1920 márciusáig a magyar kormány mozgásterét instabil belpolitikája és a háború nagy vesztese titulus határozta meg. Az első világháború után Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchiától való elszakadással küzdött, és megpróbálta elkerülni a versailles-i szerződés következményeit. Törökországot az Oszmán Birodalom köztársasággá való átalakítása és az 1923. évi török szabadságharc kötötte le. A Monarchia idején török (oszmán) nagykövetség csak Bécsben volt, Budapesten főkonzulátus létesült. Kesid basa volt a bécsi török nagykövet, Ahmet Muhtar Mollaoğlu a budapesti török főkonzul. Muhtár 1911-ben az ausztriai bécsi nagykövetségen kezdte meg tevékenységét. A budapesti török misszió vezetőjének kiválasztása hosszú ideig kérdéses volt. Muhtár a magyarok nagy támogatója és a budapesti társasági élet népszerű tagja volt. Két lányát az Institutum Beatae Mariae Virginis (Loreto nővérek)[1] angolkisasszonyoknál taníttatta Budapesten. 1920-ra bonyolult helyzet állt elő diplomáciai téren: Ahmed Hikmet Müftüoğlu volt a kinevezett főkonzul, aki azonban Isztambulban ragadt, és a polgárháború miatt nem utazhatott Budapestre. Egy bizonyos Jelal Beg (feltehetően Celal Bey), aki New York-i főkonzul volt és az I. világháború miatt nem tudott Európából Amerikába utazni, Budapesten várta a továbbutazást, és külképviseleti feladatokat is ellátott. A - vezető nélkül maradt - konzulátus első számú diplomatája Enis Behiç Koryürek volt. 1924-re a török kormány úgy döntött, hogy követségeket hoz létre Budapesten, Bécsben és Berlinben.
1922 végéig a Bánffy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál arisztokrata trió játszott meghatározó szerepet a magyar külszolgálat átszervezésében. Állandó megbízott hiányában 1924-ig Törökországról elsősorban Szófián és Rómán, valamint rejtett csatornákon keresztül érkeztek hírek. A versailles-i békeszerződés értelmében a katonai attasék alkalmazását megtiltották. Ezért 1922 decembere és 1924 októbere között Ruszkay Jenő[2] (Ranzenberger) Angora I. fedőnéven "katonai szakértő előadóként" végezte az ankarai törökországi nagykövetség létrehozásának előkészületeit.[3]
A formálisan üzleti ügyek és piaci lehetőségek felkutatását célzó akció a török fél tudtával, de a külvilág felé teljes titokban zajlott. Ruszkay misszióját 1922. december végén kezdte meg, miután a szükséges papírokat és ajánlóleveleket átadta Jelaleddin Arrif bejnek Rómában. Az utazás kiindulópontja az Égei-tenger partján fekvő török gazdasági kongresszus volt, 1923 februárjában. Nevével ellentétben azonban a kongresszus sokkal inkább az első félhivatalos összejövetel volt, amely rendezni próbálta az ankarai kormány nemzetközi kapcsolatait.[4] A kongresszus jelentőségét az is bizonyítja, hogy a megnyitóbeszédet Musztafa Kamâl Atatürk mondta. A kongresszus előtt tudni lehetett, hogy a török kormány számít a magyar fél támogatására a különféle mezőgazdasági és ipari gépek, lőszerek és tüzérségi lovak vásárlásakor.[5] Angora I. január 10-én lépett Törökország területére, Izmirbe. Ruszkay egy héttel az országba való megérkezése után felvette a kapcsolatot a magas rangú katonai és politikai tisztviselőkkel Ankarában, amely város táborszerű életet biztosított az európaiak számára. Ankarában a perzsa, az afgán és a kaukázusi muzulmán küldötteken, valamint a szovjet nagykövetségen kívül csak egy francia katonai misszió és egy amerikai gazdasági küldöttség képviselte a külföldi diplomaták csoportját. Ruszkayt mindenütt nagyon szívélyesen fogadták. A hivatalos körök minden területen felajánlották támogatásukat. A Magyarország iránti szimpátia és tisztelet érezhető volt a munkakapcsolat során. "Nagy az érdeklődés a magyar kapcsolatok iránt, különösen az államforma és a leendő király személye iránt" - áll a jelentésben. Megfigyelései szerint Ankarában a hatalom a meglehetősen határozott és céltudatos vezető osztály kezében volt, amely a parlamenti demokráciát is puszta szükségszerűségnek tekintette.
Ruszkay február 15-én találkozott először Kamâl pasával Izmirben. Átadta Horthy üdvözletét, "a magyar nemzet testvéri érzését és a török győzelem iránti lelkes örömüket", majd kifejtette a török vezetőnek, hogy a lausanne-i béketerv a jelenlegi körülmények között elfogadhatatlan. Angora I. szerint a török felet elsősorban a szerb csapatok mozgása és a magyar kormányforma részletei érdekelték. A magyar nagykövetség felállításának kérdése már az ülésen felmerült, amelyet a felek ezután a körülmények változásától tettek függővé. A magyar tiszt szerint a kihallgatás "nagyon korrekt és barátságos volt, de nem a közvetlen szívélyesség hangján".[6]
Ruszkay munkáját és Isztambulon keresztüli kommunikációját Kiss Sándor ügyvéd segítette, aki Szófiában tartózkodott. Az utazás az információk átadása
- 49/50 -
mellett az isztambuli magyar konzulátus létrehozása miatt volt szükséges. Az ötlet 1923 elején került napirendre, mely nem volt lehetetlen vállalkozás, hiszen Ahmed Hikmet Bej, a budapesti oszmán főkonzul és Adnán Bej, az ankarai kormány isztambuli képviselője akkoriban épp a fővárosban tartózkodott, és jó kapcsolatot ápoltak Magyarországgal. Kiss szerint a török fél kifejezetten azt várta a magyaroktól, hogy állítsák vissza az ideiglenesen a Holland Királyságra bízott képviseletüket.[7] A Külügyminisztériumban azonban óvatosak voltak. Ankara római követének, Gelededdin Bejnek a javaslata ellenére Bethlen - a gyakorlatban a külügyek igazgatója - a kompromisszumok elkerülése érdekében nem vállalt hivatalos diplomáciai kapcsolatokat a lausanne-i tárgyalások előtt.[8]
Ruszkay munkásságának bemutatása azért fontos, mert ez az időszak és az ő tevékenysége alapozta meg az 1923. december 18-án aláírt magyar-török barátsági szerződést (Muhádenet Muáhedenámeszi), mely évekig meghatározta kétoldalú kapcsolatainkat. Ruszkay és társai[9] munkája lehetővé tette Magyarország számára, hogy aláírja első baráti szerződését a trianoni béke megszakadása után. A szerződést Isztambulban írták alá. Magyar részről a szófiai ügyvéd, Kiss Sándor, aki továbbította Ruszkay jelentéseit és többször személyesen konzultált vele, a török oldalon pedig Adnán Bej írta alá a Magyar Országgyűlés által május 21-én ratifikált egyezményt.[10]
Az egyezmény eredményeként Tahy László[11] lett az első isztambuli magyar követ, Hüszrev Gerede[12] (a korszak magyar sajtójában: Hüszrev bey) pedig az első budapesti török nagykövet (orta elcsi[13]). 1924. május 11-én tartott alakuló ünnepségén Tahy beszédében a két nemzet testvéri kapcsolataira (hemsire millet) utalt, és arra a tényre, hogy a magyar nemzet mély baráti érzéseket táplál Törökország iránt. Musztafa Kamâl válaszában kitért arra is, hogy mennyire megérintették "a hősi magyar nemzet által kifejezett legjobb kívánságok".[14] A budapesti nagykövetség igazgatásával megbízott Hüsrev Gerede 1920 tavaszán Ankarában nagy presztízsre tett szert a cserkeszek és az abházok által vezetett bolusi felkelés elfojtása kapcsán. A lausanne-i békeszerződés utáni feszült politikai élet azonban nem volt kényelmes számára. Visszaemlékezései szerint először is azt kérte Ismet Pasától (később Inönü), hogy "saját szakmájának megfelelően" helyezze vissza őt a hadseregbe. Ismet pasa azonban a Musztafa Kamâllal folytatott tárgyalásra hivatkozva tájékoztatta Hüsrevet, hogy Kamâl szerint már nem lenne célszerű visszatérnie a hadseregbe. Éppen ellenkezőleg, felvetődött, hogy nyelvtudása, katonai diplomácia terén szerzett tapasztalata és gyakorlata, protokolltudása alapján alkalmas lehet diplomáciai pályára. Hüsrev ugyan vonakodott elfogadni, de végül azzal a kéréssel, hogy olyan helyre küldjék, ahol könnyen elsajátíthatja a szakmát, elfogadta Kamâl döntését.[15] 1924. május 9-én átadta megbízólevelét Horthy Miklós kormányzónak,[16] és a követség a mai Dunakorzón, az egykori Hungária Hotelben megnyílt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
