Az alábbi írás célja, hogy áttekintést nyújtson azokról a hazai kisebbségi jogban lezajlott fontosabb változásokról, amelyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében végbementek. Terjedelmi korlátokra tekintettel e szemle nem teljes körű, csak a szerző által leglényegesebbnek ítélt elemekre terjed ki. Kiindulópontként az a feltételezés szolgál, hogy a kisebbségi jog gyökeres változáson ment keresztül, hiszen módosult az alkotmány szövege, új kisebbségi törvény született, a választójogi szabályozásban megjelent a nemzetiségek parlamenti képviselete, a parlamenti jogban pedig a szószóló, az új büntető- és polgári törvénykönyv a gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd új szabályait rögzíti, és az új médiaszabályozásnak is van kisebbségi jogi vetülete.
A tanulmány a "nemzeti és etnikai kisebbség" az Alaptörvényben és az új kisebbségi törvényben "nemzetiség" terminusra történő változtatása kapcsán elsőként azt vizsgálja meg, hogy történt-e koncepcióváltás a hazai kisebbségi jogban az 1993-as szabályozáshoz képest. Ezt követően, az írás második fejezete a 2010 óta bekövetkezett tételes jogi változásokat veszi sorra: az új nemzetiségi törvény, a parlamenti képviselet, az ombudsmantörvény, a Btk. és a Ptk. szabályait, valamint a médiát szabályozó törvényeket vizsgálva. A záró fejezet összefoglalja a hatályos szabályozás legfontosabb problémagócait, és amellett érvel, hogy egyrészt az új szabályozás nem hozott érdemi változást a multikulturalizmus magyar modelljében, másrészt e modellt alapvető fogalmi tisztázatlanság jellemzi: keveredik a diaszpóra-politika, az egyéni jogegyenlőségen alapuló antidiszkriminációs logika, a kollektív kulturális jogok elismerése és a társadalmi inklúzió; mindez olyan intézményrendszer keretében, amely egyaránt enged teret a hatóságok és a polgárok visszaélésszerű, cinikus joggyakorlatának.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kisebbségi jogi szabályozásának, intézményi keretének megértéshez elsőként a kisebbségi jog filozófiáját, alapintézményeit és fogalmi készletét kell megvizsgálnunk. E tekintetben állításaim a következőek: (i) az 1993-as szabályozás[1] legmarkánsabb intézményét a hungarikumnak számító kisebbségi önkormányzati rendszer és a kulturális autonómia egyéb közpolitikai megoldásai adták; mindezek szabályozására vonatkozóan érdemi változás nem következett be 2010 után; (ii) az 1993-as szabályozás kialakításában nem a nemzeti kisebbségek lobbiereje és tényleges igénye volt meghatározó, hanem a határon túli magyarság érdekvédelme során felmutatható, "exportképes" intézményrendszer megalkotá-
- 39/40 -
sa volt a jogalkotó célja. A kisebbségi jog nemcsak - ahogy Majtényi Balázs írja - a diaszpórapolitika szolgálólánya volt,[2] de annak ellenére, hogy az alkotmányos és törvényi terminológia közös kategóriaként kezelte a "nemzeti és etnikai kisebbségeket", a legnagyobb, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt erősen marginalizált, egyetlen "látható" etnikai kisebbség, a romák esélyegyenlőségi és a társadalmi inklúzióra vonatkozó igényeinek kielégítésére alkalmatlan szabályozás született.[3] (iii) Az új szabályozásban - noha a "nemzeti és etnikai" kisebbség terminust "nemzetiségre" cserélték - a koncepcióváltásra utaló terminológiaváltás semmin nem változtatott: sem a jogintézmények, sem a retorika szintjén.
A jogintézmények és a közpolitikai keret változásának elemzése előtt elsőként a "nemzeti", "etnikai", és "nemzet(iség)"fogalmak vizsgálatára, illetve a fogalmakkal összekapcsolható jogpolitika elemzésére van szükség.
A különböző - faji, etnikai, nemzeti kisebbségekre vonatkozó - fogalmak elhatárolása azért is nehéz, mert az egyes - egységesnek és egyértelműnek tűnő nyelvezetben megfogalmazott - kisebbségvédelmi intézmények mögött eltérő, az adott politikai közösségek sajátosságait megjelenítő jogalkotói (vagy jogértelmezői) célok, illetve a védelemben részesíteni kívánt (kisebbségi) csoportok nagyban különböző aspirációi és igényei állnak. Az emberi jogok nemzetközi védelmének intézményei és az egymással versengő alapjogok alkotmányjogi retorikája ugyan a fenti kategóriákkal operál, e fogalmak fluiditása azonban rámutat a jogvédelem céljainak komplexitására és az egyetemes igényű retorika ellenére is szituatív mivoltára. A kisebbségi jogokkal foglalkozó szakemberek számára örökzöld kérdés a faji, nemzetiségi, etnikai kisebbség fogalmának, fogalmi elemeinek meghatározása. A definícióalkotás számos dimenzióban merül fel: egyfelől maga a kisebbségi csoport, másrészt a csoporttagság tekintetében. Mindkét kérdésre találunk objektív és/vagy szubjektív kritériumrendszerek különböző mértékű figyelembevételére épített válaszokat: az identitásválasztás szabadsága mellett sok esetben megjelennek a jogi, politikai, esetenként biológiai ismérvek bonyolult klasszifikációi is.[4]
Amellett, hogy a fogalommeghatározás roppant izgalmas elméleti kérdés, konkrét helyzetek, jogviták megítélésekor döntő fontosságú is lehet. A különböző csoportok különböző jogvédelmi igényei ugyanis eltérő jogi és politikai megítélés alá esnek. Nagyon más a faji kisebbségek diszkriminációjának tilalmára és az őshonos nemzeti kisebbségek, vagy éppen a bevándorló, alapvetően vallási szokásai által meghatározott kisebbségek igényeinek elismerésére kialakított szabály- és elvárásrendszer. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága például a faji klasszifikációkra alapított jogszabályokat eleve "gyanúsnak" tekinti (suspect classification), és az ilyen esetekben a szinte mindig az alkotmányellenesség kimondását eredményező szigorú alkotmányossági tesztet (strict scrutiny) alkalmazza. Az emberi jogok nemzetközi jogi standardjai tekintetében is jelentőséget kap az, hogy faji, etnikai, nemzeti vagy vallási kisebbségről beszélünk-e. A jogalkotó által alkalmazott különbségtétel azonban mindig politikai alapú lesz abban az értelemben, hogy a személyiség bizonyos vonását, így a vallást, a faji, etnikai hovatartozást, nemzeti kisebbséghez tartozást a(z ugyancsak diplomáciai tárgyalások és egyfajta politikai lobbitevékenység eredményeként megszületett) nemzetközi jogi standardok állandósága mellett politikai közösségenként eltérő mértékű védelemben részesíti. Fontos ugyanis látnunk: a szóhasználat mögött eltérő jogi standardokat és mögöttük a politikai közösség részéről eltérően kezelt aspirációkat látunk. Okulva például a wilsoni alapelvekre épített, a népszövetségi modellben kifejezésre juttatott nemzeti kisebbségvédelmi rendszer politikai kudarcából, az egyetemes emberi jogok nemzetközi jogi alapokon nyugvó rendszere kiemelt védelmet nyújt a faji alapú diszkrimináció ellen, sőt az egyetemes emberi jogok retorikája és a ráépített jogi védelmi rendszer éppen a nemzeti kisebbségi jogok, a nemzeti önrendelkezés helyettesítésére jött létre, ezért ebben a rendszerben lényegesen gyengébb lábakon áll a nemzeti kisebbségek kulturális többletjogainak védelme, különösen, ha a csoport nem őshonos.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
