A mai, modern fejlődés egyik alapvető feltétele a szabad verseny megteremtése valamennyi gazdasági ágazatban, amely egyben az egyik legnagyobb kihívás is, amellyel az államoknak meg kell birkózniuk. A piac- és versenyszabályozás a különféle makrogazdasági döntések meghozatala mellett a gazdaságpolitika egyik alapvető eleme, amelynek az a célja, hogy megerősítse a gazdasági stabilitást, a társadalmi rendet, a jogrendet és a közösségi működés fenntartását.[2]
Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, amelynek köszönhetően előtérbe került hazánkban is a gazdasági, vállalkozói tevékenység folytatásának szabadsága, a vevők védelme, illetve fontos államcél lett az aránytalan piaci fölény, illetőleg az azzal való visszaélés megakadályozása. Jóllehet, ezekből vezérelvekből alapvetően következik az igény az állami beavatkozásra, hogy a hatóságok fent tudják tartani a gazdasági fejlődést, az alapvető társadalmi szükségletek kielégítését és az emberi jogok védelmét, azonban számos olyan piaci jelenség is létezik, amely indokolttá teszi az állami szabályozást, különösen egyes iparágak területén.
Jelen dolgozat is ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik, mivel a magyarországi piaci liberalizáció, ezen belül is a hazai postai egyetemes szolgáltatások biztosításának és finanszírozásának bemutatására tesz kísérletet. Ebből fakadóan pedig a dolgozat először a kapcsolódó általános jogtudományi és közgazdaság-tudományi fogalmakat ismerteti, ezután pedig összefoglalja a hálózatos iparágak és a postai szektor sajátosságait. Ezt követően áttekintő jelleggel tárgyalásra kerül az, hogy miért van szükség állami beavatkozásra a postapiac liberalizációja érdekében, illetve a piacnyitás lépései is kifejtésre kerülnek, a legfontosabb uniós jogszabályok ismertetésén keresztül. Az elméleti felvezetést követően a tanulmány azonosítja az Európai Unióban zajló liberalizációs folyamat legfőbb kihívásait és azt, hogy ezekkel, elsősorban az egyetemes szolgáltatások tekintetében hogyan próbál megbirkózni az európai közösség.
A dolgozat második fejezete bemutatja az egyetemes postai szolgáltatások finanszírozásának korábbi modelljeit, illetve a ma használt módszereket az Európai Unióban. A fejezet az egyes fenntartási mechanizmusok ismertetésén túl kiemeli azok előnyeit és hátrányait, és kísérletet tesz azok értékelésére.
Könnyen beláthatjuk, hogy a hagyományos postapiac az elmúlt években, évtizedekben jelentősen átalakult. A dolgozat aktualitását az a kérdés adja, hogy vajon a mostani uniós szabályozás mennyire hatékony. Vannak-e finanszírozási problémák a postai szolgáltatóknál?
Hálózatos iparágaknak általánosságban azokat az iparágakat nevezzük, amelyek esetében a termékek, szolgáltatások előállításához valamilyen infrastrukturális hálózatra van szükség. Ilyen ágazat például a távközlés, a posta, a közlekedés (elsősorban a vasúti és a légi), illetve az energiaszektor. Ezeken a területeken a szolgáltatásnyújtás gyakorlatilag nem kivitelezhető a hálózati infrastruktúra igénybevétele nélkül, mivel például a távközlés vezetékeket, hálózati központokat igényel, a vasúti közlekedés esetén pedig értelemszerűen szükség van vasúti sínekre és pályaudvarokra. Ezen infrastruktúrák kialakítása és fenntartása feltétlenül indokolttá teszi az állami szabályozás meglétét, mert ezek hiánya vagy működésképtelensége súlyos társadalmi és gazdasági károkat okozhat.
A posta, a vasúti közlekedés, a hírközlés, illetve az energiaszektor hagyományosan állami monopólium alá tartoztak, sőt ez sok esetben a mai napig is elmondható szerte Európában. Ez egyrészt azért alakult így, mert ahogyan a fenti felsorolásból is kitűnik, ezen ágazatok közjavakat állítanak elő, melyek biztosítását az állam nem bízta a magánszektorra, másrészt pedig azért, mert az említett hálózati infrastruktúra kiépítése és fenntartása meghaladta a piaci szereplők lehetőségeit, hiszen az infrastruktúra kiépítése hatalmas költséggel jár. A kimagasló forrásigényeken felül a hálózatos iparágak által nyújtott szolgáltatások megteremtése közgazdaságtanilag "elsüllyedt" költségnek tekinthető, ugyanis egy esetleges piacról történő kilépés után az adott piaci szereplőnek már nincs lehetősége azt visszanyerni.
A piacra való belépés korlátai egy új hálózat létrehozásával tehát rendkívül magasak, ezt pedig a független piaci szereplők jellemzően képtelenek megvalósítani. Az állami szektorban működő társaságok esetében
- 84/85 -
ugyanakkor nem kell rövid távú hozamelvárásokkal, illetve olyan mértékű befektetési kockázatokkal számolni, mint amilyenekkel a piaci szereplők szembesülnek.[3]
A fentiekben foglaltak szerint könnyen belátható, hogy általánosságban a hálózatos iparágak esetében az előbb szóba hozott méretgazdaságossági szempontok miatt egyszerűen nem éri meg ugyanazon a területen több, párhuzamosan működő hálózatot kiépíteni és működtetni (érdemes itt például arra gondolni, hogy ez olyan lenne, mintha Magyarországon a MÁV egy olyan versenytársat kapna, amelyik külön vasúti sínhálózatot épít ki a korábban használt, lefedett útvonalak mentén). Ezen szempontok miatt bizonyos esetekben egyetlen vállalat hatékonyabban tudja biztosítani a szolgáltatásokat, mintha több vállalat tevékenykedne a piacon, vagyis természetes monopólium jön létre.
A hálózatos iparágak megszervezése során kétféle szabályozási megközelítés alkalmazható: egyrészt az állam bevezethet általános érvényű versenyjogi normákat, illetve iparágspecifikus intézkedéseket is alkalmazhat. A versenyjogi szabályok célja a természetes verseny megteremtése, amelynek során az állam jogi eszközökkel felszámolja a piacokat uraló monopóliumokat, a piac szereplőit pedig versenyhelyzetbe kényszeríti. Ezzel szemben az ágazati intézkedések célja egy olyan környezet kialakítása, amely képes kezelni a szabad verseny mellett bekövetkező piaci kudarcokat.[4] Elsőre úgy tűnhet, hogy a versenykorlátozó magatartások (például a piacra lépés akadályozása, a piac felosztása) kiküszöbölhetők az általános, más területen is igen gyakran alkalmazott versenyjogi törvényekkel, ugyanakkor a hálózatos iparágak többségében sajnos nem ez a helyzet. Ennek elsődleges oka az, hogy ezen ágazatok piacai olyan sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek miatt gyakoriak a természetes monopóliumok.
A fentiekben említett társadalmi szempontok érvényesítése és a közszolgáltatások biztosítása érdekében külön szektorspecifikus szabályozást igényelnek a hálózatos iparágak, hiszen a szabad verseny általában nem képes megteremteni azokat a jóléti hatásokat, amelyeket egyébként várnánk tőle. Ilyenkor az állami beavatkozás feladata, hogy helyettesítse, szimulálja a versenyt, ezáltal elkerülje az annak hiányából vagy elégtelenségéből fakadó hasznosságvesztést és egyéb hátrányokat.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
