Zeller Judit: Értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő gyermekek joghoz jutása (KJSZ, 2015/1., 42-49. o.)

"Ubi ius ibi remedium"

Igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és joghoz jutás

"A polgári szabadság lényege kétségkívül abban áll, hogy minden egyénnek joga van a törvények védelmét követelni, valahányszor sérelem éri. A kormányzat egyik legelső kötelessége e védelem biztosítása."[1] - állapítja meg a híres Marbury v. Madison ügyben Marshall bíró. Valóban, az alapvető jogok önmagukban puszta deklarációk mindaddig, míg nem kapcsolódik hozzájuk a jogérvényesítés lehetősége, vagyis az a jogosultság, hogy a jogokkal összefüggésben egyedi ügy keretében, tisztességes eljárás során döntsenek az állam szervei.[2] A tényleges jogérvényesítés lehetősége, amelynek körében az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés jogát is értelmezhetjük, az alapjogi rendszer kulcseleme.

Az "igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés" (access to justice) kifejezés jogforrási szintű alkalmazása egyelőre nem terjedt el általánosan az európai színtéren, így hazánkban sem. Tartalmának meghatározására nem állnak rendelkezésre pontos definíciók sem a nemzetközi, illetve szupranacionális szervezetek kötelező erejű dokumentumai között, sem pedig a magyar jogelméletben és joggyakorlatban. A nemzetközi - szupranacionális - emberi jogi egyezmények többsége rendszerint a "tisztességes eljárás" és a "hatékony jogorvoslathoz való jog"[3] vagy a "bírói út biztosítása"[4] kategóriáját alkalmazzák az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés helyett,[5] ezeket gyakorlatilag egymást helyettesítő fogalmakként alkalmazva.[6]

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának[7] (továbbiakban: PPJNE) 14. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének[8] 6. cikke nagyon hasonló megfogalmazásban garantálják a bírói jogvédelmet (bírói út), valamint törvényes, független és pártatlan bíróságot, továbbá az igazságos és nyilvános tárgyalást.[9] Ezenkívül részletesen felsorolják a büntetőeljárás legfontosabb biztosítékait, amelyek közül jelen téma szempontjából kiemelést érdemel a vádlott által értett nyelv használata, a tájékoztatáshoz való jog, a tárgyaláson való személyes jelenlét és aktív részvétel, a védelemhez való jog, valamint a jogorvoslat lehetősége. A PPJNE - már jóval a Gyermekjogi Egyezmény[10] megszületése előtt - külön figyelmet szentel a fiatalkorú vádlottaknak, akik esetében - tágan értelmezve - az eljárás során tekintettel kell lenni életkorukból eredő speciális szükségleteikre.[11] Az Európai Unió Alapjogi Chartája (továbbiakban: Charta) 47. cikke használja először - a korábbi emberi jogi dokumentumok elemeinek megtartása mellett - az "igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés" (igazságszolgáltatás igénybevétele) fordulatot. A Charta a megfelelő anyagi források biztosítását is megköveteli, ha ehhez "az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez" szükség van.[12] Az uniós primer jogforrásokban máshol is fellelhető a fogalom: az Európai Unió Működéséről szóló szerződés "A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség" címe alatt, 67. cikkének (4) bekezdésében rögzíti, hogy az Unió "megkönnyíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést."

Az idézett egyezmények szövegének értékelése során elmondhatjuk, hogy azokban az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés viszonylag szűk értelmezést nyer: a bírói út megnyitását és néhány olyan elemet, amely a bíróság előtti eljárásban irányadó, az eljárás tisztességes mivoltára vonatkozó emberi jogi sztenderdet képvisel.[13] Itt említhetjük meg, hogy ugyanez a felfogás jelenik meg a magyar alkotmánybírósági határozatok jogértelmezésében is.[14] Ezzel az értelmezéssel összefüggésben azonban két fontos gyakorlati problémára is fel kell hívnunk a figyelmet. Az egyik, hogy már a szűk értelemben vett igazságszolgáltatáshoz[15] - vagyis a bíróságok által nyújtott jogorvoslathoz - való hozzáférésnek is számos olyan akadálya lehet, amelyek túlmutatnak a tisztességes eljárásnak az említett egyezményekben felsorolt elemein. Az igazságszolgáltatáshoz való hozzá nem férésnek oka lehet az információ- és tájékoztatáshiány, a jogtudatosság hiánya, a magas perköltségek,[16] de ezenkívül olyan prózai feltételek hiánya is, mint a bíróságok fizikai megközelíthetősége, épületük akadálymentessége, vagy a bíróság személyi állományának felkészültsége a sajátos szükségletekkel rendelkező személyekkel való kommunikációra, az ilyen személyek részvételével zajló eljárások lefolytatására. A másik, hogy a jogokról és kötelezettségekről való döntés során az igazságszol-

- 42/43 -

gáltatási szervek nemritkán csak a folyamat legutolsó állomását testesítik meg. Az igazságszolgáltatáshoz fordulást általában megelőzi valamely más fórum (szakigazgatási szerv, rendvédelmi szerv stb.) eljárása. A bírói útig való eljutáshoz tehát a személynek számtalanszor olyan szervek eljárásában kell részt vennie, amelyekre nem irányadó a hozzáférés joga, és nem feltétlenül érvényesülnek a tisztességes eljárás sztenderdjei. Igaz, e helyütt meg kell jegyeznünk, hogy a Charta 41. cikke deklarálja a "megfelelő ügyintézéshez való jogot", amely a közigazgatási szervek eljárása tekintetében fogalmaz meg bizonyos garanciákat. A 41. cikk (1) bekezdésének fordulata ("Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit [...] intézzék.") értelmezhető úgy, mint amely implikálja a közigazgatási út biztosítását, a cikk (2) bekezdése pedig a jog "különös vetületeit"[17] határozza meg, kifejezetten nevesítve a meghallgatáshoz való jogot, és magában foglalva a kitanítási és tájékoztatási kötelezettséget.[18]

A kötelező erejű forrásokon túllépve, és élénkebb figyelmet fordítva az Európán kívüli térségre is, a nemzetközi "soft law"[19] eszközei között számos olyan dokumentum található, amely széles értelemben használja az "access to justice" fogalmát. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásai az igazságszolgáltatáshoz való jobb hozzáférés érdekében megfogalmazzák a megfelelő módon való tájékoztatásnak, az eljárás gyorsításának, valamint a költségek mérséklésének követelményét,[20] emellett külön kitérnek a mélyszegénységben élők joghoz jutásának kérdésére. Ez utóbbi körben szorgalmazzák többek között a költségek mérséklése érdekében a jogi segítségnyújtás rendszerének kiépítését, valamint az alternatív vitarendezés módszereinek alkalmazását.[21] Úgy véljük, annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés valamennyi hátrányos helyzetű csoport hozzáférését jelentse, széles értelemben kell használni. Erre az egyik legmegfelelőbb meghatározás az ENSZ Fejlesztési Programjának (továbbiakban: UNDP) definíciója, amely szerint az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés "Az egyén képessége arra, hogy jogorvoslatot keressen és kapjon formális vagy informális igazságszolgáltatási (magyar szóhasználatban: jogszolgáltatási) szervek révén, az emberi jogi sztenderdekkel összhangban."[22] Az UNDP praktikus megközelítésében a hozzáférhetőségnek ki kell kiterjednie a jogszolgáltatási folyamat valamennyi stádiumára, a sérelem keletkezésétől annak orvoslásáig. A folyamat során természetesen tekintettel kell lenni az emberi jogi követelményekre, és biztosítani kell valamennyi olyan feltételt, amelyek hiánya a joghoz jutást akadályozná. E feltételek közé sorolja az UNDP a megfelelő normatív keretek meglétét, de valamennyi olyan tényezőt, amely képessé teszi (empower) az egyént arra, hogy jogaival ténylegesen élni tudjon.[23] Mindezeket figyelembe véve és a terminológiai félreértéseket elkerülve helyesebb a magyar terminológiában a joghoz jutás kifejezést alkalmazni, amely magában foglalhatja a bíróságon kívüli eljárások összességét, és beleérthető minden olyan feltétel, amely elősegíti a jogérvényesítést. A továbbiakban ezért ezt a terminus használjuk.