Az erős állam politikai koncepciója mellett a hatalomkoncentráció jogállami intézményeket felszámoló gyakorlatával nem lehet az európai demokratikus hagyományoknak megfelelő módon érvelni, egy olyan centralizációs törekvéssel viszont, amely a központi akarat gyors és hatékony végrehajtásának eszköze, már nagyobb sikerrel. Ez a közpolitikai cél a jog eszközével - törvényhozás útján - valósult meg. Az erős állam kiépítése - mint ahogyan a bevezetőben már utaltunk rá - sokak szerint a jogállami intézményeknek, különösen a fékek és ellensúlyok rendszerének háttérbe szorításával ment végbe az elmúlt csaknem két évben. Ez a folyamat nehezen körülírható, mert egyfelől a jogállamiság - legalábbis látszólagos - fenntartásához alapvető érdek fűződött, ugyanakkor - sokszor a háttérben és nem is mindig kézzelfogható módon - a kormány hatalomkoncentrációs törekvései érvényesültek.
Az utóbbi csaknem két év törvényhozási gyakorlatának közjogi relevanciája, hogy meghúzható-e a határ a kormány centralizációs törekvéseit szabályozó olyan törvények - amelyek a jogállam elveit még tiszteletben tartják -, valamint azok között, amelyek a jogintézmények kiüresítésével már a jogállami intézmények sérülését jelentik. Erre az időszakra ugyanis jellemző, hogy a parlament a törvényalkotás folyamatát szabályozó eljárási normákat rendeltetésellenesen alkalmazta, és olyan törvényalkotási gyakorlatot alakított ki, amelyik a jogintézmények céljuktól eltérő működését vagy formálissá tételét célozták.
A törvényalkotás folyamatát szabályozó normákkal való visszaélés egyik módja a már előzőekben említett alkotmánymódosító törvények útján történő szabályozás, amely kivonta a törvényeket az alkotmányossági felülvizsgálat alól, valamint az egyéni képviselői indítványok dominanciája, amelynek eredményeként a törvényalkotás kikerült a jogalkotási törvény hatálya alól.
A kormány által létrehozott, és 2011-től hatályba lépő jogalkotási törvénybe az európai tendenciáknak megfelelően olyan, a minőségi jogalkotás, de valójában az új közmenedzsment közpolitikai, módszereit építették be, mint a hatásvizsgálat, a széles körű társadalmi és közigazgatási egyeztetés, az adminisztratív terhek stb. A törvényalkotás - azzal, hogy kikerülte a jogalkotási törvény rendelkezéseit - a jogalkotás anomáliáit idézte elő: a jogszabályokat áttekinthetetlenné, inkoherenssé tette.[25] A kormány törvény-előkészítő tevékenysége, amely elmaradt,[26] éppen arra irányult volna, hogy a jogalkotás minőségét - a politikai akarat szakmai szempontok szerint történő szabályozását - garantálja.
Az Alkotmánybíróság a 61/2001. (VII. 13.) AB határozatában kimondta - igaz, hogy csak az alkotmánymódosító törvényekkel kapcsolatban, de ezt más törvényekre is érvényesnek kell tekintenünk -, hogy a képviselői indítványok dominanciája nem alkotmányos probléma, ha az erre vonatkozó eljárási szabályok betartásra kerülnek. A napi politikai érdekek alapján gyakorolt törvényhozás pedig erre tekintettel nem vizsgálható felül. Közjogi érvénytelenség - az Alkotmánybíróság korábbi jogértelmezési gyakorlata szerint is - csak akkor állapítható meg, ha a törvényalkotási eljárásra vonatkozó szabályokat megsértették.
Az alkotmánybírósági határozat indoklásából is kitűnik, hogy a közjog az alapvetően a magánjogban használt rendeltetésellenes joggyakorlással - a joggal való visszaéléssel - nem tud mit kezdeni. Kiss László vetette fel elsőként, hogy a jogalkotói hatalommal való visszaélés - ami az Alkotmánybíróság nem kellően kibontott jogértelmezése szerint a jogállamiság sérelmét jelenti - szélesebb körű alkalmazására lenne szükség.[27] A jogalkotói hatalommal visszaélést jelentheti - véleményünk szerint - a törvényalkotásnak a parlament utóbbi kétéves törvényhozási gyakorlata is.
A jogalkotói hatalommal való visszaélésre számos más példa is felhozható a törvényalkotási eljárás köréből. Az egyik esetben a parlament a házszabályt azért módosította, hogy az érdemi, ne csak a formai módosítások is bevihetők legyenek zárószavazás előtt. Ezzel a törvényjavaslatok kikerülhettek minden parlamenti vita alól, ami sérti a deliberatív demokrácia alapvető elveit. Azt követően, hogy formai okokra hivatkozással semmisítette meg az Alkotmánybíróság az egyik törvényt - bár tartalmi kérdésekben is valószínű volt az alkotmányellenesség -, a parlament a kifogásolt formai szabályok betartásával azt ismét elfogadta december végén, akkor, amikor már nem volt lehetőség arra, hogy személyek és szervezetek újabb felülvizsgálatra irányuló indítványt adjanak be. A parlament az alkotmányossági problémákat ugyancsak felvető sarkalatos törvényeket - ugyanezen okból - is december utolsó napjaiban fogadta el. Más esetekben, a törvény az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezéseit - alkotmánymódosító törvénnyel - az Alkotmányban szabályozta. Az indoklás nélküli felmondás alapján történő elbocsátásról szóló törvényi rendelkezés megsemmisítése után a törvényben olyan kritériumot állapított meg - a bizalomvesztést -, amely mint bizonytalan jogfogalom, nyilvánvalóan sérti a jogállamiság elvét. Volt olyan eset is, amikor a parlament a már meghozott alkotmánybírósági határozat kihirdetése előtt ismét elfogadta a felülvizsgált törvényt, annak érdekében, hogy az alkotmánybírósági határozat értelmét veszítse.
Említhetők olyan esetek is, amikor a törvény - maga az Alaptörvény - tartalmi meghatározása veti fel a jogalkotói - alkotmányozó - hatalommal való visszaélést. Az Alaptörvény 6. cikk (2) és (4) bekezdései szerint az előzetes normakontroll indítványozására a parlament és a köztársasági elnök jogosult, az utólagos normakontroll esetén pedig a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, vagy az alapvető jogok biztosa. Egyedi ügyben a bíró is jogosult kezdeményezni az általa alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének megállapítását, ezenkívül személyek és szervezetek csak akkor, ha egyedi ügyben az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán valamely, Alaptörvényben biztosított joguk sérül, és a jogorvoslati lehetőségeket már kimerítették. A kormánynak, és a parlamentnek továbbra sem érdeke - az eddigi tendencia alapján világosan látható -, hogy alkotmányossági felülvizsgálatot kérjen, a köztársasági elnök pedig az eltelt csaknem két év alatt egyszer sem élt ezzel a jogával. Az országgyűlési képviselők egynegyedének ilyen irányú elhatározása pedig azért nem reális, mert ahhoz valamennyi ellenzéki párt egyetértésére szükség lenne, ami a baloldali pártok és a szélsőjobboldali párt politikai szembenállására tekintettel, csaknem teljesen kizárt. Jelen pillanatban az még nem jósolható meg, hogy az alapvető jogok biztosa indítványozási jogát milyen széles körben fogja gyakorolni, ez lehet a pozíciót betöltő személy lojalitásának függvénye is. Az egyedi ügyek alapján indítható felülvizsgálat feltételei pedig - különösen a szervezetek és személyek esetében - eleve nagyon leszűkítik ezt a lehetőséget. Fogalmilag egyébként is csaknem kizárt, hogy a jogalkalmazás során olyan törvények kerülnének alkalmazásra, amelyek a kormány gazdaságpolitikájával, illetve a fékek és ellensúlyok rendszerével lennének kapcsolatosak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
