A 2010. november 2-án elfogadott, majd egy héttel később kihirdetett, és 2011. január 1-jén hatályba lépő, a sajtószabadságról és a médiatatalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (az indokolás szövegéből eredő becenevén: Médiaalkotmány) a médiaszabályozás olyan új eleme, amelynek előzménye a magyar jogrendszerben nemigen volt. Talán leginkább a még mindig hatályban lévő 1986-os Sajtótörvényhez köthetjük, amely részben konkrét, érvényesülő rendelkezéseket és szimplán deklaratív, ellenőrzési mechanizmus nélkül hagyott szabályokat is tartalmaz. Azonban míg a Sajtótörvény jobbára használhatatlan és már régóta meghaladott szöveg, addig a Médiaalkotmány igyekszik a jelenkor médiával kapcsolatos egyes problémáira hasonló műfajú választ adni. Azaz, a deklaratív rendelkezéseknek (a sajtószabadság kinyilvánítása, a közszolgálati médiával kapcsolatos előírás, regisztrációs kötelezettség), a szöveg tömörségének és a sajtószabadságot alapvetően érintő, a törvényben meghatározott jogoknak és kötelezettségeknek (a gyűlöletbeszéd korlátozása, a személyiségi jogok, alkotmányos rend védelme, sajtó-helyreigazítás, illetve a média számára biztosított jogosultságok) köszönhetően kaphatta becenevét.
A törvény - indokolásban kimondott - célja a médiaszabályozás legfontosabb elvi alapjainak lefektetése. A 2007-ben elfogadott audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló európai uniós irányelv1 (AMSZ) kötelező - és 2009 decembere óta elkésett - implementálása is kisebb részben e törvényen keresztül valósul meg. Egyvalami bizonyos: az itt lefektetett elvek és a törvényhez kapcsolódó eljárási szabályok egy másik jogszabály, vélhetően egy új médiatörvény feladata lesz - a Médiaalkotmány jelenleg látható szövege tehát valójában majd csak később nyeri el teljes értelmét, illetve válik alkalmazhatóvá.
Az itt szereplő szabályok legnagyobb része a jogrendszer valamely pontján már felbukkant korábban, így bizonyos előírások valamennyi médiumot, médiatartalmat köteleztek. Azonban míg az internetes médiumokra nézve külön ágazati szabályozás nem létezett (tehát elsősorban a Polgári és a Büntető Törvénykönyv alapján lehetett szankcionálni az ott bekövetkezett jogsértéseket), addig a nyomtatott sajtóra vonatkozó, a Sajtótörvényben szereplő tartalmi előírások betartására korábban nem épült ki intézmény- és szankciórendszer. A törvény igazi újdonsága tehát az, hogy bizonyos részben egységes szemlélettel, "platformsemleges" módon határoz meg valamennyi médiatartalomra nézve kötelező, szűk körű, negatív jellegű előírásokat (ugyanakkor a törvény más szabályai figyelembe veszik a különféle médiumok sajátosságait). Fontos kiemelni, hogy semmiképpen nem lehet kívánatos a nyomtatott és az internetes sajtóra a törvényben szereplőnél több tartalmi jellegű kötelezettséget róni, a majdani új médiatörvény tehát csak a médiaszolgáltatásokra helyezhet újabb efféle terhet. Az e törvényben szereplő szabályokat pedig a betartásuk felett őrködő Médiatanácsnak (amint megszületnek az eljárási szabályok, illetve meghatározásra kerül a szankciórendszer), illetve a Médiatanács döntéseit felülvizsgáló bíróságoknak megszorítóan, a sajtószabadság hangsúlyos figyelembevétele mellett kell értelmeznie és alkalmaznia.
A törvény hatálya valamennyi "médiatartalomra" kiterjed. Médiatartalomnak minősül valamennyi médiaszolgáltatás során, illetve sajtótermékben kínált tartalom. A médiaszolgáltatások két további alcsoportba sorolhatók, úgy mint lineáris médiaszolgáltatás (amely megfeleltethető a hagyományos televíziónak, illetve rádiónak), és lekérhető médiaszolgáltatás (ami az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló EU-irányelv azonos nevű fogalmának felel meg). A sajtótermék - a médiaszolgáltatokéhoz sok tekintetben hasonló - definíciója szerint magában foglalja a nyomtatott sajtót (napilapot és más időszaki lapot) és az internetes újságokat, valamint hírportálokat.
A médiaszolgáltatás fogalmának négy jól elkülöníthető eleme van:
- az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. és 57. cikkében meghatározott gazdasági szolgáltatás,
- amelyért egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősséget visel,
- amelynek elsődleges célja műsorszámoknak tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a nyilvánossághoz való eljuttatása,
- valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
A lineáris (hagyományos) médiaszolgáltatás olyan médiaszolgáltatás, amely "a médiaszolgáltató által nyújtott, műsorszámok műsorrend alapján történő egyidejű megtekintését, illetve meghallgatását" teszi lehetővé, míg a lekérhető médiaszolgáltatásban "a médiaszolgáltató által összeállított műsorkínálat alapján a felhasználó egyéni kérés alapján, az általa kiválasztott vagy a médiaszolgáltató által biztosított időpontban tekintheti, illetve hallgathatja meg a műsorszámokat". Látható, hogy a törvény lényegében szó szerint átveszi az AMSZ 1. cikkében szereplő fogalmakat. Ugyanakkor a sajtótermékek - melyek nem tartoznak az irányelv hatálya alá - fogalmánál is arra törekszik, hogy az a lehető legteljesebb mértékben igazodjon a médiaszolgáltatás meghatározásához.
Ennek megfelelően sajtótermék:
- a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál,
- amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak,
- amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel,
- amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából,
- nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
Ez a megoldás annyiban szerencsésnek nevezhető, hogy a magyar és az európai jogrend koherenciáját erősíti, illetve teremti meg e kérdésben, ugyanakkor ezzel az irányelv definíciós rendszerének némi elnagyoltságát is "megörökli". Ez a probléma úgy oldható fel, ha a jövőben a jogalkalmazás az AMSZ preambulumában [(21)-(24) bekezdés] szereplő szövegmagyarázatokban foglaltakat is figyelembe veszi.
Mivel az AMSZ nem terjed ki a sajtótermékekre, így az idézett szövegrészek utóbbi fogalom pontos értelmezéséhez csak némi segítséget tudnak nyújtani. Az általános felfogás szerint a sajtóterméket - a törvényben szereplő definíció egyes elemein túl - elsősorban az objektív, formális kritériumok alapján lehet meghatározni (a legfontosabb ezek közül a rendszeres, azonos címen történő megjelenés). Ugyanakkor az internetes sajtótermékek azonosítása okozhat a gyakorlatban nehézséget. Itt kevesebb szerep juthat a nyomtatott sajtónál releváns formális kritériumoknak, és elsősorban tartalmuk alapján lehet őket besorolni. Erre pedig a törvény definíciójában meghatározott gazdasági jelleg, a célok (tájékoztatás, szórakoztatás, oktatás) és a szerkesztői felelősség megállapítása elegendő lehet. Egy internetes újság szöveges és fényképeket tartalmazó része így sajtóterméknek, míg audiovizuális tartalmai lekérhető médiaszolgáltatásnak számítanak, és ennek megfelelően eltérő szabályok vonatkozhatnak rájuk. Az internet egyéb tartalmai, például a magáncélú vagy céges honlapok, illetve blogok nem tartoznak a törvény hatálya alá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
