2020 őszén e lap hasábjain volt lehetőségem tudósítani Kártyás Gábor habilitációs védéséről. Szubjektív tudósításom azonban javarészt inkább magának az eseménynek - ti. habilitációs eljárás - az ismertetésére helyezte a hangsúlyt, egyrészt, mert ez volt a szerkesztői elvárás, másrészt, mivel az online tér és az ennek következtében számos elemében rendhagyó eljárás valóban egyedi jelleggel szolgált. A habilitációs dolgozat maga ugyanakkor megjelent önálló könyvkiadványként is Kiküldött munkavállalók az uniós és a magyar jogban címmel, így tálcán kínálta magát a lehetőség, hogy magát a könyvként megjelent habilitációs dolgozatot is ismertessük. Ebben nagy segítségemre volt Berke Gyula egyetemi docens, a téma kiváló ismerője és a recenzált mű lektora. Közös munkánk eredményeként született meg az alábbi recenzió.
A könyv 2020-ban jelent meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának gondozásában, a Jogtudományi Monográfiák részeként.
A szerző - több, a tárgykörben megjelent kisebb dolgozatát követően - monografikus igénnyel dolgozta fel a magyar munkajogi szóhasználatban hagyományosan kiküldetésnek nevezett jogintézményt, amelynek hátterében rendkívül bonyolult európai munkajogi - s egyúttal nemzetközi kollíziós munkajogi - probléma húzódik meg.
Amint a szerző által a dolgozatban említett gyakorlati esetek is rámutatnak, a kiküldetés kérdése napjainkban a munkajogi, illetve munkajog-tudományos érdeklődés középpontjába került. Ez a jelenség Magyarország tekintetében is mintegy másfél évtizede megfigyelhető, s alapvető oka a magyar gazdaság egyre inkább elmélyülő európai integrációja, a munkaerő és a szolgáltatások európai piacába való bekapcsolódása. A szerző által választott tárgykör aktualitását ugyanakkor jelentősen növeli az a körülmény, hogy - a szerző által is tárgyalt - hosszas és heves európai politikai viták nyomán 2018-ban hatályba lépett a tárgykört szabályozó 96/71/EK irányelvet[1] módosító 2018/957 irányelv,[2] amely továbbra is jelentős viták középpontjában áll, valamint a módosító irányelvet érintő jogviták is folyamatban voltak az Európai Unió Bírósága előtt (részben Magyarország részvétele mellett, amint erre a semmisségi eljárásra az értekezés külön is kitér). A könyv tehát kétségtelenül a magyar és az európai munkajog egyik legaktuálisabb témájáról szól, s ennek lenyomata napjaink nemzetközi publikációs aktivitásában is jól érzékelhető.
Az értekezés bevezető fejezete a témaválasztás, valamint a tematika rövid, előzetes indokolását adja. A bevezetés rendkívül tömör, sűrű olvasmány, amely mintegy in medias res avatja be az olvasót a problémakör magvába. A szerző rögtön utal a jogintézmény fő ellentmondására: "[...] míg a kiküldő állam (és vállalkozásai, munkavállalói) szemszögéből a külföldre történő szolgáltatás új piaci lehetőségekkel és a foglalkoztatás bővítésével kecsegtet, addig mindez a fogadó állam piacán nem kívánatos versenyhelyzetet eredményezhet [...]." Rámutat az európai munkajogi szabályozás és jogalkalmazás történetének csomópontjaira, valamint összefoglalja a tematika kialakításának indokait. Az értekezés belső arányait tekintve azt rögzíthetjük, hogy annak súlypontja a tárgykör európai, illetve kollíziós munkajogi vonatkozásain van, a magyar tételes jogot és jogalkalmazást a szöveg mintegy harmada (a hetedik fejezet) érinti. Előzetesen rögzíthetjük, hogy a feldolgozás megfelelően, kellő mélységben tagolt, áttekinthető és érthető szerkezetet ad a könyvnek. A bevezetés nagy előnye továbbá, hogy - ábrán keresztül is szemléltetve - rövid jogtörténeti áttekintést is ad az olvasónak 1990-től 2018-ig, azaz a Rush-ítélettől[3] a 2018/957 (EU) irányelvig.
A dolgozat második fejezete lényegében a nemzetközi elemmel rendelkező munkajogviszonyokra alkalmazandó jog kérdéskörét tárgyalja. Ezzel a feldolgozási megoldással egyetértünk. A kiküldetés problémája valóban - ahogy a szerző is utal erre - különös szabálycsoportként illeszkedik az ez idő szerint a Róma I. Rendelettel[4] kialakított nemzetközi munkajogi rezsimbe. Ilyeténképpen dogmatikai szempontból - a munkaviszony sajátosságaira tekintettel - a nemzet-
- 73/74 -
közi munkajog bizonyos tekintetben kívül esik a nemzetközi magánjog területén. Az elemzés éppen ezért - helyesen - kevéssé a nemzetközi magánjogi jogválasztás intézményére koncentrál, hanem a munkajogi szempontból lényegesebb kérdéseket, azaz a jogválasztással szemben érvényesülő, azt korlátozó szabályokat elemzi (külön dicsérendő táblázatos összefoglalóval). A szerző a Róma I. Rendelet alapján tekinti át azt a négy tényezőt (kógens szabályok, imperatív rendelkezések, a közrend védelme és az uniós jog elsődlegessége), amelyek a választott jogot felülírva határozzák meg az alkalmazandó jogot. E körben különösen figyelemre méltók az ún. imperatív (nemzeti jogi) rendelkezéseket érintő elemzések, amelyek jól foglalják össze az Európai Unió Bíróságának tárgybani gyakorlatát is. A jogválasztás hiányában alkalmazandó, ún. kapcsoló elvek (lex loci laboris, a munkavállalót alkalmazó telephely és a szorosabb kapcsolat elve) igen részletes tárgyalása tematikusan ugyancsak teljes körű, s figyelemre méltók a szerző eredeti megállapításai a kollektív szerződéses szabályok alkalmazását illetően. Az általános nemzetközi magánjogi elemzést a kollíziós normák kiküldetési tényállásra való alkalmazása szabályainak részletes tárgyalása követi. A szerző külön kiemeli az alkalmazandó jog meghatározásának problémaköréből, hogy éppen az elsődleges tényező (lex loci laboris) nem alkalmazható a jogintézmény sajátosságaira tekintettel.
Az értekezés fő fejezetei (3-6. fejezet) a kiküldetési irányelv, illetve az azon alapuló, egyes nemzeti jogi szabályok rendkívül részletes elemzését tartalmazzák. Ezekkel kapcsolatosan előzetes összegzésként azt kell megállapítanunk, hogy noha a hazai jogirodalomban találkozunk néhány ilyen tárgyú feldolgozással, a szerző mintegy nyolcvan oldalnyi terjedelmű elemzése a magyar nyelvű irodalomban egyedülállóan tematikus részletességű és mélységű, sőt ebből a szempontból meghaladja a nemzetközi jogirodalomban megszokott elemzéseket is.
Az európai munkajogi szabályozás leggyengébb pontja - a szerzői álláspont szerint - a kiküldetés fogalma. A szabályozás fő hiányosságaként azt rója fel a szerző, hogy a kiküldetés, illetve a kiküldött munkavállaló fogalmának nincsenek pontos határai. Ebből pedig rengeteg ellentmondás fakad a kiküldött munkavállalókra és a más nemzetközi elemet hordozó munkaviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásánál. Ez az álláspont alapozza meg azt, hogy szerző kiemelt és elmélyült figyelmet szentel a fogalom (a kiküldetési tényállás) egyes elemei tárgyalásának. Külön fejezet foglakozik egyes kiküldő munkáltatók (ún. postafiókcégek) számos esetben csalárd, visszaélésszerű magatartásával, valamint a kiküldött munkavállalók jellemzőivel. Az e körben található, helyenként markánsan kritikus megállapításaival magunk is egyetértünk, s különösen időszerűnek tartjuk a munkaviszony fogalmával és az ún. elégséges kapcsolattal összefüggő fejtegetéseket. Az elégséges kapcsolat körében a tanulmány lenyűgöző részletességgel és a bírói esetjog rendkívül széles körű feltárásával elemzi a szolgáltatásnyújtás fogalmát, különös hangsúlyt fektetve a Dobersberger-eset[5] ismertetésére, és az abból fakadó következtetések levonására. A szerző egy ugyancsak hosszú évek óta napirenden lévő, különös problémát tárgyal: a közúti fuvarozással kapcsolatos vitát, közelebbről azt, hogy az ágazatban foglalkoztatottakra alkalmazandók-e az irányelvi rendelkezések, s ha igen, úgy milyen feltételekkel. Ennek az elemzésnek erőssége, hogy utal az irányelvi megoldás előzményeire, az arra irányuló javaslatra, illetve ennek fogadtatására. A kiküldetési tényállás elemeinek körében külön alfejezetet szentel a dolgozat az irányelv hatályának a szolgáltatásnyújtás formája felől közelítve, a Danieli-ítéleten[6] és az Albron-ítéleten[7] keresztül bemutatva olyan tényállásokat, amelyekre a jogalkotó feltehetően nem gondolt. A szerző véleményét osztva az irányelv hatályának bírói kiterjesztésével mint jogpolitikai céllal egyetértünk, a következtetésnek mégis ellentmond, hogy maga az irányelv taxatíve sorolja fel a hatálya alá tartozó tényállásokat. Szintén külön alfejezet foglakozik a 2018. évi módosító irányelvben is érintett ideiglenesség kérdésével, s jól mutat rá az ideiglenességhez kapcsolódó jogkövetkezmények hiányosságaira. A 3. fejezet végül látványos táblázattal zárul, és a példa kedvéért konstruált, jól érthető jogeset mutatja be a négy lehetséges módját ugyanazon munka elvégzésének.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
