A magánélethez való jog értelmezése számos kérdést felvet, tekintettel a jogosultság generális jellegére és arra, hogy szabályozása több jogágban is megjelenik. Jelen tanulmány keretei között a magánélethez való jogot, mint személyiségi jogot teszem vizsgálat tárgyává, felvázolva a vonatkozó bírósági joggyakorlatot, különös tekintettel a Kúria ítélkezési tevékenységére.
The interpretation of the right to privacy raises a number of questions, given the generic nature of the right and the fact that it is regulated by several branches of law. In this paper, I will examine the right to privacy as a right of personality, outlining the relevant judicial jurisprudence, with particular reference to the case law of the Curia.
A magánélethez való jog első tudományos jellegű értelmezése Samuel Warren és Luis Brandeis amerikai jogtudósok nevéhez kötődik, akik elsőként fogalmazták meg a "right to privacy" definiálása iránti igényt 1890-ben.[1] A szerzőpáros a növekvő technológiai és társadalmi kihívásokra tekintettel, olyan abszolút szerkezetű jogként határozta meg a magánszféra oltalmát, amely - a mai viszonyokhoz képest - viszonylag szűken, az egyénről szóló magánjellegű információk védelmét deklaráló jogként került értelmezésre. A Harvard Law Review -ban megjelent tanulmány elsöprő hatással bírt, azt gyakorlatilag felleltározhatatlan mennyiségű jogirodalmi munka követte, amelyek célja a magánszféra és az azt oltalmazó jogosultság meghatározása volt.[2] Általános érvényű definíció azonban nem adható meg a magánélethez való jogra vonatkozóan, sőt, az nem is tekinthető kívánatosnak, tekintettel arra, hogy egy lezárt fogalom megalkotásával a jogosultság elveszíthetné generális, hézagkitöltő szerepét.[3]
E megfontolások alapján - általános értelemben - olyan jogosultságként tekinthetünk a magánélethez való jogra, amely az emberi méltóságból és az önrendelkezési szabadságból fakadóan, az ember "háborítatlansághoz való jogát" a másoktól történő (fizikai és pszichikai síkon is megvalósítható) távolmaradást, a róla szóló információk feletti rendelkezést hivatott biztosítani.[4]
A jogosultságnak érvényesülnie kell vertikális irányban, tehát az állam és az állampolgár viszonyában, illetve horizontálisan, azaz az egyes személyek egymás közötti viszonyában is. Előbbi kereteit és oltalmának garanciáit a nemzetközi emberi jogi dokumentumok, illetve az alkotmányos, valamint egyéb közjogi szabályok deklarálják, míg a horizontális hatály a magánjogi szabályozás, illetve a külön törvény égisze alá tartozik. Mindezek alapján, hazánkban a magánélethez való jog Alaptörvényben deklarált alapvető jog,[5] polgári törvénykönyvben nevesített személyiségi jog,[6] és olyan jogosultság, amelyet a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Mvtvt.) önálló, ágazati szabályozásként részesít oltalomban.
Tekintettel a szabályozás generális jellegére, a magánélethez való jog jelentéstartalmának és egyes részterületeinek feltárása szempontjából kiemelt szerep hárul a bírósági esetjogra. Erre tekintettel -jelen tanulmányban - a magánélethez való jog mint személyiségi jog és annak bírói gyakorlata kerül értelmezésre. E vonatkozásban az általános esetjogi megállapítások felvázolása mellett, a Kúria által kifejtett ítélkezési gyakorlatot teszem részletes vizsgálat tárgyává.
A mai modern társadalmi berendezkedések által egyértelmű kívánalomként jelentkezik az emberi személyiség oltalma iránti igény, amelyet az
- 1466/1467 -
alapjogok katalógusa mellett a polgári jogi személyiségi jogok rendszere és elismerése biztosít. A hatályos magyar jogrendszerben a személyiségi jogokat szabályozó Polgári Törvénykönyv a legszélesebb körű védelmet biztosítja az alanyi jogok és a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségek meghatározásával.[7]
A személyiségi jogok oltalma horizontális irányban ható, abszolút szerkezetű jogviszonyok rendszereként írható le, amelyek tűrési kötelezettséget foglalnak magukban: az emberi személyiség és az annak egyes szelvényeit absztraháló személyiségi jogok megsértésétől mindenkinek tartózkodnia kell, mivel azok az egyéniség szabad kibontakoztatását és az önmegvalósítás szabadságát inkorporálják.[8] E jogok rendszere felfogható koncentrikus körök halmazaként is, amelyeknek a legbelsőbb, érinthetetlen magjába tartozik a jogmentes magánszféra.[9]
A személyiségi jogok hatályos hazai szabályozását vizsgálva megállapítható, hogy annak alapját az emberi méltóságból levezetésre kerülő általános személyiségi jogi generálklauzula alkotja, amely rugalmasságával biztosítja, hogy a személyiség oltalma ne szűküljön le a nevesített szelvényjogokra, hanem nyitva maradjon a technológiai és társadalmi nóvumok által teremtett kihívások előtt is. A személyiség oltalmát megvalósító generális jellegű normát a 2016. évi LXXVII. törvény módosította, amelynek eredményeként a magán- és családi élet oltalma is elismerést nyert a generálklauzulában elhelyezett példálózó felsorolásában. Eszerint a Ptk. hatályos szövegének 2:42. §-a kimondja, hogy "mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja." Nézetem szerint a módosítás azonban nem feltétlenül volt szükséges, hiszen a generálklauzula által biztosított általános védelem alapján is tartózkodni kell bármely személyiségi jog megsértésétől, illetve a kiemelt jogosultságok közül több önállóan is helyet kapott a nevesített személyiségi jogokat rendező passzusban, különös tekintettel a magánélethez való jogra.
E nézőpontot alátámasztva, az általános személyiségi jog funkcióját és jelentőségét jól mutatja az az alkotmánybírósági határozat, amelyben a testület úgy fogalmazott, hogy "az általános személyiségi jog "anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható."[10]
Mindezek alapján levonható az a következtetés, hogy az egyes személyiségi jogok generális szabályozásban történő kiemelése a joggyakorlat szempontjából nem jár következménnyel, a jogalkotó ezzel a megoldással azt kívánta hangsúlyozni, hogy a kapcsolattartás, a jóhírnév, az otthon, illetve a családi és magánélet a személyiség kiemelt védendő értékeit jelentik. Az általános személyiségvédelmi generálklauzulával a jogalkotó a személyiségi jogot abszolút szerkezetű alanyi jogként szabályozza, amely azonban nem tekinthető korlátlannak. A jogszabályi korlátot tekintve a Ptk. kifejezetten rendelkezik azokról az esetkörökről, amelyek a személyiségi jogok megsértésének jogellenessége alóli kivételt jelentenek. Ilyennek tekinthető például a szükséghelyzet, a végszükség, a jogszabály engedélye, illetve az érintett beleegyezése, amelynek kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie.[11]
Rátérve a magánélethez való jog szabályozására, a hosszú kodifikációs eljárás során készülő Polgári Törvénykönyv Szakértői Javaslatának a 2:114. §-a már rögzítette a magánszféra tiszteletben tartásához való jogot, amikor kimondta, hogy a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a magánszféra védelmére.[12]
A 2014. március 15-én hatályba lépett kódexbe azonban eltérő szóhasználattal került deklarálásra a jogosultság. A Ptk. a magánszféra védelmét a nevesített személyiségi jogok körében[13] a személyes szabadsággal, illetve a magánlakás oltalmával azonos pontban nevesíti.[14] A hatályos Ptk. tehát első ízben szabályozza nevesített személyiségi jogként a magánélet védelméhez fűződő jogot, amely a személyiség általános oltalmát deklaráló szabály mellett, szintén generális normának tekinthető. Ez a tény azonban nem jelentheti azt, hogy szabályozását feleslegesnek ítéljük, tekintettel arra, hogy e két generálklauzula eltérő célokat szolgál, illetve az általános személyiségvédelmi normából levezethető a magánélethez való jogot oltalmazó szabály. Az emberi méltóságból fakadó általános klauzulának a
- 1467/1468 -
célját a fentebb tárgyalt általános értékminőség oltalma jelenti, míg a magánélethez való jogot oltalmazó szabály a privátszféra oltalmára hivatott. A kettő közé tehát hiba lenne egyenlőségjelet tennünk, az a tézis azonban helytálló, hogy abban az esetben, ha a magánélethez való jog expressis verbis nem lenne nevesítve a Ptk.-ban, annak sérelmére az általános személyiségi jog alapján akkor is lehetne hivatkozni a bíróság előtt. A magánélethez való jog nevesítése azonban kiemelt jelentőséggel bír, mivel azt példázza, hogy a magánszféra oltalma a jogrendszer kiemelt értékét jelenti. Mindezek alapján, a magánélethez való jog Ptk. -ban történő szabályozását tekintve megállapítható, hogy a jogalkotó sem a jogosultság definícióját, sem pedig megsértésének a jellegzetes eseteit nem sorolja fel, generális szabályozással részesíti oltalomban a jogosultságot. E tekintetben kiemelt szerep hárul tehát a joggyakorlatra, amely tartalommal tölti ki a magánélethez való jog kereteit, így az a következő alfejezetben kerül vizsgálatra.
A vonatkozó hazai esetjogot vizsgálva megállapítható, hogy az eljáró bíróságok a magánélethez való jog értelmezése során, annak lényegi elemeként azt tekintik, hogy az érintett akarata ellenére mások a magánszféra területére ne hatolhassanak, illetve tekinthessenek be.[15] A magánszférába történő beavatkozás abban az esetben valósíthat meg személyiségi jogsérelmet, ha a beavatkozás önkényesnek, indokolatlannak és szükségtelennek tekinthető.[16] A bírói gyakorlatban ez a kikristályosodott alapelv lényegében levezethető az Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlatból, amely szintén az illetéktelenek általi behatolást, betekintést tartja a magánélethez való jogot sértő magatartások tipikus esetének.[17] Ezzel összefüggésben a magánélethez való jogot a bírói gyakorlat olyan jogként azonosítja, amely biztosítja az egyén számára, hogy szabadon eldönthesse, hogy mit tesz magával és a rá vonatkozó ismeretekkel.[18] Az esetjogi döntések további esszenciális sajátosságát jelenti, hogy a magánélethez való jog jellemzően nem önállóan, hanem valamely másik, nevesített személyiségi jog mellett került megállapításra, tehát egyfajta szubszidiárius, hézagkitöltő szereppel bír az egyes egyéb személyiségi jogok mellett.[19]
Ezt támasztja alá az a 2016-os döntés, amelyben a Miskolci Törvényszék kimondta, hogy a magánélethez való jog elsősorban a magánlakás, a képmás, a hangfelvétel, a személyes adatok és a magánkommunikáció oltalmát foglalja magában. [20] Ez a kijelentés párhuzamba vonható a 2018. évi LIII. törvény vonatkozó szabályával, amely a magánélet oltalmához való jog égisze alá vonja a nevezett személyiségi jogokat, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) és az Alkotmánybíróság gyakorlatában is e szemlélet tükröződik vissza.[21]
Fontos megválaszolandó kérdést jelent tehát, hogy mely nevesített személyiségi jogok mellett érvényesül tipikusan a magánélethez való jog, illetve megvalósul-e annak önálló értelmezése. A vizsgált bírói ítéletek alapján az a következtetés vonható le, hogy a magánélethez való jog a képmáshoz-és hangfelvételhez való jog, a becsülethez való jog, a jóhírnévhez való jog, a személyes adatok védelméhez való jog és a magántitokhoz való jog mellett kerül megállapításra.[22] Fontos alapvetést jelent ugyanakkor, hogy e jogosultságoknak természetesen létezik önálló, a magánélethez való jogtól független tartományuk is.
Ehhez kapcsolódóan, kiemelhető a Győri Ítélőtábla 2015-ös döntése,[23] amelyben kifejtésre került, hogy "csak akkor állapítható meg magánélethez való jog megsértése, ha ugyanazon kijelentéssel, tényállítással más személyhez fűződő jog megsértése nem valósul meg". Ha a magánéletet sértő tevőleges magatartás vagy tényállítás például alkalmas a jóhírnév megsértésére, akkor a jóhírnévhez való jog sérül, ha a tényállítások titokban tartásához méltányolható érdek fűződik, akkor az érintett magántitokhoz való joga sérül, amennyiben pedig fénykép elkészítésével valósul meg a jogsértés, úgy többlet-tényállási elem hiányában a képmáshoz való jog megsértése valósul meg. Tényállási többlet hiányában ugyanazon körülménynek a magánélethez és képmáshoz való jog megsértéseként való értékelése kettős értékelést jelentene.[24] Azonos nézőpont tükröződik egy 2017-es ítéletben, amely kimondta, hogy ugyanazon kijelentés vagy cselekmény csak akkor sérthet meg különböző személyiségi jogot, ha a cselekmények vagy kijelentések valóban olyan tényállási elemeket tartalmaznak, amelyek több személyiségi jog megsértését is kimerítik.[25] Mindezek alapján tehát a lex specialis derogat legi generali elv alkalmazandó e jogesetek kapcsán, vagyis azon személyiségi jog sérelme állapítható meg, amely a konkrét esethez a "legközelebb áll" a megállapított tényállás alapján. E bírói gyakorlatban következetesen alkalmazott elv mentén, további vizsgálatot igényel annak meghatározása, hogy mit is jelenthet a "többlet tényállási elem" megléte. Véleményem szerint, ennek az elemnek a lényege az illetéktelen behatolásban, betekintésben határozható meg, amely érinti az ember legbelsőbb privát szféráját,
- 1468/1469 -
lényegében sérti a Warren és Brandeis által meghatározott "háborítatlansághoz való jogot".[26]
Egy egyszerű példával élve ez azt jelentheti, hogy ha egy személyről az engedélye nélkül közzétesznek valamely közösségi oldalon egy fényképet, az a képmáshoz való jog sérelme mellett abban az esetben vonhatja magával a magánélethez való jog megsértését is, ha a per tárgyát képező fénykép egyben illetéktelen behatolást jelent a legbelsőbb szférájába is. A képmáshoz és hangfelvételhez való jog az ember külső megjelenését hivatott oltalmazni, vagyis a védendő jogtárgyra tekintettel egyértelműen találhatunk kapcsolódási pontokat a magánélethez való joggal. Annak sérelme azonban akkor állapítható meg a képmáshoz és hangfelvételhez való jogok mellett, ha például a nyilvánosságra került felvétel egyben bensőséges, intim helyzetben készült. Ezt jól példázza a Szegedi Ítélőtábla egyik 2020-as ítélete, amelyben a képmás és hangfelvétel sérelme mellett megállapításra került a magánélethez való jog megsértése is, tekintettel arra, hogy a felperesek esküvőjét bemutató felvételek a hozzájárulásuk nélkül kerültek fel a legnagyobb globális videó-megosztó platformra.[27] Ezzel a magatartással tehát nemcsak a képmás és hangfelvétel sérelmét előidéző jogosulatlan közzététel valósult meg, hanem többlettényállási elem is megállapítható volt az intim jellegű, bensőséges családi esemény nyilvánosságra hozatalával.
A jóhírnév és a becsület oltalma a személy társadalmi megítélését, illetve hírnevét oltalmazó személyiségi jogokat jelentik.[28] A személyről szóló közlések, információk nyilvánosságra hozatala egyértelmű kapcsolódási pontot jelent a magánélethez való joggal. A jóhírnév és a magánélethez való jog sérelme például egymás mellett került megállapításra egy olyan jogesetben, amelynek történeti tényállása szerint, az alperes valótlanul állította, hogy a felperes a főnökbeosztotti viszony kihasználásával házasságon kívül intim kapcsolatot létesített volna az alperes volt barátnőjével.[29] Az ítélet indokolása szerint az efféle információk nyilvánosságra hozatala amellett, hogy sérti a hírnevet, alkalmas arra is, hogy a felperes magánélethez való jogának érvényesülését hátrányosan befolyásolja.
A hazai judikatúrában a magánélet sérelmének "önálló" megállapítására gyakorlatilag elvétve találunk példát.[30] Ebből a tényből azonban hiba lenne azt a konklúziót levonni, hogy a magánélethez való jog generálklauzulájának a szabályozására nincs szükség, tekintettel arra, hogy a magánélet sérthetetlensége a jogrendszer olyan értékét jelenti, amely indokolttá teszi annak nevesített személyiségi jogként történő szabályozását.
További fontos körülményt jelent az is, hogy a magánélethez való jog a vonatkozó polgári jogi esetjogban gyakorta jelent hivatkozási alapot, annak ellenére, hogy önállóan kevésbé jelenik meg. Ezt mutatja, hogy a magánélethez való jog megsértését érintő bírói gyakorlat szempontjából több olyan viszonyrendszer is elkülöníthető, amelyekkel kapcsolatban karakterisztikusan és gyakran jelenik meg a magánélethez való jog oltalmának kérdése. E körből említhetőek a közéleti szereplők jogvédelmével kapcsolatos esetek, a különböző online felületeken történő jogsértések köre, de családjogi és munkajogi tárgyú ítéletekben is több ízben jelentett már hivatkozási alapot a magánélethez való jog sérelme.[31] A továbbiakban ezen esetkörökből - szubjektív szelekció útján, a legújabbakat kiválasztva - mutatok be néhány, kúriai joggyakorlatból származó ítéletet.
A Kúria ítélkezési gyakorlatának köréből elsőként egy 2015-ös ítélet[32] emelhető ki. Az ügy történeti tényállása szerint az alperes és a felperes korábban házastársak voltak és közöttük korábban több peres eljárás volt folyamatban. A per tárgyát az alperes által a felperes munkáltatójának megküldött bírósági ítéletek jelentették. Ezek a bírósági ítéletek a felperes magánéletére vonatkozó megállapításokat is tartalmaztak.
Az alperes 2011. július 18-án levelet küldött a felperes akkori munkáltatójának, amelyben sérelmezte, hogy a felperes a közös gyermeküket a nyári kapcsolattartás idején egy felperes által vezetett repülőgépen Prágába vitte. A levélben mindezeken túlmenően azt is közölte, hogy csatolja a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, amely részletesen összefoglalja, hogy a felperes a szülést követően az utcára tette az alperest a gyermekkel együtt. Az alperes a levélhez csatolta a bontóperben született ítéleteket, valamint az eljáró bíróságok határozatait teljes terjedelemben. Ehhez nem szerezte be a felperes hozzájárulását. A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy valótlanul állította a munkáltatónak küldött levélben, miszerint közös gyermeküket és az alperest a szülést követően az utcára tette. Kérte annak megállapítását is, hogy az alperes megsértette családi és magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor a határozatokat a felperes munkáltatójának a felperes hozzájárulása nélkül megküldte. Kérte az alperes további jogsértéstől való eltiltását is e körben. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság megállapította a jóhírnévhez és a magán- és családi élethez való jog megsértését. A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A Kúria ítéletében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és előremutató megállapításokat tett a magánélethez való jog értelmezésével összefüggésében is. Az ítélet indokolása kifejti, hogy a peres felek közötti eljárásokban meghozott ítéleteknek a felperes munkáltatójával való közlése - a felperes hozzájárulásának hiányában - jogellenesnek tekinthető. Olyan jogszabályi rendelkezést az alperes
- 1469/1470 -
sem tudott megnevezni, amely szükségessé tette a felek magánéletére vonatkozó megállapításokat tartalmazó ítéletek megküldését. Ezért ez a magatartás sérti a felperes családi- és magánélethez fűződő személyiségi jogát.
Munkajogi tárgykörben született a Kúria azon 2018-as döntése,[33] amelyben az eljárás tárgyát annak vizsgálata képezte, hogy az Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelvének a fizetett szabadságra vonatkozó rendelkezései nem megfelelően kerültek átültetésre a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénybe (a továbbiakban: Mt.). A mulasztás hátrányosan befolyásolta a munkavállalók szabadságának tartamát, érintve ezzel magánélethez való jogukat is. E tekintetben a Kúria kimondta, hogy a magánélethez való jog sérelmét jelenti, ha az uniós jog nem megfelelő átültetéséből fakadóan a hazai jogszabály alapján elvonják a hazai munkavállaló rendes fizetett szabadságát, ezáltal csökkentik a rekreációra, illetve a családi kapcsolatokra fordítható idejét.
A képmáshoz való jog és a magánélethez való jog sérelmével összefüggésben a Kúria 2021-es, 2022-es és 2023-as ítéleteihez is jelentős ítéleti megállapodások kötődnek, amelyek főként közéleti szereplők jogvédelmével összefüggésben születtek.[34] A Kúria Pfv.20.613/2021/4. számú precedensképes határozata kimondta, hogy a bíróságoknak a magánélethez való jog más, azonos szinten védett jogokkal való összeütközésének megítélésénél két azonos szinten védett jog gyakorlását kell összemérnie a korlátozás szükségességének és arányosságának szem előtt tartásával. Önmagában egy közéleti szereplőkhöz fűződő közeli hozzátartozói kapcsolat ténye a közszereplői minőséget nem alapozza meg. A közszereplő hozzátartozójára csak a közüggyel kapcsolatos személyes érintettsége alapján terjedhet ki a véleménynyilvánítással szembeni fokozott tűrési kötelezettség, tehát a magánélet tiszteletben tartásához való joga csak e körben korlátozható.[35] Szintén közéleti szereplő képmásának felhasználásával összefüggésben hoztak ítéletet 2022-ben. Ennek elvi tartalma rögzíti, hogy a képmás felhasználásához a hozzájárulás szükségességének vizsgálata során nem annak van jelentősége, hogy a közszereplőről a fénykép közszereplés alkalmával készült-e. Helyette azt kell vizsgálni, hogy a cikk tárgyát képező témával összefüggésben álló fénykép került-e közzétételre, és a közzététel módja - a felismerhetővé váláson túlmutatóan - valamilyen alapjog sérelmét (különösen az emberi méltóság vagy a magánélethez való jog megsértését) okozza-e. Az eljárás tárgyát az alperes sajtótermékben, a felperes nagy társadalmi érdeklődéssel járó ügyekben kifejtett ügyvédi tevékenységét bíráló cikk megjelenése képezte, amelyet egy portrészerű, magánjellegű fényképfelvétellel illusztrált a szerző. Az első- és a másodfokú bíróságok megállapították a személyiségi jogot sértő magatartást, a Kúria azonban ettől eltérő álláspontra helyezkedve helyt adott az alperes felülvizsgálati indítványának. A magánjellegű fényképfelvételt tekintve a Kúria megállapította, hogy az csupán a felperes személyének beazonosítását szolgálta, és annak közzététele nem haladta meg a sajtóközleményben bemutatott közéleti vita illusztrálásához szükséges tartalmat. Az az ábrázolás módját, a felperes mögött látható hátteret is figyelembe véve a felperes magánéletére vonatkozóan semmiféle többletinformációt nem nyújtott. Ebből a szempontból jelentősége volt annak, hogy a felperes ugyanezen fényképfelvétel felhasználásához ügyvédi kamarai tisztújításon jelöltként való bemutatása érdekében már korábban hozzájárult. Ez a tény azt támasztotta alá, hogy a megjelenített képi tartalmat maga sem tekintette magánszférája azon részének, amely a nyilvánosságra nem tartozik.
Személyes adatok védelmével összefüggésben, de szintén közéleti szereplő jogvédelmével kapcsolatban hozott 2023-ban a Kúria egy precedens értékű határozatot,[36] amelynek alperese a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, felperese egy napilap kiadója volt. A perben nem álló kérelmező korábban országgyűlési képviselő, majd európai parlamenti képviselő volt. A kérelmezőről a felperes által szerkesztett napilapban és a hozzá tartozó weboldalon újságcikk jelent meg. A napilap címlapján, valamint a cikkbe illesztve három olyan kép is szerepelt, amelyeken a kérelmező a kertjében látható. A cikkbe illesztett negyedik fényképet a kérelmező korábbi politikusi közszereplésével összefüggésben az MTI készítette. A cikk leírást tartalmazott a kérelmező külsejéről, aktuális életviteléről és aktuális tartózkodási helyéről is. A kérelmező 2021. augusztus 25-én kérte a felperestől,
- 1470/1471 -
hogy a cikkben róla közölt adatokat - személyes adatai sérelmére hivatkozással - távolítsa el, törölje. Közölte, hogy az adatkezeléshez nem járult hozzá. A felperes az adatok törlése iránti kérelemnek ekkor nem tett eleget, a kérelmezőt nem tájékoztatta. Ezt követően, a kérelmező az alpereshez terjesztett elő kérelmet személyes adatai jogellenes kezelése okán és kérte a hatóság eljárásának lefolytatását, jogsértés megállapítását és bírság kiszabását, illetve ezzel párhuzamosan polgári peres eljárást is indított. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság helyt adott a kérelmező által benyújtott kérelemnek a határozatában, amely ellen a felperes keresetet nyújtott be, amelyet az eljáró törvényszék elutasított. Ezt követően az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyet a Kúria alaptalannak minősített. A határozat elvi tartalma szerint, a társadalmi szerepvállalás, a közügyekben való részvétel egyik következménye a magánélet védelmének alacsonyabb szintje. Abból, hogy a kérelmező több éven keresztül közéleti személyiség volt, még nem következik az, hogy a magánélethez való joga aránytalanul korlátozható lenne és valamennyi, a magánéletére vonatkozó adata közérdekből nyilvános adat lenne. A közszereplőket is megilleti a magánélet védelméhez való jog. Egy közszereplő vagy volt közszereplő személye önmagában nem testesíthet meg közéleti vagy politikai vitát, ahhoz vizsgálandó a sajtócikk jellege minden ügyben esetről esetre, miután a közszereplő közéleti szerepvállalása nem fosztja meg őt a magánélet védelmétől. Olyan fényképek és cikk megjelentetése, amelynek kizárólagos célja a közismert kérelmező magánélete nyilvánosságra hozatalával a puszta kíváncsiság, pletykaéhség kielégítése, nem tekinthető olyan tartalomnak, amely közérdekű társadalmi vitához járul hozzá.[37] A Kúria ezen ítéleti megállapítása összhangban áll a Magyar Királyi Curia 1928-ban tett ítéleti megállapításával, amelyben kifejtette, hogy a "pletykaéhes kíváncsiság kielégítése nem közérdek".[38]
Az előbbiekben ismertetett néhány ítéleti megállapítás alapján jól látható, hogy a magánélethez való jog értelmezése az EJEB, az Alkotmánybíróság és a hazai joggyakorlatban kialakult elvek mentén, a szükségesség-arányosság követelményének figyelembevételével kerül értelmezésére a Kúria joggyakorlatában.
Zárásképpen megállapítható, hogy a polgári jogban a magánélethez való jogra olyan nevesített személyiségi jogként tekintünk, amely az általános személyiségi jog mellett, annak részeként, szubszidiárius, hézagkitöltő szereppel szolgálja az emberi személyiség oltalmát. Annak ellenére, hogy az általános személyiségi jog is generális szerepet tölt be, illetve a magánszféra egyes szelvényjogai nevesített jogként szolgálják a személyiség oltalmát, nem tekinthető szükségtelennek a magánélethez való jog személyiségi jogként történő elismerése, tekintettel hézagkitöltő, rugalmas jellegére és arra, hogy a jogrendszer kiemelt értékét jelenti, amelynek az egyes magánjogi jogviszonyokban is érvényesülnie kell.
Tartalommal való kitöltése a bírósági esetjog feladata, amelyben kiemelt szerep hárul a Kúria jogértelmezésére, annak érdekében, hogy a magánélethez való jog valóban az emberi személyiség oltalmát és ne a "pletykaéhes kíváncsiság" kielégítését célozza.
[1] Casman, Betsy Sue: The Right to Privacy in Light of the Patriot Act and Social Contract Theory, University Libraries, University of Nevada, 2011/69.
[2] Fézer Tamás: A privátszféra polgári jogi védelmének alapkérdései, Debreceni Jogi Műhely, 2014/1-2.
[3] Fried, Charles: Privacy, The Yale Law Journal, Vol. 77, 1968.
[4] Halász Csenge: A magánélethez való jog, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2023.
https://groups.csail.mit.edu/mac/classes/6.805/articles/privacy/Privacy_brand_warr2.html.
[5] Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága, a közéleti szereplők személyiségi jogainak védelme és a polgári jogi személyiségvédelem, Háttéranyag joghallgatók részére.
https://jak.ppke.hu/storage/tinymce/uploads/B13_.pdf?u=1bNKIS.
[6] Krause, Harry D.: The right to privacy in Germany: Pointers for American legislation?, Duke Law Journal, 1965/3.
[7] Lenkovics Barnabás: Házasság és család: múlt, jelen, jövő, In: Elmélet és praktikum. Hagyománytisztelet és modernitás. Jubileumi Konferencia 2021. június 4. Tanulmánykötet, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2022.
[8] Richards, Neil M.-Solove, Daniel J.: Prosser's Privacy Law: A Mixed Legacy, California Law Review, December 2010/6.
[9] Sarkady Ildikó: A közszereplők személyiségvédelme a bírói gyakorlatban, https://mediakutato.hu/cikk/2006_03_osz/06_kozszereplok_szemelyisegvedelme.
[10] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983.
[11] Tattay Levente: A közszereplők magánjogi személyiségvédelme, Magyar Jog, 2006/4.
[12] Tóth J. Zoltán: A közéleti szereplők elleni rágalmazás és becsületsértés megítélése az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában, In Medias Res, 2017/2.
[13] Vékás Lajos: Szakértői Javaslat az Új Polgári Törvénykönyvhöz, Complex Kiadó, Budapest, 2008.
[14] Warren, Samuel-Brandeis, Luis: The right to privacy, Harvard Law Review, 1890/5.
- 1471/1472 -
[1] A magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény.
[2] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[3] Magyarország Alaptörvénye.
[1] 1234/B/1995. AB határozat.
[2] 15/1991. (IV. 13.) AB határozat.
[3] 1970/B/1997. AB határozat.
[4] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat.
[5] 67/1997. (XII. 29.) AB határozat.
[1] BDT 2020.4138.
[2] BH 2001.2.61.
[3] BH 2018.221.
[4] EBH 2009.2048.
[5] Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.429/2010/3.
[6] Fővárosi Ítélőtábla Pf.22.111/2011/5.
[7] Fővárosi Törvényszék P.22846/2016/13.
[8] Győri Törvényszék P.20286/2015/5.
[9] Győri Törvényszék P.21024/2017/29.
[11] Kúria Kpkf.37.901/2019/3.
[15] Miskolci Törvényszék P.21239/2016/100.
[16] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság P.20.028/2008/13.
[17] Szegedi Ítélőtábla Pf.20.016/2020/10.
[18] Székesfehérvári Törvényszék P.21240/2014/26. ■
JEGYZETEK
[1] Warren, Samuel-Brandeis, Luis: The right to privacy, Harvard Law Review, 1890/5. https://groups.csail.mit.edu/mac/classes/6.805/articles/privacy/Privacy_brand_warr2.html (2023. december 27-i letöltés).
[2] Lásd ehhez példaként Casman, Betsy Sue: The Right to Privacy in Light of the Patriot Act and Social Contract Theory, University Libraries, University of Nevada, 2011/69; Fézer Tamás: A privátszféra polgári jogi védelmének alapkérdései, Debreceni Jogi Műhely, 2014/1-2.; Fried, Charles: Privacy, The Yale Law Journal, Vol. 77, 1968; Richards, Neil M.-Solove, Daniel J.: Prosser's Privacy Law: A Mixed Legacy, California Law Review, December 2010/6; Krause, Harry D.: The right to privacy in Germany: Pointers for American legislation?, Duke Law Journal, 1965/3.
[3] A kérdést részletesen tárgyaltam az alábbi munkámban: Halász Csenge: A magánélethez való jog, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2023.
[4] Warren és Brandeis a fentebb idézett, korszakos jelentőségű tanulmányában a magánélethez való jog esszenciális elemeként határozták meg a "right to be let alone" kifejezést, amelynek szó szerinti magyar fordítása "egyedül hagyatáshoz való jogként" történhet, azonban a jogosultság lényegét sokkalta jobban mutatja a "háborítatlansághoz való jog" kifejezés. Ez azzal indokolható, hogy a magánszféra tiszteletben tartása nem az egyedül maradáshoz vagy a magányhoz való igényt fejezi ki, hanem az egyén önrendelkezési szabadságából fakadó háborítatlansághoz, szükségtelen zavarásoktól mentes élethez és személyiségének védett magja feletti rendelkezéshez való jogát oltalmazza.
[5] Alaptörvény VI. cikk.
[6] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:43. § b) pont.
[7] Polgári Jog I-IV. - új Ptk. - Kommentár a gyakorlat számára, frissítve: 2022. január 1. Letöltve a HVG-ORAC Jogtárból.
[8] E jellegzetességek alapján a személyiségi jogok felfogása kezdetben a tulajdonjog analógiájára épült. Sólyom László nézete szerint a személyiségi jogok fejlődésének a legfontosabb állomását az jelentette, hogy védelmük függetlenedett a tulajdonosi pozíciótól.
[9] Lenkovics Barnabás: Házasság és család: múlt, jelen, jövő, In: Elmélet és praktikum. Hagyománytisztelet és modernitás. Jubileumi Konferencia. 2021. június 4. Tanulmánykötet, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2022, 25.
[10] 64/1991.(XII. 17.) AB határozat.
[11] Ptk. 6:520. §
[12] Vö. Vékás Lajos: Szakértői Javaslat az Új Polgári Törvénykönyvhöz, Complex Kiadó, Budapest, 2008.
[13] A Ptk.-ban szabályozott nevesített személyiségi jogok köre a következő:
2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]
"A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen
a) az élet, a testi épség és az egészség megsértése;
b) a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése;
c) a személy hátrányos megkülönböztetése;
d) a becsület és a jóhírnév megsértése;
e) a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése;
f) a névviseléshez való jog megsértése;
g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése."
[14] Ptk. 2:43. § b) pont.
[15] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság P.20.028/2008/13., Szegedi Ítélőtábla Pf.20.016/2020/10. ítéletek.
[16] Lásd példaként Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság P.20.028/2008/13., Szegedi Ítélőtábla Pf.20.016/2020/10. ítéleteket.
[17] Lásd példaként az alábbi AB határozatokat: 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, 1234/B/1995. AB határozat, 67/1997. (XII. 29.) AB határozat, 1970/B/1997. AB határozat.
[18] Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.429/2010/3.
[19] Lásd példaként: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság P.20.028/2008/13. ítélet.
[20] Miskolci Törvényszék P.21239/2016/100. ítélet.
[21] Lásd Mvtvt. 8. § (1) bekezdés.
[22] Lásd példaként: Kúria Kpkf.37.901/2019/3., Fővárosi Törvényszék P.22846/2016/13., Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság P.20.028/2008/13. ítéleteket.
[23] Győri Törvényszék P.20286/2015/5.
[24] Uo.
[25] Győri Törvényszék P.21024/2017/29.
[26] Lásd részletesen Warren-Brandeis i m.
[27] Szegedi Ítélőtábla Pf.20.016/2020/10. ítélet.
[28] Ptk. 2:45. §
[29] Fővárosi Ítélőtábla Pf.22.111/2011/5. ítélet.
[30] BH 2001.2.61.
[31] Lásd példaként az alábbi ítéleteket: BDT 2020.4138., Kúria Pfv.21.801/2018/4., Székesfehérvári Törvényszék P.21240/2014/26., 7.Pf.21.696/2011/8., EBH 2009.2048.
[32] A Kúria Pfv.21.144/2015/5. számú precedensképes határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában.
[33] BH 2018.221.
[34] A közéleti szereplőkre vonatkozóan egzakt, általános jogi definíció nem született ez idáig, azonban az nem is szükséges, mivel a közszereplői minőségről az eljáró bíróság esetről esetre dönt. A közéleti szereplők magánélethez való jogával kapcsolatosan a legfontosabb kérdést az jelenti, hogy hol húzódik a határ a szabad bírálat és a személyiségi jogot sértő kijelentés között? Erre vonatkozóan az EJEB, illetve (azt alapul véve) a hazai Alkotmánybíróság is lépcsőzetes mérlegelési rendszert alkalmaz. Az Mvtvt. hatályba lépése és a Ptk. módosítása óta azonban mind a közvélemény, mind a bírói gyakorlat igyekszik megtalálni az érzékeny egyensúlyt a magánélethez való jog, illetve a közéleti szerepet vállaló jogalanyok demokratikus diskurzust előmozdító bírálhatóságával kapcsolatban. A közéleti szereplők személyiségi jogvédelmének dogmatikai kérdéseihez lásd Tóth J. Zoltán: A közéleti szereplők elleni rágalmazás és becsületsértés megítélése az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában, In Medias Res, 2017/2, 386-414.; Tattay Levente: A közszereplők magánjogi személyiségvédelme, Magyar Jog, 2006/4, 228-230.; Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 38-34.; Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága, a közéleti szereplők személyiségi jogainak védelme és a polgári jogi személyiségvédelem, Háttéranyag joghallgatók részére.
https://jak.ppke.hu/storage/tinymce/uploads/B13_.pdf?u=1bNKIS (2024. június 30-i letöltés), 1-12.
[35] Kúria Pfv.20.613/2021/4. számú precedensképes határozata.
[36] A Kúria Kfv.37.318/2023/7. számú precedensképes határozata adatvédelem tárgyában.
[37] Lásd a Kúria Kfv.37.318/2023/7. számú precedensképes határozatának elvi tartalmát.
[38] Sarkady Ildikó: A közszereplők személyiségvédelme a bírói gyakorlatban, https://mediakutato.hu/cikk/2006_03_osz/06_kozszereplok_szemelyisegvedelme (2024. január 3 -i letöltés).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, főtanácsadó, Kúria; egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Civilisztikai Tudományok Intézete, Kereskedelmi Jogi Intézeti Tanszék. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
