A tartási szerződés, az életjáradéki szerződés - hasonlatosan az öröklési szerződéshez - fontos jogi lehetőséget biztosít arra, hogy az eltartott, a járadékszolgáltatásra jogosult vagy a szerződéses örökhagyó hosszú távon gondoskodjon megélhetéséről, támogatásáról, és egyben rendezze vagyontárgyai sorsát. Mint ismeretes, a koronavírus okozta COVID-19 betegség mint tényleges pandémia, azaz epidémiából kifejlődő világjárvány az emberiség számára egy újszerű, eddig ebben a formájában lényegében ismeretlen veszélyhelyzetet teremtett.
Tedrosz Adhamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója 2020. március 11-én Genfben jelentette be, hogy a COVID-19 vírusfertőzés világjárvány szintjére lépett.[2] E tanulmány írásakor ugyan már több védőoltás is létezik a vírus ellen, azonban világméretű átoltottságról még nem lehet beszélni.
Tagadhatatlan, hogy a járványnak jelentős egészségügyi, gazdasági hatásai mellett értelemszerűen a polgári jogra, a polgári jogi szerződéses jogviszonyokra nézve is nagyon komoly következményei vannak.[3] Erre tekintettel jelen tanulmányunkban a tartási és életjáradéki szerződés szabályainak bemutatása mellett arra is kísérletet teszünk, hogy megvizsgáljuk, a COVID-19 vírusfertőzés e szerződéses jogviszonyokat miképp befolyásolhatja.
A tartási szerződést régebbi magyar magánjogunk ellátási szerződésnek nevezte. Az 1928. évi Mjt. 1469. §-a az alábbiak szerint határozza meg az ellátási szerződést: "Aki más személy életfogytig tartó ellátására kötelezte magát, kétség esetében oly ellátásban köteles a jogosultat részesíteni, amely szükségleteinek és viszonyainak megfelel. Különösen
- 23/24 -
köteles a jogosultat lakással, élelemmel, ruházattal ellátni, betegség esetében ápolásáról és gyógyításáról gondoskodni és temetésének költségét viselni."[4]
Hatályos Polgári Törvénykönyvünk, a 2013. évi V. törvény ugyan ennél szűkebb meghatározást tartalmaz, de - miként az bemutatásra kerül - a tartási szerződés szabályainál az Mjt. meghatározásában szereplő elemek fontos szerephez jutnak. A Polgári Törvénykönyv szerint tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.[5]
Nem érdektelen röviden utalni arra, hogy tartási jellegű jogviszonyok már a római jogban is ismeretesek. Ilyen jogviszonyként említhető a felszabadított rabszolga és egykori ura között fennálló ius patronatus, melynek keretében a felszabadított rabszolga az elszegényedett patronus irányában eltartási (alimentációs) kötelezettséggel tartozott. Érdemes megemlíteni, hogy ebben a tekintetben a kötelezettség kölcsönös volt, ugyanis a patronust is terhelte a libertinus személy szükség szerinti eltartása.[6]
A tartási szerződés számos olyan esetben igen jól alkalmazható, amikor idős, önmagáról már megfelelő módon gondoskodni nem tudó személy mindennapi életvitelének biztosítását tartási szerződéssel oldja meg, oly módon, hogy a tartás fejében az eltartó részére ruházza esetleges ingatlan vagy ingó tulajdonát.
Sárffy Andor a tartási (ellátási) szerződés célját a XX. század eleji magyar jogban az alábbiak szerint fogalmazta meg: "Az ellátási szerződés a falusi népesség életében gyakori, különösen szülő és gyermek közt. Gyakori dolog, hogy a szülő átruházza vagyonát gyermekére, de ennek fejében kiköti, hogy a gyermek őt és feleségét élte fogytáig tartsa el. Ilyenkor azonban a szülő joga csak akkor van teljesen biztosítva, ha jogát az átruházott ingatlanra a telekkönyvben is bejegyzik."[7]
- 24/25 -
A tartási szerződés mai gazdasági jelentősége vonatkozásában érdemes Jójárt Eszter megállapításaira utalni az alábbiak szerint: "Bár a gazdasági, társadalmi viszonyok az elmúlt évszázadban jelentősen megváltoztak, a tartási szerződés jelentősége megmaradt, sőt még a szerződések száma is nőtt, mert a társadalom elöregedésével, hozzátartozó hiányában, egyre többen szorulnak rá szerződéssel rendezett tartásra."[8]
A Polgári Törvénykönyv a tartási szerződés megkötéséhez írásbeli alakot rendel. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy tartási szerződést eltartottként sok esetben idősebb személy köt, erre is figyelemmel a szerződés tartalmának pontos megállapíthatósága, illetve a szerződésnek az eltartott által való jobb megértésének biztosítása igen fontos érdek. Arra is tekintettel, hogy a tartási szerződés sok esetben ingatlanra vonatkozik, és a tartás fejében az ingatlan tulajdonjoga az eltartóra átruházásra kerül, elengedhetetlen az írásbeli alak, hiszen a megfelelő okirati formában létrejött írásbeli szerződés az ingatlan-nyilvántartási eljárásnak alapvető feltétele.
Fentiekből következik az is, hogy amennyiben a tartási szerződés ellenértéke az ingatlan tulajdonjoga, úgy a tartási jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szükséges gondoskodni az Inytv. (az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény) 16. § h) pontja alapján. A tartási szerződés alapján átruházott ingatlan terheként kerül bejegyzésre a tartási jog. Ennek lényege, hogy ez a tartási kötelezettség biztosítékát jelenti, hiszen, abban az esetben, amennyiben az eltartó nem megfelelő módon teljesíti tartási kötelezettségét a tartási szerződés alapján, a bejegyzett tartási jog alapján az eltartott az ingatlanból kielégítést kereshet.
A tartási (és életjáradéki) szerződéssel sok szempontból hasonlóságot mutat az öröklési szerződés. A két szerződéstípus közötti lényeges különbségre mutat rá Jójárt Eszter az alábbiak szerint: "A tartási (életjáradéki) szerződést nem teszi öröklési szerződéssé, ha a szerződés akként rendelkezik, hogy a tartásra (életjáradék szolgáltatásra) kötelezett az ellenszolgáltatást a jogosult halálának időpontjában szerzi meg. Ahhoz, hogy a tartási (életjáradéki) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés öröklési szerződésnek minősüljön az szükséges, hogy a tartásra (életjáradék szolgáltatásra) kötelezettet szolgáltatása fejében a szolgáltatás jogosultja örökösévé nevezze."[9]
Az öröklési szerződés formai kritériumai kapcsán az alábbiak rögzítése kiemelt jelentőséggel bír. A formai érvénytelenség körében a joggyakorlat - úgy a régi, mint az új Ptk. hatálya alatt - nagyon sokszor szembesül az öröklési szerződés tekintetében felmerülő problémákkal. Mint ismeretes, a 7:49. § alapján az öröklési szerződésekre az írásbeli magánvégrendeletek szabályait kell alkalmazni, így adott esetben nem elegendő egy ingatlan átruházását tartalmazó öröklési szerződést ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni, ha-
- 25/26 -
nem elengedhetetlen a két tanú szerepeltetése is. Ez már a régi Ptk. hatálya alatt is nagyon sok érvénytelenségi problémát okozott.[10]
Az ügyvédi felelősségbiztosítás területén Magyarországon piacvezető szereppel bíró Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete (MÜBSE) szakmai anyagában az öröklési szerződéssel kapcsolatban az alábbi megállapítások olvashatóak:
"I. Statisztika: Az érvénytelen öröklési szerződések, illetve írásbeli magánvégrendeletek miatti kárigények azok, ahol a kárigények pozitív elbírálása a benyújtott kárigényekhez képest a legnagyobb arányú a MÜBSE gyakorlatában.
II. Alapvetés: A bírósági gyakorlat következetes és teljesen egyértelmű abban a tekintetben, hogy a "favor testamenti" elve (azaz, hogy a végrendeletet mindig az örökhagyó valóságos akaratának érvényre juttatásával kell értelmezni) csakis az érvényes végrendeletek esetében alkalmazható. A favor testamenti elv azonban nem érvényesül akkor, ha a végintézkedések alaki és tartalmi hiányosságban szenvednek, ezek hiánya nem orvosolható az örökhagyó végintézkedési akaratának bizonyítására irányuló eljárással. (...)
A kialakult bírósági gyakorlatot a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény jogszabályi szintre emelte, kimondva, hogy a favor testamenti elve nem szolgálhat alapul a végrendelet alaki hibájának orvoslásához (7:24. §). Rendkívül fontos ezért, hogy az ügyvédek maximálisan legyenek figyelemmel a végintézkedések alaki és tartalmi követelményeire, mert ezek hiánya nem orvosolható az örökhagyó végintézkedési akaratának bizonyítására irányuló eljárással."[11]
A fentiek tükrében de lege ferenda érdemes lehet annak végiggondolása, mennyiben célszerű az öröklési szerződés szigorú érvényességi feltételeinek ebben a formában történő fenntartása.
Habár a Polgári Törvénykönyvnek a tartási szerződésre vonatkozó meghatározása közel sem annyira részletes, mint az Mjt. fentiekben idézett fordulata, a tartási szerződés tartalmát tekintve az Mjt-ben szereplő elemek hatályos polgári jogunkban is hasonló módon jelen vannak. A Ptk-ban szereplő megfelelő tartás fogalma ugyanis azt jelenti, hogy az eltartónak az eltartottat az eltartott korábbi életvitelének megfelelően, ahhoz méltóan kell tartania. Az úgynevezett szűkös tartás nem elfogadható, és nem tekinthető a szerződés szerződésszerű teljesítésének. A tartás, mint az eltartónak az eltartott irányába történő személyes kötelezettsége igen sokrétű tevékenységet foglal magában. Az eltartónak gondoskodnia kell az eltartott élelmezéséről, esetleges ápolásáról, az eltartott által lakott lakás tisztán tartásáról, az eltartott ruháinak tisztításáról, illetve az eltartott halála esetén illő eltemettetéséről. Értelemszerűen a tartás bizonyos pénzbeli juttatás nyújtását is feltételezi, de - egyszersmind megkülönböztetve az életjáradéki szerződéstől - a tartás mindenképpen magában foglalja a fenti személyes jellegű szolgáltatásokat.
Az eltartó kötelezettségeit - a mai joggyakorlatra is példaértékű módon - a Szladits Károly szerkesztette Magyar magánjog az alábbiak szerint jellemzi: "Miután a kötelem célja a jogosult megélhetésének biztosítása, ez pedig csak úgy érhető el, ha a szolgáltatások
- 26/27 -
kellő helyen és időben történnek, a kötelezettség e tekintetben szigorú jellegű. A kellő teljesítéshez itt a pontosság is hozzátartozik és a viszonylag kisebb késedelmek is, főleg ha rendszeresekké válnak és ismétlődésük veszélye fennforog, alkalmasak lehetnek arra, hogy a jogosult érdekét elenyésztessék, s különösen, ha miatta a felek közötti békés és családias viszony is megromlik, a szerződés hatálytalanítására jogszerű okot szolgáltassanak."[12]
Ebből is következik, hogy az eltartó és az eltartott között feltétlenül szükséges egyfajta megfelelő bizalmi viszony a tartási szerződés teljesítéséhez, melynek hiányában minden bizonnyal a tartási szerződés hosszú távon nem fenntartható.
A régi Ptk. 1977. évi módosítását megelőzően a tartási szerződés lényeges feltétele volt az is, hogy az eltartónak és az eltartottnak közös háztartásban kellett élnie. Ez ma már nem jogszabályi előírás, illetőleg a Polgári Törvénykönyv azt is lehetővé teszi, hogy jogi személy is mint eltartó köthessen tartási szerződést.
A tartási szerződés rendszerint huzamos ideig tartó szerződés. A gyakorlatban a tartási szerződés rendszerint az eltartott fél haláláig tart, mivel a tartási szerződésnek éppen az a célja, hogy az eltartott mindennapi életvitelének biztosításáról élete végéig gondoskodjon. Ettől függetlenül nincsen törvényi akadálya annak, hogy a felek rövidebb időre állapodjanak meg, és kössenek tartási szerződést. Polgári jogunk kimondja, hogy főszabály szerint a jogosult haláláig áll fenn a tartási szerződés, a tartási kötelezettség pedig - az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint - annyiban száll át, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás nem fedezi az ellenszolgáltatást.
A huzamosság kérdésével függ össze az is, hogy a tartási szerződés alapján az eltartó szolgáltatása járadékszerű szolgáltatás, ami azt jelenti, hogy akár a természetbeni ellátást, akár a részben pénzbeli ellátást időszakonként visszatérően kell az eltartott számára nyújtania.
A tartási szerződés huzamosságából adódó módon értelemszerűen állhat elő olyan helyzet, amikor a tartási szerződés valamelyik fél számára már nem megfelelő, esetlegesen jelentős érdeksérelemmel jár. Ennek számos oka lehet. Példaként említhető a tartási szerződéshez alapvetően szükséges, a felek között fennálló bizalmi viszony megromlása, de szintén ehhez vezethet az is, ha például az eltartó körülményeiben vagy anyagi helyzetében olyan jellegű változás áll be, amely miatt már a tartási szerződésből eredő kötelezettségeinek eleget tenni nem tud. A Polgári Törvénykönyv eme helyzet orvoslására alapvetően három lehetőséget kínál:
a) A tartási szerződés bíróság általi módosítása: A Polgári Törvénykönyv a tartási szerződés módosításánál előfeltételként nem követeli meg a fentiekben említett, valamely fél magatartásában vagy a körülményekben beálló változást, azt azonban előírja, hogy a bíróság a tartási szerződést kizárólag a felek érdekeinek figyelembevételével módosíthatja.
b) A tartási szerződés átváltoztatása életjáradéki szerződéssé: Ebben az esetben polgári jogunk részben a Ptk. által szabályozott clausula rebus sic stantibus elvének megfelelő
- 27/28 -
szabályt tartalmaz, hiszen akkor van lehetőség a tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé történő átváltoztatására, amennyiben valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált. A joggyakorlatban ez sokszor a már említett bizalmi viszony megromlása, avagy valamelyik fél életkörülményeiben történő változás esetében következik be. Lehetőség van arra, hogy a szerződés véglegesen vagy az említett körülmények megszűnéséig alakuljon át életjáradéki szerződéssé. (Ezen utóbbi esetkörre lehet jó példa az, ha az eltartó tartós külföldi kiküldetésbe vagy külszolgálatra megy, mely esetben a tartást nyilvánvalóan nyújtani nem tudja, akkor erre az időtartamra lehetséges átalakítani a tartási szerződést életjáradéki szerződéssé.)[13]
c) A tartási szerződés megszűntetése: Abban az esetben, amennyiben a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé történő módosítása nem tud megfelelő megoldást nyújtani, vagyis a szerződés célja nem valósítható meg, akkor a tartási szerződés megszűntetésének is helye lehet. Ebben az esetben a bíróságnak különös gonddal kell vizsgálnia azt, hogy vajon ténylegesen fennáll-e az a magatartás vagy körülmény, ami a tartási szerződés fenntartását lehetetlenné teszi. Igen gyakran fordul elő az, hogy a felek előbb tartási szerződést kötnek, melyet életjáradéki szerződéssé alakít át a bíróság, és a későbbiekben ennek a megszűntetéséről dönt.
Régi magyar magánjogunk a tartási (ellátási) szerződés alapján nyújtandó ellenszolgáltatást kikötménynek nevezte. A tartási szerződésben a leggyakrabban ingatlan kerül ellenértékként meghatározásra, de természetesen ingóság felajánlása sem kizárt. A gyakorlatban az eltartó az akár több éven, évtizeden át nyújtja a tartást, melynek ellenértéke az eltartott tulajdonában álló ingatlan megszerzése. A Polgári Törvénykönyv a közeli hozzátartozók esetében azt az előírást tartalmazza, hogy amennyiben a körülményekből más nem következik, a tartást ingyenesnek kell tekinteni. Ezzel kapcsolatban célszerű utalni a BH 1985.193. sz. határozatra, mely szerint a tartás ingyenességének vélelme csak a közeli hozzátartozók részére nyújtott tartás esetében áll fenn. Az ingyenesség megállapítására önmagában nem alkalmas az a körülmény, hogy a tartás örökségi juttatás nélkül történt. A BH 1981.60. sz. határozat szerint pedig az élettárs a tartási szerződés visszterhes volta tekintetében nem minősül közeli hozzátartozónak.
A tartási szerződés megszűntetése kapcsán kiemelést érdemel a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2014. május 21-23-ai Országos Tanácskozásának 24. állásfoglalása, mely szerint a tartási szerződés megszüntetése iránti perben a megfelelő kielégítés megállapítása nem szakértői vizsgálatot, hanem bírói mérlegelést igényel.
A tartási szerződés vonatkozásában a megtámadás a gyakorlatban elsődlegesen akkor szokott előfordulni, amikor is az eltartott adott esetben a tartási szerződés megkötését követő rövid időn belül meghal. A tartási szerződés megkötése sok esetben az eltartott személy törvényes örökösei részére - amennyiben az eltartóval nem azonosak - jelentős
- 28/29 -
érdeksérelemmel jár, hiszen a tartási szerződés ellenértékével csökken örökrészük. Ezekben az esetekben - olykor nem kevés emóció által is motiváltan - az a kérdés merül fel, hogy vajon megtámadható-e azon az alapon a tartási szerződés, hogy az eltartó csak nagyon rövid ideig nyújtotta a tartást. A polgári jog nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a tartási szerződés vajon feltűnő értékaránytalanság esetében lehet-e megtámadás tárgya. A bírói gyakorlat ebben a vonatkozásban figyelemmel van arra, hogy a tartás aleatórikus szerződés (aleatorischer Vertrag), vagyis szerencseszerződés, melyből az következik, hogy a szerződés megkötésekor nem lehet pontosan tudni azt, hogy mennyi ideig fog tartani a szerződés időtartama.
Erre tekintettel az eltartó akár nagy kockázatot is vállalhat, hiszen meglehet, hogy például a tartási szerződéssel érintett ingatlan értékének sokszorosát nyújtja tartásként az eltartottnak. Ebből az is következik, hogy rendszerint a feltűnő értékaránytalanságot a tartási jogviszonyban nemigen lehet értelmezni.
A joggyakorlatban szintén felmerülő kérdés az, hogy vajon jóerkölcsbe ütközik az, ha valaki gyógyíthatatlan beteg emberrel köt tartási szerződést. A kérdés megválaszolása azért bonyolult, mert könnyen előállhat az a helyzet, hogy éppen a tartási szerződés megkötésével lehet egy súlyosan beteg ember ápolását és gondozását megoldani és ezzel hátralévő életét elviselhetőbbé tenni.[14]
A Legfelsőbb Bíróság a BH 1989.230. sz. határozatban mondta ki azt, hogy amennyiben elfogadnánk, hogy gyógyíthatatlan beteg nem köthet tartási szerződést, sor kerülhet arra a helyzetre, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, akiknek a halálával esetleg viszonylag rövid időn belül lehet számolni, éppen az életük legnehezebb pillanatában lennének kénytelenek támasz és segítség nélkül maradni. A BH 2002.267. sz. határozat pedig azt mondja ki, hogy a társadalom általános erkölcsi felfogásával nem ellentétes, és ezért nyilvánvalóan a jóerkölcsbe sem ütközik a szülő élettársával kötött olyan tartási szerződés, amelyet az eltartó az eltartott gyógyíthatatlan betegségének és várható élettartamának az ismeretében köt ugyan meg, de amellyel az eltartott bizonyosan vagy nagy valószínűséggel szükségessé váló gondozásának és ápolásának terhét teljes egészében magára vállalja, és ezáltal a jogosult eltartására a törvény szerint köteles közeli hozzátartozót az említett terhek viselése alól mentesíti.
Értelemszerűen más lehet annak a megítélése, amikor valaki kifejezetten tudomással bír arról, hogy egy személy gyógyíthatatlan, súlyos beteg, és erre tekintettel - bízva abban, hogy a tartást csak rövid ideig kell nyújtania - köt vele tartási szerződést. Ahhoz, hogy a szerződésnek a jóerkölcsbe ütközése megállapítható legyen, a szerződéses jogviszonyt annak egészében, az összes körülményt együttesen értékelve kell megvizsgálni. Ennek - miként tanulmányunk végén ezt külön részletezzük - különös jelentősége lehet egy világjárvány (COVID-19 vírusfertőzés) idején megkötött szerződés esetében.
A bírói gyakorlat egységesen foglal állást abban, hogy sérti a jóerkölcsöt a tartási szerződés akkor, ha az eltartó a szerződéskötéskor tudja, hogy közeli hozzátartozója, az el-
- 29/30 -
tartott gyógyíthatatlan beteg, és így tartási kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie. Az általános társadalmi közfelfogással sem volna ugyanis összeegyeztethető az, hogy a családtagok egymás öröklési igényeinek megrövidítése érdekében ilyen módon illetéktelen vagyoni előnyhöz jussanak (BH. 1995.158). A BH. 2002.310. sz. alatt közzétett eseti bírósági határozat szerint a társadalom általános erkölcsi felfogásával egyértelműen ellentétes - és ezért nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik a nem tisztázható előzmények és körülmények között a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő élettárssal az örökhagyó halála közeli bekövetkezésének a tudatában megkötött olyan tartási szerződés, amelyben az eltartó az élettársi kapcsolat a régi Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott fogalmi elemeit meg nem haladó, illetőleg nem a saját vagyona rovására megvalósuló tartási és gondozási szolgáltatások ellátását az örökhagyó teljes vagyonának a megszerzése ellenében vállalja.
Az újabb joggyakorlatból célszerű utalni a BDT 2009.2002. sz. eseti határozatra. Ezen döntés szerint a tartási szerződés nem támadható meg a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalanság jogcímén, mert jellegénél fogva nem állapítható meg, hogy a szerződéskötéskor mi volt a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás aránya. A tartási szerződést az eltartott súlyos betegségének az eltartók általi előzetes ismerete nem teszi feltétlenül érvénytelenné, ellenkező esetben a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők életük legnehezebb időszakában maradnának ápolás és gondozás, támasz és segítség nélkül. A színlelés kétoldalú tudatos magatartás, amikor a felek közös akarata arra irányul, hogy a szerződést ne kössék meg, illetve ahhoz jogkövetkezmények ne fűződjenek. Olyan esetben viszont, amikor a szerződő felek szándéka a vagyonátruházásra valóságos, az ilyen megállapodásra a színlelt szerződés jogkövetkezményeit alkalmazni nem lehet. Mint látható, eme határozat indokolásának számos pontja összhangban van a BH 1989.230. sz. határozat - fentebb részletezett - indokolásával.
Az aktív perbeli legitimáció vonatkozásában kell kiemelni a BDT 2007.1687 sz. határozatot, mely szerint a szerződéskötésben részt nem vevő harmadik személy a szerződés megtámadására csak akkor jogosult, ha a jogszabályi felhatalmazás vagy jogi érdekeltsége megalapozza a perlési jogosultságát.
A tartási szerződésre vonatkozó joggyakorlat kapcsán feltétlenül kiemelést érdemel a BDT.2013.2997. sz. eseti döntés, melyet Leszkoven László tanulmányában az alábbiak szerint mutat be: "A Fővárosi Ítélőtábla egyik közzétett eseti döntése rámutatott, hogy a tartási szerződés kötelezettje nem követ el szerződésszegést olyan - a felek megállapodásában egyébként rögzített - szolgáltatás elmulasztásával, melyre a jogosult nem tart igényt. A szóban forgó ügyben pl. - mely egyébiránt elszámolási kötelezettség teljesítésével volt kapcsolatban - az eltartók a tartási szerződés alapján azt vállalták, hogy saját költségükön gondoskodnak az eltartottak ingatlanának (épületének, udvarának, kertjének) rendben tartásáról. A számukra átruházott ingatlanban az eltartottakra mosnak, főznek, takarítanak. Biztosítják a lakásuk fűtését, világítását, betegség esetén ápolásukat, gyógykezeltetésüket, szükség esetén kórházi ellátásukat, haláluk után pedig illő eltemettetésüket a katolikus egyház szertartása szerint. A valóságban mosást és takarítást egyáltalán nem kellett végezniük, mert azt a felperes nem engedte, ápolását pedig az állapota nem
- 30/31 -
tette szükségessé. Az ingatlan rezsijét sem kellett fizetniük. Ez nem jelentette azt, hogy a tartási szerződést megszegték, hiszen a felperes ezen szolgáltatásokra nem tartott igényt. Más kérdés, hogy - amint azt a jogerős ítélet kifejtette - a szerződéses kötelezettség részbeni nem teljesítését, ha szerződésszegésként nem is kellett értékelni, a bíróságnak a tartási szerződés megszüntetéséhez kapcsolódó megfelelő kielégítésről való döntése során figyelembe kellett vennie. A felperes általi "érdekleengedés" ilyenkor a kötelembeli szolgáltatás mértékén addig változtat, amíg ennek az egyoldalú engedésnek a hatása terjed. Az egyoldalú leengedés nem sodorhatja a másik felet a szerződésszegés állapotába. Arra sincs azonban lehetőség - ez egyértelműen következik a tartási jellegű kötelmek természetéből - hogy az eltartó a személyes gondoskodást rátukmálja az eltartottra."[15]
Megítélésünk szerint ez az eseti döntés jól mutatja a tartási szerződés esetleges szerződésszegésének sajátos természetét összevetve a szerződésszegésre irányadó általános kötelmi jogi szabályokkal.
Az életjáradéki szerződés a tartási szerződéstől annyiban különbözik, hogy az életjáradékot szolgáltató a másik fél számára meghatározott időszakonként meghatározott pénzösszeget vagy más helyettesíthető dolgot köteles szolgáltatni. Egyebekben pedig az életjáradéki szerződésre a tartási szerződés szabályait kell alkalmazni.[16]
Amíg a tartási szerződés esetében a felek közötti személyes kontaktusnak, a személyes gondoskodást is magában foglaló szolgáltatásnyújtásnak meghatározó jelentősége van, addig ez már nyilvánvaló módon nincsen jelen az életjáradéki szerződés esetében, hiszen itt az életjáradékot nyújtó nem személyes tartást nyújt, hanem szolgáltatása helyettesíthető dolog, a legtöbb esetben pénzösszeg.
Mint ismeretes, az életjáradékot havonta előre kell teljesíteni. A járadékszolgáltatásra jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített járadékot bírósági úton nem követelheti.
Ezzel összefüggésben kell kiemelni azt, hogy számos esetben az életjáradékot nyújtó nem is természetes személy, hanem olyan jogi személy, amelynek voltaképpeni főtevékenysége az, hogy rendszerint ingatlantulajdon megszerzése fejében életjáradéki szerződést köt természetes, általában idősebb személyekkel, jellemzően blankettaszerződések használatával. Ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel a BH 2008. 105. sz. határozat, mely szerint életjáradéki szerződés megszüntetése esetén nem jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba a kötelezett tulajdonjoga adásvétel jogcímén, ha az annak bejegyzését megalapozó adásvételi szerződést a felek nem kötnek, hanem csak utalnak az adásvételi szándékra.
Az életjáradéki szerződés kapcsán érdemes utalni a biztosítási tevékenységről szóló
- 31/32 -
2014. évi LXXXVIII. törvény 2015. 01. 01. napjától hatályos módosítására, melynek értelmében lényegében biztosítótársaságokon kívül csak magánszemélyek köthetnek egymással életjáradéki szerződést. Ennek következményeként a magyar piacon megjelentek olyan gazdasági társaságok, melyek - nem biztosítótársaságok lévén - nem életjáradéki szerződés kötésére vállalkoznak, hanem voltaképpen magánszemélyek (ingatlanbefektetők és ingatlantulajdonosok) között végeznek közvetítői tevékenységet.
Fentiekből következően az életjáradéki szerződés módosítása, megszűnése, megtámadása vonatkozásában a tartási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A BH 2000.404. sz. eseti döntés szerint az életjáradéki szerződés a kötelezett halálával megszűnik, ha az addig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást fedezi. Az életjáradéki szerződés megszűnésével kapcsolatban lényeges utalni a BH 2000.105. sz. eseti döntésre, mely szerint a bizalmi viszony megromlása önmagában nem veszélyezteti az életjáradéki szerződés céljának és rendeltetésének a betöltését.
A bírói gyakorlatból utalni kell arra, hogy a kötelezett vagyoni helyzetének romlása nem eredményezi automatikusan az életjáradék összegének vagy a vállalt terménymennyiségnek a leszállítását, hanem vizsgálni kell a felek szerződéskötéskori jövedelmét és azt egybevetni a jelenlegivel, fel kell deríteni az átruházott vagyoni érték jelenlegi forgalmi értékét, és vizsgálni kell a kötelezett teljesítőképességét. A BH 1977.194. sz. határozat szerint az életjáradéki szerződés módosítása körében vizsgálni kell azt is, hogy a közszükségleti cikkek árváltozásának, valamint a nyugdíj összege változásának milyen kihatása van a szerződő felek életviszonyaira.
A COVID-19 vírusfertőzés és az ennek kapcsán keletkezett pandémia kapcsán a tartási és életjáradéki szerződés vonatkozásában az a kérdés merül fel, hogy amennyiben a tartási és életjáradéki szerződés megkötése után esetlegesen rövid idővel az eltartott vagy a járadékszolgáltatásra jogosult COVID-19 fertőzés következtében elhunyna, akkor ez minősülhet-e olyan oknak, amelynek alapján a szerződés tekintetében ellenérdekű felek (például törvényes örökösök) a szerződést alappal támadhatnák-e meg. Fentiekből az is következik, hogy a koronavírus polgári jogi értelemben tekinthető vis maior helyzetnek, azonban korántsem biztos az, hogy egy konkrét jogügyletben ténylegesen vis maiorként kerülne megítélésre. Más szavakkal, általános jelleggel nem lehet azt kimondani, hogy minden egyes, a magánjog hatálya alá tartozó szerződésben biztosan eredményezni is fogja a vis maior lényegében történetileg, intézménytörténeti szempontból kialakult - és egyes esetekben a hatályos jog által is elismert - joghatását.
Fentiekből megítélésünk szerint az is következik, hogy a tartási és életjáradéki szerződések tekintetében is érdemes lehet egy, a COVID-19 vírusfertőzést (avagy a jövőben hasonló módon jelentkező fertőzést) szabályozó záradék (COVID-klauzula) alkalmazása, amely a szerződés sorsa, a szerződésszegés megítélése vonatkozásában egyértelmű, a felek számára megfelelő támogatást és eligazítást tartalmazó szabályokat tartalmazhat.[17] ■
JEGYZETEK
[1] Prof. Dr. Boóc Ádám, PhD. tanszékvezető egyetemi tanár (KRE ÁJK, Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék). E-mail: booc.adam@kre.hu
[2] Lásd ezzel kapcsolatban: https://www.who.int/director-general/speeches/detail/who-director-general-s-opening-remarks-at-the-media-briefing-on-covid-19-11-march-2020 (A letöltés ideje: 2022. 04. 13.)
[3] Lásd ezzel kapcsolatban: Boóc Á.: Megjegyzések a Covid-19 vírus hatásairól a magyar szerződési jogban, különös figyelemmel a vis maior fogalmára GLOSSA IURIDICA 7. Különszám (2020) 85-94. o.
[4] Az 1928. évi Mjt. szövegét lásd: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92800000.TVJ&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D52 (A letöltés ideje: 2022. 04. 14.)
[5] A tartási szerződés szabályaihoz az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk) vonatkozásában lásd különösen: Ribai Cs.: A tartási szerződés. Fogyasztóvédelmi Szemle, 2010. évi IV. sz. 19-25. o.
[6] Lásd: Benedek F.-Pókecz Kovács A.: Római magánjog. Pécs, 2018 6. 121-122. o. Földi A.-Hamza G.: A római jog története és institúciói. Budapest, 201923. 216-217. o. A ius patronatus vonatkozásában, a dominus és a gestor közötti elszámolási viszony vonatkozásában az újabb magyar szakirodalomból lásd: Giovannini M.: A negotiorum gestor felelőssége a klasszikus római jogban. In: Boóc Á.-Papp. P. (szerk.): Acta Iuvenum Caroliensa: Opera Iuventutis. Tanulmányok a XXXV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójából. Budapest, 2021. 97. o.
[7] Lásd: Sárffy A.: Magánjogi alapismeretek. A mindennapi élet jogi rendje. Budapest, 1932. 165-166. o.
[8] Lásd: Jójárt E.: A tartási és az életjáradéki szerződés. In: Csehi Z. (szerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Kommentárja. Budapest, 2021. 2210. o. https://mhk.hu/files/ptk-kommentar.pdf (A letöltés ideje: 2022. 04. 15.)
[9] Lásd: Jójárt: I.m. 2210. o.
[10] Lásd ezzel kapcsolatban: Sándor I.-Szűcs B.: Az ügyvédi felelősség és biztosítása. Budapest, 2001. 113-114. o.
[11] Lásd: https://mubse.hu/Mubse/Hir.aspx?id=2051 (A letöltés ideje: 2022. 04. 14.)
[12] Lásd: Szladits K. (szerk.): Magyar Magánjog. Kötelmi jog Különös része. Budapest, 1942. 400. o.
[13] Lásd ezzel kapcsolatban: Simay I.: Tartási szerződés módosítása az eltartott lakásvásárlásával kapcsolatban. Magyar Jog, 1993/3. 159-160. o.
[14] Összefoglaló jelleggel lásd ezzel kapcsolatban: Jójárt E.: Javaslat a tartási és életjáradéki szerződés jogi szabályozásának változtatására. Polgári Jogi Kodifikáció, 2007. évi 3. sz. 19-29. o.
[15] Lásd: Leszkoven L.: Érdekérzékenység és szerződésszegés. Polgári Jog, 2018/19. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1800902.POJ (A letöltés ideje: 2022. 04. 14.)
[16] Az életjáradéki szerződés szabályaihoz a régebbi magyar magánjogban lásd különösen: Hevesi B.: Életjáradéki szerződés és életbiztosítás. Jogtudományi Közlöny (1866-1934) 1924. évi 2. sz. 13-14. o.
[17] A COVID-klauzula vonatkozásában összefoglalóan a magyar jogirodalomban lásd különösen: Csöndes M.: A COVID-19 járvány és a szerződésszegésért való felelősség alóli mentesülés egyes kérdései. Kártérítési és Biztosítási Jog. II. évf. 3. szám, 2020 október (https://kbj.hu/a-covid-19-jarvany-es-a-szerzodesszegesert-valo-felelosseg-aloli-mentesules-egyes-kerdesei/ ) (A letöltés ideje: 2022. 04. 14.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár (KRE ÁJK, Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék).
Visszaugrás
