A tartási és életjáradéki szerződések magyar szabályozása és gyakorlata a vizsgált külföldi (német, osztrák, svájci) jogi megoldásokhoz képest kevésbé piaci kiindulópontú, így a szerződési szabadság tartalmilag nagyobb korlátozás alá esik. A külföldi megoldások az életjáradéki szerződést helyezik előtérbe. A családjogi kapcsolaton, illetve efféle törvényes kötelezettségen alapuló tartási kötelezettségvállalás inkább mögöttesen létezik, azaz lehetőség van ilyen alapon szerződéskötésre, de ezt nem, vagy csak felületesen szabályozzák, és azt nem a kötelmi jog különös részében helyezik el, hanem meghagyják a családjog keretén belül. Egyéb - tehát nem családjogi kötelezettségen alapuló - szerződéses tartást csak a svájci szabályozás nevesít "Verpfründung" néven. Az ismertetett külföldi életjáradéki szerződések ["Leibrenten(vertrag)"] sajátossága, hogy azokat harmadik személy javára is meg lehet kötni, és ez a kedvezményezetti helyzet külön (engedményezési) szerződés megkötése nélkül biztosítható. Ezért a külföldi életjáradéki szerződések szerkezete hasonlít a biztosításéhoz, jelenleg a magyar életbiztosítási szerződéssel mutatnak közös elemeket. Az összehasonlítás okán is felmerülő alapvető kérdés az, vajon megvan-e a hazai igény arra, hogy a tartási és életjáradéki szerződés jelenlegi szabályozását és gyakorlatát megbontsuk.
Jelen tanulmányban a tartási és életjáradéki szerződések hatályos szabályozásának és a kialakult bírói gyakorlatnak a külföldi (német, osztrák, svájci) jogi megoldásokkal való összevetésére vállalkozom. Leginkább arra törekszem, hogy kiemeljem a magyar szabályozás vélhetően továbbra is fenntartandó elemeit, s rámutatok azok előnyeire. Megvizsgálom a piacgazdaság és az Európára általánosan igen jellemző elöregedés, a kedvezőtlen demográfiai adatok egyik külföldi tünetkezelési lehetőségét, a magyartól különböző tartalmú életjáradéki szerződéseket. Ezek az öngondoskodás és a szűkebb család létalapjának garanciájaként is felfoghatók.
Ebben a részben a tartási szerződéssel foglalkozom. Azért tartom indokoltnak, hogy ez legyen a kiindulópont, mert a jelenleg hatályos Ptk. és a mögötte meghúzódó hagyományok (ekkor még "ellátási" szerződésként) is ezt az utat járták. Ez persze nem jelenti annak a kérdésnek az elvetését, hogy érdemes-e megmaradnunk továbbra is a tradicionálisan a tartási szerződéshez igazított, ahhoz képest csak a speciális járadéki szolgáltatásban különböző magyar életjáradék fogalmánál, vagy egy inkább piaci szemléletre is építő álláspontra kell helyezkednünk.
A tartási szerződés szabályozásának elsődlegességét az idős és törődött emberek családjogon alapuló ingyenes tartási kötelezettsége és az ellátott/eltartott által ezért hálából mégis juttatni kívánt általában jelentős értékű ellenszolgáltatás gyakori előfordulása indokolta. A törvényi és a szerződésen alapuló tartás közötti szűk mezsgye megvonásának szükségessé válása (különösen rokontartás hiányában), továbbá a hagyományos paraszti közösségek életmódja is a tartási szerződés részletes törvényi szabályozását segítette elő. A pénzforgalom ideológiai okokból is korlátozott volta, a személyes ápolásra, gondozásra szorulók helyzete, a barterügyletek meghatározó szerepe nem engedett teret az életjáradéki szerződés előretörésének. Ez az életforma a XX. század végére a rendszerváltással és az urbanizációs folyamatokkal indult csak olyan változásnak, ami az életjáradéki szerződés külön szabályozását és a tartási szerződésről való leválasztását vonhatja maga után.
A tartási szerződést, bár nem teljeskörűen, de megfelelően definiálja a Ptk. 586. § (1) bekezdése1. A definíció azért nem teljes, mert csak a kötelezetti magatartásra utal, a jogosult fő-, illetve mellékkötelezettsége csak az 587. és az 590. §-ok értelmezésével, valamint a visszterhesség (megdönthető) vélelméből adódik. A kötelezett tartási kötelezettségének mértéke generálklauzula jellegű, azonban a "megfelelő tartási kötelezettség" a bírói gyakorlatban kielégítő értelmezési keretet nyert. Ezért e definíció a jövőben is megtartható.
"A tartási (öröklési) szerződés érvényességének egyébként nem feltétele, hogy az eltartott a létminimumhoz szükséges anyagiakkal se rendelkezzék, és egészségi állapota miatt ápolásra, gondozásra szoruljon. A Ptk. 586. §-ának (1) bekezdésében meghatározott - a perbeli esetben is irányadó - "megfelelő tartás" egyrészt átlagos színvonalú és mértékű, másrészt az eltartott körülményeihez, vagyis a korához, anyagi helyzetéhez, egészségi állapotához és egyéb szükségleteihez igazodó tartást jelent. Az ilyen jellegű szerződésnek az sem feltétele, hogy az eltartó a saját háztartásában maga gondoskodjék az eltartott valamennyi szükségletének kielégítéséről. A szerződés érvényességét nem érinti, illetőleg nem rontja le az sem, ha a tartás ismérveinek egyik vagy másik eleme nagyobb mértékben, a többi esetleg csak kevésbé érvényesül. Irányadónak azt kell tekinteni, hogy a megvalósuló tartás az eltartott körülményeihez és szükségleteihez képest megfelelő legyen, és azzal az eltartott is meg legyen elégedve. " (BH 1989/7. sz. 272. )
Egy időben későbbi eset, a BH 1995/6. sz. 347. is hasonlóan rendelkezik a mérték és a viszonyítási pont vonatkozásában.
Az 1977. évi IV. törvénnyel történt módosításig a Ptk. csak a természetes személy által saját háztartásában teljesítendő tartási kötelezettségvállalást engedte meg, ami az addig jellemzően rokonok közötti tartással adekvát is volt. Ám a körülmények megváltozása folytán felmerült az igény arra, hogy jogi személy is vállalhasson ilyen kötelezettséget. A vizsgált bírói gyakorlat szerint ennek a kiterjesztésnek továbbra is megvan a helye, hátránnyal nem járt. Emellett szól a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elve is, ami jelen esetben a szerződési szabadság egyik aspektusának, a partnerválasztás szabadságának a kiteljesítését is jelenti az ellátásra vállalkozók szélesebb körének az engedélyezésével.
Helyes ugyanakkor az a visszterhesség vélelmét megtörő speciális szabály is, ami a közeli hozzátartozók viszonylatában, ha a körülményekből más nem következik, a tartás ingyenességét deklarálja. Itt az ingyenességet mind a jogalkotó, mind a kialakult gyakorlat, mind a Ptk. előtti hagyomány a törvényes rokontartás és a szerződéses tartás szűk mezsgyéjére, egybeérésére vezeti vissza. A bírói gyakorlat támpontot adott a közeli hozzátartozó fogalmának kialakításához is, ami aztán az "élettárssal" is kibővülve a Ptk. záró rendelkezéseinek részévé vált [685. § b) pontja]. Ennyiben tehát a családjogi tartásnál szélesebben értelmezhető a jogügyleten alapuló ingyenes tartás kötelezetti köre. Ez azonban élettársak között sem zárja ki a visszterhes tartási (itt: öröklési) szerződés megkötésének lehetőségét, de a tartás mértéke magasabb kell legyen, mint közeli hozzátartozónak nem minősülő személy kötelezettségvállalásánál (BH 1990. 157., BH 2002. 268. ). Ez utóbbi két eset példaként állítható a "körülményekből más nem következik" fordulatra is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
