https://doi.org/10.66103/KK.2026.2.10
Dr. Schlosser Annamária kollégánk egy - méltán állíthatom - hiánypótló művel ajándékoz meg bennünket. A Wolters Kluwer Kiadó gondozásában frissen, on-line formában megjelent, a kiadó szakkönyvi adatbázisában elérhető kötet a Kegyeleti jog címet viseli. A szerző korábbi munkásságához[1] illeszkedően - alapos és rendszerezett tudományos kutatómunka eredményeképpen - a kegyelet és a kegyeleti jog területének átfogó feldolgozását tartalmazó kézikönyvet tartunk a kezünkben. A kötet a teljesség igényével tárgyalja a tágabb értelemben vett kegyeleti jogra vonatkozó hatályos joganyagot és a kapcsolódó magyar és európai bírósági gyakorlatot. A művet elolvasva nem csak a kegyeleti joggal jogászként foglalkozó, hanem a kegyelettel bármely élethelyzetben érintett állampolgár, vagy más személy is - legyen szó a végintézkedése tartalmán gondolkodó végrendelkezőről, a haldokló, illetve az elhunyt személy hozzátartozóiról, az egészségügyi szolgáltatásban hivatást gyakorlókról, temetkezési vállalkozóról, temetőfenntartókról - az egyes érintett jog- és szakterületeket összefüggéseiben bemutató térképet és pontos iránytűt, a gyakorlatban felmerült kérdésekre gyakorlati válaszokat kap.
A szerző - elődeinek munkássága előtt[2] fejet hajtva - nem definiálja újra a kegyeleti jog fogalmát, azonban egy merőben új megközelítésben tárgyalja
- 164/165 -
azt: vegyes szakjogként tekint a kegyeleti jogra, ami magában foglalja az ember halálával kapcsolatos alapjogi, polgári jogi, közigazgatási, munkajogi és büntetőjogi vonatkozásokat is. A kegyeleti jogvédelem kezdetével és annak tárgyával kapcsolatban rámutat arra, hogy már a halálhoz vezető közvetlen előzményekkel, a haldoklással kapcsolatos jogi kérdések is a kegyeleti jog körébe tartoznak, a védelem tárgya pedig nem csak a halott ember emléke, hanem a haldoklás, a gyász, a kegyeleti érzés, annak kinyilvánítása, a holttest, a temetés méltósága és a temető is. A szerző szándékosan kerüli az életvégi döntések, így az ellátás visszautasításának és az eutanázia kérdéskörének tárgyalását, minthogy azok nem az elhunytra és annak emlékezetére, hanem a még élő ember jogaira vonatkoznak. A kötet mellőzi a filozófiai megközelítések ismertetését, kiváló arányérzékkel foglalkozik a jogtörténeti alapokkal, és egyfajta tágító megközelítéssel, mégis átlátható szerkezetben fogja össze az - egyfelől az olvasó érzelmi érintettsége folytán, másfelől a tárgyalt jogterület összetettsége miatt - olykor nehezebben befogadható részterületeket. A szerkesztési arányokat tekintve kiegyensúlyozottan, az egyes fejezetek tárgya tekintetében pedig logikusan felépített menetrend szerint kalauzol el bennünket a szerző a kegyeleti jog fogalmi körének tisztázásától, a jogtárggyal kapcsolatos dogmatikai alapvetéseken és az alapjogi tartalmakat tisztázó bírósági eseteken át a kapcsolódó szakjogágak releváns szabályainak részletes bemutatásáig. A kötet nem nélkülözi a nemzetközi kitekintést, továbbá a szemléltető jellegű és terjedelmű, az egyes fejezetek, alfejezetek tárgyához tartozó jogösszehasonlító részeket sem - jóllehet, ehelyütt a szerző szerkesztői józansága és a kötet kézikönyv jellegéből eredő önkorlátozás is tetten érhető. A lendületes és gördülékeny, olvasmányos stílust a szerző a legaprólékosabban kidolgozott területeken is megőrzi, ami összességében teszi a tárgyát tekintve súlyosnak ígérkező művet összességében könnyedén befogadhatóvá, helyenként pedig kifejezetten lebilincselővé. A szerzőt saját álláspontja közlésekor a tárgyilagosság és a mértéktartás jellemzi, biztosítva ezáltal a kötet számára a pozitív fogadtatást, a kritikai elismerést és az időtállóságot.
Az alapvetést követően külön fejezet mutatja be a kegyeleti jog hazai történetét. A jogtörténeti fejezet első része a római katolikus egyház tanításán alapuló és a kánonjogi szabályok által meghatározott középkori magyar temetkezési törvényekkel és szokásokkal foglalkozik, majd rávilágít arra, hogyan hatott mindezekre a népességnövekedés, a járványok pusztítása, és miként vált szükségessé a temetkezés közegészségügyi szempontokat is figyelembe vevő újraszabályozása az orvostudomány fejlődése nyomán. A felvilágosult abszolutizmus korában hozott rendeletek visszásságainak bemutatását követően jutunk el a modern temetkezési törvényekhez. Plasztikusan jelenik meg az olvasó előtt, hogyan szorultak háttérbe a szekularizációval, a polgári házasságkötéssel és az állami anyakönyvezés és hasonló jogintézmények megjelenésével párhuzamosan az
- 165/166 -
egyházi temetkezési szabályok, és miként vált a temetkezés a XX. század elejére szabályozott tevékenységgé, később pedig milyen módon alkalmazkodott a katolikus kánonjog is a trendekhez. A kegyeleti jog tartalmáról is rendelkező 1928. évi magánjogi törvényjavaslat szabályainak ismertetésével érkezünk el e fejezet végére, előrevetítve a kötetben tárgyalásra kerülő jogterület mai korban ismert, komplex anyagi jogi vetületeit.
A következő fejezetben a szerző az Emberi Jogok Európai Bírósága kegyeleti jogi gyakorlatából válogatott, izgalmas eseteken keresztül szemlélteti, miként érvényesülnek az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magánélethez való és a szólásszabadsághoz való jogról szóló cikkei[3] a kegyeleti jogok megsértésével kapcsolatos ügyekben[4], és hogy e jogokból hogyan vezeti le a Bíróság az Egyezményben kifejezetten nem rögzített kegyeleti jogot és annak védelmét. Külön felhívja a figyelmet arra is, hogy a Bíróság hivatala a keresetindítási joggal kapcsolatban folyamatosan aktualizált tájékoztatót és jogesetgyűjteményt tesz közzé a közvetett áldozatok (elhunyt hozzátartozói) számára.
A mű külön fejezetet szentel a kegyeleti jog alkotmányos garanciáinak, amelyben a magyar Alkotmánybíróságnak a kegyeleti jogot a személyiségi jogból és az emberi méltósághoz való jogból levezető legfrissebb határozatait[5] ismerteti. Az ismertetett döntvényeken keresztül bemutatja, milyen új kiterjesztő, jogdogmatikai kérdéseket is felvető megközelítések érvényesülnek a halál, mint az ember jogalanyiságát érintő jogi tény legújabb kori értelmezése körében. A szerző ehelyütt vizsgálja a kegyeleti joggal szorosabb kapcsolatot mutató alkotmányos alapjogokat, és gyakorlati példákon keresztül mutatja be, milyen konfliktusok keletkezhetnek a kegyeleti jog és a vizsgált alkotmányos alapjogok gyakorlása során[6]. A vallás szabad gyakorlásához való jog kapcsán például rávilágít arra a legújabb kori problémára, miszerint a nem keresztény bevándorlók vallási szabályoknak megfelelő temetkezési igénye gyakran ütközik a hatályos temetési joggal - mint írja, a letelepedés helye szerinti állam temetési jogi szabályai miatt sokan halottaiknak az "új hazában" történő eltemetése helyett a holttestnek a születési hely államába történő elszállítását választják, ahol a vallási szokásoknak megfelelő eltemettetés biztosított.
A kegyeleti jog, és annak személyiségi joggal, valamint más alapvető jogokkal - így az élethez, a teljes családban éléshez való joggal, a jó hírnév és becsület
- 166/167 -
védelmével, a sajtóhelyreigazítással, a névvédelemmel, a képmás és hangfelvétel védelmével, a szerzői joggal, a személyes adatok és a magántitok védelmével - való kapcsolatát gyakorlati példákon és alkotmánybírósági, valamint polgári és büntetőbírósági döntvényeken keresztül részletesen bemutató fejezetet követően a kegyeleti jogsértés esetén történő polgári jogi jogérvényesítés szabályai kerülnek fókuszba. A kegyeleti jog általános és különös alanyainak definiálása[7] - és a szerzőnek a közösség elhunyt tagjával, mint potenciális kegyeleti jogosulttal kapcsolatosan kifejtett álláspontjának ismertetése[8] - után az egyes alanyok által érvényesíthető jogok tartalmát, a jogérvényesítés módját, a kegyeleti jogsértés megvalósíthatósága és a kegyeleti jogvédelem eltérő időbeli korlátait, majd a kegyeleti jogsértés szankcióit részletezi - teszi mindezt a német és az osztrák modellekre is kitekintést biztosítva.
Az egészségi jog területén meglehetősen érzékeny kérdéseket érintve - úgy mint a haldoklóval való kapcsolattartáshoz való jog, a holttest kezelése, a boncolás, szerv- és szövetkivétel, a halott magzat sorsa, a holttest elszállítása, elbúcsúzás a halottól, a pandémia idején érvényben volt korlátozások kegyeleti jogi vetülete - jutunk el a halottakkal kapcsolatos egészségügyi normák megsértésén alapuló jogvitákban hozott bírósági gyakorlat tárgyalásához.
A temetési jog szabályait feldolgozó rész, mondhatni, maga is kézikönyv a kézikönyvben. A temetési jog alapelveinek meghatározását követően a temetőkre és a temetkezési igazgatásra vonatkozó szabályokat is ismerteti. A fejezetben a temető tulajdonosára, fenntartójára, a temetkezési szolgáltatókra, az ő tevékenységük engedélyezésére, a temetők kialakítására, a temetői nyilvántartások vezetésére, a halottak belföldi és külföldi szállítására, a hamvasztóüzemekre és a hamvasztásra vonatkozóan szerezhetünk átfogó ismereteket. Ezek után kerülnek ismertetésre a halott eltemetésének módjai, a temetés feltételei, a holttest konzerválása, a hamvakat tartalmazó urna temetőn kívüli elhelyezését szabályozó normák és a vonatkozó bírósági gyakorlat. A szerző külön pontban értekezik a sírhely feletti rendelkezési jogról, kiemelve, hogy a sírhely a res sacre körébe tartozó forgalomképtelen dolog, és a Kúria gyakorlata szerint a sírhelyhasználati jog nem vagyoni jellegű használati jog, arra a Ptk rendelkezéseit nem lehet alkalmazni, az hagyaték tárgya sem lehet[9]. A temetésre kötelezett személyek körének tisztázását követően a köztemetés, majd az egyházi temetés szabályaival, és a szociális temetés kérdéskörével foglalkozunk, majd áttérünk a napjainkban érvényesülő új trendekkel, társadalmi igényekkel összefüggésben változó temetkezési
- 167/168 -
szokásokkal, úgy mint a háziállatok eltemetése, az úgynevezett ökotemetés, az elhunyt hamvainak kegyeleti ékszerekbe történő foglalása. Az elhunyt eltemettetéssel kapcsolatos szándékának sérelme körében bemutatott jogesetek alapján eligazítást kapunk, mely körülmények indokolhatják az ilyen kinyilvánított végrendelkezői szándéktól való eltérést anélkül, hogy azzal a kegyeleti jog vagy a favor testamenti sérülne. A hamvak elhelyezésével, a sírhellyel, a síremlékkel és a sírjelekkel, a temetési szertartással és a holttest szállításával kapcsolatos kegyeleti jogsértéseket, valamint a temetkezéssel kapcsolatos kegyeleti jogsértések esetén irányadó sérelemdíj mértékének változását - annak számottevő emelkedését, ebből következően a kegyeleti jog jelentőségének növekedését - a szerző gondosan válogatott, friss bírósági döntvényeken keresztül mutatja be[10]. A végrendeleti temetési meghagyással kapcsolatban a szerző akként foglal állást, hogy amennyiben a végrendelkező meghagyja a végrendeleti örökösének, hogy halála esetén milyen módon, vagy meghatározott helyre, meghatározott személy mellé temesse el, ennek a teljesítését követelni lehet, és amennyiben feltételezhető, hogy a juttatást az örökhagyó a meghagyás teljesítéséhez kívánta kötni, az örökös vagy hagyományos a juttatást el is veszítheti, ha a temetési meghagyást nem teljesíti.
A temetési költségekre és azok viselésére vonatkozó alfejezetekben a szerző rámutat arra, hogy a temetési költség mint hagyatéki teher, az abból eredő igény pedig mint a hozzátartozó halála miatt felmerült vagyoni kár jelenik meg jellemzően a polgári jogban, és a temetésre közigazgatási norma alapján kötelezett személy sem feltétlenül esik egybe azzal, aki a temetés költségét a polgári jog szabályai szerint viselni köteles. A költségviselés körében irányadó, az előző részekhez hasonlóan ugyancsak kiváló érzékkel válogatott jogesetek[11] alapján tett megállapítások után a temetési költségek viselésére vonatkozó német, osztrák, angol és francia megoldásokba is betekintést nyerünk.
A hagyatéki eljárás kegyeleti vonatkozásainak és a közjegyzőkre irányadó etikai szabályoknak a rövid ismertetését követően a szerző a kegyelet büntetőjogi védelmével kapcsolatos büntető anyagi jogi, eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi szabályokat, valamint a magyar büntetőbíráskodás és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát mutatja be. Megismerhetjük a kegyeletsértés törvényi tényállását, a büntetőeljárásnak a kegyeleti jog védelmére hivatott garanciális
- 168/169 -
szabályait, valamint a fogvatartottak kegyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos, ellentmondásos gyakorlatot mutató helyzetét.
A kegyeleti jog és a munkajog címet viselő fejezet a munkavállalókat megillető, a számukra a haldokló hozzátartozóiktól történő elbúcsúzást, a temetésen, búcsúztatáson való részvételt lehetővé tevő jogokat ismerteti, amely jogok megsértése nem csupán kegyeleti jogsértést, de a munkavállaló számára személyiségi jogsértést is okozhat.
Mindenkor aktuális és természetéből eredően különösen érzékeny területe a kegyeleti jognak a - méltóképpen külön fejezetben tárgyalt - történelmi emlékezettel kapcsolatos normák rendszere: egyes szimbólumok, helyszínek, épületek, személyek és azok emléke több generáción átívelve hordozhatnak felkavaró érzéseket. Példaként említi a szerző valamely diktatúrára történő nyilvános emlékezést, a holokauszttagadást, a tiltott önkényuralmi jelkép használatát, mint nem csak büntetendő cselekményeket, hanem olyanokat, amelyek kegyeleti jogsértést is megvalósítanak. A mű ezen záró fejezete részletesen kitér a háborúkat követően a győztesek által állított győzelmi emlékművek kegyeletsértő természetére - kiemelten foglalkozik a Szabadság téri szovjet emlékművel -, a hadisírok gondozásával kapcsolatos nemzetközi szerződéseken alapuló jogviszonyokra, valamint a levéltári kutatások személyiségvédelmi és kegyeleti jogi aspektusaira. Tisztázza a nemzeti kegyelet fogalmi körét - ide sorolja a nemzeti sírkerteket, az ott történő ünnepélyes temetkezést, az elhunyt honvédek, honvédelmi dolgozók hősi halottá nyilvánítását, valamint a hivatalos nemzeti gyásznapot és az ezekkel kapcsolatos, megrendülést kifejező megemlékezéseket - és kimondja, hogy mindezek a nemzeti önazonosság jelentős részét képezik.
"A holtat hagyd nyugodni már s többé ne bántsd, /Ki úgyis meghalt, azt minek megölni még?" - idézi a bölcs Teiresziasz-t a szerző a mű bevezetésekor.
Mint azt a kötet részletesen bemutatja, az ember személyiségének, személyiségi értékeinek tisztelete halála után is komplex jogi védelmet élvez. A kegyelet körébe tartozó, abba illeszkedő jogok és kötelezettségek halmaza szükségképpen tág, azonban a szerző hiánypótló szintetizáló munkája és gyakorlatorientált szemlélete révén a mű egyszerre szolgál megbízható kézikönyvként és elméleti eligazodási pontként. A szerző az általa is kiemelt fokozott érzékenységgel nyúl a kegyeleti jog emberi érzelmekkel áthatott területének átfogó feldolgozásához, művét az összefüggések közérthető, mégis szigorúan szakmai bemutatása jellemzi - kiválóan bizonyítva a szerző témában való elmélyült jártasságát és gyakorlati megközelítésének helytállóságát. Mindezek alapján a kötetet jó szívvel ajánlom mindazok figyelmébe, akik a kegyeleti jog területével kapcsolatos kérdéseikre megalapozott, szabatos választ, a gyakorlatban felmerült problémáikra megoldást keresnek! ■
JEGYZETEK
[1] A teljesség igénye nélkül, szerző csak a Közjegyzők közlönyében korábban megjelent tanulmányaiban foglalkozott az állami egyházjogi kérdések öröklési jogi vetületével (2025. év, 209. évfolyam, második szám); a temetés polgári jogi kérdéseivel (2025. év, 29. évfolyam, harmadik szám); a res sacrae hatályos szabályozásával (2022. év, 26. évfolyam, negyedik szám).
[2] A bevezetőben hivatkozott művek: Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban (1979), valamint A személyiségi jog védelme (1992); Görög Márta: A kegyeleti jog és a nem vagyoni kártérítés (2008).
[4] A teljesség igénye nélkül a műben hivatkozott és ismertetett, kifejezetten izgalmas és rálátást biztosító határozatok: Éditions Plon v. Franve (Application no. 58148/00), az ún. Mitterrand-ügy; Hadri-Vionnet v. Switzerland (Application no. 55525/00), halott csecsemő eltemetésének ügye; Putisin v. Ukraine (Application no. 16882/03), a német-ukrán "Halálmeccs" ügye
[5] A részletesen ismertetett AB határozatok: 997/B/2005. AB; 3296/2019. (XI. 18.) AB.
[6] A kegyeleti joggal való összefüggése okán külön alfejezetekben vizsgált alkotmányos alapjogok: a vallás szabad gyakorlásához való jog; a tisztességes eljáráshoz fűződő jog (eljárási alapjog); gyülekezési jog; szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás joga.
[7] Lásd részletesen Görög Márta: A kegyeleti jog és a nem vagyoni kártérítés (2008)
[8] A Ptk. 2:54. § (4)-(5) bekezdései szerint az ügyész a közösség elhunyt tagját, tagjait sértő kegyeleti jogsérelem esetén a szerző álláspontja szerint felléphet.
[9] Lásd bővebben Schlosser Annamária: A res sacrae szabályozása a hatályos jogban in Közjegyzők Közlönye 2022. év, 26. évf. 4. szám
[10] Hivatkozott és ismertetett döntvények: engedély nélküli sírkőeltávolítás és idegen rátemetése (Főv. Ítélőtábla 7.Pf.21.116/2006/7.); gyászhír megjelentetésének elmulasztása (Főv. Ítélőtábla 7.Pf.20.649/2010/2.); kegyeleti jogosultnak a temetés időpontjáról való értesítésének elmulasztása (Főv. Ítélőtábla 1.Pf.20.628/2022/10/I.); a hamvasztás előtt a holttest megtekintésének a körülményeivel megvalósított kegyeletsértés (Főv. Ítélőtábla 2.Pf.20.711/2024/5/II.)
[11] Több száz fős halotti tor is lehet szokásos költség (Főv. Ítélőtábla 4.Pf.20.564/2012/4.); virrasztás, több száz fős halotti tor, kriptakészítés költségének elszámolása (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 9.P.20.982/2007/29.); elhunyt menyasszony ügyében temetési költségek (Főv. Törvényszék P.24023/2014/99.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Budapest.
Visszaugrás
