"Szemben azzal, hogy Ilias és Ahmed számára 2015-ben még »választás« kérdése volt, hogy a tranzitzónában nyújtanak-e be menedékkérelmet, 2017. március 28. óta sehol máshol, csakis a két tranzitzónában nyújtható be menedékkérelem, kivéve, ha a kérelmező fogva van tartva, vagy ha eleve jogszerűen tartózkodik Magyarországon. [...] A jelenlegi környezetben tehát legalábbis ismét vizsgálat tárgyának kellene lennie, hogy a menedékkérelem tranzitzónában történő benyújtása szabad választásnak tekinthető-e, vagy inkább a magyar jogszabályok által előírt kötelezettségnek. Ugyanis ha az utóbbinak, akkor az a Nagykamara mostani ítélete alapján az 5. cikk tárgyi hatályának alkalmazhatósága felé billenti a mérleg(elés) nyelvét."
Az EJEB Nagykamarája az Ilias és Ahmed Magyarország elleni ügyében 2019. november 21-én hirdette ki ítéletét, melyben részben megerősítette, részben megváltoztatta a Kamara 2017. március 14-én hozott döntését.[1] A Nagykamara ítélete több mint négy évvel Ilias Ilias és Ahmed Ali tranzitzónás elhelyezése, illetve bő két évvel a magyar menekültügyi rendszer teljes felforgatása után született. Az ítélet kapcsán - Bianku bíró szenvedélyes különvéleménye mellett - több színvonalas kritika is elérhető a nyilvánosság számára.[2] A Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának munkatársaként - tekintettel arra is, hogy mi képviseltük a kérelmezőket mind az itthoni, mind a strasbourgi eljárásban is - leginkább arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a 3. cikk sérelmével kapcsolatos megállapításokat, valamint a Nagykamara által a tranzitzónákban történő elhelyezés jogi minősítésére felállított kritériumrendszert; továbbá arra, hogy mindezt a jelenlegi jogi környezetre és gyakorlatra vetítve vizsgáljam. Az Ilias és Ahmed ügy ugyanis a magyar menekültügy két lényeges, ma is meghatározó pontját érinti: egyfelől a 2015 nyara óta, időről-időre visszatérően alkalmazott, kvázi automatikus elfogadhatatlansági döntések meghozatalának és végrehajtásának gyakorlatát Szerbia tekintetében, másrészt a magyar-szerb határon kialakított tranzitzónában való elhelyezés minősítését.
Az Ilias és Ahmed ügy releváns időszakában már életben volt az a kormányrendelet, amely meghatározta a "biztonságos harmadik országok"[3] listáját.[4] Bár a biztonságos harmadik ország elvét korábban is előszeretettel igyekezett alkalmazni a magyar menekültügyi hatóság annak érdekében, hogy az adott menedékkérelmet ne Magyarország bírálja el, ezt a gyakorlatot megnehezítette - és egy idő után meg is állította - a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium joggyakorlat-elemző csoportjának az ügyben kiadott 2012-es összefoglaló véleménye[5] (ezt később, 2016 márciusában lényegében visszavonták[6]). A menekültügyi hatóság 2015 szeptemberétől kezdte ismét - kivétel nélkül - minden ügyben alkalmazni kezdte a biztonságos harmadik ország elvét Szerbiára; erre hivatkozva utasította el Ilias és Ahmed menedékkérelmét is. Tette mindezt úgy, hogy Szerbia közben bejelentette: egyetlen menedékkérőt sem hajlandó visszafogadni Magyarországról.
A Nagykamara rendkívül részletesen vizsgálta a visszaküldés kapcsán a 3. cikk sérelmét. Egyfelől megerősítette a kiutasítás kapcsán felmerülő embertelen és megalázó bánásmód veszélyével kapcsolatos bírósági eljárással/felülvizsgálattal kapcsolatos követelmények érvényességét, amikor kimondta: szigorú és egyéniesített vizsgálatot kell lefolytatnia mind a hatóságoknak, mind a bíróságnak annak a kérdésnek az eldönthetősége érdekében, hogy a kiutasítással, visszaküldéssel fennáll-e a 3. cikkbe ütköző bánásmód veszélye az adott személy esetében.
Mivel az ügyben érintettek olyan menedékkérők voltak, akiknek a menedékkérelmét érdemben nem vizsgálták meg, ezért az EJEB kimondta, hogy a kiutasítást végrehajtó államnak azt is kötelessége vizsgálni, hogy a kiutasított menedékkérők az adott harmadik országban valóban hozzá fognak-e férni megfelelő menekültügyi rendszerhez. Ezen túlmenően a harmadik országban biztosított elhelyezési körülményeket (függetlenül attól, hogy őrizetről vagy nyitott szállásról van-e szó) is figyelembe kell venni.
Az EJEB a bizonyítás terhét ráadásul az államra rója, amikor kimondja, hogy a kiutasítást végrehajtó állam kötelessége (függetlenül attól, hogy a fogadó állam az Európai Unió tagja-e vagy sem, valamint hogy az Egyezmény részes állama-e vagy sem) annak alapos vizsgálata, hogy felmerül-e annak a valós
- 171/172 -
veszélye, hogy a kiutasított menedékkérő nem fér majd hozzá megfelelő szintű menekültügyi rendszerhez, vagy annak, hogy nem tartják be esetében a visszaküldés tilalmát. Amennyiben mindez nincs kellően biztosítva, az EJEB szerint a 3. cikkből következően a kiutasítást végrehajtani igyekvő államnak tartózkodnia kell a menedékkérő eltávolításától az ország területéről. Lényegében ezt a logikát követi egyébként a hatályos Eljárási Irányelv is, hiszen a 38. cikk 4. bekezdése kimondja, hogy abban az esetben, ha a menedékkérőt nem veszi vissza a biztonságosnak tartott harmadik ország, akkor érdemben kell megvizsgálni a menedékkérelmet.
Ilias és Ahmed ügyében, ahogy azt a Nagykamara is kimondta, a fenti lépések közül lényegében semmit nem tett meg a magyar menekültügyi hatóság. A Nagykamara úgy találta, hogy a magyar kormánynak nem volt megfelelő alapja arra, hogy Szerbiát általánosságban biztonságos harmadik országként határozza meg. A Nagykamara kimondta, hogy a kérelmezők esetében a kiutasításról szóló döntés figyelmen kívül hagyta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának mérvadó állításait, miszerint felmerül a valós veszélye annak, hogy a kérelmezők nem fognak hozzáférni megfelelő szintű menekültügyi ellátórendszerhez Szerbiában, és hogy fennáll az Észak-Macedóniába, majd onnan Görögországba történő lánc-visszaküldés veszélye. A Bíróság fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ezeket a kockázatot tovább súlyosbították a magyar hatóságok azzal, hogy Iliast és Ahmedet "rávették" a Szerbiába való törvényellenes belépésre, ahelyett, hogy a kérelmezők átvételéről tárgyaltak volna Szerbiával. A Nagykamara ezen tények alapján jutott arra a következtetésre, hogy Magyarország megsértette az Egyezmény 3. cikkét.
Ha a fenti szempontok alapján vizsgáljuk a 2017 tavasza utáni gyakorlatot, azt látjuk, hogy az Ilias és Ahmed ügyben a 3. cikk sérelmének megállapítását eredményező okok jelentős része továbbra is fennáll. Bár a szerb menekültügyi rendszer egyre közelebb kerül az uniós elvárások teljesítéséhez, a befogadó állomások továbbra is súlyos hiányosságokat mutatnak, továbbra rendszerszintű problémát jelent a menekültügyi rendszerhez való hozzáférés nehézsége. Mindezeken túl Szerbia továbbra sem hajlandó Magyarországról menedékkérőket visszafogadni, ezen az sem változtatott, hogy 2018. július 1. után a hatóság már nem a "biztonságos harmadik ország" címkét igyekezett Szerbiára aggatni, hanem elkezdte a "biztonságos tranzit ország" címkét alkalmazni. Az utóbbi elfogadhatatlansági ok bevezetése miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított még 2018 júliusában, mivel az Eljárási Irányelv nem teszi lehetővé a taxatív felsorolásán túli, újabb elfogadhatatlansági okok bevezetését. Időközben egy magyar bíró előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett az Európai Unió Bíróságához ugyanebben a kérdésben; a főtanácsnoki indítvány végkövetkeztetése szerint a magyar szabályozás az uniós jogba ütközik.[7]
Az Ilias és Ahmed ügy idején a menedékkérők Szerbiának történő átadásának gyakorlatáról még nem állt rendelkezésre számottevő tapasztalat. Bő négy év elteltével azonban egyértelműen látszik, hogy Szerbia következetesen elutasítja a magyar hatóságok által elutasított menedékkérők átvételét Magyarországtól. Az utolsó rendelkezésre álló, 2018-as statisztikai adatok szerint a Vajdaságban jogellenes határátlépésért, jogellenes tartózkodásért elítélt külföldiek száma jelentős, miközben az elítéltek döntő része esetében már csak az állampolgárságuk szerinti országot tekintve is felmerül a védelem szükségessége. Amit 2015-ben még csak szerb politikusok nyilatkozataiból és a szerb törvények szövegéből lehetett valószínűsíteni, ma már objektív statisztikai adatokkal is bizonyítható: a tranzitzónák elhagyására, majd a Szerbiába történő jogellenes határátlépésre sarkallott menedékkérők büntetésre számíthatnak, nem pedig megfelelő menekültügyi ellátórendszerhez való hozzáférésre.
Mint ismeretes, a Nagykamara a 2017-es kamarai ítélettel ellentétben úgy találta, hogy Ilias és Ahmed tranzitzónában történő elhelyezése nem esik az Egyezmény 5. cikke tárgyi hatálya alá, ezért a kérelem e vonatkozásban (ratione materiae) befogadhatatlan.
Elöljáróban érdemes tisztázni, hogy a Nagykamara most először vizsgálta átfogóan a két típusú, nemzetközi repülőtéren, valamint szárazföldi határon kialakított tranzitzónában való elhelyezést, és fogalmazott meg a jövőre nézve szempontrendszert az ilyen elhelyezési módok vizsgálatára vonatkozóan. Az utóbbi típust illetően most először kellett a Nagykamarának értékelnie azt, hogy minek minősül az adott ügyben a kérelmezők rövid időtartamú elhe-
- 172/173 -
lyezése. Ami az előbbi típust illeti, az Ilias és Ahmed ítélet kihirdetésének napján az azonos összetételű Nagykamara ítéletet hozott a Z.A. és mások Oroszország elleni ügyében,[8] ahol a Moszkva - Seremetyjevói repülőtéren kialakított tranzitzónában elhelyezett kérelmezők esetében megállapította az 5. cikk tárgyi hatályát, valamint a fogva tartás jogellenessége miatt annak sérelmét is.
Az Ilias és Ahmed ügyben a Nagykamara indokolásában megerősíti az EJEB korábbi ítélkezési gyakorlatában kidolgozott, a személyes szabadságtól való megfosztás - az Egyezmény 5. cikk (1) bekezdése - és a mozgásszabadság korlátozása - az Egyezmény 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikk) - elhatárolását. Annak eldöntése tehát, hogy az érintett személyt megfosztották szabadságától, vagy pusztán a mozgás- vagy tartózkodási hely megválasztásának szabadságában korlátozzák, számos egyéni, szubjektív, valamint nem egyéni, objektív/fizikai körülmény teljeskörű és az érintett személy egyedi, konkrét helyzetére vonatkozó értékelésének függvénye továbbra is.
A Nagykamara ehhez kapcsolódóan egy négy elemből álló szempontrendszert fektetett le annak érdekében, hogy a tranzitzónák kontextusában a fenti elhatárolás elvégezhető legyen, amit az alábbiakban foglalt össze: (i) a kérelmezők egyéni körülményei és választásaik; (ii) az érintett országban alkalmazandó jogszabályok, valamint azok célja; (iii) a releváns időtartam, figyelembe véve különösen a célt és az események idején a kérelmezők számára rendelkezésre álló eljárási garanciákat; valamint (iv) a kérelmezők esetében alkalmazott, illetve általuk megélt korlátozások természete és súlyosságának mértéke.
Ami a kérelmezők egyéni körülményeit és választásait illeti, az ítélet szerint Ilias és Ahmed önkéntesen lépett a tranzitzónában abból a célból, hogy ott menedékkérelmet terjesszenek elő. Ezt a Nagykamara lényeges szempontnak tartotta, noha ez a körülmény önmagában még nem zárja ki, hogy később ugyanott de facto fogva lehettek volna tartva. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a 2015-ben hatályos jogszabályok elméletileg lehetővé tették, hogy az ország területén egyébként nem jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok menedéket kérjenek a magyar hatóságoktól; a tranzitzónába való belépés menedékkérelem benyújtása céljából, legalábbis jogi értelemben, opcionális volt.
Ami az alkalmazott jogszabályokat és azok célját illeti, a tranzitzónákra vonatkozóan speciális eljárási szabályok voltak érvényben. Az ügyben alkalmazott, 2015-ben hatályos jogszabályok értelmében a tranzitzónában legfeljebb 28 napig lehetett menedékkérőket elhelyezni, de a különleges bánásmódot igénylő személyeket még ennyi időre sem: az utóbbiakat a menedékkérelmük benyújtásának napján nyitott befogadó állomásra szállítottak át. A tranzitzónában zajló, úgynevezett "határon lefolytatott eljárás" célja nem a menedékkérelem érdemi elbírálása volt, hanem annak eldöntése 28 napon belül, hogy a kérelem elfogadható-e, vizsgálni kell-e érdemben, és a vizsgálat céljából be kell-e engedni a kérelmezőt az ország területére.[9] Ahogy a Nagykamara külön ki is emeli, az Ilias és Ahmed ügyében a magyar hatóságok által lefolytatott eljárás azzal a céllal zajlott, hogy eldöntsék: formálisan is beengedik-e a kérelmezőket az ország területére. Az ítélet, elfogadva a magyar kormány érvelését, a röszkei tranzitzónai elhelyezést a menedékkérők pusztán ideiglenes, rövid ideig tartó elhelyezésére szolgáló speciális megoldásnak fogadta el, a helyszínt a belépést megelőző "várakozási zónának" titulálva.
Ehhez szorosan kapcsolódik a tranzitzónában töltött idő hossza, ami a kérelmezők esetében 23 nap volt. Az ítélet külön hangsúlyozza, hogy a tranzitzónában való tartózkodás maximális hosszát, összhangban az Eljárási Irányelvvel, a hazai jogszabályok 28 napban korlátozták.
Végül a kérelmezők esetében alkalmazott, illetve általuk megélt korlátozások természetének, súlyosságának tekintetében a Nagykamara a fentieken túl figyelembe vette azt a kérdést is, hogy ténylegesen képesek lettek-e volna elhagyni a tranzitzónát Szerbia irányába. Az ítélet szerint, ellentétben a repülőtéri tranzitzónákkal, a szárazföldi tranzitzónák szállítóeszköz igénybevétele nélkül elhagyhatók, a konkrét ügyben a kérelmezők ráadásul egy olyan ország irányába távozhattak volna, mely az 1951. évi Genfi Egyezmény részes állama. Az a körülmény, hogy a tranzitzóna elhagyásához a gyakorlatban nem volt szükség hatósági engedélyre, illetve diplomáciai biztosítékokra, a Nagykamara számára szintén meghatározó szempont volt.
A fenti szempontok együttes értékelése vezette a Nagykamarát arra, hogy a két kérelmező esetében a 23 napig tartó tranzitzónás elhelyezést ne tekintse személyes szabadságtól való megfosztásnak.
Ilias és Ahmed 2015. őszi tranzitzónás elhelyezése óta többször is változott a releváns jogszabályi környezet. Először is, 2016. július 5-én életbe lépett a "8 kilométeres szabály", amely előírja, hogy a határkerítéstől számított 8 kilométeres sávban elfogott, az
- 173/174 -
országban jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem merül fel, a határkerítésbe bizonyos távolságonként beépített kapuk legközelebbikén "átkísérik" a szerb oldalra, anélkül, hogy a külföldi benyújthatná menedékkérelmét Magyarországon. 2015. március 28-án az egész magyar menekültügyet felforgató jogszabálymódosítások léptek életbe. Azóta, amennyiben a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" érvényben van, különleges szabályokat kell alkalmazni a menedékkérőkkel és az ország területén jogszerűtlenül tartózkodó állampolgárokkal szemben. Mint közismert, 2016 márciusa óta a kormány félévente hosszabbítgatja a válsághelyzetet, legutóbb 2019 szeptemberében került erre sor.
Szemben azzal, hogy Ilias és Ahmed számára 2015-ben még "választás" kérdése volt, hogy a tranzitzónában nyújtanak-e be menedékkérelmet, 2015. március 28. óta sehol máshol, csakis a két tranzitzónában nyújtható be menedékkérelem, kivéve, ha a kérelmező fogva van tartva, vagy ha eleve jogszerűen tartózkodik Magyarországon. Az ún. "8 kilométeres szabály" válsághelyzetben az egész ország területére vonatkozóan alkalmazandó, azaz bárhol is fognak el egy jogszerűtlenül Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, a kerítés Szerbia felőli külső oldalára viszik, anélkül, hogy Magyarországon menedékkérelmet nyújthatna be. A jelenlegi környezetben tehát legalábbis ismét vizsgálat tárgyának kellene lennie, hogy a menedékkérelem tranzitzónában történő benyújtása szabad választásnak tekinthető-e, vagy inkább a magyar jogszabályok által előírt kötelezettségnek. Ugyanis ha az utóbbinak, akkor az a Nagykamara mostani ítélete alapján az 5. cikk tárgyi hatályának alkalmazhatósága felé billenti a mérleg(elés) nyelvét.
A tranzitzónában elhelyezett menedékkérőkre vonatkozó jelenlegi jogszabályok a céljaik tekintetében is alapvetően különböznek a korábbiaktól. A 2015-ben hatályos jogszabályokkal ellentétben 2015 tavaszától kezdődően a menedékkérőknek addig kell a tranzitzónákban maradniuk, ameddig a teljes érdemi (tehát nem az elfogadhatatlansági) menekültügyi eljárást le nem folytatják, beleértve a jogorvoslati eljárást is, vagyis a jogerős és végrehajtható menekültügyi döntésig. A tranzitzónás tartózkodás ideje azonban nem limitált: a jogszabályokból és az elmúlt közel három év jogalkalmazási gyakorlatából kiderül, hogy nincs időbeli korlátja, vagyis a végtelenségig húzódhat a tranzitzónában való elhelyezés. Ezt jól szemlélteti, hogy e cikk írásakor a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt egyik család immár több mint 500 (ötszáz) napja áll menekültügyi eljárás alatt, és ezt az időt végig az egyik tranzitzónában töltötték. Megjegyzendő, hogy ellentétben a "határon lefolytatott eljárással", melyet különleges bánásmódot igénylő személyek esetében nem lehet alkalmazni, 2015 tavasza óta csak a 14 éven aluli kísérő nélküli kiskorúakat helyezik el a tranzitzónán kívül, a fóti gyermekotthonban. Mindezek fényében nehezen lehetne érvelni amellett, hogy a 2020-as tranzitzónák jogi minősítésüket tekintve azonosak lennének a 2015-ös tranzitzónákkal, melyek csak rövid ideig tartó elhelyezésre szolgáló speciális helyszínnek - "belépést megelőző várakozási zónának" - voltak tekinthetők, amint az az Ilias és Ahmed ügyében hozott ítéletben szerepel. Ebben a körben az is releváns fejlemény, hogy 2015 tavasza óta a tranzitzónákban immár nem csak menedékkérőket, de idegenrendészeti eljárás alatt álló külföldieket is el lehet helyezni; az utóbbiakat aligha lehet a Magyarországra való belépésükre vonatkozó döntésre várakozóknak tekinteni.
A Nagykamara részletesen foglalkozik annak értékelésével is, hogy Ilias és Ahmed - illegálisan ugyan, de - gyakorlatilag át tudott sétálni Szerbiába. Viszont azóta nem csak azt tudjuk, hogy Szerbia hivatalosan nem hajlandó a Magyarországról elutasított menedékkérők visszafogadására, de azt is, hogy több esetben indult illegális határátlépés miatt eljárás olyanokkal szemben, akik a tranzitzónát elhagyva irregulárisan lépték át a magyar-szerb határt. Ráadásul még ennél is bonyolultabb a helyzet azoknak a tranzitzónában tartózkodóknak az esetében, akik idegenrendészeti eljárás alatt állnak. Minden esetben, amikor a magyar hatóság határozata Szerbiába rendel kiutasítani egy külföldit, a magyar hatóság megkeresi a szerb hatóságot azzal a kérdéssel, hogy visszafogadják-e az adott személyt. Szerbia minden ilyen ügyben egyedileg utasítja el a megkeresést, így adott esetben az érintett külföldi nem csu-
- 174/175 -
pán irregulárisan, hanem a szerb hatóság kifejezett, egyedi döntése ellenére lépi át a határt. Ennél is lehetetlenebb azoknak a helyzete, akiket a szerb hatóságok elutasító döntését követően származási országukba rendel - tolonccal - kiutasítani a magyar hatóság. Ha az ilyen helyzetben lévők ezek után kilépnek Magyarországról Szerbia irányába, ezzel nem csupán csak a szerb hatóságok kifejezett döntését veszik semmibe, de a velük szemben érvényben lévő toloncdöntést is. Egyszerűbben fogalmazva: több szempontból is törvényt sértenek.
A fentiek fényében érthető, miért tartotta fontosnak az Ilias és Ahmed ügyben a Nagykamara kiemelten hangsúlyozni, hogy az 5. cikkel kapcsolatos álláspontja a 2015 őszén hatályos szabályozás tükrében értelmezendő, és miért ismerteti kimondottan részletesen azokat a jogszabályváltozásokat is, amelyek a kérelmezők ügyének szempontjából releváns időszakban nem voltak még hatályban, így értelemszerűen nem is határozhatták meg a helyzetüket.
A kézirat lezárásának idején izgalmas kérdés, hogy a már bírósági szakaszba lépett, a 2017-es változásokat is érintő uniós kötelezettségszegési eljárás miként végződik Luxemburgban.[10] Az Európai Bizottság által indított eljárásban az Európai Unió Bírósága 2020 februárjában tart meghallgatást; a kötelezettségszegési eljárással szinte párhuzamosan az EUB egy magyar bírók által kezdeményezett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet is sürgősséggel is tárgyal, amely egyebek mellett a tranzitzónás elhelyezés jogi minősítését firtatja.[11] Ezzel egy időben az EJEB előtt jelenleg is folyamatban van több tucat ügy a tranzitzónákban való elhelyezéssel kapcsolatban, melyekben a kérelmezők számára kivétel nélkül a 2017 tavaszi módosítások után rendelték el a tranzitzónát szálláshelyként a menekültügyi, illetve kötelező tartózkodási helyként az idegenrendészeti eljárásuk során. Könnyen előfordulhat, hogy noha földrajzilag szinte ugyanazokról a területekről van szó, a 2017 után kialakított tranzitzónák hamarosan egészen más megítélés alá tartoznak majd, mint az Ilias és Ahmed elhelyezéséül szolgáló 2015-ös létesítmény. ■
JEGYZETEK
[1] 47287/15. számú kérelem, a Kamara 2017. március 14-én kelt ítélete. Szabó Attila összefoglalója: Fundamentum, 2017/1-2, 69-73.
[2] Lásd például Vladislava Stoyanova: The Grand Chamber Judgment in Ilias and Ahmed v. Hungary: Immigration Detention and how the Ground beneath our Feet Continues to Erode. Strasbourg Observers, 2019. december 23., https://strasbourgobservers.com/2019/12/23/the-grand-chamber-judgment-in-ilias-and-ahmed-v-hungary-immigration-detention-and-how-the-ground-beneath-our-feet-continues-to-erode/.
[3] A koncepció meghatározását lásd: 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról, 2. § i) pont.
[4] 191/2015. (VII. 21.) Korm. rendelet a nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok meghatározásáról.
[5] 2/2012. (XII. 10.) KMK vélemény a biztonságos harmadik ország megítélésének egyes kérdéseiről.
[6] 1/2016. (III. 21.) KMK vélemény kollégiumi vélemény felülvizsgálatáról.
[7] C-564/18. sz. ügyben Michal Bobek Főtanácsnok Indítványa (2019. december 5.), http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=221331&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=7649759.
[8] 61411/15, 61420/15, 61427/15 és 3028/16. számú kérelmek, a Nagykamara 2019. november 21-én kelt döntése.
[9] A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX törvény 71/A §
[10] Európai Bízottság kontra Magyarország C-808/18.
[11] C-924/19 PPU és C-925/19 PPU. E szám lezárása után hozott döntést a Bíróság. Ítélete szerint "a röszkei tranzitzónában érvényesülő feltételek a szabadságelvonáshoz hasonlóak, többek között azért, mert az érdekeltek jogszerűen semmilyen irányban nem hagyhatják el önkéntesen ezt a zónát", és így a "kiutasítási határozat hatálya alatt álló menedékkérőknek vagy harmadik országbeli állampolgároknak a szerb-magyar határon található, röszkei tranzitzónában való elhelyezését »őrizetnek« kell minősíteni." A döntés szövege: http://curia.europa.eu/juris/documents.jsf?num=C-924/19.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző munkatárs, Magyar Helsinki Bizottság.
Visszaugrás
