A törvényhozásnak számos lehetősége van arra, hogy különböző adótárgyakat (vagy éppen személyeket) adóztasson. A vagyon, a fogyasztás, a forgalom, a hozadék, az egyén (például fejadó formájában) vagy éppen a jövedelem is adó tárgya lehet. Azonban "Végső következményében valamennyi adónem a személyes jövedelem apasztását eredményezi."[1] Vagyis "Annak ellenére, hogy eltérő adótípusok különböztethetők meg, jellemzően mindegyik adónak ugyanaz a forrása. Az adót az adóalany a jövedelméből teljesíti, amennyiben az adófizetési kötelezettség funkciója szerint érvényesül."[2] Azonban "egy oly adónem is szükséges, a mely nemcsak végső hatásában veszi czélba a személyes jövedelem megrovását, hanem az adókirovás alapjául is az adózó megbecsült tényleges jövedelmét fogadja el. És ez a személyes jövedelmi adó."[3]
A személyi jövedelemadó a korszerű, a fejlett országok adórendszereinek fontos eleme, a jelentős adóbevételt biztosító adónemek között tartható számon. Magyarországon például az általános forgalmi adót követően, a második helyen található az adóbevételek rangsorában, bár a társadalombiztosítási járulékok megelőzik.[4] Az Amerikai Egyesült Államokban is a "nagy hármas" között szokás a jelentőségénél fogva említeni a társasági adó és a bérekhez kapcsolódó közterhek (járulékok) mellett.[5] A fejlődő országokban azonban a költségvetési bevételek nagyobb részben inkább a közvetett (exportot, importot, illetve a hozzáadott értéket terhelő) adókból származnak, de ezzel párhuzamosan sokszor a társasági adó nagyobb arányban van jelen náluk, mint a fejlett gazdaságokban. Az ilyen adóstruktúra azzal magyarázható, hogy ezekben az országokban sokan élnek a szegénységi küszöb alatt.[6]
Bármely adónem esetében alapvető kérdésként merülhet fel, hogy miképpen illeszthető az adópolitika keretei közé, milyen főbb elméleti jellemzők, előnyök és hátrányok írhatók le, az alkalmazását illetően milyen főbb joggyakorlati kérdések említhetők. Rendkívül szerteágazó, részletes törvényi szabályozás jelenti a kiindulópontot a magyar adórendszerben (is), amelynek értelmezéséhez nélkülözhetetlen a bírósági (kúriai), valamint az alkotmánybírósági gyakorlatban kimunkált elvi tételek ismerete.
Elsőként a főbb elméleti jellemzőket szükséges meghatározni. Először is, a személyi jövedelemadó központi adó. Attól még azonban, hogy központi adónemnek tekinthető a magyar adórendszerben, nem jelenti azt, hogy ne lehetne valamilyen kapcsolatot teremteni az adóalanyok és a helyi önkormányzatok finanszírozása között, hiszen a törvényhozás dönthet úgy, hogy bizonyos helyhez kötött - termőföldhöz kapcsolódó - jövedelmek tekintetében az adóztatás lehetőségét és az adóbevétel megszerzését a helyi önkormányzathoz telepíti. Ez a bevétel átengedésére vonatkozó döntés egyrészt megjelenik a mindenkori központi költségvetésről szóló törvényben,[7] másrészt a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szjatv.) is kifejezetten rendelkezik erről a kérdésről az ún. vegyes jövedelmek körében.[8]
Természetesen figyelembe lehet venni, hogy milyen az adott állam közjogi felépítése, így szövetségi államok esetében nemcsak az önkormányzatokat, hanem például tartományokat, tagállamokat megillető adóztatási lehetőségekről, bevételi jogokról is dönteni kell. Így például a német Alaptörvény tartalmaz arra vonatkozó rendelkezéseket, hogy a jövedelemadó miképpen kerül elosztásra a Szövetség, a tartományok és a települések között azzal, hogy a részletszabályok megalkotását a szövetségi törvényhozásra bízta.[9] Másik példaként az Amerikai Egyesült Államok jogfejlődése említhető, hiszen a jövedelemadóztatás XIX. században megkezdődött története arra világított rá, hogy nem voltak egyértelműek azok az alkotmányjogi keretek, amelyek aggálytalanul biztosíthatták volna a Szövetség számára a jövedelmek adóztatását. Ahogy a későbbiekben szó lesz róla, a jövedelemadóztatás fejlődését különböző jogviták mozdították elő, amelyek végül elvezettek az 1913-as XVI. Alkotmánykiegészítéshez.
A személyi jövedelemadó közvetlen adó, hiszen egy természetes személynek alapvetően (minden további nélkül) nincs lehetősége áthárítani másokra az adóterheket, a jogi értelemben vett adóalany és a tényleges teherviselő nem válik el egymástól. A jövedelemadókat általában közvetlennek tekintik, és ez a megközelítés alkalmazható a társasági adóra is, azonban ez utóbbi definiálható úgy is egyes megközelítések szerint, mint egy, a tulajdonosokat terhelő közvetett adó, mivel közvetlen hatással van a tulajdonosok között felosztható adózott eredményre (a teljesíthető kifizetésekre, az
- 14/15 -
osztalékra).[10] Az áthárításra vonatkozó szándék azonban fennállhat, még a személyi jövedelemadó esetében is. Ugyanis a személyi jövedelemadó emelkedése esetén a bérből élők nominálbér-emelést követelhetnek - a munkaerőpiac keresleti és kínálati sajátosságaihoz igazodva -, ha pedig valahol éppen bevezetik a személyi jövedelemadót, akkor a bért bruttósítják. Ez azt jelenti, hogy annyival lesz nagyobb a nominálbér, mint amekkora a bevezetett adó nagysága.[11] Vagyis figyelemmel kell lenni a munkavállalók érdekérvényesítési képességére és arra a gazdasági környezetre (fellendülésre vagy válságra), amelyre e képesség épül.[12] "A kialakult munkabér mindenütt annak a szerződésnek a függvénye, amelyet a semmiképpen sem azonos érdekű két fél egymással rendszerint köt. A munkások a lehető legtöbbet akarják kapni, a munkaadók a lehető legkevesebbet akarják adni. Amazok hajlandók összefogni, hogy emeljék, ezek pedig hogy lenyomják a munkabéreket."[13] Ugyanakkor "A munkások alárendelt társadalmi és gazdasági helyzete inkább azt okozhatja, hogy még a mások által fizetett adónak egy részét is ők kénytelenek viselni."[14]
A következő említhető sajátosság, hogy az egyik olyan adónem, amely a legkisebb mértékben rejtett: az adóterhek a személyi jövedelemadó tekintetében könnyen érzékelhetők, ennek megfelelően az adó mértékének változtatása jelentősen befolyásolja az adózói magatartásokat, döntéseket. Így különösen két területet érdemes vizsgálni: egyrészt azt, hogy az adómérték meghatározása (emelése) hogyan hat a munkaerő-kínálatra, azaz a munkakínálatukat hogyan módosítják a munkavállalók az adóteher megváltoztatása esetében. Mindenképpen el kell kerülni azt a helyzetet, hogy a munkakínálat csökkenjen, vagy hogy a feketegazdaság irányába mozduljon el, hiszen például egy progresszív adókulcs megállapítása esetén már nem éri meg többletmunkával többletjövedelmet szerezni vagy a magas adókulcs a feketemunka preferálását támogatja. Másrészt bizonyos tőkejövedelmek adóztatása (kamat, osztalék, tőkenyereség) hatással van a megtakarítások alakulására, a befektetések mértékére. Ugyanis ha az adóterhek miatt csökken a megtakarítások mértéke, akkor az kihat a beruházásokra is.[15]
Fontos sajátossága a személyi jövedelemadónak továbbá, hogy természetéből kifolyólag a legalkalmasabb adónem a különböző társadalmi csoportok közötti egyenlőség megteremtésére. A horizontális egyenlőség azt jelenti, hogy azonos módon kezelik az azonos jövedelemmel rendelkezőket, míg a vertikális egyenlőség azt jelenti, hogy az eltérő jövedelemmel rendelkező személyek adóterhének különbözőnek kell lennie.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
