A jelenleg hatályos szabályozást megelőzően a szabálysértési jogot érintő tudományos érdeklődés középpontjában a jogág rendszertani elhelyezkedése állt, azaz a büntető- és a közigazgatási jog határán való kijelölés problémája. Angyal Pál a közigazgatási jogsértések hatókörét a büntetőjogi jogellenességgel szemben a közvetlen közérdek védelmére korlátozta (közrend, közbiztonság, köznyugalom), amelyek nem járnak valódi jogtárgysértéssel (nem érintik a személy életét, egészségét vagy vagyoni jogait).[1] Helyesebb azonban azt mondani, hogy a közigazgatási jog által szankcionált magatartások alaki értelemben véve jogellenesek, a materiális többletelem pedig nem képez alkalmazhatósági feltételt, vagy egyszerűen nincs is.[2] A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
- 56/57 -
(a továbbiakban: Szabs. tv.) elfogadása és a kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlat a fenti jogirodalmi polémiát nyugvópontra helyezte, ugyanis a szerzők többsége a szabálysértési jog elbüntetőjogiasodásáról beszél, azaz olyan kihágási jogról, amely az Alkotmánybíróság értelmezése szerint is mind felelősségi dogmatikájában, mind az eljárás szabályozásában büntetőjogi és büntető eljárásjogi megoldásokat alkalmaz.[3] Maga a Szabs. tv. preambuluma is a "kriminális cselekmények" elleni fellépés eszközeként határozza meg a szabálysértési jogot és a törvény miniszteri indokolása is a fenti jogértelmezést látszik erősíteni azzal a megfogalmazással, hogy az új szabályozás kvázi-trichotóm rendszert hozott létre, a szabálysértési jogot egyértelműen a büntetőjog felé közelítve. Mindezek alapján leszögezhető, azzal, hogy a szabálysértések a kriminális cselekmények legenyhébb megítélésű esetét képezik, lényegében a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról szóló 1879. évi XL. törvénycikk (a továbbiakban: Kbtk.) által létrehozott elméleti és dogmatikai rendszeréhez tértünk vissza.[4] A szabálysértés közigazgatási jogtól való eltávolodása után a jogágat meghatározó, döntő jelentőségű kérdés a büntetőjoggal kapcsolatos viszonyítási és elhatárolási pontok megtalálása lesz. E körben elsősorban a jogalkalmazói gyakorlat feladata a szabálysértések sajátosságaiból (egyszerűség és gyorsaság) adódó anyagi és eljárási jogi eltérések fényében annak megválaszolása, hogy milyen formában érvényesülhetnek az alkotmányos büntetőjog elvei.
Az Alkotmánybíróság e tárgykörben született határozatában kifejtette, hogy a testület irányadónak tekinti a büntetendővé nyilvánítással kapcsolatosan korábban megfogalmazott követelményeket a szabálysértéssé nyilvánítás vonatkozásában is, a fenti koncepcióváltásra tekintettel. A tanulmány ennek egyik szegmenseként a Szabs. tv. 216. §-ában megfogalmazott, a helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés, korábbi nevén a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség elvi és gyakorlati kérdéseit kívánja bemutatni, a tényállást legutóbb alapjaiban újrarendező módosításokra tekintettel. Az említett szabálysértés már a Kbtk. hatálybalépése óta a hazai jogrendszer részét képezi, amelynek alkotmányossági szempontú vizsgálatát a 31/2015. (XI. 18.) AB határozattal végezte el a testület megállapítva, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Szabs. tv. 216. §-ában nem az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményének megfelelően szabályozta az elkövetési magatartást. Így röviddel a Szabs. tv. hatálybalépése után a büntetendővé nyilvánítás jogalkotót terhelő garanciális elemének hiányát rótta fel az Alkotmánybíróság, korábbi határozatában kifejtett álláspontjának megfelelően.
Ahogy a gyakorlatban előforduló esetek is mutatják, a helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés az egyes szabálysértések között az egyik legnagyobb mértékben ad lehetőséget alapvető jogok legitim módon történő korlátozására, ezért mind jogalkotói, mind jogalkalmazói szinten fokozottan szükséges a közrend fenntartása és az egyén alapvető jogainak biztosítása közötti egyensúly megtalálása. Mindezekre figyelemmel az új rendelkezés alkotmányos szempontú vizsgálata és a gyakorlatban felmerülő dogmatikai problémák megválaszolása mellett a vonatkozó külföldi megoldásokat is indokolt bemutatni, egységes módon szem előtt tartva az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdésében foglaltak érvényesülését.[5]
A Kbtk. a hatóságok és a közcsend elleni kihágások között szabályozta a hatósági intézkedés elleni engedetlenséget. A törvény 42. §-a szerint nyolc napig terjedő elzárással volt büntetendő, aki nyilvános csoportosulás vagy zavargás esetén, a hatóság által a rend fenntartására vagy helyreállítására tett intézkedéseknek nem engedelmeskedik. A fenti kihágás egyik speciális, privilegizált esetének tekinthetjük a törvény 78. §-ában szabályozott cselekményt, amely szerint aki nyilvános ünnepélyek, népünnepek, körmenetek vagy más csoportosulások alkalmával, a szerencsétlenségek kikerülése és a rend fenntartása céljából tett hatósági intézkedéseket megszegi, száz forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Megjegyzést érdemel, hogy a rendelkezés a hatóság fogalmával meglehetősen tágra szabta a kihágás elkövetésének lehetőségét.
A kihágás intézményének és a kihágási bíráskodásnak a megszüntetéséről szóló 1955. évi 17. törvényerejű rendelet a hatósági intézkedésekkel szembeni engedetlenség vonatkozásában jelentős változást nem hozott, mindösszesen ha a garázdaságot elkövető személy a cselekményét felszólítás ellenére sem hagyta abba, két évig terjedő börtönbüntetéssel rendelte büntetni a továbbiakban.
A szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 99. §-a szerint, aki rendzavarás esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Negatívumként értékelhető, hogy a Kbtk. megoldásához hasonlóan, az intézkedni jogosult hivatalos szervek jellegét nem határozta meg a törvény. Szintén kifogásolható a szűk körű szabályozás, mivel nem generális módon, csak rendzavarás elkövetése esetén volt tényállásszerű a cselekmény.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 142. §-a lényegében a korábbi szabályozással egyezően úgy rendelkezett, hogy aki közterületen vagy nyilvános helyen rendzavarás esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A fentiekkel párhuzamosan az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Szabs. rend.) 2007-ben beiktatott 40/A. § rendelkezése generálisan is szabályozta a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség tényállását. Így, aki a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésének nem engedelmeskedik, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal volt sújtható. Ezzel rendszertani szempontból a jogalkotás alapvető követelményét sértő probléma állt elő azzal, hogy a generális szabály alacsonyabb jogforrási (rendeleti) szinten, míg a speciális szabályozás törvényi szinten ke-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
