Az Európai Unió kiemelt figyelmet fordít külső tevékenységére, külpolitikája azonban jogi természetében eltér a többi uniós szakpolitikától. A KKBP az Európai Unió "fekete báránya", abban a tekintetben, hogy a tagállamok állam-, illetve kormányfői tanácskoznak kül- és biztonságpolitikai kérdésekben.[1] A KKBP nem került az Unió egyéb szakpolitikáihoz hasonlóan a kvázi-föderális struktúrát idéző szupranacionális irányítás alá.[2] Egyetlen szakpolitikaként az unió primer jogforrásai a KKBP-t a mai napig kormányközi politikaként határozzák meg. A kormányköziség és a szupranacionalitás elhatárolása a következőképpen magyarázható: előbbi a tagállamok, valamint a tagállamok képviselőiből álló, kormányközies természetű Tanács szerepét helyezi előtérbe,[3] amíg a szupranacionális, nemzetek felettiként is jellemezhető rendszerben a tagállamoktól (részben) független intézmények - különösen a Bizottság és az Európai Parlament - hangsúlyosabbak.[4]
A Közös Kül- és Biztonságpolitika egyetlen szakpolitikaként szerepel az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) rendelkezései között.[5] A KKBP nem tartozik a "hagyományos" uniós hatáskörök közé (amit az is igazol, hogy az EUMSZ hatáskörökre vonatkozó 4-6. cikkeiben nincs besorolva az Unió hatásköri kategóriáinak egyikébe sem). A Közös Kül- és Biztonságpolitika "külön szabályok és eljárások hatálya alá tartozik", ennek értelmében egyebek mellett az Európai Unió Bíróságának (EUB) hatásköre a KKBP vonatkozásában erősen korlátozott. A Bíróság hatásköre a KKBP-ben két esetre korlátozódik: az Unió egyéb hatáskörei és a KKBP-hatáskörök elhatárolásának ellenőrzésére, valamint a természetes vagy jogi személyekre vonatkozóan elfogadott korlátozó intézkedéseket előíró határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára.[6] A Bíróság hatáskörét tágabban értelmezi a KKBP-ben: generális szabálynak tekinti a jog tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó EUSZ 19. cikk szerinti általános hatáskörét, amely alól a carve-out szabály - a nyelvtani értelmezés szerinti KKBP-főszabály (a korlátozott hatáskör) - olvasatában csak kivételt jelent joghatósága alól. Az angol szakirodalom claw-back kikötésként is hívja ezeket a kivételeket, tanulmányomban én is használom az angol kifejezést. Első claw-back szabály alatt a KKBP-re vonatkozó hatáskör-elhatárolást, második claw-back szabály alatt pedig a természetes és jogi személyek ellen hozott korlátozó intézkedések megtámadásának bírósági vizsgálatát értem.
A Lisszaboni Szerződés által bevezetett két kivétel gyakorlása bírói értelmezés tárgya lehet, sőt azt is mondhatjuk: értelmezést igényel. Ez új utakat nyitott meg a Bíróság KKBP feletti joghatóságát illetően. A Bíróság - különösen a Rosneft[7] és a Bank Refah Kargaran[8] ügyekben - önmaga hatáskörét a szakirodalmi álláspont szerint[9] tágan értelmezte abból a célból, hogy általános feladatából adódóan[10] jogorvoslati lehetőségeket biztosítson az uniós jog által szabályozott területeken.
Elemzésem célja, hogy az Európai Unió Bíróságának a KKBP-t érintő gyakorlatát vizsgáljam abban a tekintetben, hogyan értelmezte - és alakította - a saját vonatkozó hatáskörét a Bíróság a KKBP-ben. Megvizsgálom és értékelem, hogyan valósul meg a Bíróság célkutató értelmezése a gyakorlatban és az EUB joggyakorlata hogyan viszonyul az uniós Szerződések[11] szövegéhez. A Szerződések lisszaboni módosítása új lehetőségeket nyitott meg az EUB ítélkezésében:[12] tanulmányomban ennek gyakorlatát elemzem, és vonom le a megfelelő következtetéseket.
Kutatásom módszertanát illetően elsősorban elsődleges forrásokra (Szerződések és ítéletek) támaszkodom,[13] illetve feldolgozom a releváns (főként magyar és angol, illetve részben francia és német nyelvű) szakirodalmat, törekedve az abban kifejtett álláspontok ütköztetésére és értékelésére is. A tanulmányom meghatározó eleme az esetjogi kutatás, melynek során elsősorban a leíró-elemző és a kritikai, valamint - kiegészítő jelleggel - a történeti és az összehasonlító módszerekre támaszkodtam.
- 55/56 -
Az Európai Unió alapértékei[14] végigkísérték az integráció fejlődését. Szükségesnek tartom megvizsgálni a Közös Kül- és Biztonságpolitikában gyakorolt bírói hatáskör előtt a teljes jogorvoslati rendszer koncepciójának kialakulásának lépcsőit, ugyanis a Bíróság az EUSZ 19. cikke által garantálni hivatott általános bírói védelemre - amelynek értelmezésében a teljes jogorvoslati rendszerre való törekvés jelenik meg - a Bíróság a KKBP-t érintő ügyek indokolásaiban is hangsúlyosan támaszkodik.
A kiindulópontom az 1986-os Parti écologiste "Les verts" kontra Európai Parlament-ügy. A Les verts-ügyben mondta ki először a Bíróság az Európai Parlament (EP) passzív perképességét, vagyis azt, hogy közvetlen semmisségi keresetet lehet benyújtani az EP harmadik személyek vonatkozásában joghatások kiváltására irányuló jogi aktusai ellen.[15] A Bíróság jogértelmezése szerint a Szerződés[16] által biztosított teljes körű jogorvoslati rendszerben sem a tagállamok, sem pedig az intézmények nem lehetnek mentesek jogi aktusaik jogszerűségének felülvizsgálata alól.[17] A Bíróság kimondta a közvetlen semmisségi kereset benyújtásának lehetőségét, függetlenül attól, hogy a Szerződés az EP aktusaival szembeni keresetindítás lehetőségét kifejezetten nem tartalmazta. A Bíróság tehát kiterjesztően értelmezte a Szerződés szövegét. A Les Verts-ügy ítélete két szempontból van hatással tanulmányomra: először is hozzájárult a jog uralmára (rule of law) épülő[18] uniós jogrendszer fejlődéséhez az uniós intézmények felelősségének kimondásával, valamint megmutatta, hogy az Európai Bíróság évtizedek óta "túlterjeszkedik" az alapító szerződések szövegén: értelemszerűen a Bíróság feladata értelmezni a jogot, jelen esetben azonban a Bíróság elsősorban "jogfejlesztőként" rendelkezett egy addig kimondatlan uniós szabályról.
A Les Verts-ügy ratio decidendijét alapul vevő Foto-Frost-ítéletben a Bíróság többek közt kijelentette, hogy a nemzeti bíróságoknak nincs joghatóságuk a közösségi intézmények jogi aktusait érvénytelennek nyilvánítani. A Bíróság egyértelműen kizárta a közösségi jogi aktusok érvényességi felülvizsgálatából a tagállamok bíróságait, ugyanis azok eltérő jogértelmezései a jogbiztonság alapvető követelményét veszélyeztethetnék, nem beszélve arról, hogy az uniós jog autoritását és az EUB joghatóságát is súlyos veszélybe sodorná.[19] A Les Verts-ügyhöz hasonlóan a jogvédelmi rendszer koherenciájának biztosítása érdekében hozta meg a Bíróság a döntését ebben az ügyben is, megismételve, hogy a Szerződések célja egy olyan teljes jogorvoslati és eljárási rendszer felállítása volt, amelyben a Bíróság az intézmények jogi aktusai jogszerűségi felülvizsgálatának letéteményese.[20]
Később a Kadi-ügyben a Bíróság szintén kimondta, hogy a Szerződés alapján biztosított hatáskörüknek megfelelően az uniós bíróságoknak[21] biztosítaniuk kell valamennyi uniós aktus jogszerűségének a teljes felülvizsgálatát, beleértve azt, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtását szolgáló rendeletek felülvizsgálatáról van szó.[22] Következésképpen tehát megállapítható a Bíróság célja: garantálni a teljes bírói felülvizsgálatot a joguralom biztosítása érdekében, mindezt a Szerződésekben foglalt értékekre alapozva, adott esetben kiterjesztő értelmezéssel vagy esetjogi jogfejlesztéssel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
