1. A Habsburg Birodalom első világháborút követő felbomlása után gyökeresen eltérő alkotmányos utat választott maga számára az Osztrák Köztársaság, illetve a Magyar Királyság. Az Osztrák Köztársaság - Német-Ausztria Demokratikus Köztársaság 1918. november 12-i létrejötte óta - új államként, nem pedig az összeomló Osztrák Császárság jogutódjaként tekintett önmagára.[1] Magyarország viszont az 1918/1919-es polgári demokratikus forradalom, illetve az 1919-es Tanácsköztársaság bukását követően a jogfolytonosság és az alkotmányosság helyreállítására hivatkozással az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását megelőző állammal azonosította önmagát.[2] Amíg Ausztria ragaszkodott az 1918. őszi összeomlás idején deklarált köztársasági államformához, addig Magyarország szakított a polgári demokratikus forradalom republikánus törekvéseivel és az 1921. évi XLVII. tc.-ben deklarálta a monarchikus államforma fenntartását. Az Osztrák Köztársaság alkotmányos berendezkedését megállapító 1920. október 1-én elfogadott alkotmánnyal, a Bundes-Verfassungsgesetzcel (a továbbiakban: B-VG) szemben a Magyar Királyság ragaszkodott a történeti alkotmány konstrukciójához. A B-VG hatálya idején, azaz az 1920 és 1934 közötti időszakban, Ausztriát parlamentáris, majd az 1929-es alkotmánynovellát követően félprezidenciális kormányforma jellemezte. A korabeli Magyarország kormányzati formája ugyanakkor "korlátozott, azaz autoriter elemeket is tartalmazó polgári parlamentarizmus volt", [3] amelyet a felsőházról szóló 1926. évi XXII. tc. elfogadásától korporatív intézmények is befolyásoltak. Az államszerkezetet illetően Ausztria föderatív struktúrát alakított ki, Magyarország viszont továbbra is centralizált, a területi önkormányzatok számára korlátozott mozgásteret biztosító, unitárius államként működött tovább.
Az alábbiakban azt kívánjuk bemutatni, hogy miként reflektált a két világháború közötti magyarországi alkotmányjog-tudomány az osztrák alkotmányos élet alapjait lerakó B-VG-re, illetve annak alapintézményeire. A hivatkozott művek egy része már a Magyarországon nagy érdeklődéssel fogadott 1934. évi hivatásrendi alkotmány hatálybalépését követően keletkezett, amiből következően "múlt időben" értékelték a B-VG rendelkezéseit. A kifejezetten az osztrák alkotmányfejlődésre koncentráló tanulmányok mellett a vizsgált időszakban olyan összehasonlító jellegű munkák is születtek, amelyek egy-egy kérdéskör, vagy jogintézmény kapcsán hivatkoztak a B-VG által alkalmazott megoldásokra.
2. Az újkori osztrák alkotmányfejlődés összefoglaló, ha nem is minden kérdésre kiterjedő áttekintésére kevesen vállalkoztak a korabeli Magyarországon.
Az első átfogó jellegű munka, Thewrewk-Pallaghy Attila, a honvédelmi minisztérium tisztviselője, egyúttal a budapesti műegyetem magántanára nevéhez fűződött, aki a Magyar Közigazgatás című folyóirat 1930-as és 1931-es évfolyamában jelentette meg az újkori osztrák alkotmányos fejlődést bemutató cikksorozatot. A történelmi előzmények után foglalkozott a tanulmány a B-VG létrejöttének körülményeivel, illetve ismertette a hatályos alkotmány rendelkezéseit. A jellemzően deskriptív módszert alkalmazó szerző az áttekintést értékelő betoldásokkal, illetve kritikai észrevételekkel egészítette ki. A tanulmány abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy néhány területen össze is hasonlította az első világháborút követő osztrák és a magyar alkotmányos fejlődést és megoldásokat.
A B-VG-t elfogadó alkotmányozó nemzetgyűlés működése kapcsán hivatkozott a szerző az előkészítésben jelentős szerepet betöltő Hans Kelsen egyik későbbi egyetemi előadására, aki azt állította, hogy alig ismert rá a "saját alkotására, amely a politikai pártok heves küzdelméből kifolyólag annyi változáson ment át [...], hogy sok minden kimaradt belőle, sok minden pedig nem úgy került belé, ahogy az a törvényhozó intencióinak megfelelt volna." Ennek köszönhetően vált a B-VG ún. kompromisszumalkotmánnyá, amelynek hibáiért és hiányaiért Thewrewk-Pallaghy egyoldalúan a szociáldemokrata pártot és személy szerint Karl Renner kancellárt tette felelőssé.[4]
A tanulmány a továbbiakban azt érzékeltette, hogy teljesen eltérő szerepkört töltött be 1919/1920-ban az osztrák alkotmányozó nemzetgyűlés, illetve a két világháború közötti magyar közjogi rendszer alapjait lerakó 1920-ban megválasztott ún. első, illetve az 1922-ben megválasztott ún. második nemzetgyűlés. "Ausztriában a nemzetgyűlésnek jogüres téren új államkonstrukciót kellett felépíteni, tehát valóban alkotmányozott. Magyarországon ezzel szemben a nemzetgyűlésnek az
- 12/13 -
volt a feladata, hogy visszavezessen a történeti alkotmányhoz, aminek részben meg is felelt." [5] Ez aligha történhetett másként, hiszen - miként a bevezetőben hivatkozunk is erre - az új államként önmagát identifikáló Ausztria a chartális alkotmány elfogadása mellett döntött, ezzel szemben a szándékai szerint a jogfolytonosság alapjaira helyezkedő Magyarország a korábbi alkotmányos helyzet visszaállítására törekedett.
A B-VG államformáról szóló rendelkezéseinek bemutatásakor Thewrewk-Pallaghy nem rejtette véka alá a republikanizmustól való idegenkedését sem. A köztársasági államforma ugyanis "akkortájt valóságos járvány volt, amely nemcsak beteges, hanem még egészségtől duzzadó államok testét is megtámadta és letaposta." [6] A szerző véleménye szerint azóta világszerte be is bizonyosodott a köztársasági államforma csődje, hiszen "a legtöbb helyütt annyit sem tudott megvalósítani a cégtábláján hirdetett demokráciából, mint a XX. századnak nehezen megszülető, de demokráciával egyébként nem kérkedő alkotmányos királysága." [7]
Az osztrák alkotmány szövetségi államszerkezete kapcsán Thewrewk-Pallaghy azt érzékeltette, hogy ezzel a konstrukcióval a Németországhoz történő csatlakozás (Anschluss) vált lehetetlenné, jóllehet a csatlakozást az Ausztriával kötött saint-germaini békeszerződés gyakorlatilag amúgy is ellehetetlenítette, miként Németországot is kötelezték Ausztria függetlenségének elismerésére.[8] Thewrewk-Pallaghy mindenesetre úgy értékelte, hogy "az egységes állam helyett teremtett szövetséges állam néma, de egyúttal határozott tüntetés a csatlakozási mozgalommal szemben, annyival is inkább, mivel nehezen képzelhető el, hogy két szövetséges állam eggyé olvadjon s az egyik szövetséges állam a másiknak pusztán a tartománya legyen". [9] A szerző meglátása szerint a szövetségi állam létrejöttével Ausztriában "egy nagyobb állam (Oberstaat) kerekedett több kisebb állam (Staaten) fölé" .[10]
A B-VG-nek az államfő jogállására és jogköreire vonatkozó eredeti rendelkezéseiből Thewrewk-Pallaghy azt a következtetést vonta le, hogy "a köztársaság elnöke az 1920. évi alkotmány szerint csak afféle báb volt, kit a közélet tényezői ide-oda ráncigálhattak". [11] Ez az állapot azonban nem maradhatott sokáig így - tette hozzá -, és a "második alkotmányreform gondolata éppen a köztársasági elnök hatásköre kiszélesítésének a szükségességéből indult ki". [12] A részletek - miként az államfő közvetlen megválasztására, valamint az államfői kivételes hatalomra irányuló rendelkezések - bemutatásával azonban adós maradt a szerző. E kritikus megjegyzéséből mindenesetre arra következtethetünk, hogy miközben idegenkedett a köztársasági államformától, az 1920-as B-VG által lefektetett parlamentáris kormányformával szemben az 1929-es alkotmánynovella rendelkezéseit követően kialakuló félelnöki kormányforma elméletileg közelebb állt hozzá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
