasági rendeltetését, továbbá
■ lényegesen átalakíthatja vagy valamilyen módon "megváltoztathatja" magát a dolgot, azaz annak állagát.
Ezekkel a lehetőségekkel akkor élhet egyoldalúan a haszonélvező, ha a dolog rendeltetésének vagy eredeti formájának való fenntartása ellentétes lenne a rendes gazdálkodás követelményeivel.
A haszonélvezőnek adott lehetőség igen széles körű. Leginkább az ingatlanok esetén fordulhat elő. Például bővíti, átalakítja az épületet, más tevékenységet folytat benne stb. Az ingó dolgok rendeltetésének megváltoztatása már ritkábban fordulhat elő. Lehet, hogy a haszonélvező a berendezés tárgyait alakítja át vagy kicseréli. Mezőgazdasági ingatlan esetén megváltozhat a művelési ág, átalakítható az öntözési berendezés stb..
Azt, hogy a haszonélvezők miként élnek ezzel a lehetőséggel, nem lehet megjósolni. Az azonban kétségtelen, hogy a rendes gazdálkodás végzése sem mentes a kockázat vállalásától. Mindenesetre az valószínű, hogy a meg-
- 132/133 -
változtatás, átalakítás emelik a haszonélvezet tárgyainak értékét, az értéktöbblet megtérítését azonban a haszonélvező nem követelheti. (Erre csak akkor van lehetősége, ha a tulajdonos helyett saját költségén végzi el a rendkívüli javítási és helyreállítási munkálatokat.) Előfordulhat azonban az is, hogy a haszonélvezőnek ez a tevékenysége a haszonélvezet tárgyainak értékcsökkenését idézi elő. A kár megtérítésének kérdését igencsak nehéz megoldani. Úgy vélem, hogy az 5:155. § (1) bekezdéséből lehet kiindulni: a haszonélvező a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint kötelezhető az értékcsökkenés megtérítésére. A 6:519. § alapján akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A felróhatóság pedig a kockázatvállalás súlyától függ. Az óvatos kockázatvállalás, annak körültekintő megfontolása alkalmas lehet a kimentésre, a túlzott kockázat nem.
Egyebekben a haszonélvező jogaiban és kötelezettségeiben nincs jelentős változás. Ő viseli a dologgal kapcsolatos terheket és költségeket, részt kell vennie a kár elhárításában stb. A rendkívüli javítási és helyreállítási munkálatokat a tulajdonosnak kell elvégeznie. Annyi változás van ebben, hogy ha ezeket helyette a haszonélvező végzi el, a régi Ptk. 162. §-ának rendelkezéseitől eltérően az új Ptk. 5:150. §-a arra jogosítja fel őt, hogy a haszonélvezet megszűnésekor (a költségek figyelembevétele nélkül) a dologban beállított értéknövekedés megtérítését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai (6:579. §) szerint követelheti.
Az eddigi rendelkezések megfelelnek a haszonélvezet dogmatikai meghatározásának. A korlátolt dologi jogok egyikének minősül, jogosítványai széles körűek: a haszonélvezőt megilleti a dolog birtoklása, használata, hasznosítása és a hasznok szedése. A korlátozás abban van, hogy nem illeti meg a dologról való rendelkezés joga, a tulajdonjogot másra nem ruházhatja át, hanem a haszonélvezet tárgyát - rendeltetésszerű használatnak megfelelő állapotban - a haszonélvezet megszűnésekor vissza kell adnia.
A régi Ptk. 160. §-a - amiatt, mert a haszonélvezet tárgyát nem lehet rendeltetésszerűen használni - meghatározott esetekben a haszonélvezőt feljogosította a rendelkezésre is. Ezáltal jött létre a rendhagyó haszonélvezet fogalma.
A régi Ptk. 160. §-a ugyanis lehetővé teszi, hogy a haszonélvezet keletkezésekor meglévő elhasználható dolgokkal, gazdasági felszereléssel és állatállománnyal a haszonélvező a rendes gazdálkodás által indokolt mértékben rendelkezhet, a haszonélvezet megszűnésekor azonban köteles ezeket pótolni,ha pedig ez nem lehetséges, értéküket megtéríteni.
A haszonélvezet annak idején az öröklésen alapult és a hagyaték gyakran sokféle elhasználható dolgot tartalmazott. Ezért bővítette ki a 160. § a haszonélvező jogkörét a rendelkezés jogával, tehát azonfelül, hogy a haszonélvezet tárgyát birtokolhatja, használhatja és hasznait szedheti, az elhasználható dolgokat egyszerűen felhasználhatja (pl. a nyersanyagokat), elhasználhatja (pl. a tisztálkodási eszközöket), elfogyaszthatja (pl. az ételeket), de mindezeket el is adhatja stb.
A régi Ptk. szóban forgó rendelkezésének alkalmazása leginkább a mezőgazdasági, és a természetes személy kisipari és kiskereskedelmi tevékenysége esetében fordult elő. A háztartáshoz tartozó, a szükséglet kielégítését szolgáló dolgok elhasználásával kapcsolatos megtérítési igénnyel nem találkoztunk; úgy látszik, hogy az általános szemlélet ezt figyelmen kívül hagyta.
Jogvita a hagyatékhoz tartozó készpénz, valamint bankszámlán stb. elhelyezett pénzösszeg tekintetében merült fel. A bírósági gyakorlat alakította ki azt a megoldást, hogy a pénzt az állagörökös, mint kedvezményezett javára fenntartásos takarékbetétkönyvben kell elhelyezni, oly módon, hogy a betétről csak a haszonélvező hozzájárulásával lehet rendelkezni, a kamatot pedig a haszonélvező veheti fel (PJD VIII.231.). Persze később más, hasonló megoldást is lehetett választani.
Az új Ptk. javaslatának indokolása szükségesnek vélte a piaci szereplők körében is fenntartani "a haszonélvezet közvetett tárgya" rendeltetésének, továbbá ezzel együtt a pénzen, árun, árukészleten fennálló haszonélvezet szabályozását.
Az új Ptk. 5:151. §-a rendelkezik a rendhagyó haszonélvezetről. Ennek (1) bekezdése megegyezik a régi Ptk. 160. §-ával, de azzal a többlettel, hogy az elhasználható dolgok közé beiktatja az árukészletet és a pénzt is.
Minthogy a törvényjavaslat indokolása a rendhagyó haszonélvezet létesítésének lehetőségét a piaci szereplőkre is kiterjesztendőnek tartja, felvetődik annak kérdése, hogy a jogi személyek körében miért lenne célszerű ilyen tartalmú szerződés megkötése.
Az ingatlanon és a tevékenység eszközein létesített haszonélvezetről már kifejtettük, hogy az egymáshoz szorosan kapcsolódó gazdasági társaságok körében képzelhető el haszonélvezet létesítésére irányuló szerződés megkötése. A rendhagyó haszonélvezetre nyilván ennél is szorosabb együttműködés esetén kerülhet sor. Például franchise jogviszony alanyai között. Ez a jogviszony közös érdekeken alapuló rendszer. Egyaránt irányulhatnak termelésre, kereskedelemre és szolgáltatás nyújtására. E rendszereken belül előfordulhat például a gyártáshoz szükséges alapanyagnak, a kereskedelemben az árukészletnek stb. haszonélvezet keretében történő átadása.
Az új Ptk. a rendhagyó haszonélvezet tárgyai közé sorolta be a pénzt is. Ezzel kizárta a bírósági gyakorlat által kidolgozott megoldást, annál is inkább, mert a jogi személyek egymás közti viszonyában helyes lehet a pénz felhasználásának lehetősége, pl. azért, hogy a franchise jogviszony valamelyik tagját - mondjuk a rendszergazda - így juttatja hozzá a szükséges tőkéhez.
Az új Ptk. 5:148. §-a a haszonélvezet gyakorlásának átengedésében nem hozott változást. A régi Ptk. rendelkezése alapján a haszonélvező rendszerint bérleti, haszonbérleti vagy haszonkölcsön szerződést kötött. Azonban úgy is átengedhető a haszonélvezet, hogy a kedvezményezett döntheti el, hogy saját maga használja a haszonélvezet tárgyát, vagy ő is szintén harmadik személlyel köt
- 133/134 -
bérleti stb. szerződést. A franchise rendszerben az ilyen megoldás célszerű lehet.
Az új Ptk. 5:152. §-ának a tulajdonos jogait meghatározó, valamint 5:153. §-ának a haszonélvezet tárgyának elpusztulására vonatkozó szabályaiban nincs változás; ez egyformán vonatkozik az öröklésen és a szerződésen alapuló haszonélvezetre.
3. A haszonélvezeti jogot létrehozó szerződés lényeges feltételei közé az új Ptk. 6:63. §-ának (2) bekezdése az ellenszolgáltatást nem sorolta be, de a tulajdonos a szerződés megkötését ettől függővé teheti.
Ha a felek megállapodtak az ellenszolgáltatás összegében és az elvállalt kötelezettségeiket egyidőben teljesítették, a haszonélvezeti jog nehézség nélkül létrejöhet. Nehezebb a helyzet az utólagos vagy részletes fizetés esetén. Minthogy a fizetési kötelezettség kötelmi jogcímen keletkezett, ennek késedelme vagy megtagadása szerződésszegésnek minősül. A tulajdonosnak módjában áll a teljesítést perrel kikényszeríteni, de érvényesítheti a szerződésszegés következményeit is. Ehhez képest az új Ptk. 6:154. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint elállhat a szerződéstől és ezáltal a 6:212. § (3) bekezdése szerint az eredeti állapot helyreállítható.
4. Az új Ptk. a réginél részletesebben igyekezett szabályozni a jogokra vonatkozó haszonélvezetet és kiterjeszkedett a követelésre is.
A régi Ptk. 164. §-a szerint a kamatozó vagy más hasznot hajtó jogon jöhetett létre haszonélvezet. Ehhez képest a haszonélvezet tárgya pénz, takarékbetétkönyv, banki betét, értékpapír, üzletrész stb. lehetett.
Az új Ptk. 5:156. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a hasznot hajtójog és követelés haszonélvezetére a dolgok haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Az 5:156. § (2) bekezdése szerint a haszonélvezettel terhelt jogot és követelést - a haszonélvezetre kiható hatállyal - csak a haszonélvező hozzájárulásával lehet szerződéssel megszüntetni, vagy a haszonélvező hátrányára megváltoztatni.
Sajátos szabályozás, hogy az új Ptk. egy tekintet alá veszi a jogot és a követelést.
Ha áttekintjük, hogy milyen jogokat lehet haszonélvezettel megterhelni, arra juthatunk, hogy ezeknek két fajtája lehet. Az egyik: a tagsági jog, amelynek alapján a tag haszonhoz juthat. A másik: az olyan abszolút szerkezetű jog, amely hasznosítható.
Magát a követelést, ha hasznot hajtó is, értelemszerűen nem lehet haszonélvezettel megterhelni. Ezt a rendelkezést úgy lehet értelmezni, hogy a haszonélvezet csak a kötelem tárgyán jöhet létre, de csak akkor, ha a kötelem tárgya - a 6:1. § (2) bekezdésére figyelemmel - dolog vagy pénz átadása lehet.
A dolgot végül is rendes, a pénzt pedig rendhagyó haszonélvezet terhelheti meg.
4.1.
Az új Ptk. 5:157. §-a azt fejezi ki, hogy haszonélvezettel olyan jogot lehet megterhelni, amelynél fogva "valaminek" a szolgáltatását lehet követelni; a haszonélvező és a szolgáltatásra kötelezett fél között létesített jogviszonyra pedig megfelelően irányadók azok a szabályok, amelyek a jog átruházásának esetén a jog megszerzője és a kötelezett közötti jogviszonyra vonatkoznak.
a) A társasági jogok a következők:
A Ptk. Harmadik Könyvében találhatók a gazdasági társaságok és szövetkezetek tagjait megillető jogok, amelyekről nem lehet értékpapírt kiállítani. Ezek:
aa) A közkereseti társaság és a betéti társaság tagja által a Ptk. 3:9.-3:10. és 3:138., valamint a 3:155. §-a alapján nyújtott hozzájárulás alapján szerzett társasági részesedés haszonélvezet tárgya lehet. E szerződés alapján a tag részesedése a haszonélvezőt illeti meg.
ab) A korlátolt felelősségű társaság tagját üzletrész illeti meg. Ez - bár körülményesen - átruházható, a haszonélvezeti jog létesítésének azonban nincs akadálya, az osztalék a haszonélvezőnek jár.
ac) A szövetkezet tagját a 3:332. § (4) bekezdése alapján részesedés (részjegy) illeti meg, amelyet csak a többi tagra ruházhat át, azonban ez a haszonélvezet létrehozását nem zárja ki, így ennek folytán a haszonélvező kapja meg a szövetkezet nyereségéből a tagnak járó részesedést.
Erre a három jogra kétségtelenül vonatkozik az 5:157. § rendelkezése és ezért a haszonélvezőre is irányadók azok a szabályok, amelyek a gazdasági társaság, illetve a szövetkezet és annak tagja közti jogviszonyt rendezik. Ezek a szabályok természetesen csak a tagot megillető haszonra vonatkozhatnak. A tagnak a társaság, szövetkezet működésére vonatkozó joga (pl. a taggyűlés tekintetében) már a tulajdonra vonatkozó rendelkezés jogának felel meg, így arra a haszonélvezet nem terjedhet ki.
Különös tagsági jogot tartalmaz a lakásszövetkezetekre vonatkozó 2004. évi CXV. törvény 12. §-a, amely a tagot megillető lakáshasználati jog átruházásról szól. Az erre létrehozott haszonélvezet a lakás használatára vagy hasznosítására (bérbe adására) jogosít, ugyan úgymint az ingatlant terhelő haszonélvezet esetén.
b) Az abszolút szerkezetű jogok a következők
Az abszolút szerkezetű jogot különtörvények hozzák létre. Ezeknek a Ptk. (a 2:55. § szerint) csak kisegítő alkalmazást nyújt. A külön törvények tárgyát a szellemi alkotások teszik ki. A szellemi alkotásoknak két csoportja van. Az egyik: a szerzői jog, amelyet az 1999. évi LXXV. törvény (Szjt.) szabályoz, a másikat az iparjogvédelmi alkotások teszik ki.
ba) Azt, hogy egy szellemi alkotás szerzői műnek minősül-e, esetenként lehet az Szjt. 1-3. §-ai alapján meghatározni. (Erre ld. lapunk 2016. februári számában közzétett "A szellemi alkotások múltja és jövője" c. tanulmány 1.2. pontjában kidolgozott szempontokat.)
A Szjt. 16. §-a tartalmazza a szerzői alkotásokra vonatkozó vagyoni jogok meghatározását. Ennek lényege, hogy
- 134/135 -
a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének bármilyen felhasználására, vagy minden egyes felhasználás engedélyezésére.
A felhasználás joga két vonatkozásban mást illet meg. Az egyik: a munka- vagy más hasonló jogviszonyban előállított mű vagyoni jogait az Szjt. 30. §-a alapján a munkáltató szerzi meg. A másik: fő szabályként a vagyoni jogok forgalomképtelenek, de ez alól kivétel:
■ a munkaviszonyban alkotott mű [Szjt. 30. § (3) bekezdése]; gyakran ilyen pl. az építészeti alkotás terve, jelmez- és díszletterv stb.
■ a számítógépi programalkotás [Szjt. 58. § (3) bekezdés],
■ az adatbázis (Szjt. 61. §),
■ a reklámozás célját szolgáló mű, de ezt csak a felhasználó részére lehet értékesíteni.
Haszonélvezet a vagyoni jogokon jöhet létre.
A régi Ptk. hatályának idején a gyakorlatban öröklés folytán keletkezett haszonélvezettel találkozhatunk. Nincs azonban akadálya annak, hogy az, aki a vagyoni jogokkal rendelkezik, azokon szerződéssel hozzon létre haszonélvezetet. Ennek alapján a haszonélvező lesz jogosult mind a mű felhasználására, mind a felhasználás engedélyezésére, ami rendszerint felhasználási szerződéssel történhet. A felhasználási szerződések leggyakrabban előforduló fajtáit az Szjt. 17. §-a sorolja fel.
Szerzői jogi alkotásokra vonatkozó közhiteles nyilvántartás nincs, ezért a haszonélvezet létesítése a közjegyző hagyatékátadó végzésével, a bíróság ítéletével, illetve a szerző vagyoni jogaival rendelkező személy által megkötött szerződéssel történhet meg.
Tekintettel arra, hogy a haszonélvezet rendszerint a szerző vagyoni jogainak keletkezése után jön létre, felmerül az a kérdés, hogy a korábban megkötött felhasználási szerződésen alapuló díjak ettől kezdve kit illetnek meg. Ha ezt a felek a szerződésben nem rendezték, nézetem szerint az új Ptk. 5:157. §-ának a kötelezettre vonatkozó rendelkezése alapján a haszonélvezet létrejötte után esedékes díjak a haszonélvezőt illetik meg.
bb) A gazdasági életben az iparjogvédelem alá tartozó szellemi alkotásoknak nagy jelentősége van. Ezeknek védelméről öt törvény rendelkezik:
A találmányok szabadalmi oltalmáról szól az 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.), amelynek Ötödik Része kiterjed a növény-fajta oltalmára is. Jellegében hozzá illeszkedik a használati minta oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. törvény (Hmt.) és a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló 1991. évi XXXIX. törvény (Met.). Ez a három törvény az ipari tevékenység tárgyára és folyamatára vonatkozó szellemi alkotásokat részesíti védelemben. Ezekhez a szellemi alkotásokhoz csatlakozik a termékek külső megjelenését egyéni jelleggel kidolgozó szellemi alkotás, amelyre a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény vonatkozik. Végül az 1997. évi XI. törvény rendelkezik a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról, ezek az áruk megkülönböztetését szolgálják.
A szabadalmat - mint jogot - az Szt. 77. §-a szerint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) határozattal hozza létre, azt közzé teszi és az Szt. 54. §-a alapján a szabadalmi lajstromba bejegyzi. A lajstrom a bejegyzett adatokat hitelesen tanúsítja. Az 54. § (2) bekezdésének d) pontja szerint a lajstromban fel kell tüntetni a szabadalom jogosultjának nevét (elnevezését) és lakcímét (székhelyét). Hasonló szabályok vonatkoznak a többi iparjogvédelmi jogra is.
A régi Ptk. 615. §-a alapján örökölt haszonélvezeti jogot a Hivatal a lajstromba a közjegyző hagyatékátadó végzése vagy a bíróság ítélete alapján jegyezte be. A gyakorlatban az iparjogvédelem alá tartozó jogokon szerződéssel létrehozott haszonélvezeti joggal nem találkoztunk.
Az új Ptk. 5:157. §-a alapján e jogokon haszonélvezet létrehozásának nincs akadálya. Ha a törvényhozó szándékának megfelelően e jogokon létesített haszonélvezet a piaci viszonyok közt is megjelenik, akkor a lajstromba való bejegyzés végett a szerződést az [Szt. 55. §-ának (2) bekezdése stb. alapján] közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni; a Hivatal dönt annak elfogadásáról és a lajstromba való bejegyzéséről, a (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint.
Az kétségtelen, hogy a haszonélvezetnek a szabadalmi (és egyéb) lajstromba való bejegyzése nem konstitutív hatályú, azonban a bejegyzés hiteles és fennállását vélelmezni kell [pl. az Szt. 54. §-ának (3)-(5) bekezdése szerint].
A szabadalmasnak az Szt. 19. §-a szerint kizárólagos joga van a találmány hasznosítására; ezt elvégezheti saját maga vagy mással köt az Szt. 28-30. §-a alapján hasznosítási szerződést. Ugyanez vonatkozik az iparjogvédelem egyéb eseteire is. Ezek a jogok a haszonélvezőre szállnak át. A haszonélvezet létrejötte előtt megkötött hasznosítási szerződésre ugyanaz vonatkozik, mint amit a szerzői jogról kötött felhasználási szerződéssel kapcsolatban kifejtettünk.
c) Külön megfontolást igényel az értékpapírokra létesített haszonélvezet.
Az értékpapírokra vonatkozó szabályokat első sorban a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (Tpt.), részben a Ptk.-ban találjuk meg.
Az értékpapírokra vonatkozó általános szabály az, hogy kibocsátásuk a Tpt. 6. §-a szerint kétféle módon történhet: nyomdai úton előállítva "okiratként", vagy dematerializált formában.
A Tpt. az értékpapíroknak két alapvető fajtáját alakította ki.
Az egyik: a tagsági jogokat megtestesítő értékpapír. Ennek lényege abban van, hogy a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, illetve pénzben meghatározott egyéb vagyoni érték tulajdonba vételét elismerve az értékpapír birtokosának meghatározott szavazati, vagyoni vagy nem vagyoni egyéb jogokat biztosít (ld. a Tpt. 5. §-a 119. pontját.) Ennek leggyakoribb fajtája a részvény, amit a Tpt. 13. §-ának a) pontja szerint gazdasági társaság bocsáthat ki.
Ezekkel a szabályokkal összhangban határozza meg az új Ptk. 3:213-3:214. §-a a részvény fogalmát és kibocsá-
- 135/136 -
tásának módját. Ezekből látható, hogy a részvény tulajdonosának kétféle joga van.
Az egyik: részvétel a részvénytársság tevékenységében; a másik: a társaság jövedelméből megilleti az osztalék és egyéb jutalék.
Nagymértékben eltér ettől az értékpapírok másik fajtája: a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A Tpt. 5. §-ának 57. pontja szerint ilyennek minősül minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó (a létrejövő jogviszonyban: adós) meghatározott pénzösszegnek rendelkezésre bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát, illetőleg az általa vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (azaz a hitelezőnek) a megjelölt módon és időben fizeti ki.
Az új Ptk. 5:14. §-ának (2) bekezdése szerint a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzen kívül az értékpapírokra is. Ebből az következnék, hogy az értékpapírt a haszonélvező birtokába kell adni.
Az értékpapíroknak a Tpt. szabályai által létrehozott jellege azonban a birtokbaadás lehetőségét kizárja, vagy legalábbis kétségessé teszi.
Legvilágosabb a helyzet a dematerializált formában kibocsátott vagy olyanná átalakított értékpapírok esetén. A Tpt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a dematerializált formájú értékpapír megszerzésére, átruházására és megterhelésére (a Tpt. 139. és 140. §-a szerint vezetett) értékpapír-számlán kerülhet sor.
Azt az értékpapírt, amelyet harmadik személy joga megterhelhet, a Tpt. 144. §-a szerint zárolt alszámlára kell átvezetni. A megterhelés alapulhat szerződésen is. Nem kétséges, hogy az alszámlára kell átvezetni a haszonélvezettel megterhelt értékpapírt is.
Nehezebb a helyzet a nyomdai úton előállított értékpapír esetén. Indokoltnak tűnik a haszonélvezet szempontjából a részvény és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megkülönböztetése.
Tekintettel arra, hogy a részvény tulajdonosa a részvény hiányában nem tudná tagsági jogait gyakorolni, helytelennek látszik azt a haszonélvező birtokába adni. A megoldást a haszonélvezetnek az új Ptk. 3:245-3:248. §-ai által szabályozott részvénykönyvbe való bejegyzése adja. Ennek módját a piaci és jogi gyakorlat, vagy végső soron jogalkotás határozhatná meg. Ez biztosíthatná, hogy a részvényes tagsági jogait a 3:246. § (1) bekezdése szerint gyakorolhassa, az osztalékra pedig a haszonélvező lenne jogosult.
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén már indokolt lehet, hogy azt a haszonélvezet időtartama alatt a haszonélvező tartsa birtokában, mert ezáltal veheti fel a kamatot vagy az egyéb hozamot. Azt a kérdést, hogy a haszonélvező az értékpapírt másra átruházhatja-e, illetve, hogy azt miként lehet kizárni, a szerződésben kellene szabályozni. Például, ha a haszonélvező harmadik személyre átruházhatja az értékpapírt, de a haszonélvezet megszűnésekor ugyanolyan fajtájú és értékű értékpapírt kell visszaadnia, a felek a szerződéssel az új Ptk. 5:151. §-án alapuló rendhagyó haszonélvezetet hoznak létre. Megtehetik azonban azt is, hogy az értékpapírról az új Ptk. 6:366. §-a szerint gyűjtő, vagy 6:367. §-a szerint rendhagyó letéti szerződést kötnek.
Amennyiben a tulajdonos meg akarja akadályozni az értékpapír átruházását, erre több lehetőség is van. Például a haszonélvező birtokába adott névre szóló értékpapíron az új Ptk. 6:569. §-ának (6) bekezdése szerint feltüntetett nyilatkozatával kizárja a forgatmányozás lehetőségét, de az azon alapuló követelést engedményezi. Helye lehet annak is, hogy az értékpapírt a 6:316. § szerint letétbe helyezi, azzal, hogy a (4) bekezdés alapján a hasznot a haszonélvezőnek kell kiadni. Bemutatóra szóló értékpapír esetén ez lehet a legjobb megoldás.
Amennyiben a piacon elterjed az értékpapírokat megterhelő haszonélvezet létesítése, célszerű lehet a befektetési vállalkozásokról stb. szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény szabályai szerint az ügyvitelbe befektetési szolgáltató bevonása, például e törvény 5. §-ának (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerint. Ezáltal megbízzák a haszonélvezettel kapcsolatos ügyintézésre, a (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti számla vezetésére stb.
4.2.
Az új Ptk. 5:158. §-a rendelkezik a követelésen alapuló haszonélvezetről. Ez a jogintézmény újdonság. A követelés a kötelem kifejtése, ezért az új Ptk. 6:1. §-ának (2) bekezdése szerint valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől való tartózkodásra vagy más magatartásra irányulhat. Az 5:156. § (1) bekezdése szerint a követelés haszonélvezetére a dolgok haszonélvezetére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Azt, hogy a haszonélvezet tárgya milyen követelés lehet, két szempont szerint lehet megállapítani.
Az egyik: az 5:158. § (1) bekezdésének az a szövege, hogy a követelés haszonélvezője jogosult a követelést érvényesíteni, és szükség esetén a "hitelezőt" megillető felmondási jogot gyakorolni. A másik szempontot e § (2) bekezdése tartalmazza: az adós teljesítésével a szolgáltatás tárgyát a követelés jogosultja szerzi meg, azonban ezzel egyidőben a haszonélvező azon haszonélvezetet szerez.
E szövegek értelmezésével először a annak megállapítására juthat, hogy a szolgáltatás tárgya valamilyen dolog (ingó vagy ingatlan), ennek tulajdonjoga a jogosultat illeti meg. Tehát elsősorban adásvételi vagy vállalkozási szerződésről lehet szó. Ebben az esetben a követelésre vonatkozó szerződésnek tartalmaznia kell azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a dolgon a haszonélvezet valóban létrejöhessen (pl. az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés). Másodszor pedig azt kell felismernünk, hogy a felmondás milyen követelés esetén lehetséges.
Kérdéses, hogy mit kell a követelés érvényesítésén érteni. Talán azt, hogy a haszonélvező követelheti az esedékes követelés teljesítését, késedelem esetén felszólíthatja az adóst a követelés teljesítésére, ellenőrizheti a szolgáltatás minőségét stb.
Dolog szolgáltatása esetén ritkán van szükség a szer-
- 136/137 -
ződés felmondására. Erre példa, hogy bizalmi vagyonkezelési szerződés az új Ptk. 6:326. §-ának (1) bekezdés b) pontja szerint felmondható. Mindaddig, amíg a szerződés ezáltal meg nem szűnik, a kezelt vagyon a vagyonkezelő tulajdonában van és az csak a vagyonkezelés megszűnésekor kerülhet a megbízó tulajdonába. Hasonló a helyzet a gyűjtő letéti szerződés (6:366. §) és a rendhagyó letéti szerződés (6:367. §) esetén.
A felmondással leginkább a hitel- és számlaszerződések, közöttük főleg a kölcsönszerződés esetében válik esedékessé az adós fizetési kötelezettsége (6:387. §). A visszafizetett összeg rendhagyó haszonélvezet tárgya lesz.
Egyébként a követelések ellenszolgáltatásán (a vételáron stb.) szintén létrehozható rendhagyó haszonélvezet.
Az 5:158. § (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a követelést vagy a jogosult vagy a haszonélvező hajthatja be. Azt, hogy melyikük legyen erre jogosult, célszerű a szerződésben szabályozni az engedményezéshez hasonló módon.
Ha a követelést a haszonélvező hajtja be, neki kell a jogosultnak a teljesítéssel kapcsolatos kötelezettségeit (pl. 6:127. § szerint) betartani. Ha a haszonélvező ebben mulasztást követ el, a jogosulttal szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint tartozik felelősséggel. Ez az új Ptk. 6:519. és 6:521. §-a folytán kedvezőbb a haszonélvező javára, mint a szerződésszegéssel okozott kárért való objektív felelősség.
A haszonélvező a fentieken felül további jogcselekményt nem végezhet.
Kérdés ezek után, hogy a piaci szereplők milyen módon tudják felhasználni a követelésen alapuló haszonélvezetet. Talán a dolog megvásárlásának, elkészítésének költségeit előlegezték és ennek biztosítására használják fel a haszonélvezetet? Esetleg a hitelintézetek a kölcsönzés ellenében a megvásárolt vagy elkészített dolog hasznosításával akarják követelésüket biztosítani? Mindez a jövő titka. ■
Lábjegyzetek:
[1] Kovács László Fővárosi Bíróság ny. kollégiumvezetője.
Visszaugrás
