https://doi.org/10.59851/mj.73.01.4
A tanulmány célja az öngyilkosságban közreműködés bűntettének online térben történő elkövetésének elemzése. A cikk számba veszi mind a rábírással, mind a segítségnyújtással megvalósuló fordulatokat, miközben különös figyelmet szentel a passzív alany tekintetében a fiatalkorúak speciális védelmének. Ezenfelül megvizsgálásra kerül egy nagy visszhangot kiváltó, jogalkotási hullámot elindító ügy az USA-ból, nevezetesen a Commonwealth vs. Michelle Carter ügy.
Kulcsszavak: öngyilkosságban közreműködés; kiberbűncselekmény; online tér; Commonwealth vs. Michelle Carter
The aim of this study is to analyse the spread of the crime of assisted suicide to the online space. The article takes into account both the turns of persuasion and assistance, while paying particular attention to the specific protection of minors as passive subjects. It also examines a high-profile case from the US that has triggered a wave of legislation, namely Commonwealth v. Michelle Carter.
Keywords: assisted suicide; cybercrime; online space; Commonwealth vs. Michelle Carter
A 2000-es évek óta az internet térhódításával a világ lakosságának élete gyökerestől megváltozott. A világ felgyorsult, és információk sokasága lepte el a világhálót, melyekben olykor nem könnyű megbízni. Kiváltképpen igaz ez a közösségi oldalak megjelenése óta. A világ bármely pontjáról felvehető a kapcsolat vadidegen emberekkel. Hogyan is bizonyosodhatna meg arról a felhasználó, hogy akivel beszél, az az, akinek mondja magát? Ezenfelül a véleménynyilvánítás, ezzel együtt pedig a zaklatások is új teret nyertek maguknak. Ebben a bonyolult rendszerben való felelősségteljes tájékozódás pedig kihívás elé állítja a 21. század emberét. Közelebb érezhetjük magunkat másokhoz, ugyanakkor ez a fajta vélt közelség és bizalom veszélyeket is rejt magában. Nemcsak magunknak, hanem az online platformokat böngészőknek is meg akarunk felelni, ez pedig nagyban befolyásolja az egyének viselkedését.
Az internet megjelenése után nem sokat kellett várni arra, hogy az online tér a bűncselekmények elkövetésének újabb színterévé váljon, hiszen a felelősségre vonás elmaradása a felderítés nehézsége miatt igen gyakori jelenség. Számos bűncselekményt lehetne példaként említeni, többek között zaklatás, zsarolás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, más személyazonosságával való visszaélés, profilok feltörése, de a tanulmány témája egy olyan deliktum, amelyről kevés szó esik, mégis a legsúlyosabb következményekkel jár, azaz az öngyilkosságban való közreműködés.
A téma nagy figyelmet csak egy világszerte ismertté vált játék, az úgynevezett "Kék bálna" révén kapott. Ez a visszaéléssorozat nagy visszhangot keltett 2017-ben a nemzetközi médiában. A tudósítások szerint a résztvevőknek különféle feladatokat kellett végrehajtaniuk a való életben a szintlépés érdekében, melyek először csak ijesztő filmek megtekintését jelentette, később önbántalmazásba fordult, és végül a legutolsó próbatételhez érve öngyilkossághoz vezettek, egyes becslések szerint mintegy 130 fiatalkorú halálát okozva ezzel. Bár a forrásokat azóta sem sikerült teljesen tisztázni, annyi bizonyos, hogy a tinédzsereket, ha nem is ezen kihívás keretein belül, mégis az interneten keresztül vették rá, hogy kövessenek el öngyilkosságot.[1]
Ilyen eset megtörténtéről nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is beszámolt a sajtó. Két 15 éves fiatal szülei szerint gyermekeik együtt csinálhatták végig a játékot, habár sosem nyert bizonyítást, hogy valóban emiatt követtek-e el együtt öngyilkosságot.
Akár sikerül kideríteni a számítógép mögött rejlő elkövető kilétét, akár nem, egyre több fiatal vet véget életének az internet nyomása miatt. Lehet ez egy konkrét személy általi rábírás vagy egy kihívásban való részvétel hatására is, amely sokszor nem az öngyilkosságra irányul, ám olyan veszélynek teszi ki magát az áldozat, hogy az mégis bekövetkezik.
A kérdés pedig az, hogyan lehet ezt a cselekedetet büntetőjogilag értékelni, szankcionálni, és milyen egyéb megoldások szolgálnák a valódi megelőzést. Vajon képes-e a büntetőjog lépést tartani a modern világ egyre fenyegetőbb veszélyeivel és szabályozását kiterjeszteni az interneten előforduló elkövetési módokra is?
A hatályos Btk. 162. §-a az öngyilkosságban közreműködés egy alapesetét, valamint ennek minősített esetét szabályozza. Ezenfelül az emberölés törvényi tényállásában [Btk. 160. § (5) bekezdés] szintén az öngyilkosságra rábírás mint elkövetési magatartás szerepel, ennek ellenére mégis emberölésnek minősül a cselekedet. Ennek oka a 14. életévét be nem töltött, illetve akaratnyilvánításra képtelenek személyek fokozott büntetőjogi védelme. E két bűncselekmény elhatárolásával behatóan foglalkozik a Kúria 3/2013. számú Büntető Jogegységi Határozata.
- 28/29 -
Fontos kiemelni, hogy az emberölés tényállásában kizárólag a rábírás szerepel elkövetési magatartásként, míg az öngyilkosságban közreműködést segítségnyújtással is meg lehet valósítani. A Btk. miniszteri indokolása is kiemeli, hogy maga az öngyilkosság vagy annak kísérlete nem ütközik a Btk. tényállásába, ugyanakkor az ahhoz kapcsolódó közreműködői magatartás igen.[2] Erről ír továbbá a Legfelsőbb Bíróság (ma Kúria) is, mely szerint az öngyilkosság erkölcsi normákkal ellentétes mivolta miatt a megelőzés érdekében a Btk. a járulékos jellegű magatartásokat szankcionálja, önálló quasi sui generis bűncselekménynek minősítve azt.[3]
A tényállás részletekbe menő elemzése a következőkben különböző tényállástani szempontok szerint folytatódik. Minden szempont vizsgálatára elsőként általános jelleggel kerül sor, majd ezek online térben előforduló speciális esete is kifejtésre kerül.
Az öngyilkosságban közreműködés bűntettének jogi tárgya az emberi élet. Az emberi élet védelme érdekében az önrendelkezési jogba való állami beavatkozás mértékét az individualista társadalomban egyre szűkebben értelmezik. Mivel a felvilágosodás magával hozta azt az eszmét, mely szerint mindenkinek joga van dönteni saját életének végéről, ezért az öngyilkosságot a törvény nem rendeli büntetni, azonban az ebben való bűnrészeskénti közreműködést már igen. Ez alól az egyetlen kivételt Magyarországon a passzív eutanázia képezi, mely külön törvényben nyert szabályozást.[4] A bűnrészesek magatartásának szankcionálásának oka abban kereshető, hogy az ő esetükben feldúlt lelkiállapot, tudatzavar nem ismerhető fel, így kötelességük lenne az önmaga ellen forduló személyt tervében megakadályozni.[5] Az öngyilkosság elkövetésének büntetlensége hosszas dogmatikai fejlődés eredménye, valamint az erről folyó diskurzusok során a legfőbb érvként az szolgált, hogy a szuicid cselekmények prevenciójára nem feltétlenül a büntetőjogi szankcionálás a legalkalmasabb módszer, különösen a Beccaria-tanok értelmében.[6] Röviden összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az évszázadok alatti jogfejlődés arra világít rá, hogy az osztrák mintát követve az öngyilkosságot elkövetőkkel szemben mindig is súlyos szankciókat helyeztek kilátásba az akkoriban hatályos büntetőjogi kódexek, ebből kifolyólag az ebben közreműködők megítélése sem alakulhatott másképpen.[7] Ennek szemléltetéseként Angyal Pál büntetőjogásztól idéznék: "Az emberi élet elpusztítása legyen az bár értéktelen vagy történjék szánalomból, az ölés fogalmi körébe esik".[8]
Ezen kijelentés alá esik természetesen az öngyilkosságra rábírás, illetve az ahhoz való segítségnyújtás is, melyeket a törvény önálló tényállásban nevesít, és ezen elkövetési magatartások csak a Btk. 160. § (5) bekezdése szerint minősülhetnek az emberölés öngyilkosságra rábírással megvalósuló esetének.
Azon a véleményen, mely szerint az öngyilkosság az önrendelkezési jog fogalmának körébe tartozik, sokan nem osztoznak. Egyes nézőpontok szerint az emberi élet védelmét az államnak olyannyira kötelessége elsődleges célként kitűzni, hogy magát az öngyilkosságot is deliktummá kellene nyilvánítania. A 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban szereplő Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva párhuzamos indokolása szerint az emberi méltóságból, illetve az önrendelkezési jogból nem következik egyértelműen a saját halálról való döntés joga is. Véleménye
- 29/30 -
szerint ilyen jog nem létezik.[9] Ezt az állami életvédelmi kötelezettséget támasztja alá továbbá az e tárgyban az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt született ítélet is Karsai Dániel esetében, melyben szintén ezen érvre hivatkozott a Magyar Állam.[10]
Összegezve a bűncselekmény jogi tárgyának témakörét megállapítható, hogy amellett, hogy az emberi élet védelme az állam és a jogalkotók kulcsfontosságú feladatai közé sorolandó, szükséges kijelenteni, hogy az önrendelkezés joga egyes esetekben felülírja ezt a prioritást, hiszen a büntetőjog az ultima ratio elve mentén működik, és csak mindenképpen szükséges esetekben lép közbe, hiszen ezen jogág alkalmazása jár a legmélyrehatóbb beavatkozással az ember életébe.
Alapvetően a bűncselekmény passzív alanya bárki lehet, korra, nemre, egészségi állapotra tekintet nélkül.[11] A passzív alany személyének vizsgálata ezzel szemben nemcsak a minősítés, hanem az előfordulás gyakorisága szempontjából is fontos. Mindenekelőtt azonban a minősítésbeli kérdéseket tisztáznám. A jogalkotó e tekintetben egy bonyolult rendszert vázol fel. Az elkövető és a passzív alany életkora, illetve a passzív alany akaratnyilvánítási képessége határozza meg ugyanis, melyik jogszabályhely alkalmazandó.
14 év alatti passzív alany esetén a bíróság vélelmezi a beszámítási képesség hiányát. Esetükben fontos megjegyezni, hogy elkövetési magatartásként a Btk. 160. § (5) bekezdése a rábírást jelöli meg, valamint a tényállásból következik, hogy ez esetben eredménybűncselekményről van szó. Ha az öngyilkosság csak a kísérlet stádiumáig jut el, akkor a bűncselekmény kísérletét kell megállapítani, amennyiben pedig kizárólag pszichikai (szándékerősítő) vagy fizikai segítségnyújtás (például eszköz szolgáltatása) történik, akkor a 14 éven aluli sértettek esetében is a Btk. 162. § (2) bekezdése alkalmazandó, vagyis az öngyilkosságban közreműködés minősített esete. A Btk. 160. § (5) bekezdése szerint minősül továbbá az akaratnyilvánításra képtelen személy rábírása öngyilkosság elkövetésére. A Kúria 3/2013. Büntető Jogegységi Határozata fogalmazza meg, hogy az akaratnyilvánításra képtelen személy gyakran akaratának elhatározására is képtelen, ezért ezt a bűncselekményt is kizárólag rábírással lehet elkövetni.[12] Ezen két passzív alanyi kör esetében tehát a valóságban hiába a passzív alany hatja végre az öngyilkosságot, azonban erre saját akaratelhatározásból nem képes, így az a rábíró szándéka szerint történik.[13] Bérces Viktor írásában ez utóbbi fő eseteiként a kóros elmeállapotot, illetve a kényszert és fenyegetést említi meg. Javaslatként jegyzi meg továbbá a jogalkotó számára a precízebb meghatározást, azaz az akaratnyilvánításra képtelen személy módosítását beszámítási képességgel nem rendelkező személyre.[14] A Büntető Törvénykönyv Nagykommentára is amellett foglal állást, hogy az akaratnyilvánításra képtelen személy öngyilkosságra való rábírása értelmezhetetlen, hiszen ide tartoznak azok is, akik tartósan vagy esetileg nem képesek akaratuk kialakítására, illetve azok is, akik nem képesek azt kifejezésre juttatni. A Nagykommentár megjegyzi, hogy ez utóbbi csoportot kívánta a jogalkotó kiemelt védelemben részesíteni, azonban ez a meghatározás tág értelmezésre ad okot. Ebből levezethető, hogy egy öntudatlan állapotban lévő személyt nem lehet öngyilkosságra rábírni, valamint egy kóros elmeállapotú passzív alanynak nem lehet jogi értelemben vett akarata, azt kiváltani tehát nem lehetséges.[15] Ezzel szembe helyezkedve azonban a 3/2013. számú Büntető Jogegységi Határozat kiemeli, hogy egy akaratnyilvánításra képtelen személyt éppen, hogy segítségnyújtással, azaz pszichikai szándékerősítéssel nem lehet öngyilkosságba üldözni, tekintettel arra, hogy ezek a személyek gyakran már akaratelhatározásra is képtelenek, így esetükben mindig az emberölés speciális esetét kell alkalmazni.[16]
A Btk. 162. § (1) bekezdése szerint minősülnek azok az esetek, amikor a passzív alany betöltötte a 18. életévét. Ez az öngyilkosságban közreműködés alapesete. Ennek minősített esete, ha a passzív alany 14-18 év közötti, továbbá, ha az elkövető betöltötte a 18. életévét. Ezen paragrafus mindkét bekezdése vonatkozásában az elkövetési magatartás lehet rábírás vagy segítségnyújtás, valamint elég, ha az öngyilkosságot a sértett csupán megkísérli.
Ahogyan említésre került, az előfordulás gyakoriságát is meghatározhatja a passzív alany tulajdonsága, így kerülnek összefüggésbe egymással a jogi és a pszichológiai ismeretek. Egy fiatalkorú vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt könnyebben rá lehet bírni öngyilkosság elkövetésére, hiszen annak következményeivel részben vagy egészben nincs tisztában. Ezenfelül az interneten megvalósuló öngyilkosságban közreműködés jellegénél fogva lényeges kiemelni a fiatalok felvilágosítását az internet biztonságos használatáról a prevenció érdekében. A felhasználók javarészt fiatalok, akik könnyen befolyá-
- 30/31 -
solhatók, valamint naivitásuk miatt bele sem gondolnak, ki ülhet a számítógép vagy az okostelefon másik végén.
Monica Bobbert pszichológus professzor és etikus hívja fel a figyelmet írásában arra a jelenségre, hogy bizonyos korosztályok között az öngyilkosság okaiban eltéréseket fedezhetünk fel. A serdülők, illetve a fiatal felnőttek öngyilkossági vágya könnyedén alkalmas a társadalom megriasztására. Az érintetteknek azonban sokkal inkább szubjektív okai vannak arra, hogy saját kezűleg kioltsák életüket. Ezek a háttérben meghúzódó okok pedig lehetőséget kínálnak az elkövetőnek arra, hogy rábeszélhessék, vagy segítséget nyújthassanak az áldozatnak. Ilyen szubjektív okok lehetnek például a beteljesületlen párkapcsolatok, a szociális magány, vagy az iskolai, egyetemi, munkahelyi kudarcok megélése.
A második csoportba tartoznak a 60-as éveik közepén járó emberek, akikben megváltozik a társadalmi környezet perspektívája, a szubjektív okokat pedig objektív okok váltják fel, mint például öregedés, a kilátástalanság vagy a teljes élet hiánya. Az öngyilkossági vágy esetükben már megfontolt, hosszabb távon van jelen, illetve felmerül a mentális betegség gyanúja. Az öngyilkosság önkéntes voltát már kevésbé kérdőjelezik meg, mint a fiatal egyének esetében, ez tehát azt mutatja, hogy az öngyilkosságban közreműködés is ritkábban merülhet fel.
Ezzel szemben az orvosok által asszisztált öngyilkosság már társadalmi-politikai viták részét képezi bizonyos betegségek esetén. A harmadik csoport a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedő személyek köre. Idetartoznak a szomatikus betegségek (például rák), a krónikus mentális betegségek (például depresszió), továbbá a súlyos veleszületett vagy szerzett fogyatékosságok. Az ilyen személyek esetében a szubjektív okokra a társadalom már kevésbé kérdez rá, és az asszisztált öngyilkosság egyre inkább elfogadható megoldásnak tűnik az emberek számára. A betegségeket vagy a fogyatékosságot kvázi objektív oknak tekintik a feltételezhetően tartósan alacsony életszínvonal miatt.[17]
Összefoglalva tehát arra következtethetünk Bobbert tanulmányából, hogy azokat a személyeket lehet legkönnyebben meggyőzni az öngyilkosság elkövetéséről, akiknek ez egy fellángolásszerű ötlet, hiszen náluk van döntő jelentősége a szubjektív okoknak és a külvilág behatásainak. Ez a korcsoport a fiatalokat érinti leginkább, akiket az elkövetők könnyen elérhetnek az interneten keresztül is. Így kapcsolódik össze az öngyilkosságban közreműködés és a kiberbűnözés témaköre. Az interneten keresztül különböző csoportok létesülhetnek arra, hogy a nehéz helyzetbe került személyek átsegítsék egymást bizonyos élethelyzeteken, azonban ez gyakran átfordulhat egy öngyilkosságot támogató, egymás szándékát erősítő közösségbe is. Itt szeretnék tehát áttérni következő pontomra, a csoportos öngyilkosságok körére.
A passzív alany vizsgálatánál hangsúlyozandó, hogy napjainkban egyre gyakrabban előforduló eset, hogy az emberek csoportosan követnek el öngyilkosságot, amelynek egyik mozgatórugója a globalizáció. Vizi János a több személyt érintő öngyilkosságokat 4 csoportra osztotta fel:
1. Olyan személy kapcsolódik be az öngyilkosság elkövetésébe, akinek alapvetően nincs "életelhagyási" szándéka.
2. Az öngyilkossági elhatározás előtt vagy után emberölési szándék is kialakul (Példaként említhető, hogy ha valaki mást egy cél elérése érdekében öl meg, és ehhez a saját halála is szükséges).
3. A szuicid hajlamú egyén olyan elkövetési mód mellett dönt, mely több személy sorsát is érinti, és ezen személyek ismeretlenek vagy közömbösek számára (például a közlekedési baleset okozása).
4. Minden egyén többé vagy kevésbé együttműködik öngyilkossági szándékuk kifejezésében, és általában a végrehajtásban is segítséget, támaszt nyújtanak egymásnak.[18]
Az első és az utolsó eset lényeges igazán a téma szempontjából, hiszen erre a legkézenfekvőbb példa az interneten előforduló rábeszélés, pszichikai segítségnyújtás. Az utolsó pontban egyfajta kölcsönös szándékerősítésről beszélhetünk, így segítik egymást a halálba a résztvevők. Idesorolták a már említett "Kék Bálna"-ügyet is az ezzel foglalkozó jogászok.
További kérdéseket vet fel, vajon, ha az interneten keresztül valósul meg a bűncselekmény, hogyan bizonyosodhat meg az elkövető a sértett életkoráról, illetőleg hogy hivatkozhat-e tévedésre az az elkövető, akivel a sértett valótlan információt közölt életkorával kapcsolatban. Ezek a kérdések feltehetően a jogalkalmazás során még nem merültek fel, hiszen egy újkeletű problémával áll szemben a világ, azonban fontos elgondolkodni ezeken a felvetéseken is, ugyanis ez egy egyre gyakrabban előforduló esetté válhat a jövőben.
A tényállás megnevezése magát a közreműködés szót használja, amely azonban túl tág értelmezésnek adhat teret, ezért közreműködői magatartásként a rábírást és a segítségnyújtást nevesíti. Ezt a két cselekmény főszabály szerint részesi cselekményként definiálandó. Hangsúlyozni kell azonban, hogy minden részesi cselekmény járulékos jellegű, azaz nem létezhet tettesi alapcselekmény nélkül. Mivel az öngyilkosság vagy annak kísérlete a 21. században már nem tartozik a Btk. hatálya alá, ezért a törvényhozó annak érdekében, hogy áthidalja ezt a problémát, és az öngyilkosságban közreműködő elkövető büntetendővé váljon, quasi sui generis részesi jellegű bűncselekménynek nyilvánította az öngyilkosságban közre-
- 31/32 -
működést. Ez azt jelenti, hogy az előbb említett elkövetési magatartások megvalósítója tettesként büntetendő.
Miután kifejtésre került a bűncselekmény elkövetőjének tetteskénti elítélésének miértje, szükséges áttérni a segítségnyújtás és a rábírás definiálására és a megértést segítő példákra. A Btk. értelmében felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír, míg bűnsegéd az, aki annak elkövetéséhez segítséget nyújt. Előbbi módját a törvény nem határozza meg, azonban a legfontosabb elem a címzettben oldalán a szándék kialakulása, valamint az öngyilkosság legalább kísérletig való juttatása.[19] Bérces Viktor tanulmányában ekként fogalmaz: "A rábírás olyan ráhatás, amelynek folytán az öngyilkosság elkövetésére irányuló elhatározás kialakul".[20] Ebből egyértelműen látható, hogy a rábírás egy olyan cselekmény, mely előtt a sértettben még nem alakult ki a szuicid szándék, az csak ennek hatására képződik, azaz az elkövető mély öngyilkossági akaratelhatározást vált ki az áldozatból.[21] Így tudjuk elhatárolni a pszichikai bűnsegélytől, hiszen míg a rábírás egy szándékkiváltó, addig a pszichikai bűnsegély egy szándékerősítő magatartást jelent. Fel kell hívni azonban arra is a figyelmet, hogy különbséget kell tenni a közreműködés és az úgynevezett "öngyilkosságba kergetés" között, utóbbi esetben ugyanis arról van szó, hogy az elkövető olyan pszichikai ráhatást gyakorol a passzív alanyra, hogy az helyzete kilátástalansága miatt önkezével akar véget vetni életének.[22] Bérces Viktor a segítségnyújtás tartalmát olyan öngyilkosságot megelőző vagy azzal egyidejűleg tanúsított tevőleges vagy mulasztással megvalósuló magatartásként határozza meg, amely előmozdítja vagy megkönnyíti az öngyilkosságot. A Szegedi Ítélőtábla ítéletében igazolja ezt a meghatározást azzal az indokolással, hogy a segítségnyújtás csupán elősegítő jellegű, és semmiképp sem nyilvánulhat meg az öngyilkosság fogalmi ismérveinek részbeni kifejtésében, mivel azzal az elkövető az emberölés tényállását valósítaná meg.[23] Szintén ezen tárgyban született ítélet a Pécsi Ítélőtáblán, amely kimondta, hogy az elkövető nem lép az emberölés törvényi tényállásába, ha az ölési cselekedetet a sértett hajtja végre, hiába ő váltotta ki belőle a szándékot. Ebből kifolyólag rábírással megvalósuló öngyilkosságban közreműködésért büntetendő a tettes.[24]
A segítségnyújtásnak két fajtáját különbözteti meg a büntetőjog-tudomány: a pszichikai és a fizikai bűnsegédi magatartást.[25] Pszichikai bűnsegélyre példaként hozható a fentebb említett szándékerősítés. Ez az öngyilkosságban közreműködés tényállása esetén legkönnyebben úgy valósul meg, hogy az öngyilkosságra készülő személyt az elkövető tovább biztatja, bátorítja. A fizikai segítségnyújtás megnyilvánulhat öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzésében, szolgáltatásában, illetve információ továbbításában az eszközök "sikeres" felhasználásáról.
Kérdésként merülhet fel, vajon miként minősül, ha az elkövető mindkét elkövetési magatartás kritériumainak eleget tesz. Ebben az esetben a rábírással elkövetett közreműködés megállapításának van helye. Egy másik ritka eset, amikor valaki sem szándékkiváltó, sem szándékerősítő módon nem hat az öngyilkos személyre, csupán jelen van az elkövetés helyszínén. Habár ez feltehetően ritkán fordul elő, ez az eset a segítségnyújtás elmulasztása deliktum törvényi tényállásába ütközik, feltéve, hogy a jelenlétnek nincs szándékerősítő hatása az öngyilkosság elkövetőjére.[26]
A következő vizsgálódási szempontot az képezi, hogy tesz-e különbséget a joggyakorlat a két elkövetési magatartás között a minősítés szempontjából. A passzív alany ismertetésénél már megemlítésre került, hogy segítségnyújtás esetén kizárólag a Btk. 162. §-a az alkalmazandó, tekintet nélkül a sértett életkorára, illetve annak akaratnyilvánítási képességére. Tulajdonképpen ezt alátámasztva fogalmazza meg Belovics Ervin, hogy emberölés megállapítására csak rábíró magatartás esetén van lehetőség.[27]
Az elkövetési magatartás teljes körű áttekintéséhez szükségszerűen kapcsolódik a törvényi tényállásban szabályozott objektív büntethetőségi feltétel, azaz, hogy milyen további kitételnek kell még fennállnia a büntetőjogi felelősség megállapításához. Az öngyilkosságban közreműködés bűntettének objektív büntethetőségi feltétele a halál beállta az öngyilkosságot elkövető személy tekintetében vagy az öngyilkosság kísérleti stádiumig való juttatása. Az emberölés öngyilkosságra rábírással megvalósuló esetének büntethetőségi feltétele pedig minden esetben az öngyilkosság elkövetése. A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXII. törvény indokolása mondja ezt ki határozottan, és utalást tesz arra, hogy ebben az esetben a kísérletet azért nem értékeli a jogalkotó, mivel az emberölés alapesetének kísérlete már önmagában is büntetendő mint nyitott törvényi tényállás. Mészáros Ádám publikációjában vitába száll az objektív büntethetőségi feltételek szükségességéről ezen két bűn-
- 32/33 -
cselekmény vonatkozásában.[28] Korábban Györgyi Kálmán is kiemelte, hogy ez a két elkövetési magatartás már magától értetődően feltételezi, hogy az öngyilkosságot legalább megkíséreljék.[29] Ezen objektív büntethetőségi feltétel az 1961. évi V. törvénnyel került beiktatásra, melyet megelőzően a Csemegi-kódex sem tartalmazott ilyen kitételt. Mészáros Ádám szerint a rábírást és a segítségnyújtást a felbujtás és a bűnsegély keretein belül kell értelmezni. Ezen keretek között a rábírás előrevetít egyfajta eredményességet, hiszen a sikertelen rábírást a jogdogmatika felhívás címszó alatt külön nevesíti. Ilyen esetben pedig csak külön törvényi rendelkezés alapján büntethető ez az előkészületi magatartás. Véleménye szerint szintén ez a helyzet a segítségnyújtás tekintetében is, és nem véletlen, hogy még a Csemegi-kódex sem említett egyetlen büntethetőségi feltételt sem, hiszen ha a jogalkalmazó logikusan végiggondolja, kizárt a rábírás, illetve a segítségnyújtás eredményesség nélkül. Nehezményezi továbbá, hogy az emberölés öngyilkossággal összefüggő esetének tekintetében a halál beálltát eredményként értékeli a Kúria, míg az öngyilkosságban közreműködés esetén a bevégzettség stádiumaként azzal a kikötéssel, hogy a tényállás teljességéhez nem feltétlen szükséges az öngyilkosság eredményessége.[30]
Végül a rábírás és a segítségnyújtás interneten megvalósuló lehetséges módozatairól: a közösségi oldalak főként a rábírás és a pszichikai segítségnyújtás táptalajai. Az identitásukkal vívódó, önmagukat felfedezni vágyó fiatalkorúak szívesen csatlakoznak nagy csoportos beszélgetésekhez, úgynevezett chatszobákhoz. Az ilyen virtuális helyszínek bűncselekmények elkövetési helyszínéül is szolgálhatnak. A bizonytalan tinédzserek könnyedén képesek magukra venni mások érzéseit, problémáit. A csoportos beszélgetések képesek megerősíteni a résztvevők szuicid hajlamát, illetve bátoríthatják egymást öngyilkosság elkövetésére. Másrészt vannak olyan bűnelkövetők, akik az internethasználók naivitását használják ki, akár hazugságok által is, deviáns hajlamaik kiélésére, valamint az emberölés egyszerű és látens esetének tűnik számukra mások öngyilkosságra való rábírása online platformon keresztül. Ez az elkövetőt a hatalom érzésével töltheti el, miszerint rendelkezik az illető élete felett, és közben biztos abban, hogy az interneten rejtve marad a cselekménye.
Idesorolhatók még az interneten terjedő "kihívások" is, melyben különböző feladatokat kell végrehajtani a népszerűség növelése érdekében. Ezek résztvevői szintén gyakran fiatalkorúak, akik nem számolnak egy-egy veszélyes kihívás beláthatatlan következményeivel. Példaként említhető erre az egyre népszerűbb videómegosztón megjelenő "fojtogatós" kihívás, mely során minél élethűbben kell a végrehajtójának kötéllel fojtogatnia magát. Az ilyen kihívások felderítésének nehézségét az adja, hogy az első videót, amely alapján elindult a "játék", szinte lehetetlen megtalálni.
Az öngyilkosságban közreműködés tekintetében az elkövető vizsgálata, csakúgy, mint a passzív alanyé, sarkalatos pont. Az első tényező, melynek központjában az áll, hogy hogyan vált a részesi magatartást tanúsító személy tettessé, az előző, elkövetési magatartásokról szóló fejezetben tisztázásra került. A második aspektus, amelyet figyelembe kell venni, az elkövető életkora. Míg az öngyilkosságban közreműködés alapesetét és az emberölés szerint minősülő esetet bárki megvalósíthatja, addig az öngyilkosságban közreműködés minősített eseténél meghatározott bűnelkövetői kört nevesít a Btk., mégpedig a 18. életévét betöltött személyeket. Az elkövetési magatartás, az objektív büntethetőségi feltétel, valamint a passzív alany elemzésekor már elemzésre kerültek azok a fordulatok, amelyek fényében a bűncselekmény minősíthető. Ezen 4 szempont figyelembevételével határolja el tehát a Btk. egymástól az öngyilkosságban közreműködés alap, illetve minősített, továbbá az emberölés szakaszában szabályozott esetét.
Az elkövető tekintetében felmerül annak kérdése is, hogy miért nem az emberölés közvetett tetteseként vonják felelősségre, hiszen első ránézésre az öngyilkosságban közreműködés közvetett tettesi jelleg látszatát is keltheti. Mindenekelőtt a közvetett tettesség fogalmi elemeit mutatom be a büntetőjog-tudomány meghatározó képviselőinek azon álláspontjai alapján, amelyek a fogalom 2009. évi LXXX. törvényben való kodifikálást megelőzik. Békés Imre szerint a közvetett tettesi elkövetés alapjául olyan bűncselekmény szolgál, amely során a tettes gyermekkorú, beszámítási képességgel nem rendelkező vagy tévedésben lévő személyt használ fel a bűncselekmény elkövetéséhez.[31] Földvári József ezen jogintézmény lényegét abban ragadja meg, hogy a közvetett tettes egy olyan másik személy felhasználásával valósítja meg a bűncselekmény törvényi tényállását, aki a bűncselekmény miatt nem vonható felelősségre.[32] Ezt a felfogást pontosítja tovább Sántha Ferenc, aki szerint a felhasznált személy büntetőjogi felelősségének hiányát annak a bűncselekménynek a vonatkozásában kell megállapítani, amely miatt a közvetett tettes felelősséggel tartozik.[33] Mészáros
- 33/34 -
Ádám szerint ebben a korszakban közvetett tettesként arra a személyre kellett tekinteni, aki bűncselekmény elkövetéséhez más személyt használ fel anélkül, hogy ő maga a bűncselekmény részesévé válna.[34] A felsorolt fogalmakban habár nem került megemlítésre, a közvetett tettesség megvalósulhat bűnsegélyszerű magatartással is. Szintén Mészáros Ádám világít rá arra, hogy nem volt helyes az a joggyakorlat, amely az emberölés közvetett tetteseként vonta felelősségre azt, aki gyermekkorú vagy beszámítási képességgel nem rendelkező személyt bírt rá az öngyilkosság elkövetésére, de ezzel szemben az öngyilkosságban közreműködés önálló tettesének tekintette azt, aki csak segítséget nyújtott az ilyen személyeknek öngyilkosság elkövetéséhez. Ezt a felfogást több indokkal is cáfolja, amelyek közül most néhány kerül kiemelésre. Idesorolható, hogy az öngyilkosság önmagában nem bűncselekmény, tehát nem rendelkezik törvényi tényállással, amelyet a felhasznált személy megvalósít. Másrészt az emberölés tényállása az "aki mást..." fordulattal kezdődik, tehát fogalmilag kizárt az emberölés megállapítása, hiszen a felhasznált személy nem mást, hanem önmagát öli meg. A rábírás és a segítségnyújtás különböző módon való megítélése szintén aggályos, hiszen a közvetett tettesség mind felbujtásszerű, mind bűnsegélyszerű magatartással megvalósulhat, tehát nincs észszerű indok a megkülönböztetésre.[35] A 2009. évi LXXX. törvény által bevezetett definíció értelmében közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés miatt nem büntethető vagy tévedésben lévő személy felhasználásával valósítja meg. A pontos törvényi fogalommeghatározás után, bár az öngyilkosságban közreműködésnek közvetett tettesi jellege nem tagadható, egyértelműen kimondható, hogy az öngyilkosságban közreműködés elkövetőjét önálló tettesként kell felelősségre vonni.
Ahogyan a címben is említésre kerül, jelen aspektusnál is kiemelkedő jelentőségűek a pszichológiai vonatkozások. Az élet elleni bűncselekmények elkövetőinek személyisége, annak ellenére, hogy a nem, az életkor stb. önmagában nem bír különösebb jelentőséggel, elvezet a motivációs és oksági háttér részletes megismeréséhez, így helyesen választhatóak meg a prevenció eszközei. Fontos azonban megjegyezni, hogy tartózkodni kell a személyek külső jegyek alapján történő megítélésétől, hiszen sosem született még olyan vizsgálati eredmény, amely teljes bizonyossággal meg tudná állapítani valakiről a személyisége, a szociális, pénzügyi háttere vagy testi adottságai alapján, hogy elkövetővé válhat-e.
Bakóczi Antal összegezte a különböző típusú élet elleni bűncselekmények elkövetőinek személyiségjellemzőit. Könyvében górcső alá vette a konfliktusos, a szituatív, a nyereségvágyas, a leplezéses, illetve a szexuális jellegű élet elleni deliktumokat. Az öngyilkosságban közreműködéssel összefüggésben álláspontom szerint elmondható, hogy általában az elkövetőt nem konfliktus, leplezési vagy szexuális szándék vezérli. A szituatív, illetve a nyereségvágyas elkövetés már sokkal inkább elképzelhető. Megállapításai szerint a szituatív jellegű bűntettek elkövetői alacsony intellektusú, primitív felfogású, impulzív, gyengén szocializált, egocentrikus, mások érdekeit lebecsülő személyek. Jelentős részük alkoholproblémákkal küzd. Magas köztük a családi kötelékben élők aránya, jövedelmi viszonyaik átlagosnak mondhatók. Előéletükben azonban gyakori az erőszakos jellegű bűnelkövetés. Általában nehezen alkalmazkodnak másokhoz, nehezen tűrik a börtönkörülményeket is. A gyenge szocializáció és mások érdekeinek lebecsülése magyarázatot adhat arra, miért is nem tudják érzékelni mások életének értékét. Szituatív jellegű elkövetésnek minősülhet az öngyilkosságban közreműködés esetében az a helyzet, amikor az elkövető egy már eleve szuicid gondolatokkal küzdő személy szándékát észlelve és kihasználva, erősíti meg őt tervében, és hajszolja ezzel öngyilkosságba. A nyereségvágyból történő elkövetés akkor merülhet fel, ha az elkövető annak reményében bírja rá öngyilkosságra a passzív alanyt, hogy kilétére így sosem derül fény, ezáltal pedig közvetlen vagyoni előnyre tesz szert. Az ilyen elkövetők általában szintén alacsony intellektusú, iskolázatlan, primitív felfogású, erősen egocentrikus, életet semmibe vevő, morális tartás nélküli, brutális, hideg fejjel és számításból gyilkoló személyek.[36]
Összességében joggal mondható, hogy az élet elleni bűncselekmények elkövetői sokban hasonlítanak egymásra, az azonban a jogalkalmazás hátrányává válna, ha túlságosan komolyan vennénk az efféle általánosítást. Az elkövetők pszichéje minden esetben más és más. Az öngyilkosságban közreműködőké szintén nagyban eltérhet az emberölést megvalósítókétól. Ez annak tudható be, hogy a részesi vagy bűnsegédi magatartást kivitelező személy kezéhez valójában csak "közvetve" tapad vér. Ezek az elkövetők lehetnek sokkal kevésbé brutális, átlagosnak mondható állampolgárok is.
Az elkövető személyének esetében is kiemelendőek az interneten történő elkövetés specialitásai, ugyanis az internet segítségével megvalósuló, úgynevezett kiberbűncselekmények problémaköre újkeletű, részleteiben még nem kidolgozott, megoldásokra váró területe a jognak. Ezen bűncselekmények nehezen felderíthetők, ez pedig gyakran magába foglalja azt is, hogy az elkövetőt sosem találják meg. Ennek egyik oka, hogy az interneten akár teljesen új személyiséget hozhat létre magának a felhasználó. Az online elkövetett bűncselekmények két alapfogalma az online identitás, illetve az anonimitás. Előbbinek egyik fajtája a digitális identitás, amely azokat az adatokat foglalja magában, amelyeket magunkról közlünk, aho-
- 34/35 -
gyan a profilunkat felépítjük. Ez tehát egy információhalmaz, amely az azonosítást szolgálja. Gondot jelent azonban, hogy ez az azonosítás korántsem megbízható, ugyanis a digitális identitás egy lényeges dologban különbözik a tényleges, fizikai identitásunktól, mégpedig abban, hogy lehetőségünk van azt bármikor akár teljes mértékben megváltoztatni, ezáltal pedig ellenőrizhetetlenné válik. Az anonimitás, azaz a névtelenség fogalma pedig az elkövetőnek még több bátorságot ad, hiszen az online térben akárkivé válhat az ember, és megteheti azt, amit a valóságban nem merne.[37] A név kérdése kapcsán egy külön problémát jelenthet valaki más nevének, személyiségének felhasználása is, ami a nyomozást tovább bonyolítja. Az elkövető tehát az online térben bárki lehet, a legveszélyesebb pedig, hogy kilétéről még maga a passzív alany sem bizonyosodhat meg. Az elkövető kiadhatja magát akár hozzátartozójának is, és az ezáltal kialakult bizalmi kapcsolatot kihasználva is elkövetheti a bűncselekményt. Napjainkban az internet térnyerésével szinte mindenki birtokában van annak a minimális informatikai tudásnak, aminek segítségével kapcsolatot létesíthet bárkivel, akár a világ másik feléről is. Ezáltal a 21. században a bűnelkövetői réteg igencsak sokszínű. Szegediné Lengyel Piroska tanulmányában rávilágít arra, hogy potenciális elkövető ma már nemcsak az lehet, aki széles körű informatikai ismerettel rendelkezik, hanem akár gyerekek, kamaszok, unatkozó felnőttek is. Írásában felhívja a figyelmet arra is, hogy a látenciának egyik oka, hogy az elkövető nem tartózkodik a helyszínen (öngyilkosságban közreműködés esetén ott, ahol az öngyilkosságot elkövetik), így a kommunikációs csatornákon könnyedén és nyomtalanul eltűnhet. Kiemeli továbbá, hogy nem maga a technika a veszélyes, hanem az elkövetők, akik az internetet törvénybe ütköző cselekedet végrehajtásához használják fel.[38] Ehhez a kijelentéshez szeretném hozzáfűzni, hogy véleményem szerint pontosan amiatt, hogy nem maga a technika a fenyegető a társadalomra nézve, az elkövetőktől a való életben is tartanunk kell, hiszen deviáns hajlammal rendelkező személyekről beszélünk. Azonban az anonimitás, mint már említettem, biztosítja az elkövetőnek a kellő bátorságot, hogy elkövesse a bűncselekményt. Ezt a jelenséget nevezi Szegediné Lengyel Piroska az Internet-mítosznak.[39] További könnyítő körülmény lehet az elkövető számára az is, hogy tettével a való életben sosem kell szembesülnie, hiszen fizikai valójában nincs ott, hogy teljes tudattal felfogja tettét és annak következményét.
Összegezve tehát az interneten előforduló öngyilkosságban közreműködés elkövetője bárki lehet, aki rendelkezik kellő ismerettel az üzenetváltásokhoz, azonban ez a kör a mai világban rendkívül tág. Azonosítása nagy terhet ró a nyomozó hatóságra, így a bűntett gyakran látenciában marad. Ez a vizsgálódás vezet majd a következő ponthoz, az internetes bűnelkövetés tanulmányozásához, valamint az öngyilkosságban közreműködés való életben történő megvalósulásához.
Az információs társadalom egyik legszembetűnőbb jellemzője a mindent körülvevő infokommunikációs eszközök számának, sokféleségének és komplexitásának növekedése - fogalmaz Kincsei Attila írásában.[40] A kijelentés óta több mint 15 év telt el, és a technológia fejlődése egyre gyorsabb, az internet a virágkorát éli, különösen igaz ez a rohamosan terjedő 30 másodperces videókra, amelyeket sorozatszámra lehet gyártani. Ebben a közegben természetes, hogy a bűncselekmények is begyűrűznek az online térbe, az elkövetők pedig a rejtve maradás érdekében a virtuális térbe helyezik át cselekedeteik színhelyét. A kiberbűncselekmények ezáltal évek óta aktuális témaként szolgálnak a jogi konferenciákon is. Leggyakrabban a pénzhelyettesítő eszközök használatát, a zaklatásokat, a csalásokat, illetve a szerzői jogok védelmét veszik górcső alá neves jogászok. Habár jelentősen ritkábban fordul elő az öngyilkosságban közreműködés bűntette az online világban, mint a fentebb felsoroltak, ugyanakkor megoldásra váró probléma a 21. században. Pontosan amiatt, hogy erről ritkábban esik szó, először általánosságban kerül sor egy rövid ismertetésre az interneten elkövetett bűncselekményekről és csak ezután az öngyilkosságban közreműködésről.
A való életben szemmel látható, ki felel az életek biztonságáért, a rend fenntartásáért. De vajon ki ellenőrzi az interneten történteket? Létezik-e olyan szerv vagy program, amely sikeresen képes megvédeni a felhasználókat az internetes támadásokkal szemben? A válasz sajnos nem. Léteznek bizonyos szűrőprogramok, de lényegében mindenkinek magát kell óvnia attól, hogy ne váljon bűncselekmény áldozatává. Ebben kulcsszerepet játszik a hiteles és preventív tájékoztatás.
Jelen tanulmányban a kiberbűncselekmények két csoportba kerülnek beosztásra, habár a jogtudomány állása szerint különböző csoportosítások is léteznek, azonban jelen tanulmány célja elsősorban az öngyilkosságban való
- 35/36 -
közreműködés bűntettének online térbe való átterjedése, mintsem a kiberbűncselekmények klasszifikációja. Az első csoportba azok a bűncselekmények sorolandók, amelyek esetében az elkövető korábban is létező bűncselekményt valósít meg, csak ennek elkövetési helyszínéül vagy eszközéül az internetet választja. Erre a csoportra a kriminológiai szakirodalom Peter Grabosky találó kifejezését használja: "old wine in a new bottle", azaz régi bor új palackban. Grabosky veti fel a kérdést, hogy vajon beszélhetünk-e egyáltalán új bűncselekményekről, vagy a hagyományos bűncselekmények terjedtek át az online térbe.[41] Véleményem szerint ez a kifejezés pusztán az interneten elkövetett bűncselekmények egy csoportját fedi le. Ide tartozik például a zaklatás, a nagy nyilvánosság előtti becsületsértés, a rágalmazás, illetve az öngyilkosságban közreműködés is.
A másik csoportba tartozó bűncselekmények teljesen újkeletűek, az internet nélkül egyáltalán nem megvalósíthatók. Ilyen például az engedély nélküli hozzáférés vagy belépés más fiókjába.
A következőkben az öngyilkosságban közreműködés virtuális térben való elkövetéséről esik szó. Habár ez a bűncselekmény alapvetően nem túl gyakori a magyar joggyakorlatban, külföldi példákra támaszkodva megfogalmazhatók gondolatok arról, miként hajtják végre ezt a bűncselekményt az internet segítségével. A külföldi esetek rávilágítanak arra, hogy az online tér globálissá teszi a problémát. Magyarországon mindössze felvetéseket lehetett olvasni a médiában arról, hogy fiatalkorúakat bírtak rá öngyilkosságra a közösségi oldalakon keresztül, így tehát hiteles bizonyítékról és eljárásról nem lehet beszámolni, annyi azonban bizonyos, hogy fiatalok körében is felmerül az öngyilkosság.
Napjainkban számos fiatal keresi a társaságot a közösségi oldalakon. Ennek következtében olyan idegenekkel kerülnek kapcsolatba, akiknek valódi személyiségéről, vagy akár nevéről csak feltételezéseik vannak. Ennek ellenére személyes információkat is kiadnak magukról, képeket küldenek, titkokat árulnak el, bizalmi kapcsolatot alakítanak ki. Ezt a hiszékenységet használják ki az elkövetők. Az interneten a segítségnyújtás mint elkövetési magatartás csak pszichikai segítségnyújtás formájában valósulhat meg, de ennek megállapítása rendkívül nehéz. A szándékerősítés mértéke problémás kérdés nemcsak az interneten, de a valóságban is. Az öngyilkosság tekintetében sincs ez másképp, hiszen sokan úgy vélik, ehhez bizonyos hajlam szükséges, tehát a passzív alanynak más behatása nélkül is szándékában kell állnia, hogy öngyilkosságot kövessen el. A rábírás egyszerűbben megítélhető, hiszen ebben az esetben a passzív alanynak nem állt volna szándékában öngyilkosságot elkövetni, tehát ekkor szándékkiváltó hatásról beszélhetünk.
Az öngyilkosságban közreműködés esetében nemcsak azt fontos kiemelni, amikor egy konkrét személy követi el a bűncselekményt, hanem amikor az interneten egy kihívás, egy játék vagy egy program terjed, ami öngyilkosságra buzdítja a felhasználókat. Ez az elkövetési mód még az elsőnél is nehezebben felderíthető, ugyanis nemcsak arra keresik a bűnüldöző szervek a választ, vajon más hatására követi-e el a személy az öngyilkosságot, hanem ha ez a tény már megállapításra került, akkor tovább kell nyomozni abban a kérdésben, vajon ki áll a kihívás mögött. Az interneten a mai világban rendkívüli sebességgel terjednek ezek a kihívások, ezért szinte lehetetlen megtalálni azt a személyt, aki terjeszteni kezdte azt.
A passzív alany indítéka nemcsak az lehet, hogy eleget tegyen az elkövető kívánságának, hanem a megfelelési kényszer, a népszerűség, a figyelemfelkeltés, illetve az elismerés hiánya is. Ezeket főként abból tudhatjuk, hogy sokan közzé is teszik a videót az öngyilkosságukról.
Összegezve tehát a bűncselekmények a technológia fejlődésével gyakran az interneten valósulnak meg, melynek számos oka lehet. Idesorolható a nagyobb nyilvánosság elérése, valamint a látencia is. A jognak ezzel lépést kell tartania, hogy megelőzze ezek elkövetését szigorú szabályozással, szankcionálással. A hatóságoknak pedig fejlődni kell a felderítés tekintetében, de figyelembe kell venni, hogy az emberek magánéletébe ne avatkozzanak be a kellő mértéknél súlyosabban. Az öngyilkosságban közreműködés esetében kiemelten fontos a preventív jelleg, hiszen ez a bűncselekmény Magyarországon bizonyítottan még nem fordult elő az interneten, de mindent meg kell tenni, hogy ez így is maradhasson.
Mivel az öngyilkosságban közreműködés egy olyan elkövetési módszeréről van szó, amelyre vonatkozó ítélet még Magyarországon nem született, ezért a joggyakorlat elemzésénél külföldi, technológiailag és infrastrukturálisan fejlettebb országokat célszerű alapul venni, ahol az internethez való hozzáférés lehetősége a társadalom jóval szélesebb rétegének biztosított, valamint ezen hozzáférés jelentős aktivitást is generál. Ebből kifolyólag az online platformokon való elkövetés esélye jóval nagyobb. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a világ folyamatos átalakulásával ez a változás idővel Magyarországra is megérkezik, és több kiberbűncselekmény felderítésére számíthatnak majd a nyomozó hatóságok, ezért kiemelt jelentőségű figyelemmel kísérni a külföldön elkövetett online térben megvalósuló bűncselekmények ítélkezési gyakorlatát.
A választás tehát egy híres amerikai jogesetre esett, amely amellett, hogy nagy sajtóvisszhangot kapott, számos tanulmány alapjául szolgált. Ide tartozik a Harvard Law Review című folyóiratban megjelent tanulmány is, amely részletesen feldolgozta a Commonwealth v. Michelle Carter ügyet. Az eset 2014-ben történt, amikor egy Roy nevű férfi egy várostól távol eső parkolóba hajtott autójával, majd szén-monoxidot belélegezve vetett
- 36/37 -
végett saját életének. A nyomozás során kiderült, hogy Roy és Carter, az ügy vádlottja évekkel az öngyilkosság elkövetése előtt ismerkedtek meg, azonban személyesen csak párszor találkoztak 2012-ben. Ezután az interneten keresztül tartották a kapcsolatot. Roy mentális problémákkal és szuicid gondolatokkal küzdött. Kezdetben Carter lebeszélte arról, hogy gondolatainak megfelelően cselekedjen, azonban idővel ez megváltozott, és segítséget nyújtott a terv kidolgozásában, valamint bátorította az elkövetésben. A vádemelő esküdtszék vádat emelt Carter ellen gondatlan emberölés bűntette miatt. Carter azzal érvelt a vádak ellen, hogy a szavak önmagukban nem képesek megvalósítani emberölést. A Massachusettsi Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy valaki öngyilkosságra való szóbeli biztatása emberölésért való felelősségre vonást eredményez, továbbá kiemelte, hogy a kettejük közti bensőséges viszony, még ha ez csak az online térben valósult is meg, valamint a tény, hogy az elkövetés közben Carter virtuálisan jelen volt, a bátorítás "kényszerítő minőségét" is megalapozza. Az ügyészség szerint Carter érzéketlen szöveges üzenetekkel hajlította meg a mentálisan sérült Roy akaratát, aki még az utolsó pillanatban is ki akart szállni az autóból. Ezt az öngyilkosság bekövetkezte után üzente meg Carter egy barátjának, akinek beszámolt a teljes történetről. Elmesélte, hogy segített megnyugodni Roynak, utasította őt arra, hogy ne késleltesse tervét, hanem szálljon vissza a járműbe, valamint végig hallgatta telefonon azt is, ahogyan Roy életét veszti. A bíróság elutasította az érvet, mely szerint az öngyilkosságra való rábírás nem büntetendő. A védelem ezt követően Carter antidepresszáns gyógyszereire hivatkozott, amelyek miatt nem tudott akaratának megfelelően viselkedni, és agresszív hangnemet vett fel Roy-jal szemben. Egy pszichiáter is alátámasztotta a gyógyszer negatív hatását Carter magatartására. Továbbá azzal indokolták még az eset megtörténtét, hogy Roy maga akart öngyilkos lenni már évek óta, ezért halála nem gyilkosság. A bíróság megállapította Carter bűnösségét, habár Roy-nak korábban is voltak öngyilkossági tervei, és sokáig kereste annak módját. Ennek ellenére ezt a tervet Carter ötölte ki, valamint döntő fontosságúnak tartotta a bíró, hogy Roy felhagyott öngyilkossági szándékával, amikor kiszállt autójából, ezért innentől kezdve Carter akarata irányította az eseményeket. Carter utasítása életveszélyes kockázatot jelentett Roy számára, így Carter kötelezettsége lett volna, hogy észszerű lépéseket tegyen a következmények megakadályozása érdekében. Végső soron tehát Carter cselekvése, illetve bizonyos cselekvésének elmulasztása okozta Roy halálát. Sokak szerint az ügyet bonyolította, hogy a bíróság a mulasztási elméletre támaszkodott, hiszen a tipikus mulasztással megvalósuló bűncselekményeknél a sértett tehetetlen a következmények megakadályozása tekintetében, azonban Roy megakadályozhatta volna életének saját kezű kioltását. Következetesebb megoldás lett volna a tevésen alapuló vétkesség megállapítása, hiszen Carter utasítása már tevésnek minősül. Ennek a magatartásalapú elméletnek a felállítása azonban azt a követelményt támasztotta volna a jogalkotó felé, hogy kriminalizálja az öngyilkosságra való rábírást. A kritikusok ezt a büntetőjogi felelősség súlyos kiterjesztésének tartották, hiszen ebben az esetben csupán verbális elkövetésről beszélünk, és a hasonló következménnyel járó, jóval gyakrabban előforduló zaklatást (bullying) is ebbe a körbe emelhetné ezáltal a joggyakorlat. A bíróságoknak azonban iránymutatásul szolgálhatnak bizonyos, a jogesetben felmerülő körülmények, amelyek megalapozhatják az öngyilkosságra rábírásért való felelősségre vonást. Idesorolhatjuk a bensőséges viszonyt, a folyamatos kommunikációt, a sértett sürgetését, akaratának meghajlítását, illetve megtörését, továbbá mentális gondjainak kihasználását. A kritikák ellen szól tehát, hogy ezek a jellemzők nem sodornák át a zaklatás elkövetését az öngyilkosságra rábírás tényállásába. Az elítélés feltételéül nem a verbális kommunikáció, hanem a "kényszerítő minőség" szolgál, így a kriminalizálást bírálók sem hivatkozhatnának a szólásszabadság mint alapvető jog korlátozására.[42] Az eset hatására az Amerikai Egyesült Államok 4 tagállama is pönalizálta az öngyilkosságra buzdítást.[43]
A jogeset vizsgálatának célja az online tér mint elkövetési helyszín ismertetése volt, valamint érdekes bepillantást nyerni egy olyan állam jogrendjébe, ahol az öngyilkosságban közreműködés bűncselekménnyé nyilvánítását heves viták övezik. Magyarországon az öngyilkosságban közreműködés szabályozása régi múltra tekint vissza, és büntetendőségének jelentőségét a jogalkotó máig nem kérdőjelezte meg, hiszen Magyarországon az öngyilkosok száma jelentős mértéket ölt. Egy 2022-es felmérés szerint a 100 ezer főre jutó öngyilkosok száma közel 16 fő, amivel sajnos a világ országainak listáján is élen járunk.[44] Következésképpen ehhez hasonló esetek a közeljövőben hazánkban is előfordulhatnak, és akár nálunk is problémába ütközhet a felelősségre vonás virtuális elkövetés esetén.
A tanulmány befejezéséül az elemzések során szerzett legfontosabb gondolataimat foglalom össze. Számos könyv, folyóirat, értekezés, illetve törvényszöveg olvasása után biztosan kijelenthetem, hogy mind az asszisztált öngyilkosság, mind az interneten elkövetett bűncselekmények
- 37/38 -
hangsúlyos tárgyát képezik a hazai, valamint a külföldi jogirodalomnak egyaránt. Tanulmányom minden tekintetben újító gondolatisággal kötötte össze ezt a két témakört, amelynek relevanciája a következő évtizedekben fog csak igazán megmutatkozni. Ezenfelül rávilágított az öngyilkosságban közreműködés nemcsak jogi, hanem pszichológiai aspektusaira is. Összegezve elmondhatjuk, hogy a személyiségtani jellemzőket vizsgálva bizonyos csoportok fokozott veszélynek vannak kitéve, amikor az öngyilkosságban közreműködés bűntettének passzív alanyait vizsgáljuk. Természetesen a sértett mentális állapota, szuicid hajlama nem mentesítheti az elkövetőt a felelősségre vonás terhe alól. Bizton állíthatom, hogy az asszisztált öngyilkosság problémaköre még hosszú évekig foglalkoztatni fogja nemcsak a jogtudomány, de a politika, a közélet, a pszichológia és az etika területe iránt érdeklődőket is.
A társadalomnak az öngyilkosság kérdéskörére nemcsak büntetőjogi, hanem büntetőjogon kívüli eszközökkel is reagálnia kell. A kérdés csak az, vajon a büntető jogpolitika célja a már nagy számban előforduló bűncselekmények kriminalizálása az actio perit reactionem elv alapján, vagy köteles az állam preventív jelleggel is védekezni egy még csak közelgő probléma esetén. Magam részéről engedhetetlennek tartom, hogy a téma létjogosultságára felhívjuk a társadalom, főként az érintett réteg figyelmét akkor is, ha ez egyelőre nem egy új elkövetési helyszín törvénybe iktatásával történik meg. A cél eléréséhez büntetőjogi eszközök igénybevétele nélkül kulcsfontosságúnak tartom a fiatalkorúak korai tájékoztatását az interneten rájuk leselkedő veszélyekről, valamint a szuicid gondolatokkal küzdő egyének megsegítését különböző segítségnyújtó szolgálatokon keresztül. Álláspontom szerint kiemelt szerepet játszik tehát az edukáció, és mindannyiunk közös felelőssége, illetve feladata az internet tudatos használatának népszerűsítése, szem előtt tartva a tényt, hogy a digitalizáció okán elkerülhetetlen, hogy a gyermekek egyre fiatalabb életkorban ismerkedjenek meg az elektronikus eszközök világával. ■
JEGYZETEK
[1] Ant Adeane: Blue Whale: What is the truth behind an online 'suicide challenge'? https://www.bbc.com/news/blogs-trending-46505722
[2] 2012. évi C. törvény miniszteri indokolása.
[3] Legf. Bír. Bf.II.772/1981. sz. (BH 1983.7.).
[4] Czencz Zoltán - Vaskuti András: XV. fejezet. In: Polt Péter (szerk.): Új Btk. Kommentár, 3. kötet, Különös Rész. Budapest, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 2013. 145.
[5] Vaskuti András: XV. fejezet. In: Filó Mihály - Nemes András (szerk.): Büntetőjog Különös Rész. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2019. 23.
[6] Cesare Beccaria: A bűnökről és a büntetésekről. Budapest, Eötvös József Könyv Kiadó Bt., 1998. 52-53. "Az öngyilkosság olyan bűn, amelyért nem lehet tulajdonképpeni értelemben vett büntetést kiszabni, mert az vagy ártatlanokra vagy egy kihűlt és érzéketlen tetemre sújthat le csupán. Ha az utóbbi nem gyakorol semmilyen hatást sem az élőkre, ahogyan egy szobor megostorozása sem gyakorolna, az előbbi igazságtalan és zsarnoki, mert az emberek politikai szabadsága szükségszerűen feltételezi, hogy a büntetések teljességgel személyesek legyenek... Egy ilyen bűntettet rögtön elkövetése után nem lehet büntetni, előtte büntetni pedig annyi, mint az emberek akaratát büntetni és nem a tetteiket, annyi, mint a szándéknak parancsolni, amely az embernek az emberi törvényektől teljesen szabad része... tehát az öngyilkosság büntetése is, ezért, noha olyan bűn ez, melyet Isten büntet, mert csak ő büntethet halál után is, nem bűncselekmény az emberek előtt, mert a büntetés, ahelyett hogy magára a bűnösre sújtana le, a családjára zúdul."
[7] A mai Ausztria területén hatályban lévő büntetőjogi törvények, melyek a Csemegi-kódex hatálybalépéséig jelentősen befolyásolták a magyar ítélkezési gyakorlatot, évszázadokon keresztül büntetni rendelték az öngyilkosság elkövetését a szentelt földben való eltemettetés egyház általi megtagadásának hatására. Ez azt jelentette, hogy mind a Leopoldina (1675), a Ferdinandea (1656), amely Magyarországon a bírósági gyakorlat alapját képezte Praxis Criminalis néven, a Constitutio Criminalis Theresiana (1768), a Sanctio Criminalis Josephina (1787), illetve az 1803. évi StGB szankciókat írt elő az öngyilkosságot elkövetőkkel vagy megkísérlőkkel szemben. Ezt a rendelkezést az 1850. évi imperiális pátens helyezte végleg hatályon kívül. Ezt követően az öngyilkosságban közreműködést kezdetben az eredményt feltételező élet veszélyeztetése bűntettben való részességként, majd annak áthidalására, hogy egy büntetlen cselekedet részességét kívánják szankcionálni, 1984-től önálló bűncselekményként nevesítették az osztrák Büntető Törvénykönyvek. Ez alól kivételt képez az Osztrák Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. december 11-én született ítéletébe foglalt orvosilag asszisztált öngyilkosság végrehajtása céljából történő bűnsegédi magatartás, amelynek részletes feltételeit a Sterbeverfügunsgesetz határozza meg.
[8] Angyal Pál: Az ember élete elleni bűncselekmények és a párviadal. Budapest, Athenaeum Kiadó, 1928. 11.
[9] 22/2003. (IV. 28.) AB határozat.
[10] ECtHR Appl. No. 32312/23.
[11] Gula József: XV. fejezet. In: Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Különös rész. Budapest, Wolters Kluwer Hungary, 2020. 95.
[12] 3/2013. Büntető Jogegységi Határozat.
[13] 2012. évi C. törvény miniszteri indokolása.
[14] Bérces Viktor: A rábírás, mint elkövetési magatartás értelmezésének kérdései részesség, illetőleg öngyilkosságban közreműködés esetén. Jogelméleti Szemle, 2015. (1), 8. DOI: https://doi.org/10.59558/jesz.2015.1.2
[15] Karsai Krisztina: XV. fejezet. In: Gál Andor - Hegedűs István - Juhász Zsuzsanna - Karsai Krisztina - Mezőlaki Erik - Szomora Zsolt - Törő Sándor: Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer Hungary, 2022. 301.
[16] 3/2013. Büntető Jogegységi Határozat.
[17] Monica Bobbert: Suizidwunsch und die Perspektive der Anderen: Zur Problematik impliziter Vorannahmen und der Hilflosigkeit Nahestehender. EthikJournal, 2017. (2), 32.
[18] Vizi János: A több személyt érintő öngyilkosságok néhány esete, jellemzője. In: Filó Mihály (szerk.): Halálos bűn és szabad akarat. Budapest, Medicina Kiadó, 2013. 299-300.
[19] Szomora Zsolt: III. fejezet. In: Gál Andor - Hegedűs István - Juhász Zsuzsanna - Karsai Krisztina - Mezőlaki Erik - Szomora Zsolt - Törő Sándor: Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer Hungary, 2022. 52.
[20] Bérces: A rábírás, mint elkövetési magatartás értelmezésének kérdései... 10.
[21] Karsai: XV. fejezet. 343.
[22] Belovics Ervin: XV. fejezet. In: Belovics Ervin - Molnár Gábor Miklós - Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2019. 108.
[23] Szegedi Ítélőtábla Bf.231/2018/22.
[24] Pécsi Ítélőtábla Bf.54/2015/15.
[25] Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Csemáné Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Általános Rész. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 199.
[26] Bérces: A rábírás, mint elkövetési magatartás értelmezésének kérdései... 10.
[27] Belovics Ervin: Az öngyilkosság büntetőjogi értékelésének sajátosságai. Magyar Jog, 2014. (3), 201.
[28] Az osztrák StGB szintén nem ír elő az öngyilkosságban közreműködés bűntettének törvényi tényállásában objektív büntethetőségi feltételt.
[29] Györgyi Kálmán: Az objektív büntethetőségi feltételek problémája. ELTE Acta, 1967. (9), 188.
[30] Mészáros Ádám: A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel II. rész: Konklúziók. Ügyészek Lapja, 2019. (3), 21.
[31] Békés Imre: A bűncselekmény és az elkövető. In: A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Budapest, KJK, 1986. 71-72.
[32] Földvári József: Magyar Büntetőjog. Általános rész. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 196.
[33] Sántha Ferenc: Még egyszer a közvetett tettességről, javaslat a törvényi szabályozásra. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, 2000. 225-232.
[34] Mészáros Ádám: A bűncselekmény elkövetői. Elméleti és gyakorlati alapkérdések. Budapest, Ad Librum Kiadó, 2008. 219.
[35] Mészáros Ádám: Az emberölés és az öngyilkosságban közreműködés aktuális kérdései. Ügyészek Lapja, 2015. (3-4), 27-28.
[36] Bakóczi Antal: Az emberölés. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984. 231.
[37] Az internet sötét oldala - Kiberbűnözés és a virtuális tér veszélyei - Beszélgetés az OBH Elektronikus Eljárások Főosztály bírájával. Jogi Fórum, 2018.05.25., https://www.jogiforum.hu/hir/2018/05/25/az-internet-sotet-oldala-kiberbunozes-es-a-virtualis-ter-veszelyei-beszelgetes-az-obh-elektronikus-eljarasok-foosztaly-birajaval
[38] Szegediné Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés, avagy fiatalok a cyber-térben. Hadmérnök, 2010. (2), 367-371.
[39] Szegediné: Számítógépes bűnözés, avagy fiatalok a cyber-térben. 373.
[40] Kincsei Attila: Technológia és társadalom az információ korában. In: Balogh Gábor (szerk.): Az információs társadalom. Budapest, Gondolat - Új Mandátum, 2007. 47. DOI: https://doi.org/10.22503/inftars.VII.2007.3.3
[41] Peter Grabosky: Virtual criminality: Old wine in new bottles? Social & Legal Studies, 2001. (2), 243-249. DOI: https://doi.org/10.1177/a017405
[42] Criminal Law - Liability for physical harm - Trial Court convicts defendant of involuntary manslaughter based on encouragement of suicide. - Commonwealth v. Carter, No. 15YO0001NE (Mass. Juv. Ct. June 16, 2017). https://harvardlawreview.org/wp-content/uploads/2018/01/918-925_Online.pdf
[43] James Orlando: Criminal Laws on Encouraging Suicide. https://www.cga.ct.gov/2020/rpt/pdf/2020-R-0197.pdf 1.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; kutató, Central European Academy. https://orcid.org/0009-0009-2630-8533
Visszaugrás
