Életünk során mindannyian szembesülünk azzal, hogy az ember, mint társadalmi lény boldogulása nagymértékben függ attól, hogy mennyiben és milyen gyorsasággal tud hozzájutni a szükséges információkhoz. Ez az állítás már a régebbi korok embereire nézve is érvényes volt, a 20. század végére azonban gyökeresen megváltozott az információszerzéssel kapcsolatos problémák természete. Míg korábban a kommunikációs csatornák fejletlenségének is köszönhetően az adatokhoz való hozzájutás okozott nehézséget, ma - elsősorban az internet elterjedésének köszönhetően - szinte minden információ elérhető számunkra. Ez az elérés azonban csupán elméleti lehetőség, mert egyre inkább fenyeget minket, hogy "megfulladunk az információs szmogban", vagyis az irreleváns, valótlan tartalmú, aktualitását vesztett adatok hihetetlen tempóban növekvő tömegében nem tudjuk kellő gyorsasággal és hatékonysággal fellelni a számunkra értékes tartalmakat. A problémára az egyetlen megoldást a releváns, ellenőrzött tartalmú információk rendszerezett, egyedi kereshetőséget biztosító gyűjteménybe, adatbázisba rendezése jelentheti. Ezek létrehozása jelentős ráfordításokat igényel, azonban optimális esetben megtérülnek, hiszen az emberek adott esetben - mérlegelve, hogy használatukkal pénzt, időt, energiát takaríthatnak meg, illetőleg az információk gyors megszerzése révén lehetőségekhez juthatnak - hajlandók fizetni a tartalomhoz való hozzáférésért, annak használatáért. Ennek következtében azonban előbb-utóbb megjelennek azon "élősködő" szándékú versenytársak is, akik más adatbázisának tartalmát eltulajdonítva azt alacsonyabb áron piacra dobják, mellyel gyakorlatilag erőfeszítések nélkül juthatnak anyagi előnyökhöz, míg az előállító a befektetései megtérülésének hiányában tönkre is mehet. Ha nem is ekkora mértékben, de a felhasználók egyedi cselekedetei - a tartalom engedély nélküli többszörözése - szintén sérthetik az előállítók érdekeit.
Amennyiben az adatbázis előállítására fordított befektetések nem térülnek meg, úgy eltűnik a motiváció azok létrehozására, mely károsan hat az információhoz való hozzáférésre, így a gazdasági és társadalmi fejlődésre is. Mindez elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy az előállítók érdekeinek védelmét a jog eszközeivel is segíteni kell. Ennek egyik lehetséges útja a már létező jogi szabályozás, jogintézmények alkalmazása, a másik lehetőség pedig egy teljesen új, célzottan ezen probléma kezelésére megalkotott jogi szabályozás bevezetése. Míg az adatbázis-iparban élen járó, common law jogrendszerű Egyesült Államokban a bírói gyakorlat jelentős jogformáló erejét, illetőleg az ehhez képest visszafogottan érvényesülő jogszabályalkotást figyelembe véve az előbbi megoldás tűnt kézenfekvőnek, a szokásjognak és bírói jogalkotásnak kevés teret engedő kontinentális jogrendszerek uralta Európában csupán önálló jogi szabályozás bevezetésével képzelhető el a probléma megoldása.
A szerző - a terjedelmi korlátokat figyelembe vevő részletezettséggel - a főbb megoldási módok bemutatására vállalkozik, jelentőségének megfelelően kiemelten kezelve az Európai Unióban bevezetésre került, önálló - sui generis - jogi szabályozás ismérveinek, gyakorlati alkalmazásának és hatásának vizsgálatát.
Az Egyesült Államokban már a XIX. században felmerült és bírósági útra vitt jogviták tárgyaként jelentkezett a tisztán tényalapú - tehát szerzői jogi védelem alatt nem álló elemekből összeállított - gyűjtemények tartalmának engedély nélküli piaci felhasználásának problémája. Noha az egyes tények, ötletek szerzői jogi védelemből való kizártsága a szerzői jog egyik alapvető, kezdetektől fogva érvényesülő alaptétele, azok gyűjteménye - az egyes elemek összeválogatásának, elrendezésének egyéni, eredeti jellegéből következően - már védelemben részesíthető, így az egyes bíróságok az eléjük kerülő jogvitákat szerzői jogi alapon kísérelték meg rendezni. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a mások munkája eredményének kétségtelenül tisztességtelennek tekinthető - ám a hatályos jogszabályok, common law jogelvek által tulajdonképpen nem tiltott - gyakorlatát, a szerzői jogi védelemhez szükséges egyéni, eredeti jelleg követelményét a szerző szellemi teljesítményétől eltávolítva, a gyűjtemény előállításához szükséges időbeli, pénzbeli, illetőleg energia-ráfordítás igazolásával is teljesítettnek tekintették. A szerzői jog ezen, a gyűjteményeket az összeállításukra szánt ráfordítás nagysága alapján védelemben részesítő felfogása "sweat of the brow" ("homlok verítéke") teória a "sweat of the brow" szerzői jog megnevezéssel terjedt el a köztudatban.
Az elmélet hívei által sokat hivatkozott Jeweler’s Circular Pub.Co. v. Keystone Pub.Co1 ügyben hozott ítélet indokolásában az eljáró bíróság az alábbiak szerint fejti ki az elmélet lényegét: "Egy olyan könyv szerzői jogi védelemben részesítése, melynek elkészítésébe valaki jelentős munkát fektetett, nem függ attól, hogy az anyagok, melyeket összegyűjtött, közkincsnek minősülnek-e, avagy hogy ezen anyagok gondolati vagy nyelvi szinten mutatnak-e irodalmi értelemben vett eredetiséget, bármi többet, mint az összeállításhoz szükséges erőfeszítés. Az az ember, aki végigmegy a város utcáin és felírja minden egyes lakos nevét, foglalkozását, lakcímét, az összegyűjtött anyag tekintetében szerzőnek minősül. A munkája révén összeállítása szerzői jogi védelemre érdemes, melyből következően kizárólagos joga van művének többszörözésére." A bíróság ennek alapján megállapította, hogy az alperes szerzői jogsértést követett el, amikor a felperes üzleti telefonkönyvének tartalmát kimásolva konkurens terméket állított elő.
Az elmélet alkalmazása - bár gyorsan elterjedt a többi, common law jogrendszerű államban, így Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és Írországban is - korántsem volt egységes az Egyesült Államok bírói gyakorlatában. Egyes bíróságok az Egyesült Államok Alkotmánya azon rendelkezéséből, mely a hasznos művészetek támogatása érdekében felhatalmazza a kongresszust, hogy korlátozott időre kizárólagos jogokat biztosítson a szerzőknek műveik tekintetében, az eredetiség megállapításához a kreativitás, szellemi alkotómunka minimális szintjét megkövetelve megtagadták a szerzői jogi védelmet a tisztán tényekből összeállított, triviális elrendezést mutató gyűjtemények előállítóitól.2 Az 1976-ban megalkotott szerzői jogi törvény - melynek célja, hogy valamennyi, esetlegesen eltérő tagállami szabályozást, illetőleg bírósági gyakorlatot mintegy felülírva szövetségi szinten egységesítse a szerzői jogi szabályozást - rendelkezései egyértelművé teszik, hogy a szerzői jogi védelem megállapításánál - tehát annak vizsgálatánál, hogy a gyűjtemény, mint egész eredeti szerzői műnek tekinthető-e3 - a gyűjtemény tartalmi elemei összeválogatásának, elrendezésének természetét kell vizsgálni azon szempontból, hogy megnyilvánul-e bennük a szerzői szellemi teljesítménye. A szövetségi szintű törvényi szabályozás ellenére a "sweat of the brow" elmélet alkalmazása a néhány bíróság joggyakorlatában egészen 1991-ig jelen volt.
1991-ben hozta meg az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága azon ítéletét, mely precedens erejénél fogva mérföldkőnek tekinthető a "sweat of the brow" teória, így a szerzői jog alkalmazhatóságának kérdésében az adatbázisok jogi védelme szempontjából.4 A per tárgyát papír alapú telefonkönyvek ún. fehér, illetőleg sárga oldalainak versenytárs általi kimásolása és konkurens kiadványban való felhasználása képezte. A per felperese, a Rural egy kis helyi telefontársaság volt, mely Kansas állam egy részére kiterjedően kínálta szolgáltatásait. Az állam jogszabályai alapján évente köteles volt kiadni egy, az előfizetőinek nevét, címét, telefonszámát tartalmazó telefonkönyvet. Az általa kiadott telefonkönyv - tipikus módon - az ún. fehér oldalain az előfizetők adatait tartalmazta ábécé sorrendben, az ún. sárga oldalak pedig üzleti telefonkönyvet tartalmaztak, szakirány szerinti bontásban, apróhirdetésekkel kísérve. A Feist kiadó területi telefonkönyveket adott ki, melyek több helyi telefonkönyv adatait egyesítették. A Rural és a Feist egyaránt ingyenesen terjesztette kiadványait, a sárga oldalakon szerepeltetett hirdetésekből jelentős bevételre tettek szert, így a hirdetésekért folyó versenyben versenytársaknak voltak tekinthetők. Tekintettel arra, hogy a Feist az előfizetői adatokhoz csak a telefontársaságokon keresztül juthatott hozzá, egyenként megkereste az érintett társaságokat, hogy megfelelő díjazás ellenében engedélyezzék részükre a felhasználást. Ez elől egyedül a Rural zárkózott el. A Feist kiadó - mérlegelve, hogy a Rural által lefedett szolgáltatási terület adatai hiányában a területi telefonkönyve használati értéke, így a hirdetőkre gyakorolt vonzereje jelentősen csökkenne - engedély hiányában is kimásolta és telefonkönyvében foglaltan közzétette a Rural telefonkönyvének tartalmát. A Rural szerzői jogsértésre hivatkozással beperelte a Feistet, keresetében kiemelve, hogy alperesnek - akár az előfizetők egyenkénti megkeresése útján - lehetősége lett volna a szükséges adatok egyéb úton történő megszerzésére. Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adva megállapította a szerzői jogsértést, melyet a másodfokú bíróság egy nem publikált döntésében megerősített. Mindkét bíróság rutinszerűen alkalmazta a "homlok verítéke" teóriát a telefonkönyv ún. fehér oldalai tekintetében.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az ítélet felülvizsgálatakor a szerzői jog két alaptételéből, azok összevetéséből indult ki: 1. a tények, adatok nem állhatnak védelem alatt, 2. a gyűjtemények védelem alatt állhatnak, függetlenül attól, hogy tartalmi elemeik szerzői jogi vagy mási jogi védelem alatt állnak-e. A tények, adatok azonban pusztán azáltal, hogy szerzői jogilag védett gyűjteménybe foglaltatnak bele, nem válnak önmagukban védetté. A védelem alapfeltétele ugyanis az egyéni, eredeti jelleg, tehát, hogy az adott produktum a szerzőtől származzon - az ő alkotása legyen - és szellemi teljesítményét, kreativitását legalább minimális mértékben tükrözze. A tények, adatok azonban akkor sem tekinthetők a gyűjtemény összeállítója alkotásainak, ha ő fedezi fel és írja le őket legelőször. A gyűjteményes művek szerzői jogi védelmének alapja, hogy a tartalmi elemeinek kiválasztása, elrendezése a szerző alkotása, tőle eredeztethető, így amennyiben ezek kellő mértékű kreativitást mutatnak, kiterjed rájuk a védelem. A szerző alkotásának nem tekinthető tartalmi elemek azonban kívül maradnak a védelem hatókörén, így azok szabadon kimásolhatók és felhasználhatók. Amennyiben tehát meg is állapítható, hogy egy gyűjtemény szerzői jogi védelem alá esik, ezen védelem akkor sem alkalmazható arra, amire a "homlok verítéke" teória követői alkalmazták, nem nyújt védelmet az egyes gyűjteményi elemek más általi, engedély nélküli felhasználásával szemben.
Konkrét esetekben, a gyűjteményes műveket érintő jogvitákban vizsgálandó tehát egyrészről, hogy a gyűjtemény szerzői jogi védelemben részesíthető-e, másrészről pedig, hogy azon elemek, amelyeket a jogsértéssel vádolt fél engedély nélkül felhasznált, védett elemeknek, vagyis azok az adott mű szerzője alkotásainak tekinthetők-e? A Feist-ügyben a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a Rural telefonkönyve, mint egész, a "sárga oldalakon" található egyedi tartalmak miatt szerzői jogi védelem alá esik, azonban a Feist által kimásolt részek - "fehér oldalak" - nem tekinthetők a Rural szerzői jogilag védett alkotásainak. Az előfizetői adatok telefonkönyvbe foglalását jogszabály tette kötelezővé, így a tartalom összeválogatása nem a Rural saját alkotása, a tartalom elrendezése - ábécé sorrendbe helyezés - pedig annyira triviális, szinte szükségszerű, hogy nem mutatja még azt a minimális mértékű kreativitást sem, ami a gyűjteményes műnek minősítést, a szerzői jogi védelmet megalapozná. Ennek alapján szerzői jogsértés a Feist kiadó részéről nem volt megállapítható.
Bár a Feist döntés precedensértékkel csupán az Egyesült Államokban rendelkezik, általános érvénnyel rámutatott a szerzői jog alkalmazásának korlátaira az adatbázis-előállítók érdekvédelme terén. Figyelemmel azonban arra, hogy a gyakorlatban a "sweat of the brow" elméletet is csupán versenytársak magatartásának jogsértő volta alátámasztására használták, felmerül a kérdés, hogy a tisztességtelen piaci magatartást tiltó szabályok mennyiben alkalmazhatók a probléma kezelésében. Ez a felvetés is az adatbázis-piacon vezető szerepet betöltő Egyesült Államokban merült fel először. A kiindulási alapot a tisztességtelen verseny folytatásának azon esetköre képezte, amikor valaki a termék forrása tekintetében - például a versenytárs védjegyének jogosulatlan felhasználásával - a fogyasztókat megtéveszti. A jogsértés megállapítása ezen esetekben a common law tort of misappropriation intézményének alkalmazásával történt, mely azon esetkört öleli fel, mikor valaki más személy tulajdonát, pénzét tisztességtelenül a saját használatára - a jogintézmény versenyjogi alkalmazása esetén a másik féllel szembeni verseny támasztására - veszi igénybe (jogosulatlan felhasználás).
A tisztességtelen versenyt tiltó szabályok alkalmazhatósága azonban a szerzői jogi védelem alkalmazhatóságához hasonló problémákat vet fel: ugyanúgy, ahogy nem állhat fenn szerzői jogi védelem az egyes tényeken, ugyanúgy nem lehet azokat valaki termékének, tulajdonának tekinteni, mindemellett a versenytársnak az adatbázis-előállítók érdekeit sértő esetek többségében nem célja más termékének sajátjakénti feltüntetése.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a kérdést akként oldotta meg, hogy egy 1918-ban hozott, precedensértékű ítéletében5 kimondta ugyan a tort of misappropriation jogintézményének alkalmazhatóságát a más által összegyűjtött tényekből álló gyűjtemény tisztességtelen versenyt támasztó felhasználásának esetén, olyan feltételeket támasztva azonban, hogy elkerülhető legyen egy kvázi-tulajdonjog keletkezése az egyes adatok tekintetében. Az ítélet alapját képező ügyben rivális cégek - hírügynökségek - híreket gyűjtöttek és értékesítettek tovább a sajtó részére szerte az Egyesült Államokban. Az alperes INS - az időeltolódást, így az elhúzódó lapzártát kihasználva - azzal tett szert bevételre, hogy a felperes AP által a keleti partról áttelegrafált híreket - a szerzői jogsértés elkerülése érdekében szövegében átírva - továbbértékesítette a nyugati parti ügyfelei részére. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy alperes azon magatartása, mellyel a másik fél erőfeszítéseit kihasználva, azon "élősködve" tesz szert versenyelőnyre, tisztességtelen piaci magatartást valósít meg. Noha nem került benne közvetlenül kimondásra, az ítéletből mégis levezethető a tort of misappropriaton versenyjogi alkalmazásának alapja a mások által összegyűjtött adatok engedély nélküli felhasználásának esetkörében: 1. a tort of misappropriaton ezen esetben nem csupán a "megfogható" dolgok, termékek eltulajdonítására, hanem "kvázi-megfogható" dolgok - tények, jelen esetben hírek - jogosulatlan felhasználása esetén is alkalmazató, 2. tekintettel arra, hogy a tények tekintetében abszolút jogosultság nem szerezhető, a tort of misappropriation ezen esetben csupán a közvetlen versenytársak ellen szolgálhat hivatkozási alapul, 3. a tények, hírek "kvázi-dologként" kezelésének alapja azok időérzékeny volta, tehát a frissnek nem minősülő híreket érintő cselekmények esetében nem állapítható meg jogsértés. Ezen utolsó feltétel alapján kapta a tort of misappropriaton versenyjogias alkalmazásának ezen esete a "hot news" teória elnevezést.
Tekintettel a szövetségi szintű versenyjogi szabályozás hiányára, a tort of misappropriation alkalmazhatóságának kérdése tagállami hatáskörében maradt. 1994-ig 14 államban került bevezetésre, a tagállami bíróságok által alkalmazásra, azonban ezekben is eltérő tartalommal a jogsértés megállapíthatóságának feltételei terén. Illinois és Texas államban például az adatbázisban foglalt információ időérzékeny volta nem, vagy csupán korlátozottan érvényesült követelményként. Illinois és Kalifornia állam bírói gyakorlatában a közvetlen versenytársi viszony sem volt szigorúan véve feltétel, csupán a felperes érdeksérelmének megállapíthatósága.6
Az 1976-os szövetségi szerzői jogi törvény azon rendelkezése, mellyel gyakorlatilag hatályon kívül helyezi a törvény tárgyi hatálya alá tartozó produktumok tekintetében a szerzői joggal ekvivalens védelmet biztosító common law jogintézményeket és tagállami jogszabályokat, bizonytalanságot okozott a tort of misappropriation további alkalmazhatósága tekintetében.7
A New York állam bíróságainak ügyében másodfokon eljáró 2nd Circuit bírósága 1997-ben az NBA v. Motorola ügyben8 hozott, e témában sokszor idézett ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben kellően szűken határozzuk meg alkalmazási körét, a tort of misappropriation nem tartozik a szerzői jog által "felülírt" jogintézmények közé. A jogsértés megállapításának ennek alapján öt feltételét határozta meg: 1. felperesnek az információ megalkotása vagy összegyűjtése bizonyos kiadásokkal jár; 2. az információ időérzékeny, vagyis az idő múlásával értéke nagymértékben csökken; 3. az alperes magatartása, a felperestől származó információk engedély nélküli felhasználása a felperesi erőfeszítéseken, munkáján való "élősködésnek" tekinthető; 4. alperes a felperestől származó információkat arra használja fel, hogy direkt versenyhelyzetet teremtsen a felperes által előállított terméknek, felperesi szolgáltatásnak; 5. az a tény, hogy mások "élősködnek"9 erőfeszítésein, csökkenti felperes motivációját arra, hogy az adott terméket létrehozza, a szolgáltatást nyújtsa, így veszélybe kerül annak minősége vagy szélsőséges esetben akár annak léte is. A tárgybéli ügyben - melyet a felperes National Basketball Association10 azért indított az alperes Motorola ellen, mert az egyes kosárlabda-mérkőzések közben a valós idejű eredményeket a szolgáltatására előfizetők részére csipogójukra továbbította felperes engedélye nélkül - a bíróság nem állapított meg jogsértést, a lefektetett feltételek közül hiányzott ugyanis alperes részéről az "élősködő" magatartás, illetőleg a felek között a közvetlen versenyhelyzet fennállta.
Könnyen belátható, hogy a tort of misappropriation alkalmazása - a "sweat of the brow" szerzői joghoz hasonlóan - nem nyújt teljes értékű megoldást az adatbázisok előállítóinak problémáira. Ahogy az a széles körben használt elnevezéséből - "hot news" teória - is látszik, csupán az adatbázisban foglalt időérzékeny adatok számára biztosít valamilyen szintű védelmet, az igazán értékes, átfogó jellegű adatbázisok adatai viszont jellemzően nem tekinthetők annak. A másik jelentős probléma - mely nem csupán az Egyesült Államok jogában jelentkezik, de valamennyi, versenyjogias megoldással kísérletezni kívánó országnak figyelembe kell vennie -, hogy csupán a közvetlen versenytársakkal szemben szolgál védelemmel, nem keletkeztet az adatbázison abszolút és átruházható jogot, a jogosultnak csak akkor nyílik lehetősége fellépni, amikor a jogsértés már bekövetkezett.
Tekintettel arra, hogy a fentiekben kifejtettekből következően a már létező jogintézmények nem alkalmasak arra, hogy az adatbázisok előállítóinak érdekeit teljes körűen védjék, befektetéseik megtérülését biztosítsák, így az újabb ráfordítások megtételére ösztönző erővel hassanak, nyilvánvalóvá vált, hogy amennyiben a jog eszközeivel is fel kívánunk lépni a probléma megoldása érdekében, úgy erre vonatkozóan önálló szabályozás kidolgozása válik szükségessé. Ennek a lépésnek a megtételére azonban már nem az Egyesült Államokban, hanem Európában került sor, ahol a bírói gyakorlatban széleskörűen tágítható alkalmazási körű jogintézményekkel rendelkező common law-tól eltérően az uralkodó kontinentális jogrendszerek eleve a problémák jogszabályi rendezésének talaján állnak. A jogalkotásra egyből - tagállami előzményeket szinte teljesen nélkülözve - európai közösségi szinten került sor, az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK számú, 1996. március 11-én elfogadott irányelvének - a továbbiakban: Irányelv - megalkotásával.
Az 1980-as évek végén vetődött fel az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részéről az adatbázisok jogi védelme közösségi szintű szabályozásának gondolata, melyhez felismerések - az Irányelv preambulumában is rögzített - sorozata vezetett: Évente exponenciálisan növekszik az iparban és a kereskedelemben létrehozott és feldolgozott információ mennyisége, így egyre nagyobb jelentősége van az információk rendszerezett tárolását, feldolgozását lehetővé tevő, az adatok gyors és hatékony visszakereshetőségét biztosító adatbázisoknak, melyek létrehozása azonban jelentős befektetéseket igényel. Az adatbázisok előállítása terén Európa jelentős lemaradásban van, különösen az Egyesült Államokkal szemben, melynél fogva gazdasági téren és a tudományos életben is versenyhátrányba került. Nyilvánvalóan szükséges tehát a befektetési kedv élénkítése, ehhez azonban jogi eszközökkel is biztosítani kell a ráfordítások megtérülését. A jogi védelem szükségességét az is alátámasztani látszott, hogy a Közösségeken belül is jelentős volt az Egyesült Királyság fölénye az adatbázis-előállítás terén, melyet annak tulajdonítottak, hogy ott a "sweat of the brow" elméleten alapuló szerzői jogalkalmazás révén valamelyest biztosítva volt az adatbázis-előállítók érdekeinek védelme az adattartalmak illetéktelen felhasználásával szemben.
A Bizottság azonban már a kérdés felvetését tartalmazó, 1988-ban kiadott Zöld Könyvében11 is elvetette a szerzői jog alkalmazásának lehetőségét a probléma megoldására, tekintettel arra, hogy az nem alkalmas az előállítók érdekeinek védelmére. Egyrészt a kontinentális jogrendszerű államoknak a szerző szellemi alkotására épülő szerzői jogával összeegyeztethetetlen a "sweat of the brow" alapú megközelítés, másrészt - ahogy arra az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is rámutatott fentebb említett, a jogi gondolkodásra világszerte hatást gyakorló döntésében - az eredetiségi küszöb leszállítása sem kínál megoldást arra a problémára, hogy a gyűjteményes művekre vonatkozó szerzői jogi védelem csak a tartalom összeválogatására, elrendezésére, mint a szerkesztő szellemi teljesítményének eredményére terjed ki, annak tartalmi elemei pusztán a gyűjteménybe foglalástól nem válnak önmagukban is védetté.
Már a Bizottság kezdeti javaslata is egy új típusú - sui generis - jogi védelem bevezetését tartalmazta, ez azonban még versenyjogias elemekkel bírt: a sui generis jogot "tisztességtelen kimásolás elleni védelmet biztosító jog"-ként határozta meg, mely megakadályozná az adatbázis tartalmi elemeinek kereskedelmi célból történő kimásolását és újrahasznosítását. Az adatbázis-előállítók azonban ezt a javaslatot nem támogatták és kiálltak a szerzői jogon alapuló megoldás alkalmazása mellett, vélhetően annak abszolút, "tulajdonjogias" jellege miatt, álláspontjuk szerint ugyanis a befektetéseik megtérülését nem csupán a versenytársak kereskedelmi célú cselekményei, de a felhasználók engedély nélküli felhasználásai is veszélyeztethetik.
Az Irányelv végső szövegezése az előzmények tükrében tulajdonképpen kompromisszumos megoldásnak tekinthető. Egyrészről az adatbázisok sui generis jogi védelmének bevezetésével abszolút, a felhasználó személyére és a felhasználás céljára tekintet nélkül bárkivel szemben érvényesíthető, szabadon átruházható jogot biztosít az adatbázis-előállítók részére, másrészről az adatbázisokra, mint gyűjteményes művekre vonatkozó szerzői jogi szabályozásnak az Európai Közösségen (EK) belüli harmonizálását célzó rendelkezéseivel egyértelműsíti, hogy a szerzői jogi védelem csupán azon adatbázisokat illetheti meg, melyek tartalmuk összeválogatása, illetve elrendezése miatt a szerző önálló szellemi alkotásainak minősülnek - kizárva ezzel a "sweat of the brow" teória további alkalmazását a common law jogrendszerű államokban is ez utóbbi oltalmi forma tekintetében.
A sui generis jog megalkotásával - elnevezéséből is láthatóan - olyan jogi védelmi formát került bevezetésre, melyhez hasonló - bár a "sweat of the brow" szerzői jog és a skandináv országok szerzői jogában az 1960-as évek óta létező, a nagy terjedelmű katalógusok, táblázatok védelmét biztosító ún. északi katalógusszabály ihlető forrásnak tekinthetők - egyik tagállam vagy más harmadik állam jogában sem található.
Az Irányelv 1. cikk (2) bek.-ben, tárgyi hatálya körében rögzíti az adatbázisnak a szerzői jogi és a sui generis jogi védelem szempontjából egyaránt irányadó definícióját, olyan, önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteményeként határozva meg azt, amelynek elemeihez elektronikus eszközökkel vagy bármely más módon egyedileg hozzá lehet férni. Az Irányelv alkalmazási köre tehát egyaránt kiterjed a papír alapú és az elektronikus adatbázisokra is.
Figyelemmel arra, hogy a sui generis jogi védelem bevezetésének indoka a befektetések ösztönzése, azok megtérülésének biztosítása, az adatbázis az Irányelvnek a sui generis jog lényegét rögzítő 7. cikkében foglaltak szerint akkor részesíthető jogi védelemben, ha tartalmi elemeinek megszerzése, ellenőrzése, illetve megjelenítése minőségileg és/vagy mennyiségileg jelentős ráfordítással járt.
A jelentős ráfordítással létrehozott adatbázis előállítója - vagyis az a személy, aki az előállítást saját kockázatára kezdeményezi12 - a sui generis jog alapján védelmet élvez az adatbázis adattartalmának illetéktelen kimásolása és újrahasznosítása ellen. A "kimásolás" az Irányelvben rögzített definíció szerint az adatbázis tartalmának bármely eszközzel, illetve bármilyen formában történő, végleges vagy ideiglenes átvitelét jelenti egy másik hordozóra (másolatkészítés útján történő többszörözés), míg az "újrahasznosítás" a tartalom nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele adatbázis példányok terjesztése, bérbeadása révén, on-line vagy más átviteli mód segítségével. Az Irányelv az előállítót ezen cselekmények megakadályozására jogosítja fel, mely a tagállami átültetés során a szerzői joghoz hasonlóan kizárólagos engedélyezési jogként került rögzítésre.
Tekintettel arra, hogy az Irányelvnek nem célja, hogy az adatbázis egyes tartalmi elemei tekintetében kizárólagos jogokat keletkeztessen, az előállító jogosultsága nem korlátlan: csupán akkor áll fenn, ha a kimásolási/újrahasznosítási cselekmény az adatbázis tartalmának egészét vagy mennyiségi, minőségi szempontból jelentős részét érinti. A jogszerű felhasználó engedély nélkül jogosult az adatbázis tartalmának jelentéktelen részét érintő - bármely célú - kimásolási, újrahasznosítási cselekmények végzésére, ennek megakadályozására az előállítónak nincs jogi lehetősége. Amennyiben azonban a jelentéktelen részt érintő, ismételt és rendszeres kimásolási, újrahasznosítási cselekmények sérelmesek lennének az adatbázis rendes felhasználására vagy indokolatlanul károsíthatják az előállító jogos érdekeit, szükség van előállító hozzájárulására.
A tagállamok az Irányelvben biztosított lehetőségüknél fogva kivételeket biztosíthatnak a sui generis jog alól a nem elektronikus adatbázis tartalmának jelentős részét érintő magáncélú kimásolás, illetőleg bármely formátumú adatbázis tartalmának jelentős részét érintő, a nem kereskedelmi cél által indokolt mértékű, oktatási és tudományos szemléltető célú kimásolás, valamint a közbiztonsági célú, közigazgatási vagy bírósági eljárásban való felhasználást célzó kimásolás és/vagy újrafelhasználás esetére.
A védelem a feltételeknek megfelelő adatbázisokat az elkészültüktől megilleti, és az ezt követő év január 1-jétől számított 15 évig tart. Ha az adatbázist ez idő alatt bármely módon nyilvánosságra hozzák, akkor a védelmi időt a nyilvánosságra hozatalt követő év január 1-jétől kell számítani. Előfordulhat, hogy az adatbázis tartalmában olyan jelentős változás következik be, hogy a megváltozott adatbázis önállóan is jelentős ráfordítással létrehozottnak számít. Ekkor az újabb befektetés következtében az adatbázis-előállító ezen elkülöníthető rész tekintetében jogosult lesz újabb 15 évnyi védelemre, vagyis a védelmi idő újrakezdődik. A jelentős változás előállhat például egymást követő bővítések, elhagyások, illetve módosítások halmozódásából.
Az Irányelv rendelkezései alapján a sui generis jog szabadon átruházható, átengedhető, illetőleg felhasználási szerződés tárgya lehet.
A sui generis jog csak azoknak az adatbázis-készítőknek és jogtulajdonosoknak biztosított, akik valamely tagállam állampolgárai, illetve szokásos tartózkodási helyük a Közösség területén található. Gazdasági társaság által létrehozott adatbázis akkor részesíthető védelemben, ha az előállító létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye a Közösségen belül van; amennyiben a gazdasági társaságnak csak a létesítő okirat szerinti székhelye található a Közösség területén, működésének ténylegesen és folyamatosan valamely tagállam gazdaságához kell kapcsolódnia. A Tanács a Bizottság javaslata alapján köthet olyan megállapodásokat, melyek kiterjesztik a jogokat a harmadik országokból származó adatbázisokra is. Maga a rendelkezés hallgat arról, hogy ezeknek a megállapodásoknak mi lehet az alapjuk, de az Irányelv (56) preambulumbekezdése világossá teszi, hogy csakis a viszonosság talaján állhatnak. Ez alapján harmadik országok lakóinak, állampolgárainak, gazdasági társaságainak csak akkor járhat egyenlő védelem, ha a harmadik állam is megfelelő védelmet biztosít az EK-ból származó adatbázisoknak.
Az Irányelv 1998. január 1-jéig biztosított határidőt a tagállamoknak arra, hogy az Irányelvnek megfelelő jogszabályokat hatályba léptessék, a határidő betartása azonban csupán három tagállamnak, Németországnak, Svédországnak és az Egyesült Királyságnak sikerült. Legutoljára Luxemburg teljesítette implementációs kötelezettségét 2001-ben. Emellett az akkor még csatlakozásra váró tagállamok és az Európai Gazdasági Térség tagállamai is elvégezték az Irányelv rendelkezéseinek nemzeti jogukba történő átültetését. Jogharmonizációs kötelezettségének Magyarország a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szjt.) módosító, 2002. január 1-jén hatályba lépett 2001. évi LXXVII. törvénnyel tett eleget, mely a sui generis szabályozást - gyakorlatilag az Irányelv szövegezésével szinte teljesen megegyező tartalommal - a szomszédos jogok mellé de külön, XI/A. sz. alatti fejezetben helyezte el a törvényben. A teljes harmonizációt az Irányelv tekintetében a 2003. évi CII. törvény valósította meg, amely a viszonossági szabályokat Magyarországnak az EU-hoz való csatlakozásának napjától tette alkalmazandóvá az EGT más tagállamaiból származó adatbázisok vonatkozásában. A szerzői jogi oltalom tekintetében a magyar jog már korábban is az Irányelvvel összhangban álló szabályokat tartalmazott.13
A sui generis jog megsértése kapcsán felmerülő jogviták elbírálása során az eljáró bíróságnak elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy az érintett gyűjtemény az Irányelv rendelkezései alapján adatbázisnak, illetőleg a sui generis jog által védett adatbázisnak minősül-e.
Az adatbázis fogalmát az irányelv meglehetősen tágan határozza meg. Minden olyan, akár papír alapon, akár elektronikus formában létrejött, önálló művekből, adatokból vagy egyéb tartalmi elemekből álló gyűjtemény adatbázisnak számít, amelynek egyes elemeihez egyedileg hozzá lehet férni. Ennek megfelelően a tagállami bíróságok gyakorlatában minden olyan gyűjtemény kiérdemelte az adatbázis minősítést, melynek tartalmi elemei között valamely rendszer alapján kereséseket lehet végezni. Így a telefonkönyvek, jogszabálygyűjtemények mellett adatbázisnak számítanak többek között a hyperlink-gyűjtemények, on-line újságok - mint cikkgyűjtemények -, on-line apróhirdetések, slágerlisták is. A védelmet csak olyan szélsőséges esetekben tagadják meg - az egyes elemekhez való egyedi hozzáférhetőség hiánya miatt -, mint az ún. MIDI zenei fájlok vagy egy lakberendezési áruház dekorációs színpalettája.14
Speciális kérdésként merült fel a joggyakorlatban az újságok - mint cikkek, hirdetések gyűjteménye - adatbáziskénti minősítése. A hollandiai Groningen bírósága például megtagadta a sui generis jogi védelmet egy újság álláshirdetési mellékletétől,15 kifejtve azon álláspontját, mely szerint az adatbázis alapvető ismérve, hogy az egyes elemei valamely rendszer vagy módszer szerint vannak elrendezve, mely elrendezés célja az egyes adatok gyors és hatékony kereshetőségének elősegítése. Az újságok esetében az egyes cikkek, hirdetések elrendezése ezzel ellentétben az áttekinthetőséget és nem a kereshetőséget kívánja elősegíteni, így azok nem minősíthetők adatbázisnak. Ez az álláspont vitatható, tekintettel arra, hogy az Irányelv a rendszeres és módszeres elrendezés célját, mint fogalmi elemet nem határozza meg. A groningeni bíróság ítéletét megváltoztató másodfokú bíróság16 sem értett egyet a gyors és hatékony kereshetőség, mint feltétel megkövetelésével, másrészről rögzítette, hogy azáltal, hogy a hirdetési melléklethez tartalomjegyzéket csatoltak, az egyes hirdetéseket beszámozták, az minden további nélkül megfelel a rendszeres és módszeres elrendezés, illetőleg az egyedi hozzáférhetőség követelményének, így adatbázisnak minősíthető.
Ha egy gyűjteményről megállapítható, hogy az Irányelv meghatározása alapján adatbázisnak minősül, a védelem feltételeinek teljesülése körében a következő lépés annak vizsgálata, hogy tartalmának megszerzése, ellenőrzése, megjelenítése mennyiségi vagy minőségi értelemben jelentős ráfordítást igényelt-e. A ráfordítás pénzbeli, időbeli, munka- és energiaráfordításból egyaránt állhat az Irányelv (40) preambulumbekezdésében foglaltak szerint, elmaradt azonban annak a kifejezett rögzítése, hogy az előállító által működése során eszközölt ráfordítások közül melyek vehetők itt figyelembe. A kérdés azon adatbázis előállítók esetén merül fel, melyeknél az adatbázis csupán a főtevékenységük melléktermékeként, az ott keletkező adatok tárolása és feldolgozása céljából jön létre, a ráfordításaikat is jórészt - és teljesen nem szétválaszthatóan - a főtevékenységük előmozdítása érdekében eszközlik. Ilyen, "melléktermékként" (spin-off) létrejövő adatbázisok például a televíziós műsorszolgáltatók, sportversenyek szervezői által összeállított programlisták. A holland bíróságok joggyakorlatából eredő, a bíróságok egy része által követett ún. spin-off elmélet alapján ezek az adatbázisok - az elsődlegesen az előállításukra irányuló befektetés hiányában - nem részesíthetők sui generis jogi védelemben. Nem kizárt azonban ezen elmélet követői szerint sem - az Irányelv rendelkezéseivel összhangban - a "melléktermék" adatbázisok védelme, amennyiben megállapítható olyan ráfordítás az előállító részéről, mely egyértelműen nem a főtevékenysége elősegítésére, hanem az adatbázis előállítására - jellemzően annak megjelenítésére, pl. nyomtatott kiadására - irányul.
Az előállító ráfordításainak irányultságán kívül a másik fő kérdés, hogy mikor minősíthető a ráfordítás olyan mértékűnek, amely megalapozza az Irányelvben lefektetett sui generis védelmet. Bár kifejezetten nem került az Irányelvben meghatározásra, a (39) preambulumbekezdés szövegezéséből kikövetkeztethető, hogy a ráfordítás nagysága mennyiségi vonatkozásban a befektetett pénzügyi eszközök, minőségi vonatkozásában pedig az adatbázisban megnyilvánuló szellemi teljesítmény oldaláról vizsgálandó. A védelem megalapozásához szükséges mérték meghatározására nézve azonban az Irányelv semmilyen támpontot sem nyújt, s ebből a szempontból a tagálalmi jogalkotók is magukra hagyták az eljáró bíróságokat. Belátható, hogy míg az irányelveknek nem is szerepe az ilyen szintű részletszabályozás megfogalmazása, az a gyakorlati tapasztalatok hiányában, gyorsan változó viszonyok közepette, gyakorlatilag felmérhetetlen számú lehetséges adatbázistípus létezése mellett a tagállami jogalkotók számára sem célszerű. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a sui generis jog előzmények nélkül került bevezetésre. Míg más, hasonlóan bizonytalan jogfogalmak - pl. szokásos mértékű ajándék - értelmezésének kialakítása adott esetben évtizedek bírói gyakorlatán alapul, jelen esetben nincsen olyan korábbi szabályozás, joggyakorlat, amire az eljáró bíróságok egy-egy eléjük kerülő eset kapcsán támaszkodhatnának. A bizonytalanság könnyen oda vezethet, hogy tagállamonként gyökeresen eltérő megítélés alakul ki a védelemhez szükséges ráfordítás mértékére nézve, így előfordulhat, hogy egy adatbázis védelmet élvez egy tagállamban, míg egy másikban nem, ami a védelem teljes hiányához hasonlóan gátolja a belső piac működését.
A jelentős ráfordítással létrehozott adatbázis előállítóját a védelem az Irányelvben megjelölt védelmi időn belül illeti meg. Bár a gyakorlatban még nem merült fel problémaként, de értelmezési nehézségeket okozhat az Irányelv 10. cikk (3) bekezdésének a védelmi idő újrakezdődésére vonatkozó rendelkezése, mely szerint az adatbázis tartalmának jelentős ráfordítást igénylő megváltoztatása eredményeként létrejövő adatbázis saját védelmi időre jogosult. Amennyiben ugyanis úgy értelmezzük, hogy a saját védelmi idő a megváltozott adatbázis egészére és nem csupán az újonnan létrejött, megváltoztatott részeire vonatkozik,17 akkor egy folyamatosan fejlesztett adatbázis gyakorlatilag végtelen ideig jogosult védelemre, így az Irányelvnek a befektetések védelmének és az adatokhoz való hozzáférésnek egyensúlyát megteremteni kívánó célja nem feltétlenül érvényesül.
Az adatbázis-előállító engedélyezési joga azon felhasználások megakadályozását teszi számára lehetővé, amikor a kimásolási, újrahasznosítási cselekmény az adatbázis tartalmának egészét vagy mennyiségi és/vagy minőségi szempontból jelentős részét érinti, illetőleg a jelentéktelen rész ismételt és rendszeres kimásolása, újrahasznosítása sérelmes lenne az adatbázis rendes felhasználása vagy indokolatlanul károsítaná az előállító jogos érdekeit.
Az első kérdés a jogalkalmazó számára tehát az, hogy amennyiben a vitatott cselekmény nem érinti az adatbázis adattartalmának egészét, úgy a jogvitában érintett tartalomrész jelentősnek minősíthető-e. Mennyiségi értelemben nyilvánvalóan az érintett adatok és az adatbázis teljes adattartalmának egymáshoz való aránya vizsgálandó, a szükséges arány meghatározását azonban mind az Irányelv, mind a tagállami jogalkotás a joggyakorlatra hagyta.
A tartalomrész minőségi szempontú vizsgálatánál a tagállami bíróságok annak értékéből kíséreltek meg kiindulni. Ez a megközelítés is felveti azonban azt a problémát, hogy az az előállító, a felhasználó, illetőleg külső személyek szempontjából nem feltétlenül egyező. A szubjektív megközelítés könnyen oda vezethet, hogy minden, bíróság elé kerülő jogvitában érintett tartalomrészt jelentősnek minősítenek, hiszen az előállító számára nyilvánvalóan jelentős, ha bírósághoz fordult a védelmében, illetőleg a felhasználó számára is az, különben nem másolta volna ki, illetőleg hasznosította volna azt újra. Ezáltal a védelem gyakorlatilag az adatok igen kicsi körére, akár egyes adatokra is kiterjedne, az Irányelvnek azonban nyilvánvalóan nem célja, hogy az egyes adatok tekintetében az előállító részére abszolút jogosultságot keletkeztessen.
Amennyiben nem minősül az érintett tartalomrész jelentősnek, abban az esetben van lehetőség a jogsértés megállapítására, amennyiben a jelentéktelen rész kimásolása/újrahasznosítása ismételten és rendszeresen történik, miáltal a cselekmény sérelmes az adatbázis rendes felhasználása vagy indokolatlanul károsítja az előállító jogos érdekeit. A gyakorlatban ez a hivatkozás leginkább az ún. deep linkeket - tehát nem a honlapra, hanem közvetlenül a releváns belső oldalakra mutató internetes hivatkozásokat - alkalmazó felhasználók, jellemzően internetes keresőprogramok üzemeltetői ellen került alkalmazásra. Az szinte egyetlen érintett ügyben sem volt vitás, hogy a keresőprogramok által használt linkek, illetőleg az ehhez kapcsolt, az adatbázisból nyert címek az adatbázis jelentéktelen részét jelentik, a keresőprogram üzemeltetője által megvalósított cselekmények ismételtek és rendszeresek, a linkek használata pedig beletartozik a rendes felhasználás körébe. Vitás volt azonban, hogy ezen cselekmények az előállító jogos érdekének indokolatlan sérelmére való hivatkozással jogsértőnek minősíthetők-e. Egyes bíróságok18 ezen feltételt megvalósulni látták azáltal, hogy a deep linkek révén az oldal látogatói kikerülik az adatbázis-előállító reklámokat tartalmazó honlapját, mely révén a keresőprogram üzemeltetője az előállítónak kárt okoz, tekintettel arra, hogy az előállító a honlap látogatóinak száma, illetőleg a hirdetésekre kattintó látogatók száma alapján kapja az ellenszolgáltatást a hirdetőktől, mely fő bevételi forrásának tekinthető.
Az Irányelv biztosítja a jogszerű felhasználó számára a jelentéktelen részt érintő kimásolási, újrahasznosítási cselekmények szabadon történő végzésének jogát, nem határozza meg azonban, hogy ki tekinthető jogszerű felhasználónak. A (34) preambulumbekezdés szövegéből levezetve az Irányelv alkotói vélhetően azt a személyt értették ez alatt, aki a jogosulttól nyert engedéllyel rendelkezik az adatbázis tartalmához való hozzáférésre és annak használatára.19
A fentiekből láthatóan az előzmények nélküli, definiálatlan jogfogalmakkal operáló sui generis jog bevezetése jelentős bizonytalanságot okozott a joggyakorlatban, ez előállítók, a felhasználók és az eljáró bíróságok dolgát egyaránt megnehezítve. A védett adatbázisok, illetőleg az engedélyhez kötött cselekmények körének kétségessége egyrészről a jogsértő cselekmények számának növekedéséhez, másrészről, ezzel párhuzamosan - amennyiben a felhasználó a jogsértés elkerülése érdekében a bizonytalan helyzetben óvatosan eljárva olyan cselekményektől is tartózkodik, melyre valószínűsíthetően jogosult lenne - az adatbázis adattartalmának "elzáródásához" vezethet, mely a gazdasági és tudományos élet fejlődésére egyaránt veszélyt jelent.
A bizonytalan helyzetet, inkonzisztens joggyakorlatot látva 2002-ben, egymással közel egy időben négy tagállam bírósága előzetes előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróság előtt az Irányelv értelmezése érdekében.20 Mindegyik érintett per professzionális sportversenyek szervezői és a versenyek adatbázisba rendezett adatait engedély nélkül felhasználó fogadóirodák között kialakult jogvitát érintett, ráadásul a négyből három per felperese ugyanaz a gazdasági társaság, a Fixtures Marketing Ltd. volt. Felperesek adatbázisairól megállapítható volt, hogy azok főtevékenységük - versenyszervezés - melléktermékeként jöttek létre, emellett - tekintettel arra, hogy a sportprogramok helyét, idejét, résztvevőket, párosításokat stb. maguk határozták meg - az adatbázisban foglalt tartalmak előállítói is ők maguk voltak, így ezen adatok - közvetlenül vagy közvetve - csak tőlük voltak megszerezhetők.
Az Egyesült Királyságból előterjesztett ügyben felperesi oldalon szereplő British Horseracing Board Ltd. (BHB) és Társai lóversenyek szervezésével foglalkozó, egymáshoz kapcsolódó társaságok. Tevékenységük elősegítése érekében nyilvántartják a versenyeken induló lovak, zsokék, trénerek különböző adatait, illetőleg az egyes versenyekhez kapcsolódó információkat, a versenyek megszervezése, a nevezések fogadása, az érintettekkel való kapcsolattartás érdekében pedig egy közel 30 főt foglalkoztató call centert tartanak fenn. Az ún. versenyt megelőző (pre-race) információkat, tehát a verseny és az indulók adatait felperesek különböző csatornákon értékesítik a szolgáltatásra előfizető tévécsatornák, újságok, fogadóirodák részére, illetőleg a versenyeket megelőző napon maguk is közvetlenül közzéteszik azokat. Az adatbázis éves fenntartási költsége kb. 4 millió font, melynek ¼-ét az előfizetői díjakból fedezik. 2000-ben a BHB és Társai beperelték a William Hill fogadóirodát, mert az weboldalán engedély nélkül közzétett bizonyos, általa részben előfizetőként közvetlenül megszerzett, részben közvetve, újságokból átvett, eredetileg a BHB adatbázisából származó - egyébiránt mennyiségi szempontból az adatbázis tartalmának meglehetősen csekély részét képező - információkat. Felperesek a sui generis jog sérelmére hivatkoztak. Álláspontjuk szerint a William Hill által végzett, mindennapos adatkimásolás és újrahasznosítás az adatbázis tartalmának jelentős részét érinti, amennyiben pedig a bíróság az érintett részt jelentéktelennek minősülne, úgy a cselekmények ismételt és rendszeres jellege és az ezáltal számukra okozott érdeksérelem önmagában is megalapozza a jogsértést. Az elsőfokú bíróság helyt is adott a keresetnek, a másodfokú bíróság pedig döntését megelőzően - a sui generis jogra vonatkozó irányelvi rendelkezések kapcsán kialakult értelmezési nehézségek miatt - az eljárás felfüggesztése és előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése mellett döntött.
Tárgyukban hasonlóak a görög, finn és svéd bíróságok által előterjesztett, a Fixtures Marketing Ltd. által indított perek. Felperes az angol és skót labdarúgó ligák programjának Egyesült Királyságon kívüli hasznosításának jogával rendelkező társaság, mely díj ellenében szolgáltatja előfizetőinek a mérkőzésekre vonatkozó információkat. Alperesek mindhárom per esetén olyan fogadóirodák voltak, melyek felperes adatbázisából származó információkat engedély és díjfizetés nélküli használtak fel fogadó kuponokon, illetőleg az internetes fogadóoldalukon.
Tekintettel arra, hogy az alapul fekvő ügyek tárgya igen hasonló, az eljáró bíróságok által előterjesztett értelmezési kérdések is több ponton azonosak. Mindkét érintett előállító főtevékenysége sportversenyek szervezése, az érintett adatbázisok ezen tevékenységük során általuk keletkeztetett adatokból, azok tárolására, feldolgozásuk megkönnyítésére, a főtevékenység segítése érdekében jöttek létre. A jogviták elbírálása során tehát elsődlegesen arra kell választ találni, hogy a felperesek által eszközölt ráfordítások olyan jellegűek-e, melyek az Irányelv rendelkezései alapján a sui generis jogi védelmet megalapozzák. Ezzel kapcsolatosan az előterjesztések rávilágítottak az Irányelvben szereplő "megszerzés" és "ellenőrzés" kifejezések értelmezésének szükségességére. Tekintettel arra, hogy az alperesek által felhasznált tartalomrészek nyilvánvalóan csekélyek, viszont felperesi hivatkozásban azok jelentős mivoltát - mivel mindig az aktuális, értékesíthető információkra történtek a cselekmények - forgalmi értékük megalapozza, felmerült a jelentős, illetőleg jelentéktelen rész meghatározásának kérdése is. Figyelemmel arra, hogy az érintett adatokhoz nem csak közvetlenül az adatbázisból, hanem közvetetten - például felperesi hozzájárulással az adatokat leközlő újságokból - is hozzá lehetett férni, felmerült, hogy a sui generis jog alapján az előállító jogosult-e az ilyen, közvetett úton szerzett adatokkal végzett cselekmények megakadályozására. A görög bíróság emellett kiterjesztette felvetését az adatbázis irányelvi definíciójának értelmezésére is, arra keresve a választ, hogy az előtte fekvő perben érintett sportprogram listák bevonhatók-e az Irányelv hatálya alá.
Az Európai Bíróság 2004. november 9-én egyszerre hozta meg döntését mind a négy, az Irányelv rendelkezéseinek értelmezését érintő ügyben.
A kérdések megválaszolásánál elsődlegesen az Irányelv elfogadásánaka preambulumban is rögzített céljaiból indult ki. Az Irányelv megalkotásának egyik fő indoka azon felismerés volt, hogy folyamatosan nő a világban jelen lévő információk mennyisége, melyek tárolását és feldolgozását - azok hasznosítása érdekében - meg kell oldani. Ez a tárolás és feldolgozás - adatbázisok létrehozása - jelentős ráfordításokat igényel, melynek terén Európa lemaradásban van. A befektetési kedvet az Irányelv alkotóinak meglátása szerint úgy lehet növelni, ha megfelelő jogi eszközökkel - a sui generis jog bevezetésével - biztosítják az előállítók számára az adatbázis létrehozására - a tartalom megszerzésére és összegyűjtésére - szánt befektetéseik megtérülését, védelmet biztosítva a versenytársak és más felhasználók ezt veszélyeztető cselekedeteivel szemben.21 Ennek alapján nem képzelhető el olyan értelmezés, mely a tartalom létrehozása tekintetében eszközölt ráfordítások számításba vételét is lehetővé tenné. Az Európai Bíróság ily módon levezetett értelmezése szerint az Irányelvben szereplő "megszerzés" (obtaining) a már létező tartalmak felkutatását és összegyűjtését foglalja magában, a tartalom elkészítése nem sorolható be e fogalom alá, így a erre szánt ráfordítások figyelmen kívül hagyandók a védelemre való jogosultság vizsgálata során. Ugyanilyen módon levezethető, hogy a tartalom ellenőrzésére szánt ráfordítás is csak akkor vehető figyelembe, ha azt már létező tartalmak tekintetében, azok adatbázisba foglalása előtt és az adatbázis működtetése során eszközölték. Önmagában az a körülmény, hogy az adatbázis előállítója az adattartalom létrehozója is egyben, nem zárja ki a védelmet, de ilyen esetben az adattartalomnak az adatbázis működtetése során megvalósított folyamatos ellenőrzése, a tartalom megjelenítése - ideértve a tartalom elrendezése, a tartalmi elemek egyedi hozzáférhetőségének kialakítása - területén kell az előállítónak jelentős ráfordítást felmutatni. A ráfordítás alatt mennyiségi értelemben a pénzbeli, míg minőségi értelemben az igénybevett munka, idő, szellemi teljesítmény bír jelentőséggel.
Az Európai Bíróság döntésében rögzítette, hogy annak megítélésénél, hogy az adott kimásolási, illetőleg újrafelhasználási cselekmény érinti-e az adatbázis tartalmának mennyiségi értelemben jelentős részét, a cselekménnyel érintett adatok mennyiségének, valamint az adatbázisba foglalt valamennyi adat mennyiségének egymáshoz viszonyított aránya vizsgálandó.
Az, hogy minőségi értelemben véve mi minősül az adatbázis jelentős részének, szintén levezethető a sui generis jog bevezetésének Irányelvben foglalt jogpolitikai céljaiból. A (42) preambulumbekezdés szövegezéséből kiindulva - mely szerint a szabályozás célja az adatbázis-előállító befektetésének védelme - a vizsgálat során az érintett adatbázisrész létrehozására - az abban foglalta tartalom megszerzésére, ellenőrzésére, megjelenítésére - eszközölt ráfordítás nagyságát kell figyelembe venni. A (46) preambulumbekezdés kifejezetten rögzíti, hogy a sui generis jog nem keletkeztet új jogosultságot az egyes tartalmi elemeken, melyből nyilvánvalóan következik, hogy a vizsgálat során az érintett tartalomrész, az egyes adatok belső-, illetőleg forgalmi értéke figyelmen kívül kell maradjon.
Mindazon tartalomrész, melynek sem mennyiségi, sem minőségi értelemben nem állapítható meg jelentős volta, értelemszerűen jelentéktelennek minősül, melyre vonatkozóan a jogszerű felhasználó szabadon végezhet kimásolási, illetőleg újrafelhasználási cselekményeket. Ezen esetben is megakadályozhatja azonban az előállító azon ismételten és rendszeresen végzett cselekményeket, melyek sérelmesek az adatbázis rendes felhasználására vagy indokolatlanul károsítják a jogos érdekeit. A sérelem, illetőleg veszélyeztetés akkor állhat fenn, ha a felhasználó célja az ismételt és rendszeres cselekményekkel az, hogy a sui generis védelmet megkerülje, vagyis, hogy a jelentéktelen részt érintő cselekmények összessége révén az adatbázis tartalmának legalább jelentős részét kimásolja vagy újrahasznosítsa. Ezt a feltételt vizsgálva alperesek ismételt és rendszeres, a tartalom jelentéktelen részét érintő cselekményei nem minősülnek jogsértőnek.
A BHB-ügy kapcsán az Európai Bíróság rögzítette, hogy az adatbázis jogszerű felhasználójának az tekinthető, aki az előállító közvetlen vagy közvetett módon kinyilvánított hozzájárulása következtében jogosult az adatbázis elemeihez hozzáférni azok megismerése céljából. Az a tény azonban, hogy az előállító az adatbázist vagy annak egy részét nyilvánosságra hozta, a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhetővé tette - jelen ügyben annak egy részét újságokban megjelentette -, nem jelent egyben engedélyt az Irányelv által kizárólagos jogként rögzített cselekmények végzésére. Az, hogy az engedély nélküli kimásolás nem közvetlenül az adatbázisból történik, nem teszi a cselekményt jogszerűvé, illetőleg nem enyészik el az újrahasznosítás engedélyezéséhez fűződő jog azáltal, ha az előállító az adatbázis tartalmát a nyilvánosság számára már valamely módon hozzáférhetővé tette.
A görög bíróság kérdésére válaszolva az Európai Bíróság kimondta, hogy az Irányelvben foglalt adatbázis-definíciót tágan kell értelmezni: gyakorlatilag minden, egymástól független, így egymásról értékük sérelme nélkül leválasztható tartalmi elemek valamely rendszer, módszer szerinti elrendezést mutató gyűjteménye - így a labdarúgó mérkőzések időpontjainak és párosításának listája is - adatbázisnak tekinthető.
Míg az Európai Bíróság 2004-es döntései meglehetős részletességgel kifejtették az adatbázis védelemben részesítésének feltételeit, az adatbázis lényeges részének kérdését, illetőleg érintették a jelentéktelen részt érintően ismételten és rendszeresen végzett cselekmények minősítését, a joggyakorlatban továbbra is problémát jelentett az engedélyhez kötött cselekmények vonatkozásában meghatározott irányelvi definíció értelmezése. E kérdésben az Albert-Ludwigs-Universität v. Directmedia Publishing GmbH ügyben az eljáró német bíróság által kezdeményezett, C-307/07 ügyszámú előzetes döntéshozatali eljárásban fejtette ki álláspontját 2008. október 9-én meghozott döntésében az Európai Bíróság.
Az ügy felperese Freiburgi Antológia (Freiburger Anthologie) címen gyűjteményt jelentetett meg az 1720 és 1933 között keletkezett költeményekből, melynek alapját az egyetemen dolgozó Knoop professzor által összeállított költemény-lista képezte. A listát - melyet az interneten is közzétett "Az 1100 legfontosabb költemény az 1730 és 1900 közötti német irodalomban" címen - több antológia és bibliográfia felhasználásával, két és fél év alatt, az egyetem által állt 34 900 euró költségen állította össze. Az egyes verscímek a korábban előfordult hivatkozások, antológiák tartalma alapján, egyfajta fontossági sorrendben kerültek összerendezésre.
A Directmedia 2002-ben CD-ROM-on antológiát adott ki "1000 költemény, mely mindenkinek meg kell legyen" ("1000 Gedichte, die jeder haben muss") címmel. A gyűjteménynek az 1720 és 1900 közötti korszakot érintő 786 verséből 856 megegyezett a Knoop professzor által készített listában foglaltakkal. Ez utóbbit bevallottan kiindulási alapnak tekintették, azonban nem vették azt át automatikusan, az egyes elemeket a céljaiknak való megfelelőség szempontjából vizsgálat alá vetették, azokból lényegében saját szempontjaik szerint válogattak.
Az egyetem és Knoop professzor pert indítottak a Directmedia ellen, előbbi az adatbázison fennálló előállítói joga, utóbbi a gyűjteményes művön fennálló szerzői joga sérelmére hivatkozással. A keresetnek az eljáró bíróságok első- és másodfokon teljes egészében helyt adtak, így alperes a Bundesgerichtshof (Szövetségi Legfelsőbb Bíróság) elé vitte az ügyet. A szövetségi bíróság - a szerzői jogsértés tekintetében az ítélet helybenhagyása mellett - előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az adatbázis-előállítói jogot sértő cselekményre vonatkozó irányelvi rendelkezés értelmezése érdekében. Az adott ügyben annak eldöntése, hogy az alperesi cselekményekkel érintett lista adatbázis, mégpedig a sui generis jog által védett adatbázis, nem okozott a bíróság számára nehézséget. Kérdéses volt ugyanakkor az alperesi cselekmények megítélése, hiszen estében az adatbázis tartalmának megtekintését, az adattartalom szűrését követően került sor egyes elemek kiemelésére, fizikai értelemben vett másolási tevékenységről nem beszélhetünk. A Bundesgerichtshof annak a kérdésnek a megválaszolását kérte az Európai Bíróságtól, hogy a védett adatbázisból adatok kiemelése és egy másik adatbázisba foglalása megvalósítja-e az Irányelv 7. cikk 2. bekezdés (a) pontjában foglaltak szerinti kimásolás cselekményét azon esetben is, amikor nem történik közvetlen fizikai ("cut and paste") másolás, az egyes adattartalmak átemelése egy másik adatbázisba az adatbázis tartalmának megismerését, az adatok egyenkénti értékelését, így válogatását követően történik, avagy a "kimásolás" a fizikai másolás megtörténtét feltételezi.
Az Irányelv 7. cikk 2. bekezdésében foglaltak szerint az engedélyhez kötött kimásolás cselekménye az adatbázis tartalma egészének vagy jelentős részének bármely eszközzel, illetve bármilyen formában történő végleges vagy ideiglenes átvitelét jelenti egy másik hordozóra. A Bíróság meglátása szerint a "bármilyen eszközzel, illetve bármilyen formában" ("by any means or in any form") kitétel a kimásolás cselekményének tágabb értelmezését támasztja alá. Ugyanez következik az Irányelv (7), (38), (42) és (48) preambulumbekezdésében foglaltakból, melyekből levezethetően a sui generis jog bevezetésével a jogalkotó célja az adatbázis-előállítók befektetései megtérülésének biztosítása volt azáltal, hogy védelmet biztosít a felhasználók és versenytársak olyan cselekményei ellen, melyek az eredeti előállítási költség töredékén az adatbázis egészének vagy jelentős részének rekonstruálását eredményezik.
Az átvitel ("transfer") fogalma a definícióban annyit jelent, hogy az érintett tartalom ennek következtében egy másik, az eredeti adatbázis hordozójától eltérő hordozón is megjelenik, az átvitel módja vonatkozásában az Irányelv azonban megszorító rendelkezést nem tartalmaz, így közömbös, hogy az digitális másolás, fénymásolás, kézi másolás útján vagy más módon valósul meg - figyelemmel arra is, hogy az Irányelv a nem elektronikus adatbázisok védelmét is biztosítja.
Az Irányelv (38) preambulumbekezdéséből levezethetően - mely az adatbázis tartalma lemásolásának és az esetlegesen fennálló szerzői jogot kijátszó újra összeállításának a digitális technikák által felerősített veszélyére utal - a kimásolás megítélése szempontjából irreleváns, hogy a védett és az engedély nélküli cselekmények által létrehozott új adatbázis tartalmi elemeinek elrendezése egymástól eltér.
Az Európai Bíróság nem fogadta el a Directmedia azon érvelését, mely szerint a kimásolás cselekménye csak az adatbázis tartalma legalább jelentős részének átvitele esetén valósulna meg, a fogalmat ugyanis a teljes 7. cikk kontextusában értelmezve látható, hogy az Irányelv bizonyos esetekben a jelentéktelen részt érintő, ismételten és rendszeresen végzett cselekmények ellen is védelmet biztosít.
Az a tény, hogy a védett adatbázisból az egyes adatok kiemelése kritikai értékelés alapján történt, jelentőséggel bírhat annak megállapításánál, hogy az így létrejövő adatbázis jogosult-e önállóan védelemre, viszont nem változtat azon, hogy az átvitel ténylegesen megtörtént. A jogsértés megállapításánál kevés jelentőséggel bír, hogy az átvitel konkurens adatbázis előállítását célozza-e, az előállított adatbázis méreteiben eltér-e az eredetitől, illetőleg az is, hogy az átvitel kereskedelmi céllal történt-e.
A Directmedia azon felvetésére, hogy az adatbázisba foglalás nem keletkeztet tulajdonjogot az egyes adatokon, a Bíróság rögzítette, hogy a sui generis jog csak a kimásolás/újrahasznosítás cselekménye ellen biztosít védelmet, az adatbázis tartalma megismerését önmagában nem korlátozza. Rögzíti azonban, hogy az adatbázis tartalma képernyőn történő megjelenítése egy másik hordozóra történő átvitelt feltételez, tehát kimásolással jár, mely - amennyiben az adattartalom legalább jelentős részét érinti - a (44) preambulumbekezdés tartalmából is következően engedélyköteles cselekmény.
A Bíróság összefoglaló megállapítása szerint az egyes anyagoknak a védett adatbázisból a képernyőn történő megjelenítést, az egyes adatok egyenkénti értékelését követő átvitele egy másik adatbázisba megvalósíthatja az Irányelvben foglaltak szerinti kimásolás cselekményét, amennyiben az adatbázis tartalmának legalább jelentős részét érinti, vagy a jelentéktelen részt érintő ismételten és rendszeresen végzett cselekmények a tartalom jelentős részének rekonstruálásához vezethetnek.
Megállapítható, hogy az Európai Bíróság jogértelmezése - annak ellenére, hogy a 2008-as döntés az engedélyhez kötött cselekmények megítélése vonatkozásában az előállítóknak kedvezőbb, tágabb értelmezést követi - jelentősen leszűkítette az Irányelv alkalmazási körét, különösen annak fényében, hogy az eddig felmerült jogviták igen nagy része22 érintett olyan adatbázisokat, melyek jogi védelme kétségessé vált, illetőleg a jogvitákban hivatkozott, korábban jogsértőnek tekintett felhasználási cselekmények egy része a jövőben jogszerűnek fog minősülni. Ennek alapján megkérdőjelezhetővé válik a szabályozás fenntartásának szükségessége.
Kétségtelen, hogy az előállító által generált adatokat tartalmazó adatbázisok védelmi lehetőségeinek leszűkítése szinte teljesen eliminálja azon félelmeket, melyek ezen előállítók erőfölénnyel való visszaélésének lehetőségéhez fűződtek, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy az információ-hozzáférési problémák ezáltal csökkennek. Figyelemmel kell lenni ugyanis arra, hogy sok esetben ezen előállítók fő bevételi forrása az adatok felhasználásáért elkért ellenszolgáltatás, s mivel elesnek attól a lehetőségtől, hogy az adatbázisukból egyszer már kikerült tartalmak felett jogot gyakoroljanak, valószínűsíthetően az adatbázishoz való hozzáférést fogják technikai vagy szerződéses módszerekkel, a hozzáférés lehetőségéért elkért ellenszolgáltatás megemelésével megnehezíteni.
Amellett, hogy a fentebb elemzett értelmezési, alkalmazási nehézségek, valamint az Európai Bíróság határozataiban foglaltak következtében leszűkült alkalmazási kör önmagukban is felvetették a sui generis jogi rendelkezések módosításának, esetlegesen az szabályozás visszavonásának átgondolását, az Irányelv záró rendelkezésében23 maga is elrendelte, hogy a Bizottság az átültetésre megállapított határidő leteltét követő harmadik év végén, illetőleg az követően háromévente készítsen jelentést az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Gazdasági és Szociális Bizottságnak az Irányelv alkalmazásáról, vizsgálva a sui generis jog érvényesülését, ellenőrizve, hogy annak alkalmazása nem vezetett-e erőfölénnyel való visszaéléshez, illetőleg nem befolyásolta-e egyébként a szabad versenyt oly módon, hogy az megfelelő intézkedések foganatosítását, például kényszerengedélyek bevezetését indokolná. A rendelkezés felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben az adatbázisok tekintetében bekövetkezett fejlődés azt indokolja, készítsen javaslatokat az Irányelv rendelkezéseinek módosítására.
Tekintettel arra, hogy az Irányelv implementációja nem ment végbe minden tagállamban a megszabott határidőben, a felülvizsgálat időpontja is kitolódott. 2005. december 12-én került publikálásra - még nem végleges formában, csupán bizottsági munkaanyagként - az Irányelv első értékelésének eredménye.24 Az értékelést a Bizottság az adatbázis piac szereplői között végzett online felmérés tapasztalatai, illetőleg a Gale Directory of Databases (GDD) adatbázis-katalógusból merített adatok alapján végezte. Az értékelés fókuszában annak vizsgálata állt, hogy tapasztalható-e növekedés az európai adatbázis-iparban az új jog bevezetését követően, találhatók-e olyan új adatbázisok, melyek a védelem hiányában nem jöttek volna létre, illetőleg sikerült-e szabályozás tárgyi hatályát úgy kialakítani, hogy az magában foglalja azon a célterületeket, ahol leginkább szükség lenne Európában az innováció ösztönzésére. A sui generis jogot sok kritika érte annak bizonytalan tárgyi hatálya, rosszul megválasztott célterületei, a tudományos életet és az információfüggő iparágakat hátrányosan érintő, az adatbázisba foglalt információkhoz való hozzáférést nehezítő hatása miatt. Erre tekintettel az értékelés ezek megválaszolása érdekében külön kitér a 2004-es európai bírósági döntések hatásának, az európai adatbázis-előállítás fejlődésének vizsgálatára, valamint arra, hogy sikerült-e az Irányelv szabályozási céljainak elérése anélkül, hogy az a tudományos élet és az egyéb, információfüggő iparágakban felesleges költségeket okozna. Bár az Irányelv célkitűzéseit az értékelés többféle síkon, általános, különös és működési célokra bontva vizsgálja, összességében három fő szándék különböztethető meg: 1. az adatbázisokat érintő szerzői jogi szabályozás harmonizációja - elsősorban a védelemhez szükséges eredetiségi küszöb egységesítésével, 2. az adatbázis-előállítók befektetéseinek védelme - a sui generis jog bevezetésével, 3. a felhasználóknak az adatbázisokban foglalt információkhoz való hozzáféréshez fűződő jogos érdeke érvényesülésének biztosítása - a sui generis jog korlátainak lefektetése, lehetséges kivételek meghatározása révén.
Az értékelésben a Bizottság maga is elismeri, hogy a sui generis jog - főként előzmények nélkülisége miatt - értelmezési nehézségeket, így jelentős jogbizonytalanságot okozott mind uniós, mind tagállami szinten. Az Európai Bíróság döntései valóban jelentősen leszűkítették a rendelkezések alkalmazási körét, kizárva gyakorlatilag a védelemből az egyforrású adatbázisokat, melyeknél az előállító az adatok forrása is egyben, cserébe csökkentek az előállítók erőfölénnyel való visszaéléséhez, az adatok "elzáródásához", az előállító és a jogos felhasználó érdekei közötti egyensúly felbomlásához kapcsolódó félelmek, hiszen a védelmi körben maradt adatbázisok adattartalma - ha nehezebben is - más forrásból is elérhető.
Noha az online felmérésre választ adó érdekeltek többsége úgy látta, hogy a sui generis jog megfelelő védelmet biztosít számukra, amely kulcsfontosságú szerepet tölt be tevékenységük sikerre vitelében, az értékelés nem találta bizonyíthatónak, hogy a szabályozás bevezetése növelte volna az európai adatbázis-ipar teljesítőképességét. A GDD adatai alapján az évente nyilvántartásba vett új európai adatbázisok száma rövid növekedési időszak után 2004-re az 1998-as - tehát az Irányelv implementációját megelőző - szintre esett vissza. Ugyanígy rövid csökkenés után újra növekedni látszik Európa és az Egyesült Államok adatbázis-ipara között tapasztalható különbség az új megjelenések száma alapján. Nem látható csökkenés a tagállamok közötti különbségek terén sem, az Egyesült Királyság változatlanul őrzi vezető pozícióját Európában. Bár a GDD nem tartalmazza valamennyi adatbázis - például az Irányelv alapján annak minősülő on-line újságok - adatait, illetőleg nem tartalmaz információkat az adatbázisok forgalmára, továbbá az abban foglalt és onnan hasznosított adatmennyiségre nézve, gyakorlatilag az egyetlen releváns statisztikai forrásnak tekinthető és nem is merültek fel olyan, máshonnan származó objektív adatok, amelyek a benne foglaltakból levonható következtetéseket cáfolnák. A Bizottság is kénytelen volt elismerni értékelésében, hogy a szabályozás közgazdasági hatása legalábbis bizonyítatlan.
A végleges, jövőre vonatkozó javaslat megtétele előtt a Bizottság szükségesnek találta az érdekeltek véleményének, javaslatainak beszerzését, iránymutatóul négyféle lehetséges forgatókönyvet vázolva fel:
1. Az Irányelv teljes visszavonása, mely visszahozná a tagállamok szerzői jogában korábban létezett különbségeket, gyakorlatilag csak a szerződéses és technikai eszközöket hagyva az előállítók kezében érdekeik védelmére.
2. A sui generis jog visszavonása, melyet indokolna a gazdaságélénkítő célkitűzés kudarca, a szabályozás bizonyíthatatlan közgazdasági hatása, illetőleg a kipróbálatlan, előzmények nélküli jogfogalmak által okozott jogalkalmazási bizonytalanság. A visszavonás ellen szól, hogy az 1. megoldáshoz hasonlóan szinte védtelenül hagyná az előállítókat, akik egyébként kifejezték ragaszkodásukat a szabályozás fenntartásához.
3. A sui generis jog szabályozásának módosítása, melyben egyebek között tisztázni lehetne a melléktermékként létrejött, valamint az előállító által generált adatokból álló adatbázisok védelmének kérdését, illetőleg a jelentős ráfordítás fogalmát. Ezen megoldás veszélye, hogy újfent előzmények nélküli, kipróbálatlan jogfogalmakat vezetne be, így a jelenlegi szabályozáshoz hasonló problémákat okozhat.
4. A status quo fenntartása, abból kiindulva, hogy bár bizonyított pozitív hatásokkal az Irányelv nem rendelkezik és a sui generis jog alkalmazási körét az Európai Bíróság meglehetőségen leszűkítette, valószínűsíthetően kisebb negatív hatással jár a visszavonásnál, mely a tagállamok közti szabályozási differenciák visszatértét eredményezné.
Az értékelés 2006. március 12-ig biztosított határidőt az érdekelteknek észrevételeik megtételére, a határidőt később 2006. március 31-ig meghosszabbították. Ezen idő alatt 55 résztvevő juttatta el a Bizottsághoz észrevételeit,25 melyek nagy része az adatbázis-előállítók, kisebb számban a tudományos világ tagjai és egyéb felhasználók (pl. fogadóirodák) közül került ki. A válaszadók több választási lehetőség mellett is letehették voksukat. Összességében elmondható, hogy az első 2 opció alig élvezett körükben támogatást, míg a 3. és 4. megoldási mód egyenlő számú, 26-26 támogató véleményt kapott. A szabályozás módosítása mellett érvelők nagy része vagy a védelmi kör meghatározásának bővítését vagy - nyilvánvalóan a felhasználói oldalról - a sui generis jog alóli kivételek számának növelését javasolta. Úgy tűnik, egyelőre az értékelés megakadt ebben a fázisban, a Bizottság végleges jelentésének, konkrét javaslatának előterjesztésére jelen tanulmány elkészültéig nem került sor.
Bár az Irányelv felülvizsgálati folyamata még nem zárult le, félő, hogy az ellentétes álláspontok, érdekek harca közepette a legegyszerűbb megoldásként változatlanul marad az Európai Bíróság jogértelmezése következtében jelentősen leszűkült alkalmazási körű a szabályozás, csonka mementójául egy átgondolatlan jogszabályalkotás következményeinek. Bár a bizottsági értékelés érthetően óvatosan fogalmaz, gyakorlatilag a kitűzött célok egyikét sem sikerült elérni. A 2004-es döntések óta jelentősen lecsökkent a jogviták száma,26 ami bizonyítékul szolgál arra, hogy a szabályozás tulajdonképpen célt tévesztett.
Nemzetközi kitekintésben látható, hogy az Irányelvnek megfelelő szabályozást csupán azok az országok vezették be, akiknek ez jogharmonizációs kötelezettségük volt vagy az Európai Unió országaival fennálló szoros gazdasági kapcsolataik ezt elkerülhetetlenné tették. Az Egyesült Államokban ugyan - attól való félelemtől mozgatva, hogy az onnan származó adatbázisok védtelenné válnak az európai konkurensekkel szemben - az 1990-es évek végén elindult egy jogalkotási folyamat, több törvényjavaslat is született, ezek azonban elbuktak az információfüggő, az adatokhoz való hozzáférés megnehezülésétől tartó tudományos világ ellenállásán és a belpolitikai csatározások közepette, illetőleg annak a felismerésnek köszönhetően,27 hogy az Egyesült Államok adatbázis piaca külön jogszabályi védelem hiányában is töretlenül fejlődik és megőrizte vezető szerepét. 1996-ban az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Egyesült Államok egyaránt kezdeményezték a WIPO-nál28 egy, az Irányelvhez hasonló tartalmú nemzetközi Adatbázis Egyezmény elfogadását,29 előbbi vélhetően azért, hogy elkerülje azokat a vádakat, melyek sui generis jog kizárólagosan az európai eredetű adatbázisokra való alkalmazhatósága hátterében kereskedelmet korlátozó szándékot sejtenek. Ez a kezdeményezés is elhalt azonban, elsősorban az adatbázis-előállításban nem jeleskedő, az információkhoz való hozzáférést féltő fejlődő országok ellenállása miatt. Elmondható tehát, hogy a sui generis jog nem vált nemzetközi szinten követendőnek tartott példává. Elmondható tehát, hogy mindeddig nem született teljes értékű, a gyakorlatban is működő jogi megoldás az adatbázis-előállítók érdekeinek védelmére.
Álláspontom szerint azonban a sui generis jog megítélésénél tévútra visz, ha - mint azt a Bizottság is tette - kizárólag statisztikai adatokból indulunk ki és azt mondjuk, hogy a szabályozás szükségtelen, látva, hogy az Egyesült Államok adatbázis-piaca annak hiányában is megőrizte, sőt növelte vezető szerepét. Nyilvánvaló, hogy a nyelvi és kulturális értelemben szétaprózott európai piac még jogi rásegítéssel sem lesz képes soha behozni, talán számottevően csökkenteni sem lemaradását, de ez nem jelentheti azt, hogy a jog teljesen magukra hagyhatná az előállítókat. Belátva, hogy a sui generis jog jelenlegi formájában - elsősorban a védelem körének elhibázott meghatározása miatt - nem tartható fenn, leginkább a Bizottság által 3. opcióként meghatározott megoldás, a szabályozás módosítása jöhet szóba. Álláspontom szerint leginkább az Irányelv eredeti koncepciójához visszatérve egy versenyjogias szemléletű, kizárólag a kereskedelmi felhasználások ellen ható szabályozás bevezetése jelenthet megoldást, kiegészítve egyúttal a védett adatbázisok körének pontosabb meghatározásával, átgondolt kiegészítésével. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy ugyanúgy, ahogy annak bevezetésével, az Irányelv módosításával is egy ki nem próbált szabályozás fog megméretődni a gyakorlatban, így annak kidolgozása - amennyiben megszületik a döntés - alaposabb előkészítést fog igényelni. ■
JEGYZETEK
1 Jeweler’s Circular Pub. Co. v. Keystone Pub. Co., 281 F. 83 (2d cir. 1922).
2 Lásd: CALEB GROOS: Pre-Feist Protection of Compilation under U.S. Copyright Law, http://www.law.duke.edu/cspd/papers/preFeist.doc, 2008.04.22.
3 17 U.S.C. § 101.
4 Feist Publications, Inc. v. Rural Telephone Service Co., 499 U.S. 340 (1991).
5 International News Service v. Associated Press, 248 U.S. 215 (1918).
6 David Lanzotti & Doug Ferguson: Databases and The Law, http://www.unc.edu/courses/2006spring/law/357c/001/projects/dougf/index.html (2006.04.11.).
7 17 U.S.C. § 301.
8 National Basketball Association v. Motorola, Inc., 105. F. 3d 841 (2d Cir. 1997).
9 free-riding.
10 NBA, Nemzeti Kosárlabdaszövetség.
11 Green Paper on Copyright and the Challenge of Technology [COM(88) 172 final].
12 (41) preambulumbekezdés.
13 Az Irányelv magyarországi implementálásáról lásd Faludi Gábor: A magyar szerzői jog közelítése az európai joghoz in Európai Közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, 2001.
14 A sui generis jog esetjogának összefoglalóját lásd Bernt Hugenholtz: The Database Right File, elérhető a University of Amsterdam - Faculty of Law, Institute for Information Law weboldalán: http://www.ivir.nl/files/database/index.html, magyar nyelvű összefoglalást lásd Munkácsi Péter: 1996 után - aktualitások az adatbázisok nemzetközi szintű védelméről, I. rész: Az európai tagállamok gyakorlata; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 107. évfolyam 4. szám, 2002. augusztus.
15 Wegener et al v. Hunter Select, Rechtbank Groningen , 59233 KG ZA 02-226.
16 Wegener et al v. Hunter Select, Gerechtshof Leeuwarden , Rolnummer 0200328.
17 Az Szjt. 84/D. § (2) bek.-hez fűzött miniszteri indokolás ezt az értelmezést követi.
18 Lásd pl. Berlin Online-ügy (LG Berlin, 16 O 448/98), Süddeutsche Zeitung-ügy (LG Köln, 28 O 431/98).
19 A sui generis jog gyakorlati értelmezési nehézségeinek részletes kifejtését magyar nyelven lásd Kabai Eszter: Adatbázis, mint a sui generis védelem tárgya. A jogértelmezés lehetőségei; Liber Amicorum - Studia Gy. Boytha dedicata, Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, Budapest, 2004.
20 Fixtures Marketing Ltd v. Organismos prognostikon agonon podosfairou (OPAP) Case C-444/02; Fixtures Marketing Ltd v. Oy Veikkaus AB Case C-46/02; Fixtures Marketing Ltd v. Svenska Spel AB Case C-338/02; The British Horseracing Board Ltd. and Others v. William Hill Organization Ltd - Case C-203/02.
21 (10) és (39) preambulum bekezdés.
22 Lásd Bernt Hugenholtz: The Database Right File.
23 Irányelv 16. cikk (3) bekezdés.
24 DG Internal Market and Services Working Paper, First evaluation of Directive 96/9/EC ont he legal protection of databases, http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/databases/evaluation_report_en.pdf, 2005.12.12., magyar nyelvű összefoglalás: Munkácsi Péter: 1996 után - Aktulitások az adatbázisok nemzetközi szintű sui generis védelméről, II. rész: Az Európai Adatbázis-irányelv értékelése, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 111. évfolyam 1. szám, 2006. február.
25 Lásd: http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/prot-databases/prot-
databases_en.htm
26 Lásd: Bernt Hugenholtz: The Database Right File.
27 Az Egyesült Államok jogszabálytervezetiről lásd: Julie Wald: Legislating the Golden Rule, Achieving Comparable Protection under the European Union Database Directive. Fordham International Law Journal, vol. 25., 987-1038.
28 World Intellectual Property Organization,
29 Lásd: Basic Proposal for the Substantive Provisions of the Treaty on Intellectual Property in Respect of Databases to be Consideered by the Diplomatic Conference, prepared by the Chairman of the Committess of Experts on a Possible Protocol to the Berne Convention, http://www.bitlaw.com/source/treaties/database.html, 2006. 12. 02.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvédjelölt, a PTE ÁJK Doktori Iskolájának hallgatója,
Visszaugrás
