"Gyermekeink iskoláztatási-fejlesztési nehézségei olyan magas mentális és anyagi terhet rónak ránk, amelyeket évtizedeken át viselnünk kell, ezért több területen is változást sürgetünk [...]
A jelenlegi oktatási helyzetkép azt mutatja: igen nagy kihívást jelent, hogy egyre több a tanulási zavarral, nehézséggel és egyéb pszichés tünettel rendelkező gyermek, ezzel párhuzamosan jelentős pedagógushiány tapasztalható. A jelenlegi normál oktatási rendszer sem mentes a szakmai
kritikától, számos esetben kitermeli és/vagy fokozza a tanulási, viselkedési zavarokat."
(Csak Együtt Van Esély csoport: Közoktalanok. 2018.) [1]
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek társadalmi mobilitása, mobilizációja hatványozottan kihívásokkal terhelt a társadalom többi gyermekcsoportjához képest. Az SNI-gyermekek nem homogén csoportot jelentenek, hanem a diagnosztizálás eredményétől függően sokan és sokfélék, ilyetén sokféle fejlesztésre, támogatásra és lehetőségre van szükségük. Alapvető jogaikat nemcsak a legfőbb magyar norma, az Alaptörvény, és mások mellett a köznevelési törvény, hanem több nemzetközi egyezmény, úgy mint az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye vagy az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye is garantálja. Jogaik érvényesítése ugyanakkor nehézségekbe ütközik, kihívást jelentve a gyermekeknek, szüleiknek és gondozóiknak, de ugyanúgy a pedagógiai intézményeknek, óvodáknak, iskoláknak és a fenntartóiknak is. Alábbiakban áttekintem a sajátos nevelési igény jogszabályi megjelenését és változásait, a szükséges fogalmi tisztázást és a diagnosztizálás fontosságának bemutatását követően. Majd a társadalmi mobilizáció lehetőségeit és akadályait alapjogi szempontból, a gyermekek jogainak érvényesüléséért felelős, alapvető jogok biztosa (ombudsman) és az oktatási jogok biztosának vizsgálatain keresztül mutatom be. Kitekintést teszek az Egyenlő Bánásmód Hatóság joggyakorlatára is.
A sajátos nevelési igény nem diagnosztikai, hanem egy alapvetően jogi természetű gyűjtőfogalom, amely alatt mindenféle fajtájú és súlyosságú akadályozottságot értünk,[2] amely többletgaranciákat biztosít a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek. Az SNI fogalma alapvetően az oktatás területén értelmezhető, a gyermekvédelem vagy a fogyatékosságügy eltérő fogalmakat használ.[3]
Az oktatás ágazati keretjogszabálya, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló - a Fogyatékos személyek Európai Évében elfogadott - 2003. évi LXI. törvény, 2003. szeptember 1-jei hatállyal használta elsőként a sajátos nevelési igény fogalmát.[4] A módosításhoz fűzött miniszteri indokolás szerint, a törvény a sajátos nevelési igényhez való jog kérdéseit szabályozó rendelkezésekben szövegpontosítást hajt végre, amelynek lényege, hogy a "fogyatékos gyermek, tanuló" megnevezés helyébe a "sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló" szöveget építi be. Ez alapján megszűnik a "más fogyatékos" kifejezés alkalmazása a közoktatási törvényben.
A szabályozás alapvetően változtatta meg az igény megállapítását végző szakértői és rehabilitációs bizottságokat érintő rendelkezéseket is. Kikerültek például azok az előírások (pl. "részképesség" és az "iskolai teljesítményzavar"), amelyek lehetővé tették, hogy enyhe értelmi fogyatékosnak nyilvánítsanak olyan gyermekeket, akik elsősorban szociális okok miatt maradtak el társaiktól. (Az utóbb vitatható, hogy a módosítás célt érte-e.) 2003-ban elindult az Utolsó Padból Program (UPP), ami az indokolatlanul SNI-vé nyilvánított hátrányos helyzetű - jellemzően roma - tanulók szegregációjának megszüntetését és későbbi megelőzését tűzte ki célként.[5] Ehhez kapcsolódik, hogy ebben az évben szintén elindult, az angol Sure Start program mintájára a korai fejlesztést, korai képességgondozást célzó Biztos Kezdet Program.[6]
A 2003-as módosítás nem kívánt következményeként megjelent a tömeges "diszes"-sé (diszlexiássá, diszgráfiássá, diszkalkuliássá)[7] nyilvánítás: most már nem enyhe értelmi fogyatékos, hanem "SNI b" jogcímen.[8] Stigmatizáló hatásának és fenntarthatatlan finanszírozásának csökkentése érdekében 2005-ben az SNI fogalmát az Oktatási Minisztérium rendeletben[9] pontosította (elkülönítették a "fogyaték" és "egyéb probléma" ka-
- 26/27 -
tegóriákat), 2007-ben pedig hivatalosan is elhatárolták az organikus, illetve a nem organikus okokra visszavezethető sajátos nevelési igényt (SNI a és SNI b), megjelölve a kategóriák finanszírozási és ellátó intézmény szerinti kereteit. Az SNI a esetében maradhat a tanuló speciális intézményben és finanszírozásuk is fennmarad, az SNI b kategória esetén a gyermek viszont kizárólag normál oktatási intézmény keretében fejleszthető, az utánuk járó fejkvóta azonban megszűnik.[10]
Az igénymegállapítás semlegesebb "medikalizálásából" fakadó szegregációt az "SNI b" újradefiniálásával igyekeznek megelőzni.[11] Az új diagnosztikai csoportosítás korszerűbb és érzékenyebb, mert elfogadja, hogy az atipikus fejlődési zavarok eltérő (organikus/nem organikus) okból is kialakulhatnak, így más fejlesztést igényelnek. Az új megkülönböztető definíció gyakorlati használhatósága azonban nehézségekbe ütközött, részben azért is, mert egyes zavarok organikus vagy nem organikus eredetének feltárása nem minden esetben lehetséges. "A tanulási és figyelmi zavarok multikauzális természetéből adódóan azok vizsgálata csakis komplex megközelítéssel és eszközrendszerrel lehetséges. Nem létezik olyan eljárás vagy mutató, amely önmagában alkalmas lenne egy adott zavart diagnosztizálni, illetve azt más problémáktól differenciálni." [12]
Csépe tanulmányában leszögezi, hogy a "komplex diagnosztikai rendszer szükséges, de nem elégséges feltétele a megfelelő SNI-ellátásnak, hiszen a diagnosztikai kategóriákhoz rendelt fejlesztőeljárásoknak is kifogástalannak kell lenniük szakmai szempontból, a finanszírozási szabályokat pedig a diagnosztikai és fejlesztési protokoll ismeretében lehet kialakítani. Ennek hiányában nem képzelhető el transzparens, működőképes, illetve hosszú távon fenntartható finanszírozható rendszer." [13]
A jelenleg hatályos nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) értelmező rendelkezései alapján (4. § 13. pont) az SNI-gyermekeket az ún. kiemelt figyelmet igénylő gyermekek, tanulók közé sorolják, akik "a) különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló: aa) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, ab) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló, ac) kiemelten tehetséges gyermek, tanuló, b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló."
Az Nkt. értelmező rendelkezése (4. § 13. és 25. pontjai) pontosítja, hogy sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
