Jelen írás célja, hogy bemutassa a magyarországi hiteles fordításra vonatkozó jogi szabályozást, különös tekintettel az állami fordításügy helyzetére, mint a hiteles fordítás szűkebb, de azt alapvetően meghatározó kategóriájára.
A hiteles fordítás, mint jogilag releváns, azaz okirat kibocsátására irányuló tevékenység vizsgálatához szükséges röviden bemutatni a "fordítás"-t, mint jelenséget, ugyanúgy, mint a szakfordítást és a jogi fordítást is. Általánosnak tekinthető meghatározás szerint "[f]ordításnak nevezzük azt a tevékenységet, amelyet egy forrás nyelv és egy célnyelv ismerője végez abból a célból, hogy az általa megértett forrásnyelven megfogalmazott bizonyos közleményt - amely rendszerint hangzó szó, vagy leírt, többnyire összefüggő, néha szerteágazó, inhomogén stb. szöveg - a fordítás célnyelvén előállítsa olyan eredménnyel, hogy az adott közlemény témájához értő, és mind a két nyelvet legalább a fordítóval azonos szinten ismerő más (szak)emberek a kész munkát azzal egyenértékűnek, jónak és hitelesnek fogadják el. A fordítás mentális tevékenység, amelynek szóbeli változata a tolmácsolás, írásbeli módozata a fordítás. A fordítást lehet számítógéppel is segíteni, ez esetben számos megoldás kínálkozik az internetes rövid szövegfordítóktól a drága számítógéppel segített fordító programokig, eszközökig."[2]
A szakfordítás megkülönböztető jegye - minden más, elsősorban a szépirodalmi ún. műfordítással szemben - a fordítás tárgyában és rendeltetésében keresendő. A szakfordítás, illetve szövegének tárgya nem fikció, elképzelt történés, hanem mindig konkrét társadalmi valóságot tükröz. Rendeltetése nem érzelemkeltés vagy esztétikai gyönyörködtetés, hanem aktuális információközlés. A szakmai szöveg tárgyközpontú, így az azt fordítónak elsősorban a kognitív-informatív tartalomra kell koncentrálnia.[3]
A szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet (a továbbiakban: R1) szerint szakfordítás a társadalomtudományi, a természettudományi, a műszaki és a gazdasági fordítás. A hiteles fordítási tevékenység vizsgálatához - amelyet Magyarországon az R1 szerint jogszabály eltérő rendelkezése hiányában csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (a továbbiakban: OFFI) végezhet - szükséges a jogi fordítás jelenségének meghatározása is[4]. Az OFFI hiteles fordítási tevékenysége során ugyanis nagyrészt jogi fordítást végez, még akkor is, ha a szakfordítás tárgya például műszaki vagy gazdasági szöveg, mert az általában valamilyen jogi relevanciájú (ok)iratban manifesztálódik.
Karcsay Sándor hivatkozott művében részletesen bemutatja a jogi nyelvet, mint szaknyelvet és annak jellemzőit, amelyek meghatározóak a jogi fordítás számára is.[5] Karcsay megállapítása szerint a jogi nyelv annak ellenére szaknyelv, hogy szókincse és frazeológiája köznyelvi gyökerű, továbbá idegen szavakat csak a szoros értelemben vett jogtudományi irodalomban és jogi oktatásban használ, amelyek a római jog és az egykori latin nyelvhasználat maradványai. Annyiban azonban a jogi nyelv mégsem osztja a szaknyelvek természetét, hogy a közlés címzettjeinek köre jóval szélesebb, mint a szaknyelveké, elvileg az egész társadalom. Ezért közérthetőségre törekszik, nem felejtvén azt, hogy a jogi közlésnek két címzettje van, a jogkövető polgár és a jogalkalmazó hatóság. Ez a jogi kommunikáció eredeti vonása.[6] Jelen tanulmányban, amikor hiteles fordításról beszélünk, az alatt - mutatis mutandis - a hiteles (vagy hatósági) tolmácsolást is érteni kell.
Az állami fordításügy története tulajdonképpen a mai OFFI története. A par excellence központi közigazgatás részeként működő fordítószolgálat, majd a százszázalékosan állami tulajdonban lévő, különböző vállalati formákban működő cég funkcióváltozásai és fejlődése szinte egy az egyben megfeleltethető az állami fordításügy funkcióváltozásainak és történetének. Annak ellenére van ez így, hogy a központi közigazgatási szervek sem mindig vették igénybe az OFFI és jogelődei szolgáltatásait, valamint, hogy hiteles fordítást ma már nem csupán az OFFI, illetőleg állami tisztviselők készíthetnek.[8]
A régi, soknemzetiségű Magyarország lakosságának túlnyomó többsége nem értett sem latinul, sem németül, s még kevésbé volt képes magát e nyelveken írásban kifejezni, kénytelen volt latinul vagy németül tudó embereket - "translator"-okat vagy "Uibersetzer"-eket - igénybe venni, akik beadványait díjazás ellenében lefordították. Az országos hatóságoknál, kormányszékeknél - ahová a jogkereső közönségnek anyanyelvén szerkesztett beadványai tömegesen érkeztek be - a belső szervezés rendjében alakultak ki a hivatali hierarchia alsóbb lépcsőfokain álló "officina translatoria"-k, amelyek kizárólag az adott kormányszék belső fordítási szükségletét voltak hivatottak kielégíteni. A kiegyezést követően a magyar lett az ország állam- és hivatalos nyelve. Ezzel az ország lakosságának másik - igen tekintélyes - része szorult jogainak gyakorlása során nyelvi közbenjáróra, azaz fordítóra. A kapitalizmus fejlődésének korszakába lépett ország kibontakozó kereskedelmi-ipari fellendülésével együtt járó, megnövekedett jogi és igazgatási ügyforgalom nyelvi akadályait is le kellett bontani. Szükség volt a korábbi feudális jogrend helyébe lépő modern állami és gazdasági berendezkedés jegyében egyre-másra napvilágot látó jogszabályok gyors és pontos, megbízható fordítására a nemzetiségek számára.
Az egyenjogúságot hirdető magyar kormányzat nagyvonalúan engedélyezte a szlovák, román, szerb stb. ajkú kisebbségek sajtóorgánumainak megjelenését, ugyanakkor azonban hathatós ellenőrzést kívánt érvényesíteni e lapok tevékenysége fölött. Ehhez pedig szükség volt ezen sajtótermékek szemlézésére, illetve lefordítására a vezető politikusok tájékoztatása céljából.
Ezekre az igényekre, megoldandó feladatokra figyelemmel 1869. március 25-én kiadott rendelettel létrehozták a Miniszterelnökség Központi Fordító Osztályát. A Fordító Osztály egy átszervezést követően 1878-ban alosztállyá alakul, majd a feladatot a szervezettel és a személyi állománnyal együtt 1907. január 1-jétől a Belügyminisztérium vette át. Ezt követően egészen 1949-ig ebben a struktúrában működött az állami fordítószolgálat. A 4234/1949/191. M.T. számú rendelet megszüntette a belügyminisztériumi szervezeti egységet és létrehozta az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt működő Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodát. 1950-ben az OFFI ún. gazdasági irodává alakult. Ezt a konstrukciót az állam egyéni cégeként olyan szervezetek számára alakították ki, amelyek hatósági és gazdasági jellegű feladatokat együttesen látnak el. 1968-ban az igazságügy-miniszter, az OFFI-t "C" kategóriájú állami vállalatként alapította meg. Egészen 1994-ig az Iroda állami vállalatként működött, amikor a törvényi előírásoknak megfelelően az igazságügy-miniszter létrehozta a 100%-os állami tulajdonú részvénytársaságot, amelyben a tulajdonosi jogokat az állam nevében a miniszter gyakorolta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
