Smuk Péter[1]: Politikai közösség és alkotmányos identitás (JÁP, 2022., 1. Különszám, 107-128. o.)

Abstract

In the discourses on constitutional identity, arguments recently consider national/constitutional identity as the basis on which the primacy of member states' constitutions could be justified against the legal acts of the European Union. This paper focuses on the basic question of how the subject of the constitutional identity could be defined, whether a community (i.e., a nation) or a document (i.e., a constitution) can have self-identity outside of individuals. Among the fundamental principles of the European Union, this paper contributes to the interpretation of 'democracy' and 'national identity'; and provides with an overview on the references to the sources of constituent power in Hungary since 2011.

Keywords: : constitution, identity, political community, democracy, Fundamental Law of Hungary

Az alkotmányos identitás abban a helyzetben vált a tudományos és politikai diskurzusok népszerű fogalmává és érvelési elemévé, amikor az Európai Unió egyes tagállamainak jogrendszere olyan konfliktusba került az uniós joggal, amikor a/több tagállami kormányzat (illetve politikai elit) szembefordult az uniós jog elsőbbségének elvével. A diskurzusban résztvevők erre alapozott érvkészlete a nemzeti/alkotmányos identitásban látja azt a hivatkozási alapot, amellyel a tagállami jogot védettnek véli, pontosabban az alkotmánya elsőbbségét igazolhatja az uniós jogi normákkal szemben. Jelen dolgozat a konfliktus azon elemére fókuszál, amelynek alapvető kérdése, hogy az "identitás" alanyaként ki határozható meg, vajon önazonossága lehet-e az egyéneken kívül egy közösségnek (i.e. nemzetnek) vagy egy dokumentumnak (i.e. alkotmány). Az Unió működésének, létének alapvető elvei közül a demokrácia és nemzeti identitás értelmezéséhez kíván hozzájárulni, és egyben áttekinteni, az alkotmányos identitás alanyának, az alkotmányozás forrásának megjelölésére milyen hivatkozásokat használt 2011 óta az alkotmányozó hatalom Magyarországon.

- 107/108 -

I.

Az alkotmányos identitás fogalmának tisztázása keretében az alkotmányos identitás lehetséges alanyait Jacobsohn és Rosenfeld[1] műveinek bázisán szokásos számba venni az újabb hazai szakirodalomban.[2] Hiszen az identitás-önazonosság csak valami-valaki önazonosságaként értelmezhető, viszont korántsem elméleti jelentőségű annak tisztázása, hogy kit tekintünk ezen identitás alanyának. Az alkotmánytan és az alkotmányos szövegek nyomán a következő lehetőségek jöhetnek szóba. Rosenfeld szerint egy "fejlődési folyamat során az alkotmányos alanyok különböző jogi, politikai és társadalmi fejlődésen mennek át (alkotmányozási folyamatokból levont következtetések, politikai konfliktusok, válságok, etc. által), még elég kiforrottá válnak ahhoz, hogy megfogalmazzák alkotmányos identitásukat"; jóllehet még ezután sem "feltétlenül határolható el egyértelműen, hogy a fogalom az alkotmányos rendszert életre hívó és meghatározó közösségre, az alkotmányozó hatalom letéteményeseire, vagy az alkotmány tárgyára utal-e". Tribl áthidaló javaslata, hogy az alkotmányos identitás alanyát nem is kell elkülöníteni, hanem tulajdonképpen az említett három tényező kölcsönhatásából jön létre, az identitást ezek konfrontatív viszonyában létrejövő konszenzus határozza meg.[3]

Az alkotmányos identitás alanyaként tulajdonképpen a szuverenitás forrása is megjelölhető, s valóban, bármelyik lehetséges konstrukcióban gondolkodunk, az további implikációkkal, nehézségekkel járhat. A politikai közösség nyilvánvaló opció a "nemzeti identitás" EUSZ-fordulata alapján. Alkotmányos kidolgozása viszont abba a nehézségbe ütközik, hogy a demokráciafogalmak és népszuverenitás meghatározásának korlátait kell leküzdeni. A politikai közösség valójában a jog előtti, illetve alkotmány előtti - elméleti - entitás, amely önmagának adja az alkotmányos kereteket, de az alkotmány életszakaszában közreműködése praktikusan háttérbe szorul. Az, hogy maga az alkotmány, alkotmányos dokumentum önmagában elégséges konstrukció-e, akár az alkotmányos identitás alanyának megismerésében, akár az alany-szerep betöltésében, szintén több elméleti és gyakorlati kihívással küzdő opció. Kérdés, hogy megismerhető-e a szövegből, nyilván hosszabb távon illetve értelmezések során át, az identitás (melyek az elemei, mire épül, explicit-e), illetve az EU-joggal való vitában hivatkozható-e - ami talán eshetőlegesnek mondható leginkább. Az alkotmányos szöveg változó, ezt a modern és "békés" körülmények között, 2011-ben megalkotott Alaptörvény is bizonyítja. Az alkotmányozó hatalom és az államszervezet intézményesült lényege is hordozhatja az identitást, igaz, a politikai akarat változékonyságának terhe mellett.

- 108/109 -

A továbbiakban a politikai közösségre koncentrálunk, mint az alkotmányos identitás lehetséges hordozójára. Tesszük ezt azért, hogy világossá váljanak mind a konstrukcióban rejlő fogalmi problémák és legitimációs előnyök egyaránt; illetve, mivel az Alaptörvény elfogadása és módosításai kérdéseket vetnek fel ebben az értelmezési mezőben.

II.

A politikai közösség meghatározásában az alkotmányok néhol bátran, néhol szemérmesebben vállalnak explicit kinyilatkoztatásokat.[4] Az alkotmányelméleti kiindulópontunk a népszuverenitás meghatározása, s ennek részeként a nép fogalmának problematikája. "A nép fogalmi meghatározásánál abba az elvi nehézségbe ütközünk, hogy természetes személyek különböző csoportjainak az egyes államokkal, így a magyar állammal szemben is, különböző viszonylatokban különböző és különböző erősségű jogi pozíciói vannak."[5] Ezen különböző jogi pozíciók közül szükségképpen egy határmegvonást jelent, ha a jogi vagy más kötelékek adott körébe tartozókat tekintjük a nép részének, másokat pedig azon kívül levőknek. Ezzel azonban - érvel Győrfi - az erős és gyenge kötődésű személycsoportok között nem koherens határmegvonás jöhet létre.

Az alkotmányok kiemelkedő funkciója, hogy a sokszínű társadalmat, a széttartó politikai erőket és érdekcsoportokat integrálja egy nemzeti közösségben.[6] Az alkotmányok elfogadása és tartalma egyaránt méltó kell, hogy legyen eme funkció betöltéséhez. Alaptörvényünk szándékoltan dúsított identitás- és közösségképző elemekkel, már az első szövegből is kiemelhetjük a nemzetfogalmát, nemzeti értékeit és történelemképét. Ez a nemzet- és történelemkép - az alkotmány szimbolikus és jogforrási jellegéből adódóan - leképezése a magyar nemzeti értékeknek, köztük történelmünknek, és ugyanakkor hatással is bír a társadalmi-politikai folyamatokra. Értelmezése ezért többrétegű lehet, a normatív, jogtudományi dimenziójához kapcsolódik fogalmainak, kifejezéseinek a politikai folyamatokban, diskurzusokban való használata.[7] Az Alaptörvény és a Nemzeti Hitvallás szövege továbbá egyértelműen jelzi, hogy az különböző műfajok találkozási terepe,[8] a tisztán alkotmányjogi értelmezés több esetben megoldhatatlan problémába ütközik.

Az alkotmányszöveg szőttesének nemzeti értékre fókuszáló elemzését alapvetően meghatározza a nemzet fogalma körüli bizonytalanság. Választás

- 109/110 -

elé állít minket a politikai, kulturális ill. etnikai alapú nemzetmeghatározás, de tisztázandóak a nemzeti identitás alkotóelemei (történelmi múlt, kultúra, nyelv, stb.), az egyén és a közösség viszonya, az önrendelkezés és a determináció közötti feszültség, a "nemzeti" függetlenség praktikus és eszmei igénye, lehetősége a 21. században. Ezek a problémakörök az Alaptörvény szövegének vizsgálata során az alkotmányozás alanya és a politikai közösség meghatározhatóságának kérdésében, a többségi nemzet és a nemzetiségek együttélésében, a közös(séget létrehozó) értékek katalógusában, szuverenitásunk nemzetközi jogi és európai uniós fogalmi rendszerében egyaránt visszaköszönnek. A nemzetfogalom mint a politikai közösségre utalás érinti az alkotmánytan számára hasonlóan problematikus népszuverenitást és ebből fakadóan a demokrácia-fogalmakat egyaránt. (Végső soron az EUSZ 4. cikk (2) bek. alapján a nemzeti identitás körüli diskurzusokat is.)

A nemzetfogalom összetevőit nemigen lehetséges történelmi időszakoktól és élményektől függetlenül, taxatív vagy normatív módon összegyűjteni. A nemzet meghatározására több kísérlet is történt, ezek alapján több nemzetfogalmat is megkülönböztetünk. Ezen fogalmi bizonytalanság okoz némi zavart az Alaptörvény értékkatalógusának, sőt normatív tartalmának értelmezésében is. Míg például Küpper a nemzetet az Alaptörvény legfontosabb értékének nevezi, és benne az egyén Európában szokatlanul erős kötelékbe vonását látja, addig Jakab András szerint - az alkotmányozás alanyával kapcsolatos fogalmi zavar - érdemi jogkövetkezményt nem eredményez.[9]

A liberális értelmezés is kénytelen elfogadni, hogy az államok keletkezése nemzeti mozgalmak sikerével függött össze, így ha a politikai közösségen belül összetartozás-tudat létrehozására van szükség, akkor az erre irányuló kísérleteknek "óhatatlanul" a nemzethez kell kapcsolódniuk.[10] Az Alaptörvény szövegének vizsgálata során a nemzet elterjedtebb meghatározásainak (típusainak) mindegyike fellelhető egy-egy fordulatban. Kukorelli szerint "látni kell, az Alaptörvény nagyon bátran elmozdult a politikai vagy államnemzet irányába, nem tagadva meg - időnként keverve a pánszlávizmus által kedvelt és a magyar politikai gondolkodásban is élő - kultúrnemzet fogalmát".[11]

Az alkotmányolvasó közönség számára a nemzetfogalom elsőként az alkotmányozás alanyának kontextusában jelenik meg, hiszen a Nemzeti Hitvallás első mondata szerint a magyar nemzet tagjai nyilvánulnak meg. A "ki beszél az Alaptörvényben" kérdésre azonban nem is olyan egyszerű választ adni. A legbiztosabb megállapítás, hogy az 1949. évi XX. törvényhez (annak 1989 utáni szövegváltozatához) képest megjelenik a többes szám első személyű fogalmazás. A "mi" fordulat egyértelmű közösségképző alanyválasztás, itt - legegyszerűbb nyelvtani értelemben - az alkotmányozó beszél, és immár nem csak az államra és emberre vonatkozó, egyes szám harmadik személyű kijelentéseket tesz.

- 110/111 -

Az Alaptörvény több helyén találunk többes szám első személyű alanyt, még a normaszövegben is, az A. cikkben: "Hazánk neve Magyarország". Némi zavart okozhat, hogy a "mi" alany szöveghelyenként eltérő. Jakab szerint[12] "közjogilag kevésbé precíz" alany is megjeleníthető, mint például a kulturális nemzet, ám az Alaptörvény utal ezen kívül a politikai nemzetfogalomra és az Országgyűlés - mint az alkotmány elfogadására és módosítására kizárólagos jogosult állami szerv - tagjaira is: "Mi, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat... Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk. Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg."

Az alkotmányozás alanyaként az Országgyűlést közjogilag pontosan, ám értéksemlegesen lehet meghatározni. Ez a szuverenitás alanyának megjelölésére sem alkalmas. Az Alaptörvény továbbá tudatosan értékek gazdag tárháza, olyan értékeké, amelyek az alkotmányozó (ez esetben: az Alaptörvény szerzői) szerint közösségépítő erővel bírnak. Ez a felépítendő-megerősítendő közösség éppen a nemzet. Az Alaptörvény szerzője úgy határozza meg az alkotmányozás alanyát, mint a lehető legbefogadóbb nemzetfogalmat: "Ki beszél ebben a szövegben? »Mi, a magyar nemzet tagjai.« Egyszerre szólnak az Országgyűlés képviselői, akik létrehozzák ezt a szöveget és vélelmezik azt, hogy a leírt gondolatsorban osztoznak velük a nemzet más tagjai. Tehát a Nemzeti Hitvallás narrátorai a magyar nemzet tagjai, mindenki, aki idetartozónak érzi magát, a szöveg részévé válhat. Azaz az Alaptörvény befogadó."[13] Ám egy jogi dokumentum, még ha annak egy "műfajilag" eltérő részéről is van szó, nehezen viseli el ezt a fajta kiterjesztést, amely bizonytalanságot okoz.

A nemzetfogalom használata természetesen nem független az alkotmányozó politikai helyzetétől és akaratától, ennek megértéséhez a kormányzó kétharmados többség nemzetépítő stratégiájának bemutatása is hozzájárulhat. Ebben Egedy Gergely leírására támaszkodhatunk, aki rendszerváltás utáni nemzetépítő "patrícius" és "mozgósító" konzervativizmusok stratégiáinak értelmezését végzi el. A patrícius hozzáállásról így ír Egedy: "A patrícius attitűd határozta meg Antallnak és kormányának a határon túli magyarokhoz fűződő viszonyát is. Ezt két markáns vonással lehet jellemezni. Egyrészt szakított az államszocialista rendszer gyakorlatával, amely tudatosan elfeledkezett a határainkon kívül élő magyarokról. Ellenkezőleg, egyértelművé tette, hogy az anyaország felelősséggel tartozik a sorsukért. (Ez összhangban állt az 1989-ben átírt alkotmány nevezetes »felelősségi klauzulájával« is ... ) ... az Antall-kormányzat jó néhány diplomáciai konfliktust felvállalt a magyar kisebbségek érdekében, és a problémák kezelésére egy mintaadó közép-európai modell kidolgozását is megkísérelte. Ekkor fogalmazódott meg azon elv is, hogy a határon túli magyarok véleményét minden őket érintő kérdésben ki kell kérni. Másrészt viszont, mindezzel együtt, a patrícius

- 111/112 -

szemléletből fakadó mérséklet nem támogatta azt, hogy radikálisabb lépésekre kerüljön sor a kulturális összetartozás politikai-intézményi keretekkel való kiegészítése érdekében. A szigorúan vett államnemzeti felfogásból elvileg az következett (volna), hogy a magyar állam felelőssége csak saját polgáraira terjed ki. Ennek az álláspontnak a doktriner képviselete (amit a liberálisok elszántan követeltek) nyilvánvalóan nem volt összeegyeztethető a történelmi realitásokkal és a nemzeti szolidaritás elvével, ezért a patrícius konzervativizmus sem kívánt e merev értelmezés alapjára helyezkedni, ám a »közpolgári« nemzetfelfogás iránti elkötelezettsége nagyfokú mérsékletre és óvatosságra intette." Ezzel szemben a később alkotmányozó többségre szert tett pártok új stratégiája a kilencvenes évek végétől így írható le: "A mozgósító konzervativizmus a politikai közösség integrálását a nemzet eszméjére kívánta alapozni: a nemzetben olyan identitásközösséget látott, amely a posztmodernitás folytonosan változó körülményei közepette is képes saját maga újrateremtésére, és a közösség kohéziójához szükséges szolidaritás újratermelésére. A politikai közösség e nemzetcentrikus megközelítésben szükségszerűen kulturális közösséget is feltételezett; e kiindulópont számottevően különbözött nemcsak a nemzet baloldali-liberális felfogásától, hanem a patrícius szemlélet nemzetképétől is. (...) Ez a választás tehát azt a törekvést jelenti, hogy a magyarság határváltozások nélkül, a klasszikus nemzetállami keret megteremtése nélkül egyesüljön, abból kiindulva, hogy a nemzetet a közös kultúra alkotja. A mozgósító konzervativizmus nem tartotta elfogadhatónak, hogy a magyar kisebbségek részei ugyan a magyar kulturális nemzetnek, ám nem részei a magyar politikai nemzetnek."[14]

A kultúrnemzet fogalma azt implikálja, hogy a közösség tagjait nyelvi, kulturális kötelékek tartják össze, nem pedig valamilyen jogilag leírható kapcsolat. A D. cikkben megfogalmazott, s az Alkotmányhoz képest némileg módosított "felelősségi klauzula" szerint "Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért..." Ez a megfogalmazás az országlakos magyarok körén túlra kívánja bővíteni a nemzeti közösség tagságát. Nyelvtanilag megférne ezzel a klauzulával az az értelmezés, hogy a határon kívül is élnek magyar állampolgárok, az értük viselt állami felelősség (közösségeik, szülőföldjükön való boldogulásuk támogatása) is értelmezhető lenne, noha őket a státuszjogaik (diplomáciai védelem, stb.) révén is védi az állam.[15] Az Alaptörvény azonban a nem magyar állampolgár magyarokat vonja ezzel a nemzeti közösségbe, az országhatárok felülvizsgálatának vagy a területen kívüli hatálynak az igénye nélkül.[16] Jakab ezen államcél-tételezésnek csekély normatív erőt tulajdonít, mivel valamely jogszabályhely alaptörvény-ellenessége nem alapítható rá, noha értelmezési keretül vagy alap-

- 112/113 -

jog-korlátozási szempontként szolgálhat.[17] A nemzetfogalom erőteljes "közjogiasodása"[18] körében a jogalkotó a könnyített honosítás szabályozásával a határokon kívül élő magyaroknak az állampolgárságon alapuló politikai közösséghez való közelítésére tett kísérletet.[19] Ezt különösen felerősítette, hogy azután választójogot is biztosított a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok számára.

A politikai nemzet meghatározásában az alkotmány által deklarált politikai közösségből indulunk ki, amelyet a választójoggal, annak objektív ismérvei révén hoz létre.[20] A választójogosultság több értelemben is létezik, lévén, hogy több népképviseleti testületet is választunk: Országgyűlést, helyi önkormányzati képviselő testületet (polgármesterrel) és az EU parlamentjét. Ezek körében a részvételre jogosultak köre eltérő, mivel az országgyűlési képviselők választásán csak magyar állampolgárok vehetnek részt, a többi esetben külföldiek is urnákhoz járulhatnak. Lévén a nemzetet a legszélesebb (normatív) értelemben kell kezelnünk, csak a parlamenti választásokból indulunk ki. A választójogosultság e tekintetben alapvetően az állampolgársághoz kötött, az új Alaptörvény pedig a magyarországi lakóhely követelményét immár nem tartalmazza. Ezzel a politikai közösség fő ismérve az állampolgárság lett. Az Alaptörvény által kreált politikai közösség ebben a tekintetben tehát már túlterjeszkedik az országhatáron, azonban egy jogilag világos feltételhez, az állampolgárság megszerzéséhez kapcsolja a közösséghez tartozást. Rendszertanilag értelmezhetjük úgy, hogy a politikai közösséggel létrehozott állam a felelősségi klauzula révén kapcsolódik a kulturális értelemben vett nemzeti közösséghez. Ezzel megfér az az értelmezés is, hogy a Nemzeti Hitvallás nyitó mondata "Mi a magyar nemzet tagjai, ...felelősséggel minden magyarért" a politikai nemzet kinyilatkoztatása.

Némileg erősíti ezt a gondolati vonalat Schanda, aki szerint az állam nevéből azért került ki a "köztársaság" államforma, mert ezzel képes az alaptörvény az állam iránti kétséges lojalitást az ország iránti tradicionálisan erősebb lojalitás-érzésre fordítani, és így az állam és az ország között egy korábbinál erősebb kapcsolat jön létre: "nem lehetünk jó patrióták, ha nem vagyunk jó állampolgárok".[21] A "magyar nemzet tagjai" és "Magyarország polgárai" alanyok ebben az értelemben azonosak, a politikai nemzetfogalom erősebbnek tűnik a kultúrnemzetre történő hivatkozásnál. Amennyiben a politikai közösséget az állampolgársághoz és választójoghoz kapcsoltuk, az ezt felülíró kultúrnemzet-felfogás vagy etnikai megközelítés az egyenlő állampolgárokat megkülönböztetné,

- 113/114 -

ami természetesen elfogadhatatlan lenne.[22] Ezzel kapcsolatban az állampolgárság törvényi szabályozása kapcsán megjegyzendő: az a könnyített honosítást a magyarországi vagy magyar állampolgártól való származás valószínűsítéséhez köti.[23]

Az Alaptörvény kijelentéseinek alanya kinyilvánítja azt is, hogy a "velünk élő nemzetiségek" a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők (ld. Nemzeti Hitvallás és XXIX. cikk). Ez a szabály annyit jelent, hogy a nemzetiségek a politikai nemzet részei, másképp nem is lehet, hiszen a nemzetiségek tagjai eleve állampolgárai Magyarországnak.[24] Küpper olvasata szerint a magyar nemzethez tartozás "kötelezőbb", mint a nemzetiségi kötelék, mert a magyar nemzethez tartozást az Alaptörvény előírja, míg a nemzetiségek tagjainak szabad identitás-választást biztosít.[25] A problémafelvetést célzó megfogalmazást annyiban igazítanám ki, hogy a magyar nemzethez tartozás "kötelezősége" az állampolgárság "kötelezőségével" egyenértékű. Amíg az állampolgárságot az egyén fenntartja, a magyar politikai nemzet (tehát a politikai közösség) tagjaként tartja számon az állam. A politikai nemzeten belül szabadon választhatja, hogy valamely nemzetiséghez tartozik (vagy nem tartozik), és semmi akadálya a politikai közösségben való részvétel feladásának sem. Véleményem szerint nem nevezhető szokatlan "kollektivista paternalizmusnak", ha a magyar állampolgárokat magyar politikai közösségként határozza meg az Alaptörvény.[26] (A lelkiismereti szabadság és a diszkrimináció-tilalom révén egyébként sem találjuk gyakorlati, normatív jelentőségét a "paternalizmusnak" vagy "determinizmusnak".)

Az állam nem kényszeríti ki ugyanis a magyar nemzeti identitással való tudatos azonosulást - ellenben kikényszerítheti főhatalmát állampolgárai és országlakosai felett. Gellner - reagálva Renan gondolatára, miszerint a nemzet mindennapos népszavazás útján jön létre - megállapítja, hogy "a modern nemzetállam sem helyezi bizalmát teljesen vagy akár túlnyomó részben a mindennapos népszavazásba és a lojalitás önkéntes megerősítésébe; ezeket a kényszer gépezete erősíti meg".[27]

- 114/115 -

További, évek óta tartó problémaköre a magyar alkotmányjogi szabályozásnak, hogy a nemzetiségi önkormányzatok létrehozása során a nemzetiségekhez tartozó személyek speciális választójogának alapja szintén az egyén önrendelkezése. A magyar alkotmányozó egy kedvezményes kvótával megteremtette a nemzetiségek országgyűlési képviseletét, ugyanakkor az önkormányzatok választása esetében a választások megtartásának feltételéül a településen élő, az adott nemzetiséghez tartozók számát vette alapul.

Tehát a politikai közösség meghatározáskor kizárhatónak látszik annak kulturális nemzettel való azonosíthatósága, bár a jogalkotó/alkotmányozó kiterjesztette azt az országlakosokon túlra, lévén sem az állampolgárság, sem a választójog nem kötődik egyértelműen magyarországi lakóhelyhez. A szuverenitás alanyának értelmezhetőségében így nem történt gyökeres változás.[28] A nemzetfogalom túlterjeszkedő használata inkább a szimbolikus, semmint a normatív értelmezési mezőben okozhat zavarokat.

A politikai közösség határainak kijelölésében központi szerepet játszó választójog és választási rendszer sajátosságaira röviden érdemes kitérni. A politikai közösség tagjainak egyenlőként kezelése alapvető méltányossági és alkotmányossági kérdés. Ebben az értelemben a "transzszuverén" nemzetépítéssel szemben kifogás emelhető: a "határon túli" - pontosabban magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgár - magyarok választójoga nem teljes. Ezt ugyan megengedi az Alaptörvény XXIII. cikk (4) bekezdése, ám világos, hogy azon konstrukcióban, amelyben a magyarországi lakóhely hiányában egyéni választókerületi szavazattal nem, csak országos pártlistára leadható szavazattal bír[29] a magyar állampolgár, a választójog egyenlőségét látszik sérteni a jogalkotó. Hasonlóképpen a nemzetiségek preferenciális kvótája is könnyen szerezhető, s politikailag kényes mandátumokat eredményezhet.[30]

- 115/116 -

III.

Ezen ponton érdemes behoznunk a kifejtésbe a demokráciáról alkotott felfogásainkat, illetve ezek alkotmányjogi relevanciáját. Az alkotmányjog és Alkotmánybíróságunk szempontjából a demokráciára hivatkozás (Magyarország demokratikus jogállam) legitimációs funkciót tölt be, a közhatalom igazolásával a népfelség elvén. A demokrácia monista felfogása a népre, mint politikai közösségre hivatkozik, és előfeltétele a fentebb kifejtett politikai közösség-fogalom határmegvonása (tipikusan a választójogosultság alapján). A demokrácia pluralista felfogása azonban az egyének jogait, az egyénekhez köthető értékeket is hangsúlyozza, úgy mint az emberi méltóságot, a jogegyenlőséget és szabadságjogokat, vagy a demokratikus eljárások méltányossága vagy pedig helyes kimenetele miatt.[31]

Az alkotmányos identitás diskurzusai számára a demokratikus igazolások azért fontosak, mert az uniós vitákban az EU intézményrendszerének és döntéshozatali eljárásainak deficites jellegét állítják szembe a tagállami kormányzatok, alkotmányozó hatalom és nemzeti identitás-formálódás igazoltan demokratikus jellegével.[32]

A népszuverenitást Habermas szerint nem kell "sem a népben koncentrálni, sem pedig az alkotmányjogi kompetenciák anonimitásába száműzni". Az anonimmá vált népszuverenitás "a jogállamilag intézményesített akaratképzés és a kulturálisan mobilizált nyilvánosság (...) közötti kommunikációból jön létre".[33] A deliberatív demokráciafelfogásból az is következik, hogy az európai demokrácia-deficit egyik magyarázataként az egységes kommunikációs mező, az egységes európai démosz hiányát jelölik meg. A Körösényi által 2004-ben felvázolt szcenárió akkor ígért változást, amikor az európai térben már nem csupán a tagállami politikai kérdések tematizálják az EP választásokat, hanem például összeurópai vagy globális kihívások.[34] Ezek megérkezésére már igazából nem is kell várnunk, a migráció, a környezetvédelem és az újfajta identitás-politizálás már kellőképpen keresztbevágja a tagállami politikai rendszer-határokat és egész Európa közvéleménye számára kínálnak véleményformálásra, politikai diskurzusokra lehetőséget.

Habermas szerint a kételkedő szkeptikusok "azt állítják, hogy nem létezik az »európai nép«", amely az európai államot alkothatná. Mindazonáltal egy ország népe az illető állam alkotmánya által válik azzá. Maga a demokrácia sem egyéb, mint a politikai integráció egy jogilag szabályozott formája. Természetesen a demokrácia a maga során az állampolgárok közös politikai kultúrájának létezésétől függ. Ám ez még nem ok a kishitűségre, figyelembe véve, hogy a 19. század európai államaiban a nemzeti öntudat és társadalmi szolidaritás csak fokozatosan ala-

- 116/117 -

kult ki, a nemzeti történetírás, tömegtájékoztatás és általános sorkötelesség segítségével. Ha a helyi, nemzetségi öntudattól egy nemzeti és demokratikus öntudat irányába való elvonatkoztatásra tett történelmi jelentőségű erőfeszítés létre tudta hozni az »idegenek közti szolidaritás« e mesterséges alakzatát, miért ne lehetne kiterjeszteni e tanulási folyamatot a nemzeti határokon túlra? ... Önmagában egy alkotmány nem lesz elegendő. Az csak elindíthatja azokat a demokratikus folyamatokat, amelyekben azután gyökeret kell eresztenie. . Egy európai pártrendszer csak annyiban jöhet majd létre, amennyiben a meglevő pártok országaikon belül megvitatják Európa jövőjét, és eközben ráébrednek a határokat túllépő érdekek létezésére. E vitákat Európa többszörösen érintkező, országos nyilvánosságain keresztül össze kell hangolni; azaz egyszerre kell tárgyalni ugyanazokat a kérdéseket, elősegítve egy európai polgári társadalom kialakulását, saját érdekcsoportjaival, nem-kormányzati szervezeteivel, civil kezdeményezéseivel és így tovább. Ám a nemzetfölötti tömegkommunikáció csak akkor hozhat létre egy többnyelvű kommunikációs kontextust, ha az országos oktatási rendszerek biztosítanak az európaiak számára egy közös alapot az idegen nyelvek ismerete terén."[35]

Habermas ezen demokratikus előfeltételek mellett az alkotmány szerepét is markánsan megfogalmazta a politikai közösség kulturális formálódásában. Az alkotmányos patriotizmus eszerint akkor alakulhat ki, amennyiben a közösség tagjaiban az alkotmány tartalma iránti elkötelezettség nemcsak az alkotmányos normák, de azoknak a közös történelmi tapasztalat alapján egy adott értelme szerint is létezik. A politikai közösség identitását tehát az alkotmány markánsan befolyásolja.[36]

Az európai politikai színtér uniós jogi szabályozásának egyik elemét szükséges megemlítenünk. Az európai politikai pártokba komoly bizalom vétetett, mivel uniós költségvetési támogatást, illetve egyéb intézményi előnyöket is nyújt számukra az Európai Parlament. Az uniós pártok jogállását, működését, finanszírozását leíró rendelet[37] a demokratikus deficit[38] lefaragásában is számít rájuk. A preambuluma megfogalmazása szerint az európai polgárok számára lehetővé kell tenni, hogy az Unió demokratikus közéletében való teljes körű részvétel érdekében élhessenek ezen [az Alapjogi Charta 11-12. cikkében foglalt] jogokkal. A valóban nemzeteken átívelő európai politikai pártok és a hozzájuk kapcsolódó európai politikai alapítványok a nemzeti és az európai szintű politika közötti szakadék áthidalásával fontos szerepet játszhatnak a polgárok véleményének európai szintű megjelenítésében. Ösztönözni és támogatni kell [az európai politikai pártok és alapítványaik] azon erőfeszítéseit, hogy erős kapcsot képezzenek az európai civil társadalom és az uniós intézmények, mindenekelőtt az Európai Parlament között. További kifejtés helyett itt csak utalnék arra

- 117/118 -

az érdekes körülményre, hogy az európai uniós pártoktól is elvárja a rendelet 3. cikk (1) bek. c. pont, hogy tartsák tiszteletben az Európai Uniónak az EUSZ 2. cikkébe foglalt értékeit.[39]

A demokrácia-fogalmak problematikája körében utoljára a populista demokráciát említjük. A populizmus nem jogi fogalom, nemigen használják nemzetközi dokumentumok, s nem vált sem az intézményi fejlesztés, sem az alapjogi bíráskodás magyarázó elvévé sem, mint ahogy például a militáns demokrácia vagy az e-demokrácia. Inkább a politikai diskurzus része, s a politikaelmélet és a diskurzuskutatás tudománya foglalkozik értelmezésével, a populizmus és a demokrácia viszonyával.[40] A populizmus minimumfogalmát úgy lehet meghatározni, mint egy olyan szűken fókuszált ideológia, amely a társadalmat két homogén és antagonisztikus ellentétben levő csoportra osztja, nevezetesen "a tiszta nép" és "a korrupt elit" csoportjaira. A populizmus szerint a politikának az általános akaratot (volonté general) kell megjelenítenie, s a társadalmi csoportok kialakítása morális, erkölcsi alapon (tiszta vs. korrupt) történik, s kevésbé szociokulturális vagy -gazdasági alapon.[41] A nép és politika moralista felfogása nyomán nem szükséges tagadniuk a néprészvételt egyrészt, másrészt viszont szükséges a "jó" nép elkülönítése a demokratikus eljárásokban megnyilvánuló néptől.[42]

A populizmus megítélése, legalábbis tudományos igénnyel, árnyalt megközelítést kíván. Megállapíthatóak ugyan a liberális demokráciával kapcsolatos pozitív és negatív hatásai egyaránt - akkor is, ha a köznyelvben általában pejoratív értelemben használt fogalom. A pozitív hatások között említhető az állampolgári mozgósítás, bevonás és részvétel elősegítése, különösen egyébként kirekesztett társadalmi csoportok mozgósításával, hozzájárulhat a politikai felelősség érvényesítéséhez (akkor például, amikor a jogi, bírói felelősségre vonás nehézségbe ütközik), új életet lehelhet a politikába konfliktusok felszínre hozásával, ezáltal a politikai diskurzusok és társadalmi mozgalmak fejlesztésével járhat. Negatív hatása, vagy a benne rejlő kockázatok között kell számba venni a népszuverenitás preferálását a hatalommegosztással szemben, a többségi elv hangsúlyozása révén a kisebbségek elnyomásával járhat, a politika moralizálásával a politikai kompromisszumok gátja lehet, a plebiszcitárius eljárások követelésével alááshatja a képviseleti vagy nem választott politikai intézmények legitimációját és hatásköreit. Megjegyezhető, hogy eltérő a hatása az ellenzéki populizmusnak és a kormány-pártinak.[43] A populizmus és a populizmus hatásaira való hivatkozás meghatározó szerepet játszik az európai közvéleményben, s mint ilyen, a demokratikus eljárásokat, intézményi válaszokat is befolyásolhatja. Ebben az értelemben olyan

- 118/119 -

tartalmi demokrácia-kritériummá is válhat, amely a fentebb említett intézményi védelmi mechanizmusokat működésbe hozza. Ha egy tagállam kormányzata erősen populista politikát folytat, annak megítélése többrétű lehet, de kiegyensúlyozott álláspontként azt fogalmazhatjuk meg, hogy az ilyen kormányzatok jogi megítélése[44] az európai (emberi) jogi standardok mentén kell, hogy történjen.

IV.

Az alkotmányos identitás alanyának meghatározásakor elfogadható javaslatnak tarthatjuk, hogy az alkotmányos szöveg, az alkotmányozó hatalom, illetve a politikai közösség mindegyikét alanynak tekintsük, abban az értelemben, amennyiben az identitás ezek párbeszédéből, konfliktusaiból, egymásra hatásából alakulhat ki. Ezzel folyamatként írhatjuk le az identitás formálódását, s amelyre adott pillanatban egy adott fejlődési szakaszra, állapotra tekinthetünk. A magyar alkotmányos identitást ennek megfelelően szintén a nemzeti politikai közösség kulturális-történeti értékeiből, történeti alkotmányából és alkotmánytörténetéből, valamint a mindenkori alkotmányozó hatalommal bíró Országgyűlés (parlamenti minősített többség) akaratnyilvánításaiból ismerhetjük meg. Mindez természetesen nem légüres térben, hanem különösen az EU-ban létezik. Továbbá egyértelmű, hogy ugyan az elmúlt évtizedben is többször megnyilvánult az alkotmányozó hatalom (a rendszerváltás óta pedig mindegyik parlamenti ciklusban), még a párbeszéd és egymásra hatás jelen történeti állapotát tudjuk megítélni. Például, amennyiben az alkotmányszöveg változtatásával az alkotmányozó képviselők a társadalom értékrendszerére szeretnének hatás gyakorolni, ezen hatás megvalósulását nem feltétlenül tudjuk dokumentálni (egyelőre).

Arra azonban már van kellő számú vizsgálati anyag, hogy a magyar alkotmányozás és alkotmánymódosítások érvkészletét ebben a diskurzusmezőben vizsgáljuk: 2011 óta az Alaptörvény elfogadásával és módosításaival, az alkotmányozó mikor és mennyiben hivatkozott az alkotmányos identitás egyes lehetséges forrásaira:

1. a nemzeti, politikai közösségre, vagy

2. az alkotmányosság történelmi vagy más megnyilvánulásaira, vagy

3. az alkotmányozó hatalom saját politikai elhatározására, vagy éppen

4. a párbeszéd "külső" résztvevőire (elsősorban AB, EU).

A parlamenti irományok indokolásában található egyes hivatkozások gyakoriságából, koherenciájából azt reméljük, hogy kiolvashatónak tűnik: létezik-e nyilvánvaló trendje és cselekvő alanya a magyar alkotmányos identitásnak.

Az alábbi áttekintésben markáns idézeteket gyűjtöttünk az alkotmányozó hatalom indokai[45] közül. Az alkotmányozó hatalom a 2011-es megnyilvá-

- 119/120 -

nulása során mind az alkotmányszövegben, mind az indokolásban kiterjedten használta a nemzet kifejezést, a nemzetre hivatkozást, amely érdemben jelzi az alkotmányozás legitimációs forrásának igényét, de az alkotmányozás alanyának megjelölési szándékát is. Noha ehhez kapcsolódott a formális jogrendi hivatkozás (az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom hatáskörére utalás), az alkotmányozás történelmi pillanatában az Országgyűlés kormányoldali többsége a politikai közösségre utalással igyekezett minél szélesebb és mélyebb legitimációt biztosítani a "történelem új fejezetének" megnyitásához. Hasonlóan erős a 2011-12-es megnyilvánulásokban a történeti alkotmányra, illetve hagyományokra utalás. Ez később csak egy erős esetben tér vissza, a közigazgatási felsőbíróság létrehozásakor. Ez utóbbit erősen degradálja, hogy noha a történeti alkotmányunk vívmányának nevezi az alkotmányozó (és ennek megfelelően kiemelt védelmet érdemelt volna), a hazai, és különösen az európai bírálatok miatt egyszerűen kiveszi az alkotmányszövegből a nyolcadik - az ellenzék által benyújtott javaslat szerinti - módosítás.

A módosítások sorában előrehaladva, a kormányzó politikai többség ismételt újraválasztásai nyomán, egyszer csak szaporodnak az alkotmányozás alanyának hivatkozásai az alkotmányos párbeszéd további szereplőire. Előbb az Alkotmánybíróság döntéseire, majd egyre gyakrabban a magyar politikai rendszeren kívüli hatásokra (EU, biztonsági helyzet, nyugati ideológiai folyamatok). Ezek során megállapítható, hogy míg az AB gyakorlatra hivatkozás általában pontosabb, addig a nemzetközi utalások inkább politikai jellegűeknek mondhatók. Az alkotmánybírósági gyakorlatra hivatkozások közül viszont általában hiányoznak azok az esetek, amikor az AB korábbi döntésével egyes törvényi szabályozásokat semmisített meg, és ezekre válaszul emel bizonyos szabályozásokat az Alaptörvénybe az országgyűlési minősített többség.

Az alkotmányozó hatalom utóbbi megnyilvánulásaiban erősödni (s az Alaptörvény megalkotásakor látott intenzitást is meghaladni) látszik a nemzeti értékekre, illetve a politikai közösség értékrendjére való hivatkozás. Akkor is, ha a fentebb áttekintettek szerint a politikai közösség-definíció és az arra alapított demokratikus legitimáció több elvi problémával is küzd. Itt sajátosan olyan elemeket is találunk, amelyre azt is mondhatjuk, hogy az alkotmányozó épp a politikai közösségben/társadalomban megjelenő tendenciákkal szemben kíván értékeket megőrizni, az alkotmányszöveg, s így az alkotmányos identitás részévé emeléssel. Hogy ezen törekvések valódi értékmentők lehetnek-e, a társadalom irányába milyen hatással bírnak, egy későbbi[46] elemzés tárgya tud lenni.

- 120/121 -

- 121/122 -

- 122/123 -

- 123/124 -

- 124/125 -

- 125/126 -

1. táblázat: Az alkotmányozó hatalom megnyilvánulásai az Alaptörvény elfogadására és módosítására benyújtott (és elfogadott) javaslatok indokolásában

(forrás: az Országgyűlés adatbázisa, www.parlament.hu)

- 126/127 -

Irodalom

• Arató András et al. (2011): Vélemény Magyarország Alaptörvényéről. In: Fundamentum. 2011/1. sz.

• Bakk Miklós (2010): Politikai közösség és identitás az alkotmányban. In: Magyar kisebbség. 2010/1-2. sz.

• Domahidi Ákos (2009): 70.§ [Választójog.] In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég, Budapest.

• Drinóczi Tímea (2017): Az alkotmányos párbeszéd. A többszintű alkotmányosság alkotmánytana és gyakorlata a 21. században. MTA TK JTI, Budapest.

• Egedy Gergely (2012): Államépítés vagy nemzetépítés? Konzervatív nemzetstratégiák. In: Magyar Szemle. 2012/9-10. sz.

• Gellner, Ernest (1995): A nacionalizmus és a komplex társadalmak kétféle kohéziós formája. In: Bretter Zoltán - Deák Ágnes: Eszmék a politikában. A nacionalizmus. Tanulmány Kiadó, Pécs.

• Győrfi Tamás (2009): 2. § [Alkotmányos elvek; ellenállási jog.] In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég, Budapest.

• Habermas, Jürgen (2000): Az európai nemzetállam és a globalizáció hatásai. In: Magyar kisebbség. 2000/4. sz.

• Habermas, Jürgen (2009): A demokrácia három normatív modellje. In: Fordulat. 2009/5. sz.

• Halász Iván - Majtényi Balázs (2009): 6.§ [Nemzetközi kapcsolatok. Felelősség a határon túli magyarokért - a (3) bekezdés magyarázata.] In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég, Budapest.

• Hix, Simon (2005): The Political System of the European Union. 2nd ed., Palgrave, London.

• Horkay Hörcher Ferenc (2012): A Nemzeti hitvallásról. In: Jakab András - Körösényi András (szerk.): Alkotmányozás Magyarországon és máshol. MTATKPTI - Új Mandátum Kiadó, Budapest.

• Jacobsohn, Gary J. (2013): Az alkotmányos identitás változásai. In: Fundamentum. 2013/1. sz.

• Jacobsohn, Gary J. (2010): Constitutional Identity. Harvard University Press, Cambridge-London.

• Körösényi András (2004): Demokráciadeficit, föderalizmus, szuverenitás. In: Politikatudományi szemle. 2004/3. sz.

• Kukorelli István (szerk.) (2007): Alkotmánytan I. Osiris, Budapest.

• Kukorelli István (2013): Az Alaptörvény és az Európai Unió. In: Pro Publico Bono - Magyar Közigazgatás. 2013/1. sz.

• Küpper, Herbert (2012): Paternalista kollektivizmus és liberális individualizmus között: az új magyar Alaptörvényben rögzített emberkép normatív alapjai. In: Közjogi Szemle. 2012/3. sz.

• Majtényi Balázs (2009): 68.§ [Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok.] In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég, Budapest.

• Megadja Gábor (2012): Elitista populizmus vagy populista elitizmus? A tömegek kérdése a modern politikában. In: Kommentár. 2012/4. sz.

• Meny, Yves - Surel, Yves (2002): Democracies and the Populist Challenge. Palgrave MacMillan. London.

- 127/128 -

• Móré Sándor (2020): Nemzetiségek a mai Magyarországon. Politikai képviseletük, érdekképviseletük és jogvédelmük. Gondolat, Budapest.

• Mudde, Cas - Rovira Kaltwasser, Cristóbal (ed.) (2012): Populism in Europe and the Americas: Threat Or Corrective for Democracy? Cambridge University Press, Cambridge.

• Müller, Jan-Werner (2015): Populista alkotmányosság: fogalmilag kizárt? In: Fundamentum. 2015/2-3. sz.

• Orbán Endre (2020): Alkotmányos identitás az Európai Unióban. TK JTI, Budapest.

• Rappold, Julian (2015): Time to Act - the Obligation of the European Mainstream to Respond to the Rise of Populism. Heinrich Böll Stiftung, Berlin.

• Rosenfeld, Michel (2010): The Identity of the Constitutional Subject. Selfhood, Citizenship, Culture, and Community. Routledge, New York.

• Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2013): Populism, its opposites, and its contentious relationship with democracy. (Elérhető: https://www.opendemocracy.net/can-europe-make-it/crist%C3%B3bal-rovira-kaltwasser/populism-its-opposites-and-its-contentious-relationsh.)

• Schanda Balázs (2016): Az Alaptörvény 50. jubileumának esélye. Szent István öröksége és az Alaptörvény. In: Iustum Aequum Salutare. 2016/4. sz.

• Schanda Balázs (2012): Constituent ans Constitutional Entities. In: Schanda Balázs -Varga Zs. András - Csink Lóránt (szerk.): The basic law of Hungary: A First Commentary. Clarus Press, Dublin.

• Smuk Péter (2013): Nemzeti értékek az Alaptörvényben. In: Szoboszlai-Kiss Katalin -Deli Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Universitas, Győr.

• Tribl Norbert (2020): Az alkotmányos identitás funkciója és alkalmazhatósága a szupranacionális térben. Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola. (Elérhető: http://www.juris.u-szeged.hu/download.php?docID=96975).

Jogforrások, adatbázisok:

• Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló 1141/2014/EU, EURATOM rendelet.

• Az Országgyűlés adatbázisa, www.parlament.hu

• CDL-INF(2001)019-e - Report on the Preferential Treatment of National Minorities by their Kin-State, adopted by the Venice Commission at its 48th Plenary Meeting (Venice, 19-20 October 2001).

• CDL-AD(2012)011-e - Opinion on the Act on the Rights of Nationalities of Hungary adopted by the Venice Commission at its 91st Plenary Session (Venice, 15-16 June 2012).

• CDL-AD(2012)012-e - Joint Opinion on the Act on the Elections of Members of Parliament of Hungary adopted by the Council for Democratic Elections at its 41st meeting ( Venice, 14 June 2012) and the Venice Commission at its 91st Plenary Session (Venice, 15-16 June 2012). ■

JEGYZETEK

[1] Jacobsohn, 2013; Jacobsohn, 2010; Rosenfeld, 2010.

[2] Drinóczi, 2017, 146-148.; Tribl, 2020, 31-33.; Orbán, 2020, 22-26.

[3] Tribl, 2020, 32-33.

[4] Bakk, 2010, 217-241.; Győrfi, 2009, 211-231.

[5] Győrfi, 2009, 221.

[6] Az alkotmányok funkcióihoz ld. Kukorelli, 2007, 29.

[7] "...még az sem egészen világos, hogy melyik lesz az a tudományág, melyik lesz az a kitüntetett szellemi terület, amelyik a nacionalizmusról majd a legmaradandóbbat mondja el" (Bretter - Deák, 1995, 217.).

[8] A műfaji jelleg elfogadható pozícionálását adja Horkay Hörcher, 2012, 288-290.

[9] Küpper, 2012, 9., 11.; illetve Jakab, 2011, 185-186.

[10] Majtényi, 2009, 2402.

[11] Kukorelli, 2013, 9.; ld. még Móré, 2020, 43. skk.

[12] Jakab, 2011, 185-186.

[13] Idézi: Smuk, 2013, 448.

[14] Egedy, 2012.

[15] Halász - Majtényi, 2009, 346.

[16] Schanda, 2012, 47. Az extraterritorialitás egyébként is kényes pontja a határon túli kisebbségek támogatásának, amint azt a Velencei Bizottság CDL-INF (2001) 19. sz. jelentése is kifejti a 2001. évi magyar "státusztörvény" kapcsán.

[17] Jakab, 2011, 188.

[18] Kukorelli, 2013, 8.

[19] A 2010. évi XLIV. törvény módosította a honosítás szabályait, majd a 2010. évi XLV. törvény "tanúságot tett" a "nemzeti összetartozásról". Véleményem szerint ez utóbbi törvény szinte alkotmányi preambulum-jelleggel szól nemzeti és vallási értékekről.

[20] Domahidi, 2009, 2481-2482.

[21] Schanda, 2012, 48-49.

[22] Majtényi, 2009, 2403.

[23] Arató et al., 2011, 64.

[24] Ld. Alaptörvény XXIX. cikk és a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 170. § (1) bek. A Velencei Bizottságnak a törvényről alkotott véleményét ld.: CDL-AD(2012)011. Egyébként ezen a helyen a "mi" és "ők" fogalmazás az etnikai nemzetfogalom felbukkanásaként is leírható.

[25] Küpper, 2012, 9. Pontosabban nem a választást, hanem az "önazonossága szabad vállalásához" való jogot biztosítja a XXIX. cikk.

[26] A Küpper által felhívott értelmezési gondolat, amely az identitás felsőbb meghatározásának problematikus voltáról szól, valójában a világnézeti (vallási) identitást említi (ld. Jakab, 2011, 181.). A nemzet, mint politikai közösség a vallási világnézettől egészen eltérő identitással bír, akár önkéntes, akár determinált formában értelmezzük az előbbit. Majtényi a problémát úgy fogalmazza meg, hogy a többségi kulturális nemzet alkotmányi említése nem ajánlatos, mert "igencsak veszélyesnek minősíthetők azok a törekvések, amelyek az országnak nevet adó kulturális nemzethez tartozóknak az azonosítására tesznek kísérletet, nekik ugyanis nincs szükségük különjogokra, ami indokolhatná nevesítésüket." (Majtényi, 2009, 2407.)

[27] Gellner, 1995, 192.

[28] Vö.: Győrfi, 2009, 222-224. Győrfivel együtt felhívnám Kukorelli Istvánnak az 5/2004. (III. 2.) AB határozathoz fűzött különvéleményét, amely szerint alkotmányosan problematikus a nemzet és az állampolgárság közelítése, lévén ez utóbbi nemzetközi jogi gyakorlattal is alátámaszthatóan inkább az országhoz való kötődést kellene, hogy megjelenítse. Az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi probléma nyilván nem megoldódott, hanem csak "rendeződött". A problémafelvetés abból is származhat, hogy Győrfi szerint "a magyar nemzetfelfogás hagyományosan a kulturális nemzet fogalma köré szerveződött". Mint fentebb érveltem, az Alaptörvény a politikai nemzetfelfogást preferálja, ugyanakkor a kedvezményes honosítással közelít az etnikai elvhez, s lazítja az országhoz való fizikai kötődést. Az állampolgársági szabályozás nemzetközi hatásairól kritikusan ld. Arató et al., 2011, 64-65.

[29] 2011. évi CCIII. tv. 12.§ (3) bekezdés.

[30] Mindazonáltal a Velencei Bizottság üdvözölte a választójogi reform mindkét irányát. A határon túliak bevonása a választójog általánosságát segítő lépés, a nemzetiségek támogatása pedig minden területen támogatható. A határon túliak "fél" szavazata a Bizottság szerint érthető, hiszen, mivel nem élnek Magyarországon, a választásai eredményekre való befolyásuk korlátozható - jóllehet az 5 millió, határon kívül élő magyar potenciális szavazatának befolyását jelentősnek nevezi (CDL-AD(2012)012, par. 40-48.).

[31] Győrfi, 2009, 145-149.

[32] Körösényi, 2004, 149-164.

[33] Habermas, 2009 , 62-74.

[34] Körösényi, 2004, 146-147.

[35] Habermas, 2000.

[36] Tribl szembeállítja Habermas vázlatát Jacobsohn meggyőzőbb, kiegyensúlyozottabb leírásával, amely szerint inkább kétirányú a hatásmechanizmus, a politikai közösség (identitása) is hat az alkotmány tartalmára; "az alkotmány és az alkotmányos közösség kölcsönösen formálja egymást" (Tribl, 2020, 58-59.).

[37] Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló 1141/2014/EU, EURATOM rendelet.

[38] Hix, 2005, 177-180.

[39] Valószínűleg nem tudjuk elégszer újraolvasni: "[az európai politikai párt] különösen programjában és tevékenysége során tiszteletben tartja az Uniónak az EUSZ 2. cikkében rögzített alapértékeit, azaz az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot és az emberi jogokat, köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogait".

[40] Rovira Kaltwasser, 2013; Meny - Surel, 2002; Megadja, 2012; Mudde - Rovira Kaltwasser, 2012.

[41] Mudde - Rovira Kaltwasser, 2012, 8-9.

[42] Müller, 2015, 43.

[43] Mudde - Rovira Kaltwasser, 2012, 21.

[44] Rappold, 2015.

[45] A benyújtott javaslatok írásban rögzített indokait tekintjük át, a parlamenti vitákban, illetve a közéleti diskurzusokban ehhez kapcsolódó érvekre nem térünk ki.

[46] "Felér-e az Alaptörvény a ránk hagyott keresztény örökséghez? Az Alaptörvény felvállalta e törekvést, de lehetetlenre nem vállalkozik. Az adott társadalmi értékviszonyokat tükrözi, amitől a jog súlyos kérdésekben, tartósan nem képes eltérni. Alkalmas arra, hogy veszélyeket érzékelve rögzítsen egy konszenzust, de nem alkalmas arra, hogy a hiányzó konszenzust pótolja. Az olyan jogi tételek, melyek mögül eltűnik a közmegegyezés, hosszasan nem tarthatóak fenn. Az igazi kérdés tehát az, hogy van-e, fennmarad-e, megújítható-e a közmegegyezés az Alaptörvény által is jelzett értékek mögött..." (Schanda, 2016, 71, 73.).

[47] Egyéb explicit utalás hiányában az Országgyűlés politikai elhatározásának tekinthető.

[48] Arra azonban az egyes "felülalkotmányozási" konkrét eseteknél nincs hivatkozás.