A dolgozat elsőként abból a hipotézisből indul ki, hogy a menekült mivoltot a szabad költözés tilalma hozza létre, és ha mindenki szabadon költözhetne más országba az üldözés országából, akkor nem is lennének jogi értelemben vett menekültek. Ez persze feltételezi, hogy a szabad költözést az üldözés országában is (a szabad kiutazással) biztosítják, másfelől akkor sur place menekült sem lenne, mert hiszen üldözés sem lenne, így mindenki hazatérhetne félelem és életveszély nélkül. Ez tehát annak az egyik elágazása, hogy megszűnhet-e valaha is az üldözöttség. Idetartozó másik állítása a szerzőnek, hogy a szabad költözés joga a menekültek legfontosabb védő faktora lehetne.
A másik hipotézis szerint a menekülteket védelmezni kell, amely átfogóan megmagyarázható, érvekkel alátámasztható. A szerző szerint azért, mert az utazás ma még nem szabad, hanem korlátozott a legtöbb országban, nem emberi jog a belépés és a tartózkodás egy idegen országban. Igen ám, de ha szabad lenne, akkor is megmaradna a különbség, teszem én hozzá, ugyanis a menekült más, mint a többi (szabad) utazó, mivel nem térhet félelem, életveszély miatt haza. Ezért aztán morális parancs a védelmük, túl az egyéb érveken.
Harmadik, implicit hipotézise szerint a tőke, az áru és a szolgáltatás (vállalkozás) szabad mozgása nem jár együtt a munkaerő szabad mozgásával. Ezt részben a globalizációs trendekkel bizonyítja (röviden), részben az európai integrációs szabályozás történetével, amely ezt a szabadság elemet valósítja meg a leglassabban és máig sok korlátozással.
Végül a dolgozat nagyobbik felét kitevő rész valójában ezek próbájának tekinthető: vajon a magyarországi menekültügy 1989-2004 közötti története, az intézmények és a szabályozás alakulása elemezhető-e a hipotézisekre adott válaszok segítségével.
A választott téma feldolgozásához a szerző többféle módszert vet be: a leíró, a kritikai módszereken túl, jogtörténeti, európai integrációs, nemzetközi jogi, jogelméleti, gazdasági, statisztikai és antropológiai megközelítést alkalmaz, a hipotézisek és kutatási célok függvényében. Ez a nagyon változatos módszer erénye a dolgozatnak, jól illeszkedve a nemzetközi vándorlás összetettségéhez. Ugyanakkor ez a kaleidoszkóp háttérbe szorítja azt a körülményt, hogy a migrációs kontroll és az üldözés, a befogadás, a visszafordítás és a védelem szempontjából központi szerepe van az állami szuverenitásnak. Ez nemcsak a jogi szabályozást alakítja szüntelenül a maga értékelő fogalmaival, de olyan sajátos normatív (jogi, erkölcsi, vallási) rendszert animál, amelyben a hatósági diszkrecionalitás, az egyéniesítés és a kollektív stigmatizálás (pl. az állampolgárságra épülő vízumszabályozás vagy az etnikai alapú honosítás) szüntelen változó elegye jön létre. Bár az államok szuverenitása sokszor csak káprázat, mert a migrációs kontroll nem tud, vagy nem akar átmenni át a praxisba, de a hatalomtechnikusok újabb és újabb eszközöket fejlesztenek ki a szuverént szolgálva. Ezért hasznos lett volna a szabad és a korlátozott migráció melletti érveket ehhez a középponthoz viszonyítani, akár bizonyítva a szuverenitás átalakulását, hanyatlását, káprázatát és alternatíváit.
További jellemzője a feldolgozásnak, hogy a jogi, társadalomtörténeti és jogelméleti irodalom gazdag áttekintésére vállalkozott, a migrációelmélet morális alapú modelljeit illetően. Igen alaposan összefoglalta a hazai migrációs irodalmat is, sőt a hazai szabályozási vitákhoz a parlamenti naplót, állami vezetők nyilatkozatait is felhasználta. Éppen e bőség zavarba ejtő, mert az etnocentrizmus, a diszkrimináció, a multikulturalizmus és a rasszizmus - vagyis a másikról, az idegenről szóló különböző antropológiai irodalom[1] túlságosan is gazdag ahhoz, hogy annak érveit elkülöníthessük aszerint, vajon a szabad vándorlást vagy éppen a szabályozott migrációt és menekültvédelmet támasztják alá. Hasonlóan sokrétű a gazdasági hatásokra és modellekre vonatkozó nézetrendszer a szabad áramlást és a migrációs szelekciót illető érvek és ellenérvek elválaszthatósága terén.[2] Így a magam részéről beértem volna a tisztán morális és jogelméleti érvekkel a hipotézisek igazolásánál.
A hazai menekültügyi történet átfogó korszakolása és összefüggő, kritikus elemzése adatokban, forrásokban igen gazdag. Mivel a jogalkalmazási határozatok nem hozzáférhetőek, a praxisra vonatkozó elemzések eredményeit és hatósági statisztikákat használt fel ezek pótlására. Annyiban van e témakör feldolgozásánál hiányérzetem, hogy mellőzte az 1988-89-ben a befogadást és visszafordítást nagyban meghatározó állambiztonsági levéltár mára már hozzáférhető anyagait, vagy legalábbis az erre vonatkozó reflektálást.[3] Másfelől, a mozgás szabadságára és főként hazai korlátaira vonatkozó idegenrendészeti elemzés alapjogi kontextusa[4] hiányzott, a menedékjogival összevethetőség érdekében.
Bizonyára az idő szorításában maradt ki az irodalomjegyzékből néhány mű, amelyre a főszövegben hivatkozott[5] a szerző.
A dolgozatban a szerző négy nagyobb egységre bontja mondanivalóját.
a) Az első gondolati egységben igazolást keres a társadalmi, gazdasági tények, a kultúra és az erkölcs köréből, hogy szabaddá kellene tenni az emberek vándorlását, belépését és tartózkodását bármely országba. Ugyanakkor csökkenti a sokoldalú érvelés erejét, hogy realitásként elfogadja a korlátozott vándorlási szabadságot, amely legfeljebb a kiutazás szabadságát és egyes, az emberi jogok által védett életviszonyok, csoportok, régiók körében megszabott belépési, tartózkodási kivételeket foglalja magában. Valójában tehát önmaga gyengíti saját és szakirodalmi érveit, de abban nem foglal állást, hogy a korlátozott mozgási szabadság immorális-e, és milyen mértékű korlátozásnál válik az állami migrációs kontroll immorálissá (pl. az emberi jogok ütközése miatt szükséges és arányos jogkorlátozást túllépve).
b) A második fejezetben abból indul ki, hogy ha már úgyis korlátozott a vándorlás, akkor mi hozható fel a menekültek védelmében. Kissé bizonytalan vagyok abban, vajon a szerző számára a menekültek védelme morális és mindenkit kötelező parancs, vagy a dolgozatban használt "érvek" kifejezés magában foglalja-e az ezen túli indokokat, lehetséges motivációkat is. A dolgozat újdonsága, hogy rendszerezi a menekülteket védelmező érveket, túl az emberi jogi követelményeken (a befogadók és a menekültek önképének/identitásának, a haszonelvűségnek, a történelmi felelősségnek az elkülönítésével). A szakirodalmi áttekintésből a kell és a lehetségesség együttese bontakozik ki, bár az emberi szenvedés eltűrését - ha tehát nem akadályozzuk meg, és közvetlenül vagy közvetett módon hozzájárulunk a menekülők további vagy újabb kínzásához, embertelen bánásmódjához saját magatartásunk következményeként - morális vétségnek minősíti (55. o.). Ez pedig azt jelzi, hogy az univerzalista, az emberi nem egységes, egyenlő méltóságát valló eszme kiemelkedik a többi érv közül, tehát szétválasztható a menekültek védelmén belül a morális parancs és a védelmi motivációk sokasága.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
