Az időmúlásnak minden jogágban kiemelkedő jelentősége van a jogérvényesítés szempontjából. Az időmúlást a jogszabályok jellemzően határidők formájában ragadják meg: a határidők megszabják a jogalanyok számára bizonyos cselekmények megtételének, magatartások tanúsításának időbeli kereteit, így azok elmulasztása különböző hátrányos következményekkel járhat.[1] Következésképp, bár elsőre "technikai" kérdésnek tűnhet a határidők jogi természetének elemzése, valójában nagyon is fontos kérdésről van szó. A jogi természet beazonosítása ugyanis elősegíti, hogy bizonyos, a mindennapi jogalkalmazás szempontjából releváns kérdésekről - például a határidők számítási módjáról vagy azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről - egységes dogmatikai rendszerben gondolkodjunk. Ami azt illeti, a polgári jog területén a határidők jogi természetének kialakult dogmatikai rendszere van, amelyben témánk szempontjából a legfontosabb az anyagi jogi és eljárásjogi határidők közötti különbségtétel.[2] Ennek kapcsán jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy lehetséges, illetve szükséges-e a közigazgatási jog által szabályozott határidők kapcsán is egy ehhez hasonló dogmatikai rendszer kialakítása?
Tanulmányunk kiindulópontja, hogy a hatósági és bírósági jogalkalmazást nagyban segítené, ha a közigazgatási jogban is recepciót nyerne egy ilyen dogmatikai rendszer, amely világos különbséget tesz az eljárásjogi és anyagi jogi határidők között. Ennek segítségével számos, jelenleg vitás jogkérdés megválaszolható lenne. Ennek az állításnak az alátámasztása érdekében a továbbiakban amellett érvelünk, hogy csak egy ilyen dogmatikai rendszer segítségével lehet például megállapítani, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 53. §-a szerinti igazolási kérelemmel mely határidők ügyfél által elmulasztása menthető ki. A témának és érvelésünknek különös súlyt ad, hogy a hatósági eljárást megindító kérelem benyújtására nyitva álló határidő kimenthetőségének kérdésében a kúriai gyakorlat sem tekinthető teljesen egységesnek.
Az igazolási kérelem benyújtásának lehetősége értelemszerűen csak az ügyfél (vagy az eljárás egyéb résztvevője) részére áll nyitva, így tanulmányunkban csak a hatósági eljárásokhoz kapcsolódó azon határidők jogi természetét vizsgáljuk, amelyek az ügyfél (vagy az eljárás egyéb résztvevője) számára szabnak időbeli korlátot igények érvényesítésére vagy eljárási cselekmények megtételére. Nem vizsgáljuk tehát azokat a határidőket, amelyeket jogszabály a hatóság részére állapít meg, jóllehet ezek esetében is felmerülhet jogi természetük vizsgálata.[3]
A szakirodalmat áttekintve megállapítható, hogy a közigazgatási jog által szabályozott határidőkre is igaz, hogy azok jogi természetüket tekintve anyagi jogiak vagy eljárásjogiak lehetnek.[4] Sőt a bírói gyakorlatban is van példa e fogalmak hatósági eljárások kontextusában való alkalmazására.[5] Azt ugyanakkor a szakirodalmi munkák már nem részletezik, hogy a két típusú határidő milyen szempontok alapján határolható el egymástól, ehelyett jellemzően a polgári jogi dogmatika elveire utalnak vissza. Különösen jelentős e tekintetben a polgári peres keresetindítási határidőre vonatkozó 4/2003. PJE határozat, amelyet a szakirodalom a hatósági eljárást megindító kérelemre is alkalmazhatónak tart.[6] A szakirodalom tehát a fél számára valamely igény érvényesítésére vagy eljárási cselekmény megtételére nyitva álló, a polgári (eljárás)jog által szabályozott határidőkre vonatkozó elméleti megállapításokat - analógia útján - alkalmazhatónak tartja a közigazgatási jog által szabályozott, kérelemre induló[7] hatósági eljárásban részt vevő ügyfél számára a kérelem benyújtására vagy eljárási cselekmény megtételére nyitva álló határidőkre.
A polgári peres eljárás és a közigazgatási hatósági eljárás funkciója és szerkezete ugyanakkor alapvetően eltér egymástól,[8] ezért analógia alkalmazására csak korlátozottan kerülhet sor. Azonban kétségtelen, hogy mindkét esetben jogalkalmazásnak minősülő, jogilag
- 37/38 -
kötött rendben zajló cselekménysorról, eljárásról van szó, ekként számos sematikus hasonlóság fedezhető fel. Mindkét eljárás megindulásához szükség van például a fél vagy ügyfél eljárást iniciáló, kezdeményező beadványára, azaz keresetlevélre vagy kérelemre, amelynek előterjesztésére a jogalkotó bizonyos esetekben határidőt vagy határnapot szab.[9] Közös pont továbbá, hogy a jogalany mindkét eljárásban valamilyen - tág értelemben vett - igényt, jogosultságot kíván érvényesíteni: a polgári peres eljárásban a felperes egy magánjogi jogosultságot érvényesít az alperessel szemben, és e jogvitában kéri a bíróság közhatalmi döntését; míg a kérelemre induló hatósági eljárásban az ügyfél az államtól kéri valamely favorábilis, számára jogot biztosító közhatalmi döntés meghozatalát. Végül mindkét eljárástípusra igaz, hogy azok megindulását követően is vannak olyan eljárási cselekmények, amelyek megtételére a fél vagy ügyfél csak bizonyos határidőn belül jogosult, ezek elmulasztása pedig hátrányos jogkövetkezményekkel járhat.
Lényeges eltérés ugyanakkor, hogy míg a polgári peres eljárások mindig az ellenérdekű felek közötti (magánjogi) jogvita eldöntésére irányulnak, addig a kérelemre induló hatósági eljárásoknak különböző tárgya lehet. Az eljárásindító kérelem ugyanis - figyelemmel az Ákr. 7. § (2) bekezdésére - irányulhat valamely jogosultság megadására vagy kötelezettség alóli mentesítésre, jogvita elöntésére, adat igazolására vagy nyilvántartási bejegyzésre.[10]
Mindez a közigazgatási és a polgári jogviszonyok eltérő felépítésére is rávilágít. E különbség annak fényében jelentős, hogy a 4/2003. PJE határozat jogviszonytani érveket is alkalmaz. A polgári jogban az anyagi jogviszony a magánjogi jogalanyok (például a szerződő felek) között jön létre. Ha közöttük jogvita alakul ki, ennek rendezése érdekében fordulnak bírósághoz, tehát az eljárási jogviszony az anyagi jogviszonyt követően jön létre.[11] Ehhez képest a közigazgatási hatósági eljárások kontextusában anyagi jogviszony alatt a hatóság és az ügyfél közötti felügyeleti jogviszonyt értjük. A jogviszonyok rendszere és létrejöttük sorrendje itt ráadásul a hatósági eljárás tárgyától is függ. A jogvitás eljárások jogviszonytanilag hasonlóak a peres eljárásokhoz: a hatóság a felek közötti anyagi jogviszonyból fakadó jogvitát dönti el, így az anyagi jogviszony megelőzi az eljárási jogviszonyt.[12] A különböző jogosultságok - például pénzbeli támogatás, engedély stb. - egyoldalú megszerzésére irányuló eljárásokban ezzel szemben először az ügyfél és a hatóság közötti eljárási jogviszony jön létre. Az eljárás közhatalmi aktussal (hatósági döntéssel) zárul le, amely azonban az esetek többségében nem keletkeztet a hatóság és az ügyfél között anyagi (felügyeleti) jogviszonyt, "csupán" az ügyfél anyagi jogi helyzetében idéz elő változást.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
