Az Alaptörvényt tekintve a könyv[1] az I. cikk (3) bekezdéséről szól, amelyet nyugodtan nevezhetünk minden alkotmány szívének, mivel ez a mérce határozza meg az alapvető jogok korlátozhatóságát, másik oldalról meg ez biztosítja azt, hogy azokat ne korlátozzák (i) se alaptalanul, (ii) se alappal, de aránytalan mértékben, és (iii) végső esetben ne üresítsék ki teljesen. Ez az alapjogi mérce az Alaptörvény alapján minden hatalmi ágban született állami aktus egységes mércéjévé vált, és az Alkotmánybíróság által számon kérhető módon kiterjed valamennyi jogszabályra és közjogi szervezetszabályozó eszközre, valamennyi érdemi vagy eljárást lezáró bírói döntésre, és ezeken keresztül valamennyi közigazgatási aktusra is.
Ez a mérce tehát az állami aktusok által felállított mércék mércéje, amely egyben a jogállam tényleges működésének is barométere. Nem kis fába vágta tehát szerzőnk a fejszéjét a mű megírásával. A formai szempontok közül a bőséges szakirodalmi hivatkozást emelném ki elsősorban, amely azonban nem megy a stílus kárára, idézi Alexyt is például, és az ő matematikai modellezését; összehasonlító módszerrel vizsgálja az alkalmazott alapjogi teszteket a magyar és a német Alkotmánybíróság, a kanadai Legfelső Bíróság, az Egyesült Államok Legfelső Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) gyakorlatában. A könyv fő érdeme a dogmatikai pontosság, a szakirodalmi alátámasztottság, és talán legfőképpen, hogy egyfajta "tükröt tart" a bírói fórumok elé: tudatosítja az alapjogi teszt elemeinek jelentőségét, analitikusan elhatárolva azokat egymástól, s rávilágít az alapjogi mérlegelések neuralgikus pontjaira. Tipikusan ilyen neuralgikus pont szokott lenni, hogy külön vizsgáljuk-e a jogalkotói célt és a jogalkotó által választott eszköz alkalmasságát (vagy ezt elbújtatjuk a szükségesség keretében),[2] illetve hogy külön megállapíthatjuk-e az alapjog lényegi tartalmát, vagy azt teljesen felszívja az arányossági vizsgálat. A szerző által javasolt érvelési következetesség a bírói fórumok számára megfontolandó illetve követendő hozzáállást kínál. Ahogy a szerző dogmatikai szigorral rámutat, gyakran előfordul az is, hogy az arányossági vizsgálaton belül "sűrűsödik össze" a többi elem vizsgálata, ami a döntést alátámasztó érvek igazoló erejét csökkenti: arányossági vizsgálatra ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a korábbi lépések betartásával megállapítottuk a jogalkotói célt, alkalmasnak minősítettük a cél elérésére a választott eszközt, és igazoltnak találtuk a korlátozás szükségességét is.
Hasonló neuralgikus pont az alapjogokat korlátozó alternatív jogalkotói lehetőségek feltérképezése, és annak megállapítása, hogy választhatott volna-e kevésbé korlátozó eszközt a jogalkotó, illetve a kevésbé korlátozó alternatíva hasonló hatásfokú és észszerűen megvalósítható lenne-e.[3] A kérdés azonban elméletileg egyszerűbbnek tűnik, mint annak a gyakorlatban való alkalmazása: az alternatív jogalkotói lehetőségek alkotmánybírósági vizsgálatának komoly gyakorlati akadálya ugyanis az, hogy az alkotmánybíróságok a legtöbb esetben egyáltalán nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel alternatív jogalkotói lehetőségek tényleges modellezéséhez. Ennek hiányában pedig fiktív modellezésre alapított döntéshozatal veszélye állhat fenn.
Az alapjogi teszt kétségkívül legvitathatóbb eleme az arányossági szakasz - ennek megfelelően ez a fejezet a leghosszabb -, hiszen ez a vizsgálat mindig értékelő jellegű: a bíróságnak a jogalkotói cél által követett pozitív hatást egybe kell vetnie a korlátozásból fakadó negatív következményekkel és mérlegelnie kell két érték közötti viszonyt. Találóan mutat rá a szerző arra, hogy ebben a lépésben lehet leginkább jelen a bíró szubjektuma is, mivel "az arányossági vizsgálat hordozza azt a mérlegelést, amely a bíró ítélkező tevékenységének nélkülözhetetlen eleme. A mérlegelés teszi lehetővé a bírói fórum számára, hogy a jogvitát a maga komplexitásában, minden körülményre és vizsgálati szempontra tekintettel értékelje, és meggyőződése szerint döntse el."[4] Megjegyzem, több mérlegelési esetet részletesen is bemutat a szerző, itt is tükröt tartva a magyar Alkotmánybíróság elé.[5] A kritika ráadásul igen lényeges szempontra hívja fel a figyelmet: ez a mérlegelés átláthatóságát biztosító strukturált érvelési keret mellőzhetetlensége az alkotmánybírósági érvelésből. A könyvben felvonultatott
- 67/68 -
szakirodalmi álláspontokból[6] és a bírósági jogalkalmazásból is az következik, hogy megannyi árnyalata van az arányosság kérdésének. Felvethető az arányossági vizsgálat matematikai leírhatósága (Alexy), amely amellett, hogy morális szemszögből nézve nem kielégítő, és túl azon, hogy a jogászi megközelítésnek is idegen, alkalmas lehet a művelet modellezésére, szemléltetésére. Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy az ilyen modellezés azért is nehéz feladat, mert csak a konkrét esetek összes körülményének figyelembevételével hozható meg a megfelelő döntés: "az arányossági vizsgálat keretében elvégzett mérlegelés minden esetben egyedi" - idézi a szerző Gárdos-Orosz Fruzsinát.[7]
A kedvenc fejezetem a könyvben az utolsó: a szerző az egész műben végig azt boncolja, hogy mi az a teszt, amelynek alkalmazásával mérlegre tehetők az alapjogok. Itt viszont maga a teszt kerül mérlegre. Mi a teszt értelme, miért alkalmazzuk? A szerző leírja, hogy a teszt az igazolás kultúrájának körébe tartozik, a döntések alátámasztottságát biztosítja, végső soron pedig egyféle eljárási igazságosságot tesz lehetővé a következetes alkalmazása. Miért fontos ez? Mert a döntések indokolásának kiemelkedő jelentőségére hívja fel a figyelmet. Régi dilemma ugyanis az, hogy az Alkotmánybíróság a rendelkező részről szavaz, vagy az indokolásról, esetleg mindkettőről. Ha az alkotmánybíró a rendelkező résszel nem ért egyet, akkor különvéleményt fűz a döntéshez, ha az indokolást látja másként, akkor párhuzamos indoklást. Mindkettő nagyon fontos, hiszen arra mutat rá, hogy az alkotmányjogi érvelésben többféle "út" kínálkozik, és a mérlegelés adott esetben eltérő eredményre vezethet. Az alkotmánybírói fórumok ugyanis legmarkánsabban talán éppen abban különböznek a hagyományos bírói fórumoktól, hogy döntéseik már eleve jobban magukon hordozzák a jog eredendő esendőségének bélyegét. Ez a jogi ítéletekben immanensen benne rejlő többeredményűség lehetősége, ha tetszik, a jog alapján való döntéseknek van egyfajta eredendő objektív relativizmusa,[8] amely egy adott mértékig szükségszerű velejárója az ítélkezésnek. Ez az objektív relativizmus azoknak az államoknak az alkotmánybírósági döntéseiben ráadásul nyilvánvalóvá is válik, ahol létezik a különvélemény intézménye, míg a klasszikus bírói ítéletek mögött rejlő kétségek általában soha nem kerülnek a nyilvánosság elé. Ez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a jogi megítélés objektív relativizmusától a hagyományos bírói döntések sem mentesek, csak azokat maguk a döntések nem jelenítik meg. A különvélemény mint az alkotmánybírósági döntés része nemcsak az alkotmánybírói függetlenséget hivatott kifejezni, hanem eleve feltételezi azt is, hogy az alkotmánybíróság többségi döntésének olyan meggyőző ereje van, amely elegendő ahhoz, hogy a döntéshez fűzött különvéleményekben megjelenő jogi kétségeket, azaz a döntés érdemére kiható eltérő jogi álláspontot elviselje. A többségi alkotmánybírósági döntések meggyőző erejéhez tehát az az "alkotmányos vélelem" tapad, hogy azt nem ronthatja le a különvéleményben foglalt kisebbségi érvelés. Ez a vélelem azonban nem megdönthetetlen, pontosan ez adja az alkotmánybíráskodást érő kritika egyik legkimeríthetetlenebb forrását. Ugyanakkor a különvéleményekben vagy párhuzamos indoklásokban megjelenő érvek nemegyszer az alkotmányos jogfejlődés fontos eszközei, mivel az ezekben megjelenő szakmai érvek utóbb bekerülhetnek a többségi határozatokba, és azokon keresztül részévé válhatnak az alkotmánybírósági joggyakorlatnak.[9] A különvélemények és a párhuzamos indoklások azzal, hogy egyrészt esendővé teszik az alkotmánybíróság döntéseit,[10] másrészt hozzájárulnak az alkotmányos joggyakorlat fejlődéséhez, átláthatóvá és plauzibilissé teszik az alkotmánybíróságok működését. Így tehát lényegében arra is alkalmasak, hogy az alkotmánybíróságok demokratikus deficitjét ellensúlyozzák.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
