A 2020. és 2021. évben uniós tagállamokban négy olyan alkotmánybírósági határozat született, mely új korszakot jelez az uniós jog és a tagállami alkotmányok viszonyának rendezésében. Ez a korszak az uniós jog elsőbbségének nyílt korlátozását hozta magával. A német Szövetségi Alkotmánybíróság nagy visszhangot kiváltó PSPP-határozata (2020. május 5.) egy ultra vires aktusnak tekintett, uniós bírósági ítélet joghatásainak kizárásáról rendelkezett.[1] A román alkotmánybíróság 390/2021. sz. határozata (2021. június 8.) az alkotmányos önazonosság alapján nyíltan kizárta az uniós jog érvényesülését az alkotmányos önazonosságot és az uniós hatáskör-átruházást biztosító alkotmányi normákkal szemben.[2] (Később ehhez hozzájött az alkotmánybíróság egy sajtóközleménye, mely megerősítette, hogy a testület döntései véglegesek és kötelezőek, azok is, melyek alkalmazását az Európai Unió Bírósága az uniós joggal való ellentéte miatt, annak elsőbbsége alapján kizárta.[3]) A lengyel alkotmánybíróság a 2021. október 7-én közzétett K 3/21. határozatában korlátozta az uniós jog elsőbbségének érvényesülését, és egyben az alapító szerződések egyes rendelkezéseinek értelmezett tartalmát összeegyeztethetetlennek tekintette a lengyel alkotmánnyal.[4] Negyedikként pedig a magyar alkotmánybíróság a 32/2021. AB határozatában (2021. december 10.) általános, bár feltételes és részleges felhatalmazást adott az államnak az egyoldalú cselekvésre az uniós joggal szemben, mely magában foglalja az uniós jog alkalmazásának mellőzését is.
A négy határozat világosan jelzi, hogy bekövetkezett az uniós jog és a tagállami alkotmányok közötti, viharossá váló viszony harmadik korszaka. Az első időszak az alkotmányos alapjogok kilátásba helyezett, elvi védelmének az időszaka volt az Internationale Handelsgesellschaft-ügytől (1970) az Unió megalakulásáig. A második időszak a tagállami szuverenitás (valamint részben az alkotmányos önazonosság) kilátásba helyezett, elvi védelmének időszaka, a német Maastricht-határozattól (1993)[5] a cseh alkotmánybíróság "Szlovák nyugdíjak" határozatáig (2012). Ez utóbbi már a gyakorlati szuverenitásvédelem időszakát jelezte, ahol a cseh testület ultra vires aktusnak tekintette az Unió Bíróságának (EUB) Landtová-ítéletét (C-399/09).[6] Nem lehetett látni, hogy a cseh döntés fordulópont lesz-e vagy csak egy rendkívüli fejlemény. Az itt kiemelt négy határozat jelzi, hogy a gyakorlati szuverenitásvédelem időszaka egyes alkotmánybíróságok részéről valóban megkezdődött, melyben az uniós jog feltétlen elsőbbségének helyébe nyíltan a korlátozott és feltételes elsőbbség elvét állították. (Az alkotmányos önazonosság védelmének lehetősége - bár egyre nagyobb hangsúlyt kap, de - továbbra is elvi szinten maradt meg.)[7]
A négy alkotmánybíróságnak eltérő hatáskörei vannak az uniós jog viszonylatában, változó megközelítést alkalmaznak, és határozataik megszületésének összefüggései is teljesen eltérőek. A német PSPP-határozat viharos reakciókat váltott ki, de inkább szimbolikus jellege van, és különösebb kárt nem okozott az uniós jog érvényesülésénél (a konkrét vita el is simult). A lengyel határozatot az állította a középpontba, hogy fontos részévé vált az Unió és Lengyelország között már hosszan tartó, makacs és elkeseredett jogállamisági vitának, melynek középpontjában a lengyel bírósági reform uniós joggal való összeegyeztethetősége áll. Bár ugyancsak igazságügyi szervezeti kérdés állt a jogi konfliktus hátterében, de a román határozat kisebb visszhangot keltett, noha ez a konfliktus is robbanékony elegyet rejt magában, amit az alkotmánybíróság fent idézett, 2021. december 23-i sajtóközleménye bizonyít. A magyar határozat is érzékeny területen született, az uniós közös bevándorlási és menekültpolitikát érinti. Viszont a határozatot olyan homályos fogalmakba és nyelvezetbe burkolta a magyar AB (az uniós jog elsőbbségét érdemben meg sem említve), hogy a reakciók maguk is vegyesek és kissé bizonytalanok voltak.
A visszhangok alapján talán a lengyel K 3/21. határozat ment a legmesszebbre az uniós jog elsőbbségének korlátozásában. Így érdemes e határozaton keresztül bepillantani a legújabb fejleményekbe. Aztán felvázolható, hogy a négy alkotmánybírósági határozat alapján milyen tendenciák, problémás pontok tapinthatók ki.
A lengyel alkotmánybíróság K 3/21. számú határozatát az a hosszú jogvita teszi érthetővé, mely a 2017-es len-
- 1/2 -
gyel igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban az Unió és Lengyelország között zajlott és zajlik. Középpontjában a lengyel igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének kérdése áll. A vita egyrészt általános jogállamisági vitává alakult (lásd például a 7. cikk szerinti eljárás),[8] másrészt számos eljáráshoz vezetett az EUB előtt (kötelezettségszegés megállapítása iránti per vagy előzetes döntéshozatali eljárás formájában). Az EUB több olyan elemét azonosította a lengyel szabályozásnak, melyek összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, elsősorban az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz) 19(1) cikkel, mely az uniós jog hatékony érvényesítését írja elő. (Az alábbi táblázat a gyors áttekintést szolgálja).
| ügy szám | az uniós joggal összeegyeztethetetlen (kiemelt) elemei a 2017-es lengyel bírósági reformnak, valamint az alapító szerződések érintett rendelkezései | |
| C-192/18. | - eltérő nyugdíjkorhatár megállapítása nők és férfiak részére a bíróságokon és ügyészségeken - az igazságügy-miniszter egyedileg engedélyezheti a korhatárt betöltöttek munkavégzését | EUMSz 157. cikk, EUSz 19(1) cikk |
| C-558/18. | - (obiter dictum) olyan nemzeti jogszabály léte, mely alapján fegyelmi eljárás indítható bírák ellen amiatt, mert előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményeznek az EUB előtt | EUMSz 267. cikk |
| C-585/18. | - az uniós jog alkalmazását jelentő egyes jogviták eldöntése olyan bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, amely nem felel meg a függetlenség és pártatlanság követelményeinek | Alapjogi Charta 47. cikk |
| C-619/18. | - a legfelső bíróság bírái nyugdíjkorhatárának csökkentése - a köztársasági elnök egyedileg engedélyezheti a korhatárt betöltött bírák munkavégzését | EUSz 19(1) cikk |
| C-824/18. | - a nemzeti igazságszolgáltatási tanács azon határozatai elleni jogorvoslati eljárások hiányosságai, melyekben a tanács a legfelső bíróság bírói álláshelyeire benyújtott pályázatokat értékeli, véleményezi és javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a kinevezésre | EUSz 4(3) cikk, 19(1) cikk, EUMSz 267. cikk |
| C-791/19. | - nem garantálja a legfelső bíróság fegyelmi tanácsának függetlenségét és pártatlanságát, - lehetővé teszi, hogy a bírósági határozatok tartalmát fegyelmi vétségnek lehessen minősíteni a rendes bíróságok bírái tekintetében - diszkrecionális jogkört biztosít a legfelső bíróság fegyelmi tanács elnökének, hogy kijelölje a fegyelmi bíróságot a rendes bíróságok bíráival kapcsolatos ügyekben - a rendes bíróságok bíráival szembeni fegyelmi ügyekben nem biztosított az észszerű időn belüli eljárás és sérül a védelemhez való jog - lehetővé teszi, hogy a fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével korlátozzák a bíróságok jogát előzetes döntéshozatal kezdeményezéséhez az EUB előtt | EUSz 19(1) cikk EUMSz 267. cikk |
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
