A közelmúlt tudományos és közéleti vitáiban számos alkalommal találkozhattunk az egyházak jogi szabályozásának problémájával. A tanulmányban egyrészt időrendi sorrendben azt mutatom be, hogy milyen körülmények között született meg ez a törvény. Másrészt olyan alternatívákat kívánok megfogalmazni, amelyek abban segítenek a jogalkotónak, hogy miként lehetne a már több éve hatályos jogszabály néhány hibáját optimálisan orvosolni. Ezeket a javaslatokat olyan szakmai alapon kívánom megtenni, amely figyelembe veszi az 1990 óta felhalmozódott tapasztalatokat is. Végül ezek alapján a törvény pozitívabb jövőképének lehetséges kereteit és eszközeit is röviden be kívánom mutatni.
A kronológiai áttekintést rövid történeti visszatekintéssel érdemes kezdeni, mert ez rámutat arra, hogy mi volt az oka a lelkiismereti és vallásszabadságról, vala-
- 64/65 -
mint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (továbbiakban: Ltv.) hatályon kívül helyezésnek, illetve az új 2011. évi C. törvény (Ehtv.1.) és 2011. évi CCVI. egyházügyi törvény (Ehtv.2.) megalkotásának.
Fontos megvizsgálnunk - különösen a jelenlegi helyzetre figyelemmel - az Ltv. megalkotásának szellemi alapjait és előzményeit, amelyeket így értékelt Köbel Szilvia közjogtörténész: "A vallási közösségek jogi helyzetének kérdésén keresztül érthetővé válik, hogy miért volt olyan nagy igény a rendszerváltáskor a politikai alkuk helyett a kiszámítható jogi feltételek szerint elnyerhető egyházi státuszra, mely politikai döntésektől független, bírósági aktussal szerezhető meg. Ez tükröződött a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvénynek az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályaiban."[1]
Ezek alapján érdemes az Ltv.-t az egyik legkiemelkedőbb alkotmányjogászunk, Kukorelli István gondolataival jellemeznünk, aki több művében kifejtette, hogy ezt a jogszabályt "...európai mércével mérve is jogállami jogalkotásnak tartja",[2] mivel "[e] törvény helyezte hatályon kívül a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. törvényt, és sok pártállami jogszabályt [...]".[3] Ez a megállapítás teljesen igaz volt a rendszerváltás időszakát figyelembe véve, mivel minden vallásfelekezet megalakulásának szabad utat nyitott több mint negyven év egyházüldözés után. Ennek ellenére már Kukorelli István is megnevezi azokat a fő problémákat, amelyek az akkori törvény megalkotásakor és mind a mai napig gondot okoznak a törvényalkotónak: "Klasszikusan húszéves kérdés az egyházalapítás »csengőszáma«, amely az egyesületi tíz fővel indult, és a szavazás előtti utolsó pillanatban képviselői módosító javaslatra került a törvénybe, hogy »egyházat száz természetes személy alapíthat«. Örök vita az állam és az egyház kapcsolata, az ideális modell, amely a történelem, a jog és politika függvénye."[4]
A szakirodalmi álláspontok szerint a rendszerváltozáskor kialakított egyházügyi szabályozás iránya ugyan jó volt, de nem zárt be minden jogi kiskaput.
Ugyanerre a problémára utal Schanda Balázs alkotmányjogász, amikor azt vizsgálja, miért is hosszabb az új egyházügyi törvényünk: "A törvényszöveg megnyúlását két ok magyarázhatja: egyrészt a jogalkotó részletesebb szabályokkal próbál védekezni visszaélések ellen, másrészt arra törekedett, hogy az elmúlt két évtized tapasztalatait levonja, a jogalkalmazás során felmerült kérdéseket tisztázza."[5]
Mindazonáltal Köbel Szilvia is a már idézett kötetben, Szászfalvi László államtitkár 2010-ben elhangzott mondataira utalva, megjegyzi, hogy "az egyházügyi törvényt felül kell vizsgálnunk, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerében mi azokra az egyházakra számítunk, amelyek valóban egyházak. [...] Várható tehát, hogy a 2010-2014 közötti országgyűlési ciklusban az 1990. évi IV. törvény módosítását fogják kezdeményezni."[6] A szerző kijelentése annyira igaznak bizonyult, hogy nemcsak módosították a törvényt (Ltv.), hanem teljesen új koncepción alapuló szabályokat alkottak: először a 2011. évi C. törvényben, majd a ma is hatályos 2011. évi CCVI. törvény elfogadásával.
A továbbiakban időrendi sorrendben dolgozom fel e szabályozás megalkotásának menetét, jóllehet, a számos kapcsolódó törvénymódosítás miatt nem egyszerű követni a folyamatot.
A fenti idézet alapján semmiképp nem váratlanul, de az Alaptörvény 2011. április 25-i kihirdetését követően rendkívül gyorsan megkezdődött a törvényalkotási folyamat az emberi személyiség szabad kibontakozása szempontjából kiemelkedő fontosságú lelkiismereti és vallásszabadság jogával kapcsolatban.
Ugyanis "[a]z első törvényjavaslat 2011. július 6-án T/3507/90. számon került az Országgyűlés elé".[7] E javaslat alapján az egyházak nyilvántartásba vételével kapcsolatos kérelemről kizárólag a Fővárosi Bíróság döntött. Ennek legfontosabb kritériuma az volt, hogy a bejegyzését kérő szervezet "[...] legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon és legalább ezer, magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy tagja van. Az időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt egyházként történő működés is".[8] Az átmeneti rendelkezések pedig úgy szóltak, hogy a törvény hatálybalépését követő harminc napon belül valamennyi, korábban egyházként nyilvántartásba vett szervezet, amennyiben a törvényi feltételeknek megfelel, kezdeményezheti a bíróságnál egyházként történő bejegyzését, vagy alanyi jogon bejelentheti az egyesületre vonatkozó törvény szerinti nyilvántartásba vételhez szükséges adatokat.
Így jóllehet a törvénynek ez az első verziója még továbbra is biztosította az - Ltv.-ben is szereplő - bíróság által történő elismerést mint valóban jogállami megoldást, de így is "[...] közel 300-ról 44-re csökkentette [volna] az elismert egyházak számát".[9]
Az új törvényjavaslattal összefüggésben először is annak keletkezési körülményeit érdemes röviden megvizsgálni. Ugyanis "[...] a zárószavazás előtti módosító javaslat előkészítése, és - ahogy azt az Alkotmányügyi Bizottság határozata is megjegyzi - 2011. július 11-én 18 órától - szünet elrendelése után - másnap hajnalban 2011. július 12-én 0 óra 40 perckor került sor a törvényjavaslat elfogadására".[10] Másrészt azt is fontos itt megjegyezni, hogy a T/3507/98. sz. törvényjavaslat koncepcionális változást eredményezett az egyházi jogállás megszerzésénél, az eljárási határidőket és kifejezett döntéshozatali kötelezettséget nélkülöző, a döntéssel szembeni fellebbezést kizáró és az országgyűlési
- 65/66 -
mérlegelést is magában foglaló elismerési, illetve nyilvántartásba vételi eljárással. Végeredményként a javaslat alapján elfogadott törvény az elismert egyházak számát negyvennégyről tizennégyre csökkentette.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
