A létminimum adómentességének elvét az adóztatás modern alapelvei között szokás számon tartani.[1] Ez az alapelv azon az elvi jelentőségű kérdésen alapul, hogy biztosítani kell-e az adóalanyok számára a minimális megélhetéshez szükséges jövedelem adómentességét vagy sem. Ahhoz, hogy e kérdés megválaszolható legyen, elsődleges jelleggel a létminimum fogalmát kell meghatározni, amely azért nehéz feladat, mert nem objektív kategória, a tartalmát az adott társadalom kultúrája, értékei és politikai kompromisszumai alakítják. "A létminimum és a társadalmi minimum olyan értékösszegek, amelyek számokban fejezik ki a szükséglet-kielégítés minimális, társadalmilag még éppen elfogadható szintjét."[2] A törvényhozás döntésétől függ, hogy ad-e, és ha igen, akkor milyen mértékű lehetőséget a létminimum adómentességének biztosítására. Az is egy döntés, ha a jogalkotó nem állapít meg például a személyi jövedelemadó körében a legalacsonyabb jövedelmekre adómentességet, hanem azokat is az általános szabályok szerint adóztatja.
Földes Béla szerint a létminimum adómentességének biztosítása azon alapul, hogy az adó csak szabad jövedelemből fizethető, vagyis abból az összegből, amely az adózó életfenntartási költségeinek levonása után fennmaradt, az életfenntartási költségek teljesítésének nincs alternatívája, egyébként a közvetett (fogyasztási) adókat ettől függetlenül is meg kell fizetni.[3] Navratil Ákos a létminimum adómentességét az arányosság követelményének egyik részelemeként határozta meg, és az arányosságot az igazságosság követeli meg. Rámutatott arra, hogy a létminimum adómentességével szembeni egyik legfontosabb érvként szokott felmerülni, hogy az "állam is elsőrangú szükséglet", másfelől viszont a fogyasztási adók jóval aránytalanabbul terhelik a szegénységi küszöb alatt élőket. Továbbá a csekély mértékű adók behajtása túlzottan sokba kerül,[4] így felmerül az Adam Smith által megfogalmazott azon klasszikus adóztatási alapelv sérelme is, amelynek értelmében az adórendszernek az olcsóság követelményére kell épülnie.[5] Mariska Vilmos szerint fontos az, hogy az adózó megélhetését az adók nem lehetetleníthetik el, de ezt nem idézi elő a létminimum adómentességének figyelmen kívül hagyása, mert a kevés jövedelem nagyon csekély része is kifizethető, akik pedig mások támogatásából élnek, egyébként is adómentesek. Emellett az állam is a "nélkülözhetetlen javak körébe tartozik", így annak fenntartása is a létminimumhoz számítandó. "Igazságos tehát, hogy valami csekélységgel, pl. évenként egynapi munkabérrel, még a legutolsó munkás ember is hozzájáruljon az állam fennállásához."[6] Végül egyenesen a törvény előtti egyenlőség sérelme is felhozható ellene ellenérvként.[7]
Szükséges annak a rögzítése is, hogy a létminimum adómentessége a magánszemélyek esetében és a jövedelemadóknál merülhet fel elsődleges jelleggel, viszont például a fogyasztást terhelő adók vonatkozásában nem értelmezhető, hiszen az ilyen típusú adók a létminimumot is terhelik. Az is fontos további jellemzője a kérdésnek, hogy a létminimum függ az életszínvonaltól, mást jelenthet országonként, de egy adott országon belül is.[8]
Az adóalanyok közvetlen megélhetési költsége okvetlenül biztosítandó, adót pedig tényleg csak "szabad jövedelemből" lehet teljesíteni. Hogy mekkora a létminimum mértéke, az viszont kérdéses: a közvetlen fizikai létezést lehetővé tevő dolgokon, szolgáltatásokon kívül milyen egyéb tényezők sorolhatók ebbe a körbe? E kérdés megválaszolása összetett feladat, azonban mindenképpen megfontolandó Mariska Vilmos azon gondolata, amely szerint a közös terhek finanszírozásához - akár csak a legcsekélyebb, adott esetben szimbolikus mértékben is - mindenkinek valamilyen módon hozzá kell járulnia. Mindez a közszolgáltatások értékének tudatosulását is eredményezheti (elegendő ebben a körben a fiskális illúziók kérdéskörére utalni), még akkor is, ha adott esetben a közszolgáltatások mennyisége, színvonala fejleszthető lenne. Ezen túlmenően, ha a létminimum körébe sorolják az adófizetési kötelezettségek teljesítését is, akkor ezen összeggel az "egyszerű létminimum" értéke emelkedik, és így elegendő mértékű fedezet állhat rendelkezésre az adókötelezettség teljesítéséhez, a személyi adólikviditás biztosítható. Végül megemlíthető, hogy törvényi kötelezettség az egyedi helyzetek kezeléséhez kapcsolódóan a méltányos eljárás elve, vagyis "Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez."[9] Ezt az alapelvet több jogszabályi rendelkezés konkretizálja, valamint különösen fontosak a joggyakorlat által kimunkált követelmények is.
- 11/12 -
Az adójóváírást - azaz egy bizonyos összeghatárig fennálló adómentességet - biztosító Szjatv.-rendelkezéseket a jogalkotó 2012-től hatályon kívül helyezte.[10] Ennek az a következménye, hogy minden jövedelem adóköteles, a jogalkotó nem kívánt egy olyan minimális szintű jövedelmet biztosítani, amely adómentességet élvezne. Megjegyzendő, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény például ismerte az alacsonyabb szintű adóalapra a 0%-os mértéket, így a mindenkori törvényhozás dönti el, hogy kívánja-e valamilyen adójogi eszközzel a minimális jövedelmeket tehermentesíteni vagy sem.
Végül megemlíthető, hogy alacsony jövedelemtől függetlenül is biztosítható megfelelő életvitel, hiszen "a [...] létminimumszinthez közeli jövedelem is megfelelő lehet a megélhetés igazolásához abban az esetben, ha más körülményekből megállapítható az egzisztenciateremtési képesség, és a napi életvitel megnyugtatóan biztosítható". Ilyen körülmény lehet például banki megtakarítás, egy értékesíthető vagy bérbe adható ingatlan tulajdonlása, a lakhatás megoldása hozzátartozónál, illetve ha nincs eltartott.[11]
Az általános jellemzők felsorolását követően legelőször arra a kérdésre kell választ adni, hogy mi egyáltalán a jövedelem fogalma, célja, rendeltetése, hiszen az adó alapjául ez szolgál. Az Szjatv. tartalmaz az értelmező rendelkezései körében normatív definíciót[12] a bevétel fogalmából kiindulva, azonban emellett szükséges megismerni a közgazdasági természetét is. Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy a jövedelem és annak eloszlása azt követően kerülhetett a közgazdasági tudományos érdeklődés körébe, hogy az önellátó agrár-feudális korszakot követően a kereskedelem, valamint az ipar került előtérbe, illetve elterjedt a pénzgazdálkodás. A munkamegosztás erősödése folytán ki kellett cserélni, közvetíteni kellett a megtermelt árukat és szolgáltatásokat, így a jövedelmek (valamint a munkabérek, árak stb.) elmélete is kialakulhatott.[13]
Általánosságban a jövedelem az "anyagi tehetősség fokának jelzője",[14] továbbá fontos sajátossága, hogy "versenyküzdelem eredménye", "az egyesek jövedelme azon erőtől függ, melylyel e küzdelembe lépnek. [...] Azonban itt is szem előtt kell tartani, hogy ezen küzdelemben nemcsak gazdasági erők bírnak befolyással, hanem erkölcsi erők, illetőleg erkölcstelen tulajdonságok, ravaszság stb."[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
