1928-ban Bécsben Kelsen volt a házigazdája az államjogtan-oktató német professzorok tekintélyes egyesülete soros konferenciájának. A pazar díszletek között lebonyolított konferencián nagy feltűnést keltett Kelsen alkotmánybíráskodásról szóló előadása. Ez az előadás és a konferencia tekinthető karrierje csúcspontjának.[2]
1928 folyamán Kelsen egyre inkább a bécsi keresztényszocialista sajtó kereszttüzébe került, miután a felmentéssel kötött házasságok (Dispensehe) ügyében Kelsen aktív közreműködése mellett az alkotmánybíróság úgy oldotta fel a vitát, hogy egyedi közigazgatási aktusok révén, a házasság egyház előtt is érvényes felbontása nélkül is új házasságot köthettek. A döntés kiváltotta obszcén becsmérlő kampány röplapjait gyermekei jelenlétében volt kénytelen házuk kapujáról eltávolítani.[3]
Az 1929-es alkotmányreform következtében megszűnt az egyébként életre szólott alkotmánybírói megbízatása. A reformot a demokrácia felszámolásának és a többség diktatúrájának tartotta. A következő évben elfogadta a kölni egyetem hívását és elhagyta Ausztriát, Németországba költözött.[4]
Ebben a tanulmányban Kelsen munkásságának erre a sorsfordító rövid, 1928 és 1930 közötti, a jogtudósi dicsőség és a jogpolitikai bukás időszakára koncentrálok. A kérdésfelvetésem a Kelsen-diskurzus azon ágához kapcsolódik, amely Kelsen jogelméletének és demokráciaelméletének a viszonyára kérdez rá.[5]
Kelsen életművének egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy a jogszerűségről és az alkotmányosságról alkotott elképzelései elválaszthatatlanul összenőttek a jogtudomány önállóságának szükségességéről alkotott módszertani nézeteivel. Ezzel szoros összefüggésben az életmű másik alapvető jellemzője a jogtudósi és a jogpolitikusi szerep tudatos szétválasztása. Kelsen jogtudomány-felfogása olyan jogtudóst feltételez, aki távolságot tart az alkotmányos rendről folyó politikai vitáktól, és a pozitív jogi normákat az erkölcsi és politikai felfogásoktól függetlenül értelmezi. A kelseni jogtudós a jogot a természettudomány értelmében vett leíró és objektív tudomány tárgyaként vizsgálja, ennek a vizsgálatnak a sikere azon múlik, hogy milyen mértékben tudja tárgyát minden olyan összefüggéstől megtisztítani, amelyek ezt az objektív vizsgálódást eltorzíthatják. A kelseni jogtudós igyekszik mindent elkövetni, hogy a jogtudomány által vizsgált jogot a mindig partikuláris politikai vonatkozásoktól és a mindig szubjektív erkölcsi vonatkozásoktól távoltartsa. Így számára nem marad más, csak a lecsupaszított forma: a jog szerkezeti és formális sajátosságai.[6] A kelseni jogtudós objektív jogtudománya ebből fakadóan elsősorban általános jogelméletet jelent. Olyan általános jogelméletet, amely nagyon sajátos viszonyt alakított ki a jogdogmatikával és a tételesjoghoz kapcsolódó tartalmi koncepciókkal. Ennek a sajátos viszonynak két fontos alapjellemzője van: egyfelől a kelseni jogtudós objektív tudományeszményével nem egyeztethető össze a tartalmi jogvitákban való állásfoglalás.[7] Másfelől azonban Kelsen tisztában volt vele, hogy a jogtudomány politikamentességének a követelménye nem jelenti azt, hogy a jog, mint a jogtudomány tárgya a politikától elválasztható lehet. A jogalkotás és a jogalkalmazás politikai tevékenységnek számítanak, mert szükségképp tartalmaznak valamilyen értékítéletet.[8] A tételes jog megismerésének a problémája éppen ezért egy különösen komplikált terület a kelseni jogtudós számára. Hogyan lehet politikamentesen leírni azt, ami mélyen politikai természetű?
Kelsen által sugallt megoldás szerint a tudományosság követelményei azt kívánják, hogy a jogtudós csak elemezze és leírja a tételesjogi normákat és felmutassa az esetleges értelmezési lehetőségeket, de az értelmezési lehetőségek közötti választás, az már nem tartozik a jogtudomány területére.[9] A tételesjog feldolgozásakor a kelseni jogtudós sajátos jogászi technológiát alkalmaz[10], amely nem a jogtudós preferenciáit és az értékválasztásait juttatja érvényre, hanem objekjtív módon leírja, hogy a jog által tételezett célok milyen a jog által tételezett eszközökkel érhetők el. A kelseni jogtudós a tételesjog leírásakor a jog semleges, értékválasztásokba nem bonyolódó technológusa.
Ez a technokrata jogtudós eszmény azonban több szempontból problematikus. Elég csak a két legtöbbet hivatkozott észrevételre hivatkozni. Az első a jogtudomány értékmentességének gyakorlati jelentőségére hívja fel a figyelmet. Kelsen számára a jogtudomány és a jogpolitika közötti megkülönböztetés különösen a jogdog-
- 1/2 -
matikai koncepciók által uralt hagyományos jogtudomány[11] kritikája miatt volt fontos. A dogmatikai elméletekkel szembeni legfőbb kelseni kritika éppen az volt, hogy a jog helyességének a megítélésére is igényt tartottak, ez az igény pedig ezeket a magukat tudománynak tekintett elméleteket könnyen kiszolgáltathatóvá tette a politika hatalmi játszmáinak. Kelsen számára pedig a legnagyobb bűn, amit a jogtudomány elkövethet, éppen az, hogy a politika puszta eszközévé válik. Ezért a tiszta jogtan eszméjének az egyik legfontosabb belátása, hogy a jogtudósnak tartózkodnia kell a jog helyességéről folytatott vitáktól, és távol kell tartania magát a politika hatalmi küzdelmeitől. A tiszta jogtan szerint ez a jogtudomány szabadságának a biztosítéka.[12] Ne feledjük azonban, hogy a tiszta jogtan formalizmusának van egy pragmatikus összefüggése is. Az elmélet kifejtése idején a különböző ideológiák által uralt, a politikai küzdelmek meghosszabbításaként működő jogfelfogások gyürkőztek egymással. Ausztriában és a német nyelvterületen különösen a politikai katolicizmus, az ausztromarxizmus, a bolsevizmus és a nácizmus harcának és dominanciájának az időszaka ez.[13] A XVIII-XIX. század liberális forradalmi természetjogi hagyománya kifejezett defenzívába szorult. Ilyen körülmények között a kelseni tiszta jogtan formalizmusának legfőbb küldetése, hogy a tudomány lényegét, a szabadságot a politikai hatalommal szemben megőrizze.[14] Az általános jogelmélet tudományos karakterének ez a meghatározása tehát nem független a joggyakorlat értékességéről alkotott felfogásoktól. A tudományt gyarmatosítani akaró politikai ideológiák elutasítása nem értékmentes és a világnézetektől sem független, a tudományos szabadság és függetlenség értékességének a kiindulópontja a formalista jogtudóst a fenti ideológiák által támadott liberális demokratikus modellhez közelíti.[15]
Ehhez kapcsolódó, de ennél lényegesebb módszertani ellenvetés viszont az, hogy a tételesjog értékválasztások nélküli leírása nem kivitelezhető. Kelsennek magának sem sikerült. A jogtudós és a jogpolitikus nézőpontjának a küzdelme leginkább az alkotmányjogi kérdések elemzéséhez kapcsolódott. Tanulságos lehet ezzel kapcsolatban Kelsen 1928-as előadását az alkotmánybíráskodás lényegéről újra megvizsgálni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
