A jelenkori magyar jogtudományban évtizedek óta általánosan elfogadott értékelés, hogy az 1959. évi IV. törvény, az első magyar Polgári Törvénykönyv a jogtudomány, a jogalkotás remeke, kimagasló teljesítménye. Társadalmi jelentősége, hatása messze túlmutat a polgári jog szűken vett terrénumán, kihatott a jogrendszer egészére, annak tagozódására, új korszakot nyitott a jogalkalmazásban, a jogbiztonság érvényesülésében. A több mint fél évszázadon át hatályban lévő kódex - jelentős módosításokkal - a változó társadalmi viszonyok közepette is betöltötte funkcióját, sőt a 2014-ben elfogadott új Polgári Törvénykönyv hatálybalépését követően is tovább élt, mivel a szerződési jog területén a korábban létrejött szerződések kapcsán még a régi törvénykönyv szabályait kellett alkalmazni.
A keletkezés történetét, történelmi hátterét, a kodifikáció folyamatát, a siker magyarázatát számos tanulmányban elemezték a jogtudomány művelői.[2] Mindezek sorában különösen elismerésre méltó, hogy az Igazságügyi Minisztérium 2017-ben a nyilvánosság számára közzétette a kódex előkészítésének részletes dokumentumanyagát, átfogó bevezető tanulmánnyal, amelyben a szerző teljességében áttekintette a hatesztendős törvényalkotás legfontosabb állomásait.[3] Az elemzésekben található megállapítások általánosításából kirajzolódnak azok a következtetések, amelyek magyarázatul szolgálhatnak az első magyar Polgári Törvénykönyv kétségtelen sikeréhez.
1. A korábbi és a közelmúltban megjelent munkákban a szerzők a leggyakrabban kiemelt tényezőként a kódex előkészítésének módját, az új módszerek alkalmazását, a széles körű társadalmi vitákat, azok tapasztalatainak hasznosítását emelték ki. Az 1953-ban megbízott Kodifikációs Bizottság - eltérően a korábbi jogalkotási gyakorlattól - támaszkodott a szakmai észrevételekre. Az előkészítésbe bevonták az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságát, az Állam- és Jogtudományi Intézetet, a budapesti, a szegedi, a pécsi jogi karok oktatóit, a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség képviselőit, a minisztériumok jogi osztályainak munkatársait, a Magyar Jogász Szövetséget, az ügyvédség szervezetét és a bíróságokat. A kör 1957 szeptemberétől tovább szélesedett. A kormány döntése alapján a kódex második tervezetéről a Hazafias Népfront, az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Jogász Szövetség szervezésében újabb vitasorozat indult, amely már nemcsak jogászi körökben zajlott. Az 1958 áprilisában záruló tanácskozások és a megjelent tanulmányok hatására 40 paragrafussal bővült a tervezet, egyszerűsödött a nyelvileg is lektorált szöveg. (Az Igazságügyi Minisztérium által összeállított dokumentumkötet tartalmazza a vitában kialakított javaslatokat.) Ennek alapján készült el a törvénykönyv harmadik változata, amely az Országgyűlés elé került 1959 nyarán. Az előkészítés tehát gyökeresen eltért a korábbi jogalkotási gyakorlattól, megvalósult az elmélet és a gyakorlat szerves és intézményes együttműködése. Teljesen új elemként az ági öröklés intézményének szabályozása kapcsán egy szűkebb körű közvélemény-kutatással is alátámasztották a javaslatot. Ez teljességében új metódust jelentett a jogalkotásban.
2. A Polgári Törvénykönyv sikerét megalapozó tényezők másik nagy csoportja a kodifikáció kiemelkedő tudományos színvonala, a jogalkotásban részt vevők szakmai felkészültsége és magas színvonalú jogászi kultúrája. A törvényalkotás többéves folyamatában meghatározó szerepe volt a magyar polgári jog két kiemelkedő tudósának, Világhy Miklósnak és Eörsi Gyulának. Mindkét kodifikációs bizottságban - a kormány 1953 novemberében hozta létre az elsőt, majd 1957 tavaszán az igazságügy-miniszter felkérésére egy szűkebb alakult - a gyakorlat és az elmélet legkiválóbb képviselői kaptak helyet. Emellett magas szintű munkát végeztek az előkészítésben, a koordinálásban, a szövegezésben az igazságügyi tárca vezető munkatársai: Gellért György, Kemenes Béla, Csanádi György, Nizsalovszky Endre, Géczy Kálmán, Kampis György, Réczei László, Tímár István. A felsorolás természetesen korántsem teljes. A törvényalkotók jogászi felkészültségét joggal minősíthetjük a siker fontos szubjektív feltételének. Ahhoz azonban, hogy az 1959. évi Polgári Törvénykönyv nem maradt szűk értelemben vett átmeneti jogalkotás, objektíve hozzájárult a törvénykönyv rendelkezéseinek más jogi normákhoz viszonyítottan magasabb szintű absztraktsága. Ez eredményezte azt, hogy ezek a jogszabályok a gyökeresen eltérő társadal-
- 48/49 -
mi-gazdasági körülmények között is betölthették szabályozó funkciójukat.[4] Ez a megállapítás elsősorban az állampolgárok vagyoni és személyi viszonyainak szabályozására érvényes, ezen a téren mutatkozott meg a változó társadalmi-gazdasági rendszereken átívelő kontinuitás.
3. A kódex keletkezésének politikatörténeti háttere okán válik fontossá az a tény, hogy a korszakra jellemző a szovjet jogi ideológia és gyakorlat erőszakolt követése, a Polgári Törvénykönyv megalkotásakor nem érvényesült. A szovjet jog hazai adaptációjának legintenzívebb időszaka 1949 és 1951 között volt. A folyamatot megalapozta az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, amely hűen követte a Szovjetunió 1936-os Alkotmányát. A magyar polgári jog fejlődésére nagyobb hatást gyakorolt ebben a szakaszban az új gazdaságpolitika, a NEP filozófiáját tükröző, az 1922-ben elfogadott szovjet-orosz polgári törvénykönyv, mint az átmeneti szakasz gazdasági, vagyoni és személyi viszonyainak szabályozási mintája.[5]
1950-es évek elejére Magyarországon meghaladottá vált a szovjet gazdasági jog koncepciója, amelyet a társadalom gazdálkodását szabályozó normák összességeként definiáltak. Az új magyar polgári jogban a szovjet gyökerű, a gazdaságra vonatkozó joganyag jelentős része kívül maradt, így az már nem veszélyeztette a polgári jog önálló jogágként történő fejlődését.
4. A formálódó új jogrendszer határozottan függetlenedett az 1945 előtti joganyagtól. Ezeket a normákat még a törvények esetében is, rendelettel is módosíthatták. A Legfelsőbb Bíróság rendkívüli perorvoslati eljárás keretében - az 1959. évi IV. törvény hatálybalépéséig - megtiltotta ezen jogszabályok alkalmazását. Az új Polgári Törvénykönyv megalkotásakor mindezek ellenére a kodifikátorok tudatosan felhasználták a magyar civilisztika korábbi eredményeit, az e tárgyban kidolgozott törvénytervezeteket. A XIX. század végén és a XX. század elején több olyan javaslatot dolgoztak ki, amelyre támaszkodhattak a jogalkotók. A készülő új kódexre az 1928-ban a parlament elé kerülő, de el nem fogadott Magánjogi Törvényjavaslat volt legnagyobb hatással.
A kodifikáció szellemi irányítói az új viszonyok közepette is fontosnak tartották a magyar civilisztika örökségét. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályának ülésén Világhy Miklós kifejtette: "Alapvető irányelve végül minden szocialista kodifikációnak az is, hogy a törvényalkotásban, a kódexek tartalmának kialakításában értékesítenünk kell minden haladó nemzeti hagyományt, amelyet népünk a haladásért, a felszabadulásért, az önálló nemzeti létért folytatott évszázados harc során kidolgozott."[6] Ezt az elvi megállapítást később a Polgári Törvénykönyv kapcsán akként konkretizálta: "A szocialista Ptk. rendszerének alapelve a valóságos társadalmi viszonyok szerinti rendezés... Kialakításakor érvényesíteni kell minden értékes nemzeti hagyományt, amelyet a magyar fejlődés kialakított."[7] Eörsi Gyula a kódex előkészítése során hangsúlyozta: egy százéves demokratikus program végrehajtásáról van szó, s bár a korábbi tervezetek nem voltak kielégítőek, "..Mégis állíthatjuk, hogy az egész munka, az egész törekvés viszonylag haladó volt: a feudális jogbizonytalanság, a feudális maradványok ellen irányult, és célja egy burzsoá, nemzeti magánjogi rendszer írásba foglalása és lerögzítése volt. Jogbiztonság [...] ez mozgatta a magyar kodifikációs törekvéseket is [...] ezen túlmenően is mióta 1848 kitűzte a polgári törvénykönyv megalkotásának célját, e cél szervező, mozgósító ereje volt a fiatal magyar magánjogi tudománynak [...] viszonylag gazdag, sok eszközű burzsoá magánjogot hoztak létre, megoldásai közül nem egy ma is szolgálatunkba állítható, jogi kultúránk értékei közé tartozik." Álláspontja szerint alaposan meg kell fontolni a régi intézmények alkalmazhatóságát, az árutermelő társadalmak magánjogi részletszabályait is fel lehet használni a kodifikáció során. "Nem loboghatunk tehát a »mindenáron«, a »csak azért is« mindent megújítás troglodita-avantgardista dühében."[8] Mindebből egyértelműen kifejeződik az a törekvés: a fennálló társadalmi-gazdasági viszonyok között olyan kódexet kell alkotni, amelyben tudatosan építenek a magyar jogi kultúra eredményeire. Joggal hangsúlyozta Sárközy Tamás: az első magyar polgári törvénykönyv egyáltalán nem volt a szovjet jog adaptációja, a szocialista körülmények között "liberálisnak" is nevezhető, a Magánjogi Törvény Javaslat számos elemét, a nyugati jogfejlődés egyes elemeit is hasznosítható, fejlett jogi technikával készült, fejlődésorientáltnak bizonyuló törvénykönyv volt.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
