Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Lukácsi Tamás: Könyvbemutató az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (MJ, 2002/9., 571-574. o.)

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara 2002. február 15-én szakmai beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót rendezett. A rendezvényen a Kar oktatóinak 2001-ben megjelent 49 kötetéből kilencet méltattak és elemeztek a szerzők pályatársai, egykori tanárai vagy volt tanítványai.

1. Az 1998. óta tartó komoly megalapozó munkálatok után 2001 novemberére elkészült az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának vitaanyaga, amelyet az Igazságügyi Minisztérium a Kormány elé terjesztett. 2002 januárjában a Kormány a koncepció közzétételével együtt felhívta a jogásztársadalmat, hogy módosító és kiegészítő javaslataival járuljon hozzá az új kódex megalkotásához. A magyar magánjog története újabb döntő szakaszhoz érkezett, így különösen is aktuális Vékás Lajos professzor, a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság elnökének Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései 1 címmel megjelent munkája, amelyet Harmathy Attila egyetemi tanár ismertetett.

A Világhy Miklósnak ajánlott mű - mint arra Har-mathy Attila felhívta a figyelmet - a folyamatban levő magánjogi kodifikáció alapkérdéseit tisztázza,2 a néhai professzor nevéhez méltóan: elmélyülten és világos stílusban, széles nemzetközi kitekintéssel, indokolt történeti párhuzamokkal, külföldi könyvtárakban fellelhető, itthon el nem érhető források feldolgozásával.

A magyar jogtudományban már egy évszázaddal ezelőtt is "terítéken volt" a magánjogi kodifikáció kérdése - jegyezte meg Harmathy Attila -, és érdekes megfigyelni, hogy a múlt század elején felmerült témákhoz hasonló kérdések napjainkban is előkerülnek. Elég arra utalni, hogy a külföldi jogrendszereknek a magyar polgári jogra gyakorolt hatása akkor is az egyik legfontosabb előkérdés volt, akárcsak napjainkban; azzal a kiegészítéssel, hogy most az Európai közösség kereskedelmi és magánjogának van kiemelkedő szerepe a magyar szabályozás előkészítése során végzett vizsgálódásokban.

Az általános elméleti előkérdések - pl. a jog gazdasági megközelítése - mellett lényeges szerepet kapnak a könyvben az egyes intézményekre vonatkozó fejtegetések is. Az utóbbi évtized gazdasági és társadalmi átmenete indokolja a tulajdoni rendszer kiemelt szerepét; a szerző azonban nem a már végbement változások és a privatizációs folyamat ismertetésére helyezi a hangsúlyt, hanem az új tulajdonjogi rendszer dogmatikai megalapozására.

Alapkérdésként tárgyalja az alkotmányjog és a polgári jog kapcsolatát, elsősorban a német álláspont részletes kifejtésével, miszerint az alaptörvény rendelkezéseinek nem bírnak közvetlen hatással a polgári jogi jogviszonyokban. A műben alapos elemzés található a fogyasztóvédelem és az általános elvek kapcsolatrendszeréről is, hiszen a kereskedelmi és a polgári jog viszonyáról folytatott hagyományos vita súlypontja az utóbbi időben inkább erre a területre helyeződött át. Túlzás nélkül állítható ezért, hogy Vékás Lajos könyve az elkövetkezendő időben, amely az Európai Unióhoz való csatlakozásunk és a magyar magánjog átfogó reformja miatt döntő jelentőségű lesz jogrendszerünk újkori történetében, nem csak a jogalkotó, hanem a magyar jogásztársadalom minden tagja részéről kiemelt érdeklődésre tarthat számot.

2. "Káprázatos új világ" - így nevezte valaki az európai közösségi joganyagot, és erre való utalással kezdte Király Miklós egyetemi docens az Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban című kötet méltatását.3 A logikus szerkesztésű, alapos munka az első átfogó hazai monográfia ebben a témában, és a következő területeket elemzi: közösségi fogyasztóvédelem, jogharmonizáció a kereskedelmi társaságok jogában, közösségi kereskedelmi, szerzői és versenyjog. A szerzők a recenzens szerint azt ismerték fel, hogy a közösségi magánjog bemutatásához már nem elégséges a nemzeti jogok elemzése, hanem az egyes jogterületeket is részletesen ismertetni kell. Ez a szemlélet egyúttal a közösségi joggal foglakozó művek új generációjának színre lépését jelenti.

A könyvnek elsősorban a jogi oktatásban lehet majd hasznát venni: kiváló tankönyv lesz mind a fakultatív tárgyak, mind a posztgraduális oktatása során. A nagy mennyiségű és remekül strukturált összehasonlító anyag azonban minden gyakorló jogász számára segítséget jelenthet szakmai látókörének tágításában.

Király Miklós kiemelte, hogy az új könyv szakít a közösségi joggal foglalkozó munkákban megszokott "ünnepélyes unalmassággal", és szelíd, stílusos kritikára is vállalkozik. Ez egyre inkább indokolt, hiszen az egyoldalú jogharmonizációs kényszer belátható időn belül a múlté lesz, és minden bizonnyal hamarosan eljön az idő, amikor a jogközelítés ütemének lassítása, a jogharmonizációs "finom hangolás" lesz az elsődleges feladat. Ennek során - tette hozzá - a jogalkotó számára is hasznos olvasmány lesz ez a kötet.

3. Hadi László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője egykori tanára, Földes Gábor Adójog című könyvét mutatta be.4 Általában egy kötet külleme csupán esztétikai szempontból jelentős, jelen esetben azonban ennél többről van szó - mondta. Az Adójog ugyanis keménykötésben megjelent, ízléses, a stabilitás ígéretét sugalló opus, és ez az utóbbi évek legdinamikusabban változó, laikusok és jogászok számára egyként a legkevésbé érthető joganyaga esetében az esztétikai minőségen túlmutató jel. Erre utal a recenzens azon értékelése, miszerint az Adójog elsődleges funkciója: "tankönyv"; szándékon túli eredménye: "alapmű". Vagyis a munka olyan tankönyv, amely tárgyát monografikus igényességgel, komoly szaktudományi mérce szerint dolgozza fel.

Az adózás és az adóztatás témájáról rengeteg könyvet írtak, az itt tapasztalható joginfláció számos valódi, vagy magát annak kinevező gyakorlati adószakértő számára jelent biztos megélhetést. Földes Gábor könyve azonban az időtállóság, az adójogi dogmatika megteremtésének igényével készült. A munka kétharmad része általános kérdésekkel foglakozik, ismerteti az adójogi norma szerkezetét, és felvázolja az adójog teljes természetrajzát, a szerzőre jellemző közérthető, de pontos stílusban. A munka a felsőoktatás feladatának teljesítését azzal is elősegíti, hogy a jogág dogmatikai bemutatásán túl a társadalmi és gazdasági háttér megértésében is segítséget nyújt.

4-5. A magyar millennium évének két reprezentatív kötetével is megismerkedhettek a könyvbemutató résztvevői: A magyar államiság ezer éve. Kultúra és tudomány a magyar államiság ezer évében5 és a The Hungarian State. Thousand Years in Europe6 című műveket Izsák Lajos, az ELTE BTK egyetemi tanára ismertette, aki köszönetet mondott az egyetem rektorának az igényes, színes képekkel és térképekkel is illusztrált kiadványokhoz szükséges anyagi háttér biztosításáért. A köztársasági elnök előszavával megjelent, több tucat tanulmányt tartalmazó kötetek a hazai és a nemzetközi közvélemény érdeklődésére egyaránt számot tartó összefoglalást nyújtanak a magyar államiság ezer évéről.

6. Az ezer éves magyar államiság utolsó ötven évének jogszolgáltatását dolgozza fel Fleck Zoltán Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban 7 című kötete, melyet Szigeti Péter egyetemi tanár foglalt össze és értékelt. A rövid, de elegáns és praktikus írás az államszocializmus empirikus vizsgálatokkal is alátámasztott leírásához ad elméleti kereteket.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére